Ha tudnék repülni 7.

Sziasztok! Már éppen ideje volt egy új résznek :) Mit gondoltok, hogy sikerült a koncert? ;)

Louis

Szerda, 00:17

Louis már azt sem tudja, mit kezdjen magával, miközben Harryre vár. Ma este Manchesterben koncertezett, és bár az egész banda ott maradt holnapig, ők ketten megbeszélték, hogy egy újabb éjszakát már nem bírnak ki a másik nélkül. Pláne abban a tudatban, hogy csak néhány órára vannak egymástól. Harry egy helikopterrel érkezik vissza a városba, mert az út máskülönben hat óra autóval. Louis csak nevetett, amikor megtudta, milyen intézkedéseket tett a fiú, hogy még ma este ölelhesse. Gyakorlatilag bármelyik percben ott lehet, és a doktor már mindent megcsinált, hogy felkészüljön. Lezuhanyozott, a haját is beállította, mert időközben egy kicsit megnőtt, így már nem volt elég csak megmosni. Felvett egy csinosabb inget, annak ellenére, hogy biztos benne, hamar lekerül majd róla. Összepakolt a házban, és még ágyneműt is cserélt. A húga átjött este, együtt vacsoráztak, és még szurkálódva meg is jegyezte, hogy úgy viselkedik, mintha a királynő jönne. Ezzel Louis részben egyetértett, hiszen ha nem is a királynő, de az ő hercege érkezik este, és a tökéletes fogadtatás a legkevesebb, amivel szolgálhat. 

A konyhában álldogál, és a mosogatógépet indítja el épp, amikor megszólal a csengő. Izgatottan siet az ajtóhoz, és egy hatalmas mosollyal az arcán tárja szélesre. 

– Édesem… – dörmögi Harry egy mély, és jól hallhatóan fáradt hangon, amikor a doki mellkasára tenyerelve löki őt beljebb, és ahogy csukódik az ajtó mögöttük, az ajkaik máris sóvárogva kapnak a másikért. Percekig semmi sem történik, csak állnak az előszobában, szorosan egymásnak dőlve, élvezve egymás ízét, mert már olyan régen érezték. – Elképesztő illatod van. Én meg büdös vagyok, és izzadt. Még nem is zuhanyoztam, csak rohantam hozzád. 

– Nem igazán érdekel – rázza meg a fejét az idősebb, és a hálók felé vonszolja a fiút, aki nevetve botladozik utána. Végül Louis hálószobájának az ajtajában állnak meg, ahol a férfi lehúzza magához Harryt egy utolsó csókra, mielőtt elengedi. – Tíz perced van a zuhanyzásra, és egy tizedmásodperccel se több! Addig… 

– Vetkőzz le, és várj az ágyban – fejezi be Harry, de gyakorlatilag ő is valami ilyesmit akart mondani. Még ott elkezdi kigombolni az inget magán, amit az énekes szinte csorgó nyállal néz. – Öt perc is elég lesz. 

– Jól hangzik – bólogat vigyorogva Louis, aztán szépen ledobál mindent magáról. Még rajta az alsója, amikor már hallja, hogy Harry belép a zuhanyfülkébe. Nem viccelt, tényleg expressz tempóra kapcsolt. A doktor minden ruháját a szennyeskosárba hajítja, és anyaszült meztelenül mászik be a takaró alá. Elég csak elképzelnie a zöld szemű, tetovált angyalát a vízsugár alatt, nedves testtel, és máris kőkeményen áll a paplan alatt. 

Harry egy szál törölközővel a dereka köré csavarva érkezik, a haja nedves fürtökben lapul le, és Louis szinte elájul a látványtól. A tincsei egyre hosszabbak és göndörebbek, és ezt nagyon imádja. A tervei között szerepel, hogy ezt majd el is mondja neki. 

– Gyere ide – utasítja őt kedvesen, de a hangját megszínezi a vágy, amit Harry is hall. Hallania kell, mert úgy mosolyodik el, mint a legvadabb rosszfiú, amikor ledobja a sötétkék anyagot a derekáról, és a doktor fölé mászik az ágyon.

– Hogy van a lábad? – leheli a fiatalabb a szájára, és még mielőtt válaszolhatna, egy forró csókot kap tőle, miközben a fiú hideg, nedves tincsei összevizezik az arcát.

– Már nem fáj – ingatja meg a fejét Louis, de mostanra már teljesen a fiú hatása alá került.

– Ez esetben… – kezdi mély hangon, aztán lehúzza a takarót az idősebbről, hogy ne legyen többet akadály közöttük. Eddig bírták egymás nélkül, és nem tovább. 

Csütörtök, 8:02

Harry nagyon halkan horkol Louis mellkasán, amikor a doktor felébred. Hiába, hogy olyan későn aludtak el, sose alszik sokkal tovább nyolcnál, és most is magától ébredt. Arra ügyelt, hogy a reggeli riasztást kikapcsolja a telefonján, mert Harry biztosan nagyon kimerült, és szüksége van az alvásra. Lassan átöleli őt, és óvatosan ad egy puszit a homlokára, mire a kócos énekes vesz egy nagy levegőt. 

– Aludj, Lou – morogja lehetetlenül mély hangon, amitől Louis testén végigfut a borzongás. A férfi ad még néhány gyengéd puszit Harrynek, ha már felébredt, de eszében sincs megmozdulni. A fiatalabb felemeli egy kicsit a fejét, és résnyire nyitott szemekkel próbál a dokira fókuszálni. – Miért vagy fent? 

– Nem bírok tovább aludni – feleli halkan, és az énekes ajkaira tapad néhány másodpercre. – De addig maradok itt veled, amíg csak kedved van az ágyban lebzselni. 

– Ez az egy napunk van – motyogja álmosan, és az arcát a doktor nyakába fúrja. – Ki sem akarok szállni a takarók közül. 

– Akkor itt maradunk – mosolyodik el az idősebb, és nem beszélnek tovább. Néhány percnyi simogatás, és ölelkezés után Harry szuszogása hangosabb lesz, és Louis ebből pontosan tudja, hogy újra elaludt. Nem is sejti, hogy milyen lehet a koncert, mert bár embertelenül nehéz volt, betartotta az ígéretét arról, hogy nem fogja megnézni előre. Csak képekben gyönyörködött, de Harry csodálatosan festett rajtuk. Teljes átéléssel, mint aki egy másik dimenzióban van éppen. Az öltönyök pedig, amiket visel estéről estére… Louis már alig várja, hogy húzhassa velük egy kicsit, pedig valójában minden darabot imádott rajta. 

Csütörtök, 11:30

Louis végül egy ügyes mozdulattal ki tudott csusszanni az ágyból úgy, hogy Harry ne ébredjen fel rá, így most már a nappaliban üldögél, és egy orvosi magazint olvas. 

