2020. augusztus 4., kedd

Szelídíts meg! - 20. Egyedül

Sziasztok! Meghoztam a részt, amiből kiderül mi a helyzet Harryvel... ;) Jó olvasást!

Louis a kanapén feküdt egy szál alsóban, de még így is izzadtság borította a bőrét. A lélegzete egy ideje zihálássá változott, és elszántan küzdött az ellen, hogy az érzékei teljesen eltompuljanak. Azon az estén már háromszor állt be a jéghideg zuhany alá, és szinte borítékolható volt a tüdőgyulladás, de magasról leszarta. Egy hívást várt Teagantől. A lány megígérte neki, hogy utána jár, hová tűnt Harry. Louis még a délután folyamán felhívta Niallt, de ő sem tudott semmit, és ez csak még jobban felidegesítette. Azóta ezerféle forgatókönyv lejátszódott a fejében arról, hogy hol lehet Harry. Mi van, ha megijesztette az összekötődés gondolata, és úgy döntött, hogy ő inkább nem kér belőle? Mi van, ha Louis-ból lett elege? Mi van, ha valami szörnyűség történt vele? 
Louis frusztráltan felnyögött, amikor a látása elkezdett homályosodni, de legnagyobb döbbenetére néhány pislogás után újra éles lett a kép. Talán csak az izzadtság csurgott a szemébe, ezért felnyúlt, hogy a kézfejével letörölje a homlokát. De nem… ezek igazi könnyek voltak. Felugrott a kanapéról és elkezdett fel-alá járkálni a kis nappaliban. Törni, zúzni akart. Szét akarta tépni a díszpárnákat. Bármit, amivel levezetheti az egyre növekvő feszültséget. A járkálástól csak még jobban melege lett, és már tényleg izzadtságcseppek folytak le a gerince vonalában, a haja alól a tarkójára és a halántékára. Úgy érezte, mintha egy vulkán kellős közepén lenne, és biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, és felrobban az agya. 
Beviharzott a fürdőbe, a vizet megint a hideg felé csavarta és úgy, ahogy volt, beállt a zuhany alá. Felszisszent, amikor a víz a forró bőréhez ért, és talán még el is párologtak az első vízcseppek a testéről, amilyen forró volt mindene. Éppen egy törölközőt csavart a dereka köré, amikor meghallotta a csengőt. Soha nem rohant még ennyire, hogy ajtót nyisson.
Kérlek, add, hogy Harry legyen az. Kérlek! – mondogatta magában, amíg remegő kézzel a zárral bajlódott. De az illat már azelőtt elárulta a vendéget, hogy egyáltalán elfordította volna a kulcsot. Louis kimerülten az ajtó élének támasztotta a homlokát, aztán egy remegő sóhajt követően még jobban kinyitotta, hogy beengedje Teagant.
– Mondd, hogy jó híreid vannak – könyörgött a lánynak.
– Úgy nézel ki, mint egy vízihulla – túrt bele Teagan a víztől csöpögő hajába, de Louis elhúzódott, mert pontosan érezte, hogy ez elterelés.
– Mi van Harryvel? – kérdezte ingerülten, és elkapta a lány csuklóját, miközben fenyegetően nézett rá. – Gyerünk már! Beszélj!
– Üljünk le – mordult rá Teagan, és egy határozott mozdulattal kihúzta a karját Louis markának a fogságából. Egészen a kanapéig lökdöste a fiút, ahol aztán ő is leült mellé. – Gyere ide! – húzta magához a lány, de Louis hevesen megcsóválta a fejét.
– Mi történt? Tudni akarom, hol van Harry! – fakadt ki kétségbeesve, amikor Teagan a gyenge tiltakozása ellenére a nyakához húzta őt.
