Szelídíts meg! - 25. Alku az ördöggel

Sziasztok! Itt is van a folytatás, amihez jó olvasást kívánok :) Nagyon hálás vagyok a kommentekért, támogatásért. Köszönöm nektek! ❤️

Harry csiga lassú léptekkel indult el a saját lakrészük felé, Carol pedig az oldalánál haladva támogatta őt. Az iramot arra fogta, hogy még mindig szédül, pedig igazából csak időt akart nyerni, bár maga sem tudta, mire. Talán gondolkozásra, talán arra, hogy annak a bizonyos csodának, ami kimentheti őket ebből a kellemetlen helyzetből, legyen ideje megtörténni. Igazságtalannak érezte, hogy még egy napot sem kaptak Louis-val arra, hogy gondtalanul tudják eltölteni az idejüket egymás társaságában. Az előző este túl szép volt, hogy igaz legyen. Amikor végre teljes mértékben visszataláltak egymáshoz, újra történnie kellett valaminek, ami mindent felboríthat. Ha Harry mélyen belegondolt, rá kellett jönnie, hogy ugyanannyira akarja távol tartani Carolt, mint amennyire beinvitálni a kis lakásba. Louis egy kicsit az eszét vesztette a kialakult helyzettől, Harry pedig még mindig tapasztalatlan volt a hibridekkel kapcsolatban. Úgy érezte, hogy segítségre van szükségük. 

– Köszönöm, Carol – mondta a nőnek, amikor megálltak az ajtó előtt. – Már sokkal jobban vagyok.

– Végre visszatért a szín az arcodba – mosolyodott el Carol. – Ne érezd zavarban magad amiatt, ami történt. Mindannyiukkal megeshet.

Harry bólintott egy aprót, és vett egy mély levegőt, mielőtt a kilincshez nyúlt. Csakhogy azt valaki lenyomta odabentről, és hamarosan Louis jelent meg az ajtóban, amit gyorsan be is zárt maga mögött. A hibrid szemei duzzadtak és vörösek voltak, mintha sírt volna, így tökéletesen illett abba a kitalált mesébe, hogy miért nem ment át Carolékhoz.

– Mi történt? – húzta össze a szemöldökét a fiú, és közelebb hajolt Harryhez, hogy nyíltan megszaglássza, miközben kérdőn nézett Carol felé.

– Harry nem tudott róla, hogy most nem jó ötlet meglátogatnia Teagant. Ne aggódj, még éppen időben odaértem.

Louis aggódó tekintete Harry arcát figyelte, aztán szorosan magához ölelte a fiút, aki egy icipicit még mindig remegett az adrenalinlöket miatt. 

– Jól vagy? – kérdezte Harry fülébe suttogva.

– Egy enyhe sokkon kívül semmi bajom – felelte Louis hajába bújva.

– Köszönöm, hogy vigyáztál rá – mondta Louis az asszonynak. – Egész délután rosszul éreztem magam, ezért hagytam ki az ebédet is.

– Igen, Harry említette. Csak szerettem volna megkérdezni, hozzak-e nektek vacsorát?

– Ez bőven elég lesz – vette el a nő kezéből a nekik szánt becsomagolt ételt. – Köszönjük szépen. Azt hiszem, mindkettőnknek jót fog tenni egy kis pihenés – tette még hozzá bocsánatkérő mosollyal, és már nyitotta az ajtót, hogy behúzza maga után Harryt is. – Holnap látjuk egymást.

Harry el sem hitte, hogy megúszták. Nem is értette, ez hogyan lehetséges, amikor Carol ott állt az ajtóban… annak a lakásnak az ajtajában, amiből elvileg szinte áradt a rejtegetett fiú illata. Most Harryn volt a sor, hogy körbeszaglásszon, és kérdőn forduljon Louis felé. 

– Evan már nincs itt? – kérdezte gyanakvóan a hibridtől. Talán neki még nem volt tökéletes a szaglása, de abban biztos volt, hogy mire visszaért, teljesen eltűnt a jellegzetes illat.

Louis felemelt egy flakont a kanapéról.

– Teagan feromon elfedő spray-je. Evan a hálóban van, és szerencsére nyugodtan alszik.

– Honnan szerezted?

– Teagantől, még korábban – válaszolta Louis, aztán visszatette a táskájába. – Úgy gondoltam, jól jöhet, ha itt maradunk pár napot. Már csak azért is, mert Corinne a múltkor alig tudott leszakadni rólad.

