Ha tudnék repülni 6.

Sziasztok! Hoztam egy részt nektek mára :) Köszönjük az előzőhöz érkezett visszajelzéseket, szeretetet.

Louis 

Csütörtök, 23:30

Louis a plafont nézi egy nagy mosollyal az arcán, miközben a hatalmas ágyon Harry keresztben fekszik, és a feje a doktor hasán pihen. Az idősebb az énekes meztelen mellkasát cirógatja, és néha az ujjai közben végig gereblyéznek a zöldszemű haján. Amikor Jeffrey előtt Harry azt mondta neki, hogy szereti… Valósággal sokkolta. Louis is érzi, hogy már rég több ez egyszerű vonzalomnál, eddig mégsem volt még alkalma ezt elmondani. Ő sosem volt az a végtelenül romantikus típus. Ez a dolog, legalábbis első alkalommal, nagy gondot tud okozni a fejében. Egyben viszont biztos: nem Jeff előtt tervezi ezt a dolgot. Eddig félt volna ezt még magának is bevallani. Azt, hogy mennyire képtelennek érzi az egészet Harry nélkül azok után, hogy tudja, milyen vele, de közben ott volt a félelme és a bizalmatlansága is. A bizalmatlansága saját magával szemben. Nem hitte komolyan, hogy minden akadályt könnyedén legyőzhetnek. Ezek után viszont nem számít, mit hisz, csak az, hogy mit akar. Minden problémát megoldani, és együttes erővel felülkerekedni az összes akadályon. Képesnek kell lenniük erre.

– Mit válaszoltál volna Jeffnek, ha nem szólok közbe? – vált komolyra Harry hangja, amit Louis egyből észrevesz. Egész idáig nevettek és viccelődtek egymással. Ez nagyon jól megy nekik, de a fiatalabb most őszinte választ vár, és Louis nem is lenne képes szemrebbenés nélkül hazudni nekik. – Elfogadtad volna a pénzt?

– Nem – feleli gondolkodás nélkül, és úgy érzi, Harry szemébe akar nézni, de a fiú az üres plafont fürkészi még mindig. – Soha nem szakítottam volna veled pénzért. Tudod te is, hogy mi okozott gondot nekem. Ahogy azt is, hogy azon vagyok, hogy ez ne érdekeljen.

– Tudom, de mi lett volna, ha nem megyek be akkor a szobába? – erőlteti tovább a kérdést, Louis pedig felsóhajt. 

– Nem tudom, Harry – ingatja meg a fejét végül. A fiú még mindig nem néz rá, de tudja, hogy nem teljesen nyugodt, mert egyik keze a saját hasán dobol, másikkal pedig a száját csipkedi. – Sose tudok olyanra válaszolni, hogy mi lett volna, ha… Okkal nem úgy történt, és ez a lényeg. Amit mondtál, minden aggodalmam elsöpörte akkor, és már nem maradtak kétségeim. 

– Ha nem mondom azt? 

– Nem nyugszol, amíg nem kapsz valamilyen választ, ugye? – mosolyodik el a férfi, és ezzel egyidőben Harry felemelkedik, és törökülésbe tornázza magát. A doktornak muszáj beharapnia az alsó ajkát, ahogy a zöldszemű az ölébe húzza a takaró csücskét. Valószínűleg teljesen meztelenül nem is tudna vele egy tökéletesen komoly párbeszédet folytatni. Louis is feltolja magát, és a támlának támaszmodik, aztán Harry keze után nyúl. – Biztos vagyok benne, hogy megszállottan csak azon tudtam volna gondolkodni, mennyit árt, és mennyit használ nekünk ez a kapcsolat. Minden pillanatban mérlegeltem volna a fejemben a dolgokat. Őszintén nem tudom, hogy mi lett volna a végső döntésem. De biztosan nem azért hoztam volna meg, mert Jeffrey arra kért, vagy a fizetségért. 

– Értem – bólint, és a folyamatosan mozgó, egymást simogató ujjaikra néz. Louis látja rajta, hogy már nincs olyan felhőtlenül jó kedve, mint eddig, és úgy szeretné megint felvidítani. 

– Tudom, hogy a válaszom nem olyan tökéletes és romantikus. Nem az, amire vágytál, de őszinte akartam lenni veled – húzza magához a fiatalabbat, és ahogy Harry majdnem rázuhan, a halántékára szorítja az ajkait, hogy egy szeretetteljes puszit adjon neki, mielőtt a mellkasára fekteti a kócost. Ujjai folyton a zöldszemű hajában matatnak. Imádja a puha tincseket, amik még rövidnek számítanak, de ahhoz már elég hosszúak, hogy lássa a zabolátlanságát. Emlékszik néhány régi képre a netről, ahol nagyon hosszú haja volt, és megnézett még a kórházban pár videót is. Szexin túrt bele mindig. Talán hagynia kellene megint megnőni, bár neki így is nagyon tetszik. Talán mert így ismerte meg. 

– Én csak, bárcsak kínálhatnék neked egy normális kapcsolatot – morogja Harry a férfi mellkasán. – De nem lesz soha az. Tudod ezt. 

– Tudom, és ennek ellenére akarom – bólint a doktor magabiztosan. – Nem lesz könnyű, belekóstolhattam. Talán lesz nap, amikor a pokolba kívánom majd a karriered, de soha nem téged. 

– Lou, mindig őszintének kell lennünk egymással – próbál felnézni Louis-ra, a kékszemű pedig egy puszit nyom a homlokára. – Beszélnünk kell egyből, ha valami bánt minket. 

Az idősebb csak lejjebb csúszik, és finoman kezdi csókolni az énekes puha, most éppen a csipkedésről, és rágcsálástól pirosló ajkait. 

Persze, tudja ő mindezt, de ettől még az egész helyzetük nem egyszerű. Valósággal sokkolták a menedzser szavai, és talán a legjobban az, hogy mennyire természetesen tette neki ezt a szörnyű ajánlatot. Akaratlanul is elgondolkodik rajta, hogy lehetett-e már olyan ember Harry életében, aki végül azért tűnt el, mert elfogadta Jeffrey ajánlatát. Nem úgy nézett ki, mint akit kicsit is meghat, hogy Harry ellen mit követ el ezzel. Csak az üzlet lebegett a menedzser szeme előtt, és ettől Louis-nak borzasztó ellenszenvessé vált a férfi egyből az első találkozásukkor. 

Amikor egy utolsó puszival végül elválnak egymástól, a doktor máris hiányolja Harry ízét, és a finom sóhajait. Eligazítja magukon a takarót, aztán lekapcsolja az éjjeli lámpát, hogy lassan el tudjanak aludni. 

