2015. október 1., csütörtök

Vörös Szilánkok I.

Mit teszel, mikor úgy érzed, az életed darabokra törik? 
Mikor kiderül, hogy valaki, akit mindennél jobban szeretsz, 
végül szerelmes lesz… de nem beléd. 
Mondjuk hazaviszel egy elképesztő fiút, 
és hagyod, hogy újra felforgassa a világodat? 
Én így tettem, és ráébredtem, hogy a fájdalom  könnyebben múlik, 
ha van melletted valaki, aki szeret, és persze ha sokat szexeltek… 
Nagyon sokat.

Órák óta ültem a bárban és vártam, pedig már az első perctől tudnom kellett volna, hogy hiába. A kólám már régen elfogyott és a jég is beleolvadt a pohárba, de én magam alig érzékeltem az idő múlását. Emberek jöttek és mentek, a pultos lány néha megkérdezte, hogy kérek-e valamit, de mindig csak megcsóváltam a fejem, miközben az ujjaim között forgattam a cigarettát, amire már nagyon szerettem volna rágyújtani. Közel három óra ücsörgés és semmittevés után pattantam fel a bárszékről és majdnem fellöktem egy fiút, aki akkor éppen mögöttem sétált el.
- Bocsi – mondtam alig hallhatóan, és anélkül, hogy ránéztem volna, fogtam a kabátomat és az ajtó felé vettem az irányt.
Talán még tovább maradtam volna, ha ki tudom kapcsolni a háttérzajt, a zenét és az emberek hangját. Az idegeimet tépkedte a lüktető, hangos dübörgés, a kiabálások, az, hogy utat kellett magamnak törni a tömegben az ajtóig. Gyorsan leléptem volna, ha valaki nem kiált utánam, majd - sűrű bocsánatkérések között utat vágva felém - érinti meg a karomat. Úgy húztam el a kezem, mintha megégettek volna az idegen ujjai. Furcsa érzés volt, hogy valaki hozzámér azok után, ami ma este történt.
- Hé, elejtetted a telefonodat – mondta az a fiú, aki néhány másodperce majdnem fellöktem. Csupán a szürke tornacipője alapján ismertem fel, de most úgy döntöttem, hogy jobban megnézem a viselőjét.
Még nem láttam olyan sötét szemeket, mint az övéi. A haja színe barna volt, már amennyire a villogó fényekben meg tudtam állapítani. Elég hosszú és dús volt ahhoz, hogy könnyedén bele lehessen markolni. A szája pedig elég érzéki, hogy a testem újra életre keljen. Megköszörültem a torkom, miközben azon rágódtam, hogy jobb lenne kellemes társaságban hazamenni. Már csak ki kell derítenem, hogy ő mit szólna az egészhez. Feltámadt bennem a vágy, hogy vadásszak egy kicsit. Ez kellett nekem, hiszen ha csak a gondolataimmal értem volna haza, egy újabb álmatlan éjszaka állt volna előttem.
- Köszi, biztos a dzsekim zsebéből esett ki – mondtam és óvatosan elmosolyodtam. Az arcán nem láttam, hogy zavarba jött, a keze mégis mintha remegett volna, amikor visszaadta a mobilom. - Egyedül jöttél?
- Aha – a hangja túl halk volt, hogy halljam, így a szájáról kellett leolvasnom a választ. És az ajkai bámulásától csak még inkább elvesztettem a fejem.
Magam elé szorítottam a dzsekim, és tudtam, hogy most pont erre van szükségem. Rá van szükségem. Egy kemény dugásra van szükségem, és benne minden meg volt, amit csak kívánhattam. Kéjjel teli apró borzongás futott végig rajtam, mert mikor a szemébe néztem, egyértelmű volt, hogy ő is ugyanúgy bámul rám, ahogy én rá. Talán ő is vadászott, és ez az ártatlan tekintet csak színjáték. A fenébe is, nem érdekelt, hogy átkozottul jó színész-e, vagy sem. Haza akartam vinni most azonnal, ám még mielőtt felajánlhattam volna, hogy kint áll a kocsim, és bárhová - tényleg akárhová - elviszem, megszólalt.
