2015. október 13., kedd

Vörös Szilánkok IV.

Valahogy eljutottam a kocsiig, onnan meg a lakásomig. Az első utam a hűtőig vezetett, ahol a behűtött whiskey várt rám. Azonban már a második pohár után rájöttem, hogy a piálás nem fog lenyugtatni. Sosem nyugtatott le. Leejtettem az üres poharat, majd átléptem a törött szilánkokat, és a fürdőbe mentem. Aztán úgy döntöttem, lezuhanyozok, és majdnem egy órát ültem a zuhanytálcában, amíg záporozott rám a forró víz. A törölközővel gyorsan szárazra töröltem magam, aztán benyúltam a szekrénybe és a borotvámat kerestem. Kitúrtam mindent a földre, az összes türelmemet elvesztettem.
- Basszus, basszus, basszus – ezt ismételgettem kétségbeesetten, amikor eszembe jutott, hogy múlthéten kidobtam, és azon kívül csak elektromos borotvám volt. Bezártam a szekrény ajtaját és lefejeltem legalább háromszor. Hogy lehetek ilyen hülye? De a problémám szerencsére hamar megoldódott.
Kiléptem a nappaliba, és az első, amit megpillantottam, a csillogó üvegdarabok voltak a járólapon. Leguggoltam és kiválasztottam egy elég nagyot, melyet kényelmesen meg lehetett fogni. Az sem érdekelt, hogy közben az egyik, amit nem vettem észre, beleállt a talpamba.
Visszamentem a fürdőbe, kezemben a kinccsel, ami majd felszabadít. Leültem a földre egy törölközőre, felemeltem az üveget, és néztem, ahogy megcsillannak rajta a lámpa fényei. Még lehetett rajta érezni az alkohol illatát, de ez jó volt, legalább nem fogok fertőzésben meghalni. Ahogy néztem a bal csuklómat, Ricky arca jutott eszembe, amikor kiderült, hogy tudja. Látta a sebhelyeket, és nem hozta fel azonnal, csak később, amikor megharagudott rám. Nem akartam, hogy sajnáljon miatta. Mindenkinek meg kellett volna értenie, hogy ez jó nekem.

Beleszúrtam a szilánk hegyét a bőrömbe, és néztem, ahogy a tiszta üveg elszíneződik. Az éles fájdalom kitisztította az elmémet. A szemem előtt apró pontok táncoltak, és semmi más nem járt a fejemben, csak… újra bevillant Ricky arca, amikor dühösen azt mondtam neki, hogy nem ér annyit, hogy foglalkozzak vele. Istenem, mennyire kétségbeesett arcot vágott. El sem tudom képzelni, miket mondtam volna neki, ha Amber nem jön oda…
Még mélyebbre nyomtam a szilánkot, az alkaromon egy vékony, piros csík futott végig, a könyökömnél lecsöppent a hófehér csempére. Akkor már tudtam, hogy nem leszek képes megállni. Túl sok fájdalom ért, túl sok rossz döntést hoztam az elmúlt néhány napban. Kade emléke elhalványult amellett, ami Ricky és közöttem történt. Felnyúltam a mosdó melletti pultra, és vakon a telefonomat próbáltam kitapogatni. Szerencsére könnyen megtaláltam, és közben a szilánkot is elejtettem. Láttam, hogy már elmúlt éjfél, és nem akartam Rickyt zavarni, ráadásul lehet, hogy még mindig azzal a tuskóval van. De azért megnyomtam a hívás gombot, és izgatottan vártam, hogy meghalljam a hangját. Már a harmadik csörgésre felvette.
- Szia – a hangja kissé álmosan csengett.
- Szia. Ne haragudj, ha felébresztettelek.
- Nem aludtam – jelentette ki morcosan.
- Izomagy nem hagyott? - a hangom gúnyos volt, de már késő volt visszaszívni.
Hallottam a takarója susogását és az ágya kattogását, amikor felült.
- Már egy jó ideje itthon vagyok.
Felvontam a szemöldökömet, pedig ő ezt nem láthatta. Kerestem egy kisebb törölközőt és a kezem köré tekertem.