– Lélegezz! Nagyon szarul festesz. Nem mondok semmit, amíg kicsit le nem nyugszol – suttogta Teagan tántoríthatatlanul.
– Összevizezlek – sóhajtotta Louis, amikor a homlokát a lány vállára támasztotta. A másik hibrid illata lenyugtatta, de mégsem volt elégedett. Harryre lett volna szüksége, és ezt mindketten nagyon jól tudták. Teagan lassan elhúzódott, a kezébe fogta Louis kezeit és együtt lélegzett vele. Louis próbált ellazulni, mert tudta, hogy a lány addig nem mond semmit, amíg érzi a feszültségét. Arra koncentrált, hogy Teagan két oldalra fogott haja milyen ügyesen elrejti a fülecskéit, aztán a vízfestékmintás pólójára nézett. A kék szemei összekapcsolódtak a lány barna szemeivel, aki végre megszólalt.
– Harry kórházban van. – Louis nyelt egy nagyot, és erősen igyekezett elejét venni a pánikrohamnak, ami lassan megpróbálta bekebelezni őt. – Megtámadták őt, valószínűleg leütötték. Most mesterséges kómában tartják, és eldöntik, hogy felébresztik, vagy meg kell-e műteniük. Holnap már többet fogunk tudni.
Louis lehunyta a szemeit, és egy kövér könnycsepp lassan, komótosan végigcsúszott az arcán, pedig nagyon küzdött ellene. Attól tartott, hogy ha elkezdi, nem fogja tudni abbahagyni, és egy síró masszává fog válni. Tudta, hogy az érzékenységéhez az állapota is hozzájárul, és ha lehet, még inkább megnehezíti a dolgát, ahogy azt is, hogy ha két nappal előbb kapja ezeket a híreket, akkor is teljesen összetört volna. 
– Be kell hozzá mennem – döntötte el, és már pattant volna fel, amikor Teagan a combjára tette a kezét.
– Lófaszt! Nem mehetsz ki így ebből a lakásból az emberek közé! – intette le ellentmondást nem tűrően. – Harry az intenzíven van, csak családtagok mehetnek be hozzá. Már értesítették az édesanyját, talán azóta már meg is érkezett.
– Látnom kell! – mordult fel Louis és fenyegetőn a lányra nézett, aki még mindig próbálta visszatartani.
– Te sem akarhatod, hogy megtudják, ő is hibrid! Akkor könnyen lehet, fele ennyit sem foglalkoznának vele, nem is beszélve arról, hogy mi lenne a munkájával – sziszegte a lány felvéve a kesztyűt. – Nem segítesz neki, ha odamész. Annyit érhetsz el, hogy mindkettőtökkel kicseszel.
Louis próbált valami kifogást találni, bármit, amivel beleköthet Teagan szavaiba, de a lánynak igaza volt. Nincs értelme odamenni. A lakásban kell maradnia, és várni a híreket Harryről, miközben lassan, de biztosan megőrül. A hajába tépett és frusztráltan felnyögött, miközben hátradőlt a kanapén. Utálta ezt a helyzetet, amikor nincs semmi, amit tehetne. Még sosem gyűlölte ennyire, hogy hibrid, és még sosem akart ennyire megszabadulni ettől a néhány nap pokoltól, ami a lakásba zárja. A hibridje eszeveszetten dühöngött, és Harryt követelte. Az ő illatát, az ő hibridjét. 
– Nem tudom, hogy fogom túlélni – vallotta be a lánynak siralmas hangon. – Szét fog tépni belülről…
– Meg kell neki adnod, amire szüksége van – mondta Teagan együttérzőn.
