Distant Words 4.

Sziasztok! Bizony, ezer éve... de végre itt a folytatás, és biztos, hogy a következő, befejező részre nem kell várnotok egy fél évet, mert már elkészült, csak javítani kell :)

4.

Ha Ethan azt hitte, hogy a világ megáll azon a bizonyos éjjelen történtek után, hát nagyot tévedett. Damiano másnap úgy rontott be a szobájába, mint egy mérges elefánt, azt követelve, hogy segítsen neki a dalírásban. Ethan álmosan pislogva próbált magához térni, miközben azt hitte, az egészet csak álmodta. Nem lehet, hogy ő sokkal kényelmetlenebbül érzi magát, míg Damiano úgy tesz, mintha misem történt volna. Ethan frusztráltan rángatta magára a pólóját, ahogy teljesen magához tért, és már tudta, nem csak álmodott arról, hogy előző éjjel Damiano a szobájában járt. És most is... az énekes fel alá járkált, és dallamokat dúdolt a dalszöveges füzetével a kezében. 
- Mi lenne, ha előbb elszívnánk egy cigit, és megreggeliznénk? - kérdezte, de Damiano mintha meg sem hallotta volna.- Azt akarom, hogy szenvedélyes legyen… igen… Thomasnak muszáj írnia ide egy gitárszólót.
- Egy kávé is jól esne. Ha nem vetted volna észre, még nem vagyok teljesen ébren – morogta Ethan, amivel elérte, hogy Damiano szúrós pillantásokat vessen felé. - Hogy lehet, hogy még nem alszol?
- Egész éjjel nem aludtam. A dalon dolgoztam – vetette oda az énekes. Ethan összevonta a szemöldökét. Megesett, hogy Damiano megszállottá vált, ha alkotásról volt szó, de eddig csak olyankor fordult elő, amikor sürgették őket, és kész kellett lennie. Vagy ha egy dal már hetek óta félkészen lengett a levegőben, és mániákusan be akarta végre fejezni.
- Mindjárt visszajövök – motyogta Ethan, inkább csak magának, mert Damianónak abban a pillanatban eszébe jutott valami, leült az ágyra, és a füzetet a combjára fektetve feljegyezte.
Amikor lement a konyhába, egy kicsit sem lepődött meg, hogy egyedül van. Alig múlt hét óra. Mivel Ethan nehezen tudott elaludni az éjjel, nem bánta volna még, ha van egy órája, de Damiano teljesen máshogy gondolta. Tudta jól, hogy a másik kettőt képtelenség lett volna felébreszteni, valószínűleg ezért próbálkozott nála. Ethan leengedett két adag kávét, sütött néhány pirítóst, amire vajat és eperdzsemet kanalazott, aztán visszament a szobába. 
Damiano kíváncsian emelte fel a fejét, amikor megérezte a gőzölgő kávé illatát, és végre letette maga mellé a füzetet, amit addig úgy szorongatott, mintha a mentőöve lenne.
- Elkényeztetsz – jelentette ki mosolyogva, ahogy a tálcáért nyúlt, és lerakta kettejük közé az ágyra, amíg Ethan is elhelyezkedett. - Te vagy az egyetlen, aki már többször is ágyba hozta nekem a reggelit. Persze, csak az anyám után.
- Mert általában én ébredek legelőször – felelte Ethan, és a szemeit lesütötte a reggelire. Korán volt még, hogy megfelelően tudja kezelni Damiano flörtölését.
- Túl kedves vagy hozzám. Igen, a többiek valószínűleg… felmutatták volna a középső ujjaikat, ha felébresztem őket – jegyezte meg az énekes, amire Ethan csak pirítóssal teli szájjal hümmögött. - És akkor is elküldtek volna a francba, ha éjjel belopakodom a szobájukba – tette hozzá, és beleharapott az ételbe.
Ethan félrenyelte a falatot. A kávéjáért nyúlt, és leöblítette a megakadt száraz kenyérdarabot. A kávé természetesen túl forró volt, és megégette a nyelvét, de mégiscsak jobb, mint a fuldoklás. 
- Ezek szerint nem akarsz róla beszélni – vonta le a következtetést Damiano csalódottan. - Egyszer azt mondtad nekem, legyek bátor. És belőled hol a bátorság?
Ethan ránézett, és hitetlenkedve csóválta a fejét. Mégis milyen játékot játszik már megint a másik fiú?
