2020. július 21., kedd

Szelídíts meg! - 19. Vihar

Sziasztok! Hú, pedig már kezdtek jóra fordulni a dolgok... jó olvasást! ;) 

Louis-ra különlegesen hatott ez a látogatás, és erre csak akkor jött rá, amikor már a kocsiban voltak. Egyáltalán nem úgy, ahogy azt elképzelte, és ennek nagyon örült. Azt hitte, hogy újra a bezártságot, a reménytelenséget és az elveszettséget fogja érezni, de helyette találkozott valakivel, akit nagyon szeret, és már évek óta nem látott. Tudta, hogy valami jót tett a hibrideknek ezzel, és nem is volt olyan megerőltető, mint ahogy várta. A fejét a fejtámlára hajtotta, és bámulta az odakint gyülekező felhőket, amik vihart ígértek. Louis régen is szerette a viharokat. A bennük rejlő erő teljesen lenyűgözte.
– Tudtad, hogy a villámok ötször olyan forróak, mint a Nap felülete? – kérdezte hirtelen a semmiből. Harry érdeklődve fordult felé egy pillanatra, aztán elmosolyodott.
– Nem, fogalmam sem volt erről. De azt tudom, hogy a villámok égési sérüléseket okoznak. Ezt olvastad valahol?
– Nem, Teagan mondta – felelte Louis. – Már gyerekkorában is tudósnak készült.
Harry nem válaszolt semmit, és Louis most őt kezdte bámulni a viharfelhők helyett. A tekintete a fiú nyakára tévedt, és próbálta elképzelni, hogy nézne ki egy harapással. A hibridek valamivel gyorsabban gyógyultak, mint az emberek, de a harapás, ami az összekötődés során történt, hónapokig látszódott, mielőtt meg kellett volna újítani. Carlának is volt, de egy selyemsállal eltakarta. Louis-nak azonnal feltűnt, de Harry persze semmit sem vett észre belőle.
– Mesélj a kapcsolatotokról Teagannel – kérte Harry váratlanul. Louis az arcára fókuszált, és próbálta kitalálni, hogy a fiú tényleg kíváncsi-e. Talán Louis féltékeny lett arra a tinire, aki megkörnyékezte Harryt, de nagyon jól tudta, hogy ő meg Teagan miatt volt állandóan a plafonon.
– Mit szeretnél róla hallani? – kérdezte semleges hangon.
– Hogy lettetek barátok? – pillantott felé Harry.
Louis vett egy mély lélegzetet, aztán kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, kicsit a fiú felé fordulva. Harry aznap vele volt az intézetben, és lassan mindent megtudott róla. Nem volt értelme megtartani ezeket magának, és valami furcsa nyugalom szállta meg, amikor Harryvel beszélgetett.
Louis az intézett melletti mezőn volt azon a délutánon. Amióta „felnőtt lett”, ahogy a nevelők mondták, azóta sokkal rosszabban viselte az odabenti zsongást. Kisgyerekek szaladgáltak és visítottak a folyosón, néha hangos sírás törte meg a csöndnek egyáltalán nem nevezhető állapotot, és Louis úgy érezte, szétszakad a feje. A hallása már születése óta érzékeny volt, de most sokkal jobban vágyott a csöndre és nyugalomra. Törökülésbe helyezkedett a földön, és órákig képes volt ott ücsörögni a tücskökkel, lepkékkel, madarakkal. Az égen viharfelhők gyülekeztek, a szél egyre erősebben döntötte meg a hosszú fűszálakat, és a fecskék felrepültek a felhők fölé. A távolban feltűntek a kis, nyomorúságos házak, és ha tiszta volt az idő, a hibridtábor vastag betonkerítését is ki tudta venni a távolban. A három hete megkísérelt szökése nem járt sikerrel, és most már abban sem volt biztos, hogy odakint el tudna-e boldogulni. Miután az őrök visszahozták, Carla egész este kiabált vele, és hajnalban is egymás mellett virrasztottak, amíg Louis felhúzott lábakkal duzzogott az ágyon. Utálta, hogy a terve kudarcot vallott. Utálta, hogy már a szabadság felé vezető úton is hiányzott neki Carla. 
