Don't Let It Break Your Heart - 1. Ne hagyd, hogy kinyírjon!

Sziasztok! A háttérben már egy jó ideje dolgozom ezen a sztorin, és most jött el az ideje, hogy közzétegyem. Érzelmi hullámvasút, rózsaszín felhők nélkül, és talán ez az oka, hogy minden alkalommal nehéz volt folytatnom, amikor leültem hozzá. De imádom őket, úgyhogy mindenképpen meg szeretném osztani veletek :) Nem lesz sok rész, már a végét írom, és úgy tervezem, hogy vasárnaponként jelentkezek a folytatással. Karácsonyig a végére is érünk :) Jó olvasást, és kérlek, ha szerettétek, hagyjatok egy kommentet. Hiányoztok már :)

A hét közepe mindig csöndesen telt a bárban. Csak néhány vendég ült az asztaloknál, közülük is sokan visszatérőek voltak, akik mindig ugyanazt rendelték. Nyoma sem volt a hétvégi középiskolás keménymagnak, a legénybúcsút tartó férficsoportoknak, vagy a kollégáknak, akik egy kevésbé felkapott helyen akarták megünnepelni a munkahelyi sikereket. A bárpultnál egy középkorú nő üldögélt, az arca már kipirult az elfogyasztott italmennyiségtől. Hosszú, szőkére festett haja összegubancolódva lógott az arca elé, a körmein már itt-ott lekopott a tűzpiros festék. Egy elnyűtt farmert és egy szűk blúzt viselt, amit csak annyira gombolt össze, hogy éppen a melltartóját eltakarja a vékony anyag. A telefonját nézegette, miközben kortyolgatta a vodkáját, és egy gyorsan bepötyögött szöveg után dühösen csapta le a poharat.
– Még egyet! – szólt oda a pult mögött törölgető lánynak a haja mögül. Tiffany összevonta a szemöldökét, és már majdnem kitöltötte az italt, amikor egy kéz kivette a kezéből az üveget. Nem kellett hátranéznie, hogy tudja, ki az.
– Hagyd csak, innen átveszem – mondta a fiú, és a szőke nő elé lépett, aki ismét a telefonját nyomkodta, és közel emelte a szeméhez a készüléket, hogy el tudja olvasni a szöveget.
– Mi a helyzet, Ava? – kérdezte a fiú, és a nő végre felnézett. Az ajkai egy kis mosolyra húzódtak, amikor meglátta a kék szemek tulajdonosát. Már legalább egy éve ismerték egymást, és a fiú volt az egyetlen, akivel szót tudott érteni, még teljesen elázva is. Louis mindig meghallgatta. Ha a munkáról és a kuncsaftokról beszélt, nem szörnyülködött, inkább kedves volt vele, még egy fárasztó műszak után is.
– Azt hittem, ma már nem jössz dolgozni – hagyta figyelmen kívül a kérdést Ava, és gyanakvóan kutatta a fiú tekintetét. – Ugye azért voltál annál a nőnél?
Louis az ajkába harapott, és úgy tett, mintha a poharak szárazra törlése teljesen lefoglalná a figyelmét.
– Ismerlek, kölyök – nevetett fel a nő, és a hangja mély, szinte férfias volt a jelentős mennyiségű elszívott dohány miatt. – Kihagytad?
– Ha tényleg ennyire ismersz, minek kérdezed? – forgatta meg a szemeit Louis.
– Mert bízom benne, hogy az én elcseszett életem elegendő intelemmel szolgált neked – mondta Ava gúnyosan.
Louis próbált határozottan a nő szemeibe nézni, de kudarcot vallott. Egy pillanattal később már újra a pultot bámulta, és a pillái az orcáját simogatták. Ava fejcsóválva nézte a gyönyörű arcot, a rózsaszín, vékony ajkakat, a tökéletesre formált orrot. Nem akarta elhinni, hogy ennek a fiúnak itt a vége. Valami felsőbb beavatkozásra várt, bármire, ami kihúzza őt a gödörből, és visszatereli a helyes útra, mert isten a tanúja, megkedvelte őt. Már az elejétől kezdve könnyen közös nevezőre jutottak, és hiába utálta beismerni, ez nagymértékben a sorsközösségüknek köszönhető.
