Ha tudnék repülni 5.

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amihez nagyon jó olvasást kívánunk :) Ha végeztetek, kíváncsian várjuk a véleményeket.

Louis 

Péntek, 09:20

Lassan egy hete már, hogy Louis utoljára látta Harryt. A fiú másnap tényleg felhívta, ahogy ígérte is neki, de a beszélgetésük lehetetlenül kényelmetlen volt, több másodperces hallgatásokkal tűzdelve. Végül Louis volt, aki azt mondta, hogy vizit jön, ezért le kell tennie. Valójában addigra már rég véget ért, de valahogy muszáj volt megszakítania azt a kellemetlen beszélgetést. Ezután csak egy, vagy talán két alkalommal hívta még fel őt Harry, aztán a következő nap már csak egy SMS-t kapott, hogy reggeltől estig próbálnak, ezért csak egy üzenetben érdeklődik, hogy érzi magát. A doktor többször is elővette a telefonját esténként, csak hogy felhívja a fiút, vagy írjon neki, de mindig visszafogta magát. Ő volt az, aki el akarta küldeni, és ő volt az is, aki nyíltan kérte, hogy adjon neki időt. Akkor nem keresheti egyből, amikor úgy érzi, hogy hiányzik neki a társasága. Tényleg rohadtul dühösnek érezte magát, amikor kiderült, hogy Harry már kifizetett mindent, de azóta sikerült visszacsinálnia, a számlázási adatokat átírták, és ezzel együtt le is nyugodott. Így már minden rendben volt a fejében, azt leszámítva, hogy minden nappal egyre jobban hiányzott neki Harry. Az a Harry, akit a föld alatt ismert meg, és akinek nem csörgött a telefonja kétpercenként, és nem állították meg az utcán három méterenként. A szíve mélyén tudja, hogy ez igazságtalan tőle, de Harrynek is meg kell értenie, hogy ez két ember életéről szól, és Louis nincs felkészülve arra, hogy a mindennapjai ekkora fordulatot vegyenek a fiúval az oldalán. Egyszerűen nem engedheti meg magának. A hivatására is gondolnia kell.
– Jó reggelt! Hogy vagyunk? – lép be a szobába a főorvos, két másik doktorral, és egy nővérrel.
– Már sokkal jobban vagyok – mosolyodik el a lábadozó doktor, és kezet fog a főorvossal, akivel sok dologról beszélgettek már, mióta itt van, és kiderült, hogy az orvoslással kapcsolatos nézeteik nagyban hasonlítanak, ezért jól megértik egymást. – Szóval azon gondolkodtam, talán hétfőn már hazamehetnék.
– Dr. Tomlinson – kezdi nevetgélve a rangidős orvos, és mindenki jót derül azon, hogy végülis egy kollégával van dolguk. – A javulás tényleg szemmel látható, és gyorsan gyógyul. A seb nem túl nagy. Viszont a fertőzés az utolsó pillanatban lett kezelve, és súlyos volt. Komolyan kell vennünk.
– Egyetértek – bólint Louis, és az orvosa kezében lévő kórlapjára mutat. – Viszont az eredményeim jók. A vérképem meglehetősen kielégítő, és már fájdalomcsillapító nélkül alszom.
– Dr. Tomlinson, ha ez a kórlap az ön egyik betegének az adatait tartalmazná – mutatja fel a kezében lévő mappát -, mit gondol, hazaengedné a betegét?
– Nem – feleli végül vonakodva. Még csak éppen hogy tud sétálni úgy, hogy nem kell megkapaszkodnia semmiben, és komoly fájdalmat sem okoz neki.
– Akkor ezt megbeszéltük – válaszolja a doktora, és visszateszi a kórlapot az ágya végébe. – Ha a keddi vérkép is jó lesz, akkor hétvégére már hazaengedem. Na, mit szól hozzá?
– Az még egy hét – sóhajt fel Louis, de amikor a főorvos mosolyogva a fejét ingatja, ő is visszamosolyog rá.
– Pihenjen sokat, kolléga – paskolja meg a vállát az idős férfi, és a többiek kíséretében kimegy a szobából. Louis-nak ötlete sincs, mi a fenét csinálhatna még egy héten keresztül bezárva ezen a helyen. Már most kezd az idegeire menni a semmittevés. Mi lesz később?

Vasárnap, 22:54

Álmából szakítja ki a telefonja csörgése az ágya melletti kis asztalon, és amikor hunyorogva megnézi a képernyőt, Harry neve világít a szemébe. Felnyög, amikor látja, hogy mennyi az idő, és hezitál, felvegye-e, vagy sem. Ha esetleg nem tenné, Harry azt hihetné, már alszik. Tulajdonképpen így is volt. Végül csak visszaejti a fejét a párnára, és a füléhez emeli a telefont.
– Szia – köszön bele álmosan rekedt hangon. Halk zenét hall a háttérből, még mielőtt a fiú megszólalna.
– Szia, felébresztettelek? – kérdi majdhogynem lihegve, amitől Louis összezavarodik egy kicsit.
– Minden rendben? – kérdezi, kitérve a válasz elől, mert nagyon érdekli, hogy mit csinálhat Harry. – Elfoglaltnak hangzol.
– Most végeztem a próbán – sóhajt egy nagyot, és a doktor felfigyel néhány női hangra, aztán egy autó ajtajának a becsapódására. – Végre… Hogy vagy?
– Jól – válaszolja Louis szűkszavúan. Nem tudja, mit mondhatna még, egyszerűen fogalma sincs, hogyan kommunikáljon a fiúval, akit egyszerre akar is meg nem is, de pontosan tudja, hogy a legjobb talán az lenne, ha megpróbálná elfelejteni őt. – Az orvos azt mondta, még egy hétig itt kell maradnom.
– Még egy teljes hét? – kérdez vissza, és a hangja visszhangzik a készülékben. Louis úgy sejti, ki lehet hangosítva, és az autó zaja is átszűrődik a hangszórón.
– Igen – ingatja a fejét a doktor a sötétben. – Meg fogok őrülni addig.
– A lényeg, hogy jól legyél – szólal meg Harry is egy kis hallgatás után. – Az orvos is ezt akarja.
– Tudom – válaszolja egyből a férfi, és a plafonon mozgó fényeket kezdi nézni. – Hogy ment a próba?
– Fárasztó volt, ó basszus! – morogja, és Louis elmosolyodik ezen, persze remélve, hogy Harrynél nincs nagy gond a forgalomban. – Most még elugrom az edzőmhöz, holnap reggel meg egy újabb interjú. Ezúttal a turnéval kapcsolatban.
– Edző? Ilyenkor? – emeli el újra a telefont a fülétől, hogy ellenőrizze az időt, de mégis jól látta. Este tizenegy van már.
– Igen – feleli a fiú, és a hangján hallani, hogy mosolyog. – Néha boxolni járok. Jót tesz, hogy levezessem az egész napos káros energiákat. Meg nem károsakat is.
– Értem – motyogja Louis, de a szemei előtt megjelenik a trikóban izzadó Harry alakja, és talán csak le kellene tennie a telefonját. – Nem zavar, ha most elköszönök, Harry? Nagyon álmos vagyok.
– Nem, persze, hogy nem – válaszolja, és hezitál még egy kicsit, mielőtt folytatja. – Jó éjt, Louis!
– Jó edzést, Harry – viszonozza a jókívánságot, aztán az asztalra dobja a telefont, és az oldalára fordulva igyekszik mielőbb visszaaludni úgy, hogy nem zaklatják fel az elképzelt képek Harryről edzés közben.