– Annyira jó erre ébredni – érzi meg a fiú kezeit, ahogy a háta mögül a mellkasára simulnak, majd Harry ajkait az arcán. 

– Mire gondolsz? – fordítja felé a fejét, hogy megcsókolhassa, aztán hátra nyúlva átrántja őt a kanapén, mire az énekes nevetve néz fel rá úgy, hogy már a fejét a doktor combjain pihenteti. 

– Erre – néz fel rá a nagy zöld szemeivel, és Louis egyszerűen csak boldognak érzi magát. Borzasztóan hiányzott már neki ez a csodás férfi, és gondolni sem mer arra, mi lesz, ha vége a londoni dupla show-nak. Akkor egy hónapig megint nem látják egymást. Harry előtt hatalmas munka áll ezzel a turnéval, így a közepén, amikor az európai, ausztrál, és ázsiai kontinenseket bejárta, majd lesz egy hosszabb szusszanásnyi ideje. Egy kicsit több, mint egy hét. Ha vége a hétvégének, minden bizonnyal úgy fogja várni azt az egy hetet, mint a megváltót. Hogy utána mi lesz, amíg Harry Amerikában turnézik… Arra egyelőre úgy tekint, mintha nem is létezne. Sokkal jobb így a lelkének. – Béke, nyugalom. Nem csörög a telefonom, és a kedvesem idekint olvasgat a kávéillatú nappaliban, mire felébredek. Kell ennél több? 

– Elképesztő vagy – ingatja a fejét az idősebb férfi, ahogy az ölében fekvő énekest nézi. – Mindent megkaphatnál, és mégis képes vagy értékelni ezt. 

– Mindenem megvan – feleli komolyan erre, és felemelkedik, hogy egy csókot nyomjon a doki ajkaira. – Mit olvasol? 

– Hallottam, hogy megjelenik egy cikk arról, hogy egy teljesen új eszközzel tudunk majd plasztikus képet kapni az agyi idegekről, amik elhelyezkedésének feltérképezése elengedhetetlen egy idegsebészeti beavatkozásnál – magyarázza lelkesen, és Harry nagyon figyel rá, ami csak méginkább feltüzeli, hogy meséljen a dologról. – Tudod, mi az a DSA? 

– Halvány elképzelésem sincs, de meséld el – rázza a fejét a fiatalabb, majd egyből utána bólogatni kezd. 

– Az egy ezer éves dolog – legyint Louis, mintha ezt mindenkinek tudnia kellene. Látja, hogy Harry elmosolyodik ezen, de most nem akar kitérni erre, mert mindennél jobban akar beszélni a dologról. Iszonyatosan izgatott miatta, és nagyon szeretné megosztani Harryvel. – A huszonegyedik század idegsebészetét nem lehet elképzelni az 1920-as években felfedezett angiographia és annak továbbfejlesztése, a digitális szubtrakciós angiographia nélkül. Ez az agyi érrendszer és a központi idegrendszeren belül található elváltozások érellátásának pontos ábrázolásán túl — az utóbbi évtizedek talán legnagyobb sebészi vívmányaként — a kóros erek endovascurális elzárásán keresztül forradalmasította az idegsebészeti műtéti technikát. Ez a DSA. 

– Értem – bólint lassan Harry, de a doktor nincs meggyőződve, hogy mindent tényleg tökéletesen ért, ezért csak mosolyogva megrázza a fejét. 

– A lényeg, hogy enélkül, ma sehol sem lennénk, aztán megjelentek a CT és MR gépek, amik forradalmi vívmányoknak számítottak, hiszen gyakorlatilag teljes panoráma képeket kapunk a segítségükkel – folytatja, és nagyon igyekszik úgy megfogalmazni, hogy azt Harry is értse. – Most pedig valaki csinált egy elképesztő szerkezetet. Még csak tesztelés alatt van, de ezt nézd! 

Újra a kezébe kapja a maga mellé hajított magazint, hogy fellapozza a cikknél, majd az énekes felé tartva megmutassa a képet, amilyet alkot az idegekről, illetve szervekről. 

– Basszus – hüledezik Harry, és a doki elvigyorodik, amikor a kócos kikapja a kezéből az újságot, hogy jobban megnézze a képeket. – Ezek szinte olyanok, mintha valami grafikus fotók lennének. 

– Pontosan! – lelkendezik Louis is, és érzi az izgatottságot szétáradni az ereiben, amikor arra gondol, hogy mennyivel több életet menthetnek majd meg ezzel a szerkezettel. Alig várja, hogy szabadalmazást kapjon, és dolgozhasson vele. – A kórházunk még egy év, mire újra megnyitja felújított kapuit. Minden teljesen modernizálva. Imádkozom, hogy addigra be lehessen már szerezni. 

– Csodálatos vagy – néz rá Harry csillogó, boldog szemekkel. – A környezetemben mindenkinél jobban felnézek rád, ugye tudod? Vagyis, egy szinten vagy az anyukámmal. 

– Bolond – nevet fel Louis, és megcsókolja a mosolygó fiút, aki feltornázza magát az idősebb mellé, és egy nagyon hosszú, ölelkezéssel egybekötött csókolózás veszi kezdetét köztük. Louis rezgő telefonja szakítja félbe őket. 

– Ezt nem tudom elhinni, Louis! – csattan fel Harry, és olyan komolynak tűnik, hogy a doktor egy pillanatig nem érti, hogy mi rosszat tett. – Folyton a telefonod zavar meg minket, nem tudom ezt meddig lehet még így csinálni! 

Louis végül megérti a viccet, és szinte egyszerre szakad ki belőlük a nevetés, és ad még egy gyors csókot a fiatalabb ajkaira, majd kimászik alóla, hogy felvegye a telefonját. A kínai ebéd jött meg, amit úgy negyven perce rendelt abban a reményben, hogy mire frissen ideér, Harry is felébred, máskülönben ezzel keltette volna őt egy tálcára pakolva. 

Miután visszaér, és az asztalra teszi a két szatyrot, az énekes már felé sétál. Egyből felismerheti, mi van a zacskókban, mert evőeszközöket vesz elő, bár először rossz fiókban keresi, amiért Louis azonnal kineveti őt. 

Így töltik az egész napot, bolondozva, szerelmesen, csak kettesben. Louis nem tudja, hogy Harry telefonja miért néma, de nem is szándékozik megkérdezni. Megpróbál nem is gondolni arra, hogy mi lehetett az ára ennek a lehetetlenül nyugodt napnak, mert hogy nem volt ingyen, abban biztos. Most mégsem érdekli semmi, csakis az, hogy ezzel a csodálatos fiúval lehet. 