– Kértem még egy italt – jegyezte meg a nő az elfeledett üres poharára mutatva.
– Mára elég lesz. Jobban tudsz magadra vigyázni, ha nem vagy részeg – jelentette ki Louis, és máris a mosogatóba rakta a poharat.
– Honnan tudod, hogy találkozom valakivel? – kérdezte Ava csodálkozva.
– Én is ismerlek – felelte Louis kihívóan mosolyogva. – Le sem raktad a telefonod, amióta itt vagy.
– Kivinnéd ezt a hatoshoz? – lépett hozzájuk Tiffany, és Louis kezébe nyomott egy tálcát két itallal. – Hazamegyek, neked pedig kitartást az estére – mondta a lány, és nem vesztegette tovább az időt, eltűnt a pult mögött, hogy összeszedje a cuccát, és aznapra hátrahagyja a csöndes kocsmát a reményvesztett emberekkel, és cigifüstös levegővel.
– Neked is jó éjt, kislány – röhögött magában Ava gúnyosan.
– Nem hibáztathatod, ritkán vagy vele kedves – jegyezte meg Louis, amikor a munkatársa már biztosan hallótávolságon kívül volt.
– Mert olyan lány, aki megveti a hozzám hasonlókat, holott el sem tudja képzelni, mennyire apró dolgokon múlik ez az egész. Én sem akartam kurva lenni, de ezt osztotta az élet – mondta dühösen.
Louis csitítóan megpaskolta a vállát, ahogy a hatos asztalhoz sétált a sarokban.
– Szép estét, uraim! – köszönt illedelmesen a két fiúnak anélkül, hogy rájuk nézett volna, majd felemelte az egyik poharat. – A whisky kinek lesz?
– Nekem. Ő ma már csak vizet ihat – hallott meg egy mély, dörmögő hangot, amitől azonnal felkapta a fejét, és alaposan megnézte a fiatal fiút. Soha, senki hangja nem volt még ilyen hatással rá. Úgy érezte, mintha egy hideg jégkockát húznának végig a gerince mentén, amit tűzforró lehelet követ az érzékeny bőrön. Egy pillanatig nem tudta eldönteni, hogy remegjen, vagy lángoljon mindene, és amikor meglátta a hatalmas szemeket, azzal a bűnösen tökéletes szájjal, képtelen volt levenni róla a tekintetét. A fiú észrevette, hogy bámulja, de ugyanolyan kiolvashatatlan tekintettel nézett rá, mint előtte.
– Nem azért hoztalak ide, hogy vigyázz rám, Harry – szólalt meg a másik vendég, és Louis végre észhez tért. Megköszörülte a torkát, és ahogy lerakta az italt, a jég hangosan összekoccant a pohárban. – Azért jöttél, hogy ne egyedül kelljen szórakoznom – folytatta a másik. A haja és a bőre színe keleti felmenőkről árulkodott, és igazán vonzotta a tekintetet, de Louis még mindig a másik felé pillantgatott. Harry – mert már tudja a nevét is – haja egy kis kontyba volt összefogva, és néhány tincs kibújt a hajgumiból, de még így is lazán elegáns volt a sötétkék ingében. Amikor megkapta az italok árát, Louis még egyszer szemügyre vette az arcát, és utálta, hogy nincs fotografikus memóriája, majd visszafordult, hogy a bár felé induljon.
– Elképesztő a segge. Szerinted, ha szorosan becsuknám a szemem, képzelhetném azt, hogy puncija van és nagy mellei? – kérdezte a másik fiú úgy, hogy közben meg sem próbálta lehalkítani a hangját.
– Fogd vissza magad, Zayn! – szólt rá Harry sziszegve. A régi Louis biztosan fülét-farkát behúzva menekült volna az inzultálás elől, de a hosszú hónapokig tartó terápia úgy látszik, meghozta a gyümölcsét és az önbecsülését. Sokat gondolkodott azon, vajon képes lesz-e valaha kiállni magáért úgy, hogy közben elhiszi, tényleg többet ér egy szexuális segédeszköznél, de úgy tűnik, vannak olyan elejtett mondatok, amik elérik, hogy a félénksége eltűnjön. Azonnal visszafordult az asztalhoz, és a kreolbőrűre nézett:
– Ha legközelebb rendelnétek valamit, fáradjatok a pulthoz. Ez nem egy luxus hely – mondta hidegen. – És a nyelvedet nem ártana visszafogni, ha nem akarod, hogy a következő pohár víz a nyakadban landoljon.