- Tudni akartad, miért vagdosom magam – kezdtem tárgyilagos hangon, és megpróbáltam letörölni a vért a bőrömről. Csak annyit értem el vele, hogy elmaszatoltam. - Ha még mindig érdekel, akkor elmondom, hogy azért, mert ez a fajta fájdalom segít megszabadítani egy sokkal rosszabb fajtától. Én…
- Hé, hé – kezdte izgatott hangon. - Hol vagy most, Elden?
- Itthon. A fürdőben...a földön ülök – tettem még hozzá, nem is értem, miért.
Lassan kifújta a levegőt, és hallottam, hogy felállt az ágyról.
- Akarod, hogy átmenjek?
Semmit sem akartam még ennyire. De megrémített a gondolat, hogy mennyire szeretnék hozzábújni, hallgatni a szívverését, nézni, ahogy alszik.
- Nem. Éjszaka van.
- Oké – válaszolta kissé csalódottan. - Akkor beszéljünk telefonon, én reggelig ráérek.
- Oké.
- Folytasd, kérlek.
- Mit? - kérdeztem összezavarodva, hisz a pillantásommal már megint az üveget bűvöltem. Ott hevert alig egy méterre tőlem, és így nehéz volt a beszélgetésre koncentrálnom. Aztán beugrott. - Megnyugtat – sóhajtottam. - Utána sokkal könnyebbnek érzem a létezést.
- Mikor kezdted?
- Évekkel ezelőtt, a középsuli elején. Amikor még rajtam kívül senki sem tudta, hogy meleg  vagyok.
Nem válaszolt. Hallgattam a szuszogását a telefonon keresztül, és vártam, hogy elítéljen. - Tudom, hogy ez röhejesen hangzik mindazok után, amit mondtam neked… De az elején nagyon nem tudtam elfogadni magam ilyennek. Kicsit jobb lett a helyzet, amikor elmondtam a szüleimnek, de akkor már nagyon függővé váltam…
- Nem próbáltál ki valamit mást, hogy levezethesd a feszültséget?
- Vízilabdáztam évekig, de hiába mentem haza rengetegszer kék-zöld foltokkal, az nem volt olyan, mintha magamnak okoztam volna. Aztán később ahelyett, hogy abbahagytam volna, rájöttem, hogy a csuklómon ejtett vágások a legkönnyebben elrejthetőek.
Furcsa volt erről beszélni. Mardosott a bűntudat, de ez olyasmi volt, ami nélkül nem tudtam élni.
- Cherry tudja – folytattam színtelen hangon. - Amikor rákérdez, mindig azt mondom, hogy már nem csinálom. Biztosan egyszer sem hitte el nekem.
- És Kade? Ő is tudja?
Kade már évek óta a legjobb barátom, de mindig mániákusan vigyáztam rá, hogy ne bukjak le előtte. Ha kellett, folyton hosszú ujjút hordtam, vagy csuklópántot, amikor találkoztunk.
- Nem tud róla. Az évek alatt megtanultam elrejteni a nyomokat előle.
Megnyikordult az ágy, gondolom Ricky leült rá, és biztosan próbálta kitalálni, hogyan gyógyíthat ki ebből. Már megbántam, hogy felhívtam, elvonta a figyelmemet újra, mint ahogy legutóbb is. Nem is értettem, miért tárcsáztam a számát. Kinyújtottam a kezem, és felvettem a törött üvegdarabkát. Maszatos piros pacát hagyott maga után a földön. Felálltam a földről és a tükör felé fordultam. A karomon szétkenődött vér, ezért megnyitottam a csapot, hogy valahogy lemoshassam. Mivel az egyik kezemben a telefon, a másikban meg az üveg, így utóbbit le kellett tennem, ám ahogy a törölközőbe csavart kezemmel szenvedtem, a szilánk hangos csörömpöléssel landolt újra a földön.
- Elden, mi volt ez? - Ricky hangja ébresztett rá, hogy még mindig vonalban vagyunk.
- Semmi, csak elejtettem valamit.
A vállam és a fülem közé szorítottam a telefont, és egy picit megnyitottam a csapot. Addig dörzsöltem a bőrömet, amíg teljesen le nem jött az odaszáradt vér. Időközben Ricky már többször is feltette a kérdést, hogy mi esett le.
- Elden, valami éles tárgy volt? Kérlek, válaszolj. Most is arra készülsz, hogy árts magadnak? - a szavai egyre elkeseredettebbek voltak. - Ha nem válaszolsz, most azonnal elindulok hozzád.
