Szelídíts meg! - 11. Vele

Sziasztok! Nézzétek csak, mit hozott a nyuszi! :) Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek, és ha olvastátok a részt, tudjátok, izgatottan várom, hogy mit gondoltok :) 

Louis a kanapén ült, és percenként a telefonjára nézett, közben abban reménykedett, hogy valahogy felgyorsult az idő. Teagannek már ott kellett volna lennie, de hiába hívta tíz perce, a lány nem vette fel. Talán azért, mert már úton volt, és hamarosan odaér. Louis nem tudott ezzel az egésszel egyedül megbirkózni. Tudta, hogy Harrynek szüksége lenne rá, ezért óránként bement hozzá, de nem bírt sokáig a szobában maradni, és szinte menekült ki, amint megnézte, hogy van a fiú. A nyöszörgés, a halk sírás és könyörgés legalább már abbamaradt egy ideje, de attól még szörnyű volt így látni őt. Igen, Louis már az első pillanatban belátta, hogy szinte saját magán érzi a fiú fájdalmait, mintha valami láthatatlan kapocs lenne közöttük.
Akkor is, amikor megunta a várakozást, felugrott a kanapéról, és egy pohár vízzel indult el a szobába, mintha valami mágnes vonzotta volna magához, pedig nagyon nem akart egy légtérben lenni vele. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, abban reménykedve, hogy Harry talán elaludt. Belépett a félhomályba burkolózott szobába, és látta, hogy a fiú az oldalára fordulva fekszik, kicsire összehúzva magát a takaró alatt. Aztán ott volt az az átkozott illat is. Normál esetben Louis-nak undorodnia kellett volna egy másik hím feromonjaitól, most valamiért mégis ennek az ellentéte történt. Úgy vonzotta magához, mint egy kurva lámpa az éjjeli lepkét.
– Harry? – suttogta halkan a szoba csöndjébe. Látta, hogy a fiú szemei nyitva vannak, és mióta belépett a szobába, minden mozdulatát követte. – Innod kell. Fontos, hogy ne száradj ki, mert nem akarlak kórházba vinni.
Louis emlékezett, mennyire nehéz volt egy olyan orvost találniuk, aki foglalkozott vele, amikor megsebesült, és ebben az állapotban biztosan nem tette volna ki Harryt a megalázásnak. Túlságosan sebezhető volt. Harry végre ülő helyzetbe tornászta magát, és elfogadta a poharat. Azonnal megitta az összeset, de egy kis vízcsepp lecsorgott az állán, és Louis nem tudta levenni róla a szemét.
– Miért hagysz itt, Louis? – kérdezte a fiú lassan, érzelmektől fojtott hangon.
– Most is itt vagyok – felelte a hibrid a zöld szemekbe nézve.
– Állandóan itt hagysz. Menekülsz a szobából. Miért? – kötötte az ebet a karóhoz Harry.
Louis lehunyta a szemét néhány pillanatra, aztán vett egy mély levegőt.
– Megőrjít az illatod. Meg akarlak dugni. Az egész csak biológia… – magyarázta összefüggéstelenül, és már azon volt, hogy visszainduljon a nappali magányába, de Harry megragadta a csuklóját, és nem engedte. A szemei szinte lyukat égettek Louis hátába, amíg meg nem fordult.
– Miért nem segítesz? – kérdezte Harry, és egy könnycsepp buggyant ki a szeméből. Louis el akarta fordítani a fejét, mert nem akarta sírni látni, de képtelen volt rá. A könnycseppet is ugyanolyan megszállottan bámulta, mint a vízcseppet, ami lefolyt a fiú állán, de teljesen más érzelmekkel. Úgy érezte, repedezik a szíve, amióta betette a lábát a lakásba.
– Nem tudok – csóválta a fejét kétségbeesve, miközben megpróbálta kiszabadítani a karját.
– Miért nem tudsz? Semmit… semmit nem jelentek neked? Szükségem van rád, Lou – fogta Harry könyörgőre, és amikor kimondta a becenevét, a hibrid szinte beleremegett. Hol van már Teagan? Elég volt egy kis időt beszélgetniük, és máris meglágyult a szilárd akarata, ami arra ösztönözte, hogy meneküljön.