Péntek, 18:10

A doktorért úgy egy órával ezelőtt egy hatalmas, fekete, sötétített terepjáró érkezett a háza elé, és amikor beszállt, Harry családjának látványa fogadta. Ettől kifújta egy kicsit a frusztrált levegőt, amit egészen addig benntartott. Bár a hátsó rész tényleg óriási volt, és a sofőrön, és anyósülésen ülő biztonsági őrön kívül még két, egymással szemben lévő üléssor volt, ami már megtömve várta Louis-t. Csak neki volt egyetlen szabad hely Gemma mellett. Anne bemutatta őt az egész családnak, így már mindenki pontosan tudta, ki ő Harrynek, és ő is megismert néhány unokatestvért, és a nagyszülőket. 

Aztán ahogy beértek az arénába, további rokonok csapódtak melléjük, és Louis kezdte egy kicsit zavarban érezni magát. Most is csak áll, kezében egy pezsgőspohárral, és hallgatja a hercege családjának beszélgetését. Néha elmosolyodik, amikor valaki neki címez egy viccet, vagy éppen pont rá néz. 

– Styles! – hallja meg az egyik kuzin kurjantását, és erre azonnal felkapja a fejét, hogy kutatni kezdje az említettet a kisebb tömegben idebent. – Elmebetegen nézel ki!

– Köszi, ez volt a cél – dörren a mély basszus, mire végre meglátja őt az emberek közt. Épp Anne-t öleli meg, és ad egy puszit az arcára, amikor összenéznek. – Bocsássatok meg, csak egy pillanatra. 

Egyből felé indul, és Louis elé lépve kiveszi a kezéből a poharat, hogy az asztalra tegye, majd összefűzi az ujjaikat, és elvonszolja őt valamerre. Nem tudja megkérdezni. Megszólalni sem bír, mert csak Harry jelmezét képes nézni. Elképesztően néz ki a fekete, rózsaszín, és arany színekben játszó kosztümben. Egészen lélegzetelállítónak tartja. Miután bevezeti őt egy öltözőnek tűnő szobába, még szétnézni sincs ideje, mert Harry egyből az ajtónak nyomja őt, és az ajkaik máris önfeledt táncot járnak egymáson. A gondolataiban elmenti, hogy később, ha otthon lesznek, és a fiún már egyetlen ruhadarab sem lesz, szóvá fogja tenni a feketére lakkozott körmeit, mert lehetetlenül felizgatja a látvány. A gondolat, ahogy Louis hátába mar vele, pedig még annál is jobban. 

– Harry, itt vagy? – kopogtat az ajtón Jeffrey, mire az érintett egy nyögéssel elhajol, és a plafon felé fordítva az arcát, a szemeit forgatja. Louis, csak hogy megnyugtassa őt, és azt sugallja, minden rendben, lehúzza őt magához még egy csókra, majd ő maga nyitja ki az ajtót. – Ó, helló. Ezek szerint mindenki megérkezett? 

– Igen, itt az egész család, minden barát, és én idegesebb vagyok, mint valaha – feleli Harry, és Louis szívét megmelengeti, hogy nem szólt be valamit a menedzserének, és nem is érzi most olyan ellenségesnek a közeget, mint amire számított, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. 

– Oké, lazulj el! – áll mögé Jeff, és a vállát kezdi masszírozni, aztán megpaskolja ugyanott. – A tizennyolcadik show. Tizenhét tökéletes volt. Kirázod a kisujjadból. 

– Tizennyolc – ismétli Harry szinte eufórikus hangulatba esve. – Negyvenkettő még vissza van. 

– Bizony – helyesel vigyorogva a menedzser, de amikor Louis is elmosolyodik, és találkozik a pillantásuk, azért még mindig érzi benne, hogy nem támogatja őt. Harryt támogatja, és ennyi. A doktor viszont rendben van ezzel. – Na menjünk, még a nép koccintana egyet, és be is akarlak mutatni valakinek. 

Péntek, 19:05

Az aréna hatalmas, és a VIP páholyból, ahol ők kaptak helyet, csak a kivetítőn át lehet igazán látni Harryt, ami egy kicsit bosszantja Louis-t, de amint elindul a koncert, azonnal elpárolog minden mérge. Egészen elképed az energián, amit Harry közvetít, és egy pillanat alatt járja át az arénát. Biztos benne, hogy borzasztóan elfogult, de akkor is tátott szájjal, teljes transzban nézi a műsort. Mostanra már minden számot kívülről tud természetesen. Az első néhány dalt még csak hallgatja, aztán Anne lép az oldalára, és ringatózva énekel a fülébe, amitől Louis azonnal elmosolyodik, és ő is rákezd. Természetesen a zöldszemű hangja zengi be az arénát, így nem tart a leégéstől, bátran elengedi magát, és a végére már szinte üvölti a számokat. Nagyon régen volt már szórakozni, és borzasztóan jól esik neki az, hogy ezt most megélheti. Van egy-kettő olyan szám, ami nem ezen az albumon van, illetve egy olyan is, ami sosem jelent meg, bár erre a lemezre készült, a doktor viszont ismeretlenül is végigtombol mindent. Egészen addig, míg végül egy kisebb meglepetés éri, amikor felvillannak a reflektorok egy hozzájuk sokkal közelebb felépített színpadot elárasztva fénnyel, és Harry elindul a tömegen át, hogy odaérjen. Vigyorogva, a fejét rázva figyeli, ahogy mindenkivel lepacsizik útközben, kioszt néhány dedikálást, és egy szivárványos zászlót is begyűjt, mire elér a célig. Fogalma sincs, mi lesz a terve azzal, de rossz fogadtatást egyszerűen nem kaphat, ebben egészen biztos. A közönség egy emberként támogatja őt, és minden csupa szivárvány, ami arra enged következtetni a doktornak, hogy a rajongók nem hülyék. Ők pontosan tudják, hogy mi történik, és hangtalanul vannak az énekes mellett. Csak színekkel mutatják ki a támogatásukat, ez pedig lehetetlenül boldoggá teszi Louis-t, ahogy őket nézi a páholyból. Ezek után egyszerűen nem érti, hogy a menedzsment hogy aggódhat emiatt a dolog miatt ennyire. 

Harry elénekli Louis egyik kedvenc számát az albumról, miközben nem szól más hangszer, csupán két gitár. A srác a jobbjáról aztán eltűnik az emelvényről, és Harry teljesen egyedül marad. Az egész aréna sötét, csakis őt lehet látni, és a hatalmas kivetítőket, amik közeli képet adnak az énekes arcáról.

