Sziasztok! Ebben a részben ígérem, már előrébb jutunk egy lépést ;)
12.
- Nem akarom, hogy januárban visszamenj turnézni – ölelt meg Danni olyan szorosan, hogy alig kaptam levegőt.
Az elmúlt hetek túl jók voltak. Olyan, mintha még mindig gyerekek lennénk. Az biztos, hogy a legjobb dolog, amit tehettem a szünetben az, hogy segítettem Danielle-nek új lakásba költözni. Túl sok szarság borult rám az elmúlt időszakban, és az éjszakába nyúló IKEA bútor összeszerelések, a régi fényképalbumaink átlapozása, a csipkelődések, a fagyizások mind jót tettek nekem. Egy polcot szereltünk fel a falra, amire majd családi képek kerülnek ki.
- Chris bármikor átjön segíteni, csak szólnod kell neki – simítottam ki egy tincset az arcából, miközben az enyémhez nagyon hasonló zöldesszürke szempárba néztem.
- Chrisnek már menyasszonya van. Nem kérhetem meg, hogy aludjon itt, és éjjelig filmezzünk, miközben popcornt vagy fagyit zabálunk – felelte Danni elszomorodva. - És amúgy is… mindig te voltál a kedvenc bátyám, de ezt senkinek ne áruld el – tömött a szájába egy marék gumicukrot.
- Nem fogom – válaszoltam nevetve. Visszafordultam a fal felé, és kifúrtam az utolsó lyukat, amire szükségünk volt.
- És… milyen Maya nélkül? - kérdezte váratlanul, amikor letettem a fúrót. Felé fordultam, és biztosan az arcomra volt írva, hogy meglepett a hirtelen témaváltás. Védekezőn felemelte a kezét, és kaptam az alkalmon, hogy lopjak tőle egy gumicukrot. - Amikor hazajöttél, azt kérted, hogy térjünk rá vissza később. Eltelt két hónap, szóval…
Felemeltem a polcot, és a megfelelő helyre illesztettem.
- Megtennéd, hogy tartod, amíg becsavarozom?
Danni átvette tőlem a polcot, és máris munkához láttam.
- Az első pár hétben furcsa volt, hogy nincs barátnőm. De mostanra egészen jól megszoktam.
- Szóval az elmúlt időszakban nem is Maya hiányzott, hanem egy random barátnő – jegyezte meg Danielle.
- Őszinte akarok lenni veled. De ettől még nem érzem magam kevésbé szar alaknak – feleltem keserűen. - Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy nem terhes.
- Ez teljesen normális, nem voltatok egymásnak valók. Mellesleg a múltkor azt mondtad, hogy néha felhívtátok egymást azóta. Csak azt szeretném, ha nem felejtenéd el, hogy jól beetetett ezzel a gyerek témával.
Becsavartam a harmadik csavart is, és közben Danni szavain gondolkodtam.
- Nem tudhatta, hogy mi a helyzet, amíg meg nem csinálta a tesztet.
Danielle felhorkant.
- Persze, a gyógyszert is véletlenül felejtette el szedni hetekig. Nick, ha már őszinték vagyunk egymással… Maya megpróbált az ősrégi „várandós vagyok a gyerekeddel” dologgal átverni, amikor érezte, hogy kezdenek köztetek félrecsúszni a dolgok. Ezen nincs mit szépíteni.
Talán egy picit erősebben rángattam meg a polcot, hogy megtudjam, jól tart-e. Aztán elkezdtem összepakolni a szerszámokat.
- Maya bepróbálkozott Noah-nál, mielőtt összejött velem – bukott ki belőlem. - A szakítás után mesélte el Jolly úgy, hogy nem volt teljesen józan. Noah persze egy szót sem szólt róla hónapokon keresztül – ha akartam, sem tudtam volna palástolni a csalódottságot a hangomban. A testvérem felé fordultam, - Szép kis barátaim vannak, mondhatom.
Danielle vett egy nagy levegőt.
- Éreztem, hogy valami gond van azzal a csajjal – csóválta a fejét dühösen. - De megtiltom, hogy miatta összevessz a barátaiddal. Nem ér annyit, hallod, amit mondok? - szorította meg a karom erősen.