– Maradok egy kicsit – adta be a derekát, mert Harry hangját, a nagy, ártatlan szemeit és az egész fiút képtelenség volt figyelmen kívül hagyni. Lassan leült az ágyra, mint aki még mindig biztos benne, ezt nagyon meg fogja bánni. De segíteni akart. És volt egy kis apróság, amit bármi következmény nélkül megtehetett. Persze, lehet, közben az eszét veszti, de meg kellett próbálnia. Harry meglepetten nézett rá, és a remény szinte felcsillant a tekintetében. – Oké, gyere közelebb – tárta ki az egyik karját, és amikor Harry egészen az oldalának simult a tűzforró testével, a fejét a nyakához húzta. – Mély levegő. Ez az. Próbálj megnyugodni. Ez majd enyhíti a fájdalmat – utasította a fiút. Amikor Harry orra a bőréhez ért, Louis-n máris borzongás futott végig, de tudta, hogy muszáj lenyugodnia, ha segíteni akar neki. Csak így érheti el, hogy a feromonjai biztonságot és nyugalmat sugalljanak.
– Lou – nyöszörögte Harry alig hallhatóan, és a keze közben eltűnt a takaró alatt, hogy a hibrid combjára simuljon. Louis azonnal kapcsolt, és eltolta magától a tapogató kezet.
– Simogasd magad, Harry. Könnyebb lesz utána – mondta neki, mintha egy gyerekhez beszélne.
– Téged akarlak. Kérlek. Olyan finom az illatod – bújt hozzá teljesen Harry. Louis érezte, ahogy a saját erekciója egyre kényelmetlenebbül feszül a nadrágjában, de megpróbált róla tudomást sem venni. Helyette megfogta Harry kezét, és ellentmondást nem tűrően nyomta a fiú lábai közé. Harry először kelletlenül nyöszörgött, de aztán mintha átkattintottak volna egy kapcsolót benne, a keze végre saját magától kezdett mozogni.
– Maradj – kérlelte a hibridet, és olyan közel dugta az orrát Louis nyakához, amennyire csak tudta.
Louis beleegyezően bólintott, és lassan lefeküdt a párnára, magával húzva Harryt is. A fiú arcát, haját simogatta, közben megszállottan bámult egy pontot a plafonon, hogy elterelje a figyelmét Harry hangjáról, a teste remegéséről. Nem volt könnyű, tekintve hogy egy hajszál sem fért volna kettejük közé, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit csinál a másik a takaró alatt. A határtalan önuralmának akkor szakadt vége, amikor Harry a szabad kezét a szájához emelte, két ujját az ajkai közé csúsztatta, aztán amikor alaposan benyálazta, hátra nyúlt vele. Louis megint lehunyta a szemét, és elszámolt tízig, de nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy Harry neki készíti elő magát. Persze, szeretett volna élni a lehetőséggel, már órákkal azelőtt is, amikor a fiú felajánlotta magát, de tudta, hogy nem teheti ezt vele. Most, abban az állapotban nem, mert csak rontana a helyzeten. Úgy érezte, hogy muszáj kimennie, ha vissza akarja nyerni az önuralmát. Ránézett Harryre, és amikor látta, hogy a fiú behunyt szemekkel kényezteti magát, úgy gondolta, nem lesz jobb lehetősége. Óvatosan mozdult meg, és húzódott az ágy szélére, de Harry azonnal utána kapott, és amikor megpróbált kiszabadulni, a fiú a saját súlyával nyomta le a matracra.
– Ne, ne, kérlek! – hadarta Harry, ahogy bújt hozzá, és az arcát az övéhez dörgölte. Louis felszisszent, mert a farkincája kényelmetlenül tekeredett a háta alatt, de Harry túl messze járt, hogy észrevegye. – Ne hagyj itt. Könyörgöm!
