Szelídíts meg! - 18. Az árvaház lakói

Sziasztok! Meghoztam nektek az új részt, remélem, tetszeni fog :) Még lesznek izgalmas történések, de lassan közeledünk a sztori végéhez. 

Harry teljesen el volt veszve. Elveszett a puha fülecskék simogatásában, a nagy, barna szemekben, a fogak nélküli mosolyban, és a babaillatban, ami körbeölelte a kis Adamet. Nem tudta elhinni, hogy egy teremtmény lehet ennyire édes. Percekig képtelen volt levenni róla a szemét, ahogy a kanapén ült, a kisfiút a combjaira fektette, és csak mosolyogva nézte, ahogy a kicsi kalimpál a lábaival, vagy úgy kapaszkodik az ujjaiba, mintha sokkal erősebb lenne, mint amilyennek kinéz.
– Tudsz valamit Teaganről? – kérdezte Carla, amikor megérkezett a frissen főzött teával, és leült Louis-val szemben az asztalhoz.
– Teagan szerencsére teljesen jól van. Néhány hete találkoztunk csak.
– Nincs kint olyan régóta még. De örülök, ha máris megtalálta a helyét – mondta Carla vidáman. – És mesélj, veled mi a helyzet?
– Tavaly állást kaptam Harry iskolájában. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk. Az én dolgom, hogy megismertessem magunkat velük, és előkészítsem a hibridek integrációját – húzta ki magát Louis büszkén. Harry ránézett, és amikor összetalálkozott a pillantásuk, mindketten elmosolyodtak. – Előtte séfként dolgoztam egy étteremben.
– Sajnálod, hogy azt a munkádat ott kellett hagynod?
– Nem akartam otthagyni – felelte Louis, és hirtelen megváltozott a hangulata. Harry érezte a keserűséget a hangjában. – Kidobtak, amikor kiderült, mi vagyok. De Harry éppen arra járt a fehér lovával, hogy megmentsen – tette hozzá, hogy oldja a feszült hangulatot.
– Mondhatjuk így is – szólalt meg felemelt hangon Harry, miközben a cumit visszadugta Adam szájába. Ő a nappali túlsó végén ült, de tökéletesen ki tudta venni a halk beszédüket. – Szükségem volt egy megbízható hibridre, és a sors is úgy akarta, hogy mi összefussunk, amikor elveszítette a munkáját.
– Ez nagyszerű. Tényleg olyan, mint egy tündérmese – csapta össze a tenyerét Carla izgatottan. – De kíváncsi lennék a kettőtök között lévő kapcsolatra.
Harry a kisfiúra nézett az ölében, mert úgy döntött, erről Louis-nak kell beszélnie. Az az igazság, hogy ő is szerette volna megtudni, mégis mi folyik kettejük között, mert valami megváltozott. Igaz, hogy Louis szerette a testiségre fogni azt, hogy képtelenek voltak egymástól elszakadni, de Harry tudta, hogy ennél többről van szó. Csak türelmesnek kell lennie, és a hibrid egyszer talán kertelés nélkül, mindenféle mellébeszélést nélkülözve kimondja, hogy szereti őt. Harry mostanában olyan volt, mint egy álmodozó tinilány. Elképzelte, hogy egyszer majd Louis szerelmet vall, és megharapja a nyakát, mindezt egy rózsaszirmokkal telehintett ágyon, a gyertyák halvány, meleg fényével megvilágítva. De aztán rájött, hogy nem érdekli, hol és milyen körülmények között történik meg. Csak történjen már meg!
– Harry a… ő a barátom – mondta Louis, és Harry arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Még mindig nem nézett fel, és úgy tett, mintha nem hallotta volna. – Jó, jó, ennél nyilván több! – mordult fel Louis, és Harry végre felemelte a fejét. Még elkapta azt a pillanatot, amikor Carla rosszallóan nézett a hibridre. Ő sem hitte el. Harry nem volt teljesen elégedett, de legalább valamicskét változott Louis hozzáállása azóta, hogy bemutatta Teagannek. Harry felállt, Adamet a vállára fektette, és odasétált hozzájuk az asztalhoz.