– Holnap mik a terveid? – kérdi az énekes a sötétben, és az oldalára fordul, hogy úgy vackolja magát Louis karjaiba. Az idősebbnek sokkal kényelmesebb még így feküdni, így nem nehezedik semmilyen súly a sebes lábára, bár mostanra már nagyon sokat javult. 

– A földrengés túlélőit egy belvárosi magánkórházba vitték át – kezdi halkan, és közben Harry tarkóját kényezteti a csókjaival, lassan temetve a nyakhajlatába az arcát, hogy most ott szórja tele édes puszikkal. – A kollégáim is ideiglenesen ott praktizálnak most, amíg a Burnet újjá nem épül. Holnap bemegyek. A főnökömmel van megbeszélésem. Szeretnék végre dolgozni. 

– Tényleg úgy gondolod, hogy már készen állsz rá? – súgja halkan, miközben vesz egy nagy levegőt, ahogy Louis egy aprót harap a vállába. 

– Már rég – leheli a férfi, és megnyalja az előbbi harapás helyét, és végtelenül élvezi a reakciókat, amiket Harry testéből vált ki ehhez hasonló apróságokkal. 

– Csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra – próbálja egy szuszra eldarálni a fiú, de Louis hallja, hogy többször is elfogy a levegő a tüdejéből közben. – Ha elfáradsz… vagy fáj… csak ülj le. Pihenj.

– Oké – mosolyodik el, és már sokkal szenvedélyesebb támadásokkal kínozza Harry érzékeit. – Ha elfáradtam, majd pihenek. 

Egy mozdulattal átfordul a hátára, és kikutat egy óvszert onnan, ahonnan eddig is elővarázsolta őket a göndör. Sabrinával is imádta a friss kapcsolatuknak ezt az időszakát annak idején, amikor a napi harmadik menet is olyan energikusan indul mintha még csak az első lenne, és nem jár más a fejében, csak hogy azt sem tudja hogyan érintse, miként kényeztesse a másikat. Ő éppen ebben a szakaszban van most, és amikor a fiatalabb vágytól ködös tekintetét látja a sötétben, amint hátranéz rá, biztosan tudja, hogy Harry is úgy érez, ahogy ő. 

Péntek, 8:22

A doktor halkan próbálja felvenni az előző napi ruháit, nehogy felébressze az énekest. Tízre kell beérnie a főnökéhez, és a kórház nincs messze, de igazán nem szeretne beragadni egy dugóba, és elkésni. London belvárosa igazi horrornak számít ezekben az órákban. Tulajdonképpen mindig. 

Már az ajtót igyekszik nagyon csendben nyitni, amikor le kell hunynia a szemeit, attól a csodálatos, álmosan zengő mély hangtól. 

– Köszönés nélkül akartál elmenni? 

– Kimerültnek tűntél, amint teljesen kiterülve horkoltál az ágyban – mosolyodik el, ahogy visszafordul a reggeli fényben csillogó zöld szemek felé. – Hamarosan itt a nagy pillanatod. Hagyni akartalak rápihenni. 

– Inkább választok egy búcsúcsókot, aztán alszom tovább úgyis, mint hogy sehol se találjalak, amikor felébredek – morogja, és Louis nem tudja megállítani magát. Muszáj az ágyhoz sétálnia, és azonnal adnia egy üdvözlő reggeli csókot a fiúnak. – Na erről van szó. Később látlak? 

– Mikor indulsz? 

– Holnap reggel – feleli izgatottan, de egy apró rándulás a szája szegletén egyértelművé teszi a doktornak, hogy Harry nem felhőtlenül boldog, és azt nagyon nem akarja. – Este már koncertem van. 

– Ez annyira izgalmas! – nyom egy puszit a fiatalabb homlokára, és most már az énekes mosolya is sokkal őszintébbnek tűnik. – Figyelni fogom a képeket, és a videókat. 

– Felhívlak majd, mielőtt színpadra lépek – simít végig Harry a kékszemű arcán, mire Louis képtelen visszafogni magát. Muszáj egy újabb csókot felejtenie a tökéletes ajkakon. 

– Kérdésedre válaszolva, persze, hogy látsz később – húzódik el néhány másodperc múlva. – Nem hiszem, hogy túl sokáig bent kell lennem. Csak megbeszéljük a hogyan továbbot így, hogy vendégkórházban vagyunk. És nagyon szeretném megnézni a betegeimet. Szerencsére nagyon sokan épségben kijutottak. 

– Van olyan beteged, aki… – néz a szemébe Harry, és a hangja annyira óvatos, zavartan csavargatja a gyűrűit az ujján, és láthatóan nem tudja, hogyan utaljon arra, Lou elvesztett-e valakit a katasztrófa miatt. 

– Van – hajtja le a fejét Louis, és nem is beszélnek többet erről a dologról. Louis-nak még műtét közben is borzasztóan nehéz elviselnie, ha tehetetlen, és nem tud megmenteni valakit. Így viszont, hogy tudta, azok az emberek jól voltak, ő pedig képtelen volt segíteni rajtuk, ez teljesen kiborítja. Ennek ellenére igyekszik nem kimutatni, de borzasztóan érzi magát az elvesztett betegek miatt. Egy másodpercre összeszorítja a szemeit, majd az órájára néz. – A túlélőkre kell koncentrálnunk. 

Harry csak hevesen bólint, és nem szólal meg. Az idősebb biztos benne, hogy zavarában valószínűleg azt sem tudja biztosan, mit mondjon, de mivel Louis nem szeretne erről beszélni, és az idő is szorítja, nem bánja. 

– Mennem kell, bébi – leheli az énekes ajkaira, és egy elnyújtott csókkal köszön el tőle, mert ahogy bekalkulálta az idejét, már így is késésben van. – Beszélünk. 

Péntek, 10:10

A kórház nagyon szép, sokkal barátságosabb, mint amilyen Louis előző munkahelye volt, és annál is, ahol Harry jóvoltából a lábával feküdt. Az túl modern volt. Már majdnem teljesen személytelen. Ebben a helyben több az élet. A főnöke kapott egy napsütötte irodát, ahol most mindketten ülnek. 

– Akkor holnap kezdhetnék? – kérdi az előbbi beszélgetésükhöz kapcsolódva. – A falra fogok mászni, ha csak még egy napot otthon kell ülnöm. 

– Tudom jól – nevet fel az őszülő félben lévő, rangidős orvos. – Holnaptól dolgozhatsz, de kötelezően elrendelem, hogy tarts sűrűbben szünetet, mint általában. Kávézz, vagy csak szusszanj egyet, ha már egy ideje talpon vagy, rendben? Még nem tenne jót a lábadnak egy tizenkét órás talpalás. 

– Persze – bólint Louis, és érzi magában, ahogy egyre izgatottabb lesz attól, hogy újra munkába állhat. 