– Nem fogok magamhoz nyúlni! Harryt akarom! – állt fel dühöngve Louis, és az sem érdekelte, hogy a törölköző lehullott a derekáról. Teagan már számtalanszor látta meztelenül, de nem csak ez volt az oka. Kezdett átesni egy teljesen más tudatállapotba, ahol az emberi oldala teljesen háttérbe szorult.
– Nem sokáig fogod tudni kontrollálni – mutatott rá a lány kíméletlenül. – Nincs értelme a makacskodásodnak.
– Harryt akarom! – mantrázta Louis, aztán leült a földre, felhúzta a térdeit és a farkincáját védelmezőn maga köré tekerte. – Harryt akarom! Szükségem van rá, hát nem érted?! – kérdezte egyre erőtlenebb hangon. – Nem csinálok semmit nélküle.
– Elment az eszed? Meg akarod magad betegíteni? – sziszegte a lány, ahogy letérdelt mellé a földre. – Gyerünk, Louis! – szólt rá, miközben a karjainál fogva próbálta őt felhúzni a földről. – Szépen bemész a hálóba és felveszel valamit. Addig összedobok neked egy szendvicset, és megvárom, amíg megeszed. Utána magadra hagylak, és teszed, amit tenned kell. Megértetted?
– Nem akarom… Én csak… Harryt akarom – motyogta Louis, és már megint izzadt. Vagy azok újabb könnycseppek voltak?
– Rosszul vagy, édesem – simította a fejére Teagan a kezét, és a hangja tele volt aggodalommal és visszafojtott könnyekkel. – Ha behódolsz neki, néhány nap alatt túl leszel rajta.
– Megvárom Harryt – dünnyögte Louis makacsul. Arra számított, hogy Teagan ismét győzködni kezdi arról, hogy ez mennyire nem jó ötlet, de amikor a lány meg sem szólalt, összezavarodva emelte fel a fejét a térdéről. A pofon élesen csattant az arcán, és a csípő fájdalom elég volt, hogy kihúzza a hisztiből. Ösztönből lendült a lány felé, hogy visszatámadjon, és könnyűszerrel le is lökte a földre, de amint felé kerekedett, és leszorította a karjait, rájött, hogy nem tudná bántani. Ötlete sem volt, hogy mit csináljon vele. Csak pislogtak egymásra, mintha egyikük sem tudná, hogyan tovább, amikor Louis megérezte azt az ismerős édes illatot. Teagan nedves volt. A lány lesütötte a szemét, és próbálta lelökni magáról Louis-t, aki teljesen lefagyott. A hibridje most még erősebben akart kitörni, és lehet, hogy Harryre vágyott, de túlságosan kiéhezett volt, hogy figyelmen kívül tudjon hagyni egy nőstényt, aki nyilvánvalóan ugyanúgy kívánta. Persze, tudta, hogy az ő felerősödött feromonjai váltják ezt ki a lányból, ahogy azt is, hogy Teagan nem akarja valójában, az egész csak biológia, de képtelen volt visszafogni magát, hogy megpróbálja. A szerszáma megtelt vérrel, és éppen a lány combjához nyomódott, ahogy elengedte Teagan csuklóját, hogy lassan, reménykedve, engedélykérően felsimítsa rajta a pólót.
Újabb éles fájdalom, ahogy a lány a vállába mart a körmeivel, aztán egy újabb pofon, majd a könyörtelen szembesülés azzal, hogy mit művel. A köd végre felszállt a szemei elől, és rájött, hogy éppen bántani készült azt a két embert, akit a világon a legjobban szeret. 
– Idióta! – sziszegte Teagan. – Szedd össze magad! – kiabált rá erélyesen, aztán végre könnyűszerrel lelökte magáról a döbbent fiút. Felpattant a földről és Louis szobájába viharzott, aztán tiszta ruhákkal tért vissza, és a még mindig a földön gubbasztó alakhoz vágta őket. – A konyhában leszek. Gyere enni, ha lenyugodtál.