– Köszönöm mindenkinek. Szeretlek titeket – szólal meg végül a mikrofonba, és Louis öntudatlanul úgy mosolyog, mint egy eszelős. – Szeretnék elénekelni egy dalt, amit akkor kezdtem el megírni, amikor elindultam erre a turnéra, és néhány állomással ezelőtt megérett arra, hogy ti is halljátok. Biztos, hogy van köztetek olyan, aki lelkesen kivárta ezt a napot, és nem leskelődött a Youtube-on, és nekik legyen ez most egy ajándék. Ez a dal közel áll a szívemhez. 

Ahogy ezeket a szavakat kimondja, Louis egyértelműen meg tudja állapítani, hogy feléjük néz. Nem biztos benne, hogy látja őt, de pont úgy érzi magát, mint egy rajongó tini, amikor az idolja észreveszi őt a színpadról. Tudja, hogy a szavait neki címezte, hisz külön megkérte rá, hogy ne nézzen videókat. Ezek szerint ez volt az oka. A fiú a nyakába akaszt egy másik akusztikus gitárt, és lassan pengetni kezdi, mire a közönség szinte megőrül. 

Ha tudnék repülni

Azonnal hazatérnék hozzád

Csak kérned kell

És úgy hiszem mindent feladnék

Nagyon remélem, hogy figyelsz, lerombolom a falaimat

Most teljesen védtelen vagyok

Csakis a te szemeid képesek belelátni a szívembe

Amikor az ember magányos 

Megfeledkezik róla, hogy ki is ő valójában

Amikor nem vagy mellettem

Olyan, mintha elvesztettem volna egy részem

Most már ismersz engem

Csakis a te szemeid

Egyedül a tieid ismernek

Louis, amikor Harry szünetet tart a dal közben, és csak gitározik, lopva a mellette álló Anne, és Gemma felé kapja a fejét, akik valószínűleg be lehettek avatva, mert úgy mosolyognak rá, mintha Harry épp a kezét kérte volna meg. A férfi képtelen tisztán gondolkodni, az agya minden egyes milliméterét kitölti Harry dalba foglalt vallomása, és érzi, hogy bár nagyon régen tette, de talán sírni is képes lenne. Nem fog. Eldönti magában, hogy nem fog ennyi ember előtt, de képes lenne rá. 

Vannak hegeim, mégha nem is mindig látszanak

A fájdalom egyre erősödik

De amikor velem vagy, teljesen megszűnik

Nagyon remélem, hogy figyelsz, lerombolom a falaimat

Most teljesen védtelen vagyok

Nagyokat kell nyelnie, mert ezek a sorok mélyen a szívébe hatoltak, és alig kap levegőt. Hirtelen minden annyira zsúfolt lett körülötte. Csak egy kis friss levegőt, ha kaphatna valahonnan. Egy támaszt, amibe kapaszkodhat, mert képtelen arra koncentrálni, hogy megtartsa a testét, használja az izmait. Egy dolgot tud tenni: szeretni azt a férfit a színpadon. A szíve túlcsordul szerelemmel, és bár tudta, hogy majd eljön a tökéletes pillanat, amikor ki kell mondania, de most már biztos benne. Most azonnal akarja a világba üvölteni, hogy mennyire szereti őt. Összerezzen, amikor Anne az oldalához bújik, a fejét a vállára hajtja, és átkarolja a derekát. Azonnal ő is átöleli a nő vállát, és a tekintetét visszavezeti a szeretett személy irányába. 

A szívemben érzem a szíved

Teljesen el fogom veszíteni az eszem

Tudom, hogy csak vesztegetem az időt 

Én csak… 

Remélem, hogy nem menekülsz el tőlem

Penget néhány gyönyörű akkordot a gitárján, amiről Louis-nak fogalma sincs, hogy bonyolultnak vagy egyszerűnek számítanak, de ő imádja mindet. Nem néz fel, és a közönségre sem, csakis a gitárjára koncentrál, majd hirtelen lép a mikrofonhoz, és a zene teljesen elhallgat. 

– Sh! – integet a közönségnek, hogy elhallgattassa őket, és bár nem elsőre, de azért szépen lassan szót fogadnak neki, amin Louis csak nevet. Teljesen a kezében vannak. Bármit megtesznek neki. Elképesztő hatalma van a közönsége felett. – Ti jöttök!

Ezután hátra lép, és ő csak gitáron kíséri, míg a – Louis pontosan nem is tudja hány ezer ember – rázendít, és elénekli a refrént. Louis úgy érzi, neki énekelnek most. Ez egy ajándék Harrytől. Egy ajándék a rajongóktól, ami értük van. Nem tudja, hogy lehetne-e ennél boldogabb valaha. Ez a pillanat biztosan örökre a szívében marad. 

Csakis a te szemeid képesek belelátni a szívembe

Amikor az ember magányos

Megfeledkezik róla, hogy ki is ő valójában

Amikor nem vagy mellettem

Olyan, mintha elvesztettem volna egy részem

Most már ismersz engem

Csakis a te szemeid

Egyedül a tieid ismernek

– Köszönöm szépen! – kiáltja, majd elhagyja a kis színpadot, és sötétségbe borul az egész aréna. 

– Ez… – kezdi Louis, és tudja, hogy Anne hallja őt, mert megszorítja a derekát. – A legszebb dolog, amit életemben kaptam. 

– Öcsi ért a romantikához, mi? – hajol oda Gemma is, és bár még így is hangosabban kell beszélniük az átlagnál, tudja, hogy ezt most csak ők hallják, meg talán még Michal, aki a lányt karolja át hátulról. 

– Nem találok szavakat – feleli végül Louis, mire Anne csak felnéz rá. 

– Akkor elérte a célját – mosolyog, és elengedi a doktort, aztán újra a színpad felé néz, amikor a fények kigyúlnak. 

– Abban biztos vagyok – motyogja Louis, de ezt már valószínűleg tényleg senki sem hallja. 

A koncert hátralévő felét még mindig ennek a számnak a hatása alatt éli át, és képtelen igazán átszellemülni a bulizósabb számokra. Egyedül az szakítja ki a transzból, amikor Harry a Sign of the Times-szal egy valódi élő, lélegző univerzumot hoz létre a csarnokban. Minden rajongó bekapcsolja a mobilján a vakut, és olyanok, mintha apró csillagok lennének mindenütt. Lebilincselő látvány, és annyira elbambul közben, hogy a sajátját el is felejti bekapcsolni. Már csak a szám után veszi észre magát. Eddig ez volt a kedvenc száma Harrytől, így nagyon várta, hogy mikor hangzik majd el, de mostanra határozottan a második helyre csúszott. A koncertnek még vége sincs, de már a holnapit várja, hogy újra hallhassa. 