A hangja túlságosan elszánt volt ahhoz, hogy ne higgyek neki. És a fejem túlságosan zsongott, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, de nem volt egyszerű dolgom.
- Ez nem árt nekem, csak egy vékony, fehér csík marad a bőrömön. Miért nem érti senki, hogy ez jó nekem? - a végén felemeltem a hangomat, és minden szavam visszhangzott a fürdőszobában. - A lelkemen ejtett sebek miért nem izgatnak senkit?
Hirtelen hallgattam el, és tudtam, hogy erre Ricky sem fog tudni válaszolni. Olyan nagy lett a csönd, hogy csak akkor vettem észre, hogy még mindig folyik a víz a mosdóba. Elzártam, majd válaszoltam a saját a kérdésemre.
- Mert azokat még jobban el tudom rejteni.
- Engem minden… - hallottam Ricky halk hangját, majd teljes némaság és megszakadt a vonal.
Idegesen nyomkodtam a telefonomat, és közben láttam, hogy már több, mint egy órája beszéltünk. Újra kikerestem a nevét, és izgatottam nyomtam meg a hívás gombot. Akkor ébredtem rá, hogy átkozottul szükségem van rá. Újra hallani akartam a hangját, és már nem zavart, ha eltereli a figyelmemet. Hogyan is tudnék bármi másra koncentrálni, mikor a hangja eszembe juttatja az együtt töltött pillanatokat. A készülék foglaltat jelzett, majd miután kinyomtam a hívást, az ő neve jelent meg a kijelzőn.
- Úgy örülök, hogy felvetted – kezdte izgatottan és úgy lihegett, mintha futott volna. Hallottam, hogy nyugtalanul rója a köröket a szobájában.
- Foglaltat jelzett. Szerintem egyszerre hívtuk egymást – mondtam, és nem tudtam megállni, hogy elmosolyodjak.
- Tehát nem direkt raktad le.
- Nem szokásom csak úgy megszakítani a hívást.
- Jó tudni – hallottam a hangján, hogy ő is somolyog. - Van egy ötletem. De ne akadj ki.
Ez eléggé érdekesen hangzott. Kíváncsian vártam, hogy mi fog kisülni belőle.
- Meglátjuk. Folytasd.
- Menj be a szobába, és bújj be az ágyba.
- Jó ötlet, tekintve hogy mindjárt megfagyok.
Azonban még mielőtt teljesítettem volna a kérését, gyorsan, hangtalanul beragasztottam a csuklómat egy sebtapasszal. Otthagytam mindent a fürdőben, a véres üvegszilánkot, a ledobált cuccaimat, meg a törölközőt a földön. Majd nappal ráérek takarítani. Az egyik nagypárnát nekitámasztottam az ágy fejtámlájának, majd ülve felhúztam a takarót a nyakamig.
- Az ágyban vagyok – közöltem vele. - És most?
- És most…- egy kisebb hatásszünetet tartott, miközben hallottam, hogy újra leült az ágyra. - fogd meg a farkad.
Összehúztam a szemöldökömet, és kétkedve néztem a szabad kezemre.
- Telefon szexelni akarsz? - kérdeztem, miközben elnevettem magam a dolog abszurditásán. - Én jobban csípem az igazi szexet.
- Csak csináld, amit mondok. Kérlek – a hangja annyira esdeklő volt, hogy úgy döntöttem, belemegyek a játékba. Le mertem volna fogadni, hogy még ártatlan, kiskutya szemeket is mereszt hozzá. Bárcsak itt lenne, és láthatnám…
- Jó, most az egyszer – adtam be a derekamat. Becsúsztattam a szabad kezem a takaró alá, és az ujjaim összezáródtak a péniszem körül. - A fenébe, jég hideg a kezem – morogtam magamban, Ricky pedig kinevetett.
- Reméljük, hamarosan felmelegszel.
- És most mi legyen? - adtam az ártatlant, mintha a dolog nem lenne egészen egyértelmű.
- Még sosem maszturbáltál? - csipkelődött tovább, azonban hallottam valamit a hangjában, amitől hirtelen nagyon melegem lett.
- Telefonnal a kezemben még soha – vallottam be, és közben a kezem elkezdett önálló életet élni.