– Gondolom kíváncsi arra, hogy hogy lehetek hibrid, amikor semmi külső jelet nem viselek – ajánlotta Harry barátságosan.

– Igen, Harry, jól látod, de kérlek, tegezzük egymást.
Harry bólintott, miközben leült Louis mellé. Meglepődött, amikor a fiú a karját nyújtotta Adamért, és olyan határozottan, biztonságosan fogta meg a kicsit, mintha egész életében ezt csinálta volna. Louis az egyik karjára fektette a kicsit, és a másik kezével gyengéden megcsikizte a pocakját. Adam éles nevetése és visongása visszhangzott a házban.
– Néha egy szörnyszülöttnek érzem magam – kezdte Harry a mesét, amire Louis elkomorulva felkapta a fejét.
– Ezt sosem mondtad – jegyezte meg meglepve.
– De ezzel sokan vagyunk így – simította az asztalra fektetett kezére a tenyerét Carla.
– Amikor Louis-ra nézek, ez eszembe sem jut – pillantott Harry szeretetteljesen az említettre, Carla pedig elmosolyodott a teája felett. – Vagy amikor megláttam ezt a csöppséget, csak az járt a fejemben, hogy mennyire tökéletes. Ha a tükörbe nézek, elbizonytalanodom. Talán ha lenne farkincám és fülecskéim…
– Ha így nősz fel, teljesen más – szólt közbe Louis. – De miért nem mondtad, hogy így érzel? Megbeszélhettük volna. Én egész idő alatt a saját kételyeimmel voltam elfoglalva – csóválta a fejét letörten.
– Időbe fog telni, míg megtalálod a helyed, Harry – mondta Carla. – És szerencsére már nem vagy egyedül – nézett jelentőségteljesen Louis-ra. – A családod tudja?
– Anya már tudja, igen. De ő sejthette, csak próbálta szőnyeg alá söpörni a dolgot – mesélte Harry keserű szájízzel. – Elhallgatta előlem. Az édesapja hibrid volt, és csak arra emlékszik belőle, ahogy rejtegetni próbálták az emberek elől.
– Nagyon sajnálom – mondta Carla őszintén. – Nem akarok beleszólni, mert nem ismerem őt, de ezek alapján csak arra tudok gondolni, hogy féltett téged. Ha belegondolok, hogy az én kicsimet bánthatják azért, ami… – halt el a nő hangja, és a szemei bepárásodtak, ahogy a fiára nézett.
– Féltett és hiú ábrándokat kergetett arról, hogy én tökéletes leszek. Ez akkor tört meg, amikor elmondtam neki, hogy meleg vagyok. De még mindig jobban fogadta, mint apa.
– Biztos vagyok benne, hogy szeret téged – bólintott Carla. – A szeretetnek sok formája lehet, és ő talán nem a legjobb módját használta, hogy kimutassa, de a lényeg, hogy ezzel meg akart védeni.
Harrynek erről önkéntelenül Louis viselkedése ugrott be, de semmiképpen sem tette volna szóvá. Louis már elmondta, mit miért csinált, és Harry nyilvánvalóan érezte, hogy sokat jelent a hibridnek.
– Szép ez a lakás – jegyezte meg Louis, ahogy körbeforgatta a fejét. Egy kicsi, de barátságos hangulatú házban voltak közvetlenül az árvaház mellett, ami talán nem a legújabb bútorokkal volt berendezve, de tiszta volt.
– Két éve kaptam, amikor igazgatóhelyettes lettem az intézetben. A kemény munka egyszer csak tényleg meghozta a gyümölcsét – mosolygott Carla.
– Igazgatóhelyettes? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Louis, miközben a nő elvette tőle a kisbabát, és berakta a kézzel faragott bölcsőbe, hogy ringathassa.
– Itt is sok minden megváltozott, Louis. – felelte Carla. – Szerencsére leginkább pozitív irányba. De még mindig akadnak, akik képtelenek ellátni a gyermeküket, aki ezért hozzánk kerül.
– És mi van… mi van a Margarethez hasonlókkal? – kérdezte Louis teljesen elhalkulva, mintha félne róla beszélni.
– Margaret? Ki az a Margaret? – kapta fel a a fejét Harry, mert ahogy a két hibrid összenézett, érezte, hogy a név mögött hosszú történet bújik meg.
– Ő volt az, akivel elveszítettem a szüzességem – felelte Louis, egy kis homokbarna hajtincset a füle mögé simítva. – Hozzá vitték a fiúkat, amikor elérték azt a kort.
– Margaret már nem fogad senkit, de még mindig vannak hozzá hasonlók.
– Lenne rá mód, hogy ezt máshogy oldják meg? – kérdezte Harry kíváncsian. Jól emlékezett, hogy Louis mennyire keserűen beszélt az akkor történtekről, és még mindig belesajdult a szíve, ha rágondolt. Ez egy hatalmas trauma lehetett minden tininek. Harry rájött, hogy talán nem csak az a dolga az életben, hogy hátrányos helyzetű fiatalokat tanítson, és a hibrideket megpróbálja a társadalomba integrálni. Talán az is a feladata, hogy segítsen nekik a saját, kellemetlen szokásaikat levetkőzni. Akárhogyis, ugyanúgy segíteni akart, mint az emberi gyerekeknek.
– A tiniknek átfogó szexuális felvilágosító órákat tartunk – magyarázta Carla. – Pontosan tudják, mi vár rájuk, és így talán nem fogják akkora traumaként megélni ezt az egészet, mint te, Louis, vagy mint én.
– Az egész elcseszett – mordult fel Louis, és felállt a székről, hogy sétálgatni kezdjen fel-alá. – Túl kell esned valamin, amit nem akarsz, valakivel, akit nem akarsz.
– Nincs más mód, Louis – felelte Carla együttérzően.
– A saját biológiánk ellenünk fordult.
– Ha nem létezne az a fránya biológia, akkor most Adam sem lenne itt – próbálta a nő pozitív irányba vezetni a beszélgetést, miközben megigazította a kicsin a takarót. – Talán egy kicsit nehezebb nekünk, mint az embereknek. De kénytelenek vagyunk beletörődni. Meséltek arról, hogy mi a tervetek a forgatást illetően?
Harry átvette a szót, mert látta, hogy Louis-nak időre van szüksége, amíg megnyugszik.
– Az árvaházzal kezdenénk, ha megengeded. Szeretném, ha Louis mesélne az ott töltött évekről, a rossz és a jó emlékekről egyaránt.
– Nekem megfelel, ha Louis-nak is – bólintott rá Carla.
– Nem tudom, hogy jó ötlet-e – bizonytalanodott el Louis. – Mi van, ha olyat mondok, amit nem kéne?
– Akkor egyszerűen kivágjuk – vágta rá Harry. – Nem akarom, hogy az egész cukormáz, vagy éppen ellenkezőleg, egy borzalmakkal teli történet lenne. Azt akarom, hogy valóságos legyen – Harry Louis kezéért nyúlt, és megszorította. – Csak mesélj, ahogy az iskolában is. Légy önmagad.
– Rendben, megpróbálhatjuk – felelte Louis bizonytalanul.
– Meg tudod csinálni. Ha valaki meg tudja, az te vagy – biztosította Carla.
– Már megint úgy érzem, hogy a hibridek sorsa a kezemben van.
– Mert valamilyen szinten ez a helyzet – mondta a nő, és abban a pillanatban megcsörrent a telefon. – Ne haragudjatok, ezt fel kell vennem – szabadkozott, és a nappaliba sétált a vezetékes készülékhez.
Louis végre megnyugodott annyira, hogy újra leüljön Harry mellé. A fiú szinte látta, ahogy az emlékeibe mélyed, mielőtt beszélni kezdett:
– Carla volt az egyedüli női hibrid, akit láttam autót vezetni. El tudod ezt hinni? Csak a vezetőknek volt rá engedélye, de ő az egyik pasijától megtanulta, legalábbis ezt mesélte, amikor rákérdeztem – nézett Louis szeretetteljes pillantással a nő irányába. – Mennyire abszurd lehet neked, aki odakint nőtt fel.
– Pont annyira, mint neked volt az, hogy bárki vezethet, amikor kijöttél. Ha ezen túl vagyunk, este elmegyünk egy parkolóba, és megtanítalak – ajánlotta Harry, és előrehajolt, hogy megpuszilhassa a hibrid száját, ami izgatott mosolyba hajlott. A kis Adam úgy tűnik, ekkor vette észre, hogy senki sem ringatja már a bölcsőjét, és először csak hüppögni, aztán teli torokból ordítani kezdett. Harry gondolkodás nélkül állt fel, és ment oda hozzá, hogy megnyugtassa. Próbálta a ringatást, a simogatást, de úgy tűnt, ez most nem elég. Adam az anyját akarta, aki még mindig telefonált. Louis a segítségére sietett. Kivette a kisfiút, és magához akarta ölelni, de úgy tűnt, időközben támadt egy jobb ötlete.
– Fektesd a válladra úgy, hogy az arca a nyakadnál legyen – adta át a kicsit Harrynek.
– Ugye nem azt akarod elérni, hogy a nyakamba hányjon? – kérdezte Harry gyanakodva, amitől Louis-ból kitört a nevetés, de azért a biztonság kedvéért egy textilpelenkát a fiú nyakába terített.
– Így. Most már védve vagy.
Harry magához ölelte a kicsit, és a bőrén érezte az apró, de kapkodó légvételeket, amiről csakis a hiszti tehetett. Aztán megtörtént a csoda. Adam már nem akart kitörni a karjaiból, és az ordítás lassan szipogássá szelídült.
– Az illatod megnyugtatja – magyarázta Louis Harry kérdő tekintetére.
– Honnan tudsz ennyit a babákról?
– Árvaházban nőttem fel, és előfordult, hogy besegítettem a kicsikkel – válaszolta a hibrid.
– Hű, született tehetség – lépett melléjük Carla, és mosolyogva vette át Harrytől Adamet. – Az igazgató hívott, azt mondta, menjetek át nyugodtan, ha készen álltok. Később találkozunk – szorította meg bátorítón Louis karját, mielőtt a két fiú elindult a nagy, komor épület felé.
– Minden oké? – kérdezte Harry, ahogy a hibrid mellett lépkedett.
– Persze, csak… – kezdte Louis, aztán mosolyogva megrázta a fejét. – Igazad volt, tényleg nem minden emlékem rossz. Vannak jók is Carlával vagy Teagennel.
– Fiú barátaid nem voltak? – érdeklődött Harry.
– A hibridek nem jönnek ki túl jól a sajátjukkal megegyező neműekkel – felelte Louis, és elmosolyodott Harry döbbenetén. – Természetesen mint mindenben, itt is lehetnek kivételek. De nem jellemző. Te más vagy, Harry… egy egészen különleges eset – kacsintott a fiúra, mielőtt beléptek az intézet nagy, tölgyfaajtaján.
Harry úgy érezte, visszarepült az időben. Az épület, a berendezés mind-mind öregnek hatott. A nyílászárók kopottak, a földön a járólap hiányos. De a gyermekzsivaj az pont olyan volt, mint az ő intézetében. Meglepődött, amikor egy nagyjából négy éves kisfiú a lábának csapódott, és nagy, kék szemekkel nézett fel rá. Az arca koszos volt a nemrég elfogyasztott ebédtől, ahogy a pólója is, és a kis karjaival átölelte a fiú combját.
– Hoztál nekem valamit? – kérdezte pöszén. Harry szíve összefacsarodott, és hirtelen nem tudta, hogyan válaszoljon. Lefagyva állt a kisfiú szorításában, akinek a szemei reménnyel voltak tele, és a farkincája izgatottan mozgott. Hogy lehet olyan hülye, hogy nem jutott eszébe az ajándék? Hiszen egy árvaházba jöttek.
– Tessék, ha befejezted az ebédet, megeheted – szólalt meg Louis a hátizsákjával a kezében, amiből egy csokit vett elő. A kicsi azonnal átpártolt hozzá, és boldog mosollyal vette el az ajándékot. Harry látta, hogy ahonnan az a csoki jött, több is volt, mert úgy tűnt, vele ellentétben Louis nem feledkezett el róla. – Te is kaphatsz, ha idejössz érte – mondta Louis bátorítón egy vörös hajú kislánynak, aki a falnak támaszkodva figyelte a jelenetet.
– Hol van a farkincája? – kérdezte a kislány Harryt végigmérve, miközben már a csokit bontogatta.
– Nincs neki – válaszolta Louis.
– Levágták? – szörnyedt el, és a kezét drámaian a szája elé kapta.
– Nem, ő így született.
– De hát ő is hibrid – értetlenkedett.
– Vannak olyan hibridek is, akiknek nincs farkincájuk vagy fülecskéjük – magyarázta Louis, miután leguggolt a kislányhoz, hogy egy szintben legyenek. – Mi történt a cipőddel? – kérdezte a gyerek lábára pillantva, amin a cipő szinte rongyosra volt hordva.
– Fociztunk a fiúkkal – rántotta meg a vállát, és behúzta a lyukon kilógó nagylábujját.
– Hogy hívnak?
– Madison.
– Az én nevem Louis, ő pedig Harry.
– Holnap is fogtok jönni? – érdeklődött Madison, és mosolyogva nézett Harryre. Egy foga hiányzott felülről, de ez csak még elragadóbbá tette a mosolyát.
– Nem tudom, kicsim – felelte Harry. – De ha nem holnap, akkor talán a jövőhéten.
Louis összezavarodva nézett a fiúra, de nem kérdőjelezte meg. Harry eldöntötte, hogy vissza akar még menni, lehetőleg egy nagy táska ajándékkal felszerelkezve.
Amikor az igazgató megjelent a folyosón, az összes gyerek visszafutott a helyére. Egy ősz, nagyszakállú bácsi volt, aki elsőre kedvesnek tűnt, de tudott szigorú is lenni, és Harryt a Mikulásra emlékeztette. Bemutatkoztak egymásnak, mert amikor Louis ott volt, még más töltötte be az igazgatói címet. Aztán bementek az irodába, és megbeszélték a forgatás részleteit. Nem sokkal később az operatőr is megérkezett, aztán végre munkához láthattak. Első körben Harry kérdezgetett Louis-tól, aztán leült a folyosón egy padra, és onnan figyelte az eseményeket, amíg Louis történeteket mesélt, és felvettek néhány vágóképet. A következő pillanatban kinyílt az egyik tanterem ajtaja, és egy szőke hajú lány lépett ki rajta. Harry érezte, hogy a lány végig figyeli, amíg elért a női mosdóig. Talán ő is furcsállta, hogy Harrynek se fülecskéje, se farkincája, és a fiút egy kicsit kezdte frusztrálni, hogy egyik világba sem illik bele. Újra Louis-ra koncentrált, aki éppen egy csínytevésről mesélt, amit Teagannel követtek el, és örömmel látta, hogy a hibrid egyre jobban ellazul a kamera előtt, és már egyáltalán nem olyan feszült, mint az elején. Louis egy pillanatra elmosolyodott, amikor észrevette, hogy figyeli, aztán amikor az operatőr befejezte a kamera állítgatását, újra beszélni kezdett.
– Szia, az én nevem Corinne, de a barátaim csak Corinak hívnak.
Harry ijedten fordult oldalra, mert annyira csakis Louis-ra figyelt, hogy észre sem vette, amikor valaki leült mellé. A szőke, fiatal lány, akit előzőleg látott, most vele ült a padon, a kezeit a kapucnis pulcsija zsebébe süllyesztette, és érdeklődve nézte Harryt a hosszú pillái alól.
– Én Harry vagyok. Örülök, hogy megismertelek – mosolyodott el a fiú, amikor látta, hogy a lány teljesen ártalmatlan. – Jól rám ijesztettél. Mindig ilyen hangtalanul közlekedsz?
– Macskák vagyunk, Harry – nevetett fel hangosan Cori. – Mit csináltok itt?
– Forgatunk. Történeteket a hibridekről, az emberi világ számára.
Corinne elhúzta a száját, de nem mondta el, mire gondol.
– Te kint élsz, ugye?
– Igen – felelte Harry.
– Odakint tényleg minden sokkal szebb és jobb?
– Azon dolgozunk, hogy ti is velünk élhessetek odakint anélkül, hogy rejtőzködnötök kéne – mondta Harry okosan kibújva a kérdés elől. – De most mennem kell, azt hiszem, lassan végzünk – tette hozzá, amikor látta, hogy az operatőr már elkezdte összepakolni a dolgait, miközben beszélgettek valamiről Louis-val.
– Vigyél magaddal! – tört ki hirtelen Coriból, amikor Harry fel akart állni mellőle. – Már csak pár nap van, amíg… kérlek, szükségem van a segítségedre.
Harry aznap sokadszor fagyott le teljesen, és fogalma sem volt, mit feleljen erre. A lány készségesen hajtotta oldalra a fejét, és hátrasöpörte a hosszú, szőke tincseket a nyakából, mintha tálcán kínálná magát. Harry orrát megcsapta a kókusz, és valami sokkal édesebb illat keveredése, és úgy érezte, mintha behúztak volna neki. Az agya lelassult, és a látása elhomályosult. Corinne a levegőt kapkodva előrehajolt, hogy megszaglászhassa a fiú nyakát, amikor erős kezek fonódtak Harry karjára, hogy hátrahúzzák.
– Mit keresel itt? Órán lenne a helyed – morogta Louis, és védelmezőn átkarolta Harryt. A lány még mindig nem mozdult, ezért Louis fenyegetően fújva előre lépett egyet, és végre észrevette magát. Harry feje kóválygott, ezért inkább visszazuttyant a padra, és próbálta rendezni a lélegzetét.
– Valami rosszat tettem? – nézett fel Louis-ra.
– A kislány nem tudja, hogy hol a határ. Mivel fiatal hibrid vagy, és társ nélküli, természetes, hogy így reagált.
– Ilyen érzés, amikor Teagannel együtt vagy? – kérdezte Harry, amikor Louis leült mellé.
– Igen – felelte Louis, és magához húzta Harryt, hogy az arcát a fiú nyakához dörgölhesse dorombolva.
– Nyugi, hozzám sem ért – kuncogott Harry, amikor Louis végignyalt a nyakán, és rájött, hogy az egész a megjelölésre megy ki. Ha nem egy gyerekkel teli intézetben lennének, már biztos nem sok ruha lenne rajta. – Azt kérte, hogy vigyem el innen.
– Tizenhat éves, hormontúltengéses lány – mordult fel Louis féltékenyen. Harrynek nem tetszett, hogy Louis így beszél róla, de értette, mi az oka. Ő is pont így viselkedett Teagannel. Igazából Louis vérmérsékletét ismerve örülhet, hogy a fiú ilyen simulékonyan kezelte a helyzetet.
– Végeztetek? – próbálta elterelni a témát.
– Igen. Visszamehetünk Carlához. Azt mondta, vár minket egy délutáni teára – mondta Louis, és elmosolyodott.
Harry követte a példáját, és lágyan megcsókolta a hibridet. Ez a nap fárasztóbb volt, mint ahogy először elképzelte. És már abban is biztos lehetett, hogy Louis szét fogja szedni, ha hazaérnek.