2021. december 26., vasárnap

Szelídíts meg! - 21. Hazatérés

Sziasztok! Nagyon sokat vártatok rá... de talán még itt vagytok, és tetszik a karácsonyi ajándékom :)

Harry arra ébredt, mintha valaki mozogna a kórházi szobájában. Nem lepődött meg túlságosan, hiszen az ápolók már korán reggel megjelentek, hogy leellenőrizzék, mi van vele, bár ők általában sokkal nagyobb zajt csaptak. Azonban ahogy vett egy mély levegőt, hirtelen minden érzéke életre kelt az ismerős illatra.
– Lou? – suttogta a szoba csendjébe, az árnyékba burkolózott személy felé fordulva. Amióta átváltozott, lényegesen jobban látott a sötétben is, így néhány pislogás után tökéletesen ki tudta venni a hibrid arcát a kapucni árnyékában. Louis tett egy bizonytalan lépést az ágy felé, mintha nem tudná, hogyan tovább, és csak akkor lendült mozgásba, amikor Harry felé nyújtotta a karjait. Azonnal mellette termett az ágyon, a fejét a nyakába fúrta, és elégedetten nyöszörgött, amikor az idegen, erős kórházi szagok alatt megérezte a fiú illatát. Harrynek könnyebb dolga volt, mert Louis-ból még mindig áradtak a feromonok, és elég volt egy szippantás, hogy panaszosan felnyögve magára húzza a hibridet.
– Basszus… pedig kétszer zuhanyoztam – motyogta Louis, amikor elhúzódott a fiútól, és felette támaszkodva nézett le rá. Harry nyelt egy nagyot, és próbálta lenyugtatni a tomboló hormonjait. Ennek nem most volt itt az ideje.
– Nem baj, az a lényeg, hogy itt vagy – felelte Harry. Hiába igyekezett a háttérbe szorítani, a hangja árulkodott a vágyáról, és amikor Louis végigsimított az arcán meg a karján, már dorombolt is.
– Sajnálom – kuncogott Louis és kecses mozdulatokkal lemászott Harry merevedéséről, aztán az ágy szélére ült. – Én már jól vagyok, és talán várnom kellett volna még egy kicsit, de képtelen voltam rá. Látni akartam, hogy mi a helyzet veled.
– Ha szerencsés vagyok, holnap… illetve már ma délután hazaengednek – mesélte Harry, miközben hátranyújtózott és felkapcsolta a kis lámpát az ágy felett. – Az orvos még kért egy MRI-t és egy laborvizsgálatot. Ha jók lesznek az eredmények, mehetek.
– Délután – ismételte Louis elgondolkodva. – Addig már csak néhány óra van hátra…
– Te biztos nagyon fáradt vagy – simította Louis kezére a tenyerét.
– Ó, egy percig se gondold! – kérte ki magának a hibrid. – Azért vannak olyan dolgok, amit sosem utasítanék vissza, főleg tőled. Az utóbbi pár napban nem volt társaságom.
Harry elmosolyodott, de aztán csalódottan bámulta a takarót és kezdte piszkálni a huzatot. Utálta, hogy így alakult, és hogy nem lehetett Louis-val. A hibridnek óriási szüksége lett volna rá, de ő egy kórházi ágyhoz volt láncolva. 
– Haza kellett volna mennem, amikor jobban lettem – motyogta. Louis a mellkasára támasztotta a fejét és úgy nézett fel rá nagyokat pislogva.
– Pontosan! Mit számított volna, ha elájulsz az ágyban? Az a dolgod, hogy kiszolgálj, és eszméletlenül is megdughattalak volna. De ha már mindenről te tehetsz… Mégis hogy képzeled, hogy hagytad magad leütni? – kérdezte Louis túljátszva a szerepét. Harry azonnal elvigyorodott és kicsit oldalba könyökölte a hibridet a gúnyolódásért, de ha akart volna, sem tudott volna mérges lenni rá. Végre itt volt vele, érezhette az illatát, hallhatta a hangját, nézhette őt… még sosem örült ennyire a viszontlátásnak. Éppen ezt próbálta kifejezni a lassú, finom csókokkal, és azt kívánta, bár örökké tartana ez a pillanat. A hibrid hagyta, hogy lágyan, szinte már tapogatózva fedezzék fel egymás száját és testét, mintha először csinálnák, és Harry azt kívánta, bár örökké tartanának ezek a pillanatok. Az egész megváltozott. Louis nem akarta felfalni, maga alá kényszeríteni, mint eddig olyan sokszor, és tény, hogy azt is nagyon őrjítően csinálta, de most pontosan erre volt szüksége Harrynek. Arra, hogy kényeztessék és… hogy szeressék.
Louis még azelőtt lelépett, hogy a nővérek elkezdték volna a reggeli ellenőrzéseket, és estig várnia kellett, hogy újra találkozzanak. Egy újabb vérvételt és vizsgálatot követően ebéd után már érkezett is Harry édesanyja, hogy felvegye őt, és a fiú hiába próbálta rövidre fogni, Anne nem tágított az elképzelésétől, hogy kávézzanak egyet, mielőtt hazaindul. Harry lakásától nem messze, egy barátságos kávézó teraszán ültek le. Igaz, hogy meleg volt és napos, de Harry a közel egy hetes bezártság után szomjazott a napfényre. Feltette a napszemüvegét, lecsúszott a széken, és arcát az ég felé fordítva várta, hogy megérkezzen a capuccinója. 
– Ez is olyan hibrides dolog? – hajolt hozzá Anne. – Imádjátok a napot?
Harry az asszonyra nézett, hogy mégis mi a célja ezzel a kérdéssel, és amikor látta Anne őszinte mosolyát, megvonta a vállát.
– Nem tudom, talán. Louis például utálja a hideget. Én valamivel jobban bírom.
Furcsa volt, hogy az anyja úgy beszél vele, mintha egy másik bolygóról származna. Mintha most találkoztak volna először, és az elmúlt több, mint húsz év meg sem történt volna. Egy kicsit még mindig fenntartásokkal kezelte az anyja érdeklődését, hiszen tudta jól, hogy Anne utálja, hogy a fia hibrid.
– Nehéz volt megbirkózni a helyzettel? – kérdezte Anne sajnálattal a hangjában. – Annyira bánom, hogy nem voltam ott veled végig, amikor szükséged lett volna rám. És nagyon hálás vagyok Louis-nak, hogy ő igen. Az a lány… Teagan. Őszintén aggódott érted, amíg a kórházban voltál.
Harry nem igazán tudta, mit feleljen erre. Talán, hogy ő már az eleje óta így érezte? Vagy azt, hogy Anne-nek kevésbé kéne előítéletesnek lennie? Annak viszont kifejezetten örült, hogy az anyja nem volt ott, amikor kiderül, mi is ő.
– Ezek szerint belátod, hogy nem minden hibrid akar rosszat? – kérdezte Harry lehalkítva a hangját.
– Éppen itt ül velem szemben egy – nevetett a nő erőltetetten. – Soha ne feledd, hogy szeretlek téged. Én csak attól tartok, amivé váltál, de csakis azért, mert bánthatnak miatta. Aki megtámadott… Harry, azt hiszem, ő tudta – mondta Anne szomorúan, aggódással a szemeiben.
– Télen valaki rátámadt Louis-ra – kezdte egy kis gondolkodás után Harry. – Megvágták egy késsel a parkban.
A nő a szája elé kapta a kezét, és elkerekedett szemekkel nézett a fiára.
– Istenem… – suttogta a keze mögül. – A nagyapád életét is tönkretették…
– Hát, a miénket nem fogják – jelentette ki Harry magabiztosan. – Most már sokkal figyelmesebbek leszünk, és nem hagyom, hogy Louis-nak vagy nekem bajom essen. Ahogy Teagannek sem.
– Sosem lesz teljesen nyugtotok – mondta Anne fejcsóválva, könnyekkel a szemében. – Én csak azt akartam, hogy normális életed legyen.