– Akkor a mágneskártyák a borítékban, és kint a lányok odaadják az itteni logóval, és a neveddel ellátott köpenyeket. Ahogy a dolgok állnak, legalább egy évig itt leszünk. 

– Egy év? – néz a főnökére tágra nyílt szemekkel. Tudta, hogy valószínűleg eléggé nagy volt a kár, de azt nem, hogy ekkora. 

– Igen. Az épület keleti szárnya teljesen összedőlt, az ahol ti szorultatok be, még viszonylag szerencsésen megúszta, de egy fél épületre, ami erősen sérült, nem lehet ráhúzni egy javítást. Teljesen ledózerolják, és egy vadiúj épületet húznak fel nekünk. 

– Attól tartok, a tulaj, és a biztosító is magához nyúlt ettől a hírtől – ráncolja a homlokát fejcsóválva, de a főnöke csak elmosolyodik ezen. Végülis, igazad ad neki Louis is. Ez már nem az ő bajuk, és így kapnak majd egy teljesen korszerű, új klinikát. – Megnézhetem a betegeim? 

– Persze, kint a lányok majd megmondják, ki melyik szobát kapta – bólint felé mosolyogva a főnöke, és ahogy Louis felkel a székéből, ő is, hogy szinte egyszerre nyújtsák a kezüket a másik felé. 

– Köszönöm, dr. Lisowski – bólint a fiatalabb, és a főorvos is egy biccentéssel felel, majd visszaülve a papírjaiba temeti magát. 

Louis kideríti, hol fekszenek a betegei, és az elkövetkezendő két órájában nem csinál mást, csak egyenként meglátogat mindenkit. Hogy egyszerűbb legyen a csapóajtókon át közlekedni, felkapta az egyik neki készült köpenyt, és felcsatolta rá a mágneskártyáját is. A lábának még talán mankóra lenne szüksége, de Louis már csak egy egyszerű járóbottal közlekedik, arra nehezedik minden lépésnél. Ezt is utálja, de enélkül néhány óránál tényleg nem húzná tovább talpon. Idebent szerezte, és előre megmosolyogtatja a gondolat, mit fog majd szólni hozzá az énekesmadara. 

Már kezd egy kicsit kifáradni, amikor benyit Mrs. McBain szobájába. Az idős hölgynek fel van függesztve az egyik lába, és combközépig begipszelve. A bal karján is gipsz van, egészen a kézfejétől a válláig. Ugyanazon a kezén, amit Louis előzőleg műtött. A férfi torka elszorul a megtört asszony látványától. 

– Szentséges ég! Dr. Tomlinson! – terül szét egy hatalmas mosoly a nő arcán. – A nővérektől hallottam, mi történt önnel. Azt mondták, hogy egy hajszálon múlott az élete. 

– A nővérek szeretnek drámázni – kacsint a betegére, és ő is elmosolyodik a mindennek ellenére jókedvűnek tűnő hölgy látványától. – Jól vagyok. És ön, Mrs. McBain? Egy kicsit elhúzódott az a néhány nap. 

– Ez minden bizonnyal azért történt, mert a doktor úr úgy döntött, csinál magának egy kis extra pihenőt – húzogatja a szemöldökét a nő, de mindketten nevetnek. – Nem fejeztük be a játékot. Ezt nem hagyhattam. 

– A kórlapját olvasva úgy látom, kaptam egy kis egérutat – mutatja fel a fehér mappát, aztán ahogy végigfutotta, visszaakasztja az ágy végébe. – Két hétig még egészen biztosan egymás társaságai leszünk. Talán tovább is. 

– Két hét – emeli fel a mutatóujját Mrs. McBain, Louis pedig muszáj, hogy a fejét rázza erre. Nagyon megkedvelte az asszonyt, de annak örül, hogy pár töréssel, és néhány zúzódással megúszta. A szobatársai, Mrs. Forbes, és Mrs. Smith nem élték túl. Louis annyira dühös emiatt. Nem csak a két nő miatt. Tizenegy betege halt meg a földrengésben, az összeroskadó épület falai közt, és minden egyes értelmetlenül elvesztett élet csak fokozza a dühét. – Ha nem talál verset. Ha talál, akkor a doktor úr dönti el, meddig maradok itt. 

– Áll az alku – mosolyodik el Louis, és azonnal a köpenye zsebéhez nyúl, amikor megérzi a telefonja rezgését. – Pihenjen, Mrs. McBain. Holnap reggel találkozunk. 

– Viszlát, Dr. Tomlinson – int a férfi felé az ép kezével, amit Louis viszonoz, aztán egyből a füléhez teszi a telefont, ahogy becsukódik mögötte a kórterem ajtaja. 

– Szia, Lou – köszön egyből Harry, és a doktor kedélyállapota azonnal megugrik a hangját hallva. 

– Szia, Szupersztár!

– Végeztem az utolsó próbával, és végre a ruhákat is véglegesítettük. Nem maradt más dolgom, mint becsomagolni – sóhajt a telefonba, és Louis hallja, ahogy már valószínűleg el is kezdte. – Ez nem egy egyszerű feladat egyébként. Pont holnaphoz egy hónapra érek vissza Londonba. Annyi időre kellene összeszednem a cuccaim. 

– Én igazából maximum fél órán belül végzek itt – szólal meg az idősebb is. Hazudna magának, ha azt állítaná, hogy nem utálja a tudatát annak, hogy Harry ilyen hosszú időre elmegy. Muszáj lesz éjjel nappal dolgoznia, különben meg fog zavarodni a hiányától a négy fal közt. – Utána átmehetek segíteni. 

– Louis – köszörüli meg a torkát az énekes, és a férfinak ötlete sincs, mit szeretne neki mondani, amihez ilyen módon kell összeszednie magát. – Anyáékhoz vagyok hivatalos ma este vacsorára. Anyu utánam repül egy hét múlva, de akarnak egy kis “sok sikert a turnéhoz” estét. 

– Semmi baj, Harry – mosolyog Louis, mert valójában egyáltalán nem bántja a tudat, hogy a fiú foglalt aznap estére. Inkább édesnek találja ezt a dolgot a családjával. – De egy köszönésre mindenképp gyere el, ha van egy kis időd. Vagy én is beugorhatok holnap. Munkába menet. 

– Nem lesz rá szükség – feleli egyből, és Louis, bár a zöldszemű nem láthatja, de kérdőn vonja fel a szemöldökét. – Veled szeretnék lenni ma este is. 

– Jól hangzik – mosolyodik el a doki, és máris bedobja az újabb lehetőséget. – Akkor átmegyek, ha hazaértél. Egyszerűbb nálad aludni, így neked nem kell még kocsikáznod is indulás előtt. 

