The unforgiving - 31. Sajnálom

Sziasztok! Nagyon jó olvasást kívánok Nektek! :) És igen, közeledünk a végéhez...

L.

Én próbáltam nagyon kedves lenni vele, tényleg. Egyébként is egy talpraesett, határozott fiatal nőnek tűnt, és normál esetben kedveltem az ilyen embereket, ennek ellenére egész végig szúrós szemekkel méregettem, és az alkalmankénti mosolyt is kénytelen voltam magamra erőltetni.
Ez már a második látogatásunk volt Patriciánál, Harry testvérénél, de ezidáig még nem sikerült meggyőznie arról, hogy jót akar annak a fiúnak, aki a mindenem. Még azon az estén leültünk beszélgetni, amikor a szórakozóhelyen megtaláltuk őt. Egészen pontosan a két testvér beszélgetett, én csak megnyugtatóan simogattam közben Harry hátát, amikor az érzelmek letaglózóan rátörtek, de hamarosan már erre sem volt szükség. A lány átült Harry mellé, megölelte, és a fejét a vállára húzva biztosította arról, hogy most már nem lesz semmi baj. Nem tudtam, mit csináljak, ezért kimentem az erkélyre, és rágyújtottam. A lány egy gyönyörű lakásban lakott a klub fölött. Esténként odalent táncolt, és az évek során elég jelentős rajongótábort gyűjtött maga köré, olyannyira, hogy a klub tulajdonosát is megnyerte magának. Ebben nincs semmi furcsa, végül is egy szép, csinos lányról beszélünk. Az egyetlen dolog, amit nem tudtam magamban hová tenni, az az, hogy ha ilyen tündérmesébe illőre fordult az élete, miért nem próbálkozott meg azzal, hogy kihozza Harryt? Senki nem állt volna az útjába. Az öregük három éve meghalt, ahogy azon az estén mesélte. Nem érezte úgy, hogy egyedül van a világban, amikor segíthetett volna kijutni az öccsének? Nem volt bűntudata, amiért ellene vallott évekkel ezelőtt?
És most megint nála voltunk vacsorázni. Harry persze nem tette fel ezeket a kérdéseket. Ő tökéletesen elvolt abban az álomvilágban, hogy megtaláltuk a testvérét, aki jól van, újra találkozhattak, és a kapcsolatuk teljesen felhőtlen. Én képtelen voltam ilyen könnyen venni az egészet, és azt hiszem, ezt a lány is észrevette.
– Meséljetek arról, hol ismerkedtetek meg! – kérte Patricia izgatottan, amikor kiszedtem magamnak a salátát a sült hús mellé.
– A börtönben – vontam meg a vállam. Én még mindig nem éreztem úgy, hogy elég jóban vagyunk ahhoz, hogy az életem legszörnyűbb, és egyben legcsodálatosabb időszakáról beszéljek neki.
– Megtudhatom, hogy miért kerültél oda?
– Drog- és fegyverbirtoklás vádjával – feleltem a tömör igazságot, miközben a húsra koncentráltam a tányéromon. Vágtam belőle egy darabot, a számhoz emeltem, és akkor láttam, hogy mindketten engem néznek. Fogalmam sem volt, mit akarnak még hallani, de Harry nyilvánvalóvá tette.
– Ez egy bonyolult történet. Az egészről az exe tehet, aki…
– Aki átvert, és rám kente az egészet – folytattam, amikor lenyeltem a falatot. – Arról is kéne mesélnem, hogy manipulált egész idő alatt? Esetleg azt is szeretnétek hallani, mit művelt velem, amikor annyira a tudatomba férkőzött, hogy képtelen voltam neki nemet mondani? – kérdeztem egyre gúnyosabb hangsúllyal. Nem tudom, mi ütött belém. Nem kedveltem a nőt, és frusztrált, hogy Harry nem várt magyarázatot tőle. Teljesen elvesztettem a fejem, és már nem volt megállás. – Mielőtt rátérünk az én csodálatos múltamra, mi lenne, ha arról is beszélnénk, ami Harryvel történt odabent a börtönben? Talán mesélnie kellene neked Jasonről. Arról a pszichopatáról, akinek te lökted a karjaiba, amikor ellene vallottál a bíróságon – folytattam felbőszülve, és nagyon meggondolatlanul.
