2017. május 30., kedd

Játsszuk el, hogy tetszel! - 13. Virág a sziklák között

Sziasztok! Új rész, amiért talán nem fogtok szeretni, de úgy gondolom, ettől függetlenül a sajátos módján azért aranyos lett :) Az előolvasók között mindenesetre alaposan megoszlanak a vélemények, kissé elbizonytalanodtam, de végül majdnem az eredeti formájában maradt. Izgulok nagyon, hogy Ti mit fogtok majd szólni, és hogy átjön-e, aminek át kellene. A kommenteket nagyon köszönöm, úgyhogy ha ti elolvastatok, engem is dobjatok meg egy kis olvasnivalóval, kérlek :) További szép hetet!
****************************************************

Másnap Harry lehajtott fejjel, bűnbánóan téblábolt a konyhában. Hamarabb kelt, hogy csinálhasson friss avokádókrémes pirítóst, Honey kedvencét. Amikor Louis megjelent a konyhában, és odalépett hozzá, hogy átölelje, teljesen ledermedt.
– Azt hittem, haragszol rám – vallotta be, amikor Lou az orrával simogatta a nyakát, aztán pedig megpuszilta a finom bőrt.
– Miért haragudnék? – kérdezte Louis. Mutatóujját a már kikevert krémbe nyomta, felvett egy keveset, és hümmögve tüntette el a szájában. – Már napok óta látom rajtad, hogy mennyire fáradt vagy. Nem lepett meg, hogy kidőltél. Ez finom, de kéne bele egy kis só – intett a tál felé.
– Felébreszthettél volna, hogy legalább az ágyunkban aludjak – jegyezte meg Harry, és közben már keverte is a sót a krémbe.
– Ő a lányod – válaszolta Louis felháborodva. – Eszembe sem jutott volna elhívni mellőle. Szükségetek van egymásra.
– Tegnap este ígértem dolgokat, amik… – kezdte Harry, de Louis azonnal a puha ajkak elé tapasztotta az ujjait.
– Amik arra késztettek, hogy kiverjem magamnak, miközben arról fantáziálok, hogy rajtam lovagolsz – fejezte be a mondatot fojtott hangon, kacéran vigyorogva.
– Egy dög vagy – suttogta Harry rekedten. – És napról napra egyre jobban tudod, hogy mivel tudsz megőrjíteni – tette hozzá, majd egy olyan forró csókkal jutalmazta párját, ami bebiztosította, hogy ne csak neki kelljen álló farokkal folytatnia a reggelikészítést.
– Akkor már ketten vagyunk – jegyezte meg Lou, miközben kicsit megigazította magát odalenn.
Harry csak titokzatosan somolygott, aztán kenyérszeleteket pakolt a pirítóba, és kakaót készítette Honey-nak.
– Ma este tovább kell bent maradnom. Nem biztos, hogy együtt tudunk vacsorázni – mondta szomorúan, miközben segített megteríteni az asztalt.
– Szerettem volna erről beszélni – kapott az alkalmon Lou azonnal. – Sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy hatalmas segítség lenne, ha fogadnánk valakit, aki napközben vigyáz Honey-ra. Vagy elvihetnénk a nevelőanyámhoz is.
– Akinek még azóta sem mutattál be? – vonta fel a szemöldökét Harry. – Mit szólna, ha egy gyerekkel állítanánk be?
– Akkor keresünk valakit – vont vállat Louis. – Ott van a bérelt lakásod, amire már nincs is szükség, ráadásul Honey nemsoká oviba megy. Nem hosszú időről lenne szó, és kibírnánk anyagilag.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – makacskodott Harry továbbra is. – A lányom, és szeretnék vele sok időt együtt tölteni. Ha neked fárasztó vigyázni rá, majd minden nap velem jön. Nem várhatom, el tőled, hogy…
– Harry! – kapta fel a vizet Louis. – Ezt a mondatot ne is folytasd! – mondta egy kis fájdalommal a szemében. – Lehet, hogy vérszerint a tiéd, de nekem is ugyanolyan fontos. Jó lenne, ha nem hangoztatnád folyton, hogy te vagy az apja, én meg egy senki.
– Nem mondtam ezt – emelte fel Harry védekezőn a kezét. – Arról van szó, hogy felelősséggel tartozom érte, és nem akarom lepasszolni, ahogy az anyja is tette.
– Néha pihenned is kell – érvelt Louis, mert érezte, hogy neki van igaza, és nem akarta, hogy Harry essen áldozatul a túlzott gondoskodásnak. – Lassan szakdolgozatot kell írnod, készülsz majd a vizsgákra, nekem pedig dolgoznom kell. Így is alig marad időnk egymásra, ezekről a fontos dolgokról nem is beszélve, és…
Harry olyan hangosan csapta le a tálat az asztalra, hogy Lou-ba fagyassza a szót:
– Nem! Én nem akarom ezt. Azt akarom, hogy tudja, ő a legfontosabb – jelentette ki eltökélten, majd halkan hozzátette: – Nem hiszem el, hogy ennyire kiakadtál amiatt, hogy este nem dughattál meg.
A fejében még nem hangzott ennyire szörnyen ez a mondat. Félve nézett fel Louis arcába, aki a konyhapultnak támaszkodva próbálta valahonnan összekaparni a leesett állát.
– Én meg azt nem hiszem el, hogy képes vagy ilyet a fejemhez vágni – mondta lassan, becsukott szemekkel.
– Tündérke, én nem úgy gondoltam – lépett hozzá azonnal Harry, mire Louis elfordult.
– Baszd meg, Harry, és hagyj békén! – mondta Lou megtört hangon. – Most csak hagyj… Majd túlteszem magam rajta.
Harry kinyitotta a száját, mert annyira szeretett volna mondani valamit, amivel meg nem történtté teheti az elmúlt három percet, de amikor rájött, hogy ez nem lesz ilyen könnyű, azonnal be is zárta. Ezt kurvára elcseszte. Megsemmisülten ült le az asztalhoz, de a szeme sarkából Lou-t figyelte, ahogy remegő kezekkel próbál úrrá lenni fojtogató érzelmein. Harry egy hatalmas gombócot érzett a torkában, ahogy a szerelme hátát bámulta. Louis annyira elveszettnek tűnt, sebezhetőnek, és ijesztően törékenynek. Hetekig tartott megbirkóznia azzal, hogy egy férfiba szerelmes, és Harry most alaposan hátba szúrta. Ráadásul Lou számára a legkényesebb témával, a szexszel.
Harry még akkor is a tekintete előtt egyre homályosabbá váló alakot nézte, amikor Honey boldogan lelépkedett a lépcsőn, és odaszaladt Louis-hoz, hogy a lábaiba csimpaszkodjon.
– Lou, mikor hintázunk? – csicseregte vidáman, és amikor Louis leguggolt hozzá, hogy egy szintben legyenek, még a szempillarebesgetést is bevetette.
– Most reggelizünk, aztán jössz velem a szalonba. Utána, ha hazaértünk, az lesz az első dolgunk – ígérte, és még egy kedves mosolyt is magára erőltetett, pedig Harry látta, hogy ez nem volt könnyű abban a pillanatban. Louis beletúrt Honey amúgy is kócos hajába, és a konyhaasztalhoz irányította. – Harry csinált neked avokádókrémet.
Honey ujjongva ült a székre, és boldogan vette ki Harry kezéből a már megkent pirítóst. Úgy tűnt, nem észlelt semmit a feszült hangulatból, mert továbbra is lelkesen magyarázott a hintáról, és arról, hogy amíg be nem sötétedik, ő bizony ki nem fog szállni belőle.

Louis az utolsó pillanatban ért be a munkába. Kilencre volt beírva egy vendége, és a középkorú hölgy már ott ücsörgött a szoba előtt egy szál köntösben. A reggel nem indult valami jól, ráadásul percekig kellett könyörögnie Honey-nak, hogy mosson fogat. Erre még rátett egy lapáttal munkába menet a dugó, és az, hogy Louis még csak gondolni sem akart a reggeli beszélgetésükre.
– Sokat késtem? Nagyon sajnálom – szabadkozott azonnal, és azért, hogy enyhítsen a bűnén, még egy ellenállhatatlan vigyort is kicsikart magából.
– Csak öt percet, drágám – mondta a nő, és elnézően visszamosolygott.
– Akkor adjon még egy percet, és átöltözöm – ígérte Louis, és Honey-t gyorsan leültette a wellness recepciós mellé.
Bement a kis irodájába, és kutyafuttában magára kapkodta a munkaruháját: egy fehér pólót és egy fehér nadrágot. Utált elkésni, és Harry az orra alatt még meg is jegyezte, hogy elviheti magával Honey-t aznap is, de Louis-nak eszében sem volt újabb lehetőséget adni arra, hogy a párja leszólja azért, mert „a saját dolgait a kislány jóléte elé helyezi”. Sajnos, miközben hozzáértően masszírozta a hölgyet, túl sok ideje maradt a gondolkozásra. Képtelen volt elfelejteni, hogy Harry mennyire megbántotta egyetlen mondatával, és úgy törte össze a lassan felépített önbizalmát a fiúszexszel kapcsolatban, mintha a legvékonyabb üvegből készült volna. Úgy állította be, mintha csak Louis szeretné, és ő kényszerítené az együttléteket. Végül is, ha Harrynek már nincs szüksége rá, ő jól elvan a kezével, köszöni szépen.
Amikor végzett a vendéggel, a kézmosás után rögtön kiment Honey-hoz, és leült a kislány mellé, aki a telefonját nyomkodta, és valami nyuszis játékkal volt elfoglalva.
– Visszakaphatom egy kicsit? – kérdezte a kicsitől, és a készülékre mutatott.
– Mindjárt vége a körnek – dünnyögte Honey. – Utána odaadom, jó?
– Oké, hercegnő – mosolygott Louis, és magában már a bosszút tervezte Harry ellen.
Amikor Honey már tizenhat nyuszit is megszelídített, végre Lou kezében volt a telefon, és a betűk felett siklottak az ujjai:
„Claire még mindig meg akar kapni? Elgondolkoztál rajta, hogy esetleg leváltasz? Tudod, talán ő nem annyira szexmániás, mint én, és majd csak akkor kíván, ha alkalmas neked.”
Louis akkor jött rá, hogy mennyire gyerekesen viselkedik, amikor már nem volt visszaút. Az SMS el lett küldve, ő pedig elmerengve bámulta a fényes kijelzőt. Nem sokáig, mert a telefon új üzenetet jelzett. Harry rövid volt, és lényegre törő:
„Nem kell más. Szeretlek.”
Louis felhorkant, amikor elolvasta a néhány szót, de a szíve mélyén ebben a válaszban reménykedett. Megtépázott lelkének szüksége volt egy kis bizonyosságra. Elégedetten, de még mindig morcosan csúsztatta be a zsebébe a telefont, amikor a szeme sarkából meglátta a mocorgást. Honey felállt a széken, és azon volt, hogy elérje a függönyre aggatott műpillangót. Amikor nem sikerült neki, a szék háttámlájára térdelt, és egyik lábával fellökte magát, amilyen magasra csak tudta. Louis ijedten kapott utána, de már nem tudta megfogni a kicsit, aki alól teljesen kicsúszott a szék. Annyit ért el vele, hogy Honey nem fejjel előre esett, hanem a térdeire és a könyökére érkezett. Louis előtt mindenféle rémkép lepergett, de még a kicsavarodott karjával sem foglalkozott, csupán az érdekelte, hogy Honey-nak nehogy komolyabb baja essen. Ahogy a kislány leért a földre, ő már ott térdelt mellette és a karjaiba zárta.
– Honey, hercegnő, minden oké? – kérdezte tőle zihálva, mire a kicsi csak ijedten bámult maga elé, és próbálta felfogni, ami történt. Azokban a másodpercekben Louis hallotta mindkettejük szívének ijedt dobogását. Aztán máris érkezett a szívszaggató sírás hangja, ami minden egyéb zajt elnyomott. Lou próbálta kitalálni, hogy Honey-nak vannak-e fájdalmai, vagy inkább az ijedtség miatt zokog, de amikor  apró tenyerét a bal könyökére szorította, már sejtette, hogy gond van. – Hé, kicsim, ne sírj, nem lesz semmi baj – próbálta nyugtatgatni remegő hanggal. – Fáj a kezed?
Honey nem tudott válaszolni, de bólintott, és még erősebben szorította a könyökét. Louis a kislánnyal a karjaiban állt fel a földről, nem törődve sajgó vállával, aztán gyorsan lefirkantott egy üzenetet, hogy el kellett mennie, de egy pillanatra sem engedte el Honey-t. Két perccel később már a kocsiban ültek, a kislány pedig mellette, az anyósülésen.
– Megmutatjuk a könyököd egy doktorbácsinak, jó? – mondta a kicsinek felkészítve arra, hogy nemsoká odaérnek a kórházhoz. A piros lámpánál állva Honey térdét és vállát simogatta, olykor odahúzta magához, amennyire csak a biztonsági öv engedte. Reménykedett benne, hogy nem állítja meg őket a rendőr, de most mindenképpen szemmel akarta tartani, és ha hátra, a gyerekülésbe ülteti, akkor esélytelen lett volna.
Szerencsére hamar odaértek, és parkolóhelyük is lett, közel a bejárathoz. Louis fejében ott motoszkált, hogy minél hamarabb értesítenie kell Harryt, de a baleset óta egyáltalán nem volt ideje telefonálni. A sebészeti rendelő előtt álltak meg, és Lou azonnal bekopogott, majd szólt a kilépő nővérnek, hogy amilyen hamar csak lehet, vizsgálják meg a kislányt. Honey még mindig szipogott, de már nem olyan kétségbeesetten, mint az elején. Louis leültette maga mellé a padra, és amíg várakoztak, előhúzta a mobilját, és elküldött egy üzenetet.
– Nagyon fáj ? – kérdezte Honey-tól, aki megint bólogatott.
– Hol van Harry? – fakadt ki a kicsi, és újra hangosabban kezdett sírni. – Harryt akarom! Szólj neki, hogy jöjjön!
– Shh, semmi baj. Most írtam neki, nemsoká itt lesz – ígérte Louis, és inkább az ölébe ültette Honey-t. Furcsállta, hogy nem Emmát hívta, úgy látszik, Harry egy hét alatt nagyon belopta magát a kis szívébe. Louis nem csodálkozott rajta, és totálisan megértette. Viszont amikor rezgett a telefonja, megint mérges lett:
„Ez most valami oltári nagy baromság, mint az előző üzeneted, vagy komolyan baj van???”
„Nem viccelődnék ilyennel, Honey-nak szüksége van rád.” – gépelte gyorsan a szavakat, és próbálta lecsillapítani a dühét, hiszen Harry már hazugnak gondolta.
Pár perc múlva már szólították is őket, esélytelen volt, hogy Harry addig odaérjen. Louis az ölében vitte be a halálra rémült kislányt, és szívből remélte, hogy le tudja majd nyugtatni, ha arra kerül a sor. Nem tudta, mit csinál ilyenkor egy szülő, de az biztos, hogy meg fog szakadni a szíve, ha Honey újra sírni kezd. Nem volt nagy gond, amíg megröntgenezték, a rossz rész ott kezdődött, amikor a gipszelés előtt jobbra-balra forgatták a kicsi karját. Honey az elején csak nagyokat pislogott a hatalmas szemeivel, de aztán sírni kezdett, és a doktorral együttes erővel sem sikerült lenyugtatni. Mire végeztek, és kiléptek a rendelőből, Lou hátán már patakokban folyt a víz, az idegei pattanásig feszültek, aznap már sokadjára, és annyira fáradt volt, mint még soha.
Harry abban a pillanatban fordult be a folyosón, és azonnal feléjük vette az irányt. Hosszú lábait gyorsan szedte, és az arcára aggodalom ült ki, amikor meglátta a friss gipszet Honey bal karján. A kislány az ép kezével felé nyúlt, és ő óvatosan átvette Lou-tól, majd kérdőn nézett a kisírt szemekbe.
– Mi történt, hercegnőm? – kérdezte, és még szorosabban magához ölelte.
– Eldőlt a szék – motyogta Honey kicsit még mindig szipogva, és úgy kapaszkodott a jobb karjával Harry nyakába, mint egy kismajom.
– Mi lett a kezeddel? – folytatta a kérdezősködést Harry.
– Megrepedt a könyöke – szólt közbe Louis, és ez volt az első pillanat, hogy magára terelte a figyelmet. Elárulta volna még, hogy mit mondott az orvos, de ahogy a zöld szemek rávillantak, azonnal belé fagyott a szó. Harry azt hiszi, hogy ő tehet róla. És Lou is egyre inkább bűntudatot érzett, hogy nem figyelt eléggé.
– Semmi komolyabb? – lehelte a szavakat Harry.
– Azt mondták, nem. Két, három hétig fent kell maradnia a gipsznek – felelte Louis, de közben le nem vette a tekintetét a szürke járólapról.
– Fáj máshol is? – faggatta Harry Honey-t, mire a kicsi a térdére mutatott, amire máris kapott egy nagy gyógypuszit. Louis úgy döntött, már nincs szükség rá, ezért elveszetten indult az üdítőautomata felé. A torka borzasztóan száraz volt, és hozni akart valamit Honey-nak is. A folyosó végéről figyelte, ahogy Harry leül egy székre, és Honey haját puszilgatja, de még felé se néz. Ahogy visszament hozzájuk, a narancslevet Harrynek nyújtotta, ő pedig felbontotta az ásványvizét.
– Vissza kell mennem dolgozni – suttogta Louis maga elé. – Vigyem Honey-t?
– Nem kell, megoldom – vágta rá Harry azonnal. Lou úgy érezte, egy újabb tőrt forgattak meg a szívében. Ivott a vízből, hogy valamivel elfoglalja magát, aztán felállt, egy gyors puszit nyomott Honey fejére.
– Nagyon bátor voltál ma, kicsim – mondta neki halkan, és végigsimított az aranyszőke fürtökön. Hatalmas volt a késztetés, hogy Harryt is megcsókolja, de a makacssága és az önbecsülése győzött. – Sajnálom, hogy nem tudtam rá vigyázni – sóhajtotta tekintetét a fiúra szegezve, majd megfordult, és kisétált az épületből.
Harry tanácstalanul nézett utána. Igaz, hogy még mindig remegett a sokktól, amit a síró kislánya látványa váltott ki, de egy percig sem hibáztatta Louis-t. Egyszerűen csak az járt a fejében, hogy Honey megsérült, és képtelen volt bármi mással foglalkozni. Ráadásul Louis biztosan azt hiszi, hogy azért nem engedte el vele a kicsit, mert úgy gondolja, a másik képtelen figyelni egy kisgyerekre. Pedig csak magához akarta szorítani a kis testet, és úgy tűnt, Honey sem hajlandó elengedni.

Louis az egész délutánt fájó vállal csinálta végig. Egy-egy mozdulattól csillagokat látott, de nem küldhette el azokat, akik arra a napra voltak beírva. Muszáj volt megtartania a vendégkörét, kellett a pénz, mert talán felelőtlen, de akkor is mindent meg akart adni Honey-nak. Feltéve, hogy Harry még valaha a kislány közelébe engedi. Nem csodálkozna azon sem, ha nem így lenne. Talán Harrynek
igaza volt reggel, és Lou tényleg sokkal többet foglalkozik magával, nem törődve a körülötte lévőkkel. Ha nem azzal a buta SMS-sel lett volna elfoglalva, Honey nem borult volna fel a székkel.
Lelki szemei előtt újra és újra megjelent a kislány fájdalomtól kimerült pillantása, és a nap végére már annyira belelendült az önostorozásba, hogy a sajgó vállát nem kímélve egyre nagyobb
erőbedobással gyúrta az aznapi utolsó vendégét. Legalább azt csinálja jól, amiért fizetik. A
kolléganője pont akkor lépett be, amikor karkörzésekkel próbálta enyhíteni a fájdalmát, és másnapra megbeszélték Lou-val, hogy a fiú a kezei alá fekszik. Hat óra volt, de Louis nem akart még
hazamenni. Fel akarta hívni Ashlee-t, de ugyanakkor szégyellte magát. Rögtön a lányhoz szalad, ha kicsúszik a lába alól a talaj, mert nem tudott vigyázni a kislányra, és már azért is szégyellte magát, hogy előző este le akart feküdni Harryvel. Aztán mégis tárcsázta a számot, és öt perc alatt elhadart mindent, ami az utolsó huszonnégy óra alatt történt.
– Honey jól van? – kérdezte Ash aggódva.
– Igen, de biztosan fáj még neki – felelte Louis, és az ő arcára is kiült a kín.
– Akkor meg hatalmas elefántot csináltál a bolhából – foglalta össze a lány halkan kuncogva. – Megértem, hogy haragszol Harryre, megérdemli, de tudnod kell, hogy neki sem könnyebb. Bele kell tanulnia abba, hogy milyen szülőnek lenni. Igen, kötelessége veled is foglalkozni, de az elején elég nehéz a figyelemmegosztás. Fél, hogy csalódást okoz Honey-nak, és ezért viselkedik ennyire… furcsán. Adj neki egy kis időt. Magadnak is.
– Talán hétvégére le kéne lépnem – mondta Louis elgondolkozva. – Hogy csak egymással foglalkozhassanak.
– Megér egy próbát. Le merném fogadni, hogy utána Harry virággal, romantikus vacsorával és mindenféle finomsággal várna – helyeselt a lány.
Ekkor Louis telefonja üzenetet jelzett. Egy pillanatra elvette a fülétől a készüléket, és elolvasta, mit írt Harry:
"Siess haza, Tündérke."
– Jaj, Ash, annyira hiányzol – súgta Louis a telefonba, de a szája egy picit már felfelé kunkorodott. – Képtelen vagyok egyedül boldogulni.
– Fejezd be! Lassan úgy viselkedsz, mint egy éppen menstruáló nő – nevetett Ashlee. – Nem vagy egyedül. Harry ott van melletted, tűzön-vízen át. Sokkal megbízhatóbb, mint én. Honey-nak mindkettőtökre szüksége van, ezt ne feledd! Ti vagytok neki az igazi szikla.
– Attól még szívesen találkoznék veled. Valószínűleg egy egész éjszakát végigbeszélnénk. Kár, hogy olyan messze vagy – zárta le szomorúan Louis.
– Gyere el a hétvégén – mondta Ash hirtelen. – Nekem is szükségem lenne rád.
– És mindezért a Karib-tenger közepére kell úsznom? – horkant fel Louis.
– Máris mondom a címet.
Ashlee már nem válaszolt arra, hogy miért tartózkodik mindössze három órányi autóútra tőlük, csupán megeskette Lou-t, hogy nem mondja el Harrynek, hogy hová megy. Aztán lerakták a telefont. Louis csak akkor döbbent le, mikor beírta a térkép alkalmazásba a megadott címet.

7 megjegyzés:

Andrea Nagy írta...

Szia Drága!
Miért van az az érzésem,hogy nem lesz ennek az utazásnak jó vége?
Az igazság az,hogy elszomorodtam ettől a résztől és elmorzsoltam pár kósza könnycseppet.Na nem azért mert nem lett jó vagy élvezhető,de az érzelmek amiket megírtál ebben a részben így hatnak rám most ebben a pillanatban.
Sajnálom Lout és persze Harryt is.Bízom benne,hogy megtudják beszélni a dolgokat mert nagyon szeretik egymást és nem lehet így vége.
Gyönyörűen megírtad, most megyek egy kicsit pityeregni.
Puszi ölelés!

Carmen írta...

Nekem tetszett, én szeretem a drámát, főleg ha úgyis békülés lesz a vége :)
Tippelhetek? (Szólj, ha utálod a találgatásokat! :D) Terhes a csaj Louistól is, azért lépett le, hogy ne derüljön még ki, aztán hiphop kapnak egy kistesót is. Szegény fiúk, előre sajnálom őket... XD Már több fejezet óta sejtem, de ezt olvasva megint ez ugrott be.

Dreamy Girl írta...

Sziia! 😊
Nekem is nagyon tetszett, bármenyire is megszakadt a szívem az olvasása közben. Sajnálom Louist, annyira átéreztem a fájdalmát. Harrynek se könnyű ez biztos, és Ashnek igaza van, kell mindkettőjüknek egy kis idő! Nagyon remélem, hogy megbeszélik a dolgokat, és megoldást találnak rá, mert nem akarom, hogy összevesszenek és szétmenjenek a kis drágák 😢
Rossz érzésem van az utazással kapcsolatban... Ha lesz valami, fú, nem is tudom mit csinálok, de valakinek fájni fog az biztos!! 😁😬 Gyanús Ash... Ha tényleg csinálnak valamit, vagy fogalam sincs, akkor komolyan verekedni fogok! XD Ajj, nem bírom ki a köviig!! Kell!! Most!! Annyira imádooooom, és most szétizgulhatom a fejem!! Váááááááá! Olyan csodálatosan írsz, mindig ámulok és bámulok! 💜
Nagyon jól megírtad, imádtam minden sorát, még ha szomorú is volt!
Sajnálom, hogy most nem emeltem ki, de a vidámabb részeknél jobban tudok sziporkázni, ilyen részeknél csak szomorkodni tudok, mert megszakad értük a szívem 😞💔
Imádtaaaam! És téged is imádlaaak!
Puszillak 💜

BezTina írta...

Szia HDawn!

