Distant Words 2.

Sziasztok! Meghoztam a Måneskin fanficem második részét :) Remélem, tetszeni fog nektek.

2.

A kora tavasz forró nyárba fordult, és mielőtt elkezdődtek volna a fesztiválok, a zenekar úgy döntött, hogy kibérelnek egy házat, és neki állnak az alkotásnak. Szerencsére már nem volt rajtuk akkora a nyomás, mint az első lemez előtt, ezért reménykedtek benne, hogy munka közben lesz idejük szórakozni is, nem mintha a közösen eltöltött idő már magában nem jelentette volna azt, hogy biztosan jól fogják érezni magukat. 

Amikor Ethan kinyitotta a ház ajtaját, az első dolog, ami feltűnt neki, az, hogy hallja a saját lélegzetvételeit, és a cipője kopogását a járólapon. A többiek csak másnap fognak megérkezni, de ő hamarabb leutazott vidékre, mert a családja aznap indult a portugál nyaralásukra, és nem látta értelmét otthon maradni. Ebben a bérelt házban legalább volt egy nagy kerti medence. És csönd… Akkora csönd, ami hatalmas áldás volt valakinek, aki nyolc testvérrel nőtt fel. Talán éppen ez alakította ki nála az introvertáltságot. Az, hogy sosem tudott egyedül lenne a saját gondolataival, pedig nagyon szeretett volna. Úgy gondolta, tökéletesen ellesz egy napot a többiek nélkül, bár hazugság lett volna azt állítani, hogy nem várta őket. Tavasz óta Damianoval újra olyan volt a barátságuk, mint régen, még az előtt a buta kis csók előtt a klubban. És most már több közös titkon is osztoztak, ami ha lehet, még erősebbé tette a kapcsolatukat. 

Amint lepakolta a táskáját az egyik hálóban, az első dolga az volt, hogy benézett a hűtőbe. Elégedetten vadászotta ki a házi készítésű rizottót, amit reggel a ház tulajdonosának édesanyja, egy hetvenes aranyos néni készített, és megígérte, hogy hétvégén is beugrik főzni rájuk. Amikor megebédelt – délután négy órakor –, úgy döntött, hogy a dobfelszerelése híján muszáj lesz valami más szórakozást találnia, ezért összedobott egy mojitót és egy könyvvel a kezében kiült a medence partjára. 

Olvasott egy ideig, aztán megszólalt a telefonja, és vigyorogva nyitotta meg Victoria képét, aki egy új szerelésben fotózkodott a tükör előtt. Neonsárga zakó, és egy fekete csipkemelltartó.

Vic (16:47): „Szép napot, ribik. Mit gondoltok erről?”

Dam (16:51): „Azt hiszem, egy pillanatra kiégett a szemem...”

Thomas (16:52): „Áramszünet esetén sem leszel láthatatlan”

Vic (17:02): „Kérlek, Ethan, egy tisztességes véleményt, ha lehet. Benned van minden reményem.”

Vic (17:49): „Ethan!!!”

Ethan (18:14): „Victoriás. Sziporkázó. 10/11”

Írta egy kicsit késve, de annál lelkesebben vigyorogva. Aztán megérkezett Victoriától válaszként egy szívecske. Ethan rágyújtott egy cigire, és máris érkezett egy újabb üzenet, de ezúttal nem a zenekar közös chatjébe.

Dam (18:16): „Már a háznál vagy? Mondd azt, hogy nem faltad fel az összes rizottót!”

Ethan (18:17): „Még nem ettem meg mind...” – gépelte be a sejtelmes választ. Pontosan jól tudta, hogy Damiano képes lenne ölni a házi, tökéletesen elkészített rizottóért. 

Dam (18:17): „Ezt meg hogy érted????!!!!”

Ethan (18:20): „Még nem vacsoráztam, de ebédre nagyon finom volt… hm, arra gondoltam, biztosan megértenéd, ha nem tudnék ellenállni, és megenném az adagodat”

Dam (18:21): „Nem, nem érteném meg. Én a helyedben nem viccelődnék ezzel.”

Ethan (18:22): „Miért, mi lesz akkor, ha nem hagyok neked?” – kérdezte szemtelenül, miután elnyomta a cigit.

