Back to You 3. - Emlékek

Sziasztok! Meghoztam a folytatást. Legközelebb a jövőten találkozunk itt ;) 

Harrynek kellett egy kis idő, amíg túltette magát a második sokkon is, ami akkor érte, amikor rájött, Louis-nak fogalma sincs, ki ő. Elfogadta, és megrázta a felé nyújtott kezet, ami még mindig a szöges ellentéte volt a sajátjának: kicsi és meleg. Aztán a berögzült gyakorlatra hagyatkozva kinyitotta az irodája ajtaját, és maga elé tessékelte az alacsonyabb férfit. Amíg Louis körbenézett, ő még a kilincset markolászva, az ajtó felé fordulva vett néhány mély levegőt, miközben lehunyta a szemeit. Később majd lesz ideje a történteken rágódni. Most össze kell szednie magát.
– Bevallom, kíváncsi vagyok. Még sosem jártam pszichológusnál – hallotta meg Louis magas, rekedtes hangját, amit olyan jól ismert. Tudta, hogy hogy hangzik, ha haragszik, ha boldog, ha szomorú, ha fél, ha szeretkeznek… – De semmi furcsát nem látok ebben a szobában.
– Mire számított? Varázsgömbre? – kérdezte Harry, és a hangja talán egy picit flegmának tűnt. Úgy döntött, jobban teszi, ha magázza Louis-t, mert így talán könnyebben tudja tartani a távolságot.
– És sárkányvérre – nevetett Louis, miközben Harry lassan az asztala mögé lépett, és helyet foglalt. Egy ideig pakolászott az asztalán, és próbálta elrejteni a keze remegését, de Louis átható tekintete alatt nem volt könnyű dolga. Szerette volna alaposan megnézni a férfit, akit már öt éve nem látott, de tudta, hogy ha elkezdené, rajta felejtené a szemeit.
– Ez nem egy varázsital főző tanfolyam – jegyezte meg. – Én pedig nem vagyok Harry Potter.
Louis hangos kacagása, ahogy a fejét hátraejtve a plafon felé nevetett, jóleső borzongást indított el Harry testében a lábujjaitól kezdve. Végre alkalma nyílt kicsit megnézni magának. Louis még mindig gyönyörű volt, és az arcát keretező borosta csak szexibbé tette a megjelenését. Sportosan volt felöltözve, a haja, azok a puha tincsek, amikbe mindig olyan jó volt beletúrni, most túl jólnevelten simultak össze, amitől Harryben csak nőtt a vágy, hogy odanyúljon, és összeborzolja őket.
– Oké, oké – bólogatott Louis, és a szeme még mindig csillogott a nevetéstől. – Azt hiszem, nem fogunk unatkozni.
– Nem hinném, hogy az emberek azért járnak terapeutához, mert unatkoznak – felelte Harry rosszallóan, de legalább elérte, hogy Louis kicsit elkomolyodjon. – Szeretném, ha elmesélné, miért keresett fel – vette elő a legerősebb szakmai oldalát, miközben papírt és tollat ragadott, hogy jegyzeteljen. Bár belegondolva nevetségesnek tűnt. Túl sokat tudott Louis-ról ahhoz, hogy le kelljen írnia. Inkább arra lett volna kíváncsi, mi történt vele az elmúlt néhány évben, amit külön töltöttek.
– Rendben. Öhm… – kezdte Louis, és az egyik kezét az ajkához emelte, hogy rágcsálhassa a körmét. – A helyzetem egy kicsit bonyolult. Tényleg jól jönne egy varázsital, mert négy év egyszerűen kitörlődött a memóriámból – Harry próbált nem túlzott érdeklődést mutatni, de ez nehezebb volt, mint gondolta. Louis pontosan arról kezdett mesélni, ami a legjobban érdekelte. Harry beszélt Zaynnel a baleset után, tudta, hogy megsérült Louis feje, de ez is csak hónapokkal később vált bizonyossá. Azt senki sem mondta neki, hogy a fiú amnéziás lett. Nem tudta elhinni, pedig minden jel erre utalt. – Volt egy autóbalesetem – Harry már annyira szorította a tollát, hogy teljesen kifehéredtek az ujjai, de még egyetlen szót sem írt le. – Beütöttem a fejem, és… fogalmam sincs, mi volt előtte. Aznap, vagy azon a héten, esetleg egy évvel korábban… csak azt tudom, hogy amikor felébredtem, furcsálltam, hogy a szüleim megöregedtek. Az utolsó emlékem nagyjából az érettségi – foglalta össze Louis.
– A baleset után kómában volt? – kérdezte Harry halkan.