- Nem láttam még nálad szebb pasit, aki ennyire szomorúan ül órákig egy kiürült pohár mellett, teljesen egyedül.
A döbbenettől kinyitottam a szám, majd újra becsuktam.
- Te… te figyeltél? - nyögtem ki, és valami fojtogató fájdalmat éreztem a mellkasom közepén. Normál esetben izgalmasnak találtam volna nyílt szavait, de most inkább fájdalmas érzések kerítettek hatalmukba. Azt hittem, hogy amíg csak én élem át a saját szomorúságom, addig talán ki lehet radírozni a történteket, mint egy iskolás füzetét. Vagy hogy mire holnap felébredek, csak egy rossz álom lesz az egész, amit gyorsan elfelejthetek. Borzasztó érzés volt, hogy szembesített ennek az ellenkezőjével.
- Nézlek, amióta beléptél azon az ajtón - intett a fejével a bejárat felé, ami az egyre sokasodó, táncolást imitálva vonagló tömeg mögött nyílt az éjszakába.
- Menjünk ki – mondtam, és anélkül, hogy beleegyezett volna, megfogtam a karját és magam után húztam a tömegen keresztül.
Elég erősen fogtam, pedig nem is akart szabadulni. Amikor néhány embert félrelöktem az útból, és végre kiértem a friss levegőre, nagyot lélegeztem. Amíg bent voltam, esett az eső, hiszen éreztem az illatát, és a járda meg az út is csillogtak a holdfényben. Szerettem az esőt, úgyhogy még egyszer magamba szívtam az illatát, próbáltam kissé lenyugodni, létem darabkáit újra összeilleszteni, mint egy több ezer darabos kirakót. Végre megfordultam, hogy ránézhessek. Akkor vettem észre, hogy még mindig nem engedtem el, az ujjaim pulóvere anyagába mélyedtek. Csak a bár neonfénye, és egy távolabbi utcai lámpa világította meg az arcát, de a sötét árnyékok még inkább kiemelték tökéletes ajkait. Semmi kedvem nem volt lefutni a kötelező köröket, hogy megismerjük egymást, hiszen nem voltam kíváncsi a dolgaira, és bíztam benne, hogy sikerült beletrafálnom abba, hogy nem véletlenül hízeleg nekem, és ő is pontosan azt akarja, amit én.
Közelebb húztam magamhoz, a szájához szorítottam az enyémet, de aztán megtorpantam. Hagyni akartam, hogy átvegye az irányítást, vártam, hogy az ajkaim közé nyomja a nyelvét, megharapjon, vagy fogai közé szívja a bőröm, bármit, esetleg felképeljen, vagy ellökjön magától, de mégsem történt semmi. Túl gyorsan támadtam le – jutott az eszembe. Lassan tettem néhány lépést hátra, és elkezdtem nevetni. A helyzet annyira vicces volt, – mintha az egész világ gúnyt akarna űzni belőlem - hogy nem bírtam magammal.
- Sajnálom – kezdtem két kacagás között – de ma este már te vagy a második személy, aki lógva hagy. Pedig azelőtt sosem történt ilyen.
A tekintete kiismerhetetlen volt, zavarba ejtő. Pislogott néhányat, aztán elfordította a fejét.
Felvettem a kabátomat, mert az egyre erősebben fújó szélben dideregtem, majd kivettem a már rég odakészített cigit és öngyújtót a zsebemből, és rágyújtottam.
- Valaki biztosan megátkozott – az első adag füstöt lassan, komótosan fújtam ki. Ő csak nézett rám a hatalmas, barna szemeivel, és mikor már kezdett volna még kínosabbá válni a helyzet – szerintem körülbelül így bámulhatta egymást Rómeó és Júlia az első báljukon -  hirtelen kivette a kezemből a cigit, jó mélyen beleszívott, majd közelebb lépett, és megcsókolt.
