2016. október 21., péntek

Játsszuk el, hogy tetszel! - 8. A világ a feje tetejére áll

Sziasztok! Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket. Jó tudni, hogy annak ellenére, hogy ritkán vannak részek, még mindig akadnak, akik szeretik :) Amint látjátok, meghoztam a 8. részt, amihez jó olvasást kívánok.
************************************************************

Az óra ritmikus kattogása, a vízforraló halk morajlása, és egy távoli szomszédtól beszűrődő fűnyíró zúgása volt az összes hang a konyhában. Honey szipogása teljesen megszűnt, szerencsére a két lánynak sikerült elaltatnia. Louis a gondolataiba mélyedve ült az asztalnál, arcát néha a tenyerébe temetve, miközben próbálta feldolgozni a délután történteket. Ha neki ilyen nehezen megy, el sem tudta képzelni, Harry vajon hogy fog vele megbirkózni. Zombiként lépdelt a konyhapulthoz, hogy a forró vizet a teafűre öntse, mikor valaki megérintette a vállát. Összerezzent, annyira, hogy a víz kilöttyent a kezére. Fájdalmasan felnyögött, ahogy lerázta a tűzforró folyadékot. Ash anélkül dugta Louis kezét a hideg vízsugár alá, hogy bármint mondott volna. A fiú döbbent arccal fordult felé, mintha próbálná újra kiismerni, sutba dobva az elmúlt hónapokat, melyeket együtt töltöttek. Nem tudott elképzelni nála gondoskodóbb személyt, a kislányát mégis elhagyta.
– Miért, Ashlee? – suttogta Louis.
– Mit miért? – kérdezett vissza a lány élesen.
– Honey... nem kellett neked? – A fiú hangja csupa értetlenkedés volt, ami csak még jobban bosszantotta Ash-t.
– Harry, Honey – sóhajtotta, majd elzárta a csapot és egy konyharuhába csomagolta Lou kezét. – Túl sok kötelezettség. Sok teher. Ami később vitákat szül, majd fájdalommal jár.
– Tessék? – emelte fel a hangját Louis. – Ezt nem mondhatod komolyan.
– Nem tudsz semmit, de máris ítélkezel – húzódott a lány szája fájdalmas mosolyra. – Napról napra jobban szereted, és meg akarod védeni.
– Fogalmam sem volt, hogy pont tőled kellene – felelte lemondóan Lou.
Ashlee a konyhaasztalhoz sétált, kezében a fiú teájával, majd leült, és a bögrét is letette. Louis értette a célzást, és bár kissé frusztráltan, de helyet foglalt.
– Hibát követtem el, amikor lefeküdtem vele, de erre csak később jöttem rá. Tudtam, hogy Harry inkább a fiúkhoz vonzódik, ez már akkor is nyilvánvaló volt, csak éppen ő nem volt még tisztában vele – kezdte a lány halkan. – Én pedig szerettem sütkérezni a szeretetében. Önző voltam. Nagyon.
– Beszélned kellett volna vele. Tudnia kellett volna a kislányról – erősködött a fiú elszánt tekintettel. – Erre mi a magyarázatod?
– Az, hogy nem lett volna boldog.
– Ezt hogy érted?
– Lou, drágám – simította az ujjait Louis ép kézfejére. – Harry most ért célba. Sugárzik belőle a boldogság, mert vele vagy. A szerelem az arcára van írva, mikor rád néz. Mi lett volna, ha a kollégiumba utazása előtti este felhívom, hogy pozitív lett a terhességi teszt?
– Fogalmam sincs – vallotta be Louis, és még mindig nem értette teljesen.
– Én tudom. Harry rohant volna hozzám, és pár hétre rá összeházasodunk. Nem ment volna egyetemre. Nem élhetett volna az álmainak. Ha elmondom neki, most nem lenne veled – nyomatékosította a tényt, amit mindketten jól tudtak. – Boldogtalan lenne.
– Honnan lehetsz ebben ennyire biztos?
– Mert ismerem – emelte fel a hangját a lány, de azonnal meg is bánta. – A szíved mélyén te is tudod. Emmának nem lehet gyereke – tette hozzá egészen lehalkítva a hangját. – A volt férje nagyon szeretett volna, és annyira kézenfekvő volt ez a megoldás. Én megpóbáltam – nézett mélyen Lou szemeibe könnyes tekintettel. – Honey velem volt két éves koráig. Próbáltam nevelni, megadni neki mindent, amire szüksége van egy gyereknek, de az nem én voltam, és nem is csináltam jól. Emma nagyszerű anya, Honey sokkal inkább az ő kislánya, mint az enyém.
Lou maga elé meredve próbálta feldolgozni az információkat. Ash-nek talán igaza van. Nem volt teljesen jó a döntés, amit meghozott, de nem mindig létezik helyes út. Louis fejében még valami motoszkált, ami nem hagyta nyugodni.
– Mit akartok tőlünk? – tette fel a legkézenfekvőbb kérdést.
– Szeretném, ha a lányomat az apja nevelné fel – jelentette kis Ashlee elszántan. – A te segítségeddel.

Harry borzasztóan szomjas volt. Nem tudta, mióta táncol a tömegben, csak abban volt biztos, hogy ha nem iszik gyorsan valamit, hamarosan vattát fog köpködni. A bárpultig eljutni nehézkesnek tűnt, figyelembe véve, hogy már mindene sajgott, ráadásul két lány úgy simult hozzá, hogy még egy kis levegő sem fért közéjük. Próbálta őket egy kicsit távolabb tolni magától, de a zene következő ütemére megint ott voltak, olyan közel, mintha ők hárman sziámi ikrek lennének. Harry pánikolni kezdett, mert úgy érezte, nem kap levegőt. A homlokára verejték ült ki, a lábai remegni kezdtek. Tudta jól, ha nem csinál valamit, ott fog összeesni a táncparkett kellős közepén.
– Innom kell valamit – közölte az előtte vonagló szöszivel, de az csak bárgyún elmosolyodott a válla felett hátranézve, aztán még közelebb tolta fenekét Harry ágyékához. A fiú itt döntötte el, hogy szarik az udvariasságra, és mivel szép szóval nem ment, határozottan arrébb tolta a lányt. A vendégek sokaságán átfurakodva indult a bárpult felé, és hálát adott az égnek, hogy talált egy üres széket.
– Egy pohár vizet kérnék – mondta a csaposnak, és szerencsére hamar meg is kapta a rendelést.
– Jól vagy? – simult egy kéz Harry oldalára.
– Igen, most már igen – válaszolta, és a lány felé fordult. Hatalmas szempillák keretezte titokzatos, barna szemek, derékig érő hajzuhatag, porcelánbőr. Úgy nézett ki, mint egy baba. Harry nyelt egy nagyot, mert így, hogy ült, pont szemmagasságban volt a lány dekoltázsával. Egy kis időbe telt, mire ráeszmélt, hogy ez a barna volt az, akit megpróbált felszedni még az este elején.
– Lou már biztosan vár rád – jegyezte meg Anita, mert időközben a fiúnak eszébe jutott a szépség neve. Nem sokkal később az is beugrott neki, hogy mindent elmesélt a lánynak. Honey… Van egy kislánya! A tudat újra letaglózta, és gyorsan kért még egy töményet. – Harry, nem kéne ennyit innod – csóválta a fejét a lány.
– Ez az utolsó, aztán visszamegyek – felelte rezignáltan a felsorakoztatott üvegeket nézve a polcon. – Beszélnem kell vele. Átbasztak – fordult a lány felé eltökélten.
– Rendben, beszéljetek, de jól gondold át, mit mondasz neki. Lou nem érdemli meg, hogy emiatt… hogy a kurva miatt szakítsatok.
– Ne merészeld így hívni Sassyt! – kiabálta túl a zenét Harry dühtől csillogó szemekkel. – Ő a kislányom édesanyja.
– Milyen anya az ilyen? – húzta el a vörösre festett ajkait Anita.
Harry szeretett volna mondani valamit Ash védelmében, de egyszerűen semmi nem jutott az eszébe, így csak sóhajtott egy hatalmasat, majd eltüntette a whisky maradékát a pohárból.
– Mit kérsz? – kérdezte a lánytól.
– Meg akarsz hívni? – nézett rá kérdőn Anita. – Mégis miért? Már nem vagy olyan részeg, hogy le akarj fektetni – jegyezte meg kissé gúnyos hangnemben, de azért helyet foglalt Harry mellett.
– Pontosan azért, mert nem engedted, hogy hülyeséget csináljak, amikor nagyon kivoltam. Akárhány partnerrel lehetnék egyszerre, de összesen sem érnének fel az én egyetlen kicsikémmel.
Anita elmosolyodott, és kiválasztott egy koktélt az itallapról, fél órával később pedig hívott egy taxit Harrynek, hogy visszamehessen, ahová tartozik. Az ő Lou-jához.

Louis ezredszer pillantott a telefonja felé, de hiába bűvölte a készüléket, az csak nem akart megszólalni. Legalább tízszer próbálta elérni Harryt, de a fiú egyszer sem vette fel. Legutóbb, egy órája SMS-t kapott Ash-től, aki arról érdeklődött, hogy Harry visszaért-e már a szállodába. Megunta a várakozást. Apró, lomondó sóhajt követően lekapkodta magáról a ruhákat, és indult a fürdő felé, hogy lezuhanyozzon. Szüksége volt egy kis lazításra, hiszen egész nap vigyázzban álltak az idegei, és már régen érezte magát ennyire fáradtnak.
Hagyott időt, hogy a forró víz átmelegítse minden tagját, lassú, masszírozó mozdulatokkal oszlatta szét a bőrén a tusfürdőt. Ahogy a habot mosta le magáról, észrevette a lila szívásnyomot a csípőjén. Fel akarta idézni a pillanatot, amikor szerezte, amikor Harry megjelölte. Előző este történt a reptér mosdójában. A fiú a szájával kényeztette, és amikor Louis kegyelemért könyörgött, Harry – hogy tovább húzza az agyát –, egyszerűen áttért a puha ajkaival más területekre. Finom, csikiző érzésre számított, játékos nyelvre a csípőjén, helyette erős, és kissé fájdalmas érzést kapott, mikor Harry a fogai közé szívta a bőrét. Lou hangosan felnyögött, de maga sem tudta volna megmondani, hogy a kéjtől vagy a fájdalomtól. Csak abban volt biztos, hogy a másik fiúnak utána csupán néhány másodperce maradt, hogy a szájába vegye, mielőtt elélvezett volna.
Élvezte a kemény bánásmódot? Kétségtelenül, és a gondolat kissé megijesztette. Két hete olyan egyszerű volt minden. Odament Harry lakására, felkínálta magát, de valójában örült neki, hogy végül nem feküdtek le egymással. Valahogy tartott az egésztől, pánikolt, mert világéletében félt az újdonságoktól, az ismeretlentől. Egy árvaházban nevelkedett gyereknek a váratlan mindig ijesztő dolgokat rejtett. Az intézetben meg volt szabva, hogy mikor keltek, mikor ettek, mikor volt takarodó. Mindennek rendje volt, és ez a szabályszerűség egyszer szakadt meg: amikor Louis-t örökbe fogadták. Kilenc éves volt akkor, a saját kis világában élt, és utálta, hogy kirángatták onnan. A nevelőszüleivel nem volt hajlandó beszélni, akik ahelyett, hogy megpróbálták volna megérteni, mi megy végbe benne, ordítottak vele és többször fel is pofozták. Körülbelül egy hónapot volt velük, majd visszavitték, mondván, hogy nem tudnak vele szót érteni, borzasztóan szemtelenül viselkedik, és amúgy is, inkább szeretnének egy pár hónapos babát, akit úgy formálnak, ahogy a kedvük tartja.
Az ottani körülmények, a szeretetéhség és természetesen a tinikor számlájára volt írható, hogy Louis összejött az egyik szobatársával. Egészen idáig meg volt róla győződve, csak a véletlennek köszönhető, hogy egy fiú volt az. De most már nem volt benne olyan biztos.
Egészen elmélyedt a gondolataiban, közben már fel is itatta a bőréről a vizet, és a derekára csavart törölközővel indult vissza a sötét szobába. Lehajolt, hogy keressen egy tiszta alsót a bőröndjében a fürdőből kiszűrődő fényben - hiszen nem pakoltak be a szekrénybe erre a pár napra -, majd kiegyenesedett, és hagyta, hogy a törölköző mellette landoljon a földön.
– Annyira tökéletes vagy – hallotta a mély hangot maga mögött. Louis ijedten fordult meg a tengelye körül. Harry a fotelben ült, állát a tenyerébe fektette, és szemérmetlenül vizsgálgatta a félhomályban Lou testének körvonalát. Louis lenézett a földön heverő törölközőre, de mielőtt felvehette volna, Harry folytatta: – Az előbb, amikor hagytad, hogy az a zavaró rongydarab leessen, éppen arra gondoltam, hogy mennyire kívánlak. Aztán pedig arra, hogy ha te nem dugsz meg, akkor majd én teszlek a magamévá – morogta a fiú teljesen elmélyült hangon, amitől Louis vére forrni kezdett.
– Akkor miért nem vagy még mélyen a testemben? – suttogta Lou, és maga is meglepődött a bátorságán, meg azon, hogy annyira akarta a másikat, hogy hirtelen minden ellenállása szertefoszlott. Azonban a fiú arckifejezéséért már megérte. Harry némán tátogott, levegő után kapkodott, majd a következő pillanatban már ott állt Louis előtt, és a markában tartotta a kissé ijedt tekintetű fiú mindkét csuklóját.
– A tűzzel játszol, tündérke – lehelte a szavakat Lou fülébe.
– Nem érdekel. El akarok olvadni! – felelte, majd közelebb lépett Harryhez, hogy a testük összesimulhasson. Ám nem volt teljesen elégedett. – Érezni akarlak. Vetkőzz le!
Harry mintha gondolkozott volna a dolgon, de végül csak megcsóválta a fejét Louis legnagyobb bánatára.
– Nem lehet. Nem vagyok teljesen józan – mondta, majd elengedte Lou kezét, és kicsit ellépett tőle. – Sajnálom – motyogta halkan, és lerogyott az ágy szélére.
Louis egy pillanat alatt magára kapta az alsót, majd leült Harry mellé, és lassú köröket leírva simogatta a hátát.
– Semmi baj. Veled minden rendben?
– Van egy kislányom – bökte ki a fiú kétségbeesett hangon. – Van egy gyerekem, aki most nagyon gyűlöl.
– Honey nem gyűlöl – jelentette ki Louis meggyőződéssel. – Az a kislány csupa szeretet, higgy nekem. Csak megijedt, mert nem ért semmit, ennyi az egész.
– Te jobban ismered őt, mint én – Harry hangja keserű volt a bánattól. – Mivel érdemeltem ki, hogy megfosszon attól, hogy megismerjem a saját véremet?
– Harry, ez ennél sokkal bonyolultabb. Ash majd mindent elmond, ha…
– Nem érdekel a magyarázkodása! Látni se akarom – mondta Harry olyan határozottan, hogy Lou összerezzent a hangjától. Értette, min megy keresztül a fiú, de hamarosan olyan felelősségek elé fog nézni, hogy jobb lesz, ha kicsit megembereli magát.
– Nem viselkedhetsz ennyire gyerekesen. Van valaki, akinek szüksége van rád – szólt rá Harryre. Mikor csak kíváncsi pillantást kapott válaszul, folytatta: – Honey. A kislányod. Szüksége van az apjára.
– Ez mit jelentsen? – vonta össze a szemöldökét a fiú. – Kiterveltetek valamit?
Louis gondterhelten rágcsálta a száját, mert nem tudta, mennyit mondhat el Harrynek, sem pedig azt, hogy hogyan lenne a legjobb a tudtára hozni. Úgy döntött, őszinte lesz vele, mert az eddigi titkolózás így is felőrölte az idegeit.
– Honey velünk fog élni. Ashlee ezt szeretné, ugyanis hamarosan elutazik. Egy óceánjáró fedélzetén fog felszolgálni. Emma nem bánja, ha Honey továbbra is vele marad, de így, hogy a férje elhagyta, jól jönne neki egy kis idő, amit csak magára fordít. Egy hónapról van szó – hadarta el a tényeket Lou gyorsan.
– Ash megint magára hagyja őt? – kérdezte Harry kiábrándultan.
– Egy fél év múlva jön vissza – tért ki a konkrét válasz elől Louis.
Harry úgy, ahogy volt, ruhástól elnyúlt az ágyon, csak a cipőit rugdosta le. Képtelen volt értelmes gondolatokat alkotni, köszönhetően a nem olyan régen elfogyasztott tisztességes mennyiségű alkoholnak. Hamar feladta a próbálkozást, hogy kitalálja, hogyan tovább, vagy hogy mit fog kezdeni egy kisgyerekkel. Majd holnap, tiszta fejjel és kipihenten többre jut. Hacsak a másnaposság szét nem robbantja a fejét. A plafont bámulta, majd ránézett Louis-ra, aki éppen a kis bőrfelületet nézte, ami kilátszott az inge és a nadrágja dereka között.
– Ezidáig fogalmad sem volt arról, hogy a férfiak is vonzanak? – kíváncsiskodott Harry, majd hátul megtámaszkodott behajlított karjain, miközben félig felült, hogy jól láthassa Lou arcát.
– Nem igazán. De könnyen meglehet, hogy hazudtam magamnak – felelte a fiú kissé megilletődve a hirtelen témaváltás miatt. – Az árvaházban volt egy fiú, aki… – kezdte zavartan, de rögtön megcsóválta a fejét. – Mindegy, a lényeg, hogy csak gyerekek voltunk még.
– Nem meséltél arról, hogy milyen volt ott – mondta Harry, és közben Louis-t fürkészte.
– Mert nem akarok. És nem is érdekes, én csak… az a hely biztonságos volt, ellentétben azzal, ami kint várt – fogalmazott titokzatosan. - Minden gyereknek szüksége lenne egy szerető családra - nézett jelentőségteljesen a fiúra. Egyiküknek sem volt kérdés, hogy Honeyról beszél.
– A lányom mindent meg fog kapni, ha velünk lesz - felelte Harry határozottan. - Örökbe fogadtak? – kíváncsiskodott, mert érezte, hogy van valami, amit a másik elhallgat előle.
– Egyszer, amikor nyolc éves voltam. Nem akarok erről beszélni – szögezte le Lou, majd felugrott az ágyról, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. Harry meglepetten követte a szemével minden mozdulatát.
– Tündérke, bántottak téged? – bukott ki a kérdés a fiú száján hirtelen. Rögtön megbánta, hogy ilyen nyíltan rákérdezett, de a düh elhatalmasodott rajta, és nem hagyta nyugodni, míg a történtek végére nem jár. Valami azt súgta neki, hogy a másiknak szüksége van a segítségére.
Louis megállt, majd a falig hátrált, miközben megkövülten nézte Harryt. A lábai remegni kezdtek, a következő pillanatban pedig már a földön térdelt, és potyogtak a könnyei. Harry nagyon megijedt, attól tartott, hogy valami elcseszett. Sosem látta még ennyire kiborulni a párját, és azt sem gondolta, hogy van valami, ami már hosszú évek óta nyomasztja Louis-t. Valami, ami szét akarja tépni belülről, miközben láthatatlanul megbújik a fiú lelkében.
Harry azonnal mozdult, és lekuporodott Lou mellé, aki erre még jobban zokogni kezdett. Át akarta ölelni, de megállt a mozdulatban, mert attól rettegett, el fogja lökni magától. Aztán úgy döntött, Louis fontosabb, mint a saját önérzetének védelme, úgyhogy átölelte a síró fiút, és lassan ringatni kezdte. Lou úgy kapaszkodott az erős karokba, mintha az lenne az utolsó mentsvára. Harry még szorosabban átfogta. Percekig csak a halk sírás törte meg a szoba csendjét, majd Harry halkan dúdolni kezdett egy dalt. Úgy tűnt, ez bevált, mert nem sokkal később Lou sírása egészen elhalkult. Most, hogy kissé megnyugodott és tudott figyelni, Harry beszélni kezdett hozzá:
– Shh, itt vagyok veled – puszilt a kissé nedves tincsek közé. – Sajnálom, nem akartam, hogy előjöjjenek a rossz emlékek.
– S...semmi...baj – szipogta Louis, majd kissé bosszúsan vett egy mély levegőt és a karjával letörölte a könnyeit. – Jobban vagyok – még egy mosolyt is magára erőltetett. – Nem tudom, mi történt velem – szabadkozott mélyen a zöld szemekbe nézve. – Borzasztó volt ez a nap. Annyira féltem, hogy te… hogy meggyűlölsz – fordította a fejét újra a föld felé.
– Szeretlek, tündérke – mondta Harry fáradtan sóhajtva. – Fogalmad sincs, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd már hetek óta.
Lou lemerevedett a hallottak miatt, és nem mert felnézni a fiúra. Attól tartott, hogy akkor majd kiderül, hogy az egészet viccnek szánta. Ám a tétlenséget sem bírta sokáig. Hirtelen csapott le Harry ajkaira, akinek még levegőt venni sem volt ideje, mert Lou nyelve azonnal befurakodott a szájába. Louis érezte az alkoholt, de ez egyáltalán nem zavarta abban, hogy szinte felfalja a másikat. Úgy érezte, végre hazatalált. A biztonságot nyújtó karok továbbra sem engedték el, csak szorították, mintha ő lenne a legértékesebb kincs a földön. Louis eldöntötte, hogy egy megfelelő pillanatban mindent elmond Harrynek. Már azt is tudta, hogy arra az alkalomra nem kell sokat várni.


5 megjegyzés:

Dreamy Girl írta...

Sziaaa 😊💜
Nem tudom mit is gondoljak Ashről, mert ez nehéz dolog... Elég fájdalmas döntés... Meg lehet érteni, de mégis durva... Szóval nem tudom mit mondjak erre...
Harry, édesem, annyira megijedtem h valami hülyeséget csinál... Féltem, hogy Louisra is mérges lesz, de örülök, hogy visszament 💜
Szegény Louis, sajnálom a kis mukimat, de Harry mellett minden rendben lesz! Boldogok lesznek! 💜
Imádtam, annyira szeretem az írásodat! *-*
Puszi 💜

Unknown írta...

HUUU
Mi történt Louval? Vajon milyen lesz együtt nevelniük Honeyt? Csak még jobban összehozza őket vagy épp az ellenkezője?
Rengeteg kérdés, amire remélem minél hamarabb megkapom a válaszokat. :D
Amúgy olvastam a jövőben megjelenő könyved részletét és Úristeeen! Már most beleszerettem a sztoriba. :3
Imádtam és várom a kövit!^^
Ella xx

Dyleila írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dyleila írta...

Szia:-)

Most találtam a blogodra, gyorsan el is olvastam a Csillagszámlálót és a Játszuk azt, hogy tetszelt.
Nagyon szerettem olvasni... Kérlek, ne hagyd abba,hozd a következőt.
Vajon Ashről mikor derül ki az igazság? Mitől volt rosszul? A fiúk, hogyan fognak gyereket nevelni? Ah, nagyon kell a következő rész:-)

Ildi

HDawn írta...

Szia Dreamy!
Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de jó hír, hogy már olvashatod az új részt :) Most egy kicsit nyugisabb időszak jön, de tartogat még érdekességeket a sztori. Köszönöm, hogy írtál :)

Kedves Ella!
Nagyon örülök, hogy tetszett az új sztorim részlete és sajnálom, hogy eddig húztam az új részt, de most végre elkészült :) Most kicsit nyugisabb minden, több időm van az írással foglalkozni. Puszi :)

Szia lldi!
Örülök, hogy újként üdvözölhetlek, és remélem, hogy a jövőben is írsz kommentet a részekhez :) A gyereknevelés izgalmas kihívás lesz, az biztos :D