Péntek, 14:12

A szülei segítettek hazafuvarozni Louis-t a kórházból, és be is kísérik a házba, hogy lepakolják a cuccait, amiket bevittek neki a két hét alatt. A háza még nem készült el teljesen, a tető egy részén javításokat végeznek, de a falakat már megerősítették, és a kitört ablakok is ki lettek cserélve, így lakható az épület. A férfi ennek nagyon örül, mert az, ha a kórházból egy hotelba kellett volna mennie, nem segítene a bezártság érzésén.
– Ebédeltél a kórházban, mielőtt érted mentünk, ugye? – kérdi Jay, és elindul a konyha felé, ahogy Louis bólogat neki. – Akkor csinálok valami vacsorát. Van itthon bármi ehető?
– A fagyasztóban biztos találsz valamit – rántja meg a vállát a férfi, de mosolyog mellé, és lehuppan az egyik székre. Mellé ül az apja is, miközben Jay a pultnál pakolászik. – Mondták, hogy mikor lesz kész a tető?
– Jövő héten már befejezik – válaszol az apja, és kinyitja az újságot, amit a ház előtti füves udvarról hozott be. Louis szép helyen lakik, London külvárosában, egy kertvárosi övezetben. Mindenütt gyerekes családok, és senkinek nincs szüksége kerítésre. Minden reggel a füvön hagyják az aktuális napi hírlapot, és ezt a férfi különösen szereti.
– Mi újság Harryvel? – kérdi az anyja. Háttal áll nekik, és épp egy adag húst áztat be hideg vízbe, hogy hamarabb felolvadjon. – Régen láttam.
– Én is – feleli Louis, de nem fűz hozzá ennél többet, viszont a hangja egykedvűnek hangzik. Jay gyanús pillantásokkal illeti a fiát, ahogy megfordul, és az arcát fürkészi.
– Minden rendben veletek, ugye? – tesz fel egy óvatos kérdést az asszony, és mivel úgyis várnia kell a húsra még, leül Louis mellé.
– Szoktunk beszélni néha telefonon – helyezkedik a székén egy kicsit, aztán kiveszi a laptopját az asztalra tett táskából. Most, hogy már itthon van, szeretne visszarázódni a munkába is majd.
– Néha? – húzza fel a szemöldökét Jay, és közelebb hajol, hogy visszaszerezze a fia figyelmét. – Mikor beszéltetek utoljára?
– Nem tudom, anyu – motyogja a férfi, miközben már a képernyőn megnyílt e-maileket böngészi.
– Louis – csukja le szó nélkül a számítógép tetejét a nő, és Louis a homlokát ráncolva néz fel rá. Egyáltalán nem érti, hogy mi ütött most az anyjába. – Olyan rendes az a fiú. Annyira aggódott érted.
– Oké, anyu – dől hátra a székén, és a mellkasa előtt összekulcsolja az ujjait. – Mire vagy kíváncsi?
– Én csak azt hittem, jól haladnak a dolgaitok – válaszolja kedvesen, és egy kicsit félrebillenti a fejét. Louis ismeri ezt a nézést. Akkor ilyen, amikor már az esküvőt látja a szeme előtt, és unokákat futkosni a lába körül. – Nekem olyan szimpatikus. Lottie is majd kiugrott a bőréből, amikor találkoztak a kórházban, ő meg nagyon türelmes volt hozzá, és annyira kedves. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy híresség.
– De az – vágja rá egyszerűen, és magabiztosan néz az anyjára. – És időközben az is kiderült, hogy nekem ez sok. Én nem vágyom arra, hogy még azt is lefotózzák, és visszanézhessem a neten, amikor lemegyünk a közértbe egy kiló kenyérért.
– Szerintem csekély ár ez, ha talán cserébe megtalálhatod az igaz szerelmet – kezdi el izgatott hangon Jay, és a kezét a fia vállára teszi. Louis csak gondterhelten felsóhajt, és nem akar semmit mondani. Nem akar erről beszélni, mert nem akar összeveszni az anyjával.
– Hagyd, Jay – szól közbe az apja is, ahogy összehajtja az újságot, és leteszi az asztalra. – Mindketten felnőtt férfiak már. Majd ők eldöntik, hogy mit akarnak. Ne erőltesd rájuk.
– Nem is tudnám, csak azt mondom, hogy láttam Harryt – folytatja, de ezúttal már a férjének címezve. – Le se tagadhatta volna, hogy mennyire fontos vagy neki. És nekem csak az számít, hogy találj valakit, aki megbecsül.
– Oké, nem kell aggódnod, anya – kel fel egy kicsit még nehézkesen a székről, de már egyáltalán nincsenek olyan erős fájdalmai, mint a műtét után. Inkább csak gyenge a lába, amikor rálép. – Találni fogok olyat.
– Hát jó – vesz egy mély levegőt Jay, és visszalép a tűzhelyhez. Nem mond semmi mást, csak elkezdi összerakni a korai vacsorát, mert nem akarja, hogy Louis túl sokáig fent legyen. Még mindig sokat kell pihentetnie a sérült lábát.
Miután mind megvacsoráznak, Jay megöleli a fiát, amikor ő kikíséri őket a bejárathoz, és elköszön tőlük, megígérve hogy lepihen, bár még mindig nagyon korán van.