- Nyugi, Danni, rendbe tudom tenni magamban ezeket a dolgokat – fogtam meg a kezét, és kicsit el is mosolyodtam. - Szükségem volt egy kis távolságra a többiektől. Szükségem volt a veled együtt töltött időre.
Tényleg, hatalmas előrelépés volt, hogy nem kellett minden nap, minden órában azon törni a fejem, hogy igazából mit érzek Noah iránt. Danielle elterelte a figyelmem, közös programokat csináltunk, vagy csak jól éreztük magunkat egymás társaságában. Persze, aztán jött az este, és az elalvás előtti percek, amikor az agyam egyszerűen nem tudott kikapcsolni, és elkezdte elém vetíteni a közös emlékeket a legjobb barátommal. Egy csodás mosoly, egy hosszan elhúzódó érintés, a közelsége, az illata… És a fantáziáim irányítása néha kicsúszott a kezemből. Egy kicsit megint elszégyelltem magam, ha eszembe jutott, hogy mit műveltem egyik este, amikor Danni elment szórakozni a barátaival, és egyedül voltam a lakásban.
Noah kezdeményezte a csoportos hívást, mert volt néhány téma, amin át kellett rágnunk magunkat, miközben készültünk az év eleji Európa turnénkra. Az egész beszélgetés halál unalmasnak ígérkezett, ezért már előre bekészítettem magamnak egy nagy bögre kávét, kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és ha muszáj volt, én is hozzáfűztem a gondolataimat az adott témához. A szervezkedés, intézkedés nem volt az én világom, csak azt vártam, hogy újra játszhassak a srácokkal a színpadon. Egy darabig minden a megszokott kerékvágásban történt: Noah elmondta a dolgokat, és várta a véleményünket. Vagy éppen felvetett valamit, amivel kapcsolatban döntést kellett hoznia, és a segítségünket várta. Éppen a színpadi fények bérléséről volt szó, és Jolly beszélt, amikor valami megakasztotta a megbeszélést.
- Ahh, basszus! - nyögött fel Noah, és a karom végig libabőrös lett a hangjától. - Jesse, esküszöm, kinyírlak, ha itt végeztem! - tette hozzá pár másodperccel később. - Jesse úgy döntött, vicces tarkón lőni vízipisztollyal, miközben beszélgetünk – magyarázta nekünk, de hallatszott a hangján, hogy annyira azért nem mérges, és félig már mosolyog.
Onnantól kezdve egész nap nem tudta másra gondolni, csak arra az édes, magas hangra. Talán az este elfogyasztott két sör is közrejátszott abban, hogy már meg sem próbáltam nem Noahra gondolni zuhanyozás közben, amikor a tenyerem végigsimítottam a hasamon, és céltudatosan haladtam egyre lejjebb. Fel tudtam idézni a hangját a zuhany alól, amikor mit sem sejtve rányitottam, és összefűztem a nyögéssel a telefonban, ami bőven elég volt ahhoz, hogy a farkam már azelőtt kemény legyen, hogy hozzányúltam volna. Elkínzottan felnevettem, és az arcom a plafon felé fordítva csóváltam meg a fejem, ahogy a víz végigfolyt a hajamon, a hátamra tapasztva a nedves fürtöket. Ez az egész hihetetlen. Mintha egy tini kisfiú lennék, akinek elég egy icipici kis szikra, hogy lángra lobbanjon. Az ajkamba haraptam, és óvatosan fontam az ujjaim a farkam köré, mert kezdtem azt érezni, hogy ha Noah-ról van szó, nem ismerem pontosan a testem reakcióit. Nem akartam úgy járni, mint a tóparti házban, a fapadlón fekve, a világomról sem tudva. Hagytam, hogy a fantáziám szabadon szárnyaljon, és a végén, amikor kimondtam nevét, rájöttem, hogy ez így tökéletes. Noah – az egész egy édes sóhaj, ami végtelenül könnyen csúszott ki a számon orgazmus közben.
***
- Noah! – ébredtem a saját, kétségbeesett hangomra, és eszeveszettül nyúltam az ágy másik felére, hogy végigtapogassam a hideg matracot. Amikor rájöttem, hogy az egész csak egy buta álom volt, zihálva, fájdalmasan dobogó szívvel ültem az ágy közepén.
