2018. február 21., szerda

My Indigo 4.

Sziasztok! Hú, hát elég sokat filóztam ezen a részen, hogy a lehető legjobb legyen :) Remélem, szeretni fogjátok. Lesz benne cukiság, és egy kis izgalom is ;) 

4. You don't have to love me

Tom biztos volt benne, hogy rettentően alulöltözött lesz a fekete farmerben és a sötétkék pólóban – amelyet most legalább még eltakart a kabátja -, de Bill azt mondta, ne foglalkozzon vele. Azt is jól tudta, hogy Bill tündökölni fog, de amikor megérkezett az épület elé, és a testvére kilépett az üvegajtón, a látvány minden gondolatát felülmúlta. Egy darabig észre sem vette az öccsével érkező fiatal lányt, mert képtelen volt levenni a tekintetét arról a vékony, magas fiúról, aki nélkül eddig sem tudta elképzelni az életét, és most mintha csak óráról órára egyre inkább ragaszkodna hozzá. Végül is a lelke másik fele, aki máris elrabolta a szívét is. Nem tudta, mikor történhetett. Talán már akkor, amikor megszülettek, és először bújtak össze a kiságyban, de az biztos, hogy a sorsuk akkor íródott, amikor megfogantak. Bill észrevette őt a lépcsősor alján ácsorogva, és rávillantotta a legszebb mosolyát, miközben a szemei összehúzódtak, és kilátszódtak a hófehér fogai. A sötét haja lágyan terült szét a vállán, mint egy fekete fátyol, és Tom elképesztően szeretett volna beletúrni, miközben megízleli azokat a fényes, dús ajkakat. Bill egy fekete, szűk farmert viselt, amelyet itt-ott aranyszínű, véletlenszerű csíkok díszítettek, felül pedig egy sötétszürke dzsekit.
– Szia! Ő itt Jenna, a munkatársam. Ő pedig Tom, a testvérem – mutatta be őket Bill, mire Tom kénytelen volt megrázni a fejét, hogy le tudja venni a tekintetét az öccséről. Üdvözölte a szőke hajú lányt, és ahogy elindultak egy helyet keresni, ahol megvacsorázhatnak a parti előtt, próbálta figyelmen kívül hagyni a tényt, hogyszíve szerint ott helyben a magáévá tenné Billt. Jenna valószínűleg elég nagyot nézne. Kezdett ráébredni, hogy van az a vágy, ami minden szégyenérzetet és erkölcsösséget elnyom, csak hogy kitörhessen mint egy forrongó vulkán.
Szürke, télies idő volt, és Tom hamar vacogni kezdett. Egyenletes hőmérséklethez és a kellemes időjáráshoz szokott, ezzel szemben most úgy érezte, a hideg bekúszik a ruhái alá, és egészen a csontjáig hatol. Nem volt jó kedve. Haza akart indulni Bill-lel, és túl akart lenni az összekötődésen, amilyen gyorsan csak lehet. Talán áltatta magát azzal, hogy mindent az öccse érdekében tesz, de lassan muszáj volt beismernie, hogy a kielégítetlen vágy is legalább akkora szerepet játszik a dologban, mint az, hogy Bill biztonságban legyen. Ők egymáshoz tartoztak, akkor meg miért kerülgetik egymást? Miért ácsorog egy koszos, huzatos utcán, egy emberi nő társaságában, akit nem is ismer? Mert Bill ezt akarta...
– A testvéred nagyon jó fej – mondta Jenna, és Tom zavartan kapta fel a tekintetét a járdáról, hogy a lány kék szemeivel találja szembe magát. Egy kicsit kettesben maradtak, mert Bill odament egy hegedűn játszó férfihez, és valamennyi pénzt tett a hangszer tokjába. Figyelték, ahogy beszédbe elegyedik a középkorú zenésszel, és mindketten mosolyognak, ahogy Bill valami történetet mesél. – Bár minden ember ilyen lenne.
Tom szerette volna kijavítani a lányt, miszerint Bill nem ember, de inkább összeszorította az ajkait és némán figyelte, ahogy az öccse megszorítja a férfi vállát, és újra elmosolyodik.
– Sokat törődik másokkal – jegyezte meg Tom halkan.
– A gyerekek imádják az intézetben – mesélte tovább Jenna. – Mindig őt kérik meg, hogy olvasson fel esti mesét. Néha még olyanokat is mondanak, hogy a keze forró, és ha megérinti őket, jobban lesznek – nevetett a lány, miközben megcsóválta a fejét. – A gyerekek szeretik kiszínezni a történeteket.
Tom erre már felkapta a fejét, és kíváncsian fordult Jenna felé. Eddig még nem is volt alkalma alaposabban szemügyre venni, annyira lekötötték a Bill-lel kapcsolatos gondolatai. Jenna a húszas évei közepén járhatott, és bár még magassarkúban is elég alacsonynak tűnt, nagyon csinos volt. Amolyan törékeny virágszál, az angyalok ellentétei, akiknek még a női tagjaiból is sugárzott az erő.
– Régóta dolgozol vele? – kérdezte, miközben gondolatban megjegyezte, hogy az előző témáról muszáj lesz beszélnie Bill-lel.
