Sziasztok! Jó olvasást kívánok, és legyen nagyon szép hetetek! :)
9.
A másnap felért a pokollal. Ráadásul pont olyan meleg volt, hogy miközben a napon aszalódtunk a kibaszott sivatag közepén, úgy éreztem, mintha a pokol tüzén égnék. Baromi sok ember volt, ahová csak néztem, és a zaj is csak rátett egy lapáttal a kezdődő fejfájásomra. Letöröltem a halántékomon lecsurgó izzadtságcseppet a kézfejemmel, miközben Maya tovább rángatott magával a vidámparkban. Már a harmadik hullámvasútra akart rábeszélni, amikor úgy döntöttem, elég volt.
- Ez nem jó ötlet – csóváltam a fejem, és megálltam a sor mellett, ahová be akart állni. - Nem érzem magam jól, inkább leülnék valami hűvös helyen.
- Meleg van, szomjas vagyok, és szeretnék pihenni egy kicsit. Ha veled megyek, valószínűleg ki fogom dobni a taccsot.
Maya úgy nézett rám, mintha máris lehánytam volna a fehér pólómat.
- Azt akarod, hogy egyedül menjek?
- Nem akarom, de úgy érzem, ez nem az én döntésem.
Nem hitte el, hogy rosszul érzem magam, láttam a vádaskodást a szemében. Én pedig belefáradtam, hogy bizonygassam neki, ezért sarkon fordultam. Maya nem jött velem, beállt a sorba, és éreztem a rosszalló tekintetét a tarkómon, ahogy elsétáltam. Bementem a legközelebbi kajáldába, és miután leültem a légkondicionált helyiségben, végre fellélegeztem. A napom fénypontja az volt, amikor megláttam, hogy árulnak fagyi kelyheket, ezért amint arra járt a felszolgáló, rendeltem is egy banánosat, meg egy üveg vizet. A telefonom megrezzent az asztalon, ezért felemeltem, és megnéztem. Azt hittem, Maya írt, de Folio küldött egy képet a zenekar csoportjába, ahogy a fiúkkal a medence mellett töltötték a napot. Elmosolyodtam, amikor láttam a háttérben, hogy Jolly és Noah vízipisztollyal lőtték Stevent. Egy kicsit irigykedtem, hogy én nem lehetek ott, mert egyértelmű volt, hogy mennyire jól érzik magukat. Én is szívesen csobbantam volna a medencében ebben az elviselhetetlen hűségben, de amikor megérkezett a fagyi kelyhem, egy kicsit megbékéltem a helyzettel. Még úgy is, hogy nem tudhattam, Maya milyen hangulatban fog érkezni.
Alig telt el öt perc, amikor két kar karolta át hátulról, és puha ajkak nyomódtak a nyakamhoz. Vettem egy mély lélegzetet, elmosolyodtam, és megpusziltam a barátnőm karját.
- Sajnálom, hogy ennyire hülyén viselkedtem veled – mondta, miközben megkerült, és leült velem szemben. - Én csak… szeretném kihasználni azt a kis időt, amit veled tölthetek kettesben.
Újra a magyarázkodás, a szempilla rebesgetés, a negédes hang, és a flörtölő tekintet. Lenéztem a félig elolvadt fagyim maradékára, és egy fájdalmas mosoly ült ki az arcomra.
- Tisztelem, hogy bocsánatot tudsz kérni. Tényleg, ez egy hatalmas dolog, sokan nem képesek rá – felnéztem rá, és a tekintetem az ő sötét szemeibe fúrtam. - De még jobb lenne, ha nem jutnánk el addig, hogy szükség legyen a bocsánatkérésre.
Azt hittem, ezzel lezárjuk ezt a vitát, és végre mindketten élvezni tudjuk a napot, de Maya meglepett. Láttam, ahogy elkomorul az arca, a finom baba vonásai eltűnnek, aminek a helyét a keserűség és a düh váltotta fel.
- Nem tudhatod, milyen érzés otthon ülni, amíg te a világ másik felén vagy azzal a személlyel, aki csak a lehetőséget várja, hogy elvegyen tőlem – mondta fojtott hangon. Pislogtam, és amikor kinyitottam a számat, hogy beszéljek, egy hang sem jött ki. Összeszorult a torkom, és a fülemben hallottam a szívem dobogását. - Nem kell semmit mondanod – csóválta meg a fejét. - Nem akarlak olyan helyzetbe kényszeríteni, hogy hazudnod kelljen nekem. - Maya kinyitotta a kis füzetecskét a fagyikkal, és mosolyogva pillantott fel. - Egy Csokis Mennyországot fogok kérni.
***
Miután Maya visszarepült Virginiába, még napokig rágódtam a szavain. A koncert után lezuhanyoztam, hajat mostam még a helyszín fürdőjében, és aztán kényelmes melegítőbe átöltözve mentem a parkolóba. A többiek a busz elejében videojátékoztak, én pedig a keskeny ágyamon feküdtem hátul, és bámultam a plafont, ami kellemetlenül közel volt. Néha olyan érzésem tört rám, mintha össze akarna nyomni. Hihetetlen, hogy mennyit papoltam Noahnak arról, hogy az exe milyen rossz hatással volt rá, amikor időközben valami hasonló történt velem és Mayával is. Valahol egy ponton elkezdtük egymást bántani a szerelem látszatába burkolva, és fogalmam sem volt, hogy létezik-e ebből a fertőből kiút.
És ha ez a dolog még nem lenne elég bonyolult… ott volt Noah is. Újra ugyanolyan közel kerültünk egymáshoz, mint a néhány évvel ezelőtti rossz időszakában, amikor segítségre volt szüksége. Talán még annál is közelebb, mint régen, amikor nem létezett más, csak ő és én, meg a tetováló szalon, ahol dolgoztunk. Boldog voltam, hogy az eltávolodás éppen az ellenkezőjére fordult, ugyanakkor nem igazán tudtam mit kezdeni az érzelmekkel, amik megállíthatatlanul kavarogtak bennem. Túl jó érzés volt, ha megölelt. Ha egy pillanatra is szem elől veszítettem, a tekintetem máris őt kereste mindenhol. Ha belépett abba a helyiségbe, ahol tartózkodtam, boldogsághullám terített le, és azonnal úgy mosolyogtam, mint egy holdkóros. Ha megéreztem az illatát, amikor hozzám hajolt, hogy valamit a fülembe suttogjon, libabőrös lett a tarkóm… ha láttam őt átöltözni a show előtt vagy után, képtelen voltam elfordulni, és közben égett az arcom, ha rajtakapott.
Nem tudtam elhinni, hogy ennyire nagy hatással lehet rám egy férfi. Hihetetlen volt, hogy ilyen hatással van rám a legjobb barátom, akit már olyan régóta ismerek.
Felemeltem a mobilom, megkerestem a fülesem a párna alatt, és valami olyat csináltam, amit nem igazán szoktam. Megnyitottam egy videómegosztót, és rákerestem a zenekarunkra. Elindítottam egy, a közönség soraiból felvett videót, és próbáltam Noah-ra fókuszálni. Tudni akartam, hogy mit látnak az emberek kívülről… hogy honnan jön az a hatalmas érdeklődés, ami napról napra csak növekszik körülötte. Hogy miért egyre kiéhezettebbek az üzenetek és kommentek, amit kap. Próbáltam úgy nézni, mintha kívülálló lennék, mintha nem ismerném gyerekkora óta. Próbáltam attól is elvonatkoztatni, hogy mindig a nők vonzottak. Amikor meghallottam a The Death Of Peace Of Mind kezdő hangjait, és a vörös reflektorok villogni kezdtek, az ujjaim szinte maguktól megmozdultak, hogy lefogjam a hangokat, a fejemben volt a dalszöveg, aztán emlékeztettem magam, hogy most nem a zenekar basszusgitárosa vagyok, csupán egy néző. Aztán megjelent Noah a műbőr cipőjében, a szövetkabátban, az egyetlen kesztyűjében, és énekelni kezdett, mintha egy szirén lenne a végtelen, türkizkék óceán mélyéről.
Thought I could make it out
Promises break, need to hear you say
You're gonna keep it now
I miss the way you say my name
The way you bend, the way you break
Your makeup running down your face
The way you touch, the way you taste
When the curtains call the time
Will we both go home alive?
It wasn't hard to realize
Love's the death of peace of mind
You're in the walls that I made with crosses and frames
Hanging upside down
For granted, in vain, I took everything
I ever cared about
Folio is becsatlakozott a dobokkal. Pár másodperccel később mi is megjelentünk Jollyval, Noah pedig folytatta, amihez a legjobban értett: elbűvölte a közönséget a hangjával és a finom mozdulataival.