A kopogástól összerezzentem, és az arcom a tenyerembe temettem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg felébresztettem a húgomat.
- Nick, bejöhetek? - kérdezte Danni az ajtó túloldaláról. Felemeltem a fejem, hogy válaszolni tudjak. A sötétítőn már átvilágított némi fény, talán már nem is volt olyan korán.
- Igen – feleltem erőtlenül, és láttam, ahogy bedugta az ajtó nyílásán a kócos fejét.
- Minden rendben? - kérdezte álmos szemekkel pislogva rám.
- Igen, gyere be – invitáltam újra, és végre belépett a szobába. Megállt az ágy mellett, maga köré fonta a karjait. Felemeltem egy kicsit a takaró sarkát, és úgy tűnt, csak erre van szüksége, mert azonnal bebújt mellém, és elégedetten sóhajtott fel, amikor sikeresen lenyúlta az egyik párnámat is.
Ki akartam menni cigizni, de meggondoltam magam, mert akármennyire is felzaklatott az az álom, jól esett, hogy már nem vagyok egyedül.
- Egy rossz álom? - fordította felém az arcát. Lefeküdtem én is vele szemben, a vállamra húztam a takarót, és összegömbölyödtem az oldalamon fekve.
- Azt álmodtam, hogy Noah-t elrabolták valami őrült rajongók – vallottam be, mert biztos voltam benne, hogy hallotta, amikor a legjobb barátom nevét kiáltottam.
Danielle az ujjai közé csípte az ajkát, és az elrévedt pillantása miatt úgy tűnt, mintha mondani szeretne valamit, de nem tudja, hogy fogalmazza meg.
- Nick, mióta tart ez az egész? - kérdezte, és ezzel elérte, hogy a pulzusom újra felgyorsuljon.
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, és nyeltem egy nagyot, de a gombóc továbbra is a torkomban maradt. 
Danni felsóhajtott, és fáradtan becsukta a szemét.
- Mindegy mire gondolok. Inkább arra felelj, hogy miért nem látogatod meg, ha hiányzik? Már nem vagy Mayával, nincs senki, akinek meg kell felelned.
És azt hiszem, éppen ez volt a probléma. Eltűnt a védőbástya kettőnk közül, és attól tartottam, hogy már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy valami őrültséget csináljak, ha újra kettesben leszünk Noah-val. Talán ez volt az oka, hogy ellöktem magamtól a turné utolsó napjaiban. Attól féltem, hogy elveszítem őt, pont, mint az álmomban, ami azzal indult, hogy egymást öleljük. Nem láttam az arcát, de éreztem az illatát, a bőre forróságát, és még sosem éreztem magam annyira biztonságban, mint abban a buta álomban. Aztán hirtelen újabb arc nélküli emberek jöttek, és elszakítottak minket egymástól.
Felidéztem magamban azt a napot, amikor Noah úgy döntött, hogy többé nem akar velem élni. Hogy többé nem akar velem együtt munkába indulni, nem akar harcolni azért, hogy melyikünk zuhanyozzon előbb, nem akarja, hogy a szabadnapunkon együtt kortyolgassuk a kávét fáradtan, félig a konyhaasztalra dőlve, nem akarja elalvás előtt együtt hallgatni velem a Contact-ot, nem akar egy ágyban aludni velem, ahol összebújhatunk, hogy spóroljunk a fűtéssel… És nem akarja, hogy reggel mellettem ébredjen.
Éppen vacsorát készítettem kettőnknek, amikor Noah még vizes hajjal kilépett a fürdőből, és pultnak támaszkodva állt meg. Ahogy előre görnyedt, szinte elveszett a fekete pólóban, amit viselt. Éreztem, hogy valami nyomasztja aznap, de azt is tudtam, hogy türelmesnek kell lennem vele, majd úgyis elmondja, ha tudnom kell.
- Megkóstolod? - kérdeztem tőle a paradicsomos tésztaszószra utalva. Amikor bólintott, elővettem egy tiszta kanalat és a szószba merítettem. - Marhahússal finomabb lenne, de nem volt itthon, úgyhogy…
- Nick, beszélnünk kell – vágott közbe Noah, és amikor oldalra pillantottam, láttam, hogy az egész arca elkomorult.
- Oké, de előbb mondd meg, hogy jó lesz-e így – adtam neki oda a kanalat, talán csak azért, hogy húzzam az időt. Noah végre megkóstolta a szószt, aztán megvonta a vállát.
- Azt hiszem… miért tőlem kérdezed egyáltalán? Te sokkal jobban értesz a főzéshez.
- Mert ketten fogjuk megenni, és ha jól sejtem, neked is vannak ízlelőbimbóid – feleltem, és kivettem a kezéből a kanalat, aztán visszafordultam a tűzhely felé, hogy még egy kis fűszert szórjak az ételbe. Noah csak felsóhajtott, aztán leült az asztalhoz, és a telefonját kezdte nyomkodni. Én közben kifőztem a tésztát, aztán a nyitott ablak keretének támaszkodva rágyújtottam egy cigire.
- Rossz kedved van egész nap. Erről szeretnél beszélni? - vágtam bele, amikor úgy éreztem, hogy ha tovább húzom, csak elnyújtom mindkettőnk szenvedését. Noah letette a telefonját, és a cigisdobozom felé nyúlt, hogy ő is kivegyen egy szálat és rágyújtson. Csak akkor szólalt meg, amikor lepöccintette az első adag hamut.
- A hétvégén elköltözöm.
Felnevettem a furcsa érzésen, ami a mellkasomba nyilallt. Noah értetlenül nézett rám a barna szemeivel. A számra fájdalmas mosoly ült ki, és a végtagjaim remegni kezdtek, valószínűleg a sokktól. Pedig az egész nem volt annyira váratlan, mint amilyennek tűnt. Noah már hónapok óta kiadó lakásokat nézett, csak nem avatott be, hogy talált is egyet magának. Az alkarommal az ablakkeretet támasztottam – főleg azért, hogy ne essek térdre a járólapon, és nem azért, hogy lazának próbáljak tűnni –, és a kezemmel, amivel a cigit fogtam, hátratúrtam a hajam a homlokomból. Az sem érdekelt, ha felgyújtom a fürtjeimet. Zsibbadt voltam, kétségbeesett, és végtelenül elkeseredett.
- Hétvégén? És csak most mondod? - nyögtem ki a teljesen értelmetlen kérdéseimet. Noah elköltözik. Noah többé nem fog velem élni.
- Én… csak pár napja derült ki, és te egész héten estig dolgoztál, aztán hullafáradtan beestél az ágyba. Nem volt alkalmunk leülni és megbeszélni.
Többé nem nézhetem, ahogy alszik. Nem hallgathatom a szuszogását.
- Ez elég fontos ahhoz, hogy bármikor leüljünk megbeszélni. Akár éjjel is – motyogtam erőtlenül.
Noah ingerülten eloltotta a cigijét, és most rajta volt a sor, hogy a hajába túrjon, miközben az asztalon könyökölt.
- Ne haragudj… Eddig valahogy… nem tudtam felhozni.
Nem gondoskodhatok róla, ha szüksége van rá… Nem fogom érezni az ágyban az illatát…
- Mindegy. A lényeg, hogy találtál egy jó lakást.
Én is elnyomtam a cigimet, és elléptem az ablak mellől. Bíztam benne, hogy a lábaim megtartanak majd.
- Túlzás, hogy jó – horkant fel Noah. - De végre valami, amit úgy-ahogy magaménak mondhatok majd.
Bólintottam, és a mosolyom végre őszinte volt. Próbáltam minden fájdalmamat a háttérbe szorítani, amit a bejelentése váltott ki.
- Büszke vagyok rád. Sokat dolgoztál azért, hogy meg tudd lépni ezt.
A tűzhelyhez mentem, és megfogtam a tésztát, hogy az asztalra tehessem. Amíg Noah szedett magának, én a hűtőhöz léptem, és kivettem a bort, amit az egyik kedves vendégemtől kaptam elégedettsége jeléül. Nem tűnt egy olcsó fajtának, és már hetek óta megvolt, csak arra várva, hogy valami neves alkalomkor előkerüljön. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és elszámoltam háromig, kezemben az üveggel. Meg tudom csinálni. Noah-nak ez most egy fontos pillanat, nem engedhetem, hogy az önzésem kerüljön előtérbe. Visszamentem hozzá, és öntöttem magunknak a borból, hogy aztán azzal koccintsunk vacsora előtt.