Az egyik pillanatban még ott álltam, és hülyének éreztem magam, hogy a rabul ejtő tekintetét bámulom, a másikban pedig éreztem a nyelvén a dohány aromáját, és valami gyümölcsöset. Valami koktélt ihatott, amíg… Eddig jutottam el gondolatban, aztán már csak rá figyeltem. Az ízére, a nyelve őrjítő játékára a számban, arra, ahogy közelebb húzódott hozzám. Az egész csók édes volt és bűnös. Baszni való.
Szükségem volt némi biztatásra, hogy ő is így gondolja-e, ezért becsúsztattam a kezem kettőnk közé, miközben az ajkaim szívogatta, mintha az élete múlna rajta. Végigsimítottam a keménységén, aztán a derekánál fogva még közelebb vontam, hogy érezhessem magamon. Azt hiszem, egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Éppen ezt a pillanatot választotta két fiatal csitri, hogy besétáljanak a bárba, miközben végig minket bámultak, izgatottan sutyorogtak és nevetgéltek. Megálltak az ajtóban, és még egyszer visszanéztek, mielőtt eltűntek volna a benti lámpák fényében.
Általában becsuktam a szemem csókolózás közben, most mégis megbűvöltek a hatalmas szempillái, ahogy az érintésemre megrezzentek, és amitől olyan volt a szeme, mintha fekete tussal lenne kihúzva. Nem akartam megszakítani a csókot, szinte fizikai fájdalmat jelentett, de aztán lassan elhúzódtam tőle, és nagyon tetszett, hogy még néhány pillanatig csukva volt a szeme, mintha a külvilág megszűnt volna létezni neki, és nem akarna visszatérni a Földre.
- Gyere – mondtam, és újra megfogtam a karját, de már nem olyan erősen, mert tudtam, hogy nem akar lelépni.
A bár mellé mentünk a falhoz, ahol nem láthattak meg minket, kivéve, ha valaki a hátsó ajtót használta. Nem mintha ott akartam volna nekiesni, de most még többre volt belőle szükségem, és ez nem várhatott. Nekidőlt a falnak, és mikor odaléptem elé, kicipzározta a dzsekimet, mielőtt magához vont volna. Az egyik kezével a mellkasomat és az oldalamat simogatta, miközben a másikkal odahúzott magához. Elkezdtem óvatosan harapdálni az ajkait, de közben attól tartottam, hogy hamarosan elkap a hév, és túl durva leszek. Nem könnyítette meg a dolgom, amikor a tenyere becsúszott a farmerom és egyúttal az alsóm alá. A számat az ajkaira szorítottam, és mélyen felnyögtem, mikor a keze összezárult a farkam körül.
- Ó, baszd meg – nem akartam elveszíteni a fejemet, annyira próbáltam nem elszállni, de a káromkodástól sem lett jobb a helyzet.
- Azt akarom, hogy élvezz el bennem – suttogta a fülembe akadozó hangon. - Magamban akarlak érezni.
Megfogtam a csuklóját, és határozottan kihúztam a nadrágomból. Még hogy én sietem el a dolgokat… Az arca csalódott volt, de mikor újra kaptam levegőt, azt válaszoltam:
- Megkaphatod, amit szeretnél, de nem itt – körbenéztem, és megéreztem a szemeteskonténer undorító bűzét. - Hideg van, és nem megfelelő a hely...
Fogalmam sincs, hogy honnan jött ez az egész szenteskedés, de nem éreztem helyesnek, hogy ott tegyem magamévá, ahol találtam, mintha csak egy ócska tárgy lenne. Azt hiszem, ezzel próbáltam csökkenteni a bűntudatomat, hiszen csak azért akartam vele lenni, hogy elfelejtesse velem a mai estét. Meg egyébként is, mindig szívesen használtam ki a szórakozási lehetőségeket.
Láttam rajta, hogy elgondolkodott azon, amit mondtam, aztán bólintott.
- Menjünk hozzád.
- Rendben – válaszoltam, miközben megigazgattam magam, és kabátom cipzárját is visszahúztam. - A kocsim itt áll egy utcával arrébb.
A hangom még mindig a felizgatott állapotomat tükrözte, és ha még sokáig nem megyek el, talán már sosem lesz a régi. Elmosolyodtam, ahogy egymás mellett lépkedtünk a vizes járdán, távolabb egymástól, mint egy pár, de közelebb, mint két jó barát. Tornacipőt viselt, egy kopott farmert, meg egy sötétkék kapucnis pulóvert. Szinte hangtalanul sétált, míg az én bakancsom cuppogott minden sáros pocsolyában.
- Nem fázol?
Meglepetten nézett fel, és úgy éreztem, kissé zavarba is hoztam ezzel a kérdéssel. Talán attól félt, felajánlom neki a kabátomat, vagy nem tudom. Gyorsan megrázta a fejét. Aztán végre odaértünk a kocsimhoz. Miután beindítottam a motort, egy picit azért felvettem a fűtést, mert ősz végén jártunk, és utáltam ezt a bőr alá mászó nedves, hűvös időjárást. Nem beszélt sokat, ezért a gondolataim könnyen elkalandoztak.
Egész úton azon tűnődtem, hogy a lakás melyik pontján fogom először a magamévá tenni, vajon eljutok addig, hogy előtte teljesen levetkőztessem? Az sem segített a vezetésre koncentrálni, hogy ott ült mellettem, és a természetes illata betöltötte a kocsi utasterét, és közben le sem vette rólam a szemét. Az egyik piros lámpánál már nem bírtam, a tenyeremet rácsúsztattam a combjára, és türelmetlenül, vágyakozva simítottam rajta végig. Félelmetes volt, ahogy összekapcsolódott a tekintetünk.
- Messze laksz? - kérdezte, mikor el kellett engednem, amíg a váltót használtam.
- Nem, már csupán néhány perc.
Idegtépő néhány perc… Gyorsan leparkoltam a ház előtt, leállítottam a motort, és szinte abban a pillanatban megszólalt a telefonom.



3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ahogy ígértem, itt vagyok.
    Nos, megmondom őszintén, meglepődtem először. Direkt nem olvastam el a fülszöveget, így meglepett, hogy két férfi van a főszerepben, de nem olvastam még ilyen történetet - legalábbis nem túl sokat -, így nyitottan álltam az egészhez.
    Eddig úgy érzem, nagyon is ízléses, amit írsz, a kivitelezése viszont páratlan. Gyönyörűen fogalmazol, változatosan, színesen, élvezhetően, magával ragadóan. Nagyon tetszik! Jó példa arra a történeted, hogy lehet erotikus tartalmat is ízlésesen az olvasók elé tárni.
    Egy javaslat: a benne minden meg van - a megvant egybe írjuk.
    Illetve párbeszédeknél:
    - Ó, baszd meg – nem akartam elveszíteni a fejemet, annyira próbáltam nem elszállni, de a káromkodástól sem lett jobb a helyzet. --> Helyesen: - Ó, baszd meg! - Nem akartam elveszíteni a fejemet... --> ilyen esetben így kell írni helyesen.
    Más "hibát" - szóismétlést, helytelenül írt szót, stbt - nem találtam, amiért tényleg le a kalappal.
    Neked az írással kell foglalkoznod :)
    Lyanna

    VálaszTörlés
  2. Hello. Eddig okés a sztori. Most egy pár napig olvasni foglak és ha valami kiugróan megtetszik vagy ha csak egyszerűen úgy érzem akkor írni fogok. Nem tudom mennyire szokásod olvasni vagy válaszolni a komikra de azért majd néha igyekszem írni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Mindig elolvasom a kommenteket, sőt, ez az, ami újult energiával tölt fel, ha írásról van szó. Válaszolni is szoktam 🙂 Remélem, találsz még kedvedre való dolgokat a blogon, és várom a hozzászólásaid (azt is írd le, ha valami nem tetszik!!!) szép hetet neked! 🙂

      Törlés