- Tedd le az ágyra és hangosítsd ki. Akkor mindkét kezed szabad lesz.
Azonnal megfogadtam a tanácsát. Nem kellett sok idő hozzá, hogy teljesen felforrósodjak, úgyhogy lerúgtam magamról a takarót, és jól esett, hogy egy kicsit lehűtött a levegő.
- Te is kihangosítottál?
- Nem… anya meghallhat minket – suttogta, és hallottam, hogy próbálja visszafojtani a nyögéseit. - Folyton az jár az eszembe, amit… amit a zuhany alatt csináltunk.
- Nekem is. Még sosem volt olyan… - próbáltam megtalálni a megfelelő kifejezést, ami elég nehéz volt, tekintve, hogy alig maradt vér az agyamban. - Intim. Még sosem voltam szűzzel előtted.
- De jól csináltad.
- Ja – próbáltam elhessegetni azt a képet, amikor hazahoztam és gyakorlatilag kis híján megerőszakoltam.
Magamhoz öleltem az egyik párnát, jó volt a huzat hűvössége az izzadt bőrömön, majd mélyet lélegeztem, betöltött az illata.
- Érzed még az illatom az ágyneműn?
Elengedtem magam, és elmosolyodtam.
- Honnan tudtad?
- Hallottam a huzat susogását…
- Ha itt lennél én – kezdtem, és nyeltem egyet – végigcsókolnám a mellkasod, aztán lejjebb haladnék a hasad felé… annyira szexi hasad van. Aztán követném a vékony szőrcsíkot a nadrágodba. Először csak az ujjammal, aztán a nyelvemmel. Te jó ég, annyira szeretnélek…
- Tudom, én is akarlak a számmal kényeztetni – vette át a fonalat. - Biztosan nagyon finom vagy ott lent is. Én… én nemsokára… - nyögte akadozó hangon. Újra csak magamra és az apró hangokra koncentráltam, amit ő adott ki. Erősebben, gyorsabban simogattam magam, és mikor elakadt a szava, én is feljutottam a csúcsra.
***


Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom, és a hangja az agyamra ment. Reggel hét óra volt, és jó, ha három órát aludtam. Már bőven elmúlt hajnali négy, mikor Rickyvel leraktuk a telefont. Úgy éreztem, hogy fáradtabb vagyok, mint lefekvés előtt.
- Halló – szóltam bele a vonalba reszelős hangon. Rájöttem, hogy hason fekve nem igazán tudok majd beszélni, úgyhogy feltornásztam magam ülő helyzetbe.
- Jó reggelt Elden – a cég marketingigazgatója mindig kedélyes hangon beszélt, de ilyen korán ezt valahogy nem tudtam értékelni. - Kilencre be kellene jönnöd. A vezérigazgató itt lesz, és mindenképpen szeretne veled találkozni, ugyanis odavan a képeidért.
- Tényleg? - tudakoltam, csakhogy mondjak valamit.
- Igen, szeretne veled szerződni más kollekciókhoz is.
- Nagyszerű – és tényleg örültem volna a hírnek, ha még néhány órát hagynak aludni. - Ott leszek.
Elbúcsúztunk, majd leraktam a telefont.
Amikor kimásztam az ágyból, olyan lehettem, mint egy éppen életre kelő zombi. Első utam a mosdóba vezetett, majd beléptem a fürdőszobába. Ledermedtem, mikor megláttam a széthajigált cuccokat. Lehajoltam, gyorsan elkezdtem felkapkodni őket, és bezsúfolni a polcokra. Az üveget mániákusan kerültem a tekintetemmel, de azért vigyáztam, nehogy belelépjek. Aztán bevillant, hogy miért sajog a talpam, és miért vannak a konyhából idáig vezető véres foltok a padlón. Felkaptam a kicsi, véres törölközőt, bevizeztem az egyik tiszta részét és feltöröltem a padlót. Aztán fogtam az anyagot és belegyömöszöltem a kukába. Amikor mindezzel végeztem, már csak a szilánk hevert a padlón. Alaposan megmostam és elrejtettem az egyik szekrény polcának hátsó részébe. Utáltam magam azért, mert képtelen voltam kidobni. A konyhában összesöpörtem az üvegdarabokat, majd végre el tudtam menni zuhanyozni. Csak tíz percet hagytam magamnak erre, és közben hajat is mostam. És csak ezután jött a dolog „varázslat” része. A homlokomon egy halványpiros pukli éktelenkedett, köszönhetően az éjszakai fájdalmas találkozásnak a szekrényajtóval. De volt előnyei is, hogy feltúrtam mindent, mert megtaláltam a nővérem hetekkel ezelőtt itt felejtett púderét. Elég volt a tudás, amit a fotózások előtt szedtem össze a sminkesektől, hogy félig-meddig sikerüljön eltüntetnem a foltot. Mire végeztem, már nem is volt feltűnő. A csuklómmal már nehezebben boldogultam. Leszedtem a kötést, felvettem egy vastag, bőr karkötőt, és reméltem, hogy nem fogja kidörzsölni a friss sebet. Gyorsan összedobtam egy pirítóst, majd fogmosás után Armani öltönyt húztam magamra, Armani alsóval – a márka kötelez - és így indultam a találkozóra.
Nagy volt a forgalom, és én túl fáradt voltam ahhoz, hogy rendesen tudjak koncentrálni, de azért valahogy csak sikerült eljutni az irodába. A recepciós hölgy széles mosollyal üdvözölt, majd elárulta, melyik emeleten, melyik irodában lesz a találkozó. Megígérte, hogy hoz fel kávét, amiért nem tudtam elég hálás lenni neki. Amikor kiléptem a liftből, émelyítő légfrissítő virágillat fogadott, ennek hála a fejem is elkezdett hasogatni. Öt perccel hamarabb érkeztem, de már be volt zárva az ajtó. Megigazítottam a karkötőt, hogy tökéletesen takarja a friss sebet, majd bekopogtam a tárgyalóba.
Odabent a marketing igazgató nyújtotta felém a jobbját, majd a fotós felé is biccentettem, hiszen őt már jól ismertem. Ami azt illeti, jobban, mint feltétlenül szükséges lett volna.
- Hívhatom Elden-nek? - kérdezte kedvesen a középkorú, kissé testesebb alkatú igazgató.
- Persze, John – válaszoltam, miközben leültünk az U-alakban elhelyezett asztalok egyik végébe. Az odakészített kancsóból öntöttem magamnak egy kis vizet, közben a többieket is megkérdeztem, hogy kérnek-e. Amíg John egy gumis lefűzőmappában lapozgatott, ittam egy kortyot, és máris éreztem, hogy a hideg folyadék kissé feléleszti a sejtjeimet. Azért örültem, amikor a recepciós hölgy meghozta a hőn áhított kávénkat, majd szétosztotta. Miután elment, végre megszólalt a marketingigazgató.
- Igazán bámulatos, hogy ketten milyen nagyszerű munkát végeztek a jelenlegi kollekciónkkal.
Ekkor láttam meg, hogy a mappában az én képeim vannak, az összes, ami azon a fotózáson készült. A legtöbb még retusálatlanul, néhány már készen arra, hogy hatalmas reklámplakátokra nyomtassák. Furcsa volt látni őket – még ha csak oldalról vetettem rájuk néhány pillantást – mert eddig csak azt az egyet kaptam meg digitális formában, ami már kikerült az utcákra. Harold, vagy Harris – nem emlékeztem pontosan a fotós nevére – szélesen rámosolygott mindkettőnkre a dicséret hallatán.
- Köszönjük – böktem ki végül. - A dolog érdemi részét azonban nem én vittem véghez – néztem jelentőségteljesen a fotósra.
John bólogatott, miközben még mindig a képeket lapozgatta. Kihasználtam az alkalmat és beledobtam egy cukrot a kávémba, és annyi tejjel öntöttem fel, amennyi csak belefért az apró csészébe. Utáltam ezeket a vackokat. Azok közé tartoztam, akik szívesebben fogyasztották a kávéjukat bögréből, aminek a fülét meg is lehetett fogni. Mire végeztem, abbahagyta a lapozgatást, kinyitotta a lefűzőt és kivett egy képet valahonnan, a mappa végéből. Elém tolta, és ujjaival néhányszor megkopogtatta a fotópapírt.
- Ez az a kép, ami miatt szeretnék veled beszélni.
