From the Grey - 13.

Sziasztok! Végre meghoztam :) Jó olvasást kívánok a részhez!

13.

A reptéren hatalmas tömeg fogadott pár nappal karácsony előtt. Taxiba ültem, de amikor pakoltuk be a cuccaimat a csomagtartóba, kicsit elbizonytalanodtam. Egy nagy és egy kis bőrönd, meg egy hátizsák. Hetekre készültem, de mi van, ha valami félrecsúszik, és kellemetlenné válik a légkör közöttünk? Vajon mit fog szólni Noah, ha meglát a csomagokkal? Ő nagyjából fele ennyi cuccal költözött hozzám tizenkét éve. Próbáltam ezeket a gondolatokat háttérbe szorítani, és helyette bármi mással foglalkozni. Amikor elfoglaltam a helyem a kocsiban hátul, kivettem a telefonom és írtam Jollynak egy üzenetet:

Már LA-ben vagyok a reptéren. Ugye, nem mondtál neki semmit?

Nem mondtam. Megbeszéltük, hogy ez egy meglepi ;) - válaszolta szinte azonnal. - Hívj, ha itt vagy, és beengedlek.

Izgatott voltam, miközben átszeltük a fél várost. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e bejelentés nélkül idejönnöm, de már felesleges lett volna ezen agyalni. Kiszálltam a kétszintes, fehér ház előtt, és a légkondicionált taxi után szinte arcul csapott Los Angeles decemberi, meleg időjárása. Gyorsan felfogtam a hajam egy hanyag kontyba, és kicipzároztam a dzsekim. A sofőr kipakolta a csomagjaimat a járdára, és miután adtam neki borravalót, szép napot kívánt, aztán elhajtott. Megcsörgettem Jollyt, és két perc után már rohant is le a kőlépcsőn, hogy beengedjen. Ő jobban fel volt készülve a melegre, felül csak egy pólót viselt egy vékonyabb melegítőnadrággal.

- Helló, Nick – vigyorodott el, és amint beléptem a kapun, egy gyors ölelésbe vont. - Régen találkoztunk.

- Szinte már hiányoztam, nem igaz? - kérdeztem nevetve.

- Szinte már igen – felelte egy kis huncutsággal a barna szemeiben. - De akinek még jobban hiányoztál, az odabent van.

Jolly kikapta a kezemből a legnagyobb bőröndöt, és felvitte a lépcsőn, amíg én a hátizsákkal és a kisebb táskával bajlódtam. Mindent lepakoltunk a nappaliba, aztán Jolly a fejével egy távolabbi szoba ajtaja felé intett.

- Noah a stúdióban van. Jesse elment a barátnőjével valahová vásárolni, Orie meg alszik valószínűleg. Egész éjjel dolgozott – vázolta fel a helyzetet, és ez megmagyarázta, miért nem találkoztam a többiekkel.

- Köszönöm a segítséget – mondtam neki hálásan.

- Nincs mit, tudod, hogy imádlak – vigyorodott el, aztán hátat fordított, és elindult a hálószobákhoz vezető lépcső felé. - Elmegyek futni egy kicsit, de vacsira visszajövök. Addig rendezkedj be itt, nálunk.

Bólintottam, aztán megvártam, amíg eltűnt a lépcsőn. Utána vettem egy mély lélegzetet, és a stúdió ajtaja felé indultam. Nem is tudom, mitől tartottam. Talán attól, hogy vendége van, mint a szállodában? Vagy attól, hogy nem fog nekem örülni? Az elsőről Jolly biztosan szólt volna, a másodikról pedig… Noah az elmúlt hetekben próbálta keresni a társaságom, és én egy kicsit mindig elutasító voltam vele. Nem túlságosan, de biztosan érezte, hogy nem tudok mit kezdeni a közeledési próbálkozásaival. Visszacsúsztunk arra a szintre, mint mikor még Karinnal voltak együtt, és mi eltávolodtunk egymástól. Reméltem, hogy még rendbe tudom hozni a dolgokat, mert abszolút nem akartam őt ellökni magamtól. Kopogtam az ajtón, és amikor semmi sem történt, óvatosan benyitottam. Harper, Orie kutyája a kanapén feküdt, de amikor meglátott, izgatottan felkapta a fejét, és lemászott a földre, hogy farokcsóválva jöjjön hozzám. A két kezembe fogtam az okos buksiját, és alaposan megsimogattam. Aztán meghallottam Noah hangját. A számítógépnél ült, halkan dúdolgatott egy dallamot, a fején fejhallgatóval. El volt veszve a kis világában, észre sem vette, hogy ott vagyok. A haja már elég hosszú volt ahhoz, hogy a feje tetején egy kis kontyba összefogja, és az ablakon betűző késő délutáni napfény vörösesre festette a tincseit. Kényelmes ruhákat viselt, az egyik hosszú lábát felhúzta a székre, előre dőlt, és a térdén pihentette az állát, miközben tovább dúdolgatott olyan magasan, hogy kicsit elcsúszott a hangja. Elnevettem magam, és hallottam, hogy ő is magában kuncog. Már nem is értettem, mitől tartottam. Pontosan az a Noah volt, akit úgy ismertem, mint a tenyerem. A háta mögé léptem, és óvatosan megöleltem őt, már amennyire sikerült a szék háttámlája miatt. Noah lefagyott egy pillanatra, aztán levette a fejhallgatóját, és oldalra fordította a fejét. A fényben láttam a szeplőit, a pici anyajegyet a szeme alatt, ahogy lassan elmosolyodott, és éreztem, hogy a szívem feltöltődik szeretettel. 

- Helló – mondtam neki halkan, és nem engedtem el. Mélyen beszívtam az illatát, és az egyik kezem a tetovált karjára simítottam.

- Helló – mondta ő is, és a fejét a mellkasomba fúrta. - Ez most egy álom? Túl sokáig dolgoztam a stúdióban, és elaludtam? Lehet, hogy valójában lefejeltem a billentyűzetet, és teljesen kidőltem? - dünnyögte a kérdéseket a pólómba. Nevettem, és ő velem együtt nevetett. Tévedtem, amikor arra jutottam, hogy újra eltávolodtunk egymástól, hiszen olyan könnyű volt visszatalálni hozzá, mintha az elmúlt néhány hónap csupán pár nap lett volna. Azt hiszem, csak egy apró lépésre volt szükség, amit nekem kellett megtennem, hiszen én kértem időt, és most, hogy ezen túl vagyunk, minden sokkal könnyebb lesz. Legalábbis ebben bíztam. Nem szőttem terveket előre arról, hogy mikor ülök le vele beszélgetni. Azt sem tudtam pontosan, hogy hogyan hozhatnám fel a témát. De ez az egész nem számított, mert ahogy öleltük egymást, biztos voltam benne, hogy megoldjuk. Semmi másra nem vágytam, minthogy a közelében lehessek.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte, amikor elengedtem őt, és egy kicsit hátraléptem.

- Danni megunta a társaságom – feleltem viccelődve.

- Ezt ő mondta? 

- Nem. De utalgatott rá, hogy menne bulizni, és szeretne hazahozni valakit - húztam el a szám.

- Szóval… bojkottáltad a randijait? - vonta fel a szemöldökét Noah, aztán felkelt a székből, és kinyújtózott. Egy pillanatra a hasán felejtettem a szemem, amikor felhúzódott a pólója, úgyhogy inkább Harper felé fordultam, és letérdeltem hozzá a földre, hogy őt is alaposan meg tudjam ölelgetni.

- Sosem tennék olyat – gügyögtem a kutya felé fordulva, miközben a füle tövét vakargattam. - Lehet, hogy kicsit ítélkező vagyok a férfiakkal, akik a húgom közelébe kerülnek, de ennyi. Bízom benne, hogy el tudja dönteni, mi a jó neki.

- Szóval, azért vagy itt, mert nincs hova menned? - kérdezett tovább Noah.

Megforgattam a szemem, aztán felnéztem rá.

- Tudod, hogy van hova mennem, ahogy azt is, hogy miért vagyok itt tulajdonképpen.

Noah elgondolkodva bámult rám, és ha őszinte akartam lenni magammal, megértettem. Én sem tudtam volna pontosan megfogalmazni. De egy dologban biztos voltam. Nem fogok mellette tojáshéjakon lépkedni, vagy letagadni azt, hogy hiányzott. 

- Veled akarok tölteni egy kis időt még a turné kezdete előtt.

Noah elmosolyodott, és úgy tűnt, ez válasz sokkal inkább a kedvére való. 

- Ez jó hír. Éppen dalt írok, és szükségem lenne a segítségedre. Felkapod az egyik gitárt? - intett a sarok felé, ahol három gitár sorakozott. Noah visszaült a székre, de láttam, hogy a szeme sarkából figyelt egy kis halvány mosollyal, ahogy a kutyust szeretgettem.

Drámaian felsóhajtottam, és Harper nagy, barna szemeibe néztem.

- El tudod ezt képzelni, Harper? Még csak öt perce érkeztem meg, és máris dolgoznom kell.

***

Közel két órát töltöttünk a stúdióban, és hiába voltam fáradt, az egész alig tűnt fél óránál többnek. Jolly este nyolc körül jött, hogy szóljon nekünk, megérkezett a vacsora, és csak akkor jöttem rá, hogy farkaséhes vagyok. Noah elmentette a projekteket, addig én követtem Jollyt és az orromat a konyhába, ahol már vártak a hamburgerek. Éppen a számba tömtem néhány szál sültkrumplit, amikor Orie és Jesse lesétáltak a lépcsőn.

- Hát téged meg hol rejtegetett eddig Noah? - kérdezte Orie, egy gyors ölelés után. - Jolly azt mondta, délután óta itt vagy.

- Ugyanott rejtegetett, ahol a kutyádat. A stúdióban voltunk – feleltem neki, és közben Jesse-t is üdvözöltem.

- Jó újra látni – veregette meg Jesse a vállam, és leült a pulthoz egy hamburgerrel a tányérján.

Noah kiterelgette Harpert a stúdióból, és a kutya azonnal a konyhába rohant, amikor meghallotta a gazdája hangját. Noah is csatlakozott hozzánk, és a pultnak dőlt mellettem, amikor telepakolta a tányérját. 

- Meddig maradsz, Nick? - kérdezte Orie a bárszékről, és közben láttam, hogy egy pici darab húst nyújt Harper felé, aki farokcsóválva várakozott mellette.. - Itt leszel még, amikor visszajövünk?

Ő és Jolly már másnap indulni akartak, és majd csak Karácsony után jöttek volna vissza.

- Öhm… nem tudom. Igazából nem beszéltük meg, meddig maradok – sandítottam oldalra, Noah felé, a kezemben egy nagy pohár kólával.

- Haza szeretnél menni a szüleidhez karácsonyozni? - kérdezte tőlem. És elérkeztünk a bonyolult részhez… Noah az utóbbi években sokszor töltötte egyedül az ünnepeket. Túl sokszor. Én általában a barátnőmmel vagy a családdal voltam, Jolly is hazautazott Svédországba a szüleihez, és Orie meg Jesse is általában a szeretteikkel töltötték a Karácsonyt. Noah mindig biztosított minket arról, hogy ez neki teljesen okés, egyszerűen nem jelent neki semmit az ünnep, de valahogy minden egyes alkalommal ott maradt vele a szívem egy darabja, ami képtelen volt elfogadni, hogy magára hagyjam őt a szeretet ünnepén.

- Szívesen maradnék, ha ez nem gond – vallottam be Noah felé fordulva. Most, hogy már nincs Maya, és sok időt tölthettem otthon a családdal, nem láttam akadályát, hogy a legjobb barátommal maradhassak legalább egy hétig.

Noah újra rám villantotta a mosolyát, és már ezért megérte ott lennem vele. Miközben tovább beszélgettünk és ettünk, a karja folyamatosan az enyémhez ért, és volt egy pillanat, amikor felmerült bennem, hogy a többiek észrevehetik, hogy valami változott. Körülnéztem, és láttam, hogy senki sem figyel ránk különösebben, és persze ráébredten, hogy nincs is semmi változás közöttünk. Mindig olyanok voltunk, mint akik össze vanak nőve, most csak én érzem másnak az egész helyzetet. Mert ahogy a bőre a bőrömhöz ért, kisebb kisüléseket okozva a felszín alatt, az csupán az én fejemben létezett. 

Amikor végeztünk a vacsorával, és bepakoltuk az edényeket a mosogatóba, Jolly, Noah és én úgy döntöttünk, hogy videojátékozunk még egy kicsit.

- Álmos vagy? - kérdezte Noah egy idő után, amikor annyira lelassult a reakcióidőm, hogy az ellenség anélkül nyírt ki, hogy egyetlen golyót is kilőhettem volna feléjük.

- El tudnék aludni – feleltem egy ásítás kíséretében. Leraktam a dohányzóasztalra a kontrollert, és kinyújtóztam a karom. A kanapé előtt ültünk a szőnyegen, Harper közöttünk, és a tv képernyőjét leszámítva csak egy kis hangulatvilágítás égett.

- Lassan 11, és reggel korán kell indulnom – kászálódott fel Jolly a földről. - Én csak két hét múlva jövök vissza, szóval el is búcsúzom.

Felálltam én is, és Jolly egy magafajta tartózkodó, de szeretetteljes ölelésbe vont.

- Örülök, hogy jöttél – mondta nekem, aztán Noaht is megölelte. - Vigyázzatok magatokra. Nem felgyújtani a házat, meg ilyenek! - tette hozzá viccelődve, aztán elindult az emeletre a fürdő felé.

Ketten maradtunk a nappaliban Noahval és egy édesen alvó Harperrel. Egymást néztük, Noah a melegítőnadrágja zsebébe dugott kézzel várt, én pedig idegesen végigsimítottam a karomon. 

- Elszívnék egy cigit, mielőtt felmegyünk. Kijössz velem? - kérdeztem tőle.

- Persze – felelte.

Nem sokat beszélgettünk, miközben kint álltunk a sötét teraszon. Az egész olyan volt, mint a vihar előtti csend, ami körbeölelt, és legalább annyira volt fenyegető, mint izgalmas és várakozásteljes. Noah a falnak dőlt, és a kezét továbbra is a zsebében tartotta, a fejét egy picit oldalra döntve nézett. A tarkómon égnek álltak a pihék, ahogy fel-alá járkáltam, és néztem a sötét kertet. Amikor eloltottam a cigit, szavak nélkül indultunk be.

- Nem gond, hogy a szobámban alszol? Holnap már több hely lesz… - kérdezte, miközben felkapta a táskámat.

- Dehogy – feleltem neki őszintén, ahogy elindultunk felfelé a lépcsőn a csomagokkal. - Nem, mintha ez olyan szokatlan lenne – tettem hozzá. Noah hátrafordult egy pillanatra, és alig észrevehetően elmosolyodott.

- Akkor gondolom az sem baj, hogy egy ágy van. Nem számítottam rá, hogy jössz – mondta, amikor becsuktam magunk mögött a szobája ajtaját.

- Valahogy majdcsak elférünk.

Próbáltam bizakodó lenni, de belül egy icipicit pánikoltam. El sem tudtam képzelni, hogy fogok olyan közel lenni hozzá tartósabb ideig, ha már az is beindított egy kicsit, ahogy a konyhában összeért a meztelen karunk.

Lepakoltuk a cuccainkat, és előbb én mentem zuhanyozni, mert mindenképpen le akartam mosni magamról az út porát, aztán Noah. A végén együtt mostunk fogat, fehér habos szájjal mosolyogva egymásra a tükörben. 

***

Már az ágyban feküdtem az újonnan tiszta ágyneműbe húzott párnán a plusz takaró alatt, amikor Noah megjelent egy üveg vízzel, és vetkőzni kezdett a narancssárgás neonfényben. Próbáltam a cikkre koncentrálni, amit a telefonomon olvastam, de azt vettem észre, hogy már harmadszor olvasom ugyanazt a mondatot, miközben Noah felé sandítok a szemüvegem kerete fölül. Félig háttal állt nekem, és először a zoknijaiból bújt ki, aztán a pólójától, a melegítőtől és az alsójától is megszabadult. Számtalanszor láttam már ruhák nélkül, és nem értettem, hogy lehet az, hogy most szebben kirajzolódnak a tetoválásai, az izmai, és hogy miért őrültem meg, amikor lehajolt, és a bőre alól előtűntek a csigolyái, miközben felhúzott egy kényelmes bokszert a tökéletes fenekére. Nyeltem egy nagyot, és próbáltam a telefonomra koncentrálni, de az egész csak elterelés volt. Amikor bebújt a takaró alá, csak akkor tudtam kicsit fellélegezni. Legalábbis azt hittem, onnan minden könnyebb lesz, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. Noah bőrének természetes illata keveredett a tusfürdővel, és ha az ágyában halványan éreztem ezt az illatot, amikor mellettem volt, az egész sokkal erősebb lett. Erősebb, és csábítóbb. 

Noah felkapcsolta a kis olvasó lámpáját, elővett egy pszichológiai könyvet az éjjeliszekrénye fiókjából, és olvasni kezdett. Minden olyan volt, mint régen, és mégis annyira más. Felhúzta a lábát, és a térde oldalra dőlt, pontosan a combomra, ami kilógott a takaró alól. Beszívtam a levegőt, és vártam. A szívverésem nagyjából három másodperc alatt felgyorsult, pedig nem volt ebben semmi különös. Csak kényelembe helyezte magát, régen is folyton ezt csinálta. Én is próbáltam tovább olvasni, és pár percig működött is a dolog, sikerült elhitetnem magammal, hogy a régi ágyunkban vagyunk, nemrég értem haza a tetkó stúdióból, Noah pedig a zenekari próbáról. De aztán megint megmozdította a lábát, és a térde lassan feljebb csúszott a combomon, befurakodva a takaróm alá. Nem mertem megmozdulni, bár nem is tudom, mitől tartottam. Talán attól, hogy elhúzódik? Vagy attól, hogy észreveszi, mit vált ki mindez belőlem? De az biztos, hogy örültem, hogy valamennyire be vagyok takarva, mert a farkam azonnal életre kelt, amint hozzám ért a meztelen bőre. Az egész egyszerre volt a pokol és a mennyország. A szemem sarkából láttam, hogy beharapta az ajkát, és ez annyira lekötötte a figyelmem, hogy észre sem vettem, hogy az egyik keze becsúszott a takaró alá, és a combomra simította a tenyerét. Nem is tudom, hogy sikerült visszafojtani a kis meglepett hangot, vagy inkább nyöszörgést, ami próbált feltörni a torkomból. Az ujjai már a hajlatomat cirógatták az ágyékom és a combom találkozásánál, és egyre csak közeledtek a merevedésem felé. Összeszorítottam a szemeimet, a fejem lassan, hangtalanul hátrahajtottam a párnára. Noah forró keze eltűnt a lábamról, de kicsit pánikolni kezdtem, mert a következő pillanatban már azt éreztem, hogy óvatosan leveszi a szemüvegem. Valószínűleg lebuktam. Valószínűleg most jön az a rész, amikor teljes zavarban, sajnálkozva közli velem, hogy az egészet félreértettem...

- Nick, nézz rám egy picit – kérlelt halkan, és a hangjától borzongás futott végig rajtam. Lassan kinyitottam a szemeimet, és sűrűn pislogva néztem rá. Olyan közel volt… felettem támaszkodott, a lehelete megrezegtette a pilláimat, és az ajka kissé elnyílt. Azok a csodás ajkak… Gondolkodás nélkül csúsztattam az ujjaimat a hajába, és a tarkójánál fogva húztam le magamhoz a fejét, hogy megcsókolhassam. Mielőtt teljesen elzárkózik tőlem, egy picit éreznem kell őt. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, és nem sokkal később a nyelvünk összetalálkozott a szájában, már biztos voltam benne, hogy ezt nem fogjuk tudni visszacsinálni. Nem tudjuk meg nem történtté tenni, és nem leszek képes ebben az életben elfelejteni azt az érzést, azt az ízt. Olyan türelmetlenül, izgatottan kóstolgattuk egymást, mint két tini azzal a különbséggel, hogy annál mindketten tapasztaltabbak voltunk. Noah a számba nyögött, amikor a másik kezemmel, ami éppen nem a fejbőrét masszírozta, a derekánál fogva húztam magamhoz. Az első csókunk teljesen nélkülözte az óvatos tapogatózást, talán mert elég jól ismertük egymást. Vagy mert már hosszú idő óta erre vágytunk. És akkor elkezdtem reménykedni, hogy talán ő sem úgy tekint rám, mint egy egyszerű barátra. Még a takarón keresztül is éreztem, hogy mennyire kíván, és ez, meg a fogai, amivel kicsit meghúzta az alsó ajkam, teljesen elvették az eszem. Próbáltam kettőnk közül kihúzni a takarót, hogy még jobban érezhessem, az sem érdekelt, ha kettétépem az egészet, de Noah elkapta a karom, és meghiúsította a tervem.

- Várj… várj egy kicsit – kérlelt kifulladva, miközben a homlokát az enyémhez támasztotta.

- Eleget vártunk már – feleltem gondolkodás nélkül, mert pont úgy éreztem magam, mint egy sivatagi vándor, aki végre megpillantja az oázist, érzi a kiszáradt ajkain az életet jelentő vizet, a feje fölött az árnyékot, aztán a következő pillanatban magához tér, és kiderül, hogy az egész csak illúzió. Megnyaltam az ajkam, és még mindig éreztem Noah ízét. Az ujjaim között puhán siklottak a tincsei, és éreztem a hátizmai mozgását a másik tenyerem alatt, ahogy mélyeket lélegzett. Kérlek, hadd legyen ez a valóság!

Noah halkan kuncogott, és az orra hegyével lassan végigcirógatta az orrom és az arcom, aztán kicsit felemelte a fejét, hogy egymás szemébe nézhessünk.

- Biztosnak kell lennünk abban, hogy mindketten erre vágyunk. Félek, hogy elrontok valamit. Túl sok minden forog kockán, és...

Megemeltem a csípőm, hogy elhallgattassam, és hogy biztosítsam róla, éppen megőrülök a közelségétől, ha még nem vette volna észre. Noah szemei elkerekedtek, amikor a farkam a hasához nyomódott, és ahogy nyelt egy nagyot, az ádámcsutkája hevesen mozgott a tetovált bőre alatt. 

- Nick…

Mozdulatlanul néztem rá, amikor kimondta a nevem, mert azt akartam, tudja, a döntés az övé is. Egy utolsó lehetőség, hogy leállítson, és visszautasítson akármilyen okból is. Amikor a tekintete a szemeimről lecsúszott a számra, már tudtam, hogy nyert ügyem van. Noah nem állított le, sőt, ezúttal ő csókolt meg olyan hévvel, hogy összekoccant a fogunk, amin csak nevettünk, de egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól. Az ujjai a bordáim felett simítottak végig, az enyémek meg valahol a lapockájánál jártak. Minden érintés egy kis elektromos kisülést okozott, és az egész testem egy bizsergő masszává változott. Együttes erővel sikerült először a pólómat lehúzni, aztán a takarót eltüntetni kettőnk közül, és egy pillanatra mozdulatlanná dermedtem, amikor a merev szerszáma az enyémhez nyomódott. Azt hiszem, ez volt az első pont, amikor rám tört a felismerés, hogy egy másik pasival vagyok együtt, és kibaszottul élvezem. Noah észrevette, hogy picit megingott a kezdeti határozottságom, de egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy le akarom állítani. Túl jó volt az egész, szinte már hihetetlenül tökéletes.

- Minden oké? - kérdezte az ajkaimat puszikkal elhalmozva, miközben a szemei az arcom minden rezdülését figyelték.

- Ühüm – dünnyögtem a szoba csöndjébe.

- Bármikor abbahagyhatjuk, ha ez sok.

Hevesen megráztam a fejem, ennek ellenére Noah felemelte a csípőjét, és a combjaimra ült. Magam is megleptem azzal a kétségbeesett nyöszörgéssel, ami elhagyta az ajkaimat, amikor úgy ítéltem meg, túl kevés a testi kontaktus kettőnk között. Belemarkoltam a lábába, aztán megpróbáltam a derekánál fogva közelebb húzni, de Noah elkapta a kezeimet, összefonta az ujjainkat, és a karjaimat a fejem mellé fektette az ágyra.

- Szeretnék neked örömet okozni – magyarázta fölém hajolva. A szemei sötéten meredtek rám, a haja előre hullott, az ajkai pedig fényesen csillogtak a csókjainktól. Bólintottam, mire Noah elengedte a kezeimet és kiegyenesedett. - Láthatlak? - kérdezte reszelős hangon, és az ujjait az alsóm korcába akasztotta. Újra bólintottam, és kicsit lámpalázasan vártam, hogy levetkőztessen. Annyiszor láttuk már egymást meztelenül, mégis annyira más volt így. Az alsóm anyagát egy kis részen már biztosan átnedvesítettem, és ahhoz képest, hogy még csak csókolóztunk, nem is lehettem volna keményebb. Remegve fújtam ki a levegőt, ahogy lassan elkezdte lehúzni az alsómat, és amikor felemelkedett rólam, én is megemeltem a csípőmet, hogy teljesen meg tudjon tőle szabadítani. Noah beharapta az ajkát, és szemérmetlenül bámulta az ágyékomat. Zavart, rekedt nevetés tört fel belőlem, mert egyszerre voltam szégyellős, és csak még jobban elpirultam attól, hogy néz, közben pedig baromi édes volt, ahogy oldalra billentett fejjel bámult.

- Szóval… kezdeni fogsz vele valamit, vagy csak nézed? - kérdeztem szemtelenül.

Noah felemelte a tekintetét és elvigyorodott. 

- A számat vagy a kezemet szeretnéd? - kérdezett vissza kihívóan.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, és ezer erotikusnál erotikusabb kép futott át az agyamon. Nem gondoltam volna, hogy ezek a kis csipkelődések ilyen jól fognak kettőnk között ebben az esetben is működni, és ez sok önbizalmat adott. Noah kezéért nyúltam, és az ágyékomra húztam.

- Nem hinném, hogy a szádban egy fél percnél tovább bírnám – vallottam be. Noah ragadozóként nézett rám, ahogy a hosszú, tetovált ujjai a farkam köré záródtak. A látvány elég volt, hogy újabb adag előnedv csöpögjön a hasamra. Ziháltam, amikor elkezdte mozgatni a kezét, a nedvességet síkosítónak használva. - Az a helyzet, hogy… ahh… így sem biztos, hogy sokkal tovább fogom bírni – dünnyögtem a plafon felé fordulva.

Noah közben rájött, hogy így is tökéletesen el tudja foglalni a száját, és miután az orrát a nyakamba fúrta, az ajkai lecsúsztak a kulcscsontomig. Felváltva csókolt és harapott, a keze tovább mozgott fel-le, néha végigsimítva a makkomon, néha a markába fogva a heréimet.

- Isteni az illatod – susogta a bőrömbe. - Olyan kibaszottul tökéletes vagy… - mondta megtört hangon, mert közben elkezdett a combomhoz dörgölőzni. 

Éreztem, hogy már nem kell sok. A szerszámom fel akart robbanni, a lábaim remegtek, minden érzékemet Noah illata, a halk nyögéseinek a hangja, a bőre forrósága töltötte be, túl sok volt, és mégis...mintha egy sziklán álltam volna, vágyva a rég várt repülést, de túl gyáva lennék ahhoz, hogy ugorjak. Mintha valami elrejtve az agyam leghátsóbb zugában megakadályozta volna, hogy megkapjam a kielégülést. Noah vállába kapaszkodtam, aki épp a mellkasom halmozta el csókokkal, és fájdalmasan nyöszörögtem. Azonnal reagált, az arcomra pillantott, aztán a tekintetét az enyémbe fúrta.

- Itt vagyok – mondta lágy hangon, és a forró lehelete a számat cirógatta. A keze továbbra is tökéletes ütemben kényeztetett, egyre több figyelmet szentelve a makk alatti érzékeny pontra. - Érzem, hogy mennyire közel vagy. Elélvezel nekem? Hm?

Ahogy néztük egymást a levegőt kapkodva, a bizsergés egyre erősebb lett a derekam aljából kiindulva. A hangja csodákat tett velem. A következő pillanatban már nem tudtam nyitva tartani a szemem, de ezzel egy időben az ajkaim elnyíltak, és a hátam ívbe feszült. Noah a számra tapadt, és végtelenül hálás voltam neki ezért, mert így talán nem ébresztettem fel a többieket. A nyögéseim elvesztek az ajkai között, és szó nélkül tűrte, ahogy az ujjaim a hátába mélyedtek, valamiféle fogódzkodót keresve. Az orgazmus lehengerlő volt. A szívem ki akart törni a bordáim közül, és percekig olyan volt, mintha az ágy felett lebegnék súlytalanul. Noah a hajamba fúrta az arcát, aztán legördült mellém, és valamennyire érzékeltem, ahogy gyengéd mozdulatokkal elkezdte letörölgetni a hasam valamivel. 

Aztán lassan felszállt a rózsaszín köd, és újra az ágyon feküdtem, éreztem az elnehezült végtagjaimat, és azt, hogy mennyire melegem van. Mit tettünk? Mi lesz ezután? Annyi minden járt a fejemben. A gondolatok össze vissza cikáztak, és sikertelenül próbáltam őket a helyükre tenni. De egy dologban teljesen biztos voltam: egy pillanatát sem bántam az elmúlt, nagyjából fél órának.