– Harry, cica – próbálta Louis megnyugtatni, ahogy megérezte a könnycseppeket a pólóján. Az ujjait a fiú hajába fésülte, és lágyan simogatta. – El kell engedned. Mindjárt visszajövök, megígérem – hazudta szemrebbenés nélkül. Eddig a pontig sikerült nyugodtnak maradnia a fájdalom ellenére is, de aztán Harry a nyakába fúrta az orrát, és hamarosan megérezte a fogait is a bőrébe mélyedni. Louis pánikolva próbálta lelökni magáról a fiút, ami nehezebbnek bizonyult, mint gondolta. Harry akármennyire kimerült, úgy tűnt, az ősi ösztön teljesen átvette felette az irányítást, és addig nem nyugszik, amíg magához nem láncolja a másik hibridet. Louis a levegőt kapkodta, és közel állt ahhoz, hogy elájuljon, amikor valami csoda folytán végre sikerült Harry felé kerekednie.
– Miért utálsz ennyire? – fakadt ki Harry lebiggyesztett ajkakkal, ahogy Louis lihegve az ágyhoz szegezte a kezeivel. – Fogalmad sincs, mennyire szeretlek. Miért löksz el? Miért bántasz folyton?
Louis lelkileg és most már testileg is kimerülve hallgatta, miközben a szívén a repedés még nagyobb lett.
– Ne haragudj – motyogta, és úgy engedte el Harryt, mintha megégette volna. De csak még jobban felhúzta ezzel, mert a következő pillanatban Harry már nem elveszetten, hanem dühtől csillogó szemekkel nézett rá.
– Ő miért kaphat meg? Az nem érdekel, ha én szenvedek? Annyira… annyira utálom! – üvöltötte, teljesen kikelve magából. – Amíg nem jelent meg az a kurva, minden olyan szép volt!
A hibridnek semmi épkézláb válasz nem jutott eszébe, csak állt az ágy mellett, és nézte, ahogy Harry belelovalja magát egy durva rohamba. Azzal a tervével, hogy megnyugtassa a fiút, enyhén szólva is kudarcot vallott, úgyhogy erről le is tett gyorsan. Könnyű lett volna újra kisétálni az ajtón, de nem tudta megtenni. Nem, amikor Harry kisírt szemekkel válaszokat keresett, és amikor nem kapta meg azokat, a saját hajába tépett, és az öklét a falba csapkodta. Louis nem tudta elhinni, hogy mindezt ő tette vele. Nem lehet, hogy ennyire tönkretette. A vidám, mosolygós Harryt akarta visszakapni bármi áron.
– Harry, azonnal hagyd abba! – szólalt meg mögötte egy erőteljes női hang. – Louis, mi a francért állsz ott, mint egy rakás szerencsétlenség?!
Louis csak akkor eszmélt fel, amikor Teagan elviharzott mellette, hogy az ágyhoz lépjen. Nem tudta, hogy Harry mióta üvölt és csapkod maga körül, vagy hogy ő mióta áll a szoba közepén lecövekelve. Csak azt tudta, hogy valamit tenniük kell.
– Ne érj hozzám! – kiabálta Harry, amikor Teagan megpróbálta leállítani. – Louis, miért hívtad őt ide? – fordult felé Harry számonkérőn, és ha lehetséges, még dühösebben. – Louis! Louis! Ha kimész azon az átkozott ajtón, többet nem akarlak látni ebben az életben!
A hibrid csak egy egészen apró pillanatig torpant meg erre, aztán sietős léptekkel ment ki, és az ajtót is bezárta maga mögött. Még hallotta, hogy Harry néhány erőtlen tiltakozás erejéig harcol a lánnyal, aztán lassan minden elcsendesült a szobában. Valószínűleg a benne lévő hibrid lenyugodott a nőstény illatára, és hamarosan már nyoma sem lesz a dühnek, mert a vágy átveszi a helyét. Ahogy lennie kell, ahogy a biológiájuk diktálja. Louis lassan elballagott a kanapéig, és kezdte megérteni, mit érezhetett Harry, amikor Teaganhez ment. De mindez semmit sem jelentett, ha Harry végre jól lesz, és elmúlik a szenvedése. Az ő érdekében hívta ide a lányt, mert pillanatnyilag ő az egyetlen, aki tud rajta segíteni. Louis lerogyott a kanapéra, ami az utóbbi órákban az otthonát jelentette, és próbálta lenyugtatni az őrült módon vágtázó szívét. Sok minden történt az elmúlt fél órában. Remegő ujjakkal tapogatta ki a harapás helyét a nyakán, miközben képtelen volt elfelejteni Harry elkínzott arcát, amikor elutasította. Ez lebegett a szemei előtt egészen addig, amíg egy alak eltakarta előle az ablakon beáradó fényt.