A pincérnő meghozta a kávékat, és sajnálkozva nézte Anne-t, de Harry finom mosollyal jelezte, hogy semmi baj. Amikor újra kettesben maradtak az anyjával, a nő kézfejére simította az övét, és feltolta a napszemüvegét a hajába. Hihetetlen volt, hogy Anne kis keze szinte eltűnt az övé alatt. Voltak még emlékképei arról, hogy a játszótérre sétálnak, és a nő mindig a kezét nyújtja, mielőtt kiértek az út mellé. Akkor a gyerek Harry keze belesimult az édesanyjáéba, de azóta annyi minden változott… Most Harryn volt a sor, hogy vigyázzon rá, és hiába haragudott még mindig, amiért eltitkolta előle az igazságot, tudta, hogy a nő csak jót akart neki. 
– Anya, nézz rám – kérte a csüggedt asszonyt halkan. – Kérlek, mondani akarok neked valamit. – Amikor Anne engedelmeskedett, és könnyektől csillogó szemekkel nézett fel rá, megszorította a kezét. – Louis és én… mi erősek vagyunk ketten. Nem bírnám elviselni, hogy elszakítsanak tőle. És tudom… most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ő is így érez.
– Honnan tudod, hogy nem csak egy eszköz vagy neki? – kérdezte Anne, de egyáltalán nem gonoszan, csupán érdeklődve. – Ismerem a hibridek furcsa… szexuális szokásait. Tudom, hogy szükségük van valakire, akit kihasználhatnak, és...
– Elfelejted, hogy én is egy vagyok közülük! – szólt közbe Harry ingerülten, még mindig az asszony kezét fogva. – És nem, Louis-nak lenne más, ha azt szeretné – tette hozzá elpirulva, mert furcsa volt erről beszélgetnie az édesanyjával.
– Teagan? – kérdezte Anne felvont szemöldökkel.
– Igen… – felelte Harry halkan.
– Harry, neked fogalmad sincs, mennyire helyes, értelmes és kedves férfi vagy – csóválta a fejét Anne hitetlenkedve. – Én csak abban bízom, hogy a belső értékeid is legalább annyira vonzóak Louis számára, mint a külsőd.
– Anya, zavarba hozol! – nevetett Harry feszülten. – Remélem, nem azért vagy vele ennyire bizalmatlan, mert hibrid.
– Csak féltelek. Egyszer már hazajöttél összetörve Louis miatt.
– Azóta nagyon sok minden megváltozott, köztük Louis is és én is – mondta Harry teljes meggyőződéssel. – Biztos, hogy lesznek még közöttünk összezördülések, de azt is tudom, hogy meg fogjuk oldani.
– Remélem, hogy így lesz – felelte egy kis hallgatás után az asszony. – A kávét én állom, aztán menjünk, mert látom rajtad, hogy alig várod, hogy elindulhass Louis-hoz – mondta mosolyogva, és egy gyors fizetés után már úton is voltak a hibrid lakása felé.

**

Harry még a parkolóban elköszönt az édesanyjától. Előtte hazaugrottak, hogy összeszedhessen magának egy váltás ruhát meg a piperetáskáját, mert abban bízott, hogy Louis-nál töltheti az éjszakát. Indulás előtt még Jane-hez is beugrott, hogy megkérje, még egy napot vigyázzon a kutyájára, és a lány örömmel egyezett bele. De amikor már Louis lakása előtt állt egyedül, kezében a sporttáskával, kicsit elbizonytalanodott. Biztos jó ötlet volt úgy készülnie, hogy csak másnap megy haza? Vajon Louis is ezt akarja? Még mielőtt kopoghatott volna, kivágódott az ajtó, és Louis ott állt előtte tágra nyílt szemekkel, feszülten toporogva egy helyben.
– Hogyan… – kezdte volna Harry, de Louis a szavába vágott.
– Az illatod… Már azt hittem, nem is akarsz bejönni.
Harry lepillantott a táskájára, aztán vissza a hibridre.
– Azon gondolkodtam, hogy mennyire udvariatlan tőlem, hogy meg sem kérdeztem, itt tölthetem-e az éjszakát – magyarázta Harry bizonytalanul. Louis erre csak megforgatta a szemeit, elvette Harry kezéből a táskát, és a csuklójára markolt, hogy beljebb húzza, mintha attól félne, még meggondolja magát, és hazamegy.