Nem sok hiányzott, hogy belefulladjak az első korty kávémba. Köhögtem, és mikor próbáltam visszafojtani, bekönnyezett a szemem. A vizespohár felé nyúltam, és egyszerre lehajtottam a tartalmát. De legalább addig se láttam a képet, amin én pózoltam egy szál alsóban.
Azt is Harris csinálta – közben eszembe jutott a neve – megkért rá, hogy hadd csináljon rólam fotót magának, – egy művészi aktot – az együtt végzett „munkánk” emlékére. Az aktot nem hagytam, végül megegyeztünk egy félig akt verzióban. Úgy volt, hogy ez a kép sosem lesz publikus, ezért dühös pillantást vetettem felé.
- Szemmel láthatóan minden adottságod megvan, hogy szerepelj az alsónemű reklámjainkban is – fordult felém széles mosollyal John. - A férfi, aki nappal üzletember, csinos, méregdrága öltönyökben jár be dolgozni, majd hazamegy, leveti a ruháit és divatos, szexi alsónadrágban bebújik az asszony, vagy egy dögös barátnő mellé. Ezt sugallná az emberek felé, ha mindkét kampányunkban szerepelnél – fejezte be büszkén.
- Tehát ez egy ajánlat? - tettem fel a kérdést teljesen feleslegesen.
- Úgy van. Ez egy piszok jó ajánlat, csak neked.
Úgy tettem, mint aki mélyen elgondolkozik a hallottakon, holott már az elején tudtam, mit fogok válaszolni. Csöndben kortyolgattam a kávémat, és éreztem, ahogy energiával tölt fel. Közben megfogadtam magamban, hogy senki más nem fényképezhet le hiányos öltözetben, nem mintha szégyellős lettem volna, de nem szerettem az apró, kellemetlen meglepetéseket.
- Sajnálom, de nem vállalhatom – jelentettem be egyszerűen.
John csalódott képet vágott, Harris pedig nem értette, miért döntöttem így. Végül John bólintott, és tiszteltem azért, hogy nem akarta rám erőszakolni a dolgot.
- Megkérdezhetem, miért döntöttél így? - fakadt ki Harris, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, ha valaki a fél világ előtt pózol meztelenül.
- Mert én nem vagyok cégvezető, vagy ügyvéd, és nincs barátnőm se, aki mellé bebújjak, feleségről nem is beszélve – adtam kitérő, kissé gúnyos választ, ám úgy látszott, John értékeli a humoromat.
- Bírlak téged – mondta, miközben alig bírta visszafojtani a nevetését. - Megértem az álláspontodat, de tudd, azért az öltönyeink továbbra is csak rád várnak, hogy reklámozd őket.
- Azt megígérhetem. Köszönöm – zártam le a témát, és John már szedte is össze a holmiját, mert sietett egy másik megbeszélésre.
- Ezt megtarthatom? - kérdeztem arra a bizonyos képre mutatva.
- Hát persze – mondta, majd elbúcsúzott és kiment az ajtón.
A valódi okom az volt, hogy nem akartam túl sokat Harris-el dolgozni. Nem szerettem a megbízhatatlan, áruló embereket. A második az, hogy szinte meztelenül nagyon nehéz lett volna eltüntetni a sebhelyeimet, és nem akartam, hogy a fél cég rólam csámcsogjon, amíg végül elkészül a Photoshop-olt változat. A harmadik pedig az, hogy még így is furcsa, ha megpillantom magam a városban, nem tudom, mi lenne, ha azt az öltönyt nem viselném a képeken.
- Miért nem fogadtad el? - Harris hangja kellemetlennek hatott a hatalmas tárgyalóban.
- Miért mutattad meg neki? - kérdeztem vissza ingerülten.
- Azt hittem, jót teszek ezzel – mondta halkabban, és olyan pillantásokkal méregetett, mint aki bízik egy második menetben. Vagy azt hitte, hogy ezek után majd hálám jeléül újra megdugom? Csak megcsóváltam a fejem, nemet intve a kijelentésére és a néma kérésére is.
Felhörpintettem a kávém maradékát, a fotót gondosan összehajtogattam és a zsebembe gyömöszöltem. Már tudtam, hogy kinek fogom odaadni. És az a valaki biztos nem fog visszaélni a bizalmammal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése