Szelídíts meg! - 26. Végzet

Sziasztok! Jó olvasást kívánok ehhez a részhez, és kellemes karácsonyi ünnepeket!

Ha szerettétek a Szárnyaszegett Madár fordításom, talán itt az ideje, hogy újraolvassátok, mert a napokban készülök még egy kis meglepivel :) 
https://szmadar.blogspot.com/

 

Louis összeszorította az öklét, aztán újra ellazította a kezét, és ezt ismételgette, hogy megnyugodjon. Harrynek néha volt egy olyan gyanúja, hogy Corinne nyakát képzeli oda, mert a hibrid összeszűkített szemekkel, összeszorított szájjal nézte a lányt, miután nagy nehezen, de szerencsére teljesen észrevétlenül sikerült Evant átköltöztetniük az ő szobájába. Corinne fel-alá járkált a fiatal fiú körül, a farkincája végével izgatottan csapkodott minden irányba, aztán egy kis féloldalas mosoly kúszott az ajkaira. Lehajolt hozzá, és hagyta, hogy a fiú megszaglássza a nyakát. Evan végre ellazult, már nem nézett úgy Corira, mintha valami veszélyes ragadozó volna, és megadón hátradőlt az ágyon.

– A végéig maradtok? – fordult Corinne Louis-ék felé. Harry lesütötte a pillantását, mert egyre kellemetlenebbül érezte magát, de Louis egy pillanatra sem veszítette szem elől a lányt. Evan a lány meztelen karját simogatta, de végig készenlétben állt, mintha attól tartana, Corinne eltűnhet a szeme elől. Néha átfogta az ujjaival a csuklóját, és úgy nézett fel rá, mintha egy csoda lenne.

– Ha csak egy haja szála is görbül, bukik a megállapodásunk – felelte Louis sziklaszilárd meggyőződéssel. – Lelki támogatásra is szüksége van, a testi mellett. Nem véletlenül próbáljuk elkerülni, hogy egy függőhöz kerüljön. Ha kiderül, hogy szavakkal bántod, vagy...

– Mégis mit gondolsz, ki vagyok én? Egy lelketlen pióca, akit prostituáltként használhatsz? – kérdezett vissza Corinne dühösen. – Miért tartod magad sokkal jobbnak, Louis Tomlinson? És ha így érzed… miért van szükséged a segítségemre? Te is gondoskodhatnál Evanről. Ha jól láttam, a nyakad érintetlen, ahogy Harryé is, vagyis technikailag nincs párod.

Harry elkapta Louis karját, még mielőtt a két hibrid vicsorogva egymásnak eshetett volna, és amint tudta, az ölelésébe vonta őt, hogy az orra közel lehessen a nyakához. Louis csak egy pillanatig tiltakozott, aztán vett néhány mély lélegzetet, és lassan ellazult. Amire visszafordultak az ágy felé, Evan már két kézzel kapaszkodott a lányba, és kétségbeesetten nyöszörgött. A csípője fellendült, mintha már a takaró ránehezedő súlya is egyfajta enyhülést adhatna neki, ami persze nem volt elég.

Harry nyelt egy nagyot, mert rövid emlékképek villantak be a fájdalomról, a haláltól való félelemről, amiket ő is átélt néhány hónapja.

– Menjünk, hagyjuk őket kettesben – mondta Louis-nak.

– Harrynek igaza van – vetette oda Corinne, a hangjában még mindig éles sértődöttséggel. – Evan már eleget szenvedett.

Louis nem szólalt meg, csak elindult az ajtó felé, és Harry követte őt. Egy pillanatra még hátrafordult a lányhoz, mielőtt magukra hagyta őket.

– Köszönjük – mondta halkan, aztán kilépett a szobából, meg sem várva a lány reakcióját.

Louis már az udvaron járt, és Harry csak futva tudta utolérni a feldúlt hibridet. 

– Lou… – sóhajtotta, de a fiú meg sem hallotta, ezért kénytelen volt megragadni a karját. A hibrid végre felnézett rá. – Louis… Evan biztonságban van.

– Neked úgy tűnik, Corinne a megfelelő hibrid?

– Nekem úgy tűnik, Corinne meg tudja őt menteni, igen – bólintott Harry teljes meggyőződéssel.