Amikor Harry végül a legpörgősebb számmal, valósággal felrobbantja az arénát, csak hogy hagyja porig égni, miután leszalad a színpadról, a hátuk mögött máris megjelennek a biztonsági őrök. 

Louis szinte nem is gondolkodik, egyszerűen áttör az embertömegen, akik a VIP részlegben vannak, és úgy surran ki köztük, hogy senki észre sem veszi. A seb már csak heg a lábán, és nem fáj, ha hozzáérnek, viszont a futás még nem erőssége, így csak erősen megszaporázott lépésekkel igyekszik Harry öltözője felé, mert azonnal látnia kell őt. Nincs több elvesztegetett pillanat, amit képes kibírni nélküle a ma este történtek után. 

Harry

Péntek, 21:02

Amint lelép a színpadról, az első hangtechnikus kezébe nyomja a fülesét, akivel szembetalálkozik. A nézőtérről behallatszik a tömeg ordítása, és Harry tudja, hogy aznap este is megcsinálta. Több tízezer embert tett boldoggá azzal, amihez a legjobban ért, és ez határtalan örömmel meg büszkeséggel tölti el. Hálás, hogy azt csinálhatja, amit szeret, hálás a szeretetért, amit a rajongóktól kap, és hálás, hogy mindig ennyire szívélyesen fogadják. De amiért a leghálásabb, hogy azon az estén Louis is ott lehet vele, és végre elénekelhette neki azt a dalt, amit ő maga ihletett. Szívét, lelkét beletette az alkotói folyamat alatt, így magától értetődő volt, hogy az előadásnak is tökéletesnek kell lennie. Nem tudja, végül hogy sikerült, mert ő közben mintha egy teljesen más világban járt volna, de alig várja, hogy megkérdezze a párjától. Nagy léptekkel szeli végig az alagsori öltözőkhöz tartozó folyosókat, és amikor belép az ajtón, amire a neve van kiírva, az öltözőasztalra támaszkodva fújja ki magát. A családja és a doki még nem ért oda, így azt a néhány magányos másodpercet azzal tölti, hogy a sminkasztalon heverő kis törölközővel letörli a homlokáról az izzadtságot, és kivesz egy behűtött ásványvizet a sarokban lévő apró hűtőből, amit azonnal fel is bont, és a felét egy szuszra megissza. Az óvatos kopogásra elmosolyodik, és amikor megjelenik az édesanyja arca, azonnal kitárja az érkezőknek az ajtót. 

– Kicsim, annyira büszke vagyok rád! – simítja végig a karját Anne, miközben Gemmától is kap egy gyors ölelést, de az az igazság, hogy közben végig Louis arcát figyeli. Próbálja kitalálni, mi járhat a férfi csinos fejében, és miután Gemma ellép tőle, és a nővére párja is gratulál neki, maga mellé húzza a dokit, és lágyan belecsókol a nyakába. Louis kuncogva húzódik el, mintha csiklandós lenne, de a karja a fiú derekát öleli körbe, ami végtelenül jólesik abban a pillanatban. De mit áltatja magát? Mindig arra vágyik, hogy Louis mellette legyen, és ne vegye le róla a kezét egy pillanatra sem. Még akkor sem, amikor Anne és Gemma egy ajándékszatyorral lépnek hozzá.

– Nem tudtuk, mit vegyünk neked, de ezzel nem nagyon lehet mellélőni – magyarázza a testvére, és amikor Harry meglátja az extra nagy kiszerelést a kedvenc csokijából, elvigyorodik. – Bár a helyedben csak a turné után nyitnám ki. Még a végén kihízod a fellépőruháidat – csipkelődik a lány.

– Azt hiszem, ma este megengedhetek egyet belőle – kéri ki magának Harry, és már bontja is a szép papírcsomagolást. – Amúgy meg, Louis majd gondoskodik róla, hogy éjjel se rakódjanak rám a zsírpárnák – teszi hozzá, és még a dokira is kacsint, ahogy felé kínálja az édességet.

Látja rajta, hogy Louis fülig elpirul, de amikor Anne és Gemma nevetni kezd, végre ő is ellazul, és egy pillanatra Harryre nyújtja a nyelvét. Egy apró, játékos gesztus, de ahhoz bőven elég, hogy az énekes gondolatai máris elkalandozzanak. 

– Még nem mesélted el, hogy tetszett a koncert – mondja a dokinak komoly, elmélyült hangon, és most már tényleg minden figyelmét felé irányítja.

– Mi megyünk is – szólal meg Gemma hirtelen, mielőtt Louis válaszolhatna. – A klubban találkozunk. Ne késsetek – vigyorog az öccsére, és a barátjával kézen fogva hagyják el az öltözőt.

– Én pedig nem olyan régen hívtam egy taxit – jelenti ki Anne is csöppet sem megjátszottan, és egy gyors csókot nyom mindkét fiú arcára. – Mamáék abban reménykednek, hogy a hétvégén meglátogatod őket – teszi még hozzá, a fiának címezve, és amikor Harry bólint, magára hagyja őket.

Amikor már csak ketten maradnak, a hangulat teljesen megváltozik az öltözőben. A családias, csipkelődős légkört hirtelen valami sokkal intimebb váltja fel. Harry érzi, ahogy a bőre alá kúszik az érzés, miközben a dokival már vagy egy perce szemeznek, alig fél méterre egymástól. Közel, de nem eléggé közel. Louis veszít. Elkapja a tekintetét, zavartan megköszörüli a torkát, mielőtt beszélni kezdene.

– Mindenki a hatásod alatt volt – mondja végül, válaszolva a fiú kérdésére. – Odavoltak érted.

– Tudom – feleli Harry, és a játékosság ott van a szemében, amikor folytatja: – De engem csak az érdekel, te mit gondolsz. Te vagy az egyetlen, akivel ágyba fogok bújni ma – mondja, és a kezével lágyan végigsimít Louis borostás arcán, miközben újra rabul ejti a tekintetét.

– Sosem vallottak még nekem szerelmet ennyi ember előtt… igazából, sosem vallottak még szerelmet nekem – magyarázza Louis zavartan, és a földre kapja a tekintetét. Olyan édes… egy picit zavarban van, picit nem tudja, mit kellene mondania, és nagyon elveszett. Most ő az, akinek útmutatásra van szüksége. Harry az ujjait az álla alá simítva kényszeríti, hogy nézzen rá.

– Elárulhatod, ha nem örülsz neki – suttogja, és a félelem miatt alig hallhatóan megremeg a hangja. Igazából egészen eddig a gondolatai mélyére száműzte azt, hogy esetleg a dokinak nem fog tetszeni a dal, az érzelmei, az, hogy több ezer ember előtt csupaszítja le magát egészen a csontjaiig. 