- Kettőnk közül te vagy az, aki magyarázattal tartozik – mondta felpaprikázódva. - Kezdjük ott, hogy nem volt jogod kopogás nélkül belépni.
- Sosem zárod be az ajtót… és miért ne jöhetnék be? Talán azért, mert állandóan azt csinálod, amit tegnap este? - kérdezte Damiano ártatlanul pislogva, de valahogy teljesen kétségbeesve.
- Nem hallottál még a személyes térről? Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok, amikor egyedül vagyok. Nem irányíthatsz mindig mindent és mindenkit!
Damiano arca elkomorodott. Igazán kétségbeesettnek tűnt ahelyett, hogy dühös lett volna, és ez összezavarta Ethant. Pont olyan érzése volt, mint mikor Marlena miatt veszekedtek. 
- Nem akartalak felbosszantani – mondta halkan. - Hülyeség volt a tegnapi. Csak beszélgetni akartam, de amikor megláttalak az ágyon fekve… elvesztettem a fejem. Bocsáss meg.
Ethan néhány mély lélegzettel lenyugtatta magát, és közben piszkosul elveszett Damiano szemeiben. A sötét tekintet egyre mélyebbre húzta, de az érzés nem volt fullasztó, inkább csak sürgető. 
- Miről akartál tegnap beszélni? – kérdezte mély, reszelős hangon.
- Hogy miért löksz el magadtól, amikor minden porcikám arra vágyik, hogy közelebb lehessek hozzád – suttogta Damiano, mintha egy nagy, fájdalmas titkot osztana meg. Nyelt egy nagyot, és pislogott néhányat, aztán bizonytalanul felemelte az egyik kezét. - Megérinthetlek? - kérdezte félve, ahogy közeledett Ethan arcához.
Ethan képtelen lett volna neki nemet mondani. Amikor Damiano megnyílt előtte, valami ismeretlen érzés költözött belé, ami talán ahhoz hasonlított, mint amit előző este érzett. Amikor annyira nagyon oda akart menni a fiúhoz, hogy a karjaiban tartsa, csakhogy nem volt hozzá elég bátorsága. Damianonak igaza volt… Ethan bólintott, és hagyta, hogy a fiú ujjai végigsimítsanak az arcán, átrajzolva a kis sebhelyét, aztán a szemöldökét, és végül az ajkait. Egyértelmű volt, hová vezet az egész, minden benne volt az énekes szemeiben. A vágy egyre csak erősödött, miközben Damiano az ajkára hajolt, és most ő csókolta meg. És ebben a csókban végre benne volt a folytatás ígérete is.
Ethan a fülében hallotta a saját szíve dobogását, mint egy nyugtalan ütemet, amikor elhúzódott. Egy percre sikerült mindent kikapcsolnia, de amikor már nem volt a szájában Damiano nyelve, hirtelen nyakon öntötte a rideg valóság.
- Nem lenne szabad ezt tennünk – mondta, miközben a vágya és az esze egymással viaskodott. Addigra már belátta, hogy igenis ott van az a vágy, ami csakis az énekes felé irányult, de kevésbé zavarta a tudat, hogy beigazolódott a sejtése arról, hogy biszexuális, mint az, hogy Damiano csak szórakozik vele. Az a fiú, aki úgy pislogott rá, mintha egy hosszú álomból ébredne, amiben szívesen maradt volna még.
- Szerinted mennyire érdekel, hogy mit szabad, és mit nem? - kérdezett vissza Damiano flegmán. - Ennél már jobban ismersz, Edgar.
- Nem azzal van baj, ha szórakozunk – felelte Ethan. - Hanem azzal, hogy ez gondokat okozhat a bandában.
- Miért okozna gondot?
- Nem akarom visszapörgetni az időt oda, ahol megkaptam tőled az alapos leszúrást a csuklóm miatt. Vagy oda, ahol kiakadtál Marlena miatt. Én nem tudtam, hogy volt köztetek valami. Fogalmam sem volt, hogy fontos neked… egyszerűen csak nem akarom, hogy ez a helyzet újabb lavinát indítson el kettőnk között – vallotta be Ethan.
Damiano hitetlenkedve nézett rá, és frusztráltan megcsóválta a fejét.
- Még mindig nem érted… - mondta megtört hangon. - Marlena csak egy kis kellemetlen pióca, semmi több.
Ethan nem tudta, hogy hihet-e Damianónak, végül csak megvonta a vállát.