– Vagy csak egyszerűen érthetnéd is, amit mondani szeretnék – nevetgél Harry a vonal végén, és Louis tisztán hallja, amit a ruhákat a bőröndbe dobálja. – Gyere át, ha végeztél, és együtt elmehetnénk anyuékhoz. 

– Biztos vagy ebben? – halkítja le a hangját a doktor, és komolyra vált egyből. – Hivatalosan még csak néhány napja vagyunk együtt. Nem akarom lerohanni a szüleidet, és… 

– Nem muszáj, ha nem akarsz – veszi át azonnal a szót Harry, és a hangsúlya védekezőre vált. – Megvárhatsz itthon is, majd sietek. De ők már tudnak rólad. Ők mindig, mindenről tudnak. És a mi helyzetünk fényévekre van a normálistól, szóval… 

– Szeretnéd, hogy menjek? – kérdi végül egy mosollyal, és reméli, hogy ezt Harry is érzi a hangján. 

– Szeretném – feleli félénken a másik fiú, és Louis most legszívesebben magához ölelné. A fejét tenné rá, hogy lehetetlenül aranyosan fest, amint ezeket mondja neki. 

– Akkor együtt megyünk – bólint az idősebb, mintha az énekes láthatná, majd elindul az utolsó két kórterem felé, mert így lett még egy kis elintézni valója. – Viszont akkor lehet, hogy több lesz egy kicsit, míg odaérek. Hazaugrom átöltözni, és viszek tiszta ruhát is holnapra. Meg egy üveg bort a vacsorához. 

Egy gyors elköszönésre futotta csak, mert mielőtt beléphetett volna a szobába, annak már nyílt is az ajtaja, és az egyik kis betege ugrott neki egy ölelésre. Mark még csak kilenc éves, és szerencsére semmi komoly baja nem esett a baleset alatt. 

Péntek, 17:06

– Azt hittem már sosem érsz ide, doki – mosolyog Harry, ahogy kinyitja az ajtót Louis-nak, és egyből magához húzza egy forró csókra. A férfinak még köszönni sem jut ideje. 

– Doki? – húzza fel az egyik szemöldökét egy félmosoly kíséretében, ahogy belépked a hatalmas ház nappalijába. Ahogy visszafordul a fiú felé, muszáj végigmérnie őt. Csodálatosan fest aznap este. Egy sötét farmer van rajta, elegáns cipő, és egy újabb, idétlen, rajta mégis meglehetősen jól mutató mintás ing. – Ezt azért kapom, mert Szupersztárnak hívlak? 

– Ilyen gyerekesnek nézel? – kap a mellkasához egy erősen túljátszott sértődöttséggel, a férfi pedig hangosan felnevet. – Kérsz valamit, mielőtt indulunk? 

– Lenne pár ötletem – karolja át a fiatalabb derekát, így szorítva őt magához. Az ajkainak már elsőre is mintha gyümölcsös íze lett volna, de mostanra egészen biztos benne, és még az átlagnál is puhább. Louis ezt is imádja, és képzeletben hozzá is adja a listához Harryt és a mangós ajakápolóját. – Mennyi időnk van? 

– Annyi nincs – morogja Louis szájára, és újra az idősebb ajkai közé csúsztatja a nyelvét. – De a régi szobámat megmutathatom, amíg azt játsszuk, hogy körbevezetlek a régi házunkban. 

– Jól hangzik – mosolyodik el az idősebb, és ad egy nagy és cuppanós utolsó puszit a fiú szájára, mielőtt elindul, hogy a kanapéra tegye a táskáját, és a holnapi ruháját. – Láthatom a házat, ahol felnőtt Harry Styles. Ez eléggé izgalmas. 

– Amikor elköltöztem, még pisis voltam, szóval nem ér kritizálni a szobám berendezését – mutat a doktorra komolyan, de a szája játékos mosolyban úszik, így Louis egy percig sem veszi őt komolyan. Nyilvánvalóan ki fogja majd gúnyolni, amikor talál rá alkalmat. Már csak azért is, hogy utána kiengesztelhesse. 

Az autóban Louis mesél a napjáról. Harry annyira megértően hallgatja, és mindig olyan kedves dolgokat fűz hozzá, hogy a férfi szíve már szinte csordultig van a fiú iránt. Egyre erősebben mardossa a holnap reggel tudata. Egyszerűen nem akarja, hogy eljöjjön. 

– Ó, ugye tudják, hogy jövök? – kérdi Harrytől, amikor már leparkoltak a családias kis házikó udvarában, és épp az autó ajtajait csapják be. 

– Persze, ne aggódj – feleli Harry egyből, majd Louis mellé sétál, és összefűzi az ujjaikat. – Öten leszünk. Anyu, Gemma, a nővérem, és az ő barátja, Michal. És már nagyon izgatottak, hogy végre láthatnak. 

– Én is az vagyok – sóhajt fel a doktor, majd az ajtó elé lépve vár, míg Harry kinyitja azt, aztán maga elé engedve beléphet rajta. Miután ledobták a cipőket az előszobában, a csodás illatokat árasztó konyha és étkező felé indulnak, Louis-ban pedig megmagyarázhatatlanul sok a feszültség. Ő nem gondolta, hogy erre a szituációra ilyen hamar sor kerülhet, és hirtelen azt sem tudja, mit keres itt, és miért mondott igent. Jobb lett volna megvárnia Harryt otthon. Aztán ahogy felnéz a mellette lépkedő fiúra, már tudja. Azok a szemek, és a szomorkás hangja a telefonban. Ezek vették rá, és amikor erre gondol, újra úgy érzi, hogy rendben van. 

– Sziasztok – hall meg egy női hangot maga előtt, ami kirántja a gondolataiból. Minden bizonnyal Harry anyukája lehet, és nagyon kedvesen mosolyog rájuk, míg az énekes átkarolja, és ad egy puszit az arcára. A hátuk mögött látja megjelenni a tesót is, jobbján az említett baráttal. 

– Srácok, ő Louis – mutatja be őt a fiatalabb, és a férfi csak gyorsan a kezét nyújtja az asszony felé. 

– Dr. Louis Tomlinson, nagyon örülök – mosolyodik el, és ahogy Anne is bemutatkozik neki, érzi, hogy jó helyen van. A nő minden mozdulatából és pillantásából árad a gondoskodás. Gemma és Michal is nagyon kedvesek hozzá, és nem tud mást tenni, csak nevetni, miközben a testvérek játékosan civakodnak valamin. 