Dam (18:25): „Először a füledbe nyalok, mert azt utálod. Aztán bazi nagy elfenekelés” 

Ethan hangosan elnevette magát. Utána beírt egy választ, de amikor visszaolvasta, azonnal leolvadt az arcáról a mosoly. Gyorsan kitörölte az üzenetet, aztán ledobta maga mellé a telefont. Emlékeztetnie kellett magát, hogy ezek a furcsa üzenetváltások, meg úgy egyébként, a beszélgetéseik Damianoval hiába fordulnak sokszor flörtölő hangvételűvé, a fiúnak ez csak játék, nem gondolja komolyan. És most nem akarta tovább szítani a tüzet, mert túl könnyen megégetheti magát, ha Damianoról van szó.

Egészen addig kint maradt, amíg a kora esti nap sugarai már nem érték el a hátsó udvart. Imádta a nyári napok azon részét, amikor már nem volt annyira őrjítően meleg, de a bőre még izzott a napozástól. A talpát a hűs fűbe fúrta, aztán felállt a napozóágyról, és a medence túloldalára ültetett növényekhez sétált. Golgotavirág, jázmin, lilaakác, amik körül számtalan méhecske, pillangók és más bogarak köröztek. Letépett egy kis virágfürtöt a jázminból, megszagolta, aztán a hajába tűzte. A gyermekkorára gondolt, a nyarakra, amit vidéken töltött a testvéreivel, amikor még minden más volt. Sokkal könnyebb… A nagymamájánál is jázmin volt felfuttatva a kerítésre, és az illat… az illattól teljesen nosztalgikus hangulatba került. Ott állt, tizennyolc évesen, és meg volt mindene. Azt csinálhatta, amit a legjobban szeret, de valami mégsem volt teljesen rendben. A nosztalgikus hangulatot a melankólia váltotta fel, egészen addig, amíg furcsa neszezést nem hallott a házból. 

Persze, nem gondolt azonnal rosszra, mert a tulaj is lehetett, sőt, ez volt a legvalószínűbb. Ugyan ki másnak lenne még kulcsa? Kíváncsian sétált be a terasz ajtón át a nappaliba, aztán amikor meglátta a sötét tincseket, elbizonytalanodott. 

A lány az előszobában állt, a hátát a falnak támasztotta, és a mobiljára meredt. A lábánál, amit a rövid szoknyája alig takart, egy nagy utazótáska volt, mintha éppen beköltözni készülne. Ekkor Ethan egy kicsit már elkezdett aggódni. Mi van, ha elfelejtette bezárni az ajtót – mint általában mindig –, és egy őrült rajongójuk tört be a házba? De ezt is elvetette, mert a lány ujjain egy kulcscsomó csörgött, miközben valamit gépelt a telefonján.

– Elnézést, de elárulnád, ki vagy? – törte meg Ethan a csendet, mire a lány a szívéhez kapta a kezét.

– Jó ég, miért kell hangtalanul járni? – kérdezte enyhe rosszallással a hangjában, amitől Ethan csak még inkább összezavarodott. Aztán az ismeretlen lány közelebb lépett hozzá, és magára öltött egy nagy mosolyt. – Ne haragudj, csak baromira megijesztettél. Egyébként Marlena vagyok… te pedig biztos Ethan.

Ethan egy darabig kutatott az agyában, hogy honnan kellene ismerősnek lennie a lány nevének, de semmire sem jutott. Magas, vékony alkat, hullámos, barna haj és szürke szemek. 

– Honnan tudod a nevem? – kérdezte összezavarodva.

– A ház tulajdonosának a lánya vagyok. A barátaiddal már akkor találkoztam, amikor év végén itt szilvesztereztek, de te nem jöttél el.

Ethan akkor a családdal volt síelni, így tényleg kimaradt neki az az öt nap, amit ott töltött nélküle a zenekar. Végre megnyugodott, és elmosolyodott.

– Örülök, hogy megismerhetlek – mondta a lánynak, aki máris odahajolt egy gyors puszira.

– Ne haragudj, hogy csak így rádtörtem. Apa azt mondta, jövőhéten jöttök.

– Péntekig úgy volt, de meggondoltuk magunkat. És én egy nappal még hamarabb érkeztem – magyarázta Ethan, aztán a csomagra nézett. – Segítek felvinni, ha megengeded.

Marlena hálásan bólintott, és a fiú után indult az emeletre.

– Jó lesz az egyik kis szoba – mondta a lány, de Ethan megcsóválta a fejét.

– Ugyan, a többiek teljesen jól lesznek a kisebb szobákban. Foglald csak el a másik nagyot – azzal kitárta a saját szobája melletti ajtót. – Én korábban jöttem, te pedig a tulaj lánya vagy, megérdemeljük a tágas szobákat – kacsintott a lányra, aki halkan nevetett.

– Rendben, meggyőztél. Bár Damiano nem lesz boldog.

– Damiano nagyon is boldog lesz, ha marad neki a rizottóból, amit a nagymamád csinált – jegyezte meg Ethan.

– Imád főnökösködni, nem igaz? – kérdezte a lány oldalra biccentett fejjel. Ethan már ment volna, de a lány elállta az utat az ajtóban. Marlena társaság kellemes volt, de mégis… szeretett volna egy kicsit tovább egyedül maradni, mielőtt a többiek megérkeznek.

– Damiano? Igen, eléggé. De nem hinném, hogy működnénk az ő összetartó ereje nélkül. Kell valaki, aki irányít.

– És te szereted, ha irányítanak? – vonta fel a szemöldökét a lány kérdőn. Ethan elvigyorodott, amikor rájött, hogy a lány flörtöl vele.

– Az attól függ, hogy mennyire kedvelem az illetőt, és mennyire bízom benne – felelte.

– Teljesen jogos – értett egyet a lány is, aztán előre nyújtotta a kezét, a fiú haja felé. Ethan egy pillanatra ledermedt, de aztán rájött, hogy ideje lenne megszoknia, hogy mindenki a haját akarja tapizni. Mégis benne volt az ellenállás, mert azt kifejezetten utálta, ha meg sem kérdezték tőle, szabad-e. Ám legnagyobb meglepetésére Marlena csak a jázmint szedte ki a hajából, amit még az udvaron tűzött oda, aztán az orrához emelte, és mélyen beszívta az illatot. A szemeit lehunyta, és a hosszú szempillái megrebbentek. A francba, a lány elképesztően vonzó volt, ahogy egy ceruza tartotta össze a haját, bakancsot viselt szoknyával, és a leheletvékony blúzzal.

– Imádom a jázmint – duruzsolta halkan. Ethan úgy érezte, mintha egy puha tollal simítanának végig a gerincét, miközben nézte a lányt. Észrevette, hogy lélegezni is elfelejtett. – Remélem, nem bánod, ha megtartom.

Ethan végre feleszmélt, és megrázta a fejét.

– Dehogy. Dehogyis, nyugodtan – mondta gyorsan. Bosszantó volt, hogy ilyen könnyen Marlena hatása alá került, és ezt még eltitkolni sem tudta előle. Áldotta a kreol bőrét, hogy nem volt olyan feltűnő, amikor elpirult, de a rekedt, és az átlagosnál még mélyebb hangján, ami kicsit el is csuklott, egyértelmű volt a változás.

Nem arról volt szó, hogy nem tudta kezelni a helyzetet. Került már közel lányokhoz, ennél sokkal közelebb is, habár biztosan nem volt akkora tapasztalata, mint Damianonak. De ez a lány… teljesen összezavarta, és megingatta abban a hitében, hogy képtelen lenne valakivel lefeküdni, akit csak néhány órája ismer. Hiszen Marlena még fél órája sem lépett be azon az átkozott ajtón!

– A hangszerek már itt vannak? – kérdezte a lány, és végre megtörte a furcsa csöndet. De Ethan nem akart beszélgetni. Csak szeretett volna kisétálni a szoba ajtaján, mert ott úgy érezte magát, mint egy csapdába zárt madár.

– Holnap érkeznek a többiekkel – válaszolta, és közben az ajtó felé pillantgatott.

Valószínűleg Marlena is észrevette, de ahelyett, hogy utat engedett volna neki, csak elmosolyodott.

– Van valakid, Ethan? – kérdezte a lány. – Vagy arról van szó, hogy nem vagyok az eseted?

Ethan összeszedte magát, és határozottan Marlena szemébe nézett. Eldöntötte, hogy nem fogja ilyen könnyen hagyni magát. 

– Egyik sem.

– Szűz vagy? – faggatózott tovább a lány.

Most Ethanen volt a sor, hogy elnevesse magát. Ha Marlena nyílt lapokkal játszik, akkor ő sem fog finomkodni.

– Ha az lennék, valószínűleg nem jutna eszembe ennyi perverz dolog, amikor rád nézek.

Most már együtt nevettek. Ethan még mindig nem szokta meg a megnövekedett érdeklődést, ami a lányoktól érkezett felé. Ezt persze igyekezett nem kihasználni, de voltak pillanatok, amikor csak egy vággyal fűtött tizennyolc éves tini volt, és nehezen tudta visszafogni magát. Volt, hogy egyszerűen átbillent a mérleg, és a szemérmes fiúból egy okos csábító lett. Legalábbis szerette ezt hinni.