– Majdnem egyszerre kezdtünk, és annak már lassan fél éve. A kollégák egy kicsit szkeptikusak voltak vele kapcsolatban, de Anne már az elejétől kezdve kezeskedett érte. Azt hiszem, hogy ő és Bill már régebb óta ismerik egymást. Talán a fia, Nicholas révén.
Tom gondolatban üvölteni akart. Megint ez a név… Sajnálta a fiút, amiért öngyilkos lett, de haragudott is rá, hogy ezt tette az öccsével. Minden, de minden miatta történt. Tényleg megérte? Ha Billt kérdezné, tudta, hogy a válasz igen lenne. Ő már közel sem volt ebben olyan biztos.
– Miért voltak szkeptikusak? Az öltözködése miatt? – kérdezte Tom.
– Igen, és a tetoválások, a smink meg a haja sem segített – nevetett Jenna. – Az igazgatóság idősebb emberekből áll, akik eléggé konzervatívak. De Bill hamar meggyőzte őket. Igazság szerint olyan a kisugárzása, hogy elég volt egy kis időt eltöltenie velük, és máris rábólintottak a jelentkezésére. Van valami a mosolyában... – fejezte be a lány, miközben álmodozva nézett Bill felé. Tom összevonta a szemöldökét, miközben eldöntötte, hogy nem tetszik neki ez az egész. Tudta jól, miért sürgölődik Jenna ennyit az öccse körül, hiszen már Amandán is látta ezt az arckifejezést. A különbség az volt, hogy Amandát majdnem annyira szerette, mint Billt, Jennát meg még nem is ismerte, ráadásul csak egy ember volt. Tudja egyáltalán ez a lány, hogy az öccsét hidegen hagyják a nők? Már éppen azon morfondírozott, hogy dörgölhetné Jenna orra alá az igazságot, amikor Bill egy elégedett mosollyal visszasétált hozzájuk.
– Menjünk be ide – mutatott a sarkon lévő gyorsétterem felé.
– Komolyan? – kérdezett vissza Tom, miközben az orrát ráncolta.
– A testvérem egy kicsit sznob – magyarázta Bill Jenna felé fordulva, miközben mind a ketten elnevették magukat, de a lány azért bocsánatkérő pillantásokat vetett felé. Tom megcsóválta a fejét, és próbálta figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint rajta nevetnek. Talán sikerült volna, de amikor a másik kettő elindult az étterem felé, mintha ő ott sem lenne, úgy érezte, mintha tőrt forgatnának a mellkasában. Fájt neki Bill viselkedése, és zavarta, hogy egy emberrel sokkal jobban kijön, mint vele, a tulajdon ikertestvérével. Aztán lenyelte a nagy gombócot a torkában és utánuk ment. Végül is, nem volt más választása.
Bill már ott állt a sorban, Jenna pedig asztalt foglalt nekik, amikor Tom belépett a meleg, zajos helyiségbe, ahol az égett olaj szaga minden más illatot elnyomott.
– Mit kérsz? – fordult felé Bill, miközben a kivilágított táblát böngészte.
– Mondjuk azt, hogy ne viselkedj velem úgy, mintha a kiállhatatlan, másik bolygóról érkezett bátyád lennék – jegyezte meg Tom durcáskodva.
– De hát az vagy – felelte Bill, miközben a szemével a desszerteket böngészte, de amikor nem érkezett válasz, végre ránézett a testvérére. Tom a mellkasa előtt összefont karokkal, összeszorított ajkakkal figyelte. – Na jó, kiállhatatlannak azért nem mondanálak – tette hozzá bűnbánóan, miközben az ajkát rágcsálta. Tom egy kicsit oldalra döntötte a fejét, és vett egy mély lélegzetet.
– Valami bajod van velem, ugye? – kérdezte halkan, és ezúttal inkább kétségbeesetten, mint dühösen.
– Csak szeretném, ha nem viselkednél furcsán – suttogta Bill, miközben kerülte a testvére pillantását.
– Én? Furcsán? Te vagy az, aki gyerekeket gyógyít az erejével egy árvaházban – sziszegte válaszként Tom.
– Az semmiség, már amúgy sem maradt sok erőm, amikor odakerültem – legyintett Bill. – De honnan tudsz róla? Jenna mondta?
– Szinte már legendák keringenek rólad a gyerekek között – felelte Tom. – Tudom, hogy nagyban teszel arra, mit fog erről gondolni Thomas, ha kiderül, de azért nem kéne kivívnod magad ellen a haragját.
– Úgy érted, hogy ismét? – kérdezte Bill tettetett ártatlansággal, miközben a hosszú, kifestett pilláit is rebegtette.
Tom feladta. A legutolsó dolog, amit szeretett volna, hogy megbántsa a testvérét, most, hogy sikerült rávennie, tartson vele. Úgy döntött, inkább leül Jenna mellé, vesz néhány mély levegőt, és visszafelé számolja a perceket, amíg végre indulhatnak.
– Mit kérsz? – kérdezte Bill, amikor a bátyja elfordult, hogy az asztalokhoz induljon.
Tom megvonta a vállát, miközben visszanézett.