A vacsora isteni finom, Louis már nagyon régen evett ennyire jót, de talán maga a társaság is hozzájárul ehhez. Egyből kinyitották a bort, amit hoztak Harryvel, hiába volt szobahőmérsékletű. Már a banános fagyikelyhet fogyasztják, és Louis lassan képtelen lesz akár csak még egy falatot is legyűrni, de minden olyan nagyon finom volt, hogy nem bánja, amiért mindjárt szétpukkad. Ő eszik a legtovább, de csak mert folyamatosan kérdésekkel bombázzák őt a karrierjéről, a családjáról, vagy éppen a balesetükről, a doktor pedig igyekszik mindenre lelkesen felelni. 

– Remélem Harry átadta a köszönetem a házikosztért, amikor még a kórházban voltam – dől hátra a fagylalt után, és kezét a hasára téve próbál életben maradni. – Biztos vagyok benne, hogy nagyban hozzájárult a gyors gyógyulásomhoz. 

– Nagyon örülök, hogy ízlett – bólint büszkén Anne, aztán elkezdi leszedni az asztalt, Gemma pedig segít neki. Louis is nagyon szeretne ilyen jó vendég lenni, de Harry az asztal alatt a sérült combját cirógatja úgy, hogy véletlenül se érjen a sebhez, és ez túl kellemes. Nem mellesleg, megmozdulni sem bír, annyira jóllakott. 

Szombat, 6:00

Louis igyekszik azonnal kikapcsolni az ébresztőjét, mielőtt kellemetlenné válik a fiúnak, aki szorosan bújik a mellkasához, mintha álmában is tudná, hogy közel a búcsú, miközben hangosan szuszog. A doki legszívesebben nem ébresztené fel, de muszáj. Nem mehet el úgy, hogy nem búcsúztak el, és nem csak Harry miatt. A saját lelkének is szüksége van rá. Egy csodálatos estét töltöttek együtt, és miután már nem érezték úgy, hogy kétszáz kilósak a vacsorától, azután hajnalig képtelenek voltak elereszteni egymást az ágyban. Louis érzi, hogy ég a szeme a kialvatlanságtól, de boldogan vállalja ezt a fájdalmat, cserébe a felejthetetlen percekért. 

– Édesem – simogatja meg a fiatalabb hátát, ahogy átöleli magán, majd az ujjait a hajába vezeti, miközben a másik csak lassan ébredezik. 

– Máris reggel van? – morogja Louis mellkasába, aztán ad rá egy féloldalas puszit. 

– Sajnos – feleli keserűen a doktor, és úgy helyezkedik, hogy Harry kénytelen legyen kinyitni a szemét, és így ránézni. – Megígéred, hogy minden nap beszélünk? 

– Minden szabad pillanatomban – dörmögi borzasztóan mély hangon, és ettől kellemes borzongás futkos Louis bőre alatt. Ad egy szenvedélyes csókot a fiatalabb álmosan sóhajtozó ajkaira, és szorosan magához öleli. Nyolcra kell beérnie, így még gyorsan elszalad zuhanyozni, és hiába kérlelte Harryt, hogy tartson vele, a fiút képtelenségnek tűnik kirángatni az ágyból. Mire elkészül, mégsem találja már az ágyban, a munkába szánt öltönynadrág, kék ing, és szürke nyakkendő viszont az ágyra terítve várja. A nyitott ajtón át érzi az angol reggeli össze nem téveszthető, és ellenállhatatlan illatát. Miután gyorsan felöltözik, azonnal lesiet a konyhába, és az álla is leesik a megterített asztal láttán. Tea és narancslé, a két tányéron pedig pirítós, tükörtojás, paradicsomos bab, és bacon. Louis lassan sétál a székig, majd felhúzott szemöldökkel, kérdőn félrebillentett fejjel néz a mellette ülő fiúra, miután ő is leül. 

– Meddig voltam a fürdőszobában? – néz játékosan az órájára, de Harry csak felnevet, és kávét tölt a csészéjébe a kikészített teáskannát elhanyagolva. 

– Azért ne gondolj szuperhősnek – ingatja a fejét vigyorogva a zöldszemű. – A bab konzerves, és minden más tíz perc alatt kész. Legalább fél órát áztattad magad, mellesleg. Kérsz kávét? 

– Még így sem jutok szóhoz – ingatja a fejét egy hitetlen, de büszke mosollyal Louis. – A fenébe is, kérek. Mindenből kérek. 

Igyekszik minél lassabban elfogyasztani az ételeket és italokat. Minden falattal egy kis Harryt kap, és boldognak érzi magát ezekben a pillanatokban. Kimondhatatlanul boldognak. Soha nem mondaná ki, de belül persze azt kívánja bár ne lenne az a zavaró felhajtás a fiatalabb körül, és minden napjuk így élhetnék. Meg tudná szokni. Viszont borzasztóan büszke is Harryre mindemellett, ezért igyekszik mindent elfogadni. Nagyon igyekszik, mert a vallomása óta úgy érzi, a lángoló óceánon is átkelne érte. A végsőkig fog harcolni kettejükért, bármi akadályt is sodorjon eléjük a sorsuk. 

– Vigyázz magadra, és pihenj sokat! – temeti a nyakába az arcát Harry. Louis tudta, hogy ez egy nehéz pillanat lesz, de még annál is rosszabbul érzi magát. – Este hívlak a koncert előtt. 

– Rendben – feleli halkan Louis, és szorosabban öleli a fiút. – Írj, ha odaértetek. És adj bele mindent, Szupersztár! Tégy büszkévé! 

Harry hevesen az ajkaira tapad, és Louis-nak minden erejére szüksége van, hogy néhány lélegzetvétel után elváljon az énekestől, és kihátráljon az ajtón. 

Harry

Szombat 14:20

Harryt a hangszórókból duruzsoló hang ébreszti fel, ami arra kéri őket, hogy csatolják be a biztonsági öveiket, mert hamarosan leszállnak. A jegyzetfüzete még mindig az ölében van, amikor néhány fáradt pislogást, és egy nagy nyújtózkodást követően próbál magába életet lehelni. Talán, ha egy fél órára elbóbiskolt, de már ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy a nyaka megfájduljon. A kezébe emeli a kinyitottan, lapjával lefelé fordított füzetet, és komoly, kritikus szemekkel olvassa végig a majdnem kész dalszöveget. Néhány szót áthúz, és másokkal helyettesíti, aztán gondol egyet, aminek következményeképp az utolsó versszakot teljesen átírja. Az utaskísérő még egyszer megkérdezi, hogy szüksége van-e valamire leszállás előtt, de ő csak megcsóválja a fejét, és az utolsó néhány percet is hasznosan, az alkotásba merülve tölti. 

Amikor földet érnek, már vár rá egy sötétített ablakú kocsi a terminál bejáratánál. Amíg Gary kíséretében eljut odáig, útközben dedikál egy albumborítót, és készít néhány képet a szerencsés rajongóival. 