– Ne becsüld alá az ártatlanok fantáziáját – harapott az eperszínű ajkába a lány. – Tetszik ez a szókimondás. Bár be kell ismernem, az ártatlan fiú gondolata is izgató volt.

Ethan megvonta a vállát, aztán az ajtó felé lépett, Marlena elé. A lány egy fél fejjel alacsonyabb volt, és nagy, szürke szemekkel nézett fel rá. Igazából fél kézzel odébb tudta volna rakni, ha akarja.

– Tudsz valami helyet, ahol isteni hamburgert lehet kapni? – kérdezte, és élvezte, hogy a lány tekintete szinte égeti az arcát.

– Talán igen – vigyorodott el Marlena.

– Ez jó hír. A többiek kinyírnának, ha megennénk a rizottó maradékát, úgyhogy ha lepakoltál, indulhatunk is. 

Azzal a lány vállaira rakta a kezét, egy kicsit eltolta az útból, és kiment mellette. Elégedett mosollyal ment a szobájába, hogy felöltözzön, és izgatottan várta, hogy mi fog kisülni a közös estéjükből. Amikor a zsebébe akarta tenni a telefont, észrevette, hogy Damiano megint írt neki.

Dam (19:01): Na mi az, félelmedben elbújtál valahová? Pedig lehet, hogy még élveznéd is… a titok abban rejlik, hogy ki csinálja...

Dam (19:16): Megrendelted azt az adaptert a dobokhoz? Majd küldd át Marthának a számlát.

Ethan felhorkant a hirtelen témaváltáson. Damiano úgy tett, miután nem kapott választ, mintha az előző üzenetek nem is léteztek volna. Ethan szinte érezte a sértettséget az utolsó üzenetben, ahogy szakmaivá vált a beszélgetés a semmiből. Néha tényleg nem értette az énekest… de magát sem. Annyit hülyültek már személyesen, annyi mindenen átmentek, olyanok voltak, mintha egy lélekből faragtak volna ki négyet. Nem értette, hogy miért volt ekkora súlya Damiano csipkelődős flörtölésének, amikor leírta azokat, nem csak kimondta.

A halk kopogást hallva nem foglalkozott többet az üzenetekkel, hanem elrakta a mobilt, és még gyorsan összefogta a haját egy rögtönzött kontyba. Egy utolsó pillantást vetett a ruháira. Szürke farmert és fehér pólót választott, semmi extrát, de úgy gondolta, a hófehér kiemeli a sötétebb árnyalatait. És azon az estén jól akart kinézni. 

Gyalog indultak el, mert Marlena tudott egy jó helyet alig negyed órányira. A fények odabent kellemesen tompák voltak, ahogy a zene is csak éppen annyira hivalkodó, hogy kényelmesen lehessen tőle beszélgetni. Miután megrendelték az italjaikat – egy-egy koktélt sok jéggel –, beszélgetni kezdtek.

– Ne haragudj, hogy úgy letámadtalak délután – kezdte a lány sejtelmesen mosolyogva.

– Azt hiszem, a csinos lányok támadását képes vagyok átvészelni valahogy – felelte Ethan az állát a tenyerébe támasztva.

– Gondolom, a rajongóitok között sok a csinos lány – vonta fel a szemöldökét kihívóan Marlena.

– Igen, és a többség oda van Damianoért – nevetett Ethan.

– Kedveled őt? Damianot…?

Ethan nem is értette a kérdést. Damianot nem lehetett nem kedvelni.

– Mind a négyen nagyon közel állunk egymáshoz. Olyan, mintha a testvéreim lennének – válaszolta őszintén. Marlena a gondolataiba mélyedt, de akkor megérkeztek az italjaik. A lány talán akart valamit mondani, de ez sosem derült ki. Hamarosan megkapták a hamburgereket is. Marlenának igaza volt, a környéken tényleg ott adták a legfinomabbat. A húspogácsa isteni volt, ahogy a házi szószuk és a coleslaw saláta is. Ethan egy negyed órával később jóllakottan dőlt hátra, és már csak néhány szétszórt steak burgonya árválkodott a tányérján.

– Desszert? – kérdezte a lány.

– Ki van zárva.

Ha desszertet nem is, egy újabb long island koktélt mégis rendeltek, és még legalább fél órát beszélgettek az italt szívószállal szürcsölgetve. Ethan, a magányos farkas, feltűnően jól érezte magát. Először azt hitte, a lány társasága zavaró, vagy túl sok lesz, de nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat. 