– Rád bízom, lepj meg – felelte, és amikor Bill szemei izgatottan felcsillantak, nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon rá. És eddig tartott a feszült hangulat. Tom teljesen elfelejtette, hogy a testvére olykor mennyire bosszantó tud lenni, most csak a gyönyörű mosolyát látta, azt az embert, akivel szeretné leélni az életét, akivel össze akart kötődni. A halkan elsuttogott vallomás szinte önkéntelenül hagyta el az ajkait. Bill egy pillanatig összezavarodva nézett rá, és amikor megfejtette a leolvasott szót, még a szája is elnyílt. Elképesztően édes volt, nyalni és falni való. Egy ideig mozdulatlanul álltak, és a tekintetük összekapcsolódott, miközben Tom képtelen volt másra gondolni, minthogy milyen érzés lenne megcsókolni azokat a puha ajkakat. Sajnos Bill kénytelen volt a pult felé fordulni, mert ő következett a sorban, Tom pedig igyekezett lenyugtatni a légzését, ahogy Jennához sétált.
– Szóval Tom… mivel foglalkozol? – kérdezte a lány, és úgy látszott, eldöntötte, hogy mindenképp beszédbe elegyedik vele. Tom pedig úgy döntött, hogy leveti a morcos báty szerepét, és mindenkivel kedves lesz az este folyamán.
– Nem olyan izgalmas, felelősségteljes és nélkülözhetetlen, mint a ti munkátok – mondta kedvesen, és még egy kis mosolyt is Jennára villantott. – Könyvelő vagyok – jelentette ki teljes természetességgel a hazugságot. – Na és te? Miért választottad ezt a hivatást? Te is annyira oda vagy a gyerekekért, mint Bill?
Jenna örült, hogy végre sikerült megtörnie a jeget, és mire Bill megjelent a felpakolt tálcával, a bátyja és a barátja már olyan természetesen csevegtek, mintha hosszú idő óta ismernék egymást. Tom rájött, hogy nem is nehéz a beszélgetés egy emberrel. Tulajdonképpen ugyanolyan volt, mintha más angyalokkal beszélne, kivéve a szárnyakat és a fénylényektől származó erejüket. De addig, amíg kihagyja ezeket a témákat, és mindenféle hétköznapi dolgot hoz fel, nem lőhet mellé. Jenna fénylény hiányában a macskájáról áradozott, mire Tom bevallotta, hogy nagyon szeretettek volna egyet kiskorában Bill-lel. Ehhez még csak hazudnia sem kellett.
– Anya féltette a szőnyegeit és a régi bútorokat. Úgyhogy Bill odament, és azt mondta neki, majd bepelenkázzuk a cicát – mesélte vidáman, miközben eltüntetett egy újabb csirkefalatot a szájában. – Bármit bevállalt volna, hogy kapjunk egyet, még zoknit is húzott volna mind a négy lábára. Én azért nem voltam ennyire lelkes. Nekem ott volt Laira… – itt hirtelen megakadt, de Bill azonnal, szemrebbenés nélkül folytatta helyette:
– Laira egy édes beagle volt, de már akkor sem volt fiatal, amikor megszülettünk – magyarázta, majd ivott a kólából, és az asztal alatt kicsit megrúgta a bátyja lábát. Nem lehetnek ennyire felelőtlenek. Sajnálta, hogy félbe kellett szakítania, mert Tom végre kezdett feloldódni, de elég egy elejtett mondat a fénylényekről, és utána órákig próbálhatná kimagyarázni magukat.
– És tulajdonképpen hány év van köztetek? – kérdezte Jenna. Ez alkalommal Tom csöndben maradt, mert nem tudta, Bill mennyit akar elárulni. Inkább a sült krumpliját majszolta, mert valamiért percről-percre egyre jobban kezdte megszeretni a gyorskaját.
– Nem évek, csupán tíz perc. Ikrek vagyunk – felelte Bill.
– Váó – képedt el a lány. – Bár sejtettem, hogy kimaradt egy részlet, hiszen ha megkérded, melyikőtöket tippelem idősebbnek, nem tudtam volna dönteni – jegyezte meg, miközben alaposan szemügyre vette mindkét fiút. – És mesélj csak, Tom. Van barátnőd? Azt már tudom, hogy a testvérednél nincs esélyem, de ha már itt tartunk… – mondta elmélyített hangon, miközben kacéran elnevette magát. Tom döbbenten nézett Jennára, és érezte, hogy még a nyaka is elpirul. Nem értette, miért, hiszen csak egy emberről volt szó, de mégis túl nagy hatással volt rá a nyilvánvaló felajánlkozás.
– Tom szerelmes – törte meg végre a kínos csendet Bill teli szájjal vigyorogva. – Várja otthon valaki, de nem meri bevallani az érzéseit.
– Milyen édes – mosolygott Jenna is. – Mint a romantikus filmekben.
– Az, de ha még sokáig várakozik, a szerelme azt fogja gondolni, hogy csak beképzelte azokat az átható pillantásokat – tette hozzá a fiú lehalkítva a hangját.
Tom érezte, hogy az öccse tekintete lassan lyukat fúr az arcára, és amikor oldalra fordította a fejét, nem csalódott. A fekete szemceruzával kiemelt sötét szemek kíváncsian és leplezetlenül bámulták, mintha a gondolataiban szeretnének olvasni. Nyelt egyet, és eltökélten viszonozta a pillantást, miközben megszólalt:
– Még nem jött el a megfelelő pillanat – mondta határozottan, és most ő volt az, aki megrúgta a testvére lábát az asztal alatt. Bill erre akaratlanul is Jennára pillantott.
– Igazad van – bólintott, és zavarta megtörölte a száját a szalvétával, majd hátradőlt, és az étterembe belépőket figyelte, mintha végre ráébredt volna, mit művel.
Tom nem értette Bill viselkedését. Az egyik percben pánikba esik, mert kimondta Laira nevét, a következőben pedig leplezetlenül flörtöl vele. Az egyetlen szerencséjük, hogy Jenna tudja, hogy testvérek, és pont ezért eszébe sem jut rosszat feltételezni. Ha egy kívülálló ismeretlen látta volna az előzőleg lejátszódó jelenetet, biztos szobára küldi őket.
– Ha ő is kedvel, nem annyira számít a megfelelő pillanat – jegyezte meg Jenna, de Tom nem tudott rá figyelni. Teljesen lekötötte, hogy sutyiban Bill felé pillantgasson, miközben az öccse a Skittles-ös fagyiját kanalazta a szájába.
Ahogy elindultak vissza, a jótékonysági bál helyszínére, ezúttal Bill volt az, aki kivonta magát a beszélgetés alól, és az egész séta alatt feszengett. Néha az ajkát rágcsálta, néha csak nézett maga elé, miközben láthatóan nagyon messze járt. Tom szerette volna megkérdezni, mint gondolkozik, de amíg Jenna ott volt a közelükben, esélye sem volt rá.
Már bent álldogáltak a hatalmas csarnokban, amelyet márványoszlopok tartottak, amikor végre lehetősége nyílt rákérdezni. Bill éppen az asztalra kipakolt, előre elkészített koktélokat nézegette, amikor Tom odahajolt hozzá.
– Minden rendben? – suttogta a testvérének, mire Bill felkapta a fejét, néhány tincset a füle mögé simított és még egy mosolyt is magára erőltetett.
– Persze. Ugyan mi baj lenne? – kérdezte könnyed hangsúllyal, de Tom azonnal átlátott rajta.
– Feszült vagy, mióta elindultunk az étteremből.
– Csak fáradt vagyok – felelte az öccse, miközben végre kiválasztott egy színes koktélt, egy másikat pedig Tom felé nyújtott.
– Már vacsora közben is furcsán viselkedtél – jegyezte meg Tom.
– Sajnálom. Azt hittem, hogy örülni fogsz, ha leszedem rólad Jennát – mondta morcosan.
– Szóval azokat is csak azért mondtad, hogy ne másszon rám? – suttogta az idősebb testvér összezavarodva.
– Vagy talán hagynom kellene? Végül is, legalább az egyikünk estéje jól végződhetett volna.
– Bill, mi a baj? – sziszegte Tom a fogai között.
– Te! – mondta Bill kicsit hangosabban a kelleténél, miközben a szeme szikrákat szórt. Még szerencse, hogy a zene elnyomta a beszélgetésüket. – Idejössz, és teljesen összezavarsz. És ha nem lenne elég, hogy azt se tudom, hol áll a fejem, mit akar a szívem, most már a farkamat is képtelen vagyok kordában tartani.
Tom teljesen elképedve hallgatta végig Bill kitörését. Sok mindenre számított, de erre nem. És pont ezért azt sem tudta, mit kéne erre válaszolnia, ezért kifejezetten örült, amikor egy idősebb férfi odalépett a testvéréhez, hogy üdvözölje. Az első óra végig a formaságokkal telt. Néhány ember odament hozzájuk, köszöntek Billnek, az öccse pedig bemutatta őt az ismerőseinek. Jenna is koccintott velük, de az ő feladata volt fogadni a vendégeket, úgyhogy az est elején végig az előcsarnokban álldogált. Tom már a második koktélt itta, és azt kívánta, bár hatna az alkohol. Egyre feszültebb volt, a keze izzadt, és minden alkalommal, amikor kettesben maradtak, már majdnem rászánta magát a beszédre, de akkor egy újabb vendég érkezett, Bill újra elbűvölően mosolyogva mutatta be őt az idegennek, és ő megint nem tudta elmondani, ami szeretne. Régen mindent megbeszéltek Bill-lel. A legkínosabb dolgoktól kezdve, a legintimebb, legmélyebb gondolatokig, és most mégis olyan nehéznek tűnt kiönteni a szívét. Aztán eljött a megfelelő időpont, pont akkor, amikor Tom már úgy érezte, hogy felrobban a visszafojtott érzelmektől. Bill közölte vele, hogy tart egy perc mosdószünetet, ezért egy kis töprengés és egyhelyben toporgás után úgy döntött, követi őt. A száját rágcsálva lépett be a mellékhelyiségbe, és amikor meglátta a testvérét a a mosdó fölé hajolva, miközben a szeme sarkánál igazította meg a sminkjét, Tom háttal az ajtónak dőlt, és összefont karokkal várta, hogy végezzen. Pattanásáig feszült idegekkel is próbált végtelenül lazának tűnni, de Bill azonnal átlátott rajta, ahogy felé fordult.
– Magadba vagy zárkózva, Tom – jegyezte meg, miközben odalépett a bátyjához és megbökte a kezét. – Ráadásul úgy pattog körülötted az energia, hogy a szőrszálak vigyázzba állnak a karomon, ha közel jössz hozzám – tette hozzá felvont szemöldökkel. – Összezavartalak a kitörésemmel?
– Nem kellett hozzá semmiféle kitörés, hogy összezavarj – motyogta Tom, miközben végig állta Bill tekintetét. Az öccse még egy lépéssel közelebb ment hozzá, mire önkéntelenül leengedte a kezeit. Nem akarta, hogy bármi kettejük közé álljon, és elég volt egy pillanat, hogy rájöjjön, a ruhák is ebbe a kategóriába tartoznak.
– Nem hiszem, hogy okos dolog kettesben elbújnunk a világ elől, miközben zizeg közöttünk az energia – jegyezte meg Bill lágyan mosolyogva, és a pillantása hirtelen a bátyja ajkain állapodott meg. – Nem, amíg nem vagy benne biztos, mit akarsz – fejezte be egy kis fejcsóválással, és megpróbálta kinyitni az ajtót Tom mögött.
– Téged akarlak – súgta Tom, miközben elkapta Bill csuklóját, mielőtt kimehetett volna. – Pontosan tudom, hogy így van. És te mit akarsz? – kérdezte vágytól izzó tekintettel. Bill nagyokat pislogott, és éppen kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de végül csak egy kis nyikkanás hagyta el az ajkait, mert valaki kinyitotta az ajtót, és a kilincs a bordái közé fúródott. Tom gyorsan elengedte a testvére csuklóját, majd a mosdóra támaszkodott.
– Á, Bill. Ne haragudjon, nagyon figyelmetlen voltam – lépett be az őszülő fickó, akit már bemutatott Tomnak, de a fiú képtelen volt felidézni a nevét. Bill kivételével igazából semmi mással nem tudott foglalkozni egész este alatt. Hallotta, hogy az öccse halkan azt motyogja, semmi baj, aztán Bill visszanézett a válla fölött, és a tekintetük találkozott egy pillanatra a tükörben.
A feszültség, a kielégítetlen vágyakozás végig ott vibrált a levegőben. Tom az egyik oszlopnak támaszkodott, miközben Jenna a jótékonysági bál bevételéről fecsegett neki, de nem tudta levenni a tekintetét Billről. A testvéréről sugárzott a szépség, és az erotika is. Elég volt látnia a fiú csillogó tekintetét, a kis csíkot, ami kilátszott a bőréből a szűk nadrág korcánál, amikor az asztal felé nyújtózott, hogy elvegyen egy újabb koktélt, vagy a hosszú ujjakat, ahogy finoman tartották a poharat, a gondolatai máris elkalandoztak. A fantáziájában kettesben voltak, sokkal kevesebb ruhában, és Bill a tökéletes testét simogatta, miközben mosolyogva, felvont szemöldökkel várta a pillanatot, amikor Tom feladja a maradék önuralmát és a saját ujjait veti be, hogy örömöt szerezzen neki.
– Ő az igazgatóhelyettes, Anne. Nagyon jóban vannak a testvéreddel – magyarázta Jenna, mire Tom végre visszatért a testébe, és kétségbeesve tapasztalta, hogy a lány észrevette, ahogy egész idő alatt Billt bámulta, aki éppen a középkorú nővel beszélgetett néhány méterrel távolabb. Mikor ér már véget ez az este?
– Ó – mondta gyorsan, mert hirtelen semmi értelmeset nem tudott hozzáfűzni a témához. – Ne haragudj, egy kicsit ki kell mennem a teraszra. Szükségem van némi friss levegőre – tette hozzá, amikor rájött, hogy a testére nem volt teljesen hatástalan az álmodozás. Szinte kimenekült a tágas csarnokból, és mikor végre kint volt, vett egy hatalmas lélegzetet. Nevetséges még belegondolni is, hogy egész nap menekül az öccse elől, de úgy tűnt, nincs más választása, amíg emberek között vannak. Pedig a hely gyönyörű volt a hatalmas márványoszlopokkal és sötétvörös függönyökkel. A zene is kellemes volt, a koktélok pedig finomak. Mégis, már alig várta, hogy lelépjenek. Nem telt el öt perc sem, mire fázni kezdett, és kénytelen volt visszamenni. Látta, hogy Bill és Jenna táncolnak, ezért úgy döntött, hogy iszik még egy koktélt. Épp hogy beleivott, egy kéz simult a derekára, és mikor visszafordult, a testvérével találta szemben magát.
– Táncoljunk – mondta neki Bill, miközben a szemei furcsán csillogtak.
– Te… becsíptél? – kérdezte Tom, és alig bírta visszafogni a nevetést. Még sosem látta ilyen állapotban az öccsét, de most rájött, hogy Bill nagyon édes, ha többet iszik a kelleténél.
– Ezt most azért kérded, mert táncolni akarok? – biggyesztette le a száját a fiú.
– Igen. És azért, mert látom rajtad – felelte Tom. – Bill, még nem vagy elég erős ahhoz, hogy ennyit igyál.
– De ahhoz igen, hogy táncoljak veled – jelentette ki a fiatalabb testvér. – Ó, gyerünk már! – kérlelte tántoríthatatlanul, miközben megpróbálta Tomot a terem közepe felé húzni.
– Bill! Nem! – sziszegte Tom. – A testvéred vagyok, nem láthatnak minket így.