Louis remegő kezekkel öltözött fel. Túl melege volt ahhoz, hogy a pólót is felvegye, de nem akarta megkockáztatni, hogy újra elveszítse a fejét. Teagannek igaza volt. Hülyeséget művelt. Nem volt értelme ragaszkodnia ahhoz, hogy megvárja Harryt, mert az egész olyan balesetekhez vezethet, ami az előbb is majdnem megtörtént. Túl kell lennie ezen minél hamarabb, és akkor bemehet majd Harryhez. Harry… még csak most kezdte felfogni, hogy a fiú, akit előző este ölelt és csókolt, most egy kórházi ágyban fekszik, és gépekkel próbálják életben tartani, miközben ő csakis saját magával van elfoglalva. Louis szégyenkezve, lehajtott fejjel kullogott be a konyhába, és leült a legközelebbi székre.
– Ne haragudj – mondta bűntudatosan. Teagan megcsóválta a fejét és elé rakott egy tányért egy szendviccsel.
– Tudom, milyen vagy ilyenkor – vonta meg a vállát. – Minden hím ilyen, nem a te hibád. Az viszont igen, hogy nem látod be, mit kell tenned. 
– Igazad van – bólintott Louis, és beleharapott a szendvicsbe. Csak azután folytatta, hogy lenyelte a falatot. – Tudom, hogy csak segíteni próbálsz, és… köszönöm.
Teagan egy pillanatra az asztalon fekvő kézfejére simította a tenyerét, de gyorsan el is vette. Jól tudta, hogy Louis egy időzített bomba, amivel nem jó játszani. 
– Persze, hogy segítek. Te vagy a családom – mondta a lány, és végre óvatosan egymásra mosolyogtak.
– Ki bántotta Harryt? – kérdezte Louis.
– Nem akarom, hogy megint bekattanj – nézett rá Teagan gyanakvón.
– Azt hiszem, most jobban vagyok – felelte Louis, és könyörgőn nézett a lányra. Tudnia kellett, hogy mi történt. 
– A rendőrség még vizsgálja. De ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor tudnod kell, hogy szerintem valaki olyan tette, aki ellenzi a hibridek integrációját.
– Harry egy céltáblává vált? – kérdezte Louis összevont szemöldökkel. Egyáltalán nem tetszett neki ez a gondolat.
– Elképzelhető – mondta Teagan. Néhány percig mindketten emésztgették ezt, és Louis már azon gondolkodott, hogyan védhetné meg Harryt, hogy biztosan soha többé ne fordulhasson elő ilyesmi.
– És… tényleg olyan rosszul van? – kérdezte remegő hanggal, és félve nézett fel a lányra.
– Holnap többet fogok tudni. Megszerzem a leleteit. Most előnyömre válhat, hogy laborban dolgozom – felelte a lány biztatóan. – A támadóját már keresi a rendőrség.
– Honnan tudsz ennyit? – kérdezte Louis, és őszinte csodálattal nézett a lányra.
– Vannak ismerőseim itt-ott – válaszolta a lány egy kacsintás kíséretében. – Lassan mennem kell, de meg kell ígérned, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget – nézett komolyan a fiúra.
– Megígérem – mondta Louis vonakodva.
– Reggel is benézek majd, hozok neked enni. Addig is, tudod, mi a dolgod – tette hozzá sokat sejtetően, és csak akkor mozdult, amikor a fiú rábólintott.
Miután Teagan elment, Louis még befejezte a vacsorát, és egy megadó, hosszú sóhajt követően kivette a lehűtött vizet a hűtőből, és bezárkózott a hálószobájába. 