– Ugye tudod, hogy nem vagyok egy kurva, akinek csak úgy odatelefonálsz, és már ugrik is? – kérdezte Teagan, és első pillantásra dühösnek tűnt. A kezét csípőre tette, a farkincáját veszélyesen lassan mozgatta. De Louis-t mindez hidegen hagyta. Csak Harry illatára tudott gondolni, amit a lány kihozott magával a szobából a ruháival.
– Segítségre volt szükségem – vonta meg a vállát Louis, de nem nézett fel a lány arcára. – Nem foglak itt tartani, ha úgy érzed, most azonnal hazamehetsz.
Teagan úgy tűnt, nem erre a válaszra számított. Felhorkant a fiú szavaira, és egy szusszanás után leült mellé a kanapéra.
– Jól vagy? Szörnyen nézel ki. Mondhatni rosszabbul, mint Harry – mondta aggódva, és lassan Louis vállára simította a tenyerét.
– Mi történik vele? – kérdezte a fiú rezignáltan.
– Tudod, hogy mi történik vele. És biztosan azt is tudod, hogy nem engem akar. Nem fogom magam ráerőltetni csak azért, hogy jobban legyen. – Amikor Louis némán bólintott megértése jeleként, folytatta: – Azt érzem, hogy a benne élő hibrid teljesen összekapcsolódott a tiéddel. Így nem is lenne értelme az egésznek.
– Mégis, hogyan lehetséges ez? Az egész a semmiből jött! – fakadt ki hitetlenkedve Louis.
– Gyanítom, hogy a családfáját megvizsgálva egészen más következtetésre jutnánk. A legvalószínűbb, hogy a génünk benne van a családjában.
– Miért nem vetted észre te sem? – fordult Louis a lány felé vádlón. – Mi van, ha Harry tudta, és csak megjátszotta magát?
– Hé, nyugodj le. Egyszerre elég, ha Harry nem önmaga – szólt rá Teagan keményen. – Nem hiszem, hogy tudta. Fél, mert teljesen váratlanul érte ez az egész, és fogalma sincs, mi történik vele éppen. – Louis megborzongott a gondolatra, és újra erőt vett rajta a kísértés, hogy bemenjen a szobába és megpróbálja lenyugtatni a fiút. –  Azon pedig, hogy nem éreztem rajta, abszolút nincs jogod kiakadni. Minden egyes alkalommal a te feromonjaid lengték körbe, amikor találkoztunk. Jobb kérdés, hogy te miért nem vetted észre?
Igaza volt. Louis tudta, hogy így van, és ez csak még jobban felbosszantotta.
– Eltitkolta előlem – bökte ki végül azt a megállapítást, amin órákig volt ideje gondolkodni. – Nem Harry, hanem a bennem élő hibrid. Egyértelmű, hogy a közelébe sem mentem volna, ha tudom.
– Azért ne tény úgy, mintha két teljesen különálló tudat irányítana – vonta fel a szemöldökét Teagan kihívóan. – Inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem akartál tudomást venni róla. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért volt olyan rövid az együttlétünk…
– Mire célzol? – kérdezte Louis dühösen.
– Arra, hogy nem csak Harry hibridje van a tiédre ráhangolódva, hanem fordítva is – állapította meg a lány kertelés nélkül. Louis szívesen visszavágott valami észszerű alapokra épülő tagadással, de semmi sem jutott eszébe. Pontosan emlékezett arra az érzésre, ami arra késztette, hogy Harryhez menjen a lány helyett, és arra is, hogy mennyire tombolt a hibridje, amikor mégiscsak Teagannél kötött ki. Az egész zavaros volt… bosszantó, mintha nem lenne ura a saját testének. Teagennek megint igaza volt.
– Mit fogsz most tenni? – kérdezte a lány halkan.
Louis megforgatta a szemeit, és zavarában a tenyerébe temette a fejét.
– Nem tudom – motyogta az ujjai közül. – Azt sem tudom, ő mit akar. Kijelentette, hogy nem szeretne többet látni. Most persze mást mond, de ez nem ő…
– Most is figyelmeztetett, hogy ha kilépsz az ajtón, ne kerülj a szeme elé. Ennek ellenére mielőtt elaludt, meg kellett neki ígérnem, hogy ott leszel, mire felébred – mesélte Teagan mosolyogva.