Péntek, 20:02

A doktor a kanapén fekszik, és az esti meccs hosszabbítását nézi, nagyokat ásítozva, amikor meglepi a csengő. Gyorsan számot vet a fejében, hogy ki lehet az ilyenkor, és arra jut, hogy fogalma sincs. Talán Lottie, mert délután dolgoznia kellett, amikor Louis-t kiengedték, és nem tudta meglátogatni itthon.
Már abban a hitben nyitja ki az ajtót, hogy a húga áll a túloldalon, de amikor szélesre tárja, a lélegzete is elakad a meglepetéstől.
– Szia – köszön elsőnek az énekes fiú, akinek a szemeiből most szinte villámok cikáznak szerte szét. – Beszélhetnénk?
– Hogy kerülsz ide, Harry? – kérdi Louis összeszűkített szemekkel, és a hangja talán egy kicsit még durvának is hat, de inkább csak nem érti, mit keres itt a fiatalabb.
– Kaptam egy értesítést arról, hogy komolyan visszafizettetted a pénzem a kórházzal – tárja szét a kezeit, és a mély hangja durván csap az esti csendes utcába, mire Louis csak megragadja a felkarját, és beljebb húzza őt a házba, hogy becsukhassa az ajtót.
– Honnan tudtad, hogy hol lakom? – teszi karba a kezeit, és a hangja nyugodt, de kimért. Nagyon rossz párosítás.
– Anyukád mondta meg – válaszolja Harry, de még mindig ingerülten gesztikulál, vagy a gyűrűit csavargatja az ujjain.
– Persze, hogy ő – forgatja meg a szemeit, és pár lépéssel beljebb biceg, csak azért, hogy egy kis időt nyerjen, mert nem is tudja, hogy mi mást mondhatna még, mint amiket már megbeszéltek. – Nem tudom, mit akarsz, mit mondjak. Megmondtam, hogy ezt fogom tenni.
– Megmondtad, bár még mindig annyira gyerekesnek tartom ezt a vitát – morogja, az ujjait ingerülten a hajába túrja, de úgy, hogy ne lökje le a fejére tekert kendőt. Nagyon hasonlít ahhoz, ami aznap volt rajta, amikor lezuhantak. – Nem értem, mi a baj ezzel.
– Nem érted, mert neked ez hétköznapi – válaszolja, és anélkül, hogy észrevenné, egy kicsit felemeli a hangját. – Talán a vacsorád is többe került, mint az én kéthetes kezelésem, szóval én viszont megértelek, de ettől még nem tetszik. Ne viselkedj úgy, mint egy nagyképű milliomos, nincs szükségem a pénzedre.
– Tudom, hogy nincs! – engedi ki jobban a hangját az énekes is, és már olyan frusztrált, hogy azt se tudja, mit kezdjen magával. – És ez nem is a pénzről szól. Nekem nem. Nekem egyszerűen rólad szól, hogy a legjobbat kapd. Ez a gondoskodásomról szólt, és ha hiszed, ha nem, egyáltalán nem felvágni akartam a vagyonommal, vagy bármi ilyen szarság… Eszembe sem jutott ilyen. Csak az járt a fejemben, hogy gyorsan lerendezzem a papírmunkát, és újra melletted lehessek.
Louis nem tud megszólalni. Harry mondatai egészen a szívéig hatolnak, és csak némán bámul az előtte magasodó fiúra. Csupán néhány lépés választja el tőle, de szinte érzi a feszültségét.
– Harry… – kezdi, ő már sokkal halkabban, mint az előbb, de a fiatalabb azonnal félbeszakítja.
– Nézd, sajnálom, oké? – tárja szét a karjait drámaian, és mostanra már igazán kétségbeesettnek tűnik minden mozdulata, a hangjáról nem is beszélve. – Sajnálom, ha ezzel megbántottalak, vagy valami, nem állt szándékomban. Jót akartam, de te meg mindezt borzasztóan túlreagáltad! Nem akarom elhinni, hogy ez ekkora dolog. Csak kerestél valami hülye indokot, amivel lerázhatsz, pedig egyszerűen csak mondd, hogy nem kellek! Ne hülyíts azzal, hogy időt kérsz, mert…
Louis tesz két lépést előre, és ahogy kinyújtja a kezét, már eléggé közel van ahhoz, hogy elérje Harry kapucnis pulóverét. Marokra fogja a szürke anyagot, és durván rántja magához a fiút, aki belenyög a mozdulatba, ami egy mély morgássá alakul át, amikor azonnal Louis hajába gabalyodnak az ujjai. A szájuk szenvedélyesen tépi a másikét, és minden mozdulatuk annyira kétségbeesett. Érződik benne, mennyire hiányoztak egymásnak, és a másik iránti testi vágy már felemészti őket. Louis egy aprót harap Harry ajkába, csak mert annyira nagyon hallani akarja Harry nyöszörgését. A fiú viszont annál is többet ad neki, amitől az idősebb magán kívül dönti hátra a fejét lehunyt szemekkel, és Harry ezt a pillanatot kihasználva tapadhat a nyakára. Visszakap mindent, amit az előbb adott az énekesnek, csupán egyetlen nyögésért cserébe, és ő sem bírja visszatartani a hangját, amikor Harry fogai végigkarcolják a kulcscsontját.
– Istenem… – liheg a plafon felé, a kezei pedig már a másik szürke pulóvere alatt járnak, és még jobban lázba hozza, amikor megérzi a máris izzadt bőrét a vastag felső alatt. – Le, le, le…
Harry az ajkát harapva vigyorog, és emeli fel a kezét, hogy az idősebb levehesse róla a feleslegessé vált anyagot. Már éppen nyúlni akarna Louis pólójáért, amit pizsamának szánt, amikor a kékszemű eltolja a kezeit az útból, és Harry fekete farmerja után nyúl. Lassan, a fiatalabb combjaiba kapaszkodva letérdel elé, hogy segítsen kilépni belőle. A mozdulat fáj, de a vágya sokkal erősebb annál, hogy ezen problémázzon. Ebből a szögből is hihetetlenül gyönyörűnek találja az énekest. A mellkasa csillog, és muszáj elmosolyodnia tőle, mert olyan feldúltan jött el hozzá, annyira sok volt benne az adrenalin, hogy még ki is melegedett tőle, amire ő most rátesz még egy lapáttal. Louis pedig elhatározza, hogy ma este nem lesz szüksége box edzésre, hogy levezesse az energiáit. Minden cseppjét ő maga fogja elvenni.
Az alsó még Harryn van, amikor az arcát hozzá dörgöli, és Harry egy nagy sóhajjal kap Louis hajába. Végigcsókolja a fehér bokszeren átsejlő merevedését, és közben egy pillanatra felnéz a zöld szemekbe, amik vágytól elsötétülve nézik minden mozdulatát, míg a pillangója szinte szárnyra kel a hasfalán a szapora lélegvételeitől. Lassan lehúzza róla a fehér pamutot is, és gondolkodás nélkül nyalja végig a száját a fiú erekciójának látványától. Tartotta már a kezében, de akkor alig volt magánál, és hamar el is fáradt a mozdulatoktól, így most biztos benne, hogy dupla annyi élvezettel tartozik Harrynek, mint amit akkor átéltek. Apró csókokat ad a fiatalabb térdétől felfelé, egészen a combja tövéig, és amikor az énekes már azt hinné, hogy végre a legkönyörgőbb pontja is kap, Louis a másik térdétől kezdi el ugyanezt a játékot.
– Jézusom, tényleg azt akarod, hogy rimánkodjak neked… – nyög fel Harry, és már nem bírja tovább, a saját farkához kell érnie, de Louis nem akadályozza meg ebben, csak egy kéjes vigyorral nézi, és folytatja az csókjai útját, míg oda nem ér, és a nyelvét kidugva kéri Harryt. A fiú sóhajtozva, a fejét ingatva irányítja a már vágytól szivárgó merevedését a szájába. Amikor végre megérzi a fiú ízét, megint eltolja a kezeit az útból, és ő kezd el azon dolgozni, hogy Harryt a lehető legközelebb sodorja ahhoz, hogy a hálószobába vihesse. Illetve csak vinni akarja, mert újra felegyenesedve előtte rájön, hogy ez akármilyen izgató is lenne, a lába miatt képtelen lenne felemelni Harryt. Még a saját súlyát is okosan kell ráhelyeznie. Csak félig-meddig csalódottan felsóhajt, de Harry úgy néz ki, pontosan érti, hogy mi zavarta meg az idősebbet, mert elmosolyodik, megcsóválja a fejét, és az ajkaira tapadva felkapja Louis-t, nagyon vigyázva a combjára, és elindul vele. Louis a nyakába kapaszkodik, és megigazítja a piros hajpántot a fején.
– Ezzel a hajadban foglak megdugni – motyogja a szájába, de a fiú nem felel, csak egy morgást enged ki az ajkai közül válaszul.
– Hová vigyelek? – kérdezi Harry mély hangon, Louis pedig a megfelelő ajtóra bök, és már bent is vannak. A zöld szemű nagyon óvatosan fekteti el az ágyon a doktort, és néhány másodpercre felegyenesedik, és az ágy végéből nézi a férfit. Louis a pólója szégélyéhez nyúl, de Harry villámgyorsan terem felette, és ő veszi le róla végül, míg a szája folyamatosan valahol Louis bőréhez vagy éppen ajkaihoz ér. A mellbimbóin jár a nyelve, amikor lehúzza róla a rövidnadrágot is, de ő nem fecsérli úgy az időt, mint Louis tette, egyszerre tűnteti el azt a férfi alsójával, és zoknijaival együtt. A doktornak a lihegések közben muszáj elmosolyodnia a fiú türelmetlenségén. Harry, vigyázva Louis lábára, feljebb tolja őt az ágyon, és már hajolna az idősebb merevedésére, amikor Louis megállítja.
– Feküdj a hátadra, édes – kéri őt karcos hangon, és látja, tetszik Harrynek, hogy az ő kezében az irányítás, de a fiú mégis szófogadatlanul megkóstolja őt, mielőtt tenné, amire a másik kérte.
Louis az éjjeli szekrényből előkapja a szükséges dolgokat, és miután felgörgette magára az óvszert, olyan sebességgel, hogy azzal olimpiát is nyerhetne, ha lenne ilyen sportág, oldalról hajol ismét Harry férfiasságára, és oda sem néz, amíg síkosítót ken az ujjaira. Míg az egyik kezével a fiú erekciójának a tövét szorítja, a másikkal a lábai közé nyúl, mert mindent akar, csak azt nem, hogy a mai este ne százszázalékosan az élvezet jegyében teljen.
– Lou… – nyöszörgi a haját tépve a fiatalabb, és ezt már elég jelnek veszi arra, hogy talán készen áll. Magán is elsimogat egy keveset a hűvös zseléből, és az oldalára fekteti Harryt, hogy mögé helyezkedhessen. Ez nem a kedvenc pozíciója, és nem is látja jól így a fiú arcát, bármennyire is szeretné, de vigyáznia kell a sebére, a varratok még bent vannak.
Harry hátrafordítja a fejét, és Louis azonnal lecsap az ajkaira. Harry nyelvének ízével a szájában merül el a fiúban, és ezzel olyan érzelmek áradnak szét a teste minden egyes porcikájában, amit képtelen kontrollálni. Harry hangosan nyög fel, így elszakadva az ajkaitól, és hátradől Louis mellkasára, teljesen átadva magát a férfinak. Louis emlékszik, hogy azt mondta, felkiabálja majd az egész szomszédságot, és egyáltalán nem hazudott neki. Meg sem próbálja visszafogni a hangját, és ez, a heves lökéseivel kiegészülve, gyorsan sodorja őket az élvezet felé. Ez nem szokott ennyire hamar eljönni, de Louis még nem is volt soha egy ennyire elbűvölő teremtéssel, mint amilyen Harry. Nagyon fontos neki a fiú, és erre ma jött rá. Nem is ma, ezt már régen tudta, csak megpróbálta a lehető legmélyebben eltemetni magában. Azonban, amikor Harry kétségbeesve megjelent az ajtajában, hogy rázúdítsa a sérelmeit, ezzel együtt az érzéseit is, az volt a kulcs a cellához, ahová Louis zárta be a sajátjait. Két teljes nap összezárva, a félelem és halál árnyékában elég volt, hogy Harry felkerüljön élete legfontosabb személyeinek listájára. És még ott is egy kiemelt helyet kapjon.
– Istenem, Szupersztár… olyan nagyon közel vagyok… – nyögi a fiú tarkójába, mire Harry hátranyúlva eltolja őt magától, és a hátára fekteti. Átlendíti a lábát a férfi csípőjén, és újra magába vezeti a hosszát, míg közben marokra fogja a sajátját.
– Látnom kell közben az arcod – lihegi Harry, és Louis behajlítja a jó lábát, hogy a fiú abba kapaszkodva kezdhessen mozogni felette. Így már nem kell sok. Túl intenzív, túl mély, Harry szemei túl sötéten fürkészik, míg elnyílt ajkakkal nyög felette, és amikor érzi, hogy már elindult, a zöld szemű merevedése után nyúl, hogy őt is magával rántsa. Harry nem szólt egy szót sem arról, hogy ő hol tart, de Louis egészen pontosan attól élvez el, hogy a fiú olyan lehetetlenül ráfeszül, amikor a hasára lövell. A sikamlós maszattal nem foglalkozva fekszik el Louis mellkasán, és hevesen csókolja őt, a férfi alig bírja tartani az ütemet. Minden fokozatosan csitul el. Harry lélegzete, a csókja, Louis lüktetése, és a vörösből fehérbe csapó szenvedély színe, ahogy sűrű felhőként vette körül, és most már eloszlani látszik. Harry fején elcsúszott a kendő, és ezen elmosolyodik.
– Nem akarok elszakadni tőled – leheli a fiú a nyakába, és ő sem akarja. Csak öleli, és soha többé el sem engedi ezt az értékes kincset, amit a föld alatt talált meg a sötétben, pedig már eddig is fényesen ragyogott mindenki számára, csak ő nem vette észre. A sorsuk azt akarta, hogy ne vegyék észre egymást, csak egy olyan pillanatban, amikor mindenük meglesz ahhoz, hogy képesek legyenek a másik lelkét is látni, ne csak azt, amit a világnak mutatnak. Még mindig fél mindentől, ami nehézség lehet a külön bejáratú szupersztárjának hétköznapjaiban, de ha Harry így öleli őt, amikor úgy érzi, elveszíti minden erejét, akkor végig fogja tudni csinálni. Harryért megéri harcolnia akár az egész világgal szemben is.


Harry

Szombat, 08:00

Harryt egy mobiltelefon ismeretlen ébresztője húzza ki az édes álmából. Nem tudja, hol lehet, és a helyzet még furcsábbá válik, amikor egy forró test nehezedik keresztben a mellkasára. Amikor óvatosan kinyitja a szemeit, szembe találja magát egy vállra tetovált szarvassal, és lassan minden a helyére kerül. Elégedett mosollyal hunyja le a fényre ilyen korán még nagyon érzékeny szemeit, és felkuncog, amikor Louis eszeveszett módjára csapkodja a telefonját az éjjeliszekrényen, míg végül sikerül kikapcsolnia az ébresztőt.
– Ne haragudj – szabadkozik a férfi olyan halkan, mintha még bárki aludna a szobában a hangzavar után.
– Miért van ilyen koránra beállítva a mobilod? – dünnyögi Harry a kérdést, és amikor Louis vissza akar húzódni a helyére, magához öleli, és nem engedi, hogy mozduljon.
– Már nyolc óra van, Harry – méltatlankodik Louis, és annyira rekedt, hogy Harrynek magában kell összeraknia, mit mond. – Mindig ilyenkor kelek, ha nem kell dolgozni mennem. Nem volt belekalkulálva az, hogy hajnalig szeretkezni fogok bárkivel is – teszi hozzá viccelődve.
– Hm – foglalja össze a véleményét Harry még mindig csukott szemekkel, és még mindig mosolyogva. – Legközelebb előrelátóbb leszel.
– Minden bizonnyal. – Harry nem látja, de biztos benne a hangja alapján, hogy Louis éppen a szemét forgatja.
– Panaszkodni akarsz, amiért ébrentartottalak? – kérdezi kihívóan a férfitől, amivel kiérdemel egy kis harapást a vállán.
– Egy percig sem – biztosítja a fiút Louis, és egy sóhajjal elnyúlik a mellkasán.
Harry szeret a turnéi előtt annyit lustálkodni, amennyire csak lehetősége van. Amikor éppen nincs próbája, délig szokott az ágyban maradni, és előfordult már, hogy még délután is egy szál alsóban – vagy akár anélkül – tett-vett a házban. Néha berak valami filmet, amit már ezerszer látott, de tudja róla, hogy tökéletesen kikapcsolja néhány órára, vagy ha kicsit aktívabban akarja tölteni a napot, lemegy az edzőterembe. Mindegy, mit csinál, a lényeg, hogy kikapcsolja az agyát, hogy kipihenten kezdhesse a koncertsorozatot. És most, ahogy Louis ágyában fekszik, a férfi teste pedig hozzásimul, már egyértelmű, hogy mostantól valami teljesen más fog felkerülni a legjobb szabadidős tevékenységek listájának élére. És erről eszébe jut valami más, ami újra mosolyt csal az arcára.
– Szóval, visszatérve a te kis listádhoz – kezdi komolyan. – A szex velem már felkerült rá?
Louis félig felül mellette, és a fejét a tenyerébe támasztja.
– Ez miért fontos? – kérdez vissza csipkelődve.
– Csak szólni akartam, hogy ha esetleg elfelejtkeztél róla – magyarázza Harry, és lopva a dokira pillant, aki alig tudja visszatartani a nevetést.
– Nem hiszem, hogy a listán a helye, ha ilyen könnyen elfelejthető – vonja meg a vállát, mire Harry megböki a hasát az ujjával. – Hé! Nem ér erőszakhoz folyamodni! – fakad ki Louis, és a hasához kapja a tenyerét, mintha legalább lőtt sebet szerzett volna.
– Jóváteszem – ajánlja azonnal az énekes, és máris Louis felé gördül. – Egyúttal arról is gondoskodom, hogy tuti emlékezetes legyen, amikor velem vagy.
Az orrával tolja el az útból a doktor kezét, hogy hozzáférjen a hasához, és végigpuszilja a bőrét egészen le, a combjáig. Louis teljesen meztelen, így még csak azzal sem kell időt töltenie, hogy levetkőztesse. A férfi a plafon felé fordulva mocorog alatta, és a nevét ismételgeti, miközben az ujjaival hátrafésüli a haját, és a tincsekbe markolva próbálja a megfelelő helyre húzni. Harry már majdnem beadja a derekát, amikor fülsiketítő hangon megszólal a mobilja. Louis megdermed, és frusztráltan sóhajt fel, de elengedi a fiút, aki bosszankodva, az orra alatt káromkodva veszi magához a mobilját.
– A menedzserem az – mondja Harry, miközben a még mindig csörgő telefont bámulja. – Már azt hittem, valami baja van, hogy eddig nem keresett – húzza el a száját. – Ha nem veszem fel, újra fog hívni…
– Vedd csak fel – szól közbe Louis, és biztatóan bólint, miközben magára húzza a takarót. Harry beharapja az ajkát, de végül fogadja a hívást.
– Hol a fenében vagy? – mordul rá Jeff köszönés nélkül.
– Jó reggelt – mondja Harry illedelmesen, és lehuppan Louis mellé, az ágy háttámlájának dőlve. – Garynek szóltam, hogy dolgom van, és ne keressetek.
– Mégis milyen dolgod lehet két nappal a turné kezdete előtt azon kívül, hogy próbákra jársz?
Harry úgy dönt, mégis kimászik az ágyból, és a telefont a füle meg a válla közé szorítva ügyeskedi fel magára az alsóját, majd egy rövid, bocsánatkérő mosollyal elfordul Louis-tól, és kilép a szobából.
– Van életem – sziszegi a telefonba, amikor hallótávolságon kívül kerül. Nem azért megy a nappaliba, mert titkai vannak Louis előtt, egyszerűen csak… pár órája szerezte vissza a férfit, és baromira fél, hogy elcseszi valamivel. Még úgy is, hogy Louis csak őt hallja a beszélgetésből elég ahhoz, hogy kikövetkeztesse, Harry és Jeffrey szóváltásba keveredett, és semmi szükség rá, hogy magát okolja emiatt. Nem tehet róla, hogy az énekes menedzsere néha egy igazi seggfej.
– Nekem miért nem szóltál, hogy nem leszel otthon? Tíz perce becsöngettem hozzád, és senki sem nyitott ajtót – panaszkodott Jeff.
– Meglepődtem volna, ha valaki mégis beenged – horkan fel Harry, és lehuppan a kanapéra.
– Harry, ez nem vicces. Azok után nem, ami alig pár hete történt – szól rá a férfi feldúltan.
– Aggódsz a tejelő tehén miatt? – csipkelődik tovább a fiú, mert nagyon mérges, amiért ott kellett hagynia Louis-t egyedül az ágyban. Jeff sose hívhatta volna jobbkor, ráadásul ilyen hülyeségek miatt.
– Tudod, hogy nem erről van szó – mondja Jeff egy fáradt sóhajjal.
– Akkor kibököd végre, miért hívtál? – sürgeti a fiú, mert annyi sokkal kellemesebb időtöltést tudna elképzelni, mint hogy a dühös, rinyáló menedzserét hallgassa.
– Tíztől lesz a próbátok – tér végre a lényegre Jeff.
– Nem úgy volt, hogy délután? – értetlenkedik Harry. – Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem ez lett megbeszélve.
– Délután egytől ruhapróbára mész. Ne aggódj, már a többieket is értesítettem, hogy hamarabb találkoztok – mondja a férfi, és még csak együtt sem akar érezni az énekessel.
– Hát ez csodálatos – temeti az arcát a kezébe a fiú. – Nem így terveztem a mai napot.
– Ez a munkád, Harry, és nem mondhatod…
– Oké, oké – szól közbe Harry. – El se kezd. Rendben. Ott leszek tízre, de most le kell raknom – hadarja, és egy gyors köszönés után meg is szakítja a hívást. Már csak egy órája maradt, hogy Louis-val legyen, és azt a drága időt nem fogja Jeffel tölteni a telefonon.
Már éppen indulna, hogy visszabújjon a doki mellé, amikor az kilép a hálószobából egy melegítőnadrágban és pólóban. Elmosolyodik, amikor meglátja a fiút, de aztán gyorsan el is komolyodik:
– Minden rendben?
– Persze – feleli Harry, és rájön, hogy valószínűleg Louis ruhái miatt vág olyan kétségbeesett fejet, hogy a doki rákérdezett. – Csak abban bíztam, talán megvársz az ágyban – teszi még hozzá.
– Hát, öhm… – kezdi Louis, de Harry közbeszól:
– Nem baj, egy óra múlva le kell lépnem amúgy is – vonja meg a vállát Harry, és bemegy a szobába, hogy magára vegye az előző napi ruháit. Éjjel már egyszer zuhanyoztak, így nem akarja megint ezzel tölteni az időt. Inkább csatlakozik a férfihoz, aki éppen a reggelin ügyköd valamit. Negyed óra múlva már meg van terítve, és néhány pirítós, lágytojás, és narancslé kerül az asztalra.
– Kérsz kávét? – kérdezi Louis, és már éppen állna fel az asztaltól, de Harry a kézfejére fekteti a tenyerét.
– Majd megállok egy Starbucksnál próbára menet, ne fáradj vele. Inkább együnk együtt – mondja neki kedvesen, az egyik pirítós csücskét rágcsálva. Louis bólint, és ő is nekikezd a reggelinek, miközben képtelen levenni a szemét az énekesről.
– Mi az? – kérdezi Harry mosolyogva, amikor Louis már másodszor süti le a szemét, amikor ránéz.
Louis elgondolkodva nyalogatja le a tojássárgáját a kiskanálról, és Harry elképedve figyeli, miközben a farka érdeklődőn megmoccan a nadrágjában. Az emlék, hogy a férfi mi mindenre képes azzal a kis, rózsaszín nyelvével, még túl élénken él a fejében.
– Régen volt már, hogy együtt reggeliztem valakivel a saját konyhámban – vonja meg a vállát Louis.
– Sose volt még olyan, hogy reggeli közben azt gondoltam, bár én lennék a főfogás – motyogja Harry válaszul, és amikor Louis hirtelen rákapja azt a gyönyörű tekintetét, megszünteti kettejük között a távolságot, hogy összetapassza az ajkaikat. Amint átfurakodik a nyelvével, a doki a szájába nyög, ő pedig frusztráltan nyöszörögve próbál még közelebb hajolni hozzá. Bár több ideje lenne. Bár ne lennének kettejük között ruhák… a kezeit Louis combjaira támasztja, és akkor a férfi újra felnyög, ezúttal teljesen máshogy, amitől a fiú ereiben megfagy a vér.
– Ne haragudj, ne haragudj! – kántálja Harry kifulladva, miközben az ujjaival simítja ki Louis arcát, ami eltorzult a fájdalomtól. – Nem akartam.
– Tudom. Semmi baj, mindjárt elmúlik – feleli Louis, és miután magára erőltet egy mosolyt, lágyan megpuszilja Harry száját. Míg befejezik az evést, az énekes képtelen róla levenni a szemét. Elvarázsolja, hogy a reggeli narancsos napsugár megvilágítja Louis kék szivárványhártyáját, és a férfi hunyorog a nap miatt, amitől a szempillái minden alkalommal megrezdülnek. Kis apróságok, amiket a betemetett pincében nem látott a gyér fényben, de most igyekszik őket megcsodálni és örökre megőrizni az emlékezetében. Eszébe jut, hogy a vérveszteségtől szinte szürkéssé fakult bőre most már milyen egészségesen csillog, és végtelenül ellenállhatatlan az alvástól és a szextől kócos hajával. Máris túl fájdalmas belegondolnia, hogy két nap múlva magára kell hagynia ezt a kincset.

Szombat, 10:12

Amikor Harry belép a próbaterembe egy jeges frappéval a kezében, már az egész zenekar ott van. A két lány egymással beszélget, Mitch a gitárját hangolja, Adam pedig egy széken ül, és a telefonját nyomkodja. Amikor bezáródik mögötte az ajtó, azonnal felé fordulnak egy pillanatra.
– Bocsánat a késésért, hirtelen ért az időpont változás – magyarázza, és amikor mindenkitől egy mosolygós bólintást kap megértésük jeléül, már tudja, hogy nincs baj. Egyedül Mitch nem néz felé, de biztosan a gitárja elvonja minden figyelmét, így Harry nem foglalkozik vele. Nem egyszer látta már, hogy a férfi szinte transzban tisztogatta és állítgatta a kicsikéjét.
– Attól féltünk, megint valami bajba keveredtél – jegyzi meg Clare.
– Nem, nem erről van szó – mosolyog Harry a lány hangjából kiszűrődő aggodalom miatt. – Jeff csak ma reggel szólt, ennyi az egész. Ezelőtt semmi sem mondott az újabb ruhapróbáról. Azt hittem, azzal már végeztünk.
– A Guccinak fontos, hogy tökéletesen nézz ki a ruháikban – vigyorog Sarah, a dobverőt forgatva a kezében.
– Valószínűleg igazad van – ért egyet Harry is, miközben kortyol egyet a kávéjából, és a fejét csóválva Sarah felé nyújtja. – Tudom, hogy imádod, de nekem is hagyj még egy kicsit – mondja neki, aztán a gitárjáért megy, hogy elkezdhessék a próbát.
Harry egész idő alatt Mitch-et figyeli a szeme sarkából. Sarah, a férfi és Harry között szoros barátság alakult ki az elmúlt néhány évben, és igaz, hogy Mitch sosem volt valami bőbeszédű, de azért ennyire hallgatag sem. A próba felére megnyugtatja magát azzal, hogy biztosan túlreagálja az egészet, és akkor sem kérdez rá, amikor tartanak egy húsz perces szünetet. A turné előtt muszáj, hogy kiegyensúlyozott legyen a légkör a tagok között, így nem gondolja azt, hogy érdemes lenne kérdőre vonni az érintettet. Inkább belead mindent a gyakorlásba, és Louis-ra gondol, miközben a Medicine-t énekli. Nincs nehéz dolga, még mindig érzi a doki illatát és ízét, és elmosolyodik a gondolaton, hogy innentől kezdve mennyire egyszerű lesz előadni az érzelmesebb dalokat is. Rájön, hogy Louis olyan neki, mint egy múzsa, és még a próba vége előtt felötlik benne a gondolat, hogy írni akar neki egy számot. A próba végére még vidámabb lesz, mint az elején, és mielőtt lelépne a ruhapróbára, tárcsázza Louis számát.
– Szia – hallja meg a doki rekedtes hangját a vonal túlsó végén, és máris mosolyog, mint egy idióta.
– Szia.
– Jó volt a próba? – érdeklődik Louis, és egy női hangot hall a háttérben.
– Igen, jobb nem is lehetne. Zavarlak? Van nálad valaki?
– Csak Lottie – feleli Louis. – Mellesleg üdvözöl.
– Én is őt – válaszolja Harry. Már első pillanatra szimpatikus volt neki a lány, és bízik benne, hogy majd jobban is megismerheti. – Azért hívtalak, mert jó lenne ma még találkozni. Három körül végzek.
– Mi lenne, ha elvinnélek pizzázni? – kérdezi Louis lelkesen. – A konyhai tudományom hagy maga után némi kivetnivalót, de van itt nem messze egy étterem, ahol isteni a kaja.
Harry az ujjai közé fogja az alsó ajkát, és éppen azon filózik, hogy Garynek szükséges-e velük tartania. Sajnos az utóbbi időben a földrengés, és a közeledő turné miatt egyre nagyobb felé az érdeklődés. Ha egyedül menne, Jeffrey tuti kinyírná.
– Öhm, benne vagyok – mondja végül, de úgy tűnik, Louis azonnal meghallja a hezitálást a hangjában.
– Ne mondd, hogy nem szereted az olasz kaját. Vagy várj, az alakod miatt aggódsz? – kérdezi a doki viccelődve.
– Imádom az olasz kaját, és biztos vagyok benne, hogy később majd megdolgoztatsz – feleli Harry nevetve. – A kérdés az, hogy téged zavar-e ha hármasban megyünk? – teszi fel óvatosan a kérdést a fiú.
– A testőrödre gondolsz? – kérdezi Louis egy kis hallgatás után.
– Igen, sajnos kénytelenek leszünk magunkkal hurcolni ilyen kiruccanásokra – mondja Harry keserűen. – De ne aggódj, egy másik asztalnál fog ülni… apropó asztal… megmondod a hely nevét? Foglalok helyet egy csendes sarokba.
Louis sóhaját még a telefonon keresztül is könnyen kiszúrja az énekes.
– Harry, ha gondolod maradhatunk itthon is. Rendelünk kaját, és nézünk valami filmet. Mit szólsz? Ez kevésbé körülményes.
– Nem! Nem, Louis. Előbb utóbb kénytelen leszel hozzászokni, hogy ez velem jár, és inkább most derüljön ki, ha nem bírod – magyarázza Harry egy gombóccal a torkában. – Szeretnél elmenni arra a helyre, és én is szeretném, ha ott ennénk.
– Rendben – egyezik bele végre Louis is, és miután lediktálja a hely nevét és címét, elköszönnek egymástól.