Aztán Ethan kifizette a vacsorát – Marlena tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá-, és lassan elindultak vissza a házhoz. Sokkal lassabban haladtak, mint odafelé, mert úgy tűnt, egyikük sem akarja, hogy az este véget érjen. Amikor megálltak Ethan szobája előtt, hogy jó éjt kívánjanak, megtört a jég, és a fiú úgy döntött, nem foglalkozik többet a szabályaival. Talán Marlena volt az oka, a csábító, sokat ígérő mosolya, a csodálatos teste, az illata, amikor közel voltak egymáshoz… vagy Ethan csak úgy érezte, túl sok minden történik körülötte hirtelen, a hírnév árnyoldala, Damiano, akit már fél éve nem ért, pedig azelőtt nyitott könyvek voltak egymásnak… Valami azt súgta neki, hogy ha enged a csábításnak, minden könnyebb lesz. Így nem meglepő módon ő volt az, aki Marlenához hajolt, és forrón megcsókolta.

– Oké? – kérdezte, amikor elhajolt, mert nem ütközött ellenállásba, a lány szinte vajként olvadt szét az ujjai között, mégis tudnia kellett. Marlena bólintott egy aprót, és tekintetével máris Ethan ajkát kereste. – Mondd ki – szólt rá Ethan, mert hallania kellett.

– Igen, szeretném. Mindent – vigyorodott el Marlena, és az ujjai máris Ethan pólója alatt jártak, aztán át is húzta a fején. Valahogy bebotladoztak a szobába, aztán pedig az ágyba, de addigra már alig maradt rajtuk ruha. Ethan belső késztetésnek érezte, hogy muszáj kényeztetnie az előtte heverő testet, és miután lágy csókokkal halmozta el a puha domborulatokat, és selymes kis völgyeket, megfogta a lány combjait, és kihúzta az ágy szélére, hogy kényelmesen hozzá férhessen. Imádta az ízt, a hangokat, és azt is, hogy közben magához kellett nyúlnia, mert a farka már teljesen átnedvesítette a fekete alsóját.

– Szexi vagy – mormolta a Marlena combhajlatába, miközben az egyik keze a lány mellein, a másik meg saját magán dolgozott. Szex közben kifejezetten előnyére vált, hogy képes volt egyszerre több helyre koncentrálni, mint mikor dobolt. Aztán az ágyon lévő kezét lassan lejjebb csúsztatta Marlena lábai közé, és először egy, aztán két ujja furakodott be a nyelve mellett. Marlena hosszan felnyögött, de akkor megszólalt Ethan telefonja. A lányt láthatóan nem zavarta a csörgés, de Ethan kiesett a ritmusból, és elengedte magát, aztán az ajkai Marlena hasára csúsztak, és közben a levetett nadrágjára pillantott, ami alig egy méterre hevert tőle a földön, a zsebében a telefonnal. Egyszerűen érezte, hogy Damiano az. Nem válaszolt neki az üzenetekre sem, és emiatt hirtelen nagyon szarul érezte magát. De nem volt ideje sokat őrlődni ezen, mert Marlena csukott szemekkel tolta vissza oda a fejét, ahol nagyon szerette volna: a combjai közé. Ethan szinte bocsánatkérően csókolta és nyalogatta, miután végre elhalkult a telefon.

– Van nálad gumi? – kérdezte a lány kéjtől remegő hanggal. Ethan megtalálta a tárcáját a nadrágja zsebében, de arra ügyelt, hogy a kihullott mobiljára még csak rá se pillantson. A furcsa gondolatok azonban egész idő alatt nem hagyták teljesen, hogy átadja magát az együttlétnek. Vissza akarta hívni Damianot, beszélni akart vele, mert úgy érezte, a fiúnak szüksége van rá. Pedig Marlena egy istennő volt. Ethan imádta, hogy mikor beléhatolt, a körmök a hátába mélyedtek, imádta, hogy hangos. Hogy annyira nedves, hogy az ő combját is alaposan beterítette az édes nedve. Imádta, ahogy a farkát szorította magában, amikor Ethan a csiklóját dörzsölte, és elélvezett. Neki sem kellett sok, és talán fejben nem volt teljesen ott a lánnyal, testileg annál inkább.

Utána még legalább egy fél órát csókolóztak az oldalukra fordulva, a lágy éjjeli lámpa fényében. Ethannek az volt az utolsó gondolata, hogy vissza kellene hívnia Damianot, de még azelőtt elnyomta az álom, hogy egyáltalán kinyújtotta volna a kezét a mobilja felé.