– Engem is megmentettek – mondta Louis gyámoltalanul, elrévedt tekintettel.

– Corinne nem fogja őt lekötözni. – Louis összerezzent ezekre a szavakra, de Harry úgy érezte, itt az ideje, hogy kimondja őket. – Nem fog vele kegyetlen játékot űzni. És Evan tudja, mi történik vele. Tudja, hogy most erre van szüksége. Corinne megmenti az életét.

Louis vett egy remegő lélegzetet, és próbálta elpislogni a könnyeket, amik összegyűltek a szemében. 

– Biztos vagy benne?

– Teljesen – felelte Harry gondolkodás nélkül. – Nehéz, de jó döntést hoztál. Sokkal jobb, mintha egy függőhöz vitték volna.

– Miért bízol ennyire abban a lányban? – kérdezte Louis összevont szemöldökkel.

– Mert valami olyat adhatunk neki, amire nagyon vágyik – válaszolta Harry mosolyogva. – Nem fogja eljátszani a bizalmunkat.

– És mégis mit fogunk vele kezdeni odakint? – vetette fel a kérdést Louis enyhe pánikkal a hangjában.

– Ezen ráérünk majd később gondolkodni.

***

Még korán volt, amikor Harry felébredt. Halovány napsugarak tűztek be a kis résen, ami a két sötétítőfüggöny között volt, és az iskola még teljes némaságban várta, hogy a diákok megtöltsék élettel. Az ő hallása valószínűleg még mindig nem volt olyan éles, mint Louis-é, vagy bármelyik másik született hibridé, de ahogy a szaglása, ez az érzéke is erősödött. Például könnyedén észrevette, hogy mikor változott meg Louis légzése, ami azt jelezte, hogy felébredt. A hibrid mégsem mozdult, továbbra is elfoglalta az ágy kétharmadát, és a szemei is csukva maradtak. Legalábbis egy időre, mert később a farkincája hozzáért Harry combjához, és akkor végre fél szemmel ránézett a fiúra.

– Nincs rajtad ruha. Okos cica – mondta rekedt, álmos hangon. Harry elvigyorodott, és kicsit közelebb csúszott hozzá. Örült neki, hogy az előző napi őrület után visszakapta azt a Louis-t, akit annyira szeretett. Este még sikerült egy kis vacsorát belediktálnia a hibridbe, és egy órával később már aludt is. Arra számított, hogy Louis esetleg álmatlanul fog hánykolódni, ehelyett úgy tűnt, annyira lefárasztotta mentálisan az egész, hogy könnyedén el tudott aludni.

– Harry… – kezdte a hibrid, és már mindkét álmos, kék szeme a fiút fürkészte – mielőtt elaludtam, arra gondoltam, hogy… talán a tegnapi napnak köszönhetően sikerült túllendülnöm a múlton.

– Akármilyen fájdalmas volt, láttam rajtad, hogy kezdesz belenyugodni – helyeselt Harry. – Fogalmad sincs, mennyire büszke voltam rád, amikor beláttad, hogy szükségünk van Corinne segítségére.

Louis édesen hozzásimult Harry meztelen testéhez, és a fejét a fiú vállába dörgölte.

– Még mindig nem tudom, hogy ő volt-e a legjobb döntés… – bizonytalanodott el Louis, és kicsit elhúzódott, hogy láthassák egymást.

– Nem ez a lényeg. Hanem, hogy annak ellenére, amit átéltél, tovább tudtál lépni. Evan tegnap… úgy érezted, mintha te lennél kisfiúként, ugye?

– Mi ez a pszicho duma? – próbálta Louis elviccelni.

– Tanultam pszichológiát a tanárképzőn – nézett rá Harry komolyan.

– Mindenki tanult pszichológiát – forgatta meg a szemeit Louis. A hasára fordult, az állát a kézfejére fektette, és egy cérnaszálat kezdett birizgálni az egyik párnahuzat sarkánál. Harry kíváncsiságát azonnal felkeltette a testbeszéde, mert a zavarba esett, bizonytalan Louis olyan ritka volt, mint a fehér holló. – A gondolatolvasás véletlenül nem volt a tantárgyaid között? – kérdezte, és csak a szeme sarkából nézett Harryre. 

– Hogy lehetséges, hogy nem vágod a fejemhez azonnal, mi jár abban az okos buksidban? – kérdezte Harry vigyorogva, amire egy szúrós pillantás volt a válasz. – Rendben, megpróbálhatjuk, de segítségre van szükségem.

– Segítségre?

– Bármilyen támpontra, hogy kitaláljam.

– Oké, akkor játsszunk! Ez egy olyan dolog, amire nem nagyon emlékszel – kezdte Louis izgatottan, miközben a farkincája izgett-mozgott a takaró alatt. Harry nem is emlékezett rá, hogy ennyire szórakoztató lehet a játék egy cicával.

– Hm… ahogy fogalmaztál, az jött le belőle, hogy ott voltam, és kellene rá emlékeznem… ami azt jelenti, hogy valamilyen szer hatása alatt álltam? Mondjuk alkohol… nem, te még nem is láttál részegen. Hála Istennek – csóválta a fejét Harry, és közben ő is a hasára fordult. Az arcán látszott, hogy koncentrál, és ugyanolyan komolyan veszi a játékot. – Akkor történt, amikor kómába estem? – találgatott tovább, de a hibrid gyorsan megcsóválta a fejét. – Pedig ott összefojt egy pár nap az ébredés után is. Egy közös emléknek kéne lennie? – tette fel a következő kérdést.

Louis elmosolyodott, és bólintott. 

– Igen, közös emlék… lenne – mondta titokzatosan.

Harry belenézett azokba a csodálatos, kék szemekbe, amiket az állig felhúzott szürke ágynemű még jobban kiemelt. Talán onnan kiderítheti a választ, legalábbis ezt gondolta. És amúgy is… élvezet volt elveszni a kékségben. 

– Nem alkohol és nem kóma… mi lehet még? – gondolkodott hangosan, bár tény, hogy Louis szemei inkább elkábították, mint felélénkítették az agyát. A hibrid, csak hogy még jobban nehezítse a dolgát, a hosszú, sötét szempillái alól pislogott rá. Harry elmosolyodott, mert igaz, hogy egyre jobban kezdett összezavarodni, de a helyzet is egyre érdekesebb lett. Egy gyors mozdulattal a hibriden termett, és a testsúlyával egy kicsit a matracba nyomta a fiút. A takaró kettejük közé szorult, de még így is elképesztő érzés volt Louis hátsójához dörgölőzni.

– Egyre inkább úgy viselkedsz, mint egy igazi hibrid, cica – jegyezte meg Louis. Harry leszorította a karjait az ágyra, és játékosan Louis nyakhajlatába fúrta a fejét.

– Hm, megveszek az illatodért – mondta a fiú, és apró harapásokkal tarkított puszikkal szórta tele Louis nyakát és a háta felső részét, ami kilógott a takaró alól.

– Azért, mert érzed az illatomban, hogy sikerült felizgatnod – felelte Louis, és felnyikkant, amikor Harry finoman a fülébe harapott. Harry elégedetten elvigyorodott, és tovább folytatta a kínzást, arra számítva, hogy Louis bármelyik pillanatban leállíthatja, hiszen mindig azt tette. Szerette magánál tartani a gyeplőt, szerette a matracba döngölni Harryt, minden helyzetet úgy szeretett és formált, hogy ő irányíthasson. És ezzel semmi baj nem volt, hiszen Harryt már az a gondolat izgalommal töltötte el, hogy Louis azt csinál vele, amit csak akar. Ez egy bizalmi játék volt kettejük között, annak minden kéjes fordulatával. A hibrid megmozdult, és megpróbálta kiszabadítani a kezét, Harryt pedig már a látvány letaglózta, ahogy Louis hátán mozogtak az izmok a lapockái mentén. Egy kicsit még fogva tartotta őt, egy utolsó harapás, egy utolsó dörgölőzés erejéig, de aztán elengedte, és várta, hogy mindjárt a hátán fog kikötni. De Louis nem fordult meg, sőt, le sem lökte magáról, csak próbálta kihúzni kettejük közül a takarót, hogy eltűnjön az utolsó akadály is. Harry torka kiszáradt, és egy nagyot kellett nyelnie, amikor elé tárult Louis fenekének a látványa. Úgy tűnt, hogy ez egy újabb, kegyetlen játék, és még nem igazán értette, mik a szabályok.

– Lou… – sóhajtotta teljesen megbabonázva.

– Csak tedd a dolgod – fordította a fejét hátra Louis, hogy valamennyire lássák egymást.

Harry nem lett sokkal okosabb, pontosabban azt a gondolatot, ami kezdett megszületni az agya hátsó részében, nem engedte a felszínre törni. Amikor nem történt semmi, Louis újra hátranézett rá, majd szemforgatás közben a csípője alá tuszkolt egy párnát. Harry végre kezdte megérteni…

– Miért…? – kérdezte elveszve, de a keze már önálló életre kelt, és csodálattal nézte, ahogy az ujjai fehér nyomokat hagynak a hibriden, ahogy a fenekét gyúrta.

– Tegnap, miután Teagan szobájában jártál, tudom, mit éreztél. A hibrided csak arra vágyott, hogy valakit megdugjon, ugye? És nem… kifejezetten nem úgy, hogy te legyél alul – magyarázta Louis. – Aztán arra gondoltam, hogy kipróbálhatnánk, amikor teljesen a magad ura vagy. Ez lett volna a feladvány is. Közös emlék, amire te nem nagyon emlékszel.

Harry nem igazán volt elégedett a válasszal. Most már minden egyértelműbbnek tűnt, mégis… 

– Miért? – tette fel újra a kérdést, ezúttal sokkal határozottabban.

– Azt hittem, a hallásod javul, nem romlik – jegyezte meg Louis szarkasztikusan, amire egy váratlan ütés volt a válasz az egyik félgömbre. Nem túl erős, de arra elég, hogy a hibrid felszisszenjen, és gyorsabban kezdje kapkodni a levegőt.

– Miért? – kérdezte Harry újra, és beleborzongott, amikor észrevette, hogy Louis az ágyhoz kezdett dörgölőzni. Érezte, ahogy a saját szívverése felgyorsul, hogy még több vért pumpáljon a farkába. Tény, hogy már sokkal éberebb volt, mint öt perccel azelőtt. Louis abbahagyta a mocorgást, és hátranézett a válla felett.

– Mert akarom – mondta lassan, hogy még az éppen nagyon ködös elméjű Harry is megértse, aztán a karjaira támaszkodott, hogy négykézlábra helyezkedjen.

– Mindig minden megkapsz, amit akarsz, ugye? – susogta a fülébe Harry, aztán a testsúlyával újra a matracra szegezte a fiút. A hibridje kifejezetten elkezdte élvezni, hogy ő irányít.

– Ismersz – mondta Louis, és kifújt a szeméből egy hajtincset. Oldalra fordította a fejét, és végre mozdulatlan maradt. Harry elégedetten nézte őt, ahogy feküdt előtte, teljesen odaadóan, de a tartása – ahogy a feje mellé nyújtotta a karjait, és a lapockái közeledtek egymás felé, egy mély árkot képezve a hajlékony gerincénél – ugyanúgy büszkeségről árulkodott, mint mindig.

– Gyönyörű vagy – mondta Harry áhítattal. Louis izmai egy pillanatra megfeszültek, és ez Harry figyelmét sem kerülte el.

– Margaret is ezt mondta – motyogta Louis. Amikor rájött, kiről beszél, Harry lélegzetvisszafojtva várta, hová vezet ez az egész. – Kikötözött az ágyához, és azt mondta, gyönyörű vagyok.

– Nem akartam őt eszedbe juttatni – mondta Harry, és bocsánatkérő puszikkal szórta tele Louis tarkóját.

– Nem baj. Azt hiszem, már egyáltalán nincsenek rám olyan erős hatással a múltban történtek, mint eddig – felelte Louis elgondolkodva. – Azt hiszem, éppen ezért akarom odaadni magam teljesen.

Harry egy picit beleharapott Louis szeplős vállába, aztán újra kiegyenesedett. A tekintete végigsiklott Louis hátán.

– Megérinthetem a farkincádat? – kérdezte izgatottan, mert igaz, hogy a hibrid rábízta magát, de egy pillanatig sem akart visszaélni vele.

– Igen – susogta Louis, és becsukta a szemeit, ahogy Harry végigsimított rajta, kicsit felborzolva a szőrét. – Bárhol megérinthetsz. Mindenem a tiéd.

Harry lejjebb csúszott az izmos combokon, előre hajolt, és puszikat szórt a hibrid derekára, aztán lejjebb, egyre lejjebb… Louis belemarkolt a lepedőbe, és felhúzta az egyik térdét, hogy Harry még jobban hozzáférjen. Amikor a fiú nyelve megérintette valahol a heréi és a bejárata között, olyan érzés volt, mintha egy kis áramütés érte volna. Megrezzent, és meglepetten felnyikkant, pedig pontosan tudta, hogy ez következik.

Harry elvigyorodott, aztán tovább simogatta a lábát, az érzékeny térdhajlatát, mielőtt újra lehajolt, hogy a félgömbjei közé férkőzzön az arcával és a nyelvével. Tudta, hogy ezt még senki nem csinálta Louis-val, és igazán emlékezetessé akarta tenni. Apró nyalintásokkal kezdte, amitől a hibrid remegett, de túl feszült volt, hogy egy picit is beengedje Harryt, aki nem adta fel a próbálkozást. Amikor Louis már remegő masszává vált, végre ellazult, és kezdett megnyílni, Harry nyelve pedig ha csak két milliméterre is, de végre besiklott az izomgyűrűk között. 

– Ó – sóhajtotta Louis, mintha meglepődött volna, aztán elkezdett a matrachoz dörgölőzni. Minden mozdulatnál magán érezte a fiú száját, a nyelvét, és hogy egyre nyálasabb lesz, miközben Harry morog, nyögdécsel mögötte. Aztán egy ujj is csatlakozott a nyelvhez, és meglepően könnyen siklott be a kis résen.

Louis egy pillanatra lefagyott, de nem azért, mert kellemetlen lett volna, hanem inkább mert túl sok volt az inger. Harry még mindig nyalogatta őt az ujja mellett, mint egy éhes cica, és Louis kénytelen volt magához nyúlni, hogy késleltesse az orgazmust. 

– Harry – suttogta reszelős hangon, miközben a farka tövét szorította. – Cica, kérlek…

Harry a második ujját is bevetette, de a nyalogatást végre abbahagyta, és csak nézte, ahogy Louis bőre kisimul az ujjai körül. 

– Ne aggódj, meg foglak dugni – morogta, miközben egyre nyilvánvalóbban érezte, hogy a benne lakozó hibrid ki akar törni a testéből. Egyszerre akart dorombolni, megjelölni az alatta fekvő fiút, és addig kefélni, amíg már képtelen lenne kihúzódni. Oldalra nyúlt, kirántotta az éjjeliszekrény fiókját, és kivette a síkosítót, mindezt úgy, hogy az ujjai még mindig a hibridben voltak. Gyorsan folyatott az átlátszó gélből Louis bejárata fölé, és a harmadik ujját is bevonva a játékba folytatta az előkészítést, mielőtt eljutottak arra a pontra, hogy mindketten türelmetlenül várták a behatolást.

Louis-ban lenni felért egy csodával, és nem, az a néhány nap, amit kettesben töltöttek, mikor kiderült, benne is csordogál hibrid vér, nem volt elég ahhoz, hogy felkészítse erre. Teljesen más volt tiszta fejjel, jobban működő érzékszervekkel átélni az egészet. Louis teste izgató gödröcskék és domborulatok sokasága, kis szeplőkkel, az illata fahéj és vanília keveréke, a hangja remegő és karcos, a légvételei pedig egyre sürgetőbbek. De Harry lassan csinálta, hiába akart a farka felrobbanni, mert az volt a legfontosabb, hogy a hibrid élvezze. Mindent meg akart neki adni, azt is, amit első alkalommal elmulasztott. Azt a figyelmet, törődést, amit megérdemelt. De egyértelmű volt, hogy nem sokkal később a hibrid is arra vágyott, hogy gyorsítson, amikor Louis kitámasztotta magát az ágy fejtámlájánál a karjaival, és magasabbra emelte a fenekét. 

Harry dolgát megkönnyítette volna, ha látja a fiú arcát, de tudta, hogy így kényelmesebb neki, mert ha a hátára fekteti, a farkincája kényelmetlenül szorult volna kettejük súlya alá. Talán legközelebb megkéri Louis-t, hogy lovagolja meg… ha a hibrid is szeretné, hogy legyen legközelebb. 

– Ne élvezz belém – mondta Louis fojtott hangon, miközben hátratolta magát minden lökésnél.

Harry hibridje egy kicsit elszomorodott erre a kérésre, de már ennyivel is több volt, mint elégedett. Louis-nak valószínűleg kimászni az ágyból sem lesz egyszerű, Harry pedig nem volt telhetetlen. 

– Ahh… ahogy parancsolod – felelte egy kis humorral a hangjában, aztán Louis hátára hajolt, és a hibrid hasára simította a tenyerét. Érezte, ahogy minden mély behatolásnál kicsit még jobban megfeszült a hibrid hasa az ujjai alatt, mert minden izmára szükség volt, hogy egy helyben tudjon maradni. Aztán a keze kicsit lejjebb kalandozott, és felmordult, amikor észrevette, hogy Louis mennyire kemény anélkül, hogy bármelyikük hozzáért volna a farkához.

– Közel vagy? – kérdezte Harry, miközben az ujjait a fiú szerszáma köré fonta. Louis nyöszörögve fordította oldalra a fejét, hogy Harry megcsókolhassa, és ez a válasz elég is volt. Harry éhesen megnyalta a hibrid ajkát, aztán céltudatosabban, a csípője mozdulatainak ritmusára kezdte kényeztetni őt a kezével, és csak akkor hagyta abba, amikor Louis magja az ágyra és az ujjaira spriccelt. Éppen próbált felocsúdni a magával sodró érzésből, ahogy a hibrid szorította a farkát, és ki akart húzódni, hogy a kezével fejezze be, amikor Louis hátranyúlt és belemarkolt a fenekébe.

– Maradj! – a hangja szinte könyörgő volt, és Harryvel elkezdett forogni a szoba. Nem tudta, hogy a másik azt akarja, hogy mégis benne élvezzen el, esetleg csak szeretné, ha tovább mozogna, mindenesetre érezte, hogy valahogy vissza kell tornásznia magát a szakadék széléről. De Louis készségesen segített neki ebben, amikor erősen beleharapott Harry karjába, akit az éles fájdalom azonnal észhez térített.

– Lou-lou, egyszer kinyírsz – lihegte a hibrid nyakába, és már előre látta, hogy a karján egy hatalmas, lila harapásnyom lesz.

– Nem mondhatod, hogy unalmas velem – kuncogott Louis a párnába, de a nevetése azonnal elhalt, amikor Harry egy újabb adag síkosító segítségével megpróbált még két ujját beerőltetni a farka mellé. Már félig sikerült is, amikor Louis összeszorította a szemét, aztán gyorsan megcsóválta a fejét. – Nem, ez nem jó – mondta panaszos hangon.

– Abbahagyjam? – kérdezte Harry, és adott néhány nyugtató puszit Louis nyakára. A fiú úgy tűnt, egy pillanatra elgondolkodott, aztán mégis határozottan nemet intett fejével.

– Csak húzd ki az ujjaidat. A többivel megbirkózom.

Harry vett egy remegő lélegzetet, és tette, amire a hibrid kérte. Olyan közel volt már, csupán néhány lökésre volt szükség, mielőtt felnyögött, és teljes testsúlyával az alatta fekvő hibridre zuhant. Még mindig fájdalmas volt, ahogy a farka lüktetni kezdett, és a tövénél megdagadt, bár már közel sem annyira, mint az első néhány alkalommal. Louis nyakában próbálta elfojtani a torkából kitörő kiáltásokat és nyögéseket, és amikor nedvességet érzett az ajkain, meg volt róla győződve, hogy az csak nyál és Louis izzadtságának keveréke. Az orra volt az, ami rávilágított a tényre. Furcsa vasszagot érzett, ezért kicsit feltolta magát a karjaival, és amikor meglátta mi történt, egy pillanatra lefagyott. A hibrid nyakából egy vékony vércsík csordogált a párnára, és Louis megállíthatatlanul remegett alatta.