Louis-t melegség öntötte el valahol a szíve környékén, de ez még mindig nem oldotta meg a problémát.
– Mit csináltál vele?
– Lenyugtattam, semmi többet – felelte a lány.
Louis a nyakához szorította az ujjait, és elgondolkozva tapogatta a szívás helyét.
– Mi történt? – húzta el a kezét az útból Teagan, hogy lássa a foltot. – Hűha, ez elég komolynak tűnik – jegyezte meg vigyorogva.
– Ezt hogy érted?
– Meg akart jelölni, és baromi nagy szerencséd, hogy nem tudta, ha határozottabban csinálja, örökké magához láncolhat – kuncogott Teagan.
– Ez szerinted vicces? – kérdezte egy oktávval magasabb hangon Louis.
– Úgyis ez lesz a vége, nem igaz?
Louis úgy érezte, Teagan a tűzzel játszik, bár az évek alatt már megszokhatta volna, hogy szókimondó. Néha túlságosan is.
– Menj haza – mondta a fiú fáradtan.
Teagan arcáról hirtelen eltűnt a vigyor.
– Louis, senki sem fog hibáztatni, ha azt mondod, nem tudod megtenni.
– Honnan tudod, hogy ezt akarom? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
– Biztos vagyok benne, hogy nem hagyod szenvedni – csóválta a fejét Teagan lassan. – Szeretnék maradni. Harry most nem önmaga és…
– Szó sem lehet róla. Nem akarom, hogy itt legyél – szakította félbe Louis hevesen. – Felejtsd el. Kettesben akarok vele lenni.
– Harry most nem lesz gyengéd és megértő – érvelt Teagan. – Akar valamit, és azt mindenáron meg fogja szerezni.
– Tudom kezelni – nézett rá szúrósan Louis.
– Mint eddig? – vágott vissza Teagan. – Ne haragudj – folytatta ellágyult hangon. – Féltelek. Nem akarom, hogy bajod essen.
– Ez csak szex, Teagan – kuncogott Louis erőltetetten. – Mi bajom lehetne?
– Mi van, ha a hibrided tiltakozni fog?
– Akkor majd szembesítem azzal, hogy ez elsősorban ő akarta – felelte a fiú, mintha ez olyan egyszerű lenne. – Most pedig menj – sürgette a lányt, aki még mindig kétkedve nézte. – Szeretnék egy kicsit egyedül lenni, mielőtt felébred.

Teagan vonakodva, de végül elindult az ajtó felé, és előtte még megígértette a fiúval, hogy majd este beszélnek. Louis kulcsra zárta utána az ajtót, mert már nem várt látogatót, sőt, mindenképpen kettesben akart lenni Harryvel, aztán visszament a nappaliba, hogy átgondolja, mit is művel. Resee-t már nem sokkal az érkezése után a szomszéd lány gondjaira bízta, mert a kutya idegesen loholt a nyomában, ahová csak ment, és nem volt türelme levinni. Mit áltatja magát? Valójában Harryt nem akarta magára hagyni egy percre sem.
Tíz perccel később belépett a hálószobába, és nesztelen léptekkel indult az ágy felé, hogy Harry addig aludhasson, amíg csak tud. Szegény borzasztóan kifáradhatott az elmúlt hosszú órák alatt. Louis megállt, és mielőtt felemelte a takarót, levette a farmerját, és a pólóját. Egy icipicit zavarta, hogy Teagan illata is ott volt a szoba levegőjében, de szerencsére annyira illékonynak tűnt Harryé mellett, hogy ha nem koncentrált, észre sem vette. Csak egy alsóban bújt be Harry mellé, aki még mindig olyan forró volt, mint egy kályha, de legalább most nem hánykolódott, mint azelőtt. Louis akárhogy próbálta, nem tudott elaludni. Egy idő után fel is adta, és inkább csak élvezte, hogy Harry illata megbabonázza, az orrán át bekúszik a bőre alá, és belülről melegíti át. A hibrid benne teljesen lenyugodott, mintha elégedett lenne a dolgok alakulásával, és nehéz volt visszatartani a kezét, hogy ne érjen Harryhez.