– Rajtam akartad használni? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Ha szükséges – vonta meg a vállát a fiú. – De most tökéletes volt arra, hogy eltüntesse a nyomokat.

Harry megrázta a fejét, hogy gyorsabban túl tehesse magát ezen. Volt ennél nagyobb gondjuk is.

– Rendben… szóval Evan alszik. Mit teszünk, ha felébred?

– Pontosabban… mit nem teszünk? – nézett rá Louis szúrós szemekkel. – Nem szólunk Carolnak, és Teagant is békén hagyjuk. Majdnem lebuktattál minket. Miért nem ráztad le Carolt?

Harry hátrahőkölt a vádaskodást hallva. Kibújt a kapucnis pulcsijából, és ledobta a kanapéra, még mielőtt felgyulladna a melegtől… vagy a felszín alatt lassan de biztosan fortyogó dühtől. A tehetetlenség már reggel óta emésztette, és ehhez hozzájött az, hogy Louis már benne is az ellenséget látja, ezért kezdett egy kicsit sok lenni ez az egész.

– Próbáltam elkerülni, hogy velem jöjjön, de túlságosan aggódott érted meg értem is. Az egész elkerülhető lett volna, ha megosztod velem azt a csöppnyi információt, hogy Teaganhez most nagyon nem kéne besétálnom!

– Túl sok minden járt a fejemben – próbálta Louis ennyivel elintézni.

– Ó, igen? És akkor mi járt volna a fejedben, ha zombiként csatlakozom hozzájuk? Jöttél volna a feromon spray-ddel? És a végén kibaszottul én lettem volna a hibás?! – vágott vissza Harry, és már a hangját sem tudta visszafogni.

– Ne ébreszd fel Evant! – sziszegte a fogai között Louis. A mellkasa előtt összefont karokkal mászkált fel alá, és csak oldalról pislantott néha Harry felé.

– Miért? Csak hogy tovább odázzuk a bazi nagy problémát, amire nincs megoldásunk?

Harry elvesztette a tűrőképességét. Érezte, ahogy a nyugalom lassan kicsúszik az ujjai közül, hogy a helyét a teljes káosz vegye át. Olyan volt, mintha egy tornádó kelt volna benne életre, ami vadabbnál vadabb gondolatokat sodort felé. És bármelyik ötlet jobbnak tűnt, mint tovább nézni, ahogy egy fiatal fiú szenved odabent fizikailag… vagy ahogy Louis teljesen darabokra hullik lelkileg. 

– Lesz megoldás – mantrázta tovább Louis. A kezét a szájához emelte, és elkezdte rágni a körmét. Úgy nézett ki, mint egy űzött vad, és Harry akármennyire mérges volt, csak magához akarta ölelni. De tudta jól, hogy ezzel most nem segít. Keményebben kell fellépnie.

– Oké… – mondta nyugodt hangon. – Bennem megbízol, ugye? – Louis gyanakodva fordult felé, de végül bólintott. – Nagyszerű. Próbáljunk meg eljátszani a gondolattal, hogy két-három napra magunkra hagysz minket, lefoglalod Carolt, én pedig bemegyek a fiúhoz.

Louis szemei elkerekedtek, és még mielőtt Harry befejezhette volna, máris rázta a fejét. Harry tudta, hogy mennyire őrülten hangzik az ötlete. Bele se mert gondolni, ezzel mennyi erkölcsi normát lépne át. Az egész annyira elcseszett volt… De úgy gondolta, majd ráér ezekkel később foglalkozni, amikor senki élete nem forog veszélyben.

– Ezt nem mondhatod komolyan – nevetett fel szinte már hisztérikusan a hibrid. – És ráadásul… ráadásul Evan a lányokat szereti.

– Éppen te mondtad, hogy van az az állapot, ahol ez már nem számít.

– Tudod, hogy sosem engedném – morogta Louis. – Nem Evan miatt, hanem miattad.

– És saját magad miatt – tette hozzá Harry egy kicsit gonoszan. Aztán elmosolyodott, és közelebb lépett a fiúhoz. – A féltékenységed bosszantó, néha viszont nagyon is szexi – suttogta Louis-nak, aki megint csodálkozva nézett rá, mert teljesen megváltozott a légkör a nappaliban. Hirtelen a falnak tolva találta magát, és ha ez még nem lenne elég, Harry a lábai közé furakodott a térdével.

– Mi ütött beléd? – vonta össze a szemöldökét Louis, amikor Harry a csuklója köré fonta a kezét, és a feje két oldalán a falnak nyomta őket. A farkincája kellemetlenül szorult a teste alá, de Harry teljesen neki dőlt, nem engedte, hogy akár egy picit is fészkelődjön.

Harry nem akart válaszolni erre a kérdésre, sőt, bele sem akart gondolni. Egész álló nap azon agyalt, hogy kitalálja, mi legyen Evannel, ezért meg volt győződve róla, végre megérdemel egy kis kikapcsolódást.

– Ó, tudom már. Csak akkor szexelhetünk, ha te akarod, ugye? – kérdezte csipkelődő gúnnyal a hangjában.

– Egy halálra rémült fiatal fiú van a hálószobában, az Istenért! – szólt rá Louis, és Harry úgy érezte, mintha pofon csapták volna. Mi ütött belé? Még sosem hagyták el ennyire önző, manipulatív szavak az ajkát. Elhúzódott a hibridtől, és lerogyott a kanapéra. Az arcát a kezébe temette, és az ujjai közül nézett fel Louis-ra.

– Nem nagyon értem, mi történik velem – suttogta ijedten.

Louis morcos arca egy kicsit megenyhült, miközben leült mellé, és a nyakához húzta Harry fejét.

– Semmi baj, nem tehetsz róla – nyugtatgatta a hibrid. – Vegyél néhány mély levegőt. Oké, cica?

– Miért történik ez? Én nem… nem vagyok ilyen.

– Milyen? Mint én? – kérdezett vissza Louis, de a mosoly már ott bujkált a hangjában. – Hormonok és feromonok. A tested egy kicsit rápörgött arra, amit Teagannél láttál, ennyi az egész. Büntet azért, mert kihagytad a kellemesnek ígérkező orgiát.

Harryből egy kis nyöszörgés tört fel, és teljesen elrejtette az arcát Louis nyakában.

– Ne is mondd! Mégis hogy fogok ránézni ezek után?

– Ne izgulj ezen. Hidd el, ez nálunk, hibrideknél, egy kicsit máshogy működik, és ő is látott már hasonló helyzetben téged, de akkor alig voltál magadnál. Maximum képvillanásokra fog emlékezni.

Harryt csak félig nyugtatták meg Louis szavai, de be kellett lássa, hogy ez ott tényleg máshogy működik. Sokkal szabadabban beszélnek a szexről, és sokkal természetesebbnek hat, ha valaki egy ismeretlennel gabalyodik össze, ha éppen szüksége van rá. 

– Benjamin és Teagan… ők ismerik egymást? – kérdezte Harry kíváncsian.

– Ó, hát tegnap óta biztos alaposan összeismerkedtek – vigyorodott el Louis. Harry a szemét forgatta, de ő is mosolygott. – Igen, ismerik egymást. Ben és egy barátja állandóan szívatta Teagant, amikor még iskolába jártunk. Egy évvel idősebb, mint mi.

– Hú… ez izgalmas sztorinak ígérkezik.

– Ugye? – Louis kivette Harry hajából a hajgumit, és a tincsek közé túrt az ujjaival. – Mint egy elcseszett romantikus regény. 

– Hát, tény, hogy nem úgy néztek ki, mint akik utálják egymást – jegyezte meg Harry jókedvűen.

– Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a suliban történtek csak az előjáték volt – kuncogott Louis, és tovább masszírozta Harry fejbőrét. A fiú lecsúszott, és a fejét a hibrid combjára fektette. Ha csak egy kis időre is, de végre minden lenyugodott körülöttük, ahogy a délután lassan estébe fordult.  – Ne haragudj, hogy ma nem foglalkoztam veled.

Harry talán el is szunyókált egy pár percre, miközben Louis simogatta a fejét, mert a hangja először olyan volt, mintha nagyon messziről szólt volna hozzá.

– Hm… most foglalkozol velem, és ez nagyon jó – dorombolta válaszként. A hátára fordult, felnézett a hibridre, és felemelte a kezét, hogy végigsimítson Louis borostás állán. A fiú elkapta a fogaival Harry ujját, aki először meglepődött ezen, aztán évődve elmosolyodott.

– Mi az? – vonta fel a szemöldökét Louis kérdőn, de látszott a tekintetén, hogy tudja jól, mit művel a másikkal.

– Mintha nem lenne egyértelmű, hogy mindketten mit képzelünk az ujjam helyébe.

– Perverz vagy – jelentette ki Louis egy szemtelen, féloldalas mosollyal. – De nem jobban, mint én – tette hozzá.

Mielőtt Harry reagálhatott volna, Evan hangját hallották a hálóból, ahogy Louis-t hívja. Harry felült, hogy elengedje a hibridet, aki amint lehetett, már rohant is az ajtóhoz, és miután elfordította a kulcsot, belépett a fiúhoz. Harry egy kicsit meghökkent azon, hogy Louis bezárta a fiút. Kellett egy kis idő, és néhány mély lélegzet, hogy anélkül tudjon utána menni, hogy rögtön a kérdőre vonással kezdené. Megállt az ajtóban, és onnan nézte, mi történik odabent. Egy kicsit talán a lába is legyökerezett, amikor látta, hogy Evan teljesen Louis nyakához bújt, és úgy próbálta magába szívni az illatát, mintha csak azzal élhetné túl a következő perceket. A kezével Louis pólójába markolt, és az anyag felcsúszott, teljesen szabaddá téve a hibrid csípőjét és oldalát. Harry fel sem fogta, amikor felmordult, csak az volt feltűnő, hogy mindkét ágyon ülő hibrid felé kapta a fejét. Louis szúrós tekintettel nézett rá, és gyorsan megcsóválta a fejét, mire Harry őszintén elszégyellte magát. Mégis hogy a francba lehet féltékeny? Egy kétségbeesett, szinte még gyerek hibridről van szó, akinek segítségre van szüksége, nem arra, hogy valaki ok nélkül haragudjon rá. De Evan nem elégedett meg annyival, hogy a közelében tudhatja Louis-t. Az ártatlan bújás azonnal dulakodásba fordult, amikor a fiú megpróbált Louis nyakába harapni, miközben a szeme sarkából figyelte Harryt, aki azonnal a párja segítségére sietett. Louis eltolta magától a fiút, aki úgy kapaszkodott még mindig a pólójába, hogy az anyag megadta magát és elszakadt. Harry ekkor lépett közbe, és igyekezett nem túl durva lenni, amikor leszedte Louis-ról a fiút. 

– Shh, nyugi – mondta Harry Evannek, miközben a fiú kezeit az ágyra szorította. Evan vergődött és sírt alatta, de egy kis idő múlva lenyugodott annyira, hogy magára tudta hagyni. Azt sem tudta, Louis mikor ment ki, de a nappaliban találta meg, miután bezárta maga mögött a háló ajtaját.

– Nem fog magában kárt tenni, ugye? – kérdezte Louis-tól, aki sokkos állapotban állt a falnak dőlve, miközben a szétszakadt pólója alját gyűrögette. Louis megcsóválta a fejét, de nem nézett fel, csak meredt maga elé. – Majdnem megharapott… – mondta Harry, hogy megpróbálja a másikat kizökkenteni.

– Te is majdnem megharaptál… – felelte Louis halkan. Harry meghökkent, mert nem emlékezett rá, hogy mi történt azon a napon, amikor kiderült, félig hibrid. Az egész összefolyt, és nagy része homályba veszett. – Amikor azt hitted, hogy magadra foglak hagyni, és tovább kell szenvedned. Ez csak életösztön – tette hozzá.

– Louis…

– Tudom. Muszáj valakit találnunk – vágott közbe a hibrid, és végre Harryre emelte a tekintetét. – Én csak… csak azt akarom, hogy ne egy függő legyen, hanem valaki, aki közénk tartozik.

Harry egy pillanatot sem hezitált, rögtön odalépett Louis-hoz, és magához ölelte a hibridet. Tudta jól, mennyire fájdalmas lehet neki ez a beismerés, de előbb-utóbb el kellett ide jutniuk. Evannek segítségre volt szüksége, ez nem vitás, de abban legalább dönthettek, hogy kinek szóljanak. 

– Meg kéne kérdeznünk Corinne-t – ajánlotta Harry az első nevet, ami eszébe jutott. – Az a lány nem lehet sokkal idősebb, mint Evan.

Louis kibontakozott az ölelésből, és gondolkozva ráncolta a homlokát.

– Corinne egy nagyon fiatal és vakmerő lány. Nem tudom, hogy jó ötlet-e… Talán egy tapasztalt felnőttre lenne szüksége.

– Ha abból indulunk ki, hogy te és Teagan milyen jól kijöttetek, szerintem nem feltétlen baj, ha mindketten fiatalok.

– Beszélned kéne vele – mondta Louis.

– Nekem? – hökkent meg Harry. – Te biztosan jobban szót értesz vele.

– Az a lány kedvel téged. Sokkal hamarabb fog a te kérésednek eleget tenni – magyarázta Louis.

Harry értette a logikát a hibrid szavai mögött, de az volt az igazság, hogy egy kicsit még mindig tartott a lánytól.