I miss the way you say my name
The way you bend, the way you break
Your makeup running down your face
The way you fuck, the way you taste
Nem tudom, hogy lehet-e annál kívánatosabban kiejteni a „fuck” szót, mint ahogy ő csinálta. Háromszor tekertem vissza ahhoz a részhez, és közben egy perverz őrültnek éreztem magam. Már számtalanszor hallottam őt énekelni. Legalább kismilliószor hallottam ezt a dalt, és minimum dupla annyiszor Noah-t káromkodni. Mi volt most más? Miért volt ennyire… addiktív ez az egész?
You come and go in waves
Leaving me in your wake
You come and go in waves
Swallowing everything
Végre lemerültünk Noah-val együtt a habok alá, miközben libabőrös lett a karom, és nyelnem kellett egy nagyot.
Noah felemelte a karját a magasba, és a kesztyűs kezét ökölbe szorította, miközben az egész tartása megfeszült, mintha az az éteri lény, aki eddig volt, hirtelen pusztítóvá változott volna. Végül is… senki sem állította, hogy a szirének barátságosak. Már nem volt szükség csábításra és mágiára, a markában tartott mindenkit, eljött az ideje, hogy megmutassa a valódi énét.
Are you satisfied?
Love's the death of peace of mind
Mind, mind
Mosolyogva tátogtam a szöveget, ami sokkal inkább hörgés volt, mint ének de nem volt időm tovább hallgatni a dalt, mert valaki elhúzta a hálórészem függönyét, és annyira megijedtem, hogy a telefonom a mellkasomra esett, onnan meg mellém, az ágyra. Jolly vigyorogva nézte végig, ahogy kikaptam a fülest, és hirtelen megpróbáltam felülni, aminek az lett az eredménye, hogy bevertem a homlokom a felettem lévő ágy aljába.
- Aúú – szorítottam a tenyerem a fejemre.
- Pornót néztél? - kérdezte nevetve, mintha a szerencsétlenkedésem lenne a világ legviccesebb dolga. Aztán észrevette a telefonom a combom mellett, aminek a kijelzőjén még mindig mi játszottunk, és értetlenkedve pillantott rám. - Kinek mi a titkos fétise, ugye?
- Mit akarsz? - kérdeztem csöppet sem kedvesen, miközben megállítottam a videót. - És miért törtél így rám?
- Szólongattalak, de nem reagáltál – emelte fel a kezét Jolly védekezőn. - Tudni akartam, hogy élsz-e még.
Hamarosan Noah is megjelent az ágyam mellett, akit Folio követett. Mintha katasztrófaturisták lennének, de komolyan...
- Mi történt? - kérdezte Noah aggódón, amint végignézett rajtam. - Még mindig fáj a fejed?
- Pontosabban újra, mert sikerült lefejelnem az ágyadat – feleltem morogva, aztán lelógattam a lábam, és kihajoltam a folyosóra.
- Szerintem megmarad – fordult Folio Jolly felé, és elkezdte őt a karjánál fogva visszahúzni a játékkonzolhoz. - Majd Noah ad rá gyógyító puszit, ráér, úgyis kiesett a játékból – tette hozzá vigyorogva, mielőtt bezárták maguk után a hálótért elválasztó ajtót. Így esélyem sem volt bemutatni nekik, de azért is feltartottam a középső ujjam a zárt ajtó felé.
Noah mosolyogva figyelte a jelenetet, aztán leült mellém. A csillagos rövidnadrágja volt rajta, amit annyira szeretett, de az anyag már kikopott, és inkább szürkének tűnt fekete helyett. Emlékeztem, hogy még az előző turnén meg kellett varrnia, mert elszakadt, de a művelet közben egyszer megszúrta az ujját, és úgy picsogott, mintha nem lenne tetőtől talpig kitetoválva. Az emlékre elmosolyodtam, amire kíváncsi, sötét szemekkel fordult felém.
- Mi az?
- Hihetetlen, mennyire tudsz ragaszkodni a régi dolgaidhoz – böktem meg a combját az ujjammal. - Tudod, már híres sztár vagy, biztosan futná egy új nadrágra.
- Ez a turné rövidnadrágom – jelentette ki komikusan összevont szemöldökkel. - Ne tégy rá gonosz megjegyzéseket, kérlek. Mellesleg, ha már híres vagyok, a barátaimat is le kéne cserélnem? - bökött most ő meg a karomnál.
- Az egész zenekart – bólogattam tettetett komolysággal. - És természetesen a crew tagjait is.
- És még te vagy Steven kedvence?! - kérdezte Noah felháborodva.
- Vagy csak nekem van a legártatlanabb tekintetem – néztem rá lassan pislogva, a szempilláimat megrebegtetve. Noah arcáról eltűnt a játékos vigyor, és a helyét egy kis féloldalas mosoly vette át.
- Josh azt mondta, hogy fél óra, és indulunk. Gondoltam, még kimennél egy cigiszünetre alvás előtt.
- Így már nem is haragszom annyira, amiért Jolly úgy rám rontott – mondtam, miközben hátrahajoltam, felkapcsoltam a kislámpát, és az ágy végébe dobott pulcsim zsebéből megpróbáltam kitúrni a gyújtót és a doboz cigit. Noah is hátradőlt, megtámaszkodott az alkarjain, és ahogy nyújtózkodtam, hogy elérjem a cuccokat, hirtelen nagyon közel volt az arcunk. Zavartan elvigyorodtam, és próbáltam visszahúzódni a saját térfelemre kezemben már a cigivel, de Noah ujjai a tarkómnál a nedves hajamba csúsztak. A bőrömön éreztem a forró leheletét, miközben én levegőt sem mertem venni. Egy kis időbe telt, míg leesett, hogy a homlokom bámulja. Elsimított egy tincset az arcomból, és úgy éreztem, égetnek az ujjai.
- Nem vészes, de egy gyógypuszi sosem árt – mondta halkan, és aztán kérdőn nézett rám, mintha engedélyre várna. Mikor volt szükségünk engedélyre, hogy ártatlanul megpusziljuk a másikat?
- Akkor mire várunk?
Noah lehajolt, én pedig automatikusan lehunytam a szemeim, amikor a puha ajkai a homlokomhoz értek. Éreztem, hogy elmosolyodik, mielőtt elhajolt tőlem. A szemei huncutul csillogtak a félhomályban.
- Hazudtam. Igazából szörnyen nézett ki a seb.
- Ahh, tudtam én, hogy az agyvelőm is kilátszott egy picit – mentem bele a játékba tettetett komolysággal.
- Pontosan. Teljesen összepépesedve.
- Legalább annyira, mint egy sütőtök ízű babakaja – bólogattam.
Noah-ból kipukkant a nevetés, és alig tudta folytatni a mondandóját:
- De a lényeg, hogy a gyógyító puszimnak hála már minden rendben.
- Fogalmam sincs, mi lenne velem nélküled.
Noah megvonta a vállát, aztán felállt az ágyról, de egy pillanatra még visszanézett rám.
- Valószínűleg most egyedül, pépes agyvelővel kéne kimenned cigizni.
Megkerestem a szemüvegem, felkaptam a dzsekim, és követtem őt, mintha az árnyéka lennék. „Love's the death of peace of mind”. Még sosem éreztem ennyire találónak a dalszöveget.
***
- Valami gond van, ugye? - kérdezte Noah pár nappal később egy váratlan pillanatban, amikor kávékkal a kezünkben sétáltunk vissza a buszhoz. - Látom rajtad, hogy rágódsz valamin.
Hitetlenkedve megcsóváltam a fejem. Hogy is gondolhattam, hogy el tudom előle rejteni az érzéseimet?
- Azt fontolgatom, hogy szakítok Mayával – böktem ki azt, amit még magamban sem mondtam ki igazán. Noah állkapcsa megfeszült, és a tekintetével a távolba meredt. - Egyikünknek sem jó, hogy sokat vagyunk külön, és… és amúgy sem érzem azt, amit régen.
- Azt hittem megoldottátok, amiről a nyáron beszéltél – mondta Noah egy kis hallgatás után. Szerettem volna tudni, mit gondol valójában, mert az arca és a hangja teljesen kiismerhetetlen volt, de nem állt meg, tovább lépkedett a hosszú lábaival, én pedig követtem őt a járdán.
- Egy darabig úgy tűnt.
- Amikor Vegasban voltunk, olyanok voltatok, mint egy nászutas pár.
- Talán kívülről úgy tűnhetett, de valójában…
Noah megtorpant előttem, én meg a könyökének ütköztem, és majdnem ráöntöttem Folio lattéját.
Felém fordult, és vett egy mély levegőt.
- Nick, te és Maya már majdnem egy éve együtt vagytok. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok beszélni. Nem lenne szabad ilyen elhamarkodott döntést hoznod.
Összehúztam a szemöldököm, mert nem erre számítottam. Őszintén, fogalmam sincs, mire, de talán arra, hogy Noah… egy kicsit örülni fog a hírnek? Felhorkantam, és megcsóváltam a fejem. A reakcióm saját magam naivitásának, és az ő kioktató hangnemének is szólt.
- Köszi a támogatást – vetettem oda keserű szájízzel, aztán tovább indultam. Noah természetesen egy nagyobb lépéssel beért.
- Hé, én csak…
- Te csak? - torpantam meg, és fordultam felé.
Noah lesütötte a szemeit, és vékony ráncok jelentek meg a homlokán. Az emberek morogva kerültek ki minket, ahogy ott álltunk, papír kávés poharakkal a kezünkben. Az utca monoton hangját egy éppen arra elhaladó rendőrkocsi szirénája törte meg, miközben vártam, hogy Noah folytassa.
- Mondd, hogy nem én vagyok az oka – könyörgött a szemeimbe nézve, amikor a szirénázó autó eltávolodott. - Az utolsó, amit akarok, hogy valami jó dolgot tönkretegyek az életedben.
Utáltam, hogy a kezeink tele voltak poharakkal, amikor semmi mást nem akartam jobban, mint megszorítani a kezét. Hihetetlen, hogy Maya mekkorát tévedett vele kapcsolatban, és szívesen az orra alá dörgöltem volna, de mi értelme lenne annak? Az egyik ház oldalához léptem, hogy kikerüljünk a forgatagból, és Noah követett, mintha egy láthatatlan zsinórral lennénk összekötve. Megint a földet bámulta, és idegesen egyik lábáról a másikra állt.
- Egyetlen oka van az egésznek: már nem szeretem őt, akármilyen szívtelenül is hangzik – vallottam be, és egy kicsit tényleg szégyelltem magam miatta, de tudtam, hogy ez így működik. Egyszerűen nem találtam meg benne a másik felem, a lelkitársam.
- Jövőhéten hazamegyünk – mondta Noah. - Csak azt kérem, hogy ne szakíts vele üzenetben. Talán még meg tudjátok beszélni.
Én nem hittem ebben, de rábólintottam Noah kérésére. Elmosolyodott, de láttam, hogy ezernyi gondolat cikázik az agyában. Szerettem volna mindet kibogozni, és megfejteni, de talán előbb a saját fejemben kellett volna rendet raknom.
***
Maya végül minden számításomat keresztülhúzta. Elutazott a barátnőjével, így szinte nem is maradt időnk leülni kettesben beszélgetni, pedig több, mint két hetet töltöttem otthon. Nem mintha bántam volna, hogy a szüleimmel és a testvéreimmel lehetek, de napról-napra feszültebb lettem amiatt, hogy nem tudtam vele találkozni. Egyik vacsoránál még Danielle-re is rákiabáltam, mert a pólómra fröccsent a ketchup, amit a tányérjára akart kitenni. Ezek után meg sem lepett, hogy az étkezés befejeztével kérdés nélkül jött utánam a szobámba, ahol aludtam, amíg velük voltam.
- Na ki vele, mi a fene van veled? - lökte meg a vállam. Letérdelt a földre, és az ágy alá nyúlt, ahonnan elővett két dobozos sört. Elismerően néztem rá.
- Apáék kiakadtak volna, ha a kicsik megtalálják.
- Nem találták, és most meg is isszuk, hogy ezután se találhassák meg - kacsintott rám. - A múltkor hagytam itt, amikor ebben a szobában aludtam - mondta, aztán lehuppant az ágyra, átadta az egyik sört, és magára húzta a takarót. Oldalra billentettem a fejem, és elmosolyodtam. Egy pillanatra bevillantak kellemes emlékképek a gyerekkorunkról. Danielle és közöttem alig volt két év korkülönbség, így nem is olyan meglepő, hogy milyen jól kijöttünk egymással. Leültem mellé, és én is bebújtam a takaró alál. Nem tudtam, hol kezdjem. Azt sem, hogy mennyit akarok neki elárulni, de úgy voltam vele, hogy mindenképpen jól fog esni kiönteni a lelkem egy kívülállónak, aki mégis nagyon fontos része az életemnek.
- Kicsit most minden zavaros – kezdtem összevont szemöldökkel, miközben felhúztam a térdeimet, és ráfektettem az állam. Danni türelmesen várt, hogy folytassam. - Maya és én… már nem működik a dolog kettőnk között.