Szombat, 14:53

Harry és Gary már a hangulatos olasz étteremben ülnek, amikor Louis is megérkezik, hogy csatlakozzon hozzájuk. Harry vigyora azonnal a füléig ér, amikor megpillantja a férfit. Louis egy szürke vászonnadrágot, és egy kék inget visel, ami tökéletesen kiemeli a szemei színét. Harry is hazaugrott átöltözni még a ruhapróba előtt, és a pulóverét egy színes mintás ingre cserélte.
Louis az ujjait idegesen tördelve lép az énekes elé, mintha bizonytalan lenne a következő lépést illetően. Végül Harry magához tér a viszontlátás mámorából, és felpattan, hogy egy szájrapuszival üdvözölhesse a dokit.
– Elképesztően nézel ki – jelenti ki Harry, és amint leülnek egymással szemben, a kezeibe fogja a férfiét.
– Igyekeztem, elvégre egy világsztárral randizok, aki mellesleg a világ egyik legszexibb pasija – vonja fel a szemöldökét kihívóan Louis.
– Akkor ez egy randi? – kérdez rá a fiú elégedett mosollyal.
A doki már az étlapot bújja, és megvonja a vállát a kérdésre, de a kinyitott menü felett a szemei mosolyra húzódnak.
Louis javaslatára mindketten pizzát választanak, és még hagynak helyet a desszerteknek is. Harry Olaszországban evett utoljára ennyire finomat, és nem győz áradozni, hogy mennyire hálás, amiért Louis-nak köszönhetően felfedezte ezt az éttermet. Miközben erről mesél, a desszert is megérkezik. Harry cannolit eszik, a férfi pedig tiramisut.
Az egész annyira jól alakult, hogy Harryt sokként éri, amikor Gary az asztalukhoz lép, és bizalmasan a fülébe suttogja, hogy az étterem előtt összegyűltek a paparazzik. Hirtelen leolvad az arcáról a mosoly, és már a vörösbor sem ízlik neki annyira.
– Mi a baj? – húzza össze a szemöldökét Louis a hirtelen hangulatváltozást látva.
– Valahogy megtudták, hogy itt vagyok – feleli Harry, és már próbálja fejben kitalálni, mit tehetnének. – A hátsó ajtón kell kimennünk.
– Kikről beszélsz, Harry? – értetlenkedik Louis.
– Az idegesítő, végtelenül kitartó és személyes teret nem ismerő paparazzikról – mondja az énekes frusztráltan, és közben leinti a pincért, hogy beszélnie kell a főnökkel. Gary már a sofőrrel telefonál, hogy a Range Rover guruljon a hátsó utcába, és várja meg őket. Louis csak kapkodja a fejét a történtek hatására.
– Harry, ha nem akarsz velem mutatkozni, menjetek ti előbb, én várok egy negyed órát – próbál valamit kitalálni, mert orvosként bosszantó, hogy ennyire kicsúszott a kezéből az irányítás.
– Semmi értelme. Rá fognak jönni, hogy ki vagy, és nincs az az isten, hogy itt hagyjalak egyedül a hiénák között – csóválja a fejét Harry. – Velünk jössz, rendben? Majd valakit visszaküldök a kocsidért.
Louis-nak nem marad túl sok választása, mint hogy bólintson, és szó nélkül hagyja, hogy Harry maga előtt terelje a konyhák, majd a hátsó kijárat felé. Azonnal beülnek a sötétített üveges terepjáróba, ami szinte az ajtóban parkol.
– Lehet, hogy követnek minket – szól nekik hátra Gary még Harrynél is mélyebb hangon, amikor már öt perce kint vannak a sugárúton. – Megpróbáljuk lerázni őket.
– Rendben – bólint Harry. – Változott a terv. Hozzám megyünk – adja az utasításokat, majd visszafordul Louis-hoz, és halkabban folytatja: – Nem akarom, hogy megtudják, hol laksz.
– Oké – feleli Louis, mert valószínűleg nincs más, amit mondhatna. Harry magához húzza, és a fülébe duruzsol, hogy egy kicsit lenyugtassa.
– Tudom, ez most így hirtelen biztosan furcsa és ijesztő neked. De semmi baj, nem ez az első ilyen, ahogy biztosan nem is az utolsó.
– Már úgyis látni akartam a villádat – feleli Louis, és az énekes legnagyobb örömére elmosolyodik, és mintha fokozatosan eltűnne a feszültség is a hangjából. – A medencédben még nem fürödhetek a seb miatt, de a super king size ágyadat szívesen kipróbálnám – teszi hozzá halkan, és miután oldalra pillant a testőrre és a sofőrre, óvatosan megnyalja Harry nyakát közvetlenül az ütőere fölött.
– Felizgat az adrenalin? – kérdezi Harry, és a keze már a doki inge alatt a derekán, de mielőtt válaszolhatna a kérdésre, bekanyarodnak a háza elé, így kénytelenek elhúzódni egymástól.
Ahogy kiszállnak, Louis szájtátva bámul a modern, hatalmas épületre, és hangosan meg is jegyzi, hogy legalább hatszor akkora, mint az ő kicsinek nem mondható háza.
– Később megmutatok mindent, de mi lenne, ha most előrevennénk a hálószoba felfedezését? – kérdezi Harry, miközben az óriási nappali mellett elhaladva a lépcső felé terelgeti a vendégét. Louis hirtelen megtorpan, és úgy néz a nagy lépcsősorra, mint az ellenségére.
– Azt hiszem, ha feljutok, meg is érdemlek mindent, ami reggel elmaradt – néz Harryre viccelődve, és a korlátba kapaszkodva indul el felfelé.
– Felviszlek – követi azonnal Harry, de Louis megcsóválja a fejét.
– Előbb utóbb vissza kell szoknia a lábamnak, és már nem kell úgy vigyáznom rá, mint az elején.
Talán egy kicsit bicebócán, zihálva, de hamarosan sikerül felérniük az emeletre, és amint bezuhannak az ágyba, Harry bőségesen megjutalmazza a férfit a kitartásáért.

Szombat, 19:16

Az énekes éppen végez a zuhanyozással, amikor megszólal a csengő. A fejére és a dereka köré tekert törölközővel rohan ki a fürdőből, majd le a lépcsőn, hogy megnézze, ki az. Louis kezében egy pohár vízzel nézelődik a medencére néző teraszon, mert sajnos ő nem áztathatja pár percnél tovább a sebét, így korábban kimászott a két személyes zuhany alól. Harry ruháit viseli, és minden egy kicsit lóg rajta, mire a fiú elmosolyodik a látványtól.
Amikor Harry meglátja, hogy Jeff nyomkodja a kapucsengőt, beengedi, és félve pillant Louis felé. Arra magasról tesz, hogy a menedzsere mit fog szólni a vendégéhez, inkább amiatt aggódik, hogy a dokinál mikor fog betelni a pohár. A délutánjuk enyhén szólva is furcsán alakult, és már csak az hiányzik, hogy Jeffrey rátegyen még egy lapáttal. Louis időközben visszasétált a nappali közepére, és kérdőn bámulja Harryt.
– Jeff az. Megpróbálom lerázni, de ha már így alakult, bemutatlak neki – magyarázza Harry, mielőtt ajtót nyit.
– Rosszkor jöttem? – kérdezi az újonnan érkezett, és amikor meglátja az idegent, megtorpan az előszobában. – Minden bizonnyal… – dünnyögi az orra alatt válaszolva a saját kérdésére, de azért Louis elé lép:
– Jeffrey Azoff vagyok, Harry menedzsere – nyújtja a kezét felé.
– Dr. Louis Tomlinson – üdvözli ő is kedvesen. Harry elmosolyodik, mert borzasztóan szexinek találja Louis titulusát. A jelenet arra emlékezteti, mint mikor először találkoztak a kórházban, és kezet fogtak.
– Egy pillanatra felszaladok, magamra kapok valamit – mondja Harry. – Addig szolgáld ki magad, Jeff – int a bárpult felé.
Tényleg nagyon gyorsan elkészül, még a haját is útközben lefelé fésüli ki, és a kefét az előszobában teszi le, de úgy tűnik, Jeffnek ennyi idő is elég volt. Harry megkövülten hallgatja a menedzsere hangját, ahogy bizalmasan duruzsol Louis-nak.
– Még annyira fiatal, a karrierje folyamatosan ível felfelé. Maga egy sokkal okosabb ember, akinek be kell látnia, hogy csak visszafogná. Mondjon egy összeget, és kérem, még az emlékezetéből is törölje ki ezt a kis kalandot.
– Én nem hiszem, hogy… – kezdi Louis teljesen kétségbeesve, de Jeff leinti.
– Higgyen nekem, én ismerem őt, és olyan, mintha a fiam lenne. Jót akarok neki, és ami kettejük között alakul, az teljesen tönkretehet mindent. Harrynek olyan szüksége van arra, hogy a színpadon legyen, mint a levegőre. Maga csak egy kaland neki, de még ő sem akarja beismerni magának.
Harry nem bírja tovább hallgatni ezt a sok hülyeséget, és belép a nappaliba. Legszívesebben üvöltene a menedzserével, de Louis miatt visszafogja magát, és lehalkított hangon, szikrázó szemekkel néz rá a nemrég érkezett férfire:
– Azt hiszed, hogy ez csak egy játék? El sem tudod képzelni, mennyire fontos nekem – sziszegi a szavakat Jeff felé.
– Harry, ez őrültség, lásd be végre – mondja a menedzser szinte könyörgőre fogva. – Nem láthatnak vele. Folyton le kell majd tagadnod.
– Nem érdekel, mi az ára, de magam mellett akarom tudni. Szeretem őt, Jeffrey – mondja Harry határozottan, és ijesztően nyugodtan. Aztán Louis felé fordul, és az utolsó szavakat csak neki címzi: – Szerelmes vagyok belé.
Utálja, hogy a vallomását egy oda nem illő ember előtt kellett megtennie, de ez van. Itt az ideje, hogy felvilágosítsa Jeffet a helyzetről. Még mindig Louis-ra néz, és látja rajta, hogy a doki zavarban van, és bárhol szívesebben lenne. Szíve szerint kitekerné Jeffrey nyakát, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozta a férfit, de ismét csakis Louis miatt visszafogja magát, és inkább leül Louis mellé, majd átkarolja a vállát.
– Ennek nem lesz jó vége, Harry – jelenti ki Jeff, de szerencsére már szedelődzködik, mert rájön, hogy ez így nem fog menni, akármilyen megszállottan próbálkozik. Még egy utolsó pillantást vet a kanapén összebújt pár felé, és két perc múlva végre hallják, amikor elhajt a kocsijával.
Harry még mindig Louis-t öleli, egyre erősebben, mintha bármelyik pillanatban levegővé válhatna. Attól fél, hogy a férfi úgy dönt, mégsem való ez neki, és tudja jól, hogy ha kimondaná, nem lenne szíve visszatartani. Nem akarja elcseszni a nyugodt, kiegyensúlyozott életét, ahhoz túlságosan szereti. Amikor Louis elhúzódik, ijedt tekintettel követi minden kis mozdulatát.
– Akkor körbevezetsz a házban? A háló szuper, de szerintem vannak még érdekes dolgok máshol is – mondja egy kis mosollyal, és Harry megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, majd előre dől, hogy megcsókolja. Szüksége van rá. Talán mindkettőjüknek szüksége van arra, hogy elhiggyék, együtt meg tudják csinálni.