Svájc egyszerűen gyönyörű. A szálloda felé menet a távolban látja a magas hegyeket, a havas csúcsokat, és akaratlanul is az ugrik be neki, hogy mennyire szeretné ezeket megosztani Louis-val is. A csodálatos szemei biztosan csillognának az izgatottságtól, és Harryt akkor már sokkal jobban lekötné a szeretett személy bámulása, gyönyörű táj ide vagy oda. Alig néhány órája, hogy elbúcsúztak egymástól, de máris érzi, hogy hiányzik neki. A doki illatát, hangját rekord idő alatt összekötötte a biztonság és szeretet érzésével, így nem csoda, hogy furcsa érzés megint egyedül lenni. Aztán a hotel halljában összefut Sarah-val és Clare-rel, és rájön, hogy egy kicsit eltúlozta. A két lánnyal olyan jól elbeszélgetnek, és annyit nevetnek azalatt a negyedóra alatt, míg odaérnek az arénába, hogy őrültség azt állítani, magányos. Egyszerűen csak hiányzik neki Louis, és jó lenne, ha a fárasztó esték után az ő karjaiban aludhatna el. 

Szombat, 20:03

– Kár, hogy nem vagy itt – suttogja Harry a telefonjába, ahogy a folyosón a hideg kőfalnak támasztja a homlokát. Fél órán belül kezd, és ígéretéhez híven a színpadra lépés előtt felhívta a dokit. A lámpaláz mindig az első két-három koncert előtt a legrosszabb, és most jól esik hallgatni Louis hangját. Megnyugtatja, és nem akarja még letenni. Sokan szaladgálnak körülötte, de már régen rájött, hogy nem tesz jót neki, ha fellépés előtt egyedül bezárkózik az öltözőjébe.

– Gondolatban végig ott leszek veled, és nagyon-nagyon szurkolok, hogy minden tökéletes legyen. És az lesz, ne aggódj. Imádnak, és te is szereted őket, ebből pedig rossz nem sülhet ki – válaszolja Louis, és Harry hallja a hangján, hogy minden egyes szót komolyan gondol. – Erre születtél, Harry, és baromi jó vagy benne.

– Emellett mögöttem áll közel száz ember, hogy minden a helyén legyen. A hajam tökéletesen be van állítva, a ruhám úgy csillog, hogy a Marsról is észrevennének a földönkívüliek – magyarázza Harry nevetgélve, és ezzel egy újabb adag feszültség távozik a mellkasából. – Meg tudom csinálni. Csak… hiányzol.

– Tudom, édes. Te is nekem. Bár láthatnálak most – feleli sóvárgón. Harry elmosolyodik, elemeli a készüléket a fülétől és azonnal átvált videóhívásra.

– A technika néha nagyon hasznos – jegyzi meg, amikor a képernyőn megjelenik Louis kócos feje. – Fáradtnak tűnsz – teszi hozzá elkomolyodva.

– Nem olyan rég értem haza a kórházból. Imádtam, hogy végre dolgozhatok, de még vissza kell rázódnom – vallja be Louis egy kis ásítás kíséretében. – Te viszont istenien festesz. Alig várom, hogy holnap megnézhessem a videókat a koncertedről – magyarázza lelkesen.

Harrynek azonnal beugrik valami, és megcsóválja a fejét.

– Ne! Úgy értem… nagyon jó lenne, ha csak Londonban látnál. Szeretném, ha meglepetés lenne neked az egész show – mondja izgatottan, és látja, hogy a hirtelen tiltakozásától a doki összevonta a szemöldökét, de lassan egy mosoly kúszik az ajkaira.

– Ahogy akarod – bólint Louis. – Képeket nézhetek? Vagy azt sem szabad? – kérdezi viccelődve.

– Képeket nézhetsz – biztosítja Harry.

– Nem lesz könnyű megállnom, de tartom magam az ígérethez – feleli a doki.

– Harry! – hallja meg a nevét a fiú az egyik öltöző ajtajából, ahonnan Sarah dugja ki a fejét. Bólint egyet a lány felé, és visszafordul a telefonjához.

– Lassan mennem kell – mondja kelletlenül.

– Érezd jól magad! – biztatja Louis, mire Harry egy puszit küld felé. Mindketten mosolyognak, amikor megszakítják a hívást, és Harry egy kicsit euforikus hangulatban lép be az öltözőbe, ahol összegyűlt az egész zenekar.

– Végre – sóhajt fel Mitch drámaian, amire Harry is felkapja a fejét. Kérdő tekintettel fordul a lányok felé, miközben a szeme sarkából még mindig a gitárosát figyeli, aki most a fejét csóválva iszik bele a dobozos kólájába.

– Ne is foglalkozz vele, rossz napja van – hajol hozzá Sarah, a dobverőket idegesen forgatva az ujjai között.

– Rossz napja? – néz rá kérdőn Harry, miközben halkan suttog. – Már a próbák kezdete óta ilyen. Mi a baja velem?

– Nem veled van baja – szögezi le a barna hajú lány, és nyomatékosan pillant Harryre, azt sugallva, hogy inkább fogja be.

Harry utálja a vitákat, de amit még ennél is jobban utál, ha nem tudja az okát, hogy miért néz rá úgy a barátja, mintha álmában megfojtani készülne. Azonban belátja, hogy színpadra lépés előtt tíz perccel semmi értelme magánbeszélgetésre invitálni a zenekara egyik tagját. Így csak vesz egy mély levegőt, és lassan kifújja, hogy újra lenyugodjon. Fél percen belül megkapja a fülesét, és ahogy kisétálnak a színpad mögé, Louis szavaira gondol. Azért született, hogy szórakoztassa az embereket, ezért egész este a maximumot adja, hogy a közönsége elégedett legyen, és gyakran teljesen megőrülve fordítsa fel az egész arénát. Hamarosan felcsendül az intró, felkapcsolják a fényeket, és a hangos sikítás csak olaj a tűzre. Harry az arcán földöntúli örömmel kezd énekelni, és több, mint másfél órára elfeledkezik minden rosszról. Még azt is elfelejti egy kicsit, hogy mennyire hiányzik neki Louis. Inkább arra gondol, mennyire szerencsés, hogy az övé lehet.