A költözés előtti éjszaka Noah halk szipogására ébredtem. Azt hittem, rosszat álmodott, de aztán szorosan hozzám bújt, és úgy karolt át, mint egy koala. Borzasztó melegünk volt, és valószínűleg egyikük sem aludt egy szemhunyásnyit sem, de még akkor is összekapaszkodva feküdtünk, amikor a hajnal első fényei áttörtek a sötétítő vastag anyagán.
Amikor megalakult a zenekar, ez újabb lehetőséget adott nekünk, hogy több időt töltsünk együtt, még akkor is, ha legtöbbször a srácok is ott voltak velünk. Volt egy rövid időszak az első albumunknál, amikor öten összeköltöztünk egy kis lakásba, ahol nagyjából egymás hegyén hátán éltünk az erősítőkkel, hangszerekkel, meg minden mással, és nyilvánvaló volt, hogy ez nem tartható sokáig. Végül Jolly és Noah úgy döntöttek, hogy Kaliforniába költöznek, és akkor már nem csak néhány utca, hanem államok választottak el minket egymástól.
Pont úgy, mint azon a reggelen, amikor néztem, hogy Danielle visszaalszik mellettem az ágyban. A telefonomért nyúltam. Apa küldött egy képet arról, hogy reggel a mi dalunkat játszotta a rádió, miközben dolgozni ment. Elmosolyodtam, és közben felmerült bennem a kérdés, hogy mit fognak szólni, ha kiderül? Mi lesz, ha a családom megtudja, hogy Noah és köztem talán több van barátságnál? Újra Danni felé pillantottam. Sosem mondtuk ki, de annyit beszélgettünk már róla, hogy képtelenség, hogy ne tudja, mi a helyzet… de ami a legfurább, hogy meg sem lepődött rajta, és teljesen természetesen beszélt róla minden alkalommal. Úgy döntöttem, felesleges ezen rágódnom. Lehet, hogy az egészet csak félreértelmezem. De az biztos, hogy valahogy ki kell derítenem.
Elkezdtem repülőket nézegetni, és úgy döntöttem, nem várok karácsonyig. Vettem egy jegyet arra a gépre, ami két nappal később indult, aztán halkan kimásztam az ágyból, és egy gyors fürdőlátogatás után a konyhába mentem, hogy palacsintát készítsek magunknak reggelire.
***
A Just Pretend szárnyalt, és a zenekarra vonta a figyelmet. Az európai turnénk hetekkel a kezdet előtt teltházas lett, ami azt eredményezte, hogy sok rajongó már nem is jutott jegyhez. Mivel minden jó előre le lett foglalva, így képtelenség volt bővíteni vagy átszervezni a helyszíneket. Ahogy ebéd után egy szombat délutáni kávézásra indultunk Danielle-lel, először két lány állított meg az utcán, hogy fotót csinálhassanak velem, ami eddig igazán csak a koncerteken, fesztiválokon fordult elő, ahol felléptünk. Furcsa volt a helyzet, kicsit feszengtem is, és kezdtem érteni mit élhet át Noah, ahogy egyre növekszik a népszerűségünk. A kávézóban a pincér megkérdezte, hogy melyik zenekarban játszom, mert olyan ismerős vagyok neki. Ő nem kért képet, de megjegyezte, hogy imádja a The Death Of Peace Of Mind-ot, és sok sikert kívánt a továbbiakban. És ez csak egyetlen délután volt a városban.
- Azt hiszem, ehhez lassan hozzá kell szoknod – jegyezte meg Danni mosolyogva, amikor a pincér visszament leadni a rendelésünk.
- Kénytelen leszek – feleltem az ablak felé pillantva. Még csak délután négy múlt, de odakint már szürkület volt. - Tudod, ez az a része, amit kihagynék – néztem rá. - De közben meg olyan jó látni, ahogy örülnek egy képnek.
Danielle bólintott.
- Büszke vagyok rád, eddig nagyon jól csinálod – próbált biztatni. A pincér megérkezett a kikért kávékkal. - És most már elmondod, miért hoztál el ide?
Nevettem, és közben lekanalaztam a cappucinomról a tejhabot.