– Igen, majdnem egy hétig. Megműtöttek, és mesterséges kómában tartottak, amíg gyógyultam – felelte Louis.
Harry leírt valamit a lapra, de teljesen feleslegesen. Tudta jól, hogy talán egész életében szóról szóra fog emlékezni erre a beszélgetésre, ráadásul az írása alig olvasható lett, köszönhetően a remegő kezeinek.
– Ez nem lehetett könnyű… – kezdte Harry a szokványos szöveget, de Louis a szavába vágott.
– Nem ezért vagyok most itt. – Harry szemöldöke a homloka közepére szaladt, és lélegzetvisszafojtva várta, hogy a férfi folytassa. – Azt hiszem, már túltettem magam a baleseten, azon, hogy majdnem meghaltam, és a sokkon, hogy kiesett néhány év az életemből, mintha elrabolták volna tőlem – Harry összeszorult torokkal nézte a vele szemben ülőt, és a rég eltemetett bűntudata újult erővel éledt fel. – Azóta volt két komolyabb kapcsolatom, amikor azt hittem, igen, megtaláltam az igazit. De utána rá kellett jönnöm, erről szó sincs. Valami nem működött kettőnk között. Valami mindig… hiányzott.
Harry most már leplezetlenül bámulta őt, és próbálta kitalálni, mire utalhat ezzel. Talán még sosem szeretett volna ennyire gondolatolvasó lenni.
– És kiderült valaha, mi volt a gond? – kérdezte türelmetlenül.
– Azzal vádoltak, hogy képtelen vagyok elköteleződni – vonta meg a vállát Louis. – Mindkét nő, akivel huzamosabb ideig együtt voltam, azt állította, valami nem stimmel velem.
Harry nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen ezen az egészen. Voltak még hiányos foltok, de tíz perc beszélgetés után kezdett lassan összeállni a fejében az egész történet. Ezek szerint Louis olyan komolyan megsérült, hogy négy évre visszamenőleg elvesztette az emlékeit. Harry egyetlen egyszer beszélt Zaynnel a baleset után, aki azt mondta neki, hogy Louis-nak fejsérülése van, de nem részletezte a helyzetet. Harrynek is voltak sérülései, egy törött boka, amit műteni kellett, két bordája elrepedt, de amint lábra tudott állni a műtét után, meg akarta látogatni a fiút. Sosem jutott el a kórteremig, ahol feküdt, mert Louis szülei azt mondták neki, a fiuk látni sem akarja őt. Viszont most úgy tűnt, Louis azt sem tudja, hogy létezett, nem beszélve a közös múltukról. És a legrosszabb, hogy Louis most azért kereste fel, mert nem tudja, hogy meleg. Vagy a szülei olyan alapos munkát végeztek, hogy elérték, ne legyen hajlandó beismerni még magának sem.
– Meséljen nekem ezekről a kapcsolatokról – kérte, és előre felkészült arra, hogy ez a rész fájni fog. Mégis úgy érezte, mindent meg akar tudni, ami Louis-val történt az elmúlt öt évben. Aztán a vele szemben ülő férfi a gondolataiba merülve beszélni kezdett. Harry néha bólintott, vagy visszakérdezett, de közben azt figyelte, hogy miben változott az a csodálatos férfi, akit még azóta sem tudott kiverni a fejéből. Louis arca kissé borostás volt, és a nevetőráncai a szeme sarkában utaltak egyedül arra, hogy eltelt több év, mióta utoljára látta. Még mindig ugyanazt a férfias, de nem túl hivalkodó parfümöt használta, ami a bőre édeskés napfényillatával keveredve felért egy afrodiziákummal Harry számára. Aztán a tekintete levándorolt az ölébe ejtett kezeire, és nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy azok az ujjak hányszor okoztak már neki gyönyört.
– Bella már nem volt ilyen megértő. Volt, hogy elfelejtettem a szülinapját, és a végére rájöttem, hogy már nem is akarom, hogy megbocsásson nekem. A kapcsolatunk teljesen kiüresedett – mesélte Louis.
– És mi volt előtte? – kérdezte Harry.
Louis összezavarodva ráncolta a homlokát.
– Mi előtt?
– A baleset előtt. Milyen kapcsolatai voltak?
– Ó… Csak a középiskolai szerelmeimre emlékszem – felelte Louis az asztal lapját bámulva, aztán újra rágni kezdte a körmét. Mindig ezt csinálta, ha izgatott volt, és ha túlságosan elmerült a gondolataiban. Harry csak… a saját ajkaihoz akarta húzni azt a kezet, hogy egyenként végigcsókolja azokat az ujjbegyeket. Letaglózó volt a tudat, hogy mennyire vágyik rá még mindig, annyi idő után, de valahol mélyen feltámadt a remény is Harryben. Mi van, ha Louis valójában sosem utasította el, vagy zárta ki őt az életéből? Mi van, ha csak azok a pökhendi, szívtelen szülei intézték így a dolgokat? De most Louis-val, és a közös terápiájukkal kellett foglalkoznia. Majd később ráér sajnálni magát, haragudni az egész világra, és Louis közelségéről álmodozni.
Harry tudta, hogy Louis életében ő volt a legelső fiú, és a dolog olyan jól működött kettejük között, hogy sokáig együtt maradtak. Persze, az elején azt hitte, hogy a végtelenig és még annál is tovább fog tartani ez az egész, aztán mégsem így lett. De azt nem tagadhatta, hogy a fiú miatta lépett le a zsarnok szüleitől, amikor mindketten az Államokba jártak egyetemre. Harry a baleset után nem sokkal visszaköltözött Londonba, és ott folytatta a tanulmányait, de azt a legmerészebb álmában sem gondolta, hogy Louis is vissza fog térni az országába. Kíváncsi lett volna, hogy ha eddig a szülei mellett élt, talán most újra elhagyta őket? Vagy ők is visszatértek az Egyesült Királyságba? Louis akcentusa még mindig erős volt, mintha nem is járt volna a tengeren túlon. Annyi kérdése lett volna… de nem tudta, hogyan terelhetné erre a beszélgetést, ám lázasan dolgozott a megoldáson. Aztán eszébe jutott egy másik hatalmas probléma…
– Most van valaki az életében? – kérdezte színtelen hangon, miközben idegesen lesett ki a papírjai mögül.
Louis megcsóválta a fejét.
– Csak a barátaim, akikre bármikor számíthatok. Már fél éve nincs komoly kapcsolatom.
Harry lelke újra reménnyel telt meg, de mégis, mit kezdhetne valakivel, aki még azt sem tudja, hogy a saját neméhez vonzódik? Az, hogy meséljen a múltjukról, teljesen kizártnak tűnt, Louis talán egy zaklató őrültnek titulálná. Amikor az órára pillantott, szomorúan konstatálta, hogy mindjárt be kell fejezniük.
– Az rendben van, ha jövőhéten újra találkozunk? Szeretnék egy kicsit mélyebbre ásni az exeit illetően – mondta Harry érdektelenül, és remélte, hogy az erőtlen hangja nem árulja el.
– Persze, semmi akadálya – értett egyet Louis, miközben rezzenéstelenül meredt a pszichológusra, mintha várna még valamire. – Szóval… velem van a baj? – kérdezte bizonytalanul.
Harry felkapta a fejét a jegyzeteiből, és profizmustól mentesen grimaszba rándult az arca, de aztán gyorsan rendezte a vonásait.
– Ezt képtelenség ennyi idő alatt megállapítani. Lehet, hogy elköteleződési problémákkal küzd, de az is megeshet, hogy a hölgyekből hiányzott valami, ami fontos a maga számára. Vagy talán csak nem találta még meg az igazit – csapta össze a jegyzeteit Harry, és felállt, hogy elkísérje a vendégét az ajtóhoz. Amilyen gyorsan csak lehet, véget akart vetni ennek az egésznek. Érezte, hogy már nem bírja sokáig, mert egyre nehezebb volt fenntartani annak a látszatát, hogy az elmúlt hosszú, magányos évek alatt nem végig egy szenvedélyes szerelemről ábrándozott, aminek hirtelen vége szakadt, és aminek Louis volt a főszereplője.
– Az asszisztens odakint talál magának egy időpontot – nyitotta ki az ajtót Louis-nak, akinek egy picit felfelé kellett biccentenie a fejét, hogy a szemébe nézhessen. Harry mindig szerette Louis hosszú szempilláit, mert az első csókjukra emlékeztette. Olyan fiatalok voltak még, szinte gyerekek.
Egy hófödte alak lépett be a könyvtárba péntek este. Harry felkapta a fejét a vastag filozófia kötetből, és a fiú felé nézett, aki jól láthatóan dacolt a colorado-i időjárás viszontagságaival. Nem, mintha a londoni jeges eső jobb lett volna, mint a hó. Harryt mindkettőtől a hideg rázta. A fiú a havas hajával, piros, pisze orrával egyenesen felé indult, és egy nagy mosollyal állt meg az asztala felett.
– Styles, mindenhol kerestelek! – jelentette ki elég hangosan ahhoz, hogy a könyvtáros is meghallja, és feléjük pisszegjen.
– Mindenhol? – vonta össze a szemöldökét Harry.
– A kollégiumban, a filozófia karon és a kedvenc kávézódban is. Egek, egy forró tea rám férne – jegyezte meg csak úgy mellékesen, miközben lezuttyant Harry mellé. – Tudod, sokkal könnyebb volna, ha lennének barátaid, mert akkor nyomra tudnának vezetni.
Harry elpirulva hajtotta le a fejét. Még csak az első félévét töltötte az egyetemen, és az a fajta ember volt, aki hétvégente inkább a könyveibe merült ahelyett, hogy a pohár mélyére nézett volna. Persze, ez utóbbival együtt járt volna az is, hogy barátokat szerezzen, de ennek tudatában sem akart lemondani a kitűnő értékelésekről. Fontos volt neki ez az iskola, mert már tiniként eldöntötte, hogy pszichológus akar lenni. Hiába volt könyvmoly, Louis Tomlinsont ezt sem tántorította el attól hogy barátkozzon vele. Az egész akkor kezdődött, amikor ősz végén a fiú mellé ült az ebédlőben, és amíg Harry a sajtos tésztát ette, megállás nélkül mesélt arról, hogy a pénzügy szak mekkora szívás. Louis annyira belemerült, hogy alig nyúlt a hamburgeréhez, és mivel Harry jól nevelt volt, nem hagyta magára, amíg be nem fejezte az ebédet. Louis-nak köszönheti élete leghosszabb, több, mint két órás ebédjét, és azt, hogy először késett egy egyetemi órájáról.
– Mit olvasol? – hajolt Louis is a kiteregetett könyv felé.
– Arisztotelész életét. Éppen ott járok, amikor Nagy Sándor nevelője volt – felelte Harry, miközben próbált oldalra húzódni, mert úgy érezte, túl közel ülnek egymáshoz. Az orrát betöltötte Louis illata, a bőrét csiklandozta a fiú lehelete, és ez egyszerűen… túl sok volt. Pedig lett volna ideje hozzászokni az elmúlt két hónapban, ugyanis újdonsült barátja nem ismerte a személyes tér fogalmát. Louis kisöpörte a hajat a homlokából, és egy kis mosollyal nézte a szöveget. Ez volt az első alkalom, hogy Harry észrevette azokat a hosszú szempillákat, amik szinte az arcát verdesték, amikor lefelé nézett. Ez egy új felfedezés volt, és amikor úgy érezte, kifogy a levegő a tüdejéből, annak biztosan semmi köze nem volt ahhoz az álmához, amiben Louis mászott felé az ágyon.
– Nagy Sándor… Nagy Sándor meleg volt, nem igaz? – kapta felé a fejét a fiú, és ha lehet, Harry még jobban elpirult, mint egy átkozott kisiskolás. 

– Nem kell mindent elhinni Hollywoodnak – motyogta az orra alatt, és hogy leplezze a zavarát, maga elé húzta a könyvet, amit Louis persze személyes sértésnek vett. Ezzel elindult kettejük között a huzavona, egészen addig, amíg Louis nevetni kezdett, Harry pedig dühösen kikapta a kezéből, majd felállt az asztaltól, és elindult a sorok között, hogy visszategye a helyére. A szíve szinte ki akart törni a bordái mögül, és amikor visszacsúsztatta a kötetet a helyére, szüksége volna néhány másodpercre, hogy lenyugodjon. Csak egy pillanatra csukta le a szemét, amikor megérzett egy kezet a vállán.
– Hé, ne haragudj – hallotta meg Louis reszelős, de édes hangját, miközben a fiú a fülébe suttogott. – Csak tudni szeretném… olyan átkozottul nehéz rólad kideríteni bármit is. Honnan tudhatnám, hogy kik vonzanak, ha egyetlen lánnyal vagy fiúval sem voltál együtt, amióta ismerlek? – kérdezte, és hallatszott a hangjában a kétségbeesés, amit Harry hirtelen nem tudott hová tenni. Louis hetero volt. Nem sokkal azután szakított a barátnőjével, hogy ők ketten megismerkedtek a menzán.
– Én… – kezdte Harry, aztán megköszörülte a torkát. – Igen, meleg vagyok.
Ezek után felgyorsultak az események. Nézte Louis a hidegtől még mindig kipirult orrát, és azon gondolkodott, vajon az ajka is hideg-e, amikor az idősebb fiú bezárta kettejük között a távolságot. A következő pillanatban realizálta, hogy nem, azok a rózsaszín ajkak bizony forróak, és tökéletesen értik a dolgukat. Még sosem tartott ilyen sokáig, hogy rájöjjön, tetszik neki valaki. És még sosem volt ennyire sürgető a vágy, amikor az agya végre feldolgozta a teste jelzéseit. Amikor átvette az irányítást, és Louis-t a könyveknek szegezte, az egész könyvespolc megingott egy picit. Louis halkan, kifulladva kuncogott.