Odakint teljesen besötétedett, mire Harry ébredezni kezdett. Először csak átfordult a másik oldalára, aztán még félálomban bújt közelebb Louis-hoz, de talán a másik jelenléte volt éppen az, ami felébresztette.
– Lou? – kérdezte álmos hangon, amit a hibrid már olyan jól ismert, és az utóbbi napokban nagyon hiányolt.
– Mondd el nekem, mit szeretnél, Harry – válaszolta Louis, és a hangja ezerféle érzelemmel volt tele, olyanokkal is, amiket eddig próbált mellőzni. Ideges volt, ami nem újdonság. Még mindig nem tudta elhinni a helyzetet, amibe belekeveredett. Már az is kivételesnek számított, hogy ilyet kérdezett valakitől, mert természetétől teljesen idegen volt az, hogy leboruljon és szolgáljon valakit. Harry nem felelt, csak közelebb bújt hozzá, az orrát Louis nyakába fúrta, és elégedetten lélegezte be az illatát.
– Hogy ne hagyj itt – dünnyögte végül, és nyöszörögve próbált még közelebb kerülni a másikhoz, pedig már így is teljesen összesimult a kettejük teste. Louis egy kicsit hagyta, hogy Harry elraktározza az illatát, aztán kibontakozott a szoros ölelésből, és a fiú lábai közé mászott. Harry magától értetődően húzta fel a térdeit, hogy odaadja magát újra, és Louis-t ez egy pillanatra teljesen megakasztotta a tervében. Hihetetlen volt még belegondolni is, hogy Harry mit meg nem adna neki kérdés nélkül, és szégyellte magát, hogy neki ennyire nehezére esik. A tökéletes, hosszú lábakat a vállára húzta, és a fiú ágyékához hajolt, mert tudta, hogy Harry mennyire imádja, ha a szájában lehet. Harry addigra már teljesen kemény volt, és Louis sem maradt el mögötte, sőt, sosem érezte még ennyire finomnak őt. Most minden ezerszer intenzívebb volt, a fiú hangjától kezdve az ízén, illatán át, egy tökéletes keverék, ami teljesen elvette az eszét. Rajta volt a sor, hogy nyöszörögjön, és jobb híján a matrachoz dörgölőzzön, miközben egyre mélyebbre engedte Harryt a torkában. Voltak olyan pillanatok, amikor le kellett szorítania a fiú csípőjét, de próbálta átadni neki az irányítást, amennyire csak tudta a benne élő hibrid ellenére, aki arra vágyott, hogy Louis Harry fölé kerekedjen. Nehéz volt. Egyszerre harcolt magával, és egy másik hibriddel, akit még alig ismert, és olyan fiatal volt, hogy nem ismerte az önuralom fogalmát, de amikor Harry a nevét nyögve élvezett el, már tudta, hogy megérte.
Louis még mindig a végletekig felizgulva, lihegve csókolta végig Harry mellkasát, aztán az arca eltűnt a fiú nyakában és hajában, hogy egy kicsit összeszedje magát. Mindezek ellenére, de egyáltalán nem meglepő módon Harry volt az, aki újra kezdeményezett. A friss erekcióját élvezettel dörgölte Louis combjához, és egyértelmű volt, hogy nem fog nyugodni, amíg meg nem kapja, amit akar. Pontosan, ahogy Teagan is mondta.
– Harry, cica, nézz rám – fordította maga felé a fiú arcát Louis, ahogy felette könyökölt. Harry tekintete olyan volt, mintha lélekben valahol teljesen máshol járna, mintha egy belső, megfoghatatlan erő irányítaná, de Louis nem adta fel ilyen könnyen. – Segítened kell. Próbálj meg figyelni rám, kérlek. Muszáj, hogy… egyedül nem fog menni. Ha segítesz, én is tudok segíteni neked, oké? Az enyém vagy, ugye tudod? – tette még hozzá, mert az átkozott ösztönei ezt diktálták. Éppen segítséget kért ahhoz, hogy megtörténhessen az, amire a fiúnak szüksége van, ő pedig áldozatot hozhasson a saját jelleme meghazudtolásával, de Teagan illata még mindig ott volt Harry hajában, és szüksége volt a bizonyosságra. Louis nem igazán ismerte az osztozkodás fogalmát, ha a tulajdonáról volt szó.