- Tudnád garantálni, hogy ha közelebb kerülünk egymáshoz csak azért, hogy levezessük a feszültséget, ami az új élethelyzetünkkel jár, utána nem lennének köztünk kifejezetten emiatt súrlódások?
- Tudnád garantálni, hogy holnap nem zuhan ránk egy kibaszott aszteroida? Vagy hogy nem üt el egy átkozott busz? - fakadt ki Damiano.
Ethan majdnem elmosolyodott ezeket a lehetetlen feltevéseken. Aztán belegondolt abba, hogy milyen érzés lenne elveszíteni a fiút, vagy meghalni azelőtt, hogy kipróbálta volna, milyen vele. Amikor a pólójánál fogva húzta magához, olyan hevesen csókolta meg, hogy összekoccant a foguk, de ez kevés volt ahhoz, hogy kizökkentse őket. Abban a pillanatban a legjobb ötletnek tűnt Damianót elfektetni az ágyon, és a combjai közé mászni, közben pedig abszolút nem törődni a lehetséges következményekkel. A fiú ajkai puhák voltak, és isteni finom kávéízűek, a bőre mindenhol forró, és ezt azért tudta, mert Ethan keze már a pólója alatt járt, az ajkai pedig a nyakán. 
- Ethan – hallotta az elsuttogott nevét Damiano szájából. - Ethan – ismételte meg az énekes, és közben belemarkolt a hajába, hogy úgy húzta el őt a nyakától. - Valaki sétál a folyosón. - Ethan végre észhez tért, és hitetlenkedve rázta meg a fejét, miközben lehuppant az ágyra Damiano mellé. - Nem akarom, hogy Vic vagy Thommy sokkot kapjon – jegyezte meg Damiano mosolyogva. 
- Nem… én sem akarom – motyogta Ethan, még mindig a történtek hatása alatt. Aztán bevillant a gondolat, hogy akár meg is láthatták volna őket. - Te jó ég, ránk nyithattak volna! - fakadt ki elkerekedett szemekkel. Damiano nevetve felé gördült, és a tenyerével befogta a száját.
- Shh, ne buktass le minket! - szólt rá visszafojtott hangon, aztán elengedte, és leugrott az ágyról. - Köszönöm a reggelit, és… tudom, hülyén hangzik, de a csókokat is… - magyarázta gyorsan. - Tegnap megígértem Vicnek, hogy csinálok neki palacsintát, szóval… azt hiszem mennem kéne.
Ethan csak bólogatni tudott, ahogy nézte a kapkodó Damianót, aki még mindig mosolygott, miközben megigazgatta a ruháit és a haját. Az utóbbi művelethez csak az ujjait használta, ezért végső elkeseredésében felkapott egy árván hagyott hajgumit Ethan éjjeliszekrényéről, és egy kis kontyba fogta a haját. Ethan némán figyelte őt az ágyról, és amikor egyedül maradt, kifújt egy jó nagy adag benntartott levegőt. 
A fejét a párnára ejtette, és próbálta feldolgozni az elmúlt fél óra történéseit. Aztán a szeme sarkából észrevette, hogy Damiano nagy becsben tartott füzete ott maradt nála. Felvette, és egy szál cigi társaságában leült vele a fotelbe. Teljesen kitárta az ablakot, hogy beengedje a reggeli napfényt, ami máris perzselően sütött, aztán rágyújtott, és olvasni kezdte Damiano művészi macskakaparását. Előfordult, hogy a szemöldöke kicsit felszaladt, de a mosolyt egész végig képtelen volt letörölni az arcáról. A saját angolja közel sem volt tökéletes, de ahhoz elég, hogy megértse, miről szól a For your love… ha egyáltalán ez marad a címe, mert Damiano szeretett változtatgatni, alakítani ugyanúgy a szövegeken, mint a zenén is, akár az utolsó napokig a felvétel előtt. Miután elnyomta a cigicsikket, az egyik kihúzott sor felé emelte a tollat, de elbizonytalanodott. A fejében mondattá összeállt szavak talán nem illettek a többi közé. Túl érzékenynek, túl romantikusnak hangzottak volna a felsorolásban, ami azokról az ígéretekről szólt, amikkel könnyen becsábíthatsz valakit az ágyadba. Ethan nem érezte helyénvalónak, hogy beleírjon bármit is a dalszövegbe, amikor annak Damiano volt a szakértője… ahogy az egyéjszakás kalandoknak is, amivel össze tudta kötni a dal értelmét. De végül a toll hozzáért a papírhoz, és betűket, szavakat formált. 