– Ilyet még egyetlen lány sem csinált velem.
– Nem vagyok lány – morogta Harry.
– Tudom. Ennél nyilvánvalóbb nem is lehetne – felelte Louis kéjesen, ahogy Harryéhez dörgölte a csípőjét.
– És nem akarok a lányokról beszélgetni – tette hozzá morcosan.
Louis megint csak nevetett, és óvatosan belecsípett Harry telt alsó ajkába.
– Akkor hallgattass el.
Harry egy darabig még az ajtóban állt, és hallgatta, ahogy Louis és Angela beszélget a folyosó végén, aztán magára zárta az ajtót, és a fejét hitetlenül csóválva ült vissza az asztalához. Mégis mennyi az esélye, hogy Louis pont hozzá jelentkezett be? És mégis… mégis miért nem küldte el azonnal Niall tanácsadására? Harrynek kutya kötelessége lett volna bevallani a férfinek, hogy ismeri őt, ha a pontos részletekbe nem is avatja be, de ez valahogy eszébe sem jutott. Azon kapta magát, hogy minél többet szeretne kideríteni róla, konkrétan arról, hogy mi történt vele az elmúlt öt évben, amióta nem találkoztak. Egyszerre várta, hogy leteljen az egy óra, és lehullhasson az álarca, és utálta, hogy megint el kell engednie Louis-t. Harry kimerülten dőlt az asztalra, és a szájában összefutott a nyál, amikor rájött, hogy még mindig érzi a férfi illatát az irodában. Hirtelen előkapta a telefonját, kivette a fiókból a fülesét, és a galériában kezdett keresgetni. Az összes Louis-val kapcsolatos képet és videót kitörölte a memóriakártyáról, miután visszaköltözött Londonba, kivéve egyet, amitől képtelen volt megválni. Egy ideig hezitált, mielőtt a lejátszás ikonra nyomott.
Louis meztelen hasa jelent meg a telefonja kijelzőjén, aztán a senkiével össze nem téveszthető nevetésének hangja, és Harry máris elveszett. Aztán a kamera felfelé haladt a mellkasán, és az arcán állapodott meg.
– Miért kamerázol? – kérdezte Louis a pezsgőtől kipirultan, és amikor oldalra nyúlt, hogy letegye a poharat az éjjeliszekrényre, kissé megszédült. Harry maga mellé ejtette a telefonját, és elkapta a fiú csípőjét, aki éppen az ágyékán ült. Azon az estén kicsit sokat ittak, hiszen Harry tizenkilencedik születésnapját ünnepelték, aminek a végén természetesen az ágyban kötöttek ki. De el sem tudott volna képzelni ennél tökéletesebb forgatókönyvet a napra. A legutolsó vizsgája kitűnő értékelést kapott, este együtt vacsorázott Louis-val és a barátaival, most pedig, hogy közeledett az éjfél, egy üveg pezsgő társaságában ők ketten beköltöztek a fiú apartmanjának hálójába.
– Hupsz – nevetett Louis, mintha a szédülése a világ legviccesebb dolga lenne. Harry csak nézett fel rá, és még mindig képtelen volt elhinni, hogy ez a fiú az övé. Az elmúlt két hónap… egyszerűen minden képzeletét felülmúlta. Meg volt róla győződve, hogy megtalálta a lelki társát a fiú személyében. – Miért nézel így rám? – biccentette a fejét oldalra Louis.
– Csodálatos vagy – susogta Harry.
– Te meg menthetetlenül romantikus – forgatta a szemeit a fiú, de elégedetten hajolt le Harryhez, hogy megcsókolja. – Most pedig…– kezdte Louis, és a térdein közelebb araszolt Harry arcához, aki már pontosan tudta, mit akar.
– Hé, ez az én szülinapom! – mondta tettetett felháborodással.
– Egy perccel elmúlt éjfél – jelentette ki Louis okoskodón, és amikor felvont szemöldökkel Harry ajkaihoz érintette a szerszáma hegyét, a fiatalabb már nem is akart tiltakozni.
Louis akkor is óvatosan bánt vele, csak annyiban különbözött attól, amikor józanul voltak együtt, hogy a nyögései sokkal hangosabbak voltak. És Harry matracon felejtett telefonja rögzítette az egészet.