Furcsa módon ez kellett ahhoz, hogy Harry újra vele legyen, mert a fiú hevesen bólogatni kezdett, és lehúzta magához, hogy durván az ajkaira tapadjon. Más volt, mint eddig. Sokkal határozottabb és dominánsabb, és ez valahogy még jobban beindította Louis-t. Szeretett volna még fürödni a csók által okozott kellemes bizsergésben és megvárhatta volna, amíg Harry rájön, hogyan szabadulhat a kíntól, de muszáj volt a tettek mezejére lépnie. A felesleges köröktől próbálta magukat megóvni, ráadásul nem bánta volna, ha minél hamarabb túl van a nehezén. Nem eresztve Harry száját, kibújt az utolsó ruhadarabból, ami kettejük közé állt, és gyorsan a síkosítót is kivadászta a fiókból. Harry kezei maguktól találtak a fenekére, markoltak bele, és onnan már csak egy kicsit kellett, hogy a megfelelő helyre igazítsa. Harry kíváncsian, tapogatózva húzta végig a mutatóujját a vágatában, és amikor Louis rájött, hogy ez eddig nem is olyan rossz, még egy kis dorombolás is elhagyta az ajkait.
– Ez az, cica. Ez kell neked, ugye? – kérdezte reszelős hanggal, és beletépett Harry hajába, mielőtt lehajolt, hogy a nyakát harapja. Harry felmordult, és pillanatok alatt maga alá fordította, Louis pedig a csókjába mosolygott, mert pontosan ez volt az, amit el akart érni. A hibridje is elégedetten elhalkult a fejében, mert még mindig Louis kezében volt a gyeplő, hiába teperte le az ágyra egy másik hím. A mosoly csak akkor tűnt el az arcáról, amikor Harry síkosítótól hideg ujjai a bejáratánál matattak, és az egyik hamarosan be is csúszott. Louis emlékeztette magát, hogy muszáj lélegeznie, különben az egész csak még rosszabb lesz, mert Harry próbált óvatos lenni, de túl türelmetlen volt ehhez. Louis épp hogy egy picit tágult, máris érkezett a második ujj, amihez alkalmazkodnia kellett, de így legalább nem volt ideje a fejében zakatoló gondolatokkal foglalkozni. Aztán mégis becsukta a szemét, lassított a légzésén, és inkább arra összpontosított, milyen volt, amikor legutoljára együtt voltak Harryvel. Ez minden bizonnyal segített, mert már három ujj volt benne, és kevésbé volt kellemetlen, mint az elején.
– Hogy akarsz? – kérdezte felnézve Harry elszánt tekintetébe, aztán csak megcsóválta a fejét, megfordult, és egy nagy párnát húzott a hasa alá, hogy ne kelljen tartania magát. Amikor nem történt semmi, már azt hitte, nem jól gondolta, ezért hátrafordult, és látta, hogy Harry képtelen levenni a tekintetét róla. Hát persze. Minden hibrid hím egyforma. – Gyerünk, cica, ez az, amire szükséged van – biztatta, mert pontosan tudta, mi járhat a fejében, aztán a kezeivel hátranyúlt, hogy széthúzza magát.
Harry közelebb mászott hozzá, és lassan, de határozottan beléhatolt, és hirtelen mindkettőjük szava elállt. Louis közben megjárta a poklot, a lepedőbe markolt, az alkarját harapta, és igyekezett csöndben maradni. Harry túl nagy volt, ő meg még mindig túl szűk. A fiú felette ritmustalanul mozgott, teljesen az ágyba döngölte, még mozdulni sem tudott. Durva volt, szinte állatias nyögések szakadtak ki belőle, az ujjai Louis csípőjébe mélyedtek. És mégis, alig öt perccel azután, hogy a fájdalom elkezdett egy elviselhető tompa bizsergéssé szelídülni, Louis anélkül élvezett el, hogy magához nyúlt volna.
– A tiéd vagyok – ismételgette Harry a füléhez hajolva, és talán pont ez az egyetlen, de nagyon sokat jelentő mondat adta meg a kegyelemdöfést.