Szombat, 23:56

A bár, ahová beülnek meginni egy italt, csöndes, és nem a legmenőbb, de Harry egyiket sem bánja. Az adrenalin még mindig dolgozik a szervezetében, felpörögve beszélget a többiekkel, de legalább kímélheti a hangját, mert nem kell kiabálnia, hogy megértsék. Sikerül úgy besurranniuk egy elkülönített boxba, hogy a pincérlányt leszámítva senki se tudja, hogy ott vannak, így megússza egyetlen közös képpel, és számtalan zavarban lévő oldalpillantással a fiatal hölgytől, aki felveszi a rendelésüket. Harry valami színes koktélt rendel, és amikor megérkezik az ital, nem foglalkozik azzal, hogy Adam puncinak hívja. Mindannyian tudják, hogy nem gondolja komolyan, így csak önfeledten nevetnek rajta, az énekest is beleértve, ám amikor Mitch felé néz, hirtelen leolvad az arcáról a mosoly. A férfi a poharába bámulva bűvöli a vodkáját, és minden nevetése erőltetett. 

– Milyen volt az új gitárodon játszani, Mitch? – kérdezi tőle Harry, mert szeretné kipuhatolni, mi a gond, és ez egy jó témának tűnik. – Szerelem első koncertre? – teszi hozzá viccelődve. Mitch végre ránéz, és a tekintete szinte égetően komoly. 

– Olyasmi. És nem első koncertre, mert a próbákon is játszottam rajta – szögezi le a férfi, mire Sarah Harry mellett hangosan felnevet. Az énekes kérdőn néz a lányra, aki összeszedi magát, hogy válaszolni tudjon.

– Mitch nem ismeri az első látásra szerelem műfaját. Neki mindent többször ki kell próbálnia, hogy rájöjjön, az az igazi – jelenti ki Sarah, és a végére egészen elkomolyodik a hangja. – Az első alkalmak után általában döntésképtelen, de ne aggódj érte, mert szeret próbálkozni – teszi hozzá hidegen. Harry összezavarodva kapkodja a pillantását kettejük között, és szinte könyörögve néz Clare felé, akinek az arcára van írva, hogy mindent tud. Adam legalább úgy fest mint ő: teljesen elvesztette a vonalat, és csak megrántja a vállát, amikor Harry felé fordul.

– A ti ügyetek, de bízom benne, hogy helyén kezelitek, akármiről legyen szó. A koncerteken nem… – kezdi Harry kedves, de határozott hangon, ám amikor a telefonja elkezd rezegni az asztalon, azonnal utána kap, és egy gyors bocsánatkérést követően teljesen elvarázsolt mosollyal mászik ki a boxból, és indul el az ajtó felé. Vesz egy mély lélegzetet, és az épület falának dőlve fogadja a hívást. Gyorsan körbenéz, és örül, hogy nincsenek túl sokan az utcán, így remélhetőleg inkognitóban maradhat végig.

– Szia – mondja, és meglepődve tapasztalja, hogy a hangja teljesen más színt ölt, amikor Louis-val beszél, mint mikor bárki mással. Néha még inkább elmélyül, halk, suttogó, mintha a doki ott lenne vele, és közvetlenül a fülébe súghatná az ígéreteket arról, hogy mennyire átkozottul kívánja. Kicsit zavarba ejtő számára ez a felismerés, de nem tud mit kezdeni vele. Louis olyan hatással van rá, mint még soha senki.

– Mesélj! – szólítja fel a férfi azzal az őrjítő, karcos hangjával.

Harry elvigyorodik, és röviden összefoglalja, mennyire hihetetlen volt a rajongók fogadtatása, hogy majdnem elesett, miközben a mikrofonja zsinórját próbálta kibogozni, és hogy mennyi őrült, színpadra feldobált ajándékot kapott. 

– Kezdésnek nem is kívánhattam volna jobbat – fejezi be lelkesen. – Hogy van a lábad? Nagyon megviselte az egész napos talpalás?

– Ne túlozzunk! – horkan fel Louis a vonal másik végén. – Képtelen lettem volna egész műszak alatt álldogálni. Megfogadtam a tanácsokat, és sokat pihentettem.

– Helyes, örülök, hogy nem vagy annyira makacs – csipkelődik Harry.

– És veled mi a helyzet? Fáradt vagy?

– Nem eléggé ahhoz, hogy ha itt lennél, ne tudnék kezdeni veled valamit – sóhajtja Harry vágyakozón, és amikor hallja, hogy Louis is élesen beszívja a levegőt, elmosolyodik. – Nem vészes, még nagyon a turné elején járunk. Beültünk a többiekkel egy bárba meginni valamit, mert holnap szabadnapunk lesz. Aztán vár ránk Párizs.

– Ez esetben nem akarok sokáig zavarni. Jól érzitek magatokat?

– Igyekszünk – feleli Harry, de ahogy kimondja, eszébe jut a telefonhívás előtti incidens. – Bár… a zenekar két tagja elég furcsán viselkedik. Azt hiszem, történt köztük valami. Sarah és Mitch mindig közel álltak hozzám, és most egyszerűen nem értem, mi történt velük.

– Lehetséges, hogy talán több van köztük barátságnál? – kérdezi Louis óvatosan.

– Az könnyen előfordulhat – mondja Harry elgondolkozva. – Én nem bánnám, sőt, támogatnám őket, ha végre meg tudnák beszélni, hogy mit akarnak.

– Ehhez nekünk is kellett némi külön töltött idő – jegyzi meg Louis halkan kuncogva.

– És ami utána történt, azt nehezen lehet beszélgetésnek nevezni – mondja Harry viccelődve. Órákig hallgatná a doki hangját, de tudja jól, hogy a férfinek pihennie kell, és neki sem ártana visszamenni a többiekhez, mielőtt elkezdik cikizni a telefonhívásai miatt. Az elköszönés rövid és lehangoló, de mindketten tudják, hogy másnap újra beszélni fognak, és ez egy picit könnyebbé teszi. Mire az énekes visszatér a kis csapathoz odabent, a hangulat már sokkal jobb, talán az alkohol miatt is. Végül hajnali háromkor hívnak taxit, amivel visszamennek a hotelbe. Egy kicsit becsíptek, ami elég ahhoz, hogy jó legyen a kedvük, de a másnaposságot talán megússzák. Legalábbis Harry ebben reménykedik, amikor ledől az ágyra, és a szemei máris lecsukódnak. Másnap újra úton lesznek, de szerencsére nagyon szeret utazni. Azt tervezi, hogy majd befejezi a dalszöveget, és éppen elkezdené felidézni a sorokat a fejében, amikor elnyomja az álom.

Péntek, 17:21

Abban a pillanatban, hogy befejezik a délutáni próbát, Jeffrey megjelenik a színpad előtt, és Harry mindent félredobva, izgatottan fut le hozzá. Már közel két hete, hogy tart a turné, és a fiú édesanyja is csatlakozik ezen a hétvégén hozzájuk, ráadásul végre sikerült teljesen befejezni az új számot, amit még Svájc felé kezdett el írni. Így Harrynek dupla az öröme, és a hatalmas vigyort egész nap képtelenség volt eltünteti az arcáról. Aznap este Hamburgban lépnek fel, és itt az ideje, hogy debütáljon az új dala. 

– Örülök, hogy ilyen jó a kedved – jegyzi meg a férfi, miközben valamit pötyög a telefonján. – Az az oka, hogy láthatsz?

Harry csak megforgatja a szemeit erre, de továbbra is mosolyog.

– Még mindig nem bocsátottam meg neked, amit Louis-val műveltél. Pontosabban azt, amit próbáltál volna, ha nem lépek közbe – jegyzi meg rosszallóan.

– Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy őrültség, amit művelsz – jelenti ki Jeff. – De gyerünk, látom, hogy valami másról akarsz beszélni – biztatja a fiút. – Olyan vagy, mint egy türelmetlen tini.

– Írtam egy dalt – böki ki Harry izgatottan. – Szeretném ma este előadni.

Jeff elismerően bólogat, majd mintha átállítanának benne egy kapcsolót, hirtelen gyanúsan kezdi méregetni az énekest.

– Oké. És hol a buktató? Valami azt súgja, hogy nem csak ennyiről van szó.

– Ez a dal valójában… Louis-nak szól. Szeretném, ha tudnád, mert a dalszöveg végigböngészése után úgyis felhívnál miatta. Szóval elmondom előre. Neki írtam, de semmi konkrét, ami sugdolózásra adhatna okot.

Jeffrey összehúzott szemöldökkel mered Harryre, és rosszallóan megcsóválja a fejét.

– Harry, te nem tudsz hazudni. Mit fogsz mondani, ha rákérdeznek, kiről szól? – mutat rá Jeff kegyetlenül. – Ha olyan őrült, mint a ragaszkodásod ahhoz a férfihoz, biztosan beszélni fognak róla.

– Beszéljenek is. Úgy érzem, jól sikerült – makacskodik Harry, mert tudja, akármit mond a menedzsere, ő bizony elő fogja adni aznap este. Sokkal egyszerűbb lenne, ha beleegyezne, és nem utólag akadna ki miatta. Mindkettőjük dolgát megkönnyítené.

– Mikor érkezik Anne?

– Egy fél órán belül. Miért? – kérdezi Harry, mire Jeffrey a színpad mögötti folyosó felé int a fejével.

– Most kettesben szépen bezárkózunk az egyik öltözőbe, és elénekled nekem. Nem szeretem a meglepetéseket, előre akarom hallani – szögezi le a férfi.

– Ezek szerint áldásod adod rá? – csillan fel Harry szeme, miközben felkapja az akusztikus gitárját, és keresnek egy üres helyiséget az aréna backstage részében.

– Nem adom semmire az áldásom, amit nem hallottam. És akárhogy is döntök utána, ez nem jelenti azt, hogy támogatom a kettőtök kapcsolatát – feleli Jeffrey, és egy öltözködőasztalnak dőlve várja, hogy Harry énekelni kezdjen.

Péntek, 22:31

Harry egy kis halk kopogást hall az öltözője ajtaján, és amikor kinyitja, azonnal a karjaiba zárja az édesanyját. Anne könnyei megállás nélkül potyognak, miközben szeretetteljes mosollyal néz fel a fiúra.

– Elmondhatatlanul büszke vagyok rád, szívecském! Annyira csodálatos vagy! Teljesen megőrülnek érted. Egytől egyig.

– Köszönöm, anya – feleli Harry, és zavartan tapasztalja, hogy egy kis pír szökik az arcába. Anne megfogja a kezét, és lágyan megszorítja. – Azért remélem, te is szeretted.

– Imádtam, az első perctől az utolsóig. Majd később a zenekar többi tagjának is szeretnék gratulálni, mert egytől-egyig tökéletes munkát végeznek.

– Biztosan ők is örülni fognak neki – mondja Harry mosolyogva, és alig bírja ki, hogy rákérdezzen. De nem kell kinyitnia a száját, mert Anne mintha újra a gondolataiban olvasna.

– Oda vannak érted, de a te szíved csak egyetlen személyért dobog, ugye, Harry? – kérdezi álmodozó mosollyal az arcán, miközben a fia szemeit fürkészi. – Az a dal a legszebb vallomás, amit egész életemben hallottam. Nem csak a szöveg vagy a dallam miatt. Hanem az érzelmek miatt, ami ott lakozik benned minden kiejtett szót megszínezve.

– Anya… – fordul el Harry, most már látványosan elpirulva.

– Talán egy kicsit kellemetlen néha, hogy ennyire nyitott könyv vagy az édesanyád előtt, de ne félj, minden titkod biztonságban van nálam – ígéri a nő őszintén. – Szeretlek.

Harry végre visszafordul felé, és megöleli, mert jól esik az anyja közelsége. Mindig is bújós volt, és nehezen viselte, hogy az elmúlt hetekben az egész családja, és Louis is távol volt tőle. 

– Én is szeretlek – puszil a nő sötétbarna hajába.

– És Louis-t is szereted.

– El sem tudod képzelni, mennyire – vallja be egy hatalmas sóhajjal Harry. – Borzasztóan hiányzik.

– Tudom, és ma este el is énekelhetted – utal a nő a csupa érzelem, és vágyakozással teli dalszövegre. – Remélem, ő is hasonló érzéseket táplál irántad – néz Anne komolyan a fiára.

– Úgy érzem, igen – feleli Harry egy kis gondolkodás után. – Még nem mondta ki, de azt hiszem, ez kölcsönös.

– Én is ezt szűrtem le abból, ahogy viselkedett veled – bólogat a nő. – Nem kell kimondania, minden a szemében van, ráadásul a megérzéseim ritkán csalnak – kacsint Anne, mire Harry nevetni kezd.

– Ezzel nem tudok vitatkozni – vallja be, és a karját a nő derekára fonva lép ki vele a folyosóra, hogy Anne a többiekkel is találkozhasson. Mindannyian szeretik az anyját, aki még a fanyar Mitch-et, és a karót nyelt Jeffet is képes megnevettetni pillanatok alatt.

Az este tökéletesen telik, de Harryt nem hagyja nyugodni, hogy már csak Louis hiányzik mellőle, hogy teljes legyen a boldogsága. Még két hét. Ennyit kell kibírnia a férfi nélkül, de ha őszinte akar lenni magával, be kell vallania, hogy egyre nehezebben bírja. Már nem elég, hogy napközben számtalan üzenetet váltanak, és minden este telefonálnak. Harry érezni akarja a bőre illatát, a teste melegét, a kezét, ahogy bebarangolja minden porcikáját… Már nem elég a gyors kézimunka a zuhany alatt, mert inkább csak tovább szítja a benne izzó tüzet. De nincs más választása, ki kell bírnia. Addig is, visszafelé fogja számolni a napokat.