– Beléd fog csapni egy villám, és úgy fogsz kinézni, mint a Télapó manója, aki beszorult a kéménybe – hallott meg maga mellől egy hangot, és az ereibe fagyott vérrel kapta fel a fejét. Nem is hallotta, hogy valaki közeledik, de arra meg abszolút nem számított, hogy az a valaki Teagan lesz. Louis nem tudott megszólalni döbbenetében. Még levegőt venni is elfelejtett, amikor a lány leült mellé a fűbe annyira közel, hogy érezte az illatát. – Csak meg szerettem volna köszönni, amit értem tettél.
– Megköszönni? – nyögte ki végre nagy nehezen.
– Megköszönni – bólintott Teagan, és ő is a távolba meredt. – Biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabbul is járhattam volna.
Louis nem tudta, mit feleljen erre. Már ezerszer átgondolta a történteket, és talán már nem volt olyan nagy bűntudata, mint amikor elmesélte Carlának, de még mindig kínosan érintette a téma. 
– Nem tudom azt mondani, hogy szívesen – bukott ki belőle a legelső gondolat kendőzetlenül. – De annak örülök, hogy segítettem. – Teagan újra bólintott, és oldalra sandított a fiúra. Amikor a mosolya egyre szélesebb lett, a fiú összehúzott szemöldökkel nézett rá. – Mi az?
– Semmi, csak furcsa, hogy most nincs tehéntrágya illatod – jegyezte meg a lány. – Amikor elsétáltam az istállók előtt, folyton te jutottál az eszembe.
Louis egy ideig gondolkodott, hogy most meg kellene-e sértődnie, de végül úgy döntött, inkább ő is a lánnyal nevet. Csak akkor múlt el a jókedve, amikor Teagan farkincája az övéhez ért. Fogalma sem volt, hogy a lány csak véletlenül, esetleg szánt szándékkal tette, de ő ösztönszerűen elhúzta, és védelmezőn maga köré tekerte. 
– Ó, szóval a farkincád tabu – jegyezte meg a lány, elgondolkodva méregetve a fiút. – Ne haragudj. Én azt utálom, ha a hajam piszkálják.
Teagannek gyönyörű haja volt. Sötétbarna, és majdnem a derekáig leért. Első alkalommal be volt fonva, de most vízesésként hullott a vállára és hátára. Amikor felhúzta a térdeit, a fehér ruhája szoknyarésze felcsúszott, és láttatni engedte a karamellszínű combjait.
– Én csak... – kezdte hirtelen Louis, de aztán megakadt, és megcsóválta a fejét. – Mindegy. Jól vagy azóta?
– Igen – felelte Teagan, aztán az ajkába harapott, mintha gondolkozna valamin. – Elmeséled, hogy te… hogy birkóztál meg az elsővel?
Louis letépett egy hosszú fűszálat, és módszeresen hurkokat kezdett rá kötni, hogy lefoglalja a kezét. Ez egy olyan téma volt, amiről Carlaval sem szívesen beszélt, de talán azért, mert éppen ő volt az, aki elvitte Margarethez.
– Szörnyű volt – foglalta össze két szóval. – Olyan, mintha teljesen kihúzták volna a talajt a lábam alól.
– Hé, legalább túlélted – bökte meg Teagan a könyökével az oldalát. – Mi a terved a másodikra?
Louis eldobta a fűszálat, aztán egyszerűen csak megvonta a vállát.
– Nincs semmilyen tervem. Carla szerint el kell mennem addig az intézetből, de egyedül is átvészelhetem, ha úgy akarom. És biztosan nem fogok visszamenni ahhoz a nőhöz…
– Nem kell egyedül lenned, ha nem szeretnél – motyogta Teagan már sokkal kevésbé magabiztosan. – Ha szükséged van valakire, és szerinted sem volt olyan rossz velem…
– Nem volt rossz – mosolyodott el Louis lágyan, és a tekintete újra a lány combjaira siklott. – Egyáltalán nem volt rossz.
Teagan elpirult. Még az aranybarna bőre alatt is kivehető volt, hogy rózsás az arca. Amikor az első esőcseppek a fejükön koppantak, Louis maguk felé emelte a dzsekijét, de nem mozdultak onnan. Őrültségnek tűnt kint ülni a mezőn a felhőszakadás alatt, mégsem akart egyikük sem bemenni az épületbe. Teagan Louis vállára hajtotta a fejét, és a fiú átkarolta őt, hogy kényelmesebben elférjenek a rögtönzött tető alatt. Az érzékeiket bejárta a másik illata, a testük egymásét melegítette, és először az életben úgy érezték, nincsenek egyedül.
– Csak olyankor szexeltetek? – kérdezte Harry, miközben leparkolt a ház elé.
– Igen, egyébként úgy viselkedtünk, és még mindig úgy viselkedünk, mint két testvér – felelte Louis. – Ha egy intézetben nősz fel, szülők, testvérek nélkül, egyszercsak ráébredsz, hogy tartozni akarsz valakihez. Nekem akkor jött el ez a pillanat. Carla az anyám, Teagan a húgom szerepét töltötte be. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy a teste vagy az illata sosem volt rám hatással, mert ez hazugság lenne.
– Mi történt a szüleiddel, Louis? – állította le a motort Harry, és kíváncsian a fiú felé fordult. – Tudsz bármit is róluk?
– Nem – csóválta meg a fejét a hibrid. – Valaki otthagyott az intézet kapuja előtt néhány naposan. Számomra halottak, mert az ilyen embereket nem tudnám szülőnek nevezni – tette hozzá hidegen.
– Talán azért vittek oda, mert nem tudtak rólad gondoskodni – találgatott Harry. – Mi van, ha csak jót akartak? Lehet, hogy nem tudtak volna etetni, és úgy gondolták, az árvaházban jobb sorod lesz. – Louis hevesen megrázta a fejét, de Harry folytatta: – Mi van, ha a táborban élnek még mindig? Talán testvéred is van…
– Nem! – szólalt meg hevesen Louis. – Mint mondtam, nem érdekelnek, számomra halottak. Nem akarok erről beszélni. Nem akarok azon gondolkodni, hogy miért tették. Egyáltalán, el akarom felejteni, hogy léteztek.
– De ha…
– Nem, Harry! – mondta Louis dühösen. – Úgy nőttem fel, hogy arra gondoltam, egy gólya hozott. Tökéletesen elégedett vagyok ezzel az elgondolással még most is, jó pár éve magam mögött hagyva a gyermekkort – magyarázta Louis, és szinte kipattant a kocsiból, hogy az épület felé igyekezzen. Harry utána futott, és csak akkor lassított, amikor el tudta kapni a kezét.
– Sajnálom, nem kellett volna szóba hoznom – mondta bűnbánóan. – Fogalmam sincs, milyen érzelmek kavaroghatnak benned, mert sosem éltem át, de sajnálom. Tényleg.
Louis bólintott, aztán felnézett Harry szemeibe.
– Kérhetek valamit? – kérdezte fáradtan, alig hallhatóan.
– Amit csak szeretnél – felelte Harry, miközben a hüvelykujjával a hibrid kézfejét simogatta.
– Menjünk fel a lakásodra, aztán húzz a karjaidba. Szükségem van az illatodra… – mondta Louis, és a végére kicsit el is szégyellte magát. – Túl hosszú volt ez a nap… – tette hozzá mentegetőzve.
Harry azonnal magához húzta már a ház előtt. Megpuszilta a hibrid fejét, és aztán egész este el sem eresztette maga mellől.

**

Teagan az epres shake-jét kevergetve nézett a két fiúra. Louis próbálta elővenni a legbájosabb arcát, de a lány erre csak a szemeit forgatta, és teli szájjal kuncogott.
– Meglátom, mit tehetek – mondta végül, és Harry jól láthatóan fellélegzett. – Meg tudjátok ígérni, hogy a nevem nem derül ki? Nem akarom elveszíteni a munkám a laborban.
– Éppen az a célunk, hogy megszüntessük a hibridek diszkriminációját – felelte Louis a hamburgere fölül.
– És én éppen ezért mondok nektek igent – bólintott a lány. – Mit szólnátok ahhoz, ha bizonyítékként feljegyzéseket közölnénk a kísérletekről?
Harry izgatottan az asztalra könyökölt.
– Nem mondod, hogy olyanokat is tudsz szerezni?! – kérdezte izgatottan csillogó szemekkel.
– Tudok, de… biztos, hogy ez a jó irány? – kérdezte Teagan halkan. – Mi van, ha ezzel több kárt okozunk?
– Meséld el, mire gondolsz pontosan – kérte Harry.
– Az emberek azt hiszik, hogy a természet szülöttei vagyunk. Furcsa lények, de legalább a természet hozott minket létre, ahogy őket is. Ha bebizonyítjuk, hogy valójában egy laborban született az első hibrid, akkor nem fognak még jobban utálni, és félni tőlünk?
– Nonszensz – horkant fel Louis. – Az emberek hoztak minket létre, és ezt tudniuk kell. Ha szörnyek vagyunk, az is az ő művük.
– Shh – fektette a kezére Harry a tenyerét megnyugtatóan. – Halkabban, Louis.
– Akkor is úgy érzem, hogy ez a szembesítés segíthet – állította makacsul a fiú. – Jobb lenne, ha elkezdenék vállalni a tetteikért a következményeket ahelyett, hogy táborokba zárnak minket.
– Egyetértek – mondta Harry. – Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
Teagan elgondolkozva játszott a szívószállal, aztán bólintott egy alig észrevehetőt.
– Vannak feljegyzések, bár hivatalosan lefordíttatni őket nem lesz egyszerű.
– Oké, már egy ideje kerüljük a konkrét tényeket. Elárulod végre, hogy mégis melyik országról és évről beszélünk? – kérdezte Harry halkan.
– Második világháború. Az országot megtippelhetitek – mondta Teagan.
– A náci Németország? A Harmadik Birodalom? – vetette fel Louis a legkézenfekvőbbet. Mindenki hallott arról, hogy mennyi emberkísérletet végeztek a haláltáborokban, így logikusnak tűnt, hogy akár a hibridek megalkotása is onnan ered. De Teagan megcsóválta a fejét.
– Japán? – kérdezett rá bizonytalanul Harry, és a lány szélesen elmosolyodott.
– A második világháború alatt, és talán még utána is a császári Japán is engedélyezte ezeket a szörnyűségeket. Persze, az is könnyen előfordulhat, hogy már előtte is elkezdték, de a feljegyzések onnan származnak. Olvastam az egyik ilyen angolra lefordított, rövidített verzióját, ami az eredeti mellé volt betűzve.
– Mégis, hol őriznek ilyen fontos dokumentumokat? – kérdezte Harry.
– Hát a hibridtábor könyvtárában – vágta rá a lány, és Louis döbbent arcát látva hozzátette: – Van, aki nálad többet járt oda, ha elhiszed, ha nem.
– És csak úgy kivetted? – érdeklődött Louis teljesen elképedve.
– Mikrobiológiával és sejttannal kapcsolatos könyveket kerestem, és higgyétek el, hiába porosodtak ott, szerintem előttem senki sem vette ki.
– Hihetetlen – sóhajtotta Harry.
– Ott van leírva a történelmünk, a génkódunk, de rajtam kívül senkit sem érdekelt – vonta meg a vállát a lány, de látszott, hogy büszke erre a felfedezésre.
– Oké. Tehát keresnünk kell valakit, aki megállapítja, hogy mennyire hiteles az angol fordítás – töprengett Harry. – Fontos, hogy megbízzunk benne…
– Bízzátok rám – szólt közbe Teagan. – Van egy japán munkatársam, aki szóba jöhet.
– Megbízható? – kérdezte Louis aggódva. – Nem akarom, hogy bármi bajod legyen ebből az egészből. Nem ér annyit.
– Már hogy ne érne?
– Teagan…
– Nem, Louis. A fajunk jövője a tét, és óriási dolognak tartom, hogy ezt elkezdtétek ti ketten. Eddig kicsit kirekesztve éreztem magam a világ megváltásából, de most végre én is kivehetem a részem belőle – mosolyodott el. – Tudok magamra vigyázni, és jó emberismerő vagyok. Megoldom a fordítás kérdését.
A két fiú ezek után nem tudott vitatkozni vele. Azon a vacsorán több szó nem esett az ügyről, de onnantól kezdve mindhármójuknak ezen jártak a gondolataik.