A látószöge oldalán észrevette a másik fiú hatalmasra tágult szemeit, és mintha valamiféle tisztelet is villant volna a zöld tekintetben, de úgy látszik, Zaynnél nem érte el a megfelelő hatást. A részeg fiú pajkosan elvigyorodott, és belemarkolt Louis hátsójába, mintha pincéreket fogdosni a világ legtermészetesebb dolga lenne. Miután Louis kiszabadult a két évig tartó, romboló kapcsolatából, nem hitte el a terapeutájának, hogy valaha még tisztelni fogja magát. Azt hitte, hogy továbbra is egy senkinek érzi majd magát, de Sandra megígérte neki, hogy nem így lesz, és mindent elkövet majd, hogy rendbe tegyék a szilánkokra tört lelkivilágát. Louis talán még nem gyógyult meg teljesen, de mindenképpen jó úton haladt a középkorú nő szerint. A széthullott darabok lassan összeálltak, újra egy egészet alkottak, és maga is meglepődött, amikor rájött, hogy lassan képes lesz a világ ellen is kiállni. Így egy bunkó, magát túlzottan is szexinek találó srác könnyű esetnek tűnt. Louis keze még azelőtt lendült, hogy átgondolhatta volna, talán a ló másik oldalára sem kellene átesnie. Egyszerűen csak annyi változott, hogy régebben megalázkodással, most pedig erőszakkal válaszolt.
Zayn fájdalmában hátrahőkölt, Harry pedig felugrott a székéről, míg Louis a kezét rázogatta.
– Baszki, az ütése nem egy nőé, az már biztos – dünnyögte Zayn, miközben Louis idegesen kapkodta kettejük között a tekintetét. Ami akkor jó ötletnek tűnt, most hirtelen teljesen elbizonytalanította. Már bánta, hogy annak idején Sandra rávette az önvédelmi oktatásra.
– Sajnálom, nem akartam – mondta alig hallhatóan, és már pördült is meg, hogy visszarohanjon a pult rejtekébe. Amikor Harry elkapta a csuklóját, azt hitte, eljött a pillanat, hogy megkapja a büntetését, és ijedten rezzent össze. Végül is, a fiú csak a haverját védené…
– Hé, ne kérj bocsánatot! – mondta neki Harry óvatosan elmosolyodva, mert látta Louis űzött vad tekintetét. – Ha te nem teszed meg, én biztosan.
Louis csak nagy nehezen tudta értelmezni a mondatot. Nem tudott szabadulni az érzéstől, ahogy a hosszú ujjak körbefonták a csuklóját, és a pulzuspontjára nyomódtak. Először valamiféle forróság öntötte el, de az érzés annyira régi volt, hogy csak nagy nehezen értette meg. Kellett néhány másodperc, míg rájött, és felismerte a jeleket. Az arca égett, a lábai remegtek, és a lélegzete egyre csak gyorsult. A tünetek hasonlítottak a pánikrohamhoz, csupán egy kis dologban tértek el tőle: ha az ember ijedt, sarokba szorított, és küzd a lélegzetért, nem kellene azt tapasztalnia, hogy az összes vér a lába közé áramlik. És vele mégis ez történt. Mert nem normális. Mert selejtes, biztosan valami baj van vele. A Sandrával megejtett, velőig hatoló, kínos, kitárulkozó beszélgetések értelme hirtelen elillant a fejéből, és újra visszatért a régi érzés. Keith, amint a falhoz szorítja, és halkan, szinte megnyugtató hangnemben suttogja neki, hogy mekkora egy mocskos kurva. Ahogy az exe ujjai a nyaka köré fonódnak, és addig nem ereszti levegőhöz jutni, míg már annyira kevés az oxigén, hogy kis híján elájul. Ahogy Louis a földön fekszik a saját hányásában, és Keith a bordái közé rúg, majd a hajánál fogva rángatja fel, miközben megállás nélkül ordítozik vele, amiért képtelen őt olyan módon orálisan kielégíteni, ahogy szeretné.