– Őrült vagy, Szupersztár! – nevet fel Louis, majd elkapja Harry kezét, és a sajátjaival húzza magához a fiút, hogy az ajkaira tapadhasson. Az énekes kicsit megkönnyebbül, és ugyanolyan vágyakozón viszonozza a csókokat, melyek először inkább csak puszik, de aztán egyre mélyülnek, hogy másodpercek alatt szinte forrni kezdjen a levegő a kis helyiségben. Louis érzékien a fogai közé szívja Harry nyelvét, és ez az a pont, ahol mindketten elvesztik a kontrollt. Harry felnyög, Louis pedig az öltözködőasztal széléhez szorítja a fiút, miközben szinte teljesen rámászik. Az ágyékuk egymásénak feszül, minden mozdulatra újabb nyögéseket kikényszerítve belőlük, és már a levegőt is élesen kapkodják, amikor Louis egy kicsit elhúzódik, de arra ügyel, hogy deréktól lefelé még mindig összetapadjanak.

– Az a dal a második legcsodálatosabb ajándék, amit csak kaphattam. De csak azért, mert te vagy az első. El sem tudom mondani, mit érzek – hadarja beleéléssel, és talán Harry vár valamit, egy szót, ami még tökéletesebbé tenne mindent, de abban a pillanatban ez is több, mint amiről álmodhatott. Louis úgy néz ki, mint aki pontosan tudja, tartozik egy vallomással. Az arca komoly, ahogy vesz egy mély lélegzetet, mintha még folytatni akarná, de Harry úgy dönt, megkönnyíti a dolgát.

– Nem kell kimondanod. Az is jó, ha megmutatod – feleli kacér mosollyal az ajkán, és eltűnik a túl komoly hangulat, mert Louis ajkai is felfelé kunkorodnak végre. Ennek örül, nagyon-nagyon, mert kicsit tartott tőle, hogy a hirtelen vallomással mindent elront, de úgy tűnik, semmi ilyenről nincs szó. A kezét gyakorlott mozdulatokkal simítja Louis felsője alá, és a következő csókcsata után már a nadrágjának elejére. Miközben végignyalja az amúgy is nedves ajkát, lassan lehúzza a cipzárt, hogy több helye legyen ahhoz, amire készül.

– Nem úgy volt, hogy én mutatom meg? – kapkodja a levegőt a doki, amikor az énekes változtat a helyzetükön, most őt passzírozza az asztalhoz, és őrjítően lassan kezdi simogatni az alsóján keresztül.

– Ó, kapsz rá lehetőséget, ne aggódj – biztosítja Harry, és egészen a doki bokájáig leügyeskedi a szűk, fekete farmert, miközben ezzel egyidejűleg letérdel elé a földre, és ártatlan, nagyra nyílt szemekkel néz fel rá. Furcsa Louis-t nem élére vasalt vászonnadrágban és ingben látni, de ez a változatosság csak még izgalmasabbá teszi a helyzetet.

– Harry, nem hiszem, hogy ez… – kezdené Louis, de sosem derül ki, mit akart mondani. Harry biztos benne, hogy tiltakozni akart, de miután kiemelte őt a szürke alsóból, szerencsére egyetlen nyalintással sikerül elhallgattatnia. Persze, nem sokáig, mert Louis képtelen csöndben maradni, ha Harry bűnös szája a szerszáma köré szorul, és olyan beleéléssel szopja, váltogatva az erősebb és gyengédebb szívásokat, mintha nem lenne holnap. – Ó, istenem! Ne hagyd abba… kérlek... – könyörög a férfi hátrahajtott fejjel, lecsukott szemekkel, szinte már fájdalmas hangon nyöszörögve, pedig a másik semmi jelét nem adja, hogy el akar húzódni. Ennek ellenére Louis biztosra megy, és az énekes hajába markolva húzza magához közelebb. Nem erőszakosan, sokkal inkább egy icipicit követelőzve. Harry vesz egy mély levegőt, és pici nyelésekkel próbálja egészen a torkára engedni a dokit. Amikor egy hajkefe és egy púderecset landol mellette a földön, már biztos benne, hogy elérte, amit akart. Louis remegő karokkal kapaszkodik az asztal szélébe, az ujjai már teljesen elfehéredtek, és ahogy Harry a combjára simítja a kezét, érzi, hogy az izmai teljesen megfeszülnek az érintése alatt. Az énekes felnéz a férfira, és ahogy lassan kiereszti a szájából, az ujjaival pedig a golyói alá nyúl. A szerszáma végtelenül izgatón néz ki mereven, nyáltól csillogón, és Harry újra örömmel veszi a szájába.

– Baszki – zihálja Louis, és amikor lenéz a fiú szemeibe, a farka megrándul Harry nyelvén. – Ó, baszki! – teszi hozzá nagyon kreatívan. Harry mosolyogva nyalja le a makkjáról a kibuggyanó előnedvet, és tudja, hogy most kell abbahagynia, ha akar még valamit a férfitól öt percen belül.

– Finom vagy – törli le az állát egy gyors mozdulattal. – Annyira szeretném még folytatni, de van valami, amire jobban vágyom.

Louis még akkor is az asztalnak támaszkodva liheg, amikor Harry az ajtóhoz lép, és kulcsra zárja. Látja a dokin, hogy ő csak akkor fogja fel, hogy akár rájuk is nyithattak volna közben, de annyira mélyen járt a kéjben, hogy eszébe sem jutott ez a lehetőség annak ellenére, hogy normál esetben próbál mindig megfontoltan viselkedni. De ez nem egy hétköznapi eset, és ezt mindketten tudják. Ráadásul már teljesen mindegy, mert hirtelen ismét képtelen másra koncentrálni, mint arra a teremtményre, akivel össze vannak zárva. Nyálcsorgatva figyeli, ahogy Harry kibújik a zakójából, egy hanyag mozdulattal a kanapéra dobja, aztán hamarosan a nadrágja is követi. A kanapén egy rakat cipősdoboz és ruhazsákok hevernek, így az énekes kénytelen valami más megoldást kitalálni arra, hogy hol folytassák. A fehér inget már Louis simogatja le róla, ahogy hozzá lép, és a hajába markolva húzza magához egy forró csókra. 

– Képtelen vagy kivárni, hogy hazaérjünk, ugye? – dünnyögi a szájába a férfi, amikor tudatosul benne, hogy Harry nem elégszik meg egy kis orális kényeztetéssel.

– Órák fognak eltelni, míg hazaérünk. Muszáj ott lennem a bulin, amit nekem rendeztek – feleli az énekes sajnálkozva, és közben már húzza a másik férfi kezét az ágyékához. Szüksége van erre, és most, azonnal, nem később. – Kérlek.