**

– Vissza akarok menni az árvaházba – jelentette ki Harry, miközben két nappal a hármas vacsora után az ágyon feküdt elterülve, izzadtan. Megnyalta a száját, és hagyta, hogy Louis óvatos, gyengéd mozdulatokkal letörölgesse a combját és a hasát egy törölközővel. Élvezte a gondoskodást, Louis ezt pontosan tudta, és most az sem számított, hogy ennyire feltűnő a gyengédség, amivel a fiúhoz nyúl. Tudta, hogy közeledik az időpont, amikor képtelen lesz parancsolni magának, és annyiszor fogja magáévá tenni Harryt, amennyiszer csak lehetséges. Akkor talán durvább lesz, ezért most akarta neki megadni a kellő figyelmet. De aztán Louis orgazmussal átmosott agyába végre értelmet nyert Harry mondata.
– Miért?
– Megígértem a kicsiknek, hogy legközelebb viszek nekik valami ajándékot – felelte Harry. – Biztosan te sem bánnád, ha újra találkozhatnál Carlaval és a kicsivel.
– Igazad van – mosolyodott el Louis.
– És az a lány is sokszor eszembe jut. Hány éves lehetett? Tizenhat? – tűnődött Harry a plafont bámulva, ezért nem vette észre a változást a hibrid arcán.
– Mégis, mit akarsz tőle? – kérdezte Louis hidegen.
– Mit akarnék tőle? Egy kiskorúról beszélünk – mondta Harry teljesen összezavarodva. – Mi bajod van? Féltékeny vagy?
Louis drámaian ledobta a törölközőt a földre, és felhúzott térdekkel az ágy szélére húzódott. Tudta, hogy nevetséges, amit csinál, de mégsem tudott magának parancsolni. Az a csaj egyszerűen felajánlotta magát Harrynek, és fogalma sem volt, mi történt volna, ha ő nincs ott. Harry odamászott hozzá, és megpróbálta a kis trükköt. A nyakához húzta Louis-t, hogy az illata megnyugtassa, de a hibrid ellökte magától, mielőtt célt érhetett volna.
– Ha megharapnál, nem kellene ilyenek miatt aggódnod – vetette fel Harry.
– Á, szóval most zsarolni fogsz? – vágott vissza Louis. – Ezzel akarod elérni, hogy megtegyem?
Harry megbántottan, a fejét csóválva kezdte magára húzni a ruháit. Louis tudta, hogy ezzel egy kicsit túl messzire ment, de az agya még mindig el volt ködösödve. Nem akart arról a lányról hallani, főleg úgy, hogy öt perccel előtte még Harryben volt. A fiú már a nadrágját húzta fel, amikor észbe kapott.
– Harry…
– Nem tudom, mit akarsz mondani, Louis, de ha újra darabokra akarod törni a szívem, inkább el se kezd. Szeretetre vágyom, akármennyire is hihetetlen. Az érzelemmentes szex nem nekem való, ahogy az sem, hogy…
– Harry, kérlek… – pattant fel Louis is az ágyból, és magára húzta az alsóját.
– Még azt sem engeded, hogy hozzád érjek szex közben! Megértem, hogy vannak frusztrációid. Tudom, hogy az első alkalom nagyon nehéz volt neked, de akkor legalább beszéljünk róla! Segíteni akarok, mert ez így egyikünknek sem jó – csóválta a fejét Harry kétségbeesetten.
– Ne haragudj – nézett rá Louis könyörgőn. – Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benned, vagy hogy nem akarlak. Ezt már bebizonyítottam, amikor kiderült, hogy hibrid vagy. Csak félek, mert… Azt hiszem, lassan itt idő, és szükségem lesz rád, és attól tartok, képtelen leszek visszafogni magam, és… meg foglak harapni – darálta le egy szuszra.
Harry végre megtorpant, és visszafordult a fiú felé.
– Mikor? – kérdezte halkan, aggódón.
– Szerintem holnap. Nem hinném, hogy több napom van – felelte Louis lehajtott fejjel.
– Ezért vagy ilyen féltékeny, ugye? – kérdezte Harry.
Louis összeszorította az állkapcsát. Utálta ezt a szót, de rájött, hogy ha tovább hazudik, elveszítheti Harryt. És azt nem akarta.
– Igen, azt hiszem.
– Haza kell mennem, hogy szólhassak Jane-nek, hogy gondoskodjon Reese-ről. Késő van, de mindkettőnknek aludnunk kellene, hogy kipihenhessük magunkat. Az úgy rendben van, ha holnap visszajövök?
Louis bizonytalanul bólintott, mert nem tetszett neki, hogy külön töltik az éjszakát, de Harrynek igaza volt. Muszáj pihenniük, amíg lehet.
– Annyira utálom. Olyan érzés, mintha kihasználnálak – mondta panaszosan Louis.
Harry végre leült vele az ágy szélére, és átölelte.
– Hé, pihenj egy kicsit, rendben? Nagyon nyűgös vagy, de később máshogy fogod ezt látni. Csak alszol egyet, és mire felébredsz, már itt is leszek.
Louis elhitte Harry szavait, és igaz, hogy kétségbeesetten nézte, ahogy a fiú egy utolsó csók után kiment a szobából, de szerencsére percek alatt elaludt.