- Miért ne hívhatnám meg a húgom egy kávéra?
- Otthon is ihattunk volna. Nekem van a legprofibb automata kávégépem.
- Ki akartam mozdulni – vágtam rá. - El akartam veled jönni ide, mert mindig szeretted ezt a helyet, és… és holnap délután elutazom.
Danielle felemelte a fejét, és a füle mögé simított egy sötétbarna, hosszú hajtincset, miközben úgy vigyorgott, mint a vadalma.
- Tudod, hogy imádlak, de ha nem tetted volna meg előbb vagy utóbb, akkor én magam viszlek ki a reptérre, és teszlek föl az első Los Angelesbe tartó járatra.
- Kellett egy kis idő, hogy átgondoljam a dolgokat – néztem rá komolyan. - Kifejezetten jót tett, hogy távol voltam tőlük.
Danielle egyetértően bólintott, aztán kortyolt egyet a kávéjából, és elégedetten felsóhajtott.
- Tőle - javított ki. - Itt még mindig isteni a kávé. És megértelek. Nem olyan régen szakítottál a barátnőddel, akivel majdnem egy évig együtt voltál, teljesen természetes, hogy időre volt szükséged. De az időhúzás most már inkább szenvedésnek tűnik nekem.
- Nem tudom, hogy mit akar – motyogtam magam elé, miközben a szalvéta csücskét hajtogattam. - Az is lehet, hogy egy-két nap után visszajövök.
- Persze, hogy nem tudod, talán ő sem tudja még, mert ugyanannyira össze van zavarodva, mint te. De nem – csóválta meg a fejét Danni nevetve. - Nem úgy ismerem Noah-t, mint aki ki fog tenni az utcára. És amúgy is… egészen felháborító lenne azok után, hogy három évig megosztottad vele a lakásod.
- Nem tudjuk, hogy alakulnak a dolgok…
- Nick, figyelsz te rám? Amióta ismerem, Noah folyton a társaságod keresi. Úgy néz rád, mintha te lennél a megváltó. És valljuk be, valamennyire éppen az voltál, amikor a legnagyobb szüksége volt egy megváltóra.
- Téged nem zavar? - csúszott ki a számon, mert nem értettem.
- Micsoda?
Felnyögtem, és egy nagy sóhajjal közelebb hajoltam a testvéremhez az asztal felett, hogy senki ne halljon minket.
- Hogy a legjobb barátomról van szó. Hogy… hogy ő egy… férfi – suttogtam az összeszorított fogaim között.
- Arra utalsz, hogy miért nem borultam ki, hogy biszexuális vagy? - kérdezett vissza Danielle, és a nagy, szürkészöld szemeivel az enyémekbe mélyedt. Én meg csak pislogtam, és lenéztem az asztal lapjára. - Mert attól még ugyanúgy te vagy az én Nicky-m. Tudtál róla?
Felnéztem rá, és megcsóváltam a fejem, egy elég határozott nemmel.
- Sosem érdekelt egy pasi sem.
- Őt kivéve.
- Őt kivéve. De nem is tudom, mikor kezdődött. Mutathatok valamit? - kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve. - Tudnom kell, hogy az egészet csak én képzelem-e be.
Amikor Danielle bólintott, a kabátom zsebébe nyúltam, és kivettem belőle azt a polaroid fotót, amit egész délelőtt nézegettem, hátha meg tudom fejteni. A képet Anne-nel, az exemmel, és a háttérben egy szomorú Noah-val, aki pont úgy nézett ki, mint akinek összetörték a szívét. A húgom elé toltam a képet, és izgatottan vártam, mi a véleménye.
- Noah szívből gyűlölte Anne-t, és sosem mondta el, mi ennek az oka. Felmerült bennem az a lehetőség, hogy magának akarta a lányt, de… egyszerűen nem hiszem. Az ösztöneim nem ezt súgják.
Danielle egy darabig elgondolkodva nézegette, aztán visszacsúsztatta elém a képet. Egy félmosoly ült ki az ajkára.
- Ha csak a egy kis részét érzi annak, amit akkor, amikor a kép készült, sosem fog visszaengedni maga mellől Virginiába.
1 megjegyzés:
Szia!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a részt is olvashattam!
Megjegyzés küldése