– Rendben, ha megígéred, hogy csöndes leszel – mondja a doki kihívóan, és rámarkol Harry farkára, amitől a fiú máris egy hangos nyögést hallat. – Ennél sokkal-sokkal csöndesebb – duruzsolja a fülébe, és egy kicsit bele is harap a nyakába. Amikor Harryből felszakad egy újabb nyögés, a szájával és nyelvével hallgattatja el. Nem telik el sok idő, míg az énekesről az utolsó ruhadarab is lekerül, miközben Louis nyálas puszikkal kényezteti a mellkasát és a hasát. Mégis, Harry egyre türelmetlenebb, ezért elhúzódik a férfitól, és a bőrkanapé háttámlájára dől úgy, hogy az egyik térdét felhúzza maga mellé, ezzel teljesen kitárulkozva. A vágy mindig szemérmetlenné és bátorrá teszi, és úgy tűnik, ez a másiknak sincs ellenére. Louis már a látványtól felnyög, és amikor Harry hátrafordul a fájdalmas hangra, el kell mosolyodnia, mert a doki képtelen távol tartani a kezét a saját erekciójától.

– Képes lennél már a látványtól elmenni? – kérdezi kacéran, aztán a mutatóujját a szájába veszi. Miután alaposan benyálazza, a farokcsontjától indulva csúsztatja végig a bőrén egészen a kis, rózsaszín bejáratig, ahol nem tétovázik sokat, egy lélegzetvétel után, egyetlen, folyékony mozdulattal tövig magába tolja. Biztosan pazar látványt nyújthat, bár a testét egy kicsit váratlanul érte az akció, és az izmai most szorítva lüktetnek az ujja körül.

– Megőrjítesz – szünteti meg kettejük között a távolságot Louis, és az egyik tenyerét a fiú fenekére simítja. Harry le merné fogadni, hogy a másikkal még mindig saját magán ügyködik. – Fordulj oldalra – szól neki a férfi, és Harry nem érti, de teszi, amit mond. – Nézz a tükörbe! – instruálja tovább Louis. Harry levegőt venni is elfelejt, amikor szembe találja magát a vágytól kipirult arcával, aztán a doki elégedett mosolyával, és ebből a szögből azt is pontosan látja, hogy a másik mit csinál mögötte. – És te? Képes lennél elélvezni a látványtól? – kérdezi a doki kihívón, miközben lustán mozgatja a kezét a szerszámán. – Ujjazd meg magad, édesem!

Az énekes elnyílt ajkakkal húzza ki lassan az ujját, de amikor próbálja újra visszadugni, az arca eltorzul, és egy kis nyöszörgés hagyja el a száját.

– Fáj – panaszkodik alig hallhatóan.

– Azt hiszem, elfeledkeztél a síkosítóról – jegyzi meg Louis. – Vagy tegnap éjjel sokkal-sokkal tovább kellett volna kefélnem téged, hogy ma könnyebben menjen – teszi hozzá csipkelődve.

– Van a táskámban – egyenesedik ki Harry még mindig álmodozón mosolyogva Louis előző szavai miatt, és a táskájához siet, amiből minden szükséges dolgot elővesz, mielőtt felveszi pontosan ugyanazt a pozíciót. Éppen felpattintja a tubus kupakját, amikor Louis kiveszi a kezéből, és a saját ujjaira keni az átlátszó zselét.

– Akármennyire imádnám órákig nézni, ahogy megdugod magad az ujjaiddal, most nincs elég időnk – magyarázza vágytól rekedt hanggal, és amikor eltünteti az első ujját Harryben, a fiúnak máris a kanapé műbőr anyagába kell markolnia.

– Louis – nyöszörgi a háttámlába, és igyekszik ellazulni, mert minél hamarabb szüksége van a férfi farkára. Amikor a második ujj is beléhatol, és Louis művészi pontossággal, rekord idő alatt találja meg a prosztatáját, már csak összefüggéstelen szavakra és obszcén káromkodásra telik tőle. Egy ideje rájött, hogy megvan az előnye, ha a személy, akivel együtt van, mindent tud az emberi anatómiáról.

– Nézd a tükörben, ahogy csinálom! – kéri megint Louis, de Harry túlságosan távol jár ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjon. Amikor a doki a hajába markol, és lágyan oldalra fordítja a fejét, már csak a szemét kell rábírnia, hogy maradjon nyitva. Végül sikerül, és megkapja a megérdemelt jutalmat. Louis összevont szemöldökkel koncentrál arra, amit a kezével művel, és néha megnyalja az ajkát, hogy benedvesítse. Harrynek az egyetlen baja ezzel a pózzal, hogy nem tudja megcsókolni akkor, amikor csak akarja, de így legalább láthatja. És most ez is bőven elég, sőt, talán sok is…

– Lou, kérlek! – könyörög Harry ismét, és egy kis zokogásra emlékeztető hang tölti be a helyiséget, amikor érzi, már nem bírja sokáig. Egyszerűen túl sok, amit Louis csinál vele, és a farka olyan tökéletesen szorul a hasa meg a kanapé közé, hogy csak egy kicsit kéne mozdulnia...

– Mindjárt, édesem – csitítja Louis, és a szabad kezével egy óvszer után nyúl, majd a fogával kinyitja, és gyakorlott mozdulatokkal felhelyezi, miközben még mindig tágítja a fiút. Ez is egy olyan dolog, amit Harry imád benne, hogy képes egyszerre két dologra koncentrálni. – Nézd!

Harry levegőt sem vesz, míg a tükörben figyeli, ahogy a doki beilleszti a farkát, és nagyon lassan eltünteti benne az egész hosszát. Louis egy darabig oda koncentrál, ahol összeforrnak, de aztán felkapja a fejét, és a tekintetük találkozik a tükörben. Hagy egy kis időt az énekesnek, addig a hátára hajol, végigpuszilja a sós bőrét, és a fülébe suttog.

– Olyan elképesztően forró és szűk vagy minden alkalommal. Ez a legcsodálatosabb érzés, Harry. Benned lenni a világon a legjobb. Imádom, ahogy szorítasz, és közben húzol egyre beljebb… – susogja a fiúnak, és ahogy szeretetteljesen az oldalát simogatja, a kezdeti kellemetlenség másodpercek alatt lesz semmivé.

– Csókolj meg! – kéri Harry megtört hangon, és amikor Louis helyezkedik, hogy elérje az ajkát, ha lehetséges, még mélyebbre nyomul, amitől egy pillanatra mindkettőjük lélegzete elakad, és ledermednek. – Oh, Istenem – nyöszörgi remegő hangon, miközben édes borzongás fut végig az egész testén. 

– Szeretlek – szólal meg Louis hirtelen, két apró kis puszi között, aztán kiegyenesedik, és végre elkezd mozogni. Harry már így is a hetedik felhő felett jár, és amikor felfogja, mit mondott a doki, ha lehet, még fényesebben kezdenek el csillogni a szemei előtt azok a bizonyos csillagok. Bekaphatják azok, akik szerint a szex közben kifejtett érzelmeket nem érdemes komolyan venni.

Minden egyes lökéssel közelebb kerül az orgazmushoz, amikor Louis kicsit gyorsít a tempón. A farka a hasa alatt csúszkál a kanapé műbőr borításán, és ez valahogy még izgatóbb, mintha magához nyúlna. Louis a csípőjébe markol, hogy egy helyben tartsa, a haja kócos, és már az ő bőrét is fényessé varázsolta az izzadtság. Harry most már le se tudja venni a szemét a szeretkező tükörképükről. Olyan tökéletesen illeszkednek, mint két puzzle darab, és a hangjuk is hibátlan szimfóniában olvad össze. Látja, ahogy a doki testén megfeszülnek az izmok, hallja, ahogy a hangja egyre kétségbeesettebbé válik, a mozgása pedig kiesik a ritmusból. 

– Harry… – kezdi a férfi, de nem kell befejeznie, az énekes már pontosan felismeri a jeleket.

– Élvezz el bennem! – mondja gyorsan Harry, és a maradék erejét arra használja, hogy rászorítson a doki szerszámára. Úgy tűnik, ennyi kellett, mert Louis felkiált, az ujjai szinte fájdalmasan mélyednek a fiú derekába, és az egész teste beleremeg az orgazmus erejébe. Harry elképedve, egy elégedett mosollyal az arcán érzékeli, ahogy Louis farka mélyen benne lüktet, és még egy fél perccel később is apró remegések futnak végig a doki testén. Meg sem mer mozdulni, amíg teljesen el nem csitul, mert attól fél, hogy elszalaszt valami kis momentumot. Talán még sosem volt ennyire intenzív, és Harrynek van egy olyan gyanúja, hogy ennek lehet némi köze a koncerjéhez és ahhoz, hogy ennyire nyíltan vallott az érzelmeiről. Nem tudja, lehet, hogy csak a különleges helyszín az oka, de az biztos, hogy ilyet sokszor fognak még csinálni. Lehetőleg óvszer nélkül is.

– Ne haragudj, hogy eddig bírtam, de már előtte is a határon táncoltam – szabadkozik Louis Harry hátára döntve a homlokát. Lassan kihúzódik a fiúból, de mielőtt Harry izmai összerándulhatnának a férfi hiányától, máris két ujját tolja be a farka helyére. Az énekes meglepetten felnyög, és újra bele kell kapaszkodnia a kanapéba. – Megfordulsz, hogy a számba vegyelek?

– Nem, így jó. Képtelen vagyok megmozdulni – feleli Harry, bár az ajánlat túl csábító. A doki felnevet a válaszra, és lassan, hozzáértő mozdulatokkal ujjazni kezdi.

– Hagyd, hogy én csináljak mindent – duruzsolja a fiúnak. Harrynek azonnal beugrik a legelső alkalom, amikor ilyen intim módon értek egymáshoz, és ugyanezt mondta a férfinak, aki teljesen kimerülten, betegen feküdt mellette, mégis annyira kívánta, hogy semmi sem állíthatta volna meg. Előtte sosem érzett még akkora kéjt, és sosem félt annyira. 

A kopogás az ajtón, majd Jeff hangja csak lassan jut el a tudatukig, bár az énekes azonnal azt kívánja, bár meg sem hallották volna.

– Harry, itt vagy még? – kiált be a férfi. Louis azonnal mozdulatlanná dermed, de Harry frusztráltan felnyög, és hátranéz a válla felett:

– Ne merd abbahagyni! – suttogja a fogai között kicsit dühösen, mert Jeffrey már megint a legjobb időpontban keresi, mintha valami hátborzongató tehetsége lenne ahhoz, hogy megzavarja az intim pillanataikat. – Csak egy perc… kibaszottul közel vagyok – mondja kétségbeesetten. Louis bólint, majd az ajkai elé emeli a szabad keze mutatóujját, csendre intve Harryt. Kihúzza az ujját, és a csípőjénél fogva fordítja meg mégis a fiút.

– Ez most nem játék, tényleg azt akarom, hogy csöndben maradj – hajol Harry füléhez, aki beleegyezve bólogat. Most olyan állapotban van, hogy bármibe szó nélkül beleegyezne, és ezt Louis is biztosan tudja, mégsem akar kockáztatni. Miután a síkosítótól fénylő ujjait újra visszanyomja a forróságba, a másik kezét egy gyors, de szenvedélyes csók után Harry szájára szorítja. Az énekes nem hazudott, mert miután Louis a farkára csúsztatja az ajkait, alig telik el egy fél perc, és máris érkeznek a visszafojtott nyögések, a remegés, a lüktetés, és a következő pillanatban a doki megérzi a nyelvén Harry ondójának ismerős ízét.

Az énekes néhány percig mozdulatlanul fekszik kiterülve, és csak akkor emeli fel a fejét érdeklődőn, amikor a doki valami nedves sminkkendővel letörölgeti kicsit. 

– Mennünk kell, mindjárt tíz óra – mondja a férfi egy hosszúra nyúlt, lusta csók után, és megkeresi a szanaszét szórt ruháikat.

– Nem ezt veszem fel – dünnyögi Harry még mindig kimerülten, amikor Louis megpróbálja ráadni a színpadon viselt nadrágot. – Ez Gucci. Nem akarom leönteni alkohollal.

– Amikor előttem térdeltél, a farkammal a szádban, nem jutott eszedbe, hogy koszos lesz – jegyzi meg Louis szemforgatva. – Gyerünk Harry, segíts egy kicsit! Melyik ruhád kell a sok közül ma estére?

Harry oldalra nyúl, és megpróbálja felemelni a megfelelőt, de csak annyit ér el ezzel, hogy a kanapé háttámlájáról lecsúszik az ülőrészre, pontosabban a cipősdobozokra és szépen kivasalt ruhákra. Louis frusztráltan felnyög, de egy kis vigyorral az arcán segít Harrynek felkászálódni végre, hogy elkészülhessenek, és újra emberek közé léphessenek. Az, hogy ne legyen nyilvánvaló, mivel töltötték az elmúlt órát, csak hiú ábránd, mert Jeff hitetlenkedő tekintete így is egészen az aréna hátsó kijáratáig kíséri őket, miután együtt lépnek ki az öltözőből.