**

Louis azt álmodta, hogy Harry mellette fekszik az ágyban, és a reggeli napsugarak cirógatják mindkettőjük álmos arcát. Harry tincsei szétterülve hevertek a fehér párnán, és a fiú egy édes mosollyal nézett rá, ahogy egymással szemben, az oldalukra fordultak. Louis felé nyújtotta a kezét, mert szerette volna megsimogatni a még álomtól forró arcát, de Harry hirtelen köddé vált, és Louis egyedül találta magát az ágyában. Csalódottan pislogta ki az álmot a szeméből, miközben lassan visszatértek az előző nap emlékei. Amikor ráeszmélt, hogy Harry kórházban van, összegömbölyödött, és fájdalmasan nyöszörögve hajszolta magát egyre jobban a kétségbeesett tehetetlenségbe. Aztán az illat váratlanul megjelent, és biztos volt benne, hogy csak hallucinál, mert annyira szeretné, hogy a fiú vele legyen. Egy mélyet szippantott a levegőből, és amikor megint megérezte Harry illatát, kipattant az ágyból. Az kizárt, hogy Harry haza tudott menni, de talán… ám amint kinyitotta a hálószoba ajtaját, rögtön rájött, miről van szó. Egy kórházi takaróhuzat volt az ajtaja előtt egy kupacban. Louis lehajolt, felvette és magához ölelte az anyagot, aztán mélyet szippantott az illatból. A kórházi vegyszereken túl tökéletesen ki tudta venni Harry illatát, és a lábai máris összecsuklottak, a farka pedig követelőzőn megrándult. Nyakig betakarózott az anyaggal, és mélyeket szippantva próbálta lenyugtatni a pattanásig feszült idegeit. Alig várta, hogy ágyba bújhasson vele, de előbb fel kellett hívnia Teagant. 
A lány szerencsére hamar felvette. 
– Mi van Harryvel? – kérdezte reszelős hangon. – Voltál nála?
– Jó reggelt, Lou. Igen, be tudtam menni két percre, ráadásul tolvajjá váltam miattad – jegyezte meg a lány nevetve.
– Hogy van? Könyörgöm, mondd, hogy jól – kérte Louis, miközben úgy simogatta a kórház emblémájával ellátott anyagot, mintha élőlény lenne.
– Úgy döntöttek, ma felébresztik. Persze, majd biztosat csak azután tudnak mondani az állapotáról, ha magánál van, és megcsinálják a vizsgálatokat, de a reggeli leletei biztatóak. Az orvos azt mondja, hogy egy csoda, de én biztos vagyok benne, hogy azért gyógyul ilyen gyorsan, mert hibrid – mesélte a lány teljesen lehalkítva a hangját.
– Hála istennek! – fújta ki a bent tartott levegőt Louis. – El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok mindenért.
– Beszéltem Harry anyukájával. Elmondtam neki, hogy ki vagyok, és te miért nem tudsz bemenni – magyarázta Teagan. – Megengedte, hogy ott legyek vele, amikor beszél a dokival. Még örült is neki, hogy képben vagyok az orvosi dolgokkal. Remélem, nem baj, hogy…
– Dehogy! – vágta rá Louis. – Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled.
– Vittem neked reggelit is. Légy jó fiú, és tüntesd el mindet, mielőtt visszavonulsz a kis szerzeményeddel – mondta a lány viccelődve.
– Köszönöm. El sem tudod képzelni, mennyit jelent – mondta Louis hálásan, teljesen elérzékenyülve.
– Azért van róla némi fogalmam – jegyezte meg Teagan. – Délután beszélünk, rendben?
Louis bólintott, aztán újra az orrához emelte az anyagot, és amikor rájött, hogy nem válaszolt a lánynak szóban, gyorsan bepótolta:
– Igen, mindenképpen. És Teagan… szeretnék még egyszer bocsánatot kérni a tegnapi miatt.
– Felejtsük el – kérte Teagan. – Csak… vigyázz magadra.
– Te vigyázol rám – felelte Louis hálával a hangjában, mielőtt elbúcsúztak és letették.
Még a konyhába is magával vitte a takaróhuzatot, amíg gyorsan megreggelizett. Minden bizonnyal bármely ember alaposan kimosta volna a fertőtlenítőszagot az anyagból, mielőtt ágyba bújik vele, de Louis nem volt ember. A hibridje össze akart kötődni a fiúval, ezért most nagyobb szüksége volt Harry illatára, mint a levegőre. A nevét ismételgette, és az orrát a takaróhuzatba fúrta. Ha becsukta a szemeit, és nagyon koncentrált, el tudta képzelni, hogy Harry simogatja. De amikor a lebegés után egy kicsit kitisztult a feje, szörnyű érzés volt ráeszmélni, hogy egyedül van.

**

Harry felébredt, és bár nagyon gyenge volt még, úgy tűnt, semmi maradandó károsodást nem szenvedett. Aznap este az édesanyja segítségével még két szót is tudtak váltani Louis-val telefonon keresztül. Harry bocsánatot kért tőle, amiért nem tud vele lenni, Louis pedig könnyezve kérte arra, hogy ne hülyéskedjen. Megígérte neki, hogy amint tud, bemegy hozzá a kórházba. Harry azt mondta neki, hogy alig várja, és hogy szereti… Louis pedig életében először azt felelte valakinek: „Én is szeretlek.” Amikor letették, azt hitte, hogy furcsán fogja érezni magát a vallomás miatt, ennek viszont éppen az ellenkezője történt. Még sosem volt ilyen felszabadult. 
Harry másnap már teljesen egyedül hívta fel, éppen akkor, mikor Louis gyümölcs smoothie-t iszogatott.
– Hogy vagy? – kérdezte Harry valamivel energikusabb hangon, mint előző nap. Louis felhorkant.
– Nem. Te hogy vagy?
– Mint akit leütöttek, de hé, éppen ez történt, nem? – viccelődött Harry. – A doki azt mondta, két nap és hazamehetek, ha ilyen ütemben gyógyulok.
Louis elmosolyodott.
– Ez nagyszerű hír, Harry.
– Igen, egyetértek, mert a kórházi koszt nem a legjobb – jegyezte meg Harry. Louis minden nap főzött volna neki valami finomat, ebben biztos volt, és a gondolat, hogy nem tehette meg, kicsit megint elkeserítette.
– Frusztráló, hogy nem tudok rólad gondoskodni – dünnyögte morcosan.
– Ugyanez járt a fejemben. Nekem is gondoskodnom kéne rólad – susogta Harry lehalkítva a hangját. – Elképzelni sem tudod, mennyire sajnálom, hogy nem vagyok veled.
– Azt hiszem, ezt mindketten megszívtuk.
Mindketten nevettek, mert ez volt az igazság, de nem volt mit tenni. Aztán egy darabig csak hallgatták egymás légvételeit.
– Még nem ért véget? – kérdezte Harry bizalmasan.
– Nem, de már egyre több időt vagyok magamnál – felelte Louis, miközben a gyümölcsturmixos poharat a mosogatóba tette, majd visszaindult a szobába. – Nagyon-nagyon sokat gondoltam rád.
– Én is… ha belegondolok, hogy otthon vagy egyedül, abban az állapotban, én… Istenem, Louis… fogalmad sincs, mennyire kívánlak.
Louis elmosolyodott az őszinte vallomásra, aztán lefeküdt az ágyra és magához húzta a huzatot, aminek sajnos már egyre kevésbé volt Harry illata. 
– Teagan ellopott egy ágyneműhuzatot a kórházból, ami alatt feküdtél. El se hinnéd, mi mindent csináltam, miközben belélegeztem az illatod.
Harry halk, buja nevetése olyan volt Louis-nak, mintha szirének énekelnének neki. A kezét a lábai közé csúsztatta, és már akkor kőkemény volt, amikor a tenyerébe fogta magát. Az alsója anyagát is eláztatta. Jól gondolta, hogy semmi értelme nem lesz felvenni, mert most azon volt, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle.
– Kemény vagy? – suttogta Harry izgatottan a vonal túlsó végéről.
– Meg nedves – felelte Louis, és a túl erőteljes mozdulatoktól felszisszent. – És érzékeny. Túl érzékeny – tette hozzá.
– Tudom mire lenne szükséged – jelentette ki Harry magabiztosan. – A számra.
Louis halkan sóhajtozva dőlt el az ágyon, miközben a keze kicsit finomabban, de megállíthatatlanul mozgott a farkán. Felidézte Harry puha, nedves száját, a nagy, zöld szemeit, amikkel felnézett rá, és amitől teljesen elvesztette az eszét minden alkalommal. 
– Kibaszottul szexi a szád – jelentette ki, miközben a hibrid kezdte átvenni az uralmat a teste felett. – Imádom dugni, de a legjobb, hogy tudom, te is annyira élvezed csinálni.
– Basszus, Lou, ne mondj ilyeneket! – sziszegte Harry. – Nem csinálhatok semmit, mert bármikor rám nyithat egy nővér.
– Te kezdted – vágott vissza Louis kifulladva. Az ujjaival a farka tövét kezdte masszírozni, és máris érezte, hogy a szövetek kezdenek megdagadni az érintése alatt. – Akármennyire imádom a szád, végül úgyis megdugnálak. Rendesen. Beléd akarok élvezni – nyöszörögte kétségbeesve.
– Lou…
– Utána hosszú percekig össze akarok veled ragadni. Aztán meg akarlak harapni, miközben a legmélyebben vagyok, és te olyan készségesen befogadsz.
Harry felnyikkant a vonal másik végén, aztán hirtelen dorombolni kezdett, és Louis-nak vége volt… Véget nem érő hullámokban spriccelte össze a hasát, a combját, és az ágyneműt is, miközben Harry illata ott volt az orrában, a fiú pedig nyöszörögve hallgatta végig az egészet. 
– Te jó ég, Harry – sóhajtotta Louis, amikor a levegőt kapkodva, de képes volt beszélni.
– Pontosabban te jó ég, Louis – nevetett Harry. – Kénytelen vagyok megpróbálni a gondolataimmal száműzni az erekciómat. Kérdezhetek valamit?
– Bármit. Amit csak akarsz – felelte Louis szétterülve az ágyon, tökéletesen kielégülve.
– A harapást komolyan gondoltad?
– Sosem gondoltam még ennyire komolyan semmit – mondta Louis egy széles, kaján vigyorral az arcán. – Sosem akartam még ennyire semmit.

4 megjegyzés:

MK írta...

😍😍

Gyö írta...

Hajjj....😍😍😍😍

Annyira, de annyira IMÁDOM ezt a történetet.😍😍😍

Tetszik, hogy nem egyből kaptuk meg mi lett Harryvel. Volt egy halom sorom tippelgetni...😁😁😁...amit meg is tettem és természetesen a te megoldásod eszembe se villant.🤭🤭🤭Minő meglepő.

Annyira cuki a kis bolhás Lou...🥰😍🥰
Hihetetlen mennyire tud passzolni a valóságban élő Lou-hoz ez a karakter. A bolondos viselkedéséhez, a testalkatához....komolyan teljesen meg tud elevenedni a fejemben ahogy a nappali padlóján, akár, fetreng a paplanhuzattal.🙂🙃🙂

Annyira tudtam, hogy Harry Lou miatt fog egyből aggódni....kis cukiságok.

Meg ez a Los stílusú Harry kéz kérés...gyakorlatilag....IMÁDOM.
Ha esetleg elfelejtettem volna említeni.😁😁😁

Remélem ez az új szál hoz még párcrészecskét nekünk..😉😉😉

Ismèt remek rész lett, csak ezt tudom szajkózni...érintünk egy kis krimit..egy kis agytorna...mindig adózunk az erotika oltárán...és hihetetlen de mindig új kreatív módon...Harryből nem guminő lett...de tudod mi az igazán ilyesztő??? A valóságban még vagyonokat fizetnének H koszos ágyneműéért...🤣😂🤣....Igazándiból írhatnál is H-nak, hogy csengesen neked egy kis lét, mert nem vagy egy világhírű írónő...🤣😂🤣...H nak nem maradna ágyneműje.

....azt hiszem ismételten elkalandoztam..

...és nem marad ki a romantika és humor sem.

Köszönöm, millió csók és ölelés.😘😘😘

Dreamy Girl írta...

Szia😊
Sikerült ezt a sztorit is elolvasnom eddig, és már most nagyon várom a folytatást😍❤️ Imádtam/imádom! Valami eszméletlen történet. Teljesen beszippantott. Nagyon tetszik ez a hibrides dolog. Teljesen megfogtál vele. Végem van.😍😍
Huh, megint sokmindent megtudtam, és egyre jobban és jobban szeretem ezt a történetet. Nagyon megijedtem Harry eltűnése miatt, de hála istennek jól van. Van egy tippem, hogy ki üthette le Harryt, de remélem, hogy nem ő volt. Sajnálom, hogy ilyenek az emberek ebben a történetben is. Hogy ha valami vagy valaki más, akkor máris itélkezés van, meg undorodás. Az emberek hülyék... (Kivételek persze mindig vannak! Szerencsére)
Oh, Louis a végén... Meghaltam. És a harapás. Hogy én azt mennyire de mennyire nagyon várom máááár!! Nsksksknykykkxkx
Köszönöm!
Puszi😘

HDawn írta...

Szia Dreamy!
Remélem, nem gond, hogy itt válaszolok :) Az a helyzet, hogy éppen azért akartam megírni ezt a sztorit, mert én sem tudtam 1-2 résznél többet olvasni a hasonló történetekből. Pedig az alap szerintem ígéretes, sok mindent ki lehet hozni belőle. Ráadásul itt belekevertem a hibrides dolgok mellé egy kis alfa/omega vonalat is XD Elolvastam minden kommentedet, nagyon örültem neki, szinte lehetett érezni, ahogy egyre jobban belemerülsz ebbe a világba :D Egyébként februárban tervezem mindenképpen folytatni, ráadásul már csak egy pár rész van belőle hátra... Sok puszi :)