– Ugyan, kérlek. Tudod jól, hogy nem igazán hiszek az udvariasságban.
Ez persze nem volt igaz, mert a hibrid tökéletesen udvarias tudott lenni, ha az érdekeit szolgálta. Harry ezt tudta jól, de csak csodálattal mosolygott az előszoba falának dőlve, miközben Louis izgatottan mozgatva a farkincáját csukta be az ajtót, és végre fellélegzett, amikor Harryt a lakásában tudhatta. A konyha felől isteni illatok érkeztek, amitől összefolyt a szájában a nyál. Amikor szembe fordultak egymással, Harry észrevette, hogy Louis mennyire fáradtnak tűnik. Természetes fényben sokkal szembetűnőbb volt, mint a kórházban. A gyönyörű, kék szemei alatt karikák húzódtak, és az arca is mintha beesett volna.
– Nem nézel ki valami jól – lépett oda a hibridhez, és a kezét a fiú arcára simította.
– Hé, Harry, az előbb még az udvariasságról beszéltünk. Nem szép dolog így köszönteni – vonta össze Louis a szemöldökét komikusan.
– Mintha ezalatt a pár nap alatt fogytál volna – folytatta Harry aggódón. Louis a fiú tenyeréhez dörgölte az arcát, aztán hátrált egy lépést és elhúzta a száját.
– Teagan többször is hozott nekem enni – bizonygatta. – Nem kell miattam aggódnod, én jól vagyok, csak… fáradt. Fárasztó volt az elmúlt időszak. De tudod, milyen ez. Nem éppen olyan kellemes, mint ahogy azt kívülállóként sokan hiszik.
Harry egyetértően bólintott, aztán ő lépett Louis elé, hogy az előszoba szekrényhez szoríthassa. Megváltozott kettejük között a hangulat. A hibrid kíváncsian csóválta a farkát, Harry pedig belemélyedt a kék tekintetbe.
– Hol van a csókom? – kérdezte évődve, oldalra döntött fejjel. Louis először elmosolyodott, aztán kicsit rendezte a vonásait, kinézett Harry karja mellett, aztán lábujjhegyre állt, és a másik válla fölött is áttekintett.
– Hm… sehol sem találom, pedig… itt kell lennie valahol – dünnyögte tettetett zavarral, mintha csak magának beszélne. Harry hangos nevetése betöltötte a kis előszobát, és még akkor is mosolyogtak, amikor ráhajolt Louis édes ajkaira. Az érzés végtelenül kellemes és ismerős volt… mintha hazaért volna egy hosszú útról, vagy a száz éves háborúból. Louis íze és illata megnyugtatta, miközben egyúttal fel is korbácsolta a vágyait.
– Meg kell néznem a kacsát – motyogta Louis az ajkaira, amikor kezdett a helyzet túlfűtötté válni.
Harry bólintott, de mielőtt elengedte volna, még finoman végigsimított az egyik fülecskéje élén. 
– Gyönyörű vagy. Még fáradtan és nyúzottan is – mondta neki lágyan.
Louis nem felelt semmit, de Harry jól látta, hogy a szája sarka felfelé kunkorodik, miközben a konyhába siet.
– Dobd le a cuccaidat a hálóba, aztán gyere enni – kiáltotta neki hátra a válla fölött.
Harry belépett a kis lakás hálószobájába, és azonnal a levegőbe szimatolt. Louis kicserélte az ágyneműt, ami egy kicsit elkeserítette, pedig a racionális énje tudta, hogy ő is ezt csinálta volna a helyében. Félig emberek voltak, bár sokkal ösztönszerűbbek, mint a legtöbben, és Louis hiába szerette kiélni a hibridet magában, ott volt benne az is, hogy kitisztult fejjel néha szégyellte azt, amivé akkor vált, amikor átadta magát az ösztöneinek. De Harry nem tudott haragudni rá ezért. Ismerte a múltját, az első alkalmát, a megismerkedését Teagannel, és a rejtőzködését az emberek világában. Nem csoda, hogy minden nyomot próbált eltüntetni, amilyen gyorsan csak lehet. Valószínűleg alaposan ki is szellőztetett. Harry szeretett volna az illatában fürödni, ezért maga is meglepődött, amikor a vágya mégis teljesült. Louis hangtalanul belépett a szobába, kivette a kezéből a táskáját, és ledobta a földre.
– Lassú vagy – mondta neki. – Ha nem igyekszel, ki fog hűlni a kaja. És ahhoz túl finom lett, hogy csak úgy magára hagyjuk a konyhában.
– Köszönöm, hogy főztél nekem – kezdte Harry halkan, egy kicsit talán el is érzékenyülve. – A kórházi ellátás nem volt a legjobb.
– Hát akkor máskor messziről kerüld el azt a helyet – fonta össze a karjait Louis mérgelődve. – Fogalmad sincs, min mentem keresztül amiatt, hogy nem tehettem ki innen a lábam, és nem tudtam, hol vagy – mesélte elcsukló hanggal. – Soha, de soha ne forduljon elő ilyesmi.
– Vigyázunk egymásra? – kérdezte Harry halkan, lehajtott fejjel.
– Mindig – lépett elé Louis, és megfogta a kezeit. Ahogy egymás szemébe néztek, Harry még mélyebbre süllyedt. Nem tudta, hogy ez lehetséges, de Louis őszinte törődése és aggodalma miatt az érzelmei erősebbek lettek a hibrid felé. Azt már tudta, hogy milyen szeretni, de arról fogalma sem volt, milyen jó, ha ez viszonzásra talál. Persze, voltak már kapcsolatai, de azok a közelébe sem értek annak, ami Louis-val volt. Hirtelen ölelte magához a fiút, és olyan erősen szorította, hogy félő volt, Louis nem kap levegőt. De egy percig sem panaszkodott. Belecsimpaszkodott Harry ruhájába, és mélyeket lélegeztek, miközben a szoros ölelésben fonódtak össze. Ennek a testi kontaktusnak kivételen nem volt szexuális töltete, Harry mégis úgy érezte, hogy a hasában a pillangók jobban megbolondulnak, mint valaha.
– Hiányoztál – mondta reszelős hanggal. Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytatni tudja. – Amikor magamhoz tértem, te voltál az első gondolatom. De az is lehet, hogy már miközben kómában feküdtem, akkor is rólad álmodoztam.
– Ebben egy percig sem kételkedem – jegyezte meg Louis, mire Harry csak megforgatta a szemeit. – És imádom hallgatni ezt, de tényleg szeretnélek már megetetni – fogta meg Harry kezét, és kihúzta a szobából, a konyha felé.
A kacsa olyan jól sikerült, hogy percekig meg sem szólaltak, csupán jóízűen ettek, és néha összemosolyogtak a tányérjuk felett. Olyanok voltak, mint egy idős házaspár, akik szavak nélkül beszélnek, és megvannak a jó öreg belsős poénjaik. Eddig mindig olyan volt Louis-val lenni, mint egy hatalmas hurrikánba keveredni, és Harry pontosan tudta, hogy az a vihar ott lapul valahol a felszín alatt. Hiányzott neki az a hibrid, aki felforgatta a világát, ugyanakkor kellemes volt ez a nyugalom.

**

Harry megnyalta a kiszáradt ajkait, ahogy Louis ágyában feküdt a hasán elterülve. A kezei, amik nem is olyan régen görcsösen szorították a párnát, még mindig remegtek az orgazmus utóhatásaként. A hibrid rajta feküdt, a testével betakarta az övét, és lassan előre nyúlt, hogy összefűzze az ujjaikat. A lehelete Harry nyakához csapódott. A térdeit a fiú combjai közé fúrta, és türelmetlenül széttolta a lábait, hogy több helyet csináljon magának. Harry vágyott a viharra, hát az utóbbi fél órában megkapta. Kész csoda, hogy Louis ágya még egyben volt, de az is, hogy egyáltalán sikerült az ágyon maradniuk. A hibrid megremegett, és fájdalmasan nyöszörgött felette. Harry érezte, hogy mindenhol ragacsos a forró spermától, és újabb adag folyik ki belőle Louis farka mellett. 
– Annyira szűk vagy. Túl szűk – mondta Louis, és kicsit talán szemrehányásnak próbálta szánni, de ott volt a hangjában a csodálat. Harry a párnába mosolygott.
– Csak túlságosan elhasználtad a farkad az utóbbi napokban – vágott vissza. Magát is meglepte, hogy hogy lehet ennyire elcseszett a hangja anélkül, hogy mélytorkozott volna. De Louis azonnal segített neki megfejteni, mi lehet az oka.
– Te meg a hangszálaidat. Te jó ég, Harry, nekem nem futja olyan menő lakásra, mint a tiéd. Itt papírvékonyak a falak – nevetett a hibrid. – Le merném fogadni, hogy az egész lépcsőház hallott.
Harry felnyögött, és még jobban a párnába fúrta a fejét. Voltak olyan pillanatok, amik teljesen kiestek neki az együttlétükről. Mintha egy másik dimenzióba került volna. Ahogy próbálta felidézni minden percét, és lassan teljesen felszállt a köd az agyáról, az eufóriát az enyhe csalódottság váltotta fel. A szex tökéletes volt, mert addigra már pontosan tudták, mit szeret a másik. Ráadásul a szíve majd szétrobbant Louis gyengéd törődésétől, amit az elejétől kezdve tanúsított. Egyszerre volt vele óvatos és heves, pont úgy, ahogy annyira nagyon szerették mindketten. De valami hiányzott. 
Harry elhúzta az egyik kezét Louis-étól, és az ujjait a saját nyakára csúsztatta. Sajnos jól gondolta. A bőre sima és teljesen érintetlen volt, ellentétben a teste többi részével, amit még sosem érzett ennyire elhasználtnak. Vett egy mély levegőt, és próbálta visszapislogni a könnyeket. Annyira érzékeny volt lelkileg, mint azelőtt még soha, persze ez teljesen logikusan hangzott, a történtekre tekintettel. Louis megérezhette a csalódottságát, mert elhúzta a kezét az útból, és gyengéd puszikkal kezdte elhalmozni Harry nyakát, ami csak még jobban elkeserítette a fiút. Nem vágyott a hibrid sajnálatára, ezért eltolta magától Louis fejét. Teljesen el akart tőle húzódni, és frusztrált tehetetlenséggel vette tudomásul, hogy ez most nem fog menni. 
– Harry, nyugi. Muszáj megnyugodnod – hallotta a fülében Louis halk beszédét. Neki fel sem tűnt, hogy kezdett rajta eluralkodni egy pánikroham.
– Nem lehetne, hogy…? – kezdte Harry erőtlen hanggal, amikor már nem kapkodta olyan gyorsan a levegőt.
– Dehogynem, csak egy pillanat – felelte Louis feltűnően gyorsan, és mély lélegzetvételekkel próbálta megoldani a problémát. – Lazulj el, és… – kérte Louis, de félúton valahol az ő hangja is elhalt. Harrynek annyira zsibbadt mindene, hogy alig vette észre, amikor a másik kihúzódott, de amikor szabad lett, már nem akart megmozdulni. Louis letörölgette a combját egy törölközővel, aztán betakarta, és hozzábújt. Ez volt az utolsó, amire emlékezett, mielőtt elaludt.

1 megjegyzés:

Dreamy Girl írta...

Szia☺️
Jaaj de vártam a folytatást te jó ég!! El se tudod hinni mennyire megörültem mikor megláttam😍😍
Még mindig iszonyatosan szeretem ezt a történetet!😍😍
Olyan jó, hogy rendben vannak, együtt vannak és annyira édesek voltak, hogy legszívesebben megzabbantottam volna őket😍❤️ Imádtam olvasni, nagyon köszönöm neked, hogy olvashattam❤️ Egyszerűen totálisan odáig vagyok érte!
Viszont a vége... Ajj ez nem ér... 😭😭
Huh, nagyon várom a folytatást❤️
Puszi😘
És utólag is Boldog Karácsonyt☺️🥰