– Mi van, ha megint rám akar mászni?

– Nem fog, mert én is veled leszek – jelentette ki Louis elszántan, és már nyúlt is a pulcsijáért, hogy a szakadt pólójára vegye. – Még az iskolában kell lennie, a nagyoknak egészen estig tartanak az órák.

***

Nem akarták sokáig magára hagyni a fiút, ezért nagy léptekkel szelték át az udvart, hogy az iskola főépületébe menjenek. Kint már sötétedett, de a tornateremben még égett a villany, ezért először oda néztek be, és nem is kellett tovább keresgélniük, mert Corinne a többiekkel focizott. A csapatok vegyesek voltak, néhány lány és sok fiú, amin Harry egy kicsit meglepődött, de amikor egy hosszú, göndör hajú lány a farkincájánál fogva húzott vissza egy fiút, megakadályozva, hogy kapura lőhessen, már úgy gondolta, hogy teljesen kiegyenlített a mérkőzés. Corinne a hasát fogva nevetett a jeleneten, aztán futásba lendült, mert kapott egy passzt, amiből végül egy hatalmas kapufa lett. A labda előttük pattant le, és Louis mérnöki pontossággal kapta el. Corinne feléjük nézett, és amikor meglátta őket, elmosolyodott. Harry nem tudta, mit akar ez jelenteni, de tudta, hogy biztosan van valami a bájos gesztus mögött. Felmerült benne, hogy talán nem a legjobb ötlet összehozni az édes, ártatlan Evant az ördögi Corinne-nal, de aztán elhessegette a negatív gondolatokat.

– Szép próbálkozás – dicsérte meg Louis a lányt, mielőtt visszadobta neki a labdát. Corinne biccentett, és a játék tovább folytatódott. Harry és Louis is sokszor pillantott a falra szerelt hatalmas órára, és negyed órával később végre vége lett a meccsnek. Mindenki kiözönlött az öltözőbe, egyedül Corinne dobta le magát egy leterített tornamatracra Harryék mellett. Az izzadt arcát a mezébe törölte, aztán a neoncsövekkel telepakolt mennyezetet kezdte bámulni.

– Akartok tőlem valamit? – kérdezte, még mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna.

– Ami azt illeti, igen – felelte Louis, aztán leült a matrac szélére. – Nagyon nagy szükségünk lenne a segítségedre.

Corinne ránézett, aztán Harry felé fordította a fejét, de nem kelt fel. Harry egyre idegesebb lett, és vissza akart menni Evanhöz, hogy megbizonyosodjon róla, a fiú jól van, ezért úgy döntött, kicsit felgyorsítja a társalgás menetét.

– Van egyáltalán esély rá, hogy segíts nekünk?

– Mindig ilyen optimista vagy? – vonta fel a szemöldökét a lány. – Szívesen segítek, persze, csak akkor, ha én is kapok valamit cserébe – nézett mélyen Harry szemeibe.

Louis ráfújt a lányra, amin Corinne csak mosolygott, de végre levette a tekintetét Harryről.

– Van egy fiú. A neve Evan, és sürgősen szüksége lenne valakire, aki segít neki a következő két-három napban.

– Ó, hát a kicsi Evan is felnőtté válik? – kérdezte Corinne tettetett izgatottsággal. – És mégis mit kezdjek egy tapasztalatlan kölyökkel?

– Le merném fogadni, hogy pontosan tudod, mit kezdj vele – szúrt vissza Louis.

Corinne újra felnézett a plafonra, aztán feltolta magát és törökülésbe helyezkedett. 

– Úgy sejtem, erről Carol nem tudhat – mondta a lány elgondolkodva. – Hát jó… segítek neki, azzal a feltétellel, hogy utána ti is segítetek nekem kijutni innen.

– Kijutni innen? Hová? – kérdezte Louis.

– A világba, ahol ti is éltek – válaszolta Corinne.

Louis Harryre pillantott, aztán lassan bólintott. Harry nem tudott, de nem is akart tiltakozni. Gondolatban megint oda jutott, hogy mennyi etikai és erkölcsi témát rúgnak fel ezzel az egésszel, de hiába törte a fejét, semmi más megoldást nem talált.

– Rendben, menjünk – pattant fel Louis.

Corinne viszont nem sietett annyira.

– Lezuhanyozom, aztán találkozunk az épület előtt.

– Sietned kell. Evan rosszul van – sürgette Harry a lányt, aki csak rákacsintott, aztán eltűnt az egyik sötét folyosón.