**

Louis arra ébredt, hogy még lerúgott takaróval is nagyon melege van. Még teljesen magánál sem volt, amikor a keze már becsúszott az alsójába, és Harry nevét nyögve kezdte magát simogatni. Megkereste a párnát, amin előző este a fiú feküdt, és halványan még érezte rajta az illatát. Nem olyan volt, mintha vele lenne a hús-vér, igazi Harry, de amíg odaér, addig megtette. Nagyjából két percre volt szüksége a kezével és emlékekkel az előző estéről.
Aztán úgy döntött, ennie kellene valamit, amíg még képes tisztán gondolkodni. Azzal nem fecsérelte az időt, hogy felöltözzön, csak bedobott néhány kenyeret a pirítóba, és közben megnézte, nem küldött-e üzenetet Harry. A homlokát ráncolta, amikor látta, hogy már majdnem tíz óra, de a fiú még mindig sehol. Miközben elrágcsálta az eperdzsemes pirítósát, már bánta az előző esti kifakadását. Mi van, ha sikerült elijesztenie Harryt? Lehet, hogy rájött, semmi szüksége egy körülményes, nehezen kezelhető hibridre, de nem… ez valahogy nem vallott Harryre. Megígérte, hogy vissza fog jönni, biztosan csak dolga akadt.
Már délután volt, amikor legalább egy tucat hívás után sem sikerült beszélnie Harryvel. Louis egyre kevésbé tudott tisztán gondolkodni, és az aggódás volt, ami úgy-ahogy józanul tartotta. Egy szál alsóban ült a konyhaasztalnál, a lábával a földön dobolt, és próbálta Harryt hívni. Megint az üzenetrögzítő kapcsolt be, és Louis eldöntötte, hogy segítségre van szüksége. A körmét rágcsálva megint telefonált, és amikor a lány felvette, köszönés nélkül a dolgok közepébe vágott:
– Teagan, segítened kell. Harry eltűnt.

4 megjegyzés:

Gyö írta...

Szia!

Hát nem túl rózsás a kedvem mostanság.
Ahogy kiraktad a részt rárepültem, de ahogy megláttam a címet.....be is csuktam.
Gondoltam rápihenek. Akartam is meg nem is ezt a részt. :)

Ismételten megtudtál lepni, mert totál más történt mint amire gondoltam, hogy fog, vagy amit vártam. :)

Jó arról nem beszélek, hogy most mennyi kérdés, variáns kavarog a fejemben......ajjj ez a kínzás. XD

Köszönöm most is. Millió csók és ölelés érte.
Már toporogva várom a kövi rész....Hová tűnt Damon Hill???...ja azaz...Hová tűnt Démonian szexi Harry??? :D

Ne feledd szemem toporogva várja kövi részt. (Vagy csak fáradt és rángatózik??? XDDD Ez csak ha már olv. kövit akkor fog kiderülni. :) Ha ABBA hagyja akkor csak türelmetlen volt....)

MK írta...

😍😍

HDawn írta...

Úgy néz ki, jó vagyok ebben a kínzás dologban :D Azért remélem, kicsit feldobtam vele a napodat :) Sietek a folytatással, még a héten itt lesz szerintem. Köszi, hogy írtál és sok-sok puszi :)

HDawn írta...

:) Puszii