Arra számítottam, hogy Danielle majd meglepődik, kiakad, de tévedtem. Oldalra fordultam, és vártam a reakcióját. Az arca arról árulkodott, hogy gondolkodik a hallottakon.
- Nyáron már láttam rajtatok, hogy gond van – mondta végül egy sóhaj kíséretében, és ezzel meg is magyarázta, miért nem érte váratlanul a bejelentésem.
- Beszélni akartam vele, de aztán elutazott a barátnőjével, én meg nem akarom tönkretenni a nyaralását, úgyhogy várok.
Danni felsóhajtott, és a vállamra hajtotta a fejét.
- Így most magadban őrlődsz. Pedig vannak olyan helyzetek, amikben muszáj magad mások elé helyezni, Nicky.
Haragudtam volna rá, amiért megpróbál kioktatni, de a hangja csupa aggodalommal és gondoskodással volt tele.
- Nem szakíthatok vele telefonon.
- Ha nincs más megoldás, talán mégis megteheted… de megértem, miért mondod ezt. Van még valami más is? – nézett fel rám nagy, kíváncsi szemekkel.
Kinyitottam a szám, aztán becsuktam. Utána újra próbálkoztam, mert kevés ember volt, akiben megbíztam, és Danielle közéjük tartozott.
- Van valaki… aki teljesen összezavar.
- Összezavar? Ezt hogy érted?
- Nem tudom, hogy mit akar. Pedig ismerem őt… talán még jobban, mint saját magam.
Danni felemelte a vállamról a fejét, és hosszú másodpercekig néztünk farkasszemet. Én voltam az, aki előbb feladta, és zavartan túrtam hátra a hajam. Vajon túl sokat árultam el? Mennyire lehet átlátszó, hogy kiről beszélek?
- Közelítsük meg másik oldalról a problémát – mondta végül. - Te mit akarsz?
- Ez most teljesen…
- Nicholas! Ne mondd azt, hogy ez lényegtelen! - szólt rám hevesen. - Nem azért vagy ezen a világon, hogy másoknak megfelelj.
Igaza volt, de azért kicsit csúnyán néztem rá. Drámaian felsóhajtottam, aztán egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Engedd el azt, hogy mások mit akarnak. Gyerünk, meg tudod csinálni!
- Mindent akarok, amit ő akar – mondtam, amikor kinyitottam a szemem. - Annak ellenére, hogy nem tudom, mit akar – elnevettem magam azon, hogy mennyire hülyén hangzik mindaz, amit mondok, de Danni továbbra is komolyan nézett rám. - Ennek semmi értelme – motyogtam legyőzötten, és ittam egy kortyot a sörből.
- De, nagyon is van értelme annak, amit mondasz – jelentette ki egy kis mosollyal. - És ha belegondolsz, szerintem te is rá fogsz jönni, hogy ez mit jelent.
Beharaptam az ajkam, és végre megpróbáltam rendet rakni a fejemben. Danielle türelme és biztatása kellett hozzá, hogy egyáltalán megpróbáljam megérteni a bennem felgyülemlett érzéseket, gondolatokat. És amit odabent találtam… egyszerre tett boldoggá és kétségbeesetté.
- Oké. De mennyivel leszek előrébb, ha rájövök? Mégis mit kéne tennem? Ott van az az apróság még, hogy nem akarom azt sem elengedni, ami éppen most van közöttünk. Félek, hogy mindent elveszíthetek – vallottam be idegesen piszkálva az ujjaimat.
- Sokkal előrébb jutsz, ha bevallod magadnak az érzelmeid. És hogy mit kéne tenned? Szerintem ezt is pontosan tudod, hiszen éppen te mondtad. Ezzel kezdtük az egész beszélgetést – vonta meg a vállát Danielle, aztán hozzám hajolt, és egy puszit nyomott az arcomra. - Egyszerre csak egy problémára koncentrálj. - Felállt az ágyról és az ajtó felé indult. - Holnap átjössz a lakásomba? Este randim lesz, és tanácsra van szükségem, hogy mit vegyek fel.
Megforgattam a szemem, de persze nem volt kérdés, hogy ott leszek. Általában nem tudtam túl sok tanáccsal szolgálni, de szívesen elmondtam a véleményem, ha mutatott egy összeállítást, és amúgy is… Jót tett mindkettőnknek a másik társasága. Kicsit el kellett szakadnom a saját gondolataimtól, és erre nem is lehetett volna jobb opció, mint Danielle-el tölteni a délutánt. A többi témát pedig jegeltem egy kis időre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése