Distant Words 1.

Sziasztok! Hoztam nektek egy kis meglepit. Remélem, ti is annyira fogjátok szeretni, mint amennyire szerettem írni :) Ez az első Måneskin fanficem, és 4 részes lesz.

"Vajon van különbség a színpadon eljátszott, és egy bárban elcsattant gyors csók között? Ha egy feltörekvő bandában játszol, többé már nem csak saját magadért vagy felelős. Damiano és Ethan feszültségekkel teli kapcsolata az egész zenekart tönkreteheti. A felnőttkoruk küszöbén meg kell birkózniuk a hirtelen rájuk szakadó ismertséggel, az ihlet hiányával, a furcsa érzelmekkel és vággyal, amit lehetetlenség kordában tartani."

1.



Csak akkor vette észre, hogy mennyire a végletekig hajtotta magát, amikor lefutottak a színpadról. Egészen az utolsó pillanatig fűtötte az adrenalin és a tömeg őrjöngése, amiért hálás is volt, mert ilyen állapotban is a maximumot tudta nyújtani, csakhogy amint egy kicsit csillapodott a felfűtöttség, megszédült a csuklójába nyilalló fájdalom miatt. Egy asztalra támaszkodott az alkarjaival, és mélyeket lélegzett, miközben óvatosan próbálta mozgatni a kezét. Victoria vidám őrjöngése visszhangzott a folyosón, ahogy Thomas hátára csimpaszkodott, aztán Damiano is megjelent az öltöző ajtajában, de majdnem vissza is esett a kis szobába, amikor Victoria, mint egy kis majom, átugrott rá. Ethan hallotta, ahogy összekoccan a homlokuk, aztán átkozódva ölelik egymást tovább. Volt okuk ünnepelni, az első európai turnéjuk utolsó állomásán voltak, Svájcban. A csuklója már több, mint egy hete keserítette meg az életét, de addig egészen jól titkolta. Egy kéz simult a hátára, és az érintésből azonnal tudta, hogy Thomas az. A vékony, hosszú ujjak tulajdonosa, aki egy őstehetség volt, mintha arra született volna, hogy gitározzon.

– Minden rendben? – kérdezte a fiú aggodalmasan. Ethan kiegyenesedett, magára erőltetett egy mosolyt, és bólintott.

– Persze, csak ki kell fújnom magam. És egy kis alvás sem ártana – tette hozzá, miközben átkarolta a fiút.

– Jézusom, már hetek óta az alvásról álmodom – sóhajtotta Thomas. Ethan végre szívből elnevette magát, aztán a kevésbé fájó kezével összekócolta a fiú szőke haját. Thomas gyógyír volt mindenféle rosszkedvre. Bementek az öltözőbe a többiekhez, és azonnal másik két izzadt test csatlakozott hozzájuk egy közös ölelésben.

– Megcsináltuk, skacok! – mondta Damiano boldogan nevetve. – És ez csak a kezdet!

– Kibaszottul megcsináltuk! – helyeselt Victoria, és egy-egy cuppanós puszit nyomott mindhárom fiú arcára, rúzsfoltokat hagyva rajtuk.

Hamarosan a menedzser, és turnéjuk legfontosabb segítői is csatlakoztak hozzájuk egy üveg pezsgő kíséretében, és kezdetét vette egy rövid ünneplés. Ethan vonakodva fogadta el a pezsgős poharat Victoria kezéből, mert tudta, hogy nem kellene innia. Aznap délután az ajánlott mennyiség dupláját vette be fájdalomcsillapítóból, hogy biztosan átvészelje az esti fellépést. Arra a kis időre, amíg együtt ünnepeltek, muszáj volt összeszednie magát, de alig várta, hogy bezárkózhasson a szállodai szobájába, és reggelig kicsit sajnálhassa önmagát. Koccintás után ivott egy kortyot a pezsgőből, de aztán észrevétlenül letette az egyik fésülködőasztalra. Legalábbis ő úgy gondolta, hogy senkinek nem tűnt fel. Ahogy az sem, hogy csöndes volt azon az estén, mert sosem beszélt túl sokat. Már úgy érezte, hogy megmenekült, hiszen mindenki szedelőzködni kezdett, de amikor a sporttáskájával az ajtó felé lépett, egy rekedtes hang megállította.

– Maradj még, Ethan – mondta Damiano a tükörhöz hajolva. Éppen a sminkjét igazgatta, mert Victoria, Thomas és ő megbeszélték, hogy beülnek egy bárba később. Ethan megtorpant, ledobta a táskáját, és leült egy székre. Próbált lazának tűnni, de belül tele volt feszültséggel. A szíve majd kiugrott a helyéről, és úgy kellett visszafognia magát, hogy a térde ne járjon fel-le, mintha még mindig a dobok mögött ülne.

– Miért nem jössz velünk? – kérdezte Damiano, miközben hátra sem nézett. – Nem tetszik, hogy ennyire elzárkózol tőlünk.

– Tudod, hogy nem erről van szó – „Hanem arról, hogy tőled próbálok elzárkózni” – tette hozzá gondolatban Ethan. – Fáradt vagyok, és megfájdult a fejem. Ezért nincs kedvem beülni sehova.

– A fejed… – horkant fel Damiano, és amikor végre hátranézett a válla felett, a szeme tele volt megvetéssel. – Mi vagy te, egy unalmas háziasszony, aki nem akar baszni, és nem talál a fejfájásnál jobb kifogást?

Ethan vett egy mély levegőt, aztán még egyet. Unta már a magyarázkodást Damianonak. Azóta a buta csók óta, ami hónapokkal azelőtt esett meg, a kapcsolatuk gyökeresen megváltozott, és nem a jó irányba. Amikor többen voltak, Damiano barátságosan bánt vele, de amint kettesben maradtak, elszabadult a pokol.

– Nem hiszem, hogy bárkinek magyarázattal tartozom azért, mert nem akarok bulizni ma este. De javíts ki, ha tévedek – mondta Ethan, aztán felállt a székről, és lehajolt, hogy a jó kezével felvegye a táskáját. Ez volt a veszte, mert Damiano megragadta a másik a kezét, és maga felé rántotta. Ethan felszisszent, de a fájdalom sem akadályozta meg abban, hogy kitépje magát Damiano szorításából.

– Baszd meg, Damia’! – átkozódott dühösen, de a hangja gyenge volt, mert a keze most még jobban fájt, mint előtte.

Damiano lenézett Ethan rossz kezére, és hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Őrült vagy, kölyök – jelentette ki. – Ha bármi hátránya származik abból a zenekarnak, hogy te erősnek próbálod mutatni magad, megfojtalak. Megértetted?!

Ethan megpróbálta összekapargatni a méltósága megmaradt morzsáit, és határozottan állta Damiano rosszalló tekintetét. Ahogy a sötét szemeket nézte, amit még jobban kiemelt a füstös szemfesték, hirtelen úgy tört fel belőle az összes elfojtott fájdalom, mint a gejzír.

– Nem leszek többé a leggyengébb láncszem – mondta undorral a hangjában.

– Meg kell mutatnod egy orvosnak a kezed – okoskodott tovább Damiano. – Ez nem arról szól, hogy ki mennyire tökös – mondta, aztán gúnyosan hozzátette: – Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy ragadhattál le ott, amikor azt mondták neked, hogy nem vagy elég jó. Ébresztő, azóta évek teltek el, és éppen meghódítjuk a világot!

Ethan nem tehetett róla, hogy csak a gúnyt és a felsőbbrendűséget tudta kiolvasni Damiano szavaiból. Az utóbbi fél év… egy pokol volt kettejük kapcsolatában. Damiano valami perverz örömet lelt abban, hogy egzecíroztathatja, kioktathatja, és úgy beszélhet vele, mintha egy hülye gyerekhez beszélne. Ethannél betelt a pohár. Eddig hallgatott, és tovább nem bírta.

– És miből gondolod, hogy nem akartam elmenni orvoshoz? Nem vagyok idióta, akármennyire is szeretnél annak beállítani – támadt vissza, miközben felpattant a székről.

– Azért gondolom, mert néha kurvára nehezedre esik segítséget kérni – mordult rá Damiano. Elfordult a tükörtől, és minden figyelmét Ethanre összpontosította. A sminkje újra friss volt, a haja szorosan összefogva a feje tetején, és valamikor át is öltözött. Annyira vonzó volt, és Ethan csak… Ethan csak baromira fáradt a maroknyi gyógyszertől, és a fájdalomtól. Fizikálisan is lelkileg is, mert nem hitte, hogy az a buta csók ennyire el fogja szúrni a barátságukat. Mintha a másik fiú őt hibáztatná ezért is. Igen, Damiano néha kegyetlen tudott lenni, ha a banda érdekeiről volt szó, és biztosan őt is lefárasztotta a turné, de azért mindennek van egy határa…

– És te mikor kértél segítséget Damiano, hm? Mert amikor nem tudtál írni, és nem ettél napokig, akkor biztos nem. Sem akkor, amikor az idei első koncertünkön olyan gyenge voltál az idegeskedés miatti koplalástól, hogy amikor lejöttél a színpadról, majdnem elájultál. Nem azt várom, hogy hozzám gyere, és kiöntsd a szíved! Tudom, hogy elrontottuk… azt a barátságot, vagy akármit, ami kialakult köztünk, már baszhatjuk. De ott van Vic és Thommy. Úgy szeretnek, mintha a testvéreid lennének. Ne csináld ezt velük!

Ethan felkapta a táskáját, és most tényleg egyedül hagyta Damianot. Büszkének kellett volna lennie, hogy kiállt magáért, de csak bűntudatot érzett, mert még percekkel később is maga előtt látta Damiano ijedt tekintetét a szégyennel, amikor szembesítette azzal, hogy tudja. Mert figyelt rá az elmúlt hónapokban, jobban, mint azelőtt, és látta, hogy baj van. Csupán azért nem szólt róla senkinek, mert tiszteli annyira, hogy ne avatkozzon be az életébe. Eltervezte, hogy ha tényleg nagy lesz a baj, közbe fog lépni. Sosem gondolta volna, hogy egy vitában fogja felhozni, és ezért rosszul volt magától. Könnyű lett volna Damianora fogni az egészet, hogy miatta változott meg. De az igazság az volt, hogy mindketten megváltoztak, és nem a jó irányba.




***




Hajnali egy volt, de Ethan nem tudott elaludni. A szállodai ágyban forgolódott, és azon járt az esze, hogy milyen jól esne egy szál cigi. Bosszantó volt, hogy a szobában nem gyújthatott rá a füstérzékelő miatt, de nem tudott és nem is akart letenni a nikotinról. Talán ha kimegy a hideg levegőre, és elszív egy szálat, könnyebben el tud majd aludni. Miután megszületett az elhatározás, már vette is a melegítőjét meg a cipőit, és egy bőrdzsekit is magára kapott, mert még elég hűvös volt a tavasz Svájcban neki, aki az olasz időjáráshoz szokott. Magához vette a telefonját, a mágneskártyát, a cigisdobozt és a gyújtót. Igaz, hogy a melegítő kapucniját a fejére hajtotta, hogy ne látszódjon a haja, de még ez sem segített elkerülni azt, hogy két fiatal lány felismerje a recepciónál.

– Ethan? – szólította meg az egyikük bizonytalanul, amikor ki akart surranni az ajtón. Bingó. Ehhez még hozzá kell szoknia. Ahogy ahhoz is, hogy néha muszáj lesz nemet mondania.

Hármójuk hiányos angoljának dacára is sikerült megértetniük egymással, hogy egy képet szeretnének, és éppen akkor, amikor egy hatalmas jukkapálma előtt pózoltak, hogy elkészítsék életük szelfijét, megérkezett a zenekar másik három tagja is. Damiano hangját már messziről hallotta, és érezte, hogy ebből baj lesz.

– Ó, de édes, Edgar úgy pózol, mint a nap sztárja! – vetette oda olaszul.

Ethan arcáról azonnal leolvadt a mosoly, de igazán akkor lett ideges, amikor a két lány könyörgött azért, hogy hívja oda a többieket is. Váltottak egy mindet tudó pillantást Victoriával, aki valamit azonnal Damiano fülébe suttogott. Valószínűleg arról, hogy maradjon csendben, és próbáljon viselkedni.

– Zitti e buoni! – nevetett Damiano, és azonnal beállt a fotóhoz Ethan mellé. Amíg Thomas és Vic is csatlakoztak, ő Ethan hajába csúsztatta az ujjait, és odahajolt a dobos arcához, hogy megpuszilja. Áradt belőle az alkoholszag, a testét kényelmetlenül Ethan oldalához szorította, de legalább csendben volt. Annyiszor voltak így, vagy akár ennél közelebb is egymáshoz, mégsem volt soha ennyire zavaró. Talán a vita miatt… azért, mert Damiano csak megjátssza, hogy ennyire közel állnak egymáshoz, holott ha kettesben maradnak, az ajkukra csúsznak a legbántóbb szavak is. Ethan nem tudta, csak azt, hogy szabadulni akar, és végre rágyújtani arra az átkozott cigire. Évezredeknek tűnő idő múltán elkészült a kép, és Ethan elléphetett Damiano mellől. Thomas kapta el az énekest a másik oldalról, nehogy elessen, amikor eltűnt a támasza.

Ethan gyorsan elmormolt egy viszlátot a lányok felé, aztán kimenekült a forgóajtón. Rá már nem volt szükség. Thomas elkísérte Damianot a liftig, Vic pedig lefoglalta a lányokat egy kicsit.

Ethan csak akkor vette észre, hogy a kezén maradt a tépőzáras merevítő, amikor meggyújtotta a cigit a kinti szélviharban. Nagyszerű, hamarosan a fél világ tudni fogja, hogy valami baj van, ha kikerülnek a fotók. Szívesen maradt volna még odakint, mert már annyira sem érezte magát álmosnak, mint mielőtt lement, de az átkozott szél teljesen átfagyasztotta. A gondolataiba mélyedve ment vissza a szobájába, és csak akkor eszmélt fel, amikor meglátta Victoriát és Thomast az ágyán elnyúlva.

– Mi a franc? – kapott a szívéhez, amint felkapcsolta a lámpát. Váratlanul érte a látogatás. – Hogy jöttetek be?

– Nyitva hagytad az ajtót, nagyokos – felelte Victoria. – Hogy lehet, hogy még sosem raboltak ki?

– Legalább tíz centire nyitva volt – bólogatott Thomas is. Ethan leült az ágya szélére, hátat fordítva a két barátjának, és kibújt a melegítőből.

– Aludni szeretnék – mormolta az orra alatt.

– Mi meg válaszokat akarunk. Mi történt Damianoval? Nagyon kifordult magából – mondta Victoria, miközben feltérdelt Ethan mögött, leválasztott egy tincset a hajából, és elkezdte befonni.

– Honnan tudhatnám, mi történt? Ti voltatok vele – mondta Ethan, de hagyta, hogy Vic a haját babrálja.

– Azt mondta, hogy egy díjnyertes paraszt vagy. Aztán kegyetlenül leitta magát ma este. Kész csoda, hogy meg bírt állni a fotó kedvéért – jegyezte meg Thomas, és amikor Ethan kicsit felé fordult, látta az aggodalmat a szemében. Thommy utálta a vitákat. Nagyon ki tudták borítani.

– Ez történt – sóhajtott Ethan, és felemelte a jobb csuklóját, amin még mindig rajta volt a fásli. – Kiakadt, amiért titkoltam, hogy nincs jól a kezem. Összekaptunk egy kicsit.

– Ó – fogta a kezébe Vic az övét. – A szemhéján fénylett az ezüst csillámpor, ahogy vizsgálgatta a kötést, mintha meg tudná gyógyítani. – Ez azért még nem a világ vége – nézett Thomas felé bizonytalanul.

– Ugye? Én is így gondolom. Igaz, hogy a mai koncert szó szerint fájt, de ez az utolsó egy darabig, a nyári fesztiválok előtt meg fog gyógyulni – helyeselt Ethan, de nem értette a két barátja furcsa összenézését. – Történt ma valami más is?

– Hát… mondhatjuk úgy, Damiano kifordult magából – húzta el a száját Thommy. – Most, ahogy ágyba dugtam, talán még az ajtóig sem jutottam el, máris aludt, mint a tej.

– Jézusom, ne kerülgessük már a forró kását! – forgatta a nagy, kék szemeit Victoria. – Felszedett valami ismeretlent a tánctéren, és úgy gondolta, jó móka lesz leszopni a klotyóban, miközben a világáról sem tudott.

– Mi? – fordult feléjük Ethan, kitépve a befont tincset Vic ujjai közül. – Ez még tőle is túl… sok – tette hozzá összevont szemöldökkel.

– De elintéztem a srácot, és kijelenthetjük, megmentettem Dami becsületét – mondta Vic büszkén.

– Victoria berontott a férfi mosdóba, és azt mondta az ismeretlennek, hogy tegye el a farkát, különben levágja – nevetett Thomas. – Szegény fiú csak azt tudta hajtogatni, hogy Damiano is akarta.

Erre már mindhárman nevettek, de aztán a beszélgetés kínos némaságba fulladt. Ethan érezte, hogy annak ellenére, hogy próbálták elviccelni a dolgot, a feszültséget szinte tapintani lehetett a szobában. Ahogy a gondolataikba mélyedve feküdtek az ágyon, nem tudta kiverni a fejéből, hogy talán ő tehet arról, hogy Damiano ilyen állapotba került. Egyértelmű volt, hogy nem jókedvűen és barátságban váltak el egymástól az öltözőben aznap este. Tudta jól, hogy minél hamarabb le kellene ülniük beszélgetni, mert talán nem is az ő fájó csuklója, vagy Damiano evési problémái fognak gondot okozni a zenekarnak, hanem a kettejük között kialakuló, egyre mélyülő szakadék.

– Oké, skacok, mindenki húzzon vissza a szobájába, tényleg aludnunk kellene – állt fel az ágyról, és a kezüknél húzva állította talpra a két barátját.

– Nem aludhatnánk mind itt? – nyűgösködött Victoria álmosan pislogva.

– Nem, eszemben sincs arra ébredni, hogy gyomron térdelsz – csóválta a fejét Ethan, és közben az ajtóhoz terelte őket. – Mindenkinek nagyon jó lesz a saját, hatalmas ágyában, ami pihe-puha, és csak az övé.

Egy utolsó ölelés, gyors jó éjt puszik, és Ethan végre magára maradt. Sok minden járt a fejében, hajnali kettő lévén mégis győzött a fáradtság, na meg a fájdalomcsillapítók hatása, és tíz perc múlva furcsa, nyugtalanító álmokba merült.




**




Még csak reggel hét múlt, amikor Ethan szemei kipattantak. Tudta, hogy felesleges lenne megpróbálnia visszaaludni, úgyhogy forgolódás helyett inkább kikelt az ágyból, felfrissítette magát a fürdőben, felöltözött, és lement a szálloda éttermébe kávézni egyet. A nyála majdnem kicsordult a frissen sült péksütik illatától, ezért croissant is elvett a reggeliző tálcáról, aztán amíg elfogyasztotta, igyekezett kitalálni, milyen ürüggyel állhatna Damiano elé. A megoldást éppen kortyolgatta, úgyhogy szerzett még egy csésze feketét, és visszament a szobákhoz.

Kopogott Damiano ajtaján, és mikor nem érkezett válasz, újra kopogott. Nem akarta ilyen könnyen feladni. Amikor megpróbálta lenyomni a kilincset, hirtelen kitárult az ajtó. Damiano csak alsónadrágot viselt, és a teljesen lefolyt sminkjét.

– Ethan? – kérdezte vörös szemekkel, nyúzottan. Éppen csak megszólalt, amikor még jobban elfehéredett, és már beszélni sem tudott, csak feltartotta a mutatóujját, hogy Ethan várjon, aztán elviharzott a fürdőszobába. Becsapta maga mögött a fürdő ajtaját, mintha nem akarná, hogy bárki tanúja legyen a rosszullétének, de akkor feltámadt valami védelmezőösztön Ethanben. Lerakta a kávét az éjjeli szekrényre, és egy kis kopogás után benyitott a fürdőbe. Damiano a WC csésze előtt tördelt, és összegörnyedt testtel próbált levegőhöz jutni.

– Nem kéne… nem kéne itt lenned – nyögte ki Damiano, miközben a homlokát a tenyerébe támasztotta. – A végén még meggyanúsítasz, hogy bulimiás vagyok.

– Hát persze, hiszen csak úgy meg szoktam gyanúsítgatni embereket, akik felbosszantanak – forgatta meg Ethan a szemeit, aztán letérdelt Damiano mellé, és a hátára tette a saját zakóját. Segített neki felállni, és mikor visszamentek a szobába, a kezébe nyomta a kávét.

– Köszönöm – mondta Damiano halkan, és óvatosan belekortyolt a feketébe. – Hm, nem is rossz. Már csak egy cigi hiányzik.

Ethan meglóbálta előtte a saját cigis dobozát, és a fejével az ablak felé intett.

– Nem jó ötlet – csóválta a fejét a másik fiú. – Egy kicsit még mindig forog a szoba.

– Segítek – ajánlotta Ethan, és már hozta is Damiano földre dobott nadrágját. – Vedd fel ezt, hűvös van kint.

Amikor az énekes végre felöltözött, az ablakhoz léptek, és kitárták azt. Először Ethan emelte át az egyik lábát a párkányon, aztán intett Damianonak, hogy háttal üljön elé. Behúzták az ablakot, amennyire a belógatott lábuktól lehetséges volt, hogy a füstjelző ne érzékeljen semmit, aztán összebújtak a reggeli, nyirkos időben. Alattuk tető volt, így legalább nem kellett attól tartaniuk, hogy meglátják őket.

– Miért nincs erkély a szobánkhoz? – kérdezte Damiano nyűgösen, és már gyújtotta is a cigit.

– Mert spórolni akartunk. Egy vagyonba kerül itt egy erkélyes szoba – motyogta Ethan, aztán kivette Damiano kezéből a gyújtót.

– Hé, a hajamra vigyázz – szólt rá Damiano, amin Ethan csak kuncogott. Amikor meggyújtotta a cigijét, a szabad kezével közelebb húzta magához Damiano forró testét, és az állát az énekes vállára támasztotta. Rajta csak egy ing volt felül, mert a zakóját még mindig Damian viselte, de így már nem is fázott annyira.

Most minden olyan volt, mint régen. Összebújva ültek azért, hogy felmelegítsék egymást, hogy a saját szívdobogásuk nyugtassa meg a másikat, hogy örüljenek a sikernek, hogy tudják, akármennyire is elkeseredettek, sosem lesznek egyedül a sötétben.

– Mit gondolsz, néhány év múlva lesz erkélyes szobánk? – kérdezte Damiano ujjai között a cigivel, a reggeli várost figyelve.

– Egész biztosan. Azt hittük, nincs esélyünk bekerülni az X-faktorba, aztán nézd, hová jutottunk. Másodikak lettünk a versenyen, és Európa szerte koncertezünk. Bármi lehetséges – vonta le a következtetést Ethan. Damiano nem mondott erre semmit, csak lassan kifújta a füstöt a távolba. Ethan annyira elveszett a gondolataiban, és abban, hogy megélje ezt a kellemes pillanatot, hogy el is feledkezett a saját cigijéről ami félig már leégett. Gondterhelten emelte a szálat az ajkához. Damiano most kedves vele, de mi lesz akkor, ha úgy dönt, újra felveszi a szemétláda álarcot? Mi lesz, ha megint ok nélkül fogja kritizálni Ethant, amikor éppen olyan kedve van? Vajon Ethan meddig tudja tolerálni ezeket az óriási változásokat anélkül, hogy teljesen összetörne a szíve?

– Ugye nem fogod elmondani nekik? – fordult hátra Damiano, és olyan halkan beszélt, hogy Ethan csak a szájáról tudta leolvasni a szavakat. A szemeibe félelem költözött, és talán még sosem tűnt ennyire sebezhetőnek. Még a WC mellett görnyedve sem. Ethan nézte őt egy darabig, a remegő ajkait, a lefolyt sminkjét, ami még így is jól állt neki, aztán megrázta a fejét.

– Nem tennék ilyet – felelte, aztán szívott még egyet a cigiből, és a maradékot az fémpárkányon oltotta el. – Gyerünk, Damia’, pihenned kell még egy kicsit. Megbeszélem a többiekkel, hogy csak ebéd után induljunk el – ajánlotta Ethan. Lesegítette a barátját a párkányról, aztán ő is visszamászott a szobába.

– Thomas-t várja a családja – tiltakozott Damiano, miközben Ethan lehúzta róla a nadrágot, a saját zakóját, aztán betakargatta az ágyban a fiút.

– Meg fogják érteni. Mindenki meg fogja érteni. Nem akarhatják, hogy a buszban dobd ki a taccsot – érvelt Ethan gonoszan vigyorogva, aztán a zsebébe nyúlt. – Hagyok neked egy fájdalomcsillapítót.

– Hogy van a kezed? – kérdezte Damiano, miközben Ethan az éjjeli szekrényre tett egy szem gyógyszert, aztán a fürdőben feltöltött egy poharat vízzel.

– Kell neki pár nap szabi, és semmi baja nem lesz – felelte Ethan, a csuklóját vizsgálgatva. – Ugyanezt a gyógyszert szedem a fájdalomra, amit itt hagyok neked, hidd el, jó cucc.

– Mi a helyzet, Edgar, a zenész munkád nem fizet elég jól, dílerkedsz is?

– Ez csak a rászoktató fázis, utána pénzt fogok kérni érte – kacsintott Damianora, aki lassan le is hunyta a szemeit.

– De hát én csak egy szegény rocksztár vagyok – dünnyögte Damiano szexi mosollyal az arcán.Ethan nem tudta, mennyit állt még az ágy mellett, de amire ráeszmélt, hogy mennie kellene, Damiano már aludt.