Szelídíts meg! - 17. Vissza a múltba

Sziasztok! Hoztam nektek egy új részt, ami remélem, tetszeni fog. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok a dolgok alakulásáról :) Jó olvasást!

Hihetetlen, mennyit tud változni a világ pár nap alatt. Louis olyan odaadóan csókolta Harry mellkasát, mintha az élete múlna rajta, és ez a nagy változás hiába volt szembetűnő, az agya leghátsó zugába száműzte, és inkább kiélvezte a pillanatot. A hibridje elégedetten dorombolt, és ezt valószínűleg Harry is észrevette, mert egy pillanatra felemelte a fejét, és Louis-ra mosolygott. A vágy most nem volt olyan sürgető, inkább olyan, mintha ez éppen a vihar előtti csönd lenne, de mindketten érezték, ahogy lassan, de folyamatosan épül bennük. Az volt a célja, hogy elfeledtessen Harryvel mindent, és csak ő járjon az eszében, semmi más. Azt akarta, hogy a fiú elveszítse a fejét, és hulljon darabjaira a kezei között, az ajkai alatt. Louis szívásnyomokat hagyott a mellkasán, miközben az ujjai alatt megkeményedtek Harry mellbimbói. Meg akarta őt jelölni magának, és egyelőre ez egy biztonságos útnak tűnt. Csak arra kellett figyelnie, hogy a nyakától tartsa távol magát. Percek teltek el, és Harry remegett, sóhajtozott a lepedőt markolva, mert tudta, hogy a hibrid nem szereti, ha hozzáér, vagy megpróbálja magához húzni egy ölelésre.
– Okos, ügyes cica – suttogta Louis kéjesen a fülébe. Harry mindenhol libabőrös lett, amikor Louis meleg lélegzete a nyakát cirógatta. A hibrid élvezettel pillantott végig az egész csodálatos testen, és a szemei megakadtak a fiú szerszámán, amiből az átlátszó nedv a tulajdonosa hasára folyt. Louis megnyalta az ajkát az ínycsiklandó látványra, és máris lehajolt, hogy a nyelvét a fényes foltba mártsa. Harry farka megugrott, és újabb adag előnedvet préselt ki magából, és amikor Louis kiegyenesedett, látta, hogy a fiú elnyílt ajkakkal, a levegőt kapkodva szorította össze a szemét.
– Meg kell dugnod – suttogta Harry teljes önkívületben.
– Tessék? – kérdezett vissza Louis szemöldökráncolva, és végre Harry kinyitotta a szemét, hogy ránézhessen.
– Louis… kérlek – fogta Harry könyörgőre, a hibrid pedig a combjára simította a tenyerét, mert önkéntelenül is azon volt, hogy megnyugtassa.
– Máshogy is el tudsz élvezni – szögezte le Louis értetlenül. Az egyik keze Harry férfiassága felé indult, de nem markolt rá, hanem az ujjaival végigsimított a tövén, ahol a bőr berepedezett, mert nem tudott alkalmazkodni a hirtelen vastagságváltozáshoz. – Érzékeny még?
– Ne tereld el a témát – szorított Harry a hibrid csuklójára akaratosan. – Mi történt? Azelőtt imádtad, ha bennem vagy.
– Te kérdezed, hogy mi történt? – háborodott fel Louis, miközben kihúzta a karját Harry szorításából. – Kiderült, hogy hibrid vagy, az istenért! Ez történt!
– Szóval jól gondoltam – jegyezte meg Harry a plafon felé bámulva.
– Nem akarok megint álló farokkal veszekedni – mondta Louis rezignáltan, mire Harry átkarolta, és újra magára húzta, miközben az ajkába harapott, és próbálta nem elnevetni magát.
– Nevetségesek vagyunk – motyogta Louis fülébe, miközben sok-sok puszival szórta tele az arcát, Louis hiába próbált szabadulni. – Mi van akkor, ha hibrid vagyok?
– Hát nem érted? A hibrided dominanciára vágyik – felelte Louis, mintha nem tudná hová tenni, Harry miért nem fogja fel, mi a helyzet.
Harry megcsóválta a fejét, kettejük közé csúsztatta a kezét, és határozottan Louis férfiasságára markolt.
– Erre vágyik – mondta lassan, érthetően, a hangját teljesen elmélyítve. Amikor a hibrid tekintete elsötétedett, Harry elvigyorodott, és már mozdult, hogy a hasára forduljon, de Louis megállította.
– Látni akarom az arcod. Tudni akarom, ha nem tetszik – mondta neki, mert meg volt róla győződve, hogy Harry nem tudja, miről beszél, és úgy tesz, mintha a változás semmiség lenne. Szerencsére a fiú most nem kötekedett, hanem a fiók felé nyúlt, és kivette a síkosítót. Louis néhány perc alatt előkészítette, mert már olyan jól ismerte Harry testét, mintha csak a sajátja lenne. Pontosan tudta, hogy mikor mehet tovább, mi az, ami jólesik neki, ami könnyen ellazítja. Talán eltelt néhány hét, mikor legutóbb ebben a formában voltak együtt, és azóta tényleg sok minden változott, de ezek nem, és Louis végre kezdett kicsit megnyugodni. Lehajolt Harryhez egy utolsó csókra, mielőtt lassan elmerült benne.
Louis nem tudott betelni Harry arcával, miközben szeretkeztek. Mert ezt hiába szerette volna, már nem lehetett egyszerűen szexnek nevezni. Csókolóztak, néha hagyta a fiút levegőhöz jutni, aztán megint lehajolt, hogy Harry nyögései a saját ajkai között vesszenek el. A kezei a fiú oldalán barangoltak, és elmosolyodott a libabőr miatt, amit kiváltott ezzel. A saját hangja is egyre erősebb lett, ahogy Harry magához ölelte a karjával és a hosszú lábaival, nem mintha szökni készült volna, hiszen sehol sem lett volna szívesebben. Úgy érezte, túl hamar lesz vége, mégsem tudta megállni, hogy gyorsítson. A tiszta gondolkodáshoz már túl messze járt, mert Harry csókjai most még édesebbek, a teste még forróbb és szűkebb volt, mint ahogy arra emlékezett. Harry zihálása és nyöszörgése egyenesen arányosan növekedett az ágy támlájának falhoz csapódásával, és amikor hátrafeszítette a fejét, Louis-nak erősen a saját ajkába kellett harapnia, nehogy lehajoljon a nyakához. Soha, senkivel sem érezte még ennyire intenzíven a késztetést, hogy összekötődjön. Tudta, hogy csak egy kis harapásra lenne szükség, hogy Harry örökké az övé legyen, de nem akarta így megtenni. Semmiképpen, mielőtt nem beszélget róla a fiúval.
– Maradj, kérlek – könyörögte Harry, mielőtt lehunyta a szemeit a párna csücskeibe kapaszkodva.
– Shh, nyugi – dünnyögte a fiúnak, és közben még feljebb tolta a lábait, hogy a mozdulatai mélyebbek lehessenek.
– Kérlek… Louis – nézett rá Harry reménykedve.
A hibrid nem válaszolt, csak megcsóválta a fejét. Tudta, hogy nagyon csúnyán játszik Harryvel, de a természetébe volt kódolva ez a viselkedés. Tetszett neki, hogy próbált dühös lenni rá, de elég volt egy erősebb csípőmozdulat, hogy a torkából kontrollálhatatlan nyögések törjenek fel, és a fiú hirtelen elfelejtette, hogy mi az, amit mindennél jobban el akar érni a könyörgéssel. Louis egyre erősebben érezte a bizsergést a gerince tövéből kiindulva, az alhasában összpontosulva, ezért a markába fogta Harryt, és a mozdulatai ütemére kezdte kényeztetni. Ő volt az, aki hamarabb elélvezett, de csak egy pillanatra volt szükség, hogy Harry is darabjaira hulljon, a belső izmaival erősen a hibrid egyre vastagabban lüktető farkára szorítva. A meglepettség Harryn most teljesen máshogy ütközött ki, mint a legelső alkalommal, amikor együtt voltak. Nem akart menekülni, és nem is ijedt meg, bár tény, az agyának egy kis időre volt szüksége, hogy felfogja, mi történt, de a teste azonnal alkalmazkodott. Louis az orgazmusa ködén keresztül látta, hogy a fiú rózsaszín ajkai néma sikolyra nyílnak, a szemeit összeszorította, és érezte, hogy újra meg újra élvez, ezzel egy olyan örvénybe sodorva őt is, ahonnan nem volt könnyű a menekülés. Hosszú percek teltek el, mire kimerülten Harryre rogyott, aki még mindig remegett és zihált alatta.
– Be kell vallanom, hogy megvannak az előnyei annak, hogy mindketten hím hibridek vagyunk – lihegte a fiú fülébe. – A végén minden olyan, mint egy kibaszott hullámvasút, amiről nincs leszállás.
– Meg vannak az előnyei annak is, hogy ennyire szemét vagy – kontrázott rá Harry teljesen kimerülve.
– Imádtad – nevetett Louis, miközben újra a karjára támaszkodott, hogy láthassa a fiút. Harry haja összekócolódott, a bőrén izzadtság csillogott, és a hasa meg a mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt, ragacsosan a saját spermájától. A látvány elég volt ahhoz, hogy Louis farka sokadjára is megránduljon. – Nem gondoltam, hogy ez ennyire jól is működhet kettőnk között – vallotta be, alig hallhatóan, de megkönnyebbülten, miközben a szemével Harry puha ajkait bűvölte. – Féltem, hogy nem fog menni… Ez… ez számomra elképzelhetetlennek tűnt, egészen idáig. – Harry kíváncsian pásztázta a hibrid arcát, és Louis próbált elvonatkoztatni attól, hogy mennyire intim pozícióban vannak még mindig, mert úgy érezte, magyarázattal tartozik. – Kérlek, Harry, mondj valamit – nevetett zavarában, mert szüksége volt a megerősítésre.
– Akartam ezt, és egyáltalán nem bánom, hogy én kaptam a passzív szerepet. Igazad volt, imádtam, de nem csak a végét, hanem az egészet – felelte Harry. – Nem érdekel, hogy az, a lábaink között azért van, hogy nőstényeket ejtsünk teherbe, mert mindennek a lényege a szaporodás… ez már akkor sem számított, amikor beismertem magamnak, hogy meleg vagyok. Nem érdekel, hogy azokon a napokon… hogy akkor bármit megteszünk azért, hogy a párunk fürödjön az illatunkban és a spermánkban. Furcsa, de mindezt el tudtam engedni, már a legelejétől kezdve, amikor mélyen belém élveztél, és gondoskodtál róla, hogy egyetlen csepp se vesszen kárba – Harry arca elpirult, ahogy visszagondolt az első együttlétükre. – Mindketten tudtuk, hogy nem lehetek terhes, az ösztöneid mégis ezt diktálták, és én… biztosan valami perverz állatnak fogsz gondolni, de imádtam… izgató volt. Tetszik, amikor uralkodsz felettem.
Louis fejcsóválva elmosolyodott a vallomásra, és annyi mindent szeretett volna csinálni Harryvel, de a lehetőségei egy pár percig még elég korlátozottak maradtak.
– Legutóbb Teagennel nem jött össze – kezdte Louis váratlanul. – Úgy értem, felállt, de a nőstényeknek a végén szükségük van arra, ami most éppen összeköt minket odalent, mert csak így rövidülhet le az egész folyamat. – Louis figyelte Harry arcát, de amikor csak kíváncsiságot látott rajta, kicsit megnyugodott. Tudta, hogy elcseszett dolog ebben a helyzetben erről beszélni, de el akarta mondani a fiúnak. – A hibridem tudta, hogy nem jó helyen vagyok… a farkam tudta, hogy nem jó helyen van…
Harry a plafon felé emelte a tekintetét, és hangosan felnevetett.
– Te aztán értesz a romantikához – jegyezte meg kipirulva, a szemeit látványosan forgatva.
– Egyértelmű, hogy nem a nyálas szövegem, hanem a farkam miatt szeretsz – vágott vissza Louis, és ezúttal nem csak bámulta Harry bűnösen csábító ajkait, hanem engedett a kísértésnek, és lehajolt hozzá.

Louis nem sejtette, hogy ilyen gyorsan el fog telni az a hét. Amikor beleegyezett, hogy visszamegy a táborba, még úgy volt vele, hogy van ideje felkészülni, de aztán azon kapta magát, hogy Harry kocsijában ül, és éppen oda tartanak, miközben a fiú beszél hozzá, de ő képtelen rendesen figyelni:
– Az operatőrünk majd csak egykor érkezik, tehát lesz két óránk kitalálni, hogyan csináljuk. Összeírtam tegnap néhány kérdést, megkaptad őket? – pillantott Harry a túl csöndes hibridre.
– Meg – felelte Louis szűkszavúan, miközben mereven bámulta az utat.
– Beszélned kellene az életről a táborban. Ha gondolod, az árvaházra is kitérhetsz.
– Csak arról vannak emlékeim – horkant fel Louis.
– Rendben. Nem akarom, hogy hazudj – magyarázta Harry békítően. – A lényeg, hogy az emberek rájöjjenek, nem is különbözünk annyira.
Louis-nak erről azért egy kicsit más volt a véleménye, de tudta, hogy ha vitatkozni kezdene, a végén veszekedés lenne belőle, mert annyira pengeélen táncoltak az idegei. És nem akart Harryvel veszekedni. Az utóbbi napokban a kis csipkelődéseken kívül minden nyugodt volt körülöttük, kivéve persze az ágyat, ahol Louis-ból folyton előtört a vadászösztön, ezzel egy csatatérré változtatva a hálószobát, de az a helyzet, hogy ezt egyikük sem bánta. Kicsit sem. Még soha, senkivel nem volt olyan élvezetes a szex, mint Harryvel, és volt egy olyan gyanúja, hogy ennek köze lehetett az érzelmekhez is, amelyeket egyre nehezebb volt magában tartani. Tisztában volt vele, hogy Harrynek hatalmas szüksége lenne a vallomására, és bízott is a fiúban, mégis… tudta, hogy az egy olyan pont lenne, ahonnan nincs visszatérés, és még váratott magára az elhatározása. Amikor együtt voltak, szinte kibírhatatlan volt a késztetés, hogy a fiú nyakába harapjon, és a seb örökké emlékeztesse őket, hogy Harry az övé, de amint teljesen kijózanodott, már tudta, hogy erre még nem áll készen. Harry türelmes volt vele. Legyen szó a nyűgjeiről, vagy arról, hogy képtelen meghozni egy fontos döntést, a fiú nem siettette, de mindig mellette volt, és biztosította, hogy tud várni.

Amikor átlépték a biztonsági kaput, és már a földúton, a mező mellett haladtak a kocsival, amit egy szegecses drótkerítés választott el a külvilágtól, Louis megint rabnak érezte magát. Már évekkel ezelőtt lerázta magáról ezt az érzést, amikor megszökött, de most, hogy megtudta, milyen odakint szabadnak lenni, még nagyobb elánnal tért vissza a kellemetlen nyugtalanság. Harry azonnal megérezhette, hogy baj van, mert ahogy lassan az úton zötykölődtek, az egyik kezét lágyan Louis farkincájára simította, ami a hibrid combján feküdt túlságosan is mozdulatlanul. Louis vett egy nagy levegőt, becsukta a szemét, hátradőlt, és engedte, hogy az emlékek megrohamozzák.
A lány hajának jázmin illata volt, és Louis perceken keresztül azt lélegezte be, amíg a puha testen feküdt kimerülten, a levegő után kapkodva. Az elmúlt egy óra totális káosz, ködbe burkolózó kuszaság volt csupán az emlékeiben, de arra pontosan emlékezett, hogyan kezdődött. 
Louis éppen a büntetését töltötte az intézet igazgatójának istállójában, ahol teheneket tartottak. Azt a feladatot kapta, hogy az egészet ki kell takarítania azon a héten, az előző szombaton véghezvitt szökési kísérlete miatt. Persze, a büntetéshez még egy alapos verés is társult, aminek a helye még aznap is fájt, hiába gyógyult gyorsan, de a monoton munka még annál is rosszabb volt a bűzben. Késő délutánra már kellemetlenül folyt róla az izzadtság, az izmai sajogtak, és borzasztóan éhes volt. Tudta, hogy csak vacsorát fog kapni, és azt is csak akkor, ha tisztességesen elvégzi a munkát, így nem lazsált sokat. Megállás nélkül lapátolt, amíg a tehenek a friss levegőn legelésztek, de amikor megérezte a jázmin illatot, ami nagyon nem illett bele a környezetbe, lassan megfordult.
A lány az istálló ajtajában állt, a karjait maga köré fonta, és a könnyei potyogtak a földre. Olyan kétségbeesettnek, annyira törékenynek tűnt, hogy Louis-ban azonnal feltámadt a védelmező ösztön. Tett néhány bizonytalan lépést a lány felé, és próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy az az illat mit tesz vele. 
– Kérlek… segíts. Mindjárt itt lesznek – pillantgatott hátra a lány rémülten. Louis-nak nem kellett kérdeznie, azonnal meglátta a két alakot, akik ijesztően közeledtek feléjük.
– Fuss el, és bújj el valahol! – utasította a lányt. – Én feltartom őket, és megkereslek, ha elmentek – hadarta gyorsan, és a mező felé lökte a lányt, aki egy kis hezitálás után végre összeszedte magát, és menekülni kezdett. Louis gondolkodás nélkül lépett a két fiú elé, akik pár évvel idősebbek lehettek, és szikrázó tekintettel néztek rá.
– Mit akarsz, te kis taknyos? – kérdezte a magasabb. – A lány a miénk.
– Hiába kéreti magát, valójában ezt akarja ő is – tette hozzá vigyorogva a másik. – Ha jót akarsz magadnak, félreállsz.
Louis nem foglalkozott a fenyegetéssel, vagy azzal, hogy ketten vannak ellene, ráadásul idősebbek és erősebbek is, mint ő. Amikor megpróbálták kikerülni, újra eléjük lépett, és amikor az első ököl csattant az arcán, ő is beszállt a harcba. Hamarosan káromkodások, sziszegések, fenyegető morgások hangja visszhangzott, és amikor Louis elterült a földön, nem volt meglepett, csak abban bízott, elég időt sikerült nyernie a lánynak, hogy elbújjon. Miután a két fiú elment, hagyott magának néhány másodpercet, hogy összeszedje a maradék erejét, aztán lassan feltápászkodott, és a kezét az oldalához szorítva indult el, hogy megkeresse őt. A homlokáról a szemébe folyt a vér, minden lélegzetvétel fájt, de semmi sem számított, csak hogy megtalálja. Hagyta, hogy az ösztönei vezessék, és amikor megérezte az illatát, most még erősebben, egy imát rebegett el hála gyanánt, hogy a két idősebb fiú az ellenkező irányba folytatta a keresést, mert ha arra indulnak, mint ő, biztosan gond nélkül levadászták volna az áldozatukat. A lány egy fa alatt kuporgott a mező szélén, a halk szipogása fájdalmas és kétségbeesett volt, és Louis szinte térdre esett mellette a kimerültségtől.
– Nyugalom, elmentek – mondta a lánynak, és a kezét a combjára simította. Egyáltalán nem erotikusnak szánta az érintést, csak meg akarta nyugtatni, de vékony ujjak szorultak a csuklójára, és egészen a ruha alá húzták a kezét. – Mit csinálsz? – kérdezte Louis, miközben elhúzta a kezét, amivel csak annyit ért el, hogy a lány még jobban sírni kezdett.
– Kérlek… – könyörgött könnyektől csillogó szemekkel. – Kérlek, segíts!
Louis szíve a fülében dübörgött, miközben összezavarodva nézte a lányt. A teste azért kiáltott, hogy gyűrje maga alá, és vegye el tőle azt, amit neki akar adni, de a racionális fele pontosan tudta, hogy a törékeny kis lény nem teljesen önmaga. Ha megtenné, semmivel sem lenne jobb, mint Margaret. De a farka fájdalmasan feszült a nadrágjában, az ösztönei, a hibridje azt suttogta, hogy meg kell tennie, mert a lánynak szüksége van rá. És Louis talán túl gyenge volt, de nem ellenkezett tovább. A napbarnított kezei a lány természetesen mézbarna combjaira simultak, az orra megtalálta a nyakán azt a pontot, ahol a legerősebben érezte az illatát, és a fogai a meztelen vállakba mélyedtek. Másodpercek alatt letolta a nadrágját, kiszabadította magát, és máris a szűk, nedves forróságot kereste. Amikor megtalálta, már semmi más nem érdekelte. Fájt a bordája, amikor a lány a lábait szorosan az oldalához szorította, fájt a sebes szája, amikor a másik hibrid harapta, és fájt a háta, amikor éles körmök karmolták végig, mégis az egész teljesen eltompult, és csak a farkára tudott koncentrálni. Amikor elélvezett, a lány karjai lehulltak a válláról, és kielégülten, álmosan pislogott rá. Hirtelen teljesen kitisztult Louis elméje, a tücskök ciripelését is hallotta, de hiába akart menekülni a történtek elől, még hosszú percekig kellett várnia, amíg ki tudott húzódni. És amikor mehetett volna, már képtelen volt csak úgy elsétálni. Nem akarta magára hagyni, ezért úgy döntött, visszakíséri az árvaház lány részlegébe. Gondosan lesimította a ruháját, aztán felhúzta a földről. Az út baromi hosszúnak tűnt, ahogy a lány kapaszkodott belé, teljesen a nyakába bújva, értelmetlen, néha arcpirító dolgokat suttogva kéjesen a fülébe. Tíz percig tartott, amíg rávette, hogy menjen be, és kérjen segítséget. Aztán még tíz percet várt, és nézte, hogy tényleg biztonságban bejut-e az épületbe, mert a bűntudat újult erővel tört rá. 
Amikor visszaért az intézet fiúknak fenntartott részlegébe, azonnal Carlát kereste. Muszáj volt valakivel beszélnie, és szüksége volt egy ölelésre is. A nevelő éppen egy kisbabát tett tisztába, amikor megtalálta az egyik szobában. Louis nem bánta, mert a kicsi még semmit sem értett, így volt lehetőségük beszélgetni.
– Végeztél a büntetéssel? – kérdezte a lány, felé sem nézve. Még mindig haragudott rá, amiért felelőtlenül megpróbált elszökni. Az elmúlt egy évben igazi barátokká váltak ők ketten, Carla olyan volt neki, mintha a nővére lenne.
– Nem… nem teljesen – motyogta Louis, és biztosan érezhető volt a kétségbeesés a hangjában, mert Carla végre megfordult.
– Mi történt? – kérdezte óvatosan, mintha előre félne a választól. Aztán csöppet sem tapintatosan a levegőbe szimatolt, és villámokat szóró tekintettel nézett a fiúra. – A lányoknál jártál? Mit tettél, Louis?
– Nem akartam – suttogta a fiú, és a hangja elcsuklott, miközben egy könnycsepp végigszaladt az arcán. – Segítséget kért, és az a két fiú… az a két fiú bántani akarta őt… aztán amikor megtaláltam… olyan finom volt az illata… én annyira sajnálom – zokogta el Louis a teljesen összefüggéstelen történetet. Carla magához vette a síró kisbabát, és leült a fiú mellé, mert hirtelen mindkettőjüknek szükségük lett rá. Csak akkor vette észre Louis arcán a sebeket, amikor őt is magához ölelte, hogy egy kicsit lenyugtassa.
– Elmesélnéd az egészet, kérlek? – kérdezte később, amikor már sem a baba, sem Louis nem sírt. Louis néhány szipogás után mesélni kezdett, ezúttal sokkal összeszedettebben.
– Azt hiszem, azért kerestem meg, mert magamnak akartam – vallotta be a végén elborzadva saját magától.
– Nem tehetsz róla, Louis – nyugtatgatta Carla.
– És az a két fiú? Akkor ők sem tehetnek róla, hogy bántani akarták? – kérdezte Louis hevesen.
– Nem minden fehér és fekete. Ha nem teszed meg, elviszik valakihez, aki igen, mert az első alkalomnál akár bele is halhat, ha senki nincs vele. Pont ez az oka, amiért egy éve elvittelek Margarethez. Biztos vagyok benne, hogy ha a lány menekült volna előled, nem üldözted volna. Igazam van? – mutatott rá Carla.
– Ha nem könyörög, biztosan nem tettem volna meg – mondta Louis halkan, a gondolataiba mélyedve.
– Tudod a nevét? Meg kell őt keresnem.
– Miért? – kérdezte Louis összezavarodva.
– Mert nem védekeztetek, édesem – felelte Carla óvatosan. – Túl nagy az esélye annak, hogy kisbabátok legyen.
Louis fejében egymást kergették a gondolatok, és sosem érezte még magát ennyire elveszettnek. Fogalma sem volt, mi lenne vele Carla nélkül.
– Teagan… azt mondta, Teagannek hívják.

Hihetetlen volt, hogy pont ő állt előtte, amikor kiszálltak a kocsiból. Carla még mindig ugyanolyan szép volt, a mosolya ugyanolyan barátságos, mint évekkel ezelőtt. Most is egy kisbabát tartott a karjaiban, és gyors léptekkel indult el a fiú felé, amikor meglátta kiszállni a kocsiból.
– Louis – csóválta a fejét nevetve. – Tudtam, hogy te megcsinálod. Biztos voltam benne.
Louis végre megmozdult, és bezárta a köztük lévő távolságot, de mielőtt megölelte volna a lányt, kérdőn nézett a kicsire.
– És ő?
– Bemutatom neked Adamet. A kisfiam, három hónapja született – mesélte Carla büszkén. – Annyi mindent kell neked mesélnem. Olyan régen láttalak – mondta, és végre magához húzta a fiút egy ölelésre. – Ki az, akinek az illata szinte a bőrödbe ivódott? – kérdezte a lány, amikor elhúzódtak egymástól. Louis megsimogatta a kicsi buksiját, az ujjait végighúzta a pici, puha fülecskéken, aztán  fejével a kocsi másik oldalán ácsorgó Harry felé intett. Carla végignézett rajta, egy kis ránccal a szemöldöke között, mintha a farkincáját keresné.
– Harry vagyok.
Carla csak bólintott, és tovább méregette a fiút, aki egyre jobban elvörösödött.
– Nekem is sok mindent kell mesélnem – terelte magára a figyelmet Louis, hogy mentse az egyre kínosabbá váló helyzetet.
– Azt meghiszem – bólintott Carla, és újra felé fordult egy szeretetteljes mosoly kíséretében.