Harry bizonyitani szeretne a kislánya, saját maga, Ash és megnerem kockáztatni, hogy még Lou felé is,hogy igen is birja a strapát, a munkát=tanulást, párkapcsolatot és gyerknevelést egyszerre mindeztLouval közösen,de még is egyedül.
Örülök, hogy Honeynak nem lett nagyobb baja.
Kivancsi vagyok mi sül ki ebből az utazásbol és hogy Ash miért is ott van ahol és milyen titok lengi körbe ujra. Vagy is inkabb tovabbra is mert anno csak egy reszerol hullt le a lepel :)

Nagyon szuper volt ez a rész is, kiváncsian vérom a következő részt.
Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!

Névtelen írta...

Szia!

Mar vegig olvastam a Csillagszamlalot es a Fuck harder, love deeper-t is (remelem jol irtam :D), es mind a ketto hihetetlenul nagyon tetszett, imadtam olvasni oket!!!
Sokaig nem mertem belekezdenk ebbe a tortenetetbe, mikor elolvastam az ismertetojet. Attol feltem h nem Larrys lesz a tortenet h Lou egy csajjal lesz, nem pedig Harryvel. De aztan nagy nehezen belekezdtem es te jo eg, milyen jol tettem!!! Imadom!!! Nagyon tetszik ahogyan irsz, a tortenet is megfogott! Remelem hamar rendezodnek a dolgok kettejuk kozt! Mar most nagyon varom a folytatast, remelem minel elobb hozod a frisst!
Ah, es a szex jelenetek... remelem meg sok-sok ilyen reszt irsz nekunk, szepen kifejtve, elejetol a vegeig, mert imadom ahogyan megirod! :D

D.

LGy írta...

Nagyon tetszett. Aggódva várom a következőt.

HDawn írta...

Szia Andi!
Úgy érzem, neked átjött, amit szerettem volna. Ne aggódj, majd mosolyogni is fogunk :) Nem ígérem, hogy a következő résznél, de nemsoká. Be kell vallanom, egy kicsit engem is lehangolnak ezek a részek, és a bántó szavak is elkeserítenek, ugyanúgy, mint a másik fél kétségbeesése, amikor rájön, mit mondott. Ez furcsán hangzik, de az írók már csak ilyen skizofrének :D
Ölelés, sok puszi!

Kedves Carmen!
Tippelni mindig szabad, engem aztán nem zavar :) Mindig érdekes, hogy hogyan képzelitek el a folytatást. Persze, semmit nem árulhatok el, hamarosan kiderül ;)
(mellékesen megjegyzem, pont Placebo-t hallgatok, nagyjából kivégeztem a blogodat, és kétségbe vagyok esve hogy mit olvassak ezután esténként, elalvás előtt XD Mennék kommentelni, várom hogy legyen új rész/one shoot akármi)
Puszi!

Szia Dreamy!
Nemsoká jön a kövi, talán még hétvégén, de a kövi hét elején tuti. Próbálok sietni, egy hétig rokonok vendégeskedtek nálunk, kirándulgattunk össze vissza, és nem sok időm maradt. Megértem, hogy ebből a részből nem nagyon akartál idézgetni. De ígérem, nemsoká változik a helyzet, és újra jönnek a vidámabb részek. Addig is köszönöm a rendületlen kitartásod, nem tudom szavakba foglalni, mennyire sokat jelent :) Pusziii!!

Kedves BezTina!
Azt hiszem, megfogtad a lényeget, én is így érzem, ezt szerettem volna átadni :) Ash-ről hamarosan többet megtudunk majd, talán már a következő részben, ami a napokban érkezik ;) Köszönöm a támogatásod, hálás vagyok érte :)
Sok puszi!

Szia D!
Mindig örömmel tölt el, ha új hozzászólók érkeznek :) Akkor megérte belekezdened ebbe a sztoriba is, mert Lou bizony csak Harryvel lehet együtt ;) Pár nap, hozom az új részt, és oda is sok szeretettel várom a véleményed. A szex jelenetek... talán a legnehezebb az egészben, mert mindig kell a változatosság, nehogy megunjátok :D De lesz még, megígérem (képtelen lennék olyan sztorit írni, amiben nincs időnként :D)
Puszi!

Kedves LGy!
Van némi okod az aggodalomra, mert ahogy az élet, ez a történet sem fenékig tejföl, de azért bízzatok bennem, szeretem a boldog szotikat :) Köszönöm, hogy egyre többször írsz nekem hozzászólást.
Puszi!