„I wanna hold you in my arms tonight”
Ethan végül nem tulajdonított túl nagy jelentőséget neki, csak bezárta a füzetet, és elindult, hogy visszaadja jogos tulajdonosának. 

***

Amikor Damianónak rossz kedve volt, akkor könnyedén el tudta cseszni mindhármójuk hangulatát. Épp egy órás rádióinterjún és koncerten voltak túl, fáradtak voltak, és jó lett volna beülni valahová vacsorázni ahelyett, hogy az értük küldött kisbuszban ültek az esti forgalomban.
Ethan együttérzően figyelte oldalról, ahogy Damiano őrjöng, de volt annyi esze, hogy ne próbálja megnyugtatni. Tudta, hogy ebben a fázisban csak még jobban felbosszantaná. Az énekes türelmetlenül mocorgott mellette, és megállás nélkül járt a lába.
- Azt mondta, hogy írjam át az egészet! - utalt Damiano a menedzserükre. - Utálom, ha bekorlátoznak!
- Nem kell minden javaslatot elfogadnunk – szúrta közbe Victoria. Ezt valószínűleg az énekes is tudta, de nem ezzel volt gond. Damiano mindig is érzékenyen reagált az őt ért kritikákra.
- Nem, és könnyen ki is rúghatjuk – mondta a dühös fiú elszántan, amire Thomas összerezzent, és a fejét fáradtan az üvegnek döntötte. Damiano kezdett elrugaszkodni a valóságtól, és eltúlozta a dolgokat.
- Talán mégis érdemes átgondolni, amit mondott – javasolta Thomas békítően. - Talán még jobbat is kihozhatunk belőle. 

- Talán jobb lenne, ha nem szólnál bele – ugrott neki Damiano, de látszott az arcán, hogy amint kimondta, meg is bánta. De a baj már megtörtént. Thomas tüntetően elfordult tőlük, és egyértelmű volt, hogy nem fog többet hozzászólni a beszélgetéshez. Victoria hitetlenkedve csóválta a fejét, és a mobiljába meredt. Damiano végignézett a társaságon, és rájött, hogy már senkinek nincs kedve beszélgetni vele, vagy hallgatni a siránkozását, ezért a zsebébe nyúlt, hogy kivegye a cigisdobozát. Ethan egészen addig nem hitte el, hogy tényleg rá akar gyújtani, amíg meg nem jelent a kis láng az öngyújtó végén. A sofőrjük egyértelműen a tudomásukra hozta, amikor kinyitotta nekik az ajtót, hogy nem füstölhetik össze a kocsiját.
Ethan elkapta Damiano csuklóját, mielőtt még meggyújthatta volna a szálat, és kivette a kezéből. Aztán leengedte a karját, de még mindig fogta az énekes kezét, aki nem tiltakozott, csak kíváncsian nézett rá.
Majdnem egy hét telt el az első igazi, hosszú csókjuk óta. Meg azóta, hogy valamennyire zöld ágra vergődtek azzal, mit akar a másik. Ethan legalábbis azt hitte, hogy már tudja, csakhogy azóta Damiano a jelét sem mutatta, hogy közeledni szeretni hozzá. Így megint a sötétben tapogatózott, pont mint előtte. Ezért nem is nagyon tudta mire vélni a pillantást, ahogy kettejük összesimuló combja közé húzta a kezüket, hogy a többiek ne láthassák. Damiano teljes testében megfeszült, amikor Ethan hozzáért, aztán hirtelen annyira ellazult és beleolvadt az érintésbe, hogy szinte cseppfolyóssá váltak még a csontjai is. Ethan egy pillanat alatt elvesztette a fejét ettől a megadástól. A teljesen kiszolgáltatott és behódoló Damiano baromi messze állt attól a képtől, amit az évek óta tartó barátságuk alatt kialakított róla. Enyhén szólva izgatóan hatott rá már a puszta gondolat, hogy milyen lehet a fiú, ha elveszti az eszét. Damiano őzikéket megszégyenítő ártatlansággal pislogott rá a nagy, barna szemeivel, és szinte könyörgött a pillantásával, hogy Ethan csináljon már valamit. Őszintén, halvány lila gőze sem volt, mit vár tőle az énekes a kocsiban, ami a barátaikkal, és a saját kételyeivel volt tele. Damiano állandóan kétértelmű jeleket küldött neki, mint egy erős mágnes, ami egyszerre akarja vonzani és taszítani a másikat. Igaz, hogy legalább a durva csipkelődésekről és konfliktuskeresésről leszokott, de ez nem jelentette azt, hogy könnyebb volt rajta kiigazodni. Ethan nem tudta, mit kezdjen vele. Sem a kezével, amit még mindig fogott, sem a remegő, elképesztő testtel, amit mintha egy pillanatra teljesen rábízott volna az irányításmániás Damiano. Úgy érezte, mintha felnyitotta volna Pandóra szelencéjét. 
Ethan Damiano ölébe dobta az öngyújtót, aztán a város fényei felé fordult. Damiano halk kuncogása felbosszantotta, de úgy gondolta, még mindig jobb gyávának lenni, mint a tűzzel játszani.

***

Egy szeptemberi péntek estén történt, amikor még mindig a nyári forróság tombolt. Sokat ittak, de ahhoz mégsem eleget, hogy másnap ne emlékezzen minden egyes apró mozzanatra az estéből. Damianóra, ahogy egy lánnyal táncolt a klubban, de amikor Ethan odament szólni neki, hogy indulniuk kellene, a fiú válaszul az ágyékához dörgölte a fenekét. A nyugtalan mocorgásra a kocsiban, mint hiperaktív gyerekek lennének, akik képtelenek megülni a hátsójukon. Aztán az enyhe zavarra, és türelmetlenségre miközben arra vártak, hogy Vic és Thomas felmenjenek a szobájukba, majd a sötét, elszánt pillantásra, mielőtt összetapadt az ajkuk, mikor végre kettesben maradtak a liftben. A szállodai szoba sötétjére, ahogy Ethan a falnak tapasztva hagyta, hogy Damiano letérdeljen elé, és csodákat műveljen vele. Aztán arra az óvatos, gondoskodással teli elszántságra, ahogy tapasztalatlanul, de figyelmesen próbálta az énekest előkészíteni. Damiano sötét tekintetére, ami szinte átfúrta az övét, amikor lassan elmerült benne. A bőrük összecsattanásának hangjára, amikor már elég bátor volt, hogy gyorsítson. A hangokra, amit még sosem hallott a másiktól, hiába ismeri már évek óta, és ami biztosan máris függőséget okozott nála. 
Alig telt egy hónap, ami Ethan belátása szerint túl sok volt, hogy ne ismételjék meg a történteket, és túl kevés ahhoz, hogy Damiano máris másnál keresse a kielégülést. De hát nem ő írta a szabályokat. Damiano nem kereste a lehetőséget, hogy kettesben legyenek, ellenben a szőke csajéval, akit előző éjszaka szedett össze, az isten tudja, hol. 
Ethan a hamusba dobta az apró csikket, és elkezdte leszedegetni az ujjairól a sebtapaszokat. A fájdalom, ahogy a sebébe tapadt kötszert tépte le, egy kicsit elterelte a gondolatait Damianóról. De csak egy kicsit. Ahogy a szálloda üres medencéjét bámulta a reggelije mellől, narancslé kortyolgatás közben eszmélt rá, hogy féltékeny. A fenébe azzal az ismeretlen, trampli csajjal! Ő akart Damianóval egy ágyban lenni, az ajkát csókolni, és a nyögéseit hallgatni. A gondolat annyira feltüzelte, hogy már fel is pattant, hogy ha kell, kirángassa Damiano ágyából a szőkét, hogy ő foglalhassa el a helyét. De amikor Victoriát látta meg az asztala felé közeledni, hirtelen elveszett minden határozottsága. Ez őrültség! Nem kattanhat rá ennyire a fiúra, akit eddig testvérként szeretett és kezelt. Szex ide vagy oda, nem kéne, hogy megváltozzon a kapcsolatuk. Muszáj felnőttként kezelnie a helyzetet.
- Reggelizel velem? - kérdezte Vic a nagy napszemüvege mögül. - Piszkosul fáj a fejem, attól félek, ha nem kapok croissant reggelire, felképelem a pincért.
Ethan kifújta a levegőt, és halkan elnevette magát. A lány megmentette, hogy valami őrültséget csináljon. 
- Dehogynem, még én sem fejeztem be a szendvicsemet. És van egy jó hírem, van croissant-juk – mosolygott a lányra.
- Tökéletes – mormolta Victoria, miközben elindult a pult felé, hogy telepakolja a tányérját finomságokkal. A lány épphogy csak leült, amikor Thomas is csatlakozott hozzájuk. Ethan örült, hogy elterelték a figyelmét, de kávézás közben mégiscsak szóba került az, amiről hallani se akart.
- Damiano miért nem jött reggelizni? - kérdezte Thomas csak úgy mellékesen. Ethan az asztalra meredve vonta meg a vállát, de Victoria ennél sokkal kreatívabb volt az ötletelésben.
- Este összemelegedtek azzal a csajjal… mi is volt a neve? Alda? Vagy Aida?
- Aidára emlékszem… de lehet Agata is – kuncogott Thomas.
- Nem tudom, addigra már túl sok Martinit ittam – tette hozzá Victoria.
- És mi a helyzet a barátnőjével? Láttam, hogy jól elbeszélgettetek – vonogatta a szemöldökét Thomas sokat sejtetően.
- Stella? Hetero a csaj – zárta le a témát Victoria. - De nem baj, mert bulizni azt tud. Sokat táncoltunk… és sokat ittunk.
- És te, Ethan? - kérdezte Thomas.
- Én, mi?
- Nem találtál senkit, aki kedvedre való lenne? Vagy a szerzetes életmódra hajtasz? - bökte meg a fiú egy kicsit a könyökét. Amit Ethan és Damiano művelt nagyjából egy hónapja, abban bizony semmi olyan dolog nem volt, ami a cölibátusi életre hajazott volna, de Ethan ezt a tényt megtartotta magának. Újra csak megvonta a vállát egy kierőltetett mosoly kíséretében.
- Azt hiszem, Ethan még mindig nem heverte ki a Marlenával történteket – találgatott Victoria.
- Most legalább látta, kivel ment szobára Damiano, így nem eshet újra abba a hibába – próbált viccelődni Thomas. Victoria jót is mulatott rajta, de Ethannél csak azt érte el, hogy menekülni akarjon a beszélgetésből.
- Felmegyek a szobámba, pihenek egy kicsit.
- Ne felejtsd, háromkor próba! - kiáltotta utána Vic, Ethan pedig feltartotta a hüvelykujját, jelezve, hogy vette az üzenetet.
Lehet, hogy egy kis hotelszobában sem jobb órákig a saját gondolataival összezárva, de ott legalább nem kell megjátszania, hogy minden rendben. Na meg nem kell Damianoról és az egyéjszakásáról csevegnie senkivel. Ethan egy nagyon hosszú zuhanyt vett, és a haját megmosta, csak hogy lefoglalja magát valamivel. Kivételesen nem bosszantotta, hogy sokáig tartott megszárítania a haját, és a sebes ujjai újraragasztgatását sem siette el. Délután próba, aztán még egy koncert várt rájuk, utána pedig végre két egész hét pihenés, hogy a kezének legyen ideje begyógyulni. Még így is, majdnem egy óra semmittevésre maradt ideje, mielőtt úgy döntött, hogy szerez magának valami ebédet. Victoriával a folyosón futottak össze, aki már sokkal kipihentebbnek tűnt, mint délelőtt.
- A többiek? - kérdezte Ethan.
- Most ébredtem fel, úgyhogy fogalmam sincs.
A lány szerencsére egész ebéd alatt nem hozta fel Damianót, akivel egész nap sikerült elkerülniük egymást. Thomas lattét szürcsölgetve cigizett a szálloda előtt, és mielőtt elindultak a próbára, Ethan csatlakozott hozzá. Aztán öt perccel a taxi indulása előtt megjelent egy napszemüveges, nyúzott Damiano, aki azonnal átkarolta Ethan nyakát, mintha a legjobb haverok lennének a világon.
- Elaludtam – mondta, amikor Vic rákérdezett, mi a francot csinált egész nap.
- Mindjárt három óra – értetlenkedett a lány. - Hogy a fenébe lehet ennyire elaludni?
- Kifárasztott az a csaj – vonta meg a vállát az énekes, miközben meggyújtott egy cigit. A szabad karját még mindig Ethan vállán nyugtatta, akinek egyre inkább hányingere lett ettől az egésztől. - Nagy elvárásai voltak – kuncogott Ethan lapockájába, aki lefagyva állt ott, és mindent próbált megtenni, hogy az arca ne tükrözze a valódi érzéseit.
- Máskor szólj, ha nem boldogulsz egyedül – vetette oda Victoria kihívó tekintettel. Thomas, Damiano, Vic mindhárman baromi viccesnek találták ezt, kivéve Ethant, aki kénytelen volt egy elkínzott vigyort magára erőltetni. Amikor megérkezett értük a taxi, Ethan szinte kitépte magát Damiano karjai közül, hogy a többiek után másszon a kocsiba, de Damiano a karjánál fogva visszarántotta. Ethan értetlenkedve nézett a sötét szemekbe, aztán a saját karjára, amit az énekes ujjai fontak körbe.
- Nagyon feszült vagy – mondta Damiano halkan. - Valami baj van?
Ethan mindig is utálta a veszekedéseket és a drámázást, most mégis nehéz volt magát visszafognia. Annyi mindent Damiano fejéhez vágott volna! De nem tehette meg… egyszerűen nem lehetett, mert tudta, hogy utána nagy lenne a kísértés, hogy saját magát köpje szembe egy tükörbe.
- Aggódtam miattad – vetette oda a fiúnak. - Remélem, alaposan megfontolod, hogy kivel töltöd az éjszakát. Nem akarom, hogy úgy járj, mint én Marlenával. Egy pszichopata is rejtőzhet a csinos pofi mögött.
Damiano végre elengedte a karját, de a tekintetét még mindig fogva tartotta.
- Tudok magamra vigyázni – felelte suttogva, hogy csak ketten hallják. - Nem kell miattam aggódni.
- Gyertek már, nem érünk rá egész nap! - kiáltott ki Vic a taxi nyitott ajtajából.
Ethan csak bólintott Damianónak, aztán bemászott a kocsiba. Damiano most nem ült mellé, így lehetősége volt kicsit fellélegezni, és rendbe tenni a gondolatait, érzéseit a húsz perces úton. 

***

Az egész próba pokoli volt. Ethan egyre kevésbé tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire fáj a keze, és egyre dühösebb lett, amikor Damiano harmadszorra kezdette el velük ugyanazt a dalt, mert képtelen volt koncentrálni, hogy időben belépjen az énekkel. 
- Bocsi… bocsi. Srácok, kezdjük elölről jó? Ígérem, most nem fogom elbaszni – szabadkozott sokadszorra.
- Cigiszünet – tartotta fel a kezét Thomas, és már vette is le a gitárját a nyakából. Victoria örömmel csatlakozott hozzá, látszott az arcán, hogy már ő is a türelme végét járja, ami Damianot illeti. Csoda, hogy eddig még nem fakadt ki. Ethan nem mozdult azonnal, a tapaszokat igazgatta az ujján, aztán a csuklóját masszírozta. Tökéletes figyelemelterelés volt arról a tényről, hogy mennyire haragszik Damiaóora, és arról is, hogy kettesben maradtak a próbateremben. Lassan felemelte a fejét, és amikor észrevette, hogy az énekes bámulja, már feleslegessé vált az óvatosság.
Ethan fáradtan hátratúrta a haját, aztán a dzsekijéért nyúlt, és kivett egy energiaszeletet belőle, amit aztán a másik fiúnak dobott. Damiano meglepetten kapta el, és a szemöldökét komoran összehúzva olvasta el a csomagolást. 
- A te izmaidnak nagyobb szüksége lenne rá – motyogta az orra alatt, és még mindig kritikusan vizsgálgatta a szeletet.
Ethan felhorkant, és felállt a székről, hogy kinyújtóztassa az elgémberedett tagjait.
- Az izmaimnak arra lenne szüksége, hogy végre összeszedd magad, befejezzük a próbát, és tudjak pihenni showtime előtt.
Damiano még mindig nem bontotta fel a finomságot, csak az ujjai között lóbálta.
- Ugye tudod, hogy nem arról van szó? Úgy értem… akartam enni, csak időm nem maradt rá – meredt komolyan a fiúra.
- Jézusom, Damiá... – csóválta a fejét Ethan. - Csak edd meg… nem kell magyarázkodnod.
Az énekes végre feltépte az energiaszelet csomagolását, és leharapott belőle egy darabot, de még mindig kétkedve nézett Ethanre.
- Azt hittem, haragszol rám – bökte ki végre, amikor lenyelte az első falatot. - Olyan furcsa voltál délután…
Ethan összefogta a haját a feje tetején, aztán megvonta a vállát.
- Nem igazán tudom, hogy kellene viselkednem a közeledben.
- Mint a barátom – vágta rá Damiano, de rögtön elbizonytalanodott. Úgy tűnt, még neki is furcsán hat a felvetés. - Ne legyél ennyire… távolságtartó. Feltűnhet a többieknek.
- Így is, úgy is vékony jégen táncolunk.
Damiano elmosolyodott magában, a markában összegyűrte az energiaszelet csomagolását, és tett egy lépést a fiú felé. Amikor halkan megszólalt a mély, rekedtes hangján, Ethan tarkóján felálltak a kis pihék.
- Keresem a veszélyt.
Vic és Thomas ezt a pillanatot választották, hogy visszatérjenek a terembe, de Damiano profin, feltűnés nélkül lépett el Ethan mellől, mintha csak a cintányérról söpörne le egy kis porszemet. 
A próba onnantól kezdve sokkal gördülékenyebben ment. A kis szünetekben Ethan fejében az járt, hogy mit kezdjen a fiúval, de megint csak nem sikerült dűlőre jutnia. Damiano éppen eléggé a markában tartotta ahhoz, hogy képtelen legyen azt mondani, fejezzék be. Kínzásnak tűnt már a gondolat is, hogy megvonja magától a fiú érintéseit. Abba pedig, hogy ez mit jelent, nem volt hajlandó belegondolni.
Az esti koncert közben Ethan rájött, hogy Damiano talán sosem lesz teljesen az övé. Már az is ijesztő volt, hogy erre vágyott, de amikor a fiú olyan ellenállhatatlanul kellette magát a közönségnek, szertefoszlott minden reménye. Ez volt az énekes lételeme… az, hogy imádják őt. És ő nem volt hajlandó letépni a fiú szárnyait. Hagyta, hadd repüljön, és lentről csodálta őt, mint az ezernyi rajongó, aki a színpad előtt állt, sikított, sírt és örült, ha a fiú csak egy röpke pillantásra méltatta. 
Persze, valójában Ethan képtelen lett volna teljesen behódolni neki, ez hozzátartozott a játszmához, ami lassan kialakult kettejük között. Veszélyes játék volt? Minden bizonnyal. Végig ott volt a levegőben a lebukás veszélye, az, hogy Damiano talál helyette egy könnyebben megkapható valakit, ami magában hordozta az összetört szív lehetőségét. De Ethan arra jutott, hogy még túl fiatal ahhoz, hogy ilyen szentimentális dolgokon merengjen. 
Teltek a hetek, hónapok, és ők ketten közben alaposan kiismerték egymást. Ethan megtudta, hogy Damiano imád uralkodni a nőkön, de kezesbáránnyá válik egy férfi kezei között. Mint egy kaméleon. Damiano pedig felfedezte, hogy Ethan a könyvekből és filmekből elcsent ágyjeleneteket szereti életre kelteni. De egyáltalán nem panaszkodott miatta, mert ez csak még izgalmasabbá tette az együttléteiket, és segített abban, hogy felfedezzék azokat a kis elrejtett preferenciákat, amiket eddig még mással nem sikerült. 
Látszólag az egész jól működött kettejük között. Ethan hagyta, hogy Damiano kicsit megdolgozzon a szexért, de amikor oda került a sor, művészien átvette tőle az irányítást. Az énekes rendszerint hamar egy remegő kocsonyává vált a kezei között, és egyre kivételesebbnek érezte magát, hogy ennyire kiszolgáltatottnak, sebezhetőnek láthatja a fiút. Ez a kiváltság nagyon kevés embernek adatott meg, és ő vigyázott rá, hogy még véletlenül se használja ki a helyzetet. Damiano pedig meghálálta neki, és egyre többször surrant be hozzá éjszakánként. 
Az, hogy Damiano néha mással is együtt volt… kezdetben zavarta Ethant, de lassan teljesen hozzászokott. A fiú selymes bőre, az álomszexi combjai, a kusza haja, a függést okozó hangja teljesen elfeledtették vele azokat az estéket, amikor egyedül bújt ágyba úgy, hogy közben tökéletesen tisztában volt vele, hogy Damiano együtt van valakivel. Ha magukra tudták zárni az ajtót, nem létezett más, se tegnap vagy holnap, csak az a forró pillanat, ami a kettejüké.