– Takarodj innen! – hallottam meg Harry mély hangját. Elképedve fordultam felé, mert azon nem csodálkoztam volna, ha a testvére rak ki, de erre nem számítottam. Úgy éreztem, mintha baromi erősen fejbe kólintottak volna, és végre felfogtam, mik csúsztak ki a számon.
– Harry – fordultam felé könyörgőn, és a kezemmel a keze felé nyúltam, amit az utolsó pillanatban húzott le az asztalról. Láttam a tekintetében, hogy még csak elrejteni sem próbálja, mennyire haragszik.
– Nincs semmi baj. Megértem a barátod viselkedését – szólt közbe Patricia, mintha próbálná menteni a helyzetet. – Teljesen jogos, hogy válaszokra vár. Sok mindent kell még elmagyaráznom.
– Nem jogos, hogy így beszél veled. Nem akarom, hogy bárki, akihez közöm van, így beszéljen veled – fordult felé Harry, mintha én ott sem lennék. Mintha nem számítanék, mintha nem én hoztam volna ki a pokolból, mintha nem az én életemet jelentené a fiú, akiért gondolkodás nélkül tűzbe mennék.
– Basszátok meg mindketten! – ugrottam fel a székről úgy, hogy az egy hangos csattanással dőlt a puccos márványpadlóra. Felkaptam a kabátomat, és sebes léptekkel az ajtó felé haladtam. Egy perccel sem bírtam volna többet maradni abban a luxuslakásban. Már attól a gondolattól felfordult a gyomrom, hogy Patricia királynőként élt, még az öccse a börtönben sínylődött éveken keresztül, lelkileg és testileg is terrorizálva. Szívem szerint Harryt is magammal cipeltem volna, de végül a dühöm erősebbnek bizonyult, és nem bírtam szemet hunyni a tény felett, hogy gondolkodás nélkül a nővére pártját fogta. Még le sem értem a kocsihoz, amikor már tárcsáztam Steve számát. Szerencsére nem kellett sokat várnom, azonnal felvette:
– Mi a helyzet, Louis? – kérdezte vidáman, és a háttérből hallottam a zenét meg az emberek halk duruzsolását. Sejtettem, hogy már nem teljesen józan, de abszolút nem bántam, hogy valami szórakozóhelyen van.
– Mondd a címet! – feleltem neki kissé nyersen. Szerencsére nem kérdezett sokat, egyszerűen csak lediktálta, hol kötöttek ki az egyik haverjával, és már bontottam is a hívást.
Negyed óra alatt a klubba értem, és elég könnyen megtaláltam őket az egyik eldugott bokszban. Steven ölében már ott ült valami vörös csaj, és ugyanabból a pohárból kortyolgattak szívószállal valami színes lötyit.
– Szia, Louis! – üdvözölt az unokatestvérem egy hatalmas mosollyal. – Azt hittem, ketten jöttök – tette hozzá, amikor mögém nézett, és látta, hogy Harry nincs velem. – Ő itt Alex, egy középiskolás osztálytársam – mutatta be a vele szemben ülő szőke fiút. – Lehetséges, hogy találkoztatok már. A hölgy pedig – nézett Steve kérdőn a lányra, aki kuncogva a fülébe súgta a választ. – Emily. Harryt hol hagytad?
– A nővérével van – feleltem egy grimasszal, miközben lezuttyantam Alex mellé. A pincér épp akkor állt meg az asztalunknál, hogy összeszedje az üres poharakat, úgyhogy gyorsan kértem egy dupla whiskyt.
– Meguntad az érzelmes visszaemlékezéseket a gyerekkorukra? – kérdezte Steven vigyorogva, de amikor végre Emily dekoltázsáról rám emelte a tekintetét, rögtön leesett neki. – Ó. Történt valami kettőtök között?
Feszengve néztem Alexre, aki azonnal vette az adást, és úgy döntött, kimegy a mosdóba, hogy beszélgethessünk kicsit.
– Felfordulást okoztam – vallottam be, amikor Alex hallótávolságon kívülre került. – Nem bírtam tovább nézni a bájcsevejüket, és felhoztam, hogy elsősorban a nővére miatt került börtönbe – foglaltam össze a helyzetet. – Nem finomkodtam.
Steve hallgatott, majd rosszallóan megcsóválta a fejét. Csak akkor kezdett bele a mondandójába, amikor megérkezett az italom.
– Tudom, hogy haragszol a nőre. De ne felejtsd el, ő Harry egyetlen élő rokona.
– Bassza meg a vérrokonság! Én itt vagyok neki, és sosem tennék olyat, mint amit az a ribanc – feleltem sziszegve.
– Már megtetted – hajolt közelebb Steve az asztal felett. – Mit gondolsz, Harry hogy érzi most magát? Rövid úton választás elé állítottad. Figyelj rám, Louis – szólt hozzám egy kicsit megértőbben. – Tudom, hogy nehéz elképzelned, mert neked nincs testvéred. De azt hiszem, én is hasonlóan viselkednék, ha Rebeccáról lenne szó. A testvérség erről is szól. A megbocsátásról, és a feltétel nélküli szeretetről – fejezte be a mondandóját, mielőtt hátradőlt, és a figyelmét újra a lányra összpontosította, aki most már mellette ült, és olyan unalmasnak találta a beszélgetésünket, hogy elkezdte a telefonját nyomkodni.
A gondolataimba mélyedve kortyolgattam az italom, és azt se vettem észre, hogy Alex visszatért.
– Hogy fogod rendbe hozni? – hallottam meg újra Steve hangját. Néha van egy olyan érzésem, hogy gondolatolvasó.
– Fogalmam sincs – vallottam be a keserű igazságot. Ahogy egyre több idő telt el a kirohanásom óta, egyre jobban azt éreztem, hogy nagyon elcsesztem.
– Ne légy féltékeny. Eddig csak te voltál neki, most már ketten vagytok. Ezt el kell fogadnod, hozzá kell szoknod, meg ilyenek. Attól ő még ugyanúgy szeret – bölcselkedett Steve. Sokat tudott beszélni, ha ivott, de a mai este kifejezetten sziporkázott. Bár ne lenne igaza! – kívántam magamban. Pedig jól átlátta a dolgokat, és végre engem is rávezetett. Ideje, hogy belássam, Harrynek most már nem én vagyok az egyetlen támasza. Feltéve, ha akar még látni…
Előkaptam a mobilom, és elküldtem egy üzenetet Harrynek arról, hogy megbántam, ami történt, és hogy hiányzik, aztán beszélgettem kicsit Alexszel, miután Steven taxiba szállt a vörössel.
Már elmúlt éjfél, mire hazaértem a klubból, de Harry még mindig nem válaszolt az üzenetre. Reményvesztve indultam zuhanyozni, és mire végeztem, a telefonom egy üzenetet jelzett. A törölközőt a földre hajítottam, és remegő kezekkel nyitottam meg.
Patricia vagyok. Harry ma itt alszik, de gondoskodom róla, hogy holnap hazamenjen hozzád.
Nem örültem, hogy a nővére írt Harry helyett, de úgy tűnik, ma éjjel ennyivel kell beérnem. Megerőltettem magam, és visszaírtam neki egy köszönömöt, miután magamra húztam egy bokszert és bebújtam az ágyba. Nem ez volt az első alkalom, hogy baromira hiányzott Harry, de ha lehet, most még rosszabbul érintett, mint mikor a börtönben kellett hagynom. Az volt a különbség a két eset között, hogy ezúttal csakis az én hülyeségemnek köszönhettem az egészet. Ha be tudtam volna fogni a szám, és akár egy műmosollyal végigasszisztálni az egész vacsorát, most nem kellene hajnali kettőkor a plafont bámulnom, ahogy az árnyékok mozognak rajta, amikor elmegy egy autó a ház előtt. Helyette hallgathatnám Harry szuszogását, hozzábújhatnék, vagy akár ennél sokkal izgalmasabb dolgokat is csinálhatnánk. Egész este próbáltam lazán kezelni a történteket, de most, hogy egyedül forgolódtam az ágyon, rá kellett jönnöm, hogy baromira félek, hogy elveszítem. Csak remélhettem, hogy nem követtem el megbocsáthatatlan bűnt.
Négy óránál többet nem aludhattam egész éjjel. Reggel úgy sétáltam el a fürdőig, mint egy zombi, és az agyam folyton azon járt, hogyan tehetném jóvá az előző este történteket. Csak tizenkét órája nem láttam Harryt, és máris úgy éreztem, nem bírom tovább. Hajnalra a bűntudat annyira felemésztett már, hogy ha arra kér, simán elmentem volna a testvéréhez egy csokor virággal, hogy bocsánatot kérjek tőle, de aztán támadt egy jobb ötletem. Az otthoni melegítőmre gyorsan felkaptam a kabátom, felhúztam a cipőim, és lerohantam az utcában lévő virágárushoz. Tizenöt perccel nyitás előtt érkeztem, és a boltos a türelmetlenségemen mosolyogva tárta ki nekem az ajtót, amikor végre kilenc óra lett. A választás sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. Nem tudtam, Harry minek örülne, mert még sosem beszélgettünk a virágokról. Azt se tudtam, egyáltalán tetszeni fog-e neki, vagy kinevet. Milyen virágot illik választani egy férfinak? Tanácstalanul álltam egyik lábamról a másikra, és közben a gyújtómmal játszottam a zsebemben. Olyan jó lett volna rágyújtani, de előbb muszáj ezt elintéznem.
– A párodnak lesz? – szánt meg az eladó, amikor öt perce ácsorogtam a frissen vágott virágok között.
– Igen – bólogattam, mert reménykedni kezdtem, hogy neki van valami ötlete attól függetlenül, milyen nemű a párom.
– A vörös rózsával nem nagyon lőhetsz mellé – mondta nekem mosolyogva, és kiemelt néhány szálat egy nagy műanyagvázából. Gyönyörűek voltak, és a színük Harry ajkait juttatták eszembe, úgyhogy elégedetten bólintottam, és kértem belőle egy tucatot.
A hazafelé utat is majdnem rohanva tettem meg, és azon gondolkodtam, mit dobhatnék össze ebédre, és valamiért le kell-e majd ugranom a sarki kisboltba. A kulcsokkal vesződtem egy kicsit, és kifújtam magam, amikor végre beléptem az előszobába, de arra a látványra nem számítottam. Harry egy szál törölközőben lépett ki a fürdőből, a haját éppen egy kis kontyba rendezgette a feje tetején, és csodálkozva fordult felém, amikor meglátott. A haja nedvesen felkunkorodott a nyakánál, és azonnal megcsapott a tusfürdője illata, és a még csak néhány napos tetoválás a mellkasán mintha csak arra várna, hogy körberajzoljam a nyelvemmel. Az első gondolatom az volt, hogy szerencsére nem csomagolni jött a haza, a második pedig az, hogy olyan szexi, hogy alig kapok levegőt.
– Azt hittem, be kellett menned dolgozni – mondta meglepődve. Úgy gondolom, egyikünk sem volt felkészülve rá, hogy ilyen hamar látjuk egymást.
– Én… nem. Meg akartalak várni.
– Miért lihegsz? – kérdezte kicsit oldalra döntött fejjel. Kérdőn nézett rám, majd a tekintete a kezemben tartott csokorra tévedt, de én alig tudtam összeszedni magam, hogy normálisan válaszolhassak. Nagyon nehezen tudtam uralkodni magamon. Ha az ösztöneimre hallgatok, ott, az előszoba szőnyegén magamévá teszem, de tudtam, hogy ez most nem arról szól. Nincs jogom semmihez, amíg engedélyt nem ad bármire is.
– Ezt neked hoztam – emeltem fel sután a rózsákat, és félve átnyújtottam neki. – Ha úgy érzed, hülyeség, nem sértődöm meg, ha kinevetsz – tettem hozzá motyogva.
Harry kiismerhetetlen tekintettel nézegette a virágokat, és óvatosan elmosolyodott.
– Nagyon szépek. Köszönöm – mondta, és most vettem csak észre, hogy ő is zavarban van.
– Nem biztos, hogy minden férfi szeret virágokat kapni… – kezdtem mentegetőzni.
– Nem, Louis, nem erről van szó. Imádom – vágott a szavamba hevesen. – Nagyon örülök nekik. A helyzet az, hogy haragudni szeretnék rád a tegnap történtek miatt, erre hozol nekem virágot, a hajad kócos a széltől, izzadtságillatod van, és a lábaim máris remegnek – vallotta be ideges mosollyal, a rózsa szirmait simogatva.
Egy kicsit lassan jutott el az agyamig a szavai értelme, mert meg voltam róla győződve, hogy félreértettem. De aztán várakozásteljesen rám emelte a csodálatosan zöld szemeit, és végre hagytam, hogy teljesen elvegye az eszem.
Épphogy eljutottunk a nappaliig, amikor már nem volt a derekára csavarva a törölköző. Nem bántam volna, ha a heves csókcsatánk közepette leejti a csokrot a földre, de figyelmes volt, és a dohányzóasztalra rakta, miközben az ajka egy percre sem vált el az enyémtől.
– Sajnálom. Ne haragudj rám – dünnyögtem az szájába, de ő csak megcsóválta a fejét, elnyúlt alattam a kanapén, és máris bontogatni kezdte a melegítőnadrágom. Lehet, hogy arra gondolt, nem haragszik, esetleg arra, hogy majd később beszéljük meg, mindenesetre ahogy simogatni kezdett, már tudtam, hogy minden rendbe jön. A kockái kirajzolódtak a hasán, amikor félig ülve húzott magára, és végre sikerült letolnia a nadrágomat meg az alsómat a fenekem alá. Akkor ugrott be, hogy miért is nem olyan szerencsés dolog meggondolatlanul a nappaliban kikötni akkor, amikor mindkettőnknek áll a farka.
– Ide kell hoznom a síkosítót – dünnyögtem a nyakába, és kis bocsánatkérő puszikkal szórtam tele a nyakát. Nem reagált semmit, továbbra is halkan nyöszörgött, ezért megpróbáltam felkelni, de az utolsó pillanatban elkapta a csuklómat.
– Várhat még. Előbb ki kell engesztelned – mondta mély, vággyal telt hangon, amitől azonnal libabőrös lettem. Közben szétnyitotta a lábait, az egyiket felhúzta, a másikat pedig leengedte a földre. Az ujjait a hajamba fúrta, és úgy irányította a fejem a megfelelő helyre. – Ha elég ügyes vagy a nyelveddel, talán nem is lesz szükség rá – tette hozzá pajkosan mosolyogva. Most én nyögtem fel, és esküszöm, csak egy hajszál választott el attól, hogy magamhoz nyúljak és két mozdulat után a hasára élvezzek. Ezért inkább a combjaira simítottam a tenyerem, elhelyezkedtem a kanapén, és a térdei alá nyúlva feltoltam a lábait a mellkasához. A látványtól elégedetten vigyorogtam rá, miközben ő elkerekedett szemekkel próbálta megszokni a pozitúrát, de nem panaszkodott, és mikor az ágyékához hajoltam, hogy előbb a farkát vegyem kezelésbe, a hangokból ítélve kifejezetten tetszett neki. Igaza volt, tényleg elég lelkes voltam ahhoz, hogy később ne legyen szükségünk síkosítóra, és a végén könyörögnie kelljen, hogy végre térjünk a lényegre.