– Akkor ne lássanak. A mosdóban úgy tűnt, nem érdekel, hogy a testvéred vagyok – vont vállat a fiú, majd kikapta Tom kezéből a poharat és elindult. – Gyere már! – szólt hátra, amikor a bátyja még mindig összezavarodva nézett utána, és nem tudta eldönteni, kövesse-e. Bill elmosolyodott a szájában a szívószállal, amikor Tom végre megmozdult. Az idősebb fiú először azt hitte, hogy a mosdók felé tartanak, de Bill végül megállt az egyik hatalmas oszlop mögött egy kis sarokban, közvetlenül a csarnok mellett. Tom idegesen nézett körbe, mert még mindig attól tartott, hogy megláthatják őket.
– Azt hittem, valami zárt helyre megyünk – vallotta be, majd visszaszerezte a koktélját, hogy ihasson belőle. Ha sokáig folytatja, talán hamarosan ő is úgy fog járni, mint Bill, de hát végül is ez volt a célja már az est elején, nem?
– Ha bezárkózunk valahová, nem halljuk a zenét – mutatott rá Bill, miközben háttal nekidőlt a hideg márványoszlopnak.
– Szóval még mindig táncolni akarsz – forgatta a szemét Tom, és mindenhová próbált nézni, csak hogy ne kelljen Bill felé fordulnia. A fiú még mindig leolvaszthatatlan mosollyal fürkészte, és a karjával felnyúlt, hogy egy sötét fürtöt az ujjára tekerjen.
– Miért, mit gondoltál, mit akarok? – tette fel az ezer dolláros kérdést buján vigyorogva. – Vagy jobb kérdésem is van: te mit akarsz?
– Hazamenni veled – sóhajtotta Tom fáradtan, és büszke volt magára, hogy nem esett bele a csapdába. – Nolla vár téged.
– Nemsokára indulunk – bólintott a fiú ezúttal sokkal komolyabban. – De előtte add a kezed!
Bill kinyújtotta a karját, és türelmesen várta, amíg Tom lerakta az ablakpárkányra a poharat és megfogta a kezét. – Ez az. Most pedig tegyél minket láthatatlanná.
– Nem hiszem, hogy az erőm…
– Elég lesz – szakította félbe Bill. – Ketten csináljuk.
Tom beleegyezően bólintott, és amint lehunyta a szemét, máris érezte, hogy minden egyes porcikáját átjárja a közös erejük. Amikor újra kinyitotta a szemét, Bill alakját kék fény vette körül, és akkor már tudta, hogy sikerrel jártak.
– Gyerünk, szeretem ezt a számot – türelmetlenkedett az öccse, és magától értetődően fonta össze a kezeit Tom nyaka mögött. Az idősebb testvér még szerencsétlenkedett egy kicsit, de végül Bill derekára csúsztatta a kezét. Elkezdtek lágyan ringatózni a zene ütemére, és most, hogy már senki sem láthatta őket, Bill a bátyja vállára hajtotta a fejét. Tom először csak karót nyelve állt mellette, de valahogy minden ütemre természetesebbnek tűnt, hogy összesimuljon minden porcikájuk. Végre mert levegőt is venni, és amikor betöltötte az orrát Bill vaníliás samponjának illata, még jobban belefúrta az arcát a fiú hajába. Bill halkan felkuncogott, amikor Tom orra a nyakhajlatához ért, és amikor a bátyja kíváncsian elhúzódott tőle, játékosan összedörgölte az orrukat.
– Oh please say to me, You'll let me be your man, And please say to me, You'll let me hold your hand – énekelte Bill halkan. Először reszelős volt a hangja, de sorról sorra jobban ment neki. – And when I touch you, I feel happy inside – jelentette ki egy kis kuncogás kíséretében, miközben az ujjaival végigsimította Tom állkapcsát. – It's such a feelin' that my love, I can't hide… Nem tudom elrejteni… – tette hozzá suttogva a bátyja ajkaira.
Tom úgy érezte, hogy álmodik. Billt a karjaiban tartotta, a fiú énekelt neki, miközben annyira összesimultak, hogy érezték egymás szívdobbanását. Aztán az öccse megcsókolta… először csak apró puszikat kapott a szájára, de ez nem sokáig volt elég egyikőjüknek sem. Tom a testvére tarkójára simította a tenyerét, és végre összeforrtak az ajkaik. A világ legédesebb dolgával sem tudta volna leírni, hogy Bill mennyire finom, amikor a nyelveik kíváncsian összetalálkoztak. Ők már nem mozogtak, de a nyelveik tovább táncoltak. Tom próbált az ösztöneire hagyatkozni, és reménykedett benne, hogy elég jól csinálja. A szemei nyitva voltak, mert látni akarta Bill reakcióit, és teljesen elbűvölte a fiú remegő pilláinak látványa. Valamiért a szárnyaira emlékeztette, amelyeknek a látványa mindig csodálattal töltötte el. Megnyalta az öccse ajkát, és mikor Bill felnyögött, egy kicsit elmosolyodott. Talán nem is annyira rossz a technikája…
– Csukd be a szemed – mondta Bill halkan, amikor egy pillanatra elváltak.
– Nem tudom… olyan szép vagy – felelte Tom őszintén. A pillantásuk találkozott, Bill pedig szemmel láthatóan zavarba jött a bóktól.
– Mennünk kéne – motyogta, és próbált elhúzódni.
– Igen, de még van egy kis időnk – jelentette ki Tom vidáman, és a derekánál fogva húzta vissza magához az öccsét. Bill szemei tenyérnyire tágultak, ahogy a merev farka a másik fiú csípőjéhez nyomódott. Nyelt egy hatalmasat, de mikor megérezte a bátyja keménységét, már nem is volt annyira kellemetlen a helyzet. Tom csak mindent tudóan elmosolyodott, majd újra megcsókolta a fiút.
– Tom, le kell állnunk – lihegte Bill fél perccel később. Pedig több réteg ruha választotta el őket, és a testvére nem csinált semmit azon kívül, hogy a derekánál a meztelen bőrét simogatta, és lágyan puszilgatta a fiú ajkait.
– Mi a baj? – kérdezte Tom összevont szemöldökkel.
– Nagyon kezdő vagyok még – motyogta Bill, miközben a fejét újra a bátyja vállára támasztotta. – Fél perc alatt képes lennék elélvezni, és mindjárt vissza kell mennem a vendégekhez. Ezenkívül úgy érzem, nem tudnék sokáig csendben maradni – vallotta be. Igaz, hogy láthatatlanok voltak, de a hangjuk attól ugyanúgy hallható volt.
Tom képzeletében megjelent Bill kipirult arca, és még a kéjes nyögéseit is hallotta, miközben eljuttatja a csúcsra. Vett egy mély lélegzetet és bólintott.
– Igazad van. Sem a hely, sem az idő nem megfelelő. De egy csók még belefér – tette hozzá, mire Bill gyanakvóan nézett rá. – Ne aggódj, a kezem egy tapodtat sem mozdul majd – jelentette ki, mire az öccse mosolyogva hajolt közelebb.
Tom élvezettel csókolta a fiút, és ez alkalommal a szemeit is lehunyta. Aztán jött az a furcsa, torokszorító érzés. Olyan volt, mintha elütötte volna egy gyorsvonat, ahogy az egész teste megfeszült, és minden egyes lélegzetvételért meg kellett küzdenie. Érzett már hasonlót, de még sosem volt ennyire rossz. A lábai összerogytak, a feneke pedig fájdalmasan találkozott a kőpadlóval, miközben próbálta kinyitni a szemét. Az első pillanatban még csak elmosódott körvonalakat látott, de lassan kezdett kitisztulni a kép, miközben még mindig kapkodta a levegőt.
– Bill? – mondta halkan, aggódva. Az öccse is a földön ült, egy-két méterrel távolabb, de amikor megszólította, máris odamászott hozzá.
– Tom? Jól vagy? – kérdezte a fiú, a testvére fejét a tenyerébe fogva.
– Fogalmam sincs… – kezdte Tom kétségbeesve kapkodva a fejét jobbra-balra. – Helen…
– Igen, tudom. Semmi baj, megoldjuk, csak lélegezz lassabban – mondta Bill megnyugtatóan. Tom csak most vette észre, hogy vérzik az öccse szája.
– Ne haragudj, nem akartalak bántani – mondta bocsánatkérően, majd szorosan magához ölelte Billt.
– Nem tehetsz róla – felelte a fiatalabb fiú azonnal, majd elhúzódott Tomtól és a szemeibe nézett. – Meg tudod csinálni, nem lesz semmi baj. De a védencednek most szüksége van rád.
– Igen, mennem kell. Helen veszélyben van – bólogatott Tom, és bizonytalanul imbolyogva máris lábra állt. Aztán megpróbálta az ösztöneit követve meghatározni a nő hollétét, majd utána eredni, csakhogy valami nem működött. Az energia nem járta körbe, és semmi jelét sem mutatta, hogy ott van.
– Nem fog menni – csóválta meg a fejét Bill gondterhelten, majd frusztráltan felnyögött. – Túlságosan sokat adtál nekem, és azóta nem találkoztál Lairával.
Tom az oszlopba vágta az öklét, és fel-alá mászkált nyugtalanul.
– Hé, fiúk, nagyon elbújtatok – mondta Jenna vidáman, miközben a magassarkúi végigkopogtak a járólapon. – Valami baj van? – kérdezte, amikor meglátta mindkét fiú egyformán elveszett arckifejezését.
– Nem… vagyis de – kezdte Bill bizonytalanul. – Az unokatestvérünk balesetet szenvedett, és kórházba került. Itt van a városban, a szülei pedig több órányi repülőútra.
– Ó, sajnálom – mondta Jenna komolyan. – Bill, ha gondolod, vidd el a kocsimat nyugodtan.
– Megengeded? – csillant fel a fiú szeme, miközben Tom a háttérből figyelte a jelenetet.
– Persze, a kulcs a táskámban van, gyertek! – felelte Jenna mosolyogva, majd elindult a ruhatár felé, nyomában az ikrekkel.
– Bill, mit tervezel? – kérdezte Tom összezavarodva, amikor a lány bement elkérni a táskáját.
– Most az én módszeremmel csináljuk, oké? – mondta Bill, és biztatóan megszorította a testvére kezét. – Ha az angyali erőd elhagy, még mindig használhatod azt, ami az embereknek van.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jó. Várom a folytatást.

Névtelen írta...

Szia!

Edesek voltak a vegen! :) <3
Kicsit meg fura nekem a sztori, ezert nem is nagyon tudok tobbet hozzafuzni, de egyre jobban erdekel, ne felj! :)
Nagyom varom a kovit! <3
Koszonom! <3

Puszi, D.

Petruska írta...

Csodálatos volt!
Nagyon szépen köszönjük!😘😘😘😘❤
Annyira édesek!Nagyon szép jelenetet irtál,miután láthatatlanok lettek,mint egy tündérmese!❤❤❤
Féltékenység,piszkálodás,humor,....minden van benne,amitöl fantasztikus!
Nagyon nagyon várom a folytatást!😘😘😘❤❤❤❤

Gyö írta...

Jajjjjjj neeeee! Már megint ez a vég teljesen beint!

Most tényleg nem tudnak visszamenni??? A határidővel mi lesz??? Ne csináld már.........mit is várta....nincs más csak az írói szadizmus!!!

Kedves N.!

Kérem beszélgessen el Hajnalkával a megfelelő viselkedésről, írói magatartásról!

A mai napon, ismételten, INDOKOLATLANUL, a szereplőit olyan lépésekre KÉNYSZERÍTETTE ami által a teljes olvasói csoportját különösen kegyetlen és válogatott kínzásoknak vetette alá. Ezt a viselkedést , továbbra is csak tolerálni tudjuk. Érzelmeinket, vágyainkat teljesen figyelmen kívül hagyja, felültette őket egy ezer körös hullámvasútra. Teljes mértékig jól alkalmazott, ide-oda csapongó a cselekménylánca. Ezzel idegeinket táncra perdíti Ő kicsin báljában. Ad és utána visszavesz, ez így tiszta stressz.

Mivel ez az Ő intézménye kirakni nem tudjuk, csak mi léphetünk, de nem tesszük. Mert szadizmusát élvezzük.

Bár már több ízben "elbeszélgettünk" vele erről, elmagyaráztuk eme cselekedetek nem helyességét és "virtuális" falunk mellet már büntetésben is állt. Sajnos nem látjuk megértette volna szexet akarunk már. XDDD

Kérem Önt mint (nagy)GONDviselőt otthon is beszélgessen el vele.

Köszönettel, szadizmusraepekedőolvasóGyöngyi

LOL XOXOXO

Jelige: Vigadva szenvedünk, szexért epedünk

U.i.: KÍNOZZ CSAK!!! (perverz kacsintás) ♥♥♥

Andrea Nagy írta...

Szia Drága ❤️
Édes rész lett, kivéve a vége, hogy Tom
rosszul lett,és elfogyott az ereje.
Bill szereti Tomot, nagyon. Nem csak úgy mint testvért.
Várom a folytatást, kíváncsivá tettél.
Az angyalok olyan szépek , és jók.
Mint Bill ❤️ ❤️ 😁😁😁
Pusszi 😘 😘 😘

Carmen írta...

Szia!
Megint lemaradtam kicsit..
Jaj, úgy szeretem, amikor Bill átveszi az irányítást! Kicsit nehéz volt elképzelnem a láthatatlan részt, tudva, hogy bárki hallhatja őket... ki tud tök kussban ilyesmiket csinálni?? :))
Ne haragudj, hogy mostanában kevesebbet jelentkezem, kicsit összecsaptak azok a bizonyos hullámok...
De várom nagyon a TU-t! :)
Pusszantás!

HDawn írta...

Köszönöm, hogy írtál :) Puszi!

HDawn írta...

Szia! Remélem, hogy a végére megszereted majd :) Sietek a folytatással. Puszi, és én köszönöm! :)

HDawn írta...

Szia!
Én köszönöm az aranyos kommentet :) Megpróbálok sietni a folytatással. Sok-sok puszi :)

HDawn írta...

Szia :D
Újabb kérdések sora... amikre én nem válaszolhatok, de majd a történet... ;) Átadtam az üzenetet amúgy, Norbi el is olvasta :D El lett velem beszélgetve. Egy kicsit azért még kínozlak titeket, remélem, nem gond ;) Köszönöm, hogy írtál. Puszi :)

HDawn írta...

Szia drága!
A végére kellett egy kis izgalom, na ;) És ha így haladunk, a következő rész is izgi lesz, én legalábbis mindent megteszek ezért. Köszönöm, hogy írtál :) Puszi!

HDawn írta...

Szia!
Semmi gond, végül ideértél :) Azért szerencsére volt zene, meg sok ember, ami elnyomta a hangokat :D Köszönöm, hogy írtál, és én is alig várom a tiédet :) Puszi!