– Engedj el! – szedte össze magát egy pillanatra, de a hangja túl gyenge volt. Ha már pánikroham… Louis érezte, hogy nem sok választja el tőle. Harry értetlenül nézett rá, de amikor összevillant a tekintetük, kérdés nélkül engedelmeskedett, és leeresztette a kezét.
– Csak bocsánatot szerettem volna kérni a barátom viselkedése miatt… – kezdte a fiú, de Zayn hangosan, kétségbeesetten a szavába vágott:
– Harry, kérlek, vigyél haza! Rosszul érzem magam.
Harry még szeretett volna mondani valamit Louis-nak, de a pincérfiú elillant azalatt a pár másodperc alatt, amíg a barátja kötötte le a figyelmét. Ezután csöppet sem finoman rángatta fel a kreolbőrűt a székről, és miközben az ajtóhoz támogatta, még egyszer visszanézett a pult felé.
**
Louis torkában dobogó szívvel, gépies mozdulatokkal végezte a dolgát egészen zárásig. Amikor éppen nem volt feladata, a körmét rágcsálta, mert munkaidőben nem gyújthatott rá, és valahol le kellett vezetnie a feszültséget. Ava az elmúlt két órában többször is próbálta kiszedni belőle, miért vág olyan fejet, mintha a világvégét várná, de Louis nem volt beszédes kedvében. Legszívesebben hazament volna, hogy elzárkózhasson a világ elől. Mondjuk a szobájába, vagy nem is, inkább a fürdőbe, hogy aztán…
– Mire vársz, Louis? Itt akarsz aludni? – hallotta meg Ava hangját, miután kettejükön kívül már mindenki elment, és Louis is befejezte a pult törölgetését. Nem maradt más dolga, mint bezárni a kis kocsmát, aztán hazamenni… és akkor ébredt rá, hogy nem is akar igazán hazamenni. Félt attól, ami otthon vár rá. Nem tudta, hogy az apja mennyire öntött fel a garatra, vagy hogy az anyja mennyit ivott az altatóira. De amitől a legjobban félt, az az a gondolat, ami az utóbbi órákban a fejében motoszkált.
– Menjünk – mondta komoran, miközben magára kapta a dzsekijét, és Avát is az ajtó felé terelgette.
– Mi a baj? Apád megint piszkál? – kérdezte a nő, amikor már odakint sétáltak. Nem volt túl jó környék, főleg éjszakánként, és Louis szerette elkísérni őt, míg egy titokzatos, besötétített ablakú kocsi fel nem vette.

– Mikor nem? – horkant fel Louis kedvetlenül. – Sosem fogja elfogadni, hogy meleg vagyok.
– Számít a véleménye?
– Nem kellene – felelte a fiú szűkszavúan, miközben kitúrta a zsebéből a cigisdobozt, és Ava felé nyújtotta. Csak most látta, hogy a nő mennyire fázik a vékony, csillogó blézerében, és a túlságosan nyitva hagyott blúzban. – Tessék, ezt vedd fel! – vette le Louis a dzsekijét, és mielőtt a nő tiltakozhatott volna, máris a vállára terítette. Megálltak az egyik buszmegállóban, ahová Ava várta a fuvarját, aztán meggyújtotta mindkét szál cigit, és remegő lélegzettel fújta ki a füstöt az ég felé.
– Miért nem voltál Sandránál ma? – kérdezte Ava, miközben oldalról nézte a fiút.
– Nehéz otthon… – motyogta Louis.
– Éppen azért kéne járnod a terápiára – szögezte le a nő bölcsen.
– Nem volt időm – felelte a fiú türelmetlenül.
– Hazug – nevetett fel a nő keserűen.
– Ughhh…– foglalta össze Louis a helyzetet, de végül csak kibukott belőle az igazság: – Nincs pénzem. Ki kell fizetnünk a lakbért, és apáék nyilvánvalóan jobban értenek a pénzköltéshez, mint szerzéshez.
– Nem hiszem, hogy ezen ő…
– Igen! Igazad van. Sandra nem akadna fenn, ha nem tudok fizetni – magyarázta Louis hevesen. – De megértenéd, ha azt mondanám, szeretném megtartani a maradék büszkeségem? – kérdezte élesen, mielőtt mélyet szívott a cigiből.
– Egy túlélő vagy, Louis. Már maga a tény is büszkévé kellene, hogy tegyen.
Louis szeretett volna valami velőset és gúnyosat válaszolni, de amikor az utca túloldalán meglátott egy ismerős fazont kiszállni egy fekete kocsiból, hirtelen elfelejtette, mit akar mondani. Gyorsan megfordult, és a földre ejtette a félig elszívott cigit, hogy aztán a cipőjével alaposan eltapossa. Ava csak értetlenül nézett rá, és figyelte, hogy a fiú úgy tett, mintha a cigi eloltása hosszú percekig a teljeskörű figyelmét igényelte volna. Aztán a közeledő alakra pillantott.
– Hé, ez nem az a srác, aki ott volt a barátjával a bárban? – kérdezte semmit sem sejtve.
– De – felelte Louis tömören.
– Ismered?
– Nem.
– Akkor most megismerheted, mert éppen felénk tart – jegyezte meg a nő vigyorogva.
Louis türelmetlenül felmordult, de még mindig a járdát bámulta. Azonban amikor egy pár drágának tűnő csizma jelent meg a látószögében, kénytelen volt felnézni.
– Szép estét, hölgyem. Harry vagyok – hallotta a mély hangot, amitől tagadhatatlanul bizsergett az egész teste. Amikor a fiú megfogta Ava kezét, és finoman megpuszilta, Louis ajkai hirtelen vigyorba húzódtak. Először azért, mert ki akarta nevetni, aztán azért, mert hihetetlen aranyosnak és őszintének tűnt az udvarias gesztus. Úgy látszott, Ava is elolvadt, és mintha az arca is elpirult volna, miközben ő is bemutatkozott. Louis nem sejtette, hogy a nőt bármi zavarba hozhatja még.
– Szia – fordult most felé Harry, és Louis akaratlanul is a háta mögé rejtette a kezeit. Nem volt elég óvatos, ugyanis a fiú észrevette, és felhúzott szemöldökkel, mosolyogva csóválta a fejét.
– Szia – felelt halkan az üdvözlésre, és próbált teljesen érdektelennek látszani. Még így is remegett, és rájött, jól jönne egy újabb szál, hogy legalább a kezeit lefoglalja, de attól tartott, a cigi kiesne az ujjai közül. – Mit akarsz? – kérdezte kissé nyersen.
Harry önbizalma hirtelen elpárolgott, és a mosolya is eltűnt. Idegesen hátratúrta a haját, és óvatosan nézett Louis-ra, mintha tartana attól, hogy a mondandója milyen fogadtatást fog kapni. Nem így akarta. Az lett volna a legjobb, ha Louis egyedül van. Sosem volt az a lámpalázas fajta, de abban a pillanatban úgy érezte magát, mint egy kisiskolás, aki részt vesz egy versmondó versenyen, és amikor sorra kerül, nem jutnak eszébe a bemagolt szavak.
– Gondoltam újra megpróbálok bocsánatot kérni Zayn viselkedése miatt – mondta, és látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, de mégis kötelességének érzi, hogy ezt tegye. – Esküszöm, sokkal normálisabb, ha józan. Tehetek valamit érted?
Louis zsigerből azt válaszolta volna, hogy megköszönné, ha békén hagyná őt. De erre képtelen volt. Nem ismerte Harryt, de úgy gondolta, olyan ember, aki nem érdemli meg, hogy ennyire bunkón elküldje. Bízott benne, hogy a fiú magától fog rájönni, nem akar vele több időt tölteni.
– Köszönöm, Harry, de jól megvagyok így is. Hidd el, néha megesik az ilyen egy kocsmában, nem olyan nagy dolog – hazudta szemrebbenés nélkül.
Harry bólintott, és próbált segítséget kérni a fentiektől, hogyan tovább. A csönd még sosem volt ennyire kellemetlen, de semmi áron nem hagyta volna ott a fiút. Valami azt súgta neki, megéri hülyét csinálni magából.
– Mi történt egészen pontosan? – érdeklődött Ava kíváncsian. – Abból kiindulva, hogy nem akartál beszélni róla, talán mégsem olyan szokványos – mondta, és a pillantása hol az egyik, hol a másik fiún állapodott meg. Louis üvöltött belül, és szerette volna elhallgattatni a nőt. Ava jelenléte még sosem volt ennyire bosszantó.
– Az egyik barátom bunkó volt vele ma este – kezdte Harry. – Először csak szóban, aztán…
– Hagyjuk, már nem is emlékszem rá – szúrta közbe Louis. Úgy érezte, felrobban, ha Harry tovább folytatja. Nem akarta, hogy Ava megtudja, mennyire kiakadt egy váratlan érintéstől. Nem volt szüksége a sajnálatára. Nem akart arról beszélni, hogy egy tahó letapizta. Nem Ava-val, és legfőképpen nem Harryvel. – Menj haza, Harry.
A hangja megint modortalanabbnak tűnt, mint szerette volna. De vagy ez, vagy a könyörgés. Hosszú hónapok nehéz munkája tartotta egyben a lelkivilágát, és a belevetett erőfeszítést nem szándékozott két fiatal vendég miatt a kukába dobni.
Harry úgy érezte magát, mintha pofonvágták volna. Ha őszinte akart lenne magával, be kellett ismernie, hogy nem szokta meg az ennyire egyértelmű, nyers elutasítást. Alapjában véve teljesen egészséges önbizalommal rendelkezett, és nehezen tudták kizökkenteni, de most elég közel járt ahhoz, hogy legyőzötten elkullogjon, és otthon, magányosan nyalogassa a sebeit.
– Biztos vagy benne, hogy… – kezdte Harry, de akkor Ava gyorsan elbúcsúzott tőlük, és egy nem messze az út szélére lehúzódott kocsi felé szaladt.
– Vidd haza őt, Harry. Mindjárt megfagy – javasolta még a válla fölött hátranézve rájuk.
Ava tévedett. Louis nem a hideg miatt vacogott… nem csak a hideg miatt. De már mindegy volt, a bomba le lett dobva, és Louis megint azon filózhatott, hogy bújjon ki alóla.
– Hülyeség. Itt lakom néhány utcányira – mondta, amikor Harry várakozásteljesen nézett rá.
– Szívesen hazaviszlek. De még szívesebben megismernélek – bukott ki Harryből egy kis csönd után. – Úgy értem… akár hozzám is mehetünk, ha van kedved.
Az egész annyira… bután hangzott. Értelmetlenül, és talán még bunkón is egy kicsit. Bosszantó volt, hogy az alacsony fiú jelenlétében ennyire nehéznek bizonyult összeszedni a gondolatait. Meg volt róla győződve, hogy elszúrta, mert Louis biztosan naponta kap ajánlatokat Harrynél sokkal jobb pasiktól, és nincs az az isten, hogy ilyen idétlen szöveg után akár szóba akarjon vele állni.
Louis elkerekedett szemekkel bámulta az előtte álló, túlságosan szexi fiút. Nem tudta eldönteni, melyikük van jobban zavarban, ráadásul bosszantotta, hogy fel kellett néznie Harryre.
– Mi a franc? Te így szeded fel az embereket, akiket fel akarsz hívni magadhoz? – kérdezte még mindig sokkosan.
– Nem… – csóválta a fejét Harry gyorsan. – Az igazság az, hogy nem nagyon szoktam ilyet csinálni, tehát kérlek bocsásd meg, hogy ennyire béna vagyok benne – mondta fülig elpirulva. – Normál esetben nem lennék ilyen, de amikor megérintettelek, és rám néztél, volt egy olyan érzésem, hogy jól kijönnénk egymással.
– Elment az eszed.
– Ezt most azért mondod, mert őszinte vagyok? – kérdezte Harry összeszűkített szemekkel. Utálta, ha a legőszintébb megnyilvánulásaira ennyire félvállról reagálnak.
– Azért mondom, mert nem rám van szükséged – vágott vissza Louis dühösen. Hatalmas szerencse, hogy rajtuk kívül senki sem volt az utcában, csupán egy-egy kocsi hajtott el alkalmanként. Életveszélyes volt ilyen időpontban a város ezen részén sétálgatni, de így legalább mások nem hallhatták a veszekedést. – Mi a francot képzelsz?
– Azt hittem, meg tudjuk beszélni…
– Nem tudjuk, és nem is akarom.
– Ezek szerint tényleg elment az eszem, amikor azt láttam rajtad, tetszem neked? – kérdezte Harry kihívóan, mert tényleg felbosszantotta a csinos kis törpe. – Talán hetero vagy?
– Semmi közöd hozzá, faszfej! Tudod, hogy semmivel sem vagy különb, mint a felfuvalkodott, paraszt barátod? Miért nem őt viszed fel a lakásodra? Hm? – kérdezte Louis élesen. Valami hasonlóan durva visszavágásra számított, de Harry megint összezavarta:
– Azért, mert te vagy az, aki tetszel? Azért, mert úgy érzem, ha nem teszek valamit annak érdekében, hogy megismerhesselek, életem egyik legjobb lehetőségét szalasztom el? – tette fel a fiú a kérdéseket, amik nem is nagyon voltak azok, sokkal inkább kijelentések. Louis megint látta a hatalmas, zöld szemekben az őszinteséget, és ez mindennél jobban felbosszantotta. A fiút olyan hirtelen taszította a buszmegálló világító falának, hogy attól tartott, az üveg megrepedt a háta mögött. De nem számított. Semmi sem számított, csak hogy végre megérezze azokat a cseresznyepiros, telt ajkakat, amelyek annyi butaságot susogtak neki az elmúlt néhány percben. Harry meglepett nyögése visszhangzott a magas bérházak között, de hamar elfúlt, amikor Louis a hajába markolt, lehúzta magához, és megcsókolta őt. Ha ezt egyáltalán lehet csóknak nevezni. Louis mindenféle finomkodás nélkül szedte szét a szájával, és egy percig sem érzett bűntudatot miatta. Ráadásul Harry feltűnően készséges volt, ahogy a csöppet sem lágy harapásokra szétnyitotta az ajkait, és hagyta, hogy a másik birtokba vegye a száját a nyelvével.
Két idegen csókjának nem lenne szabad ennyire durvának, mégis tökéletesnek lennie. Semmit sem tudtak a másikról, de egy szempillantás alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a vágy kendőzetlenül ott feszül kettejük között. Louis a saját combját Harryé közé fúrta, és csodálattal nézte, ahogy a fiú hátravetette a fejét az üvegnek, hogy egy kis levegőhöz jusson. Azonnal új ötlete támadt, és most a fiú nyakát vette kezelésbe. Harry illata, és íze teljesen megőrjítette, és alig hallotta meg, amikor a fiú hozzászólt:
– Várj… hé… – zihálta Harry, és finoman próbálta eltolni magától a fiút. Nem akarta, hogy vége legyen. Sosem akarta, hogy vége legyen. Hirtelen mégis úgy érezte, beszélnie kell. – Még a neved sem tudom – mondta kuncogva, amikor Louis beleharapott a bőrébe. És ennyi volt, hirtelen megtört a varázs.
Louis zavartan elhúzódott, a kézfejével megtörölte a száját, és a cipője orrát bámulva csóválta a fejét. Mégis mit művelt?
– Menj haza, Harry – mondta a még mindig kettejük között ólálkodó vágy miatt rekedten. Harry olyan sokáig nem felelt, hogy kénytelen volt felnézni rá. A fiú még mindig az üvegnek dőlt, a tenyerét a hideg felületnek nyomta, és nagyokat pislogva nézte a másikat. Hogy lehet ilyen hülye? Most aztán jól elcseszte...
– Valami rosszat csináltam? – kérdezte alig hallhatóan. – Ha titokban akarod tartani a neved, akkor legyen úgy.
Louis felsóhajtott és megcsóválta a fejét. Harry nem akarta könnyebbé tenni neki, az már biztos.
– Haza szeretnék menni, nagyon fáradt vagyok – mondta végül. Véget akart vetni ennek az egésznek, pedig már most tudta, hogy egy szemhunyásnyit sem fog aludni az éjjel. Harry túlságosan felkavaró személyiség ahhoz, hogy rövid idő alatt kiverje a fejéből. Aztán ott volt az a hülye csók is. Már biztos, hogy Harry hónapokig szellemként fogja kísérteni.
– Hazaviszlek – jelentette ki Harry magabiztosan. Louis érezte, hogy ettől nem szabadulhat, így csak bólintott egy aprót, és elindult a fiú után a kocsihoz.
Teljes némaságban tették meg azt az öt perces utat, és Louis szívből örült, hogy nem lakik messzebb. Friss levegőre volt szüksége, mert Harry illata túl sok volt azon a kis, zárt helyen. Most csak azt érezte, hogy bele akart temetkezni a nyakába, meg akarta jegyezni az arca összes vonását, és ez nem volt egészséges. Az ízét még mindig érezte a nyelvén, mégis többet akart belőle. De nem tehette. Amikor leparkoltak a régi, rozoga épület előtt, Louis kicsatolta a biztonsági övét, és már a kilincsért nyúlt, amikor a fiú hangjára ledermedt.
– Mielőtt kiszállsz… megtudhatom a neved? – kérdezte Harry óvatosan. Louis ránézett azokkal a csodálatos, tengerkék szemeivel, és az ajkai keserű mosolyra húzódtak.
– A nevem Louis – felelte. – Én is kérdezhetek valamit, Harry? – mikor a fiú bólintott, vett egy mély lélegzetet, és folytatta: – Érzed rajtam? Ennyire nyilvánvaló lenne? Tényleg igaz az, hogy messziről kiszűritek a gyenge, megtört jellemeket?
Harry nem számított ilyen kérdésekre. Csak pislogott, és próbált rájönni, mi a fenéről beszél ez a furcsa fiú. Normál esetben egy ilyen után azonnal őrültnek könyvelné el az illetőt, de attól függetlenül, hogy semmi értelmet nem talált a kérdésekben, tudta, hogy Louis-nak oka volt arra, hogy feltegye őket. Mindennél jobban szerette volna megtudni a történetet a különös, számára semmit sem mondó szavak mögött, de addig is muszáj volt valamit válaszolnia. Nem akarta elijeszteni Louis-t, és félvállról sem akarta venni a választ, mert tudta, hogy a fiúnak nagyon fontos.
– Nem tudom, mit kellene felelnem erre – vallotta be, mert úgy gondolta, az őszinteség a legfontosabb. – Csak azt érzem, hogy neked is jól jönne a társaság. Magányos vagy, Louis? – kérdezte Harry halkan, mindenféle hátsó szándéktól mentesen. Louis nem válaszolt. A tekintete egyszerűen a távolba meredt, és még azt sem vette észre, amikor Harry kivett a kesztyűtartóból egy papírt és tollat, majd gyorsan ráírta a számát. – Hívj fel, ha szeretnél valakivel beszélgetni. Nem kell találkoznunk többet, ha nem akarod – tette még hozzá egy kicsit szomorúan, mert az este nagyon nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Csalódott volt. Abban bízott, hogy jobban megismerheti a fiút. Nem azt sajnálta, hogy újra egyedül bújik majd ágyba, hanem hogy Louis mindenféle közeledését elutasította annak ellenére, ahogy a buszmegállóban letámadta. A kémia tökéletesen működött, de a fiú nem akarta megismerni, és ez fájt a legjobban. Még az is felmerült benne, hogy a pultos srácnak esetleg van valakije.
– Jó éjt, Harry – mondta Louis, miután elvette a kis cetlit, és a zsebébe süllyesztette. – Köszönöm, hogy hazahoztál.
Harry még sosem szeretett volna annyira valaki fejében olvasni, mint akkor. Louis kiszállt, és miután becsapta az ajtót, lehajtott fejjel, zsebébe dugott kézzel sétált a régi építésű emeletes ház felé. Abban bízott, hogy majd megáll cigizni, és nézheti még, mint egy kukkoló, de a fiú egyszerűen csak kinyitotta az ajtót, és besétált a lépcsőházba.