From the Grey - 16.

Sziasztok! Végre itt a folytatás :)

16.

Éppen a cigizésből tértem vissza Karácsony első napjának délutánján, és csöndesen visszaosontam Noah-hoz a stúdióba. Láttam, hogy nagyon koncentrál valamire, ezért hangtalanul lehuppantam a kanapéra, mert nem akartam zavarni. A fél napot ott töltöttük, beszélgettünk, zenét írtunk, és csókolóztunk… aztán még többet csókolóztunk. Megtehettem azt, amire már olyan régen vágytam, és még sosem éreztem magam ennyire szabadnak. Hozzáérhettem, elmondhattam neki, hogy milyen csodálatos, a nyakába vagy a hajába fúrhattam az orrom, érezhettem az ajkait. Mintha akkor szabadultam volna egy kalitkából, és a határ a csillagos ég lenne. Az egész éjszakát végigbeszéltük, csak amikor megjelentek a hajnal első fényei, akkor aludtunk el egymást ölelve, Jolly ágyában. Noah végre beszélt az érzéseiről, és hogy úgy érzi, újra szüksége lesz a terápiára a rá nehezedő nyomás miatt, én pedig biztosítottam róla, hogy támogatom az ötletet, és megkértem rá, hogy nekem is mondjon el mindent, ami bántja, mert talán nem vagyok szakértő, de tudni akarom, mi zajlik le benne, hogy segíthessek a magam módján. Még mindig annyi témánk volt, amiről beszélnünk kellett, de úgy éreztem, hogy ez tökéletes kezdésnek. 

Noah átfordult a másik monitorjához, hogy hangsávokat illesszen össze, én pedig néztem a profilját a szemébe lógó barna tincseivel, a tökéletes orrával, és hirtelen megértettem egy fontos dolgot. Észrevette, hogy figyelem, és elmosolyodott, de valószínűleg láthatta az arcomra kiülő viharos érzelmeket, mert levette a fejhallgatóját, és teljesen felém fordult a székkel.

- Nick, mi a baj? - kérdezte aggódva, miközben előre dőlt, és a könyökét a térdére támasztotta.

Elrévedve megcsóváltam a fejem, olyan hevesen, hogy a tincseim az arcomba csapódtak.

- Csak rájöttem, hogy mennyire hülye voltam.

- Ezt kifejtenéd? - döntötte oldalra a fejét teljesen összezavarodva.

Hátrasimítottam a hajam, és vettem egy mély levegőt.

- Tegnap neked rontottam egy kérdéssel, amire tudnom kellett volna a választ. Hogy lehetek ilyen érzéketlen barom? - csóváltam továbbra is a fejem.

- Sem érzéketlen, sem barom nem vagy – jelentette ki Noah ellentmondást nem tűrően. - Elmondanád végre, miért hordasz össze ennyi hülyeséget?

- Mert tudnom kellett volna! - feleltem frusztráltan. - Nem esett le, hogy Andrew és anyád miatt nem meséltél arról, hogy mit csinált Maya.

Noah arcára fájdalmas kifejezés ült ki, és azonnal lesütötte a pillantását. Nem tagadta az állításom, de láttam rajta, hogy beszélni sem akar róla. A vízéért nyúlt, és megitatta a maradékot az üvegből, aztán csak nézett maga elé. Meglepődtem, amikor mégis megszólalt.

- Beszélnünk kell erről? - kérdezte óvatosan, felém pillantva. Lerakta a flakont, aztán a homlokához nyúlt, és hátrasöpört egy hajtincset.

Felálltam a helyemről, odasétáltam hozzá, és beléptem a lábai közé. Magamhoz húztam a fejét, és a karjai szinte maguktól mozdultak, hogy ő is megölelhessen. 

- Nem kell beszélnünk erről, ha nem akarsz – adtam egy puszit a fejére. - Semmit nem kell csinálnunk, amihez nincs kedved.

- De úgy érzem, fontos neked… tudni akarod, hogy mi jár a fejemben.

- Mert segíteni akarok. És ha ezzel rontok a helyzeten, akkor semmi értelme.

Noah belemarkolt a pólómba, aztán felnézett rám az őzike szemeivel, amitől azonnal remegni kezdtek a lábaim.

- Féltem, hogy elveszítelek. Féltem, hogy megutálsz. Féltem, hogy azt mondod majd, hogy hazudok.

Pontosan ez történt akkor is, amikor Noah elmondta az anyjának, hogy Andrew közeledni akart felé. A barátnője kiskorú fia felé. Akkoriban sokat gondolkodtam azon, hogy Noah valaha megszűnt-e szeretni az anyját. A nő annyiféleképpen kínozta, bántotta őt, hogy bárki megértette volna, ha elhidegül tőle. De tudtam jól, hogy ha így lett volna, Noah-t nem bántotta volna annyira, ahogy az anyja reagált az esetre. Egy gyerek végső elkeseredésében megpróbált az anyjához kapcsolódni azzal, hogy hozzá fordult segítséget kérni. Kinyújtotta felé a karjait, és mit kapott cserébe? Gyűlöletet, fájdalmat, és sebhelyeket.

***

- Noah, szeretnék én is lezuhanyozni! - kopogtam be a közös fürdőszobánk ajtaján, kezemben a váltás ruhákkal. Noah nagyjából egy hete lakott velem a kis lakrészben a tetkó szalon fölött, és még szoknom kellett, hogy miután néhány hónapja kiszabadultam otthonról a testvéreim közül, újra van lakótársam. Hiába, a kényelmet könnyebb volt megszokni, mint visszaszokni ahhoz, hogy a fürdőn osztozkodnom kellett. Kivettem a telefonom a zsebemből, és az órára pillantva egy sóhajjal konstatáltam, hogy el fogok késni, ha nem sietek jobban. Újra dörömböltem az ajtón, és mivel megint nem jártam sikerrel, a kilincsért nyúltam, hátha nem zárta be az ajtót. Diadalittas mosollyal nyitottam be a fürdőbe, és a pára azonnal arcon csapott, teljesen bepárásítva a szemüvegem. Csak reménykedhettem, hogy még nekem is maradt meleg víz. Pár napja finoman megemlítettem neki, hogy a vízszámlát majd nekünk kell kifizetni, mire elpirulva kért bocsánatot, és egészen eddig három perc alatt letudta a zuhanyozást. Levettem a használhatatlanná vált szemüvegem, és a zuhanyzóhoz léptem. Noah hátrahajtotta a fejét, és éppen a sampont mosta ki a hajából csukott szemekkel. Az ujjai a fejbőrét masszírozták, aztán lassan végigcsúsztak a selymes fürtökön, és elölről kezdte a folyamatot. Teljesen máshol járt, és nem tudtam őt hibáztatni ezért. Túl fiatal volt még, és máris annyi szarság történt vele, mint más emberrel egy egész élet alatt. Idő kellett neki, hogy mindazt fel tudja dolgozni. Napközben úgy tűnt, hogy jól van, és tökéletesen kezeli az elszakadást az egész családtól, de amikor azt hitte, hogy nem figyelem, egyszerűen csak meredt maga elé hosszú percekig. A tiszta ruháimat leraktam a pultra, aztán vettem egy mély sóhajt, felemeltem a kezem, és bekopogtam az üvegen. Összerezzent és felém kapta a fejét.

- Már itthon vagy? - szólalt meg, és közben elzárta a vizet.

- Találkozom Melissával – feleltem neki, de nem tettem hozzá, hogy előző este megbeszéltük, hogy hamarabb jövök haza. Nem figyelt rám mostanában, de tudtam, hogy attól még fontos vagyok neki, és jobban lesz, ha türelmes vagyok vele.

Noah kinyitotta a fürdőkabin ajtaját, és elmosolyodott. A haja a nyakára tapadt, a szempilláin vízcseppek táncoltak, az arca pedig kipirult a forró víz alatt. A szárító felé nyúlt, és levette a törölközőjét, aztán a dereka köré tekerte, és leült a lehajtott WC-fedélre.

Vetkőzni kezdtem, a ruháimat a vizes földre dobáltam. Egy hajgumi segítségével összefogtam a hajam a fejem tetején, aztán a zuhanykabinba léptem. Két perc alatt végeztem, és Noah mindvégig türelmesen várt rám.

- Dugni fogtok? - kérdezte, amikor törölközni kezdtem. Zavartan felé kaptam a fejem, mert azelőtt nem beszéltünk erről ilyen nyíltan.

- Nem tudom… lehet – vontam meg a vállam, és közben magamra rángattam a bokszerem.

- Szeretnéd? - nézett fel rám érdeklődön, a szája sarka még mindig felfelé görbült. Biztos vagyok benne, hogy élvezte, hogy zavarba hozhat. Láttam a sötét szemei csillogásán.

A törölközőmmel kicsit a vállára csaptam, és nevetve megcsóváltam a fejem.

- Melissa és én is sokat dolgozunk a szalonban, ránk férne egy kis kikapcsolódás.

- Szóval dugni fogtok – jelentette ki Noah diadalittasan.

Megforgattam a szemem, és a pillantásom véletlenül Noah combjára siklott. A fehér törölköző pereménél, és a világos bőrén jól kivehetőek voltak a vékony, rózsaszín csíkok. A mosoly azonnal eltűnt az arcomról, mert az unokatestvérem jutott eszembe, aki két éve megpróbálta elvenni a saját életét egy pengével. Addig néztem a kis sebhelyeket, amíg Noah lejjebb húzta a törölközőt, és eltakarta őket. A tekintetünk összefonódott, és mindkettőnké ijedtséget tükrözött, de valószínűleg két különböző okból. 

- Nem mostaniak – mondta halkan, és elkapta a pillantását.

Rezignáltan elfordultam, a mosdóhoz léptem, és fogkrémet nyomtam a fogkefémre. Miközben fogat mostam, gondolatban egész máshol jártam. Próbáltam kitalálni, hogyan kéne reagálnom erre. Mit kéne tennem vagy mondanom, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő? Vagyok elég jó ahhoz, hogy megmentsem őt a démonjaitól? Vagy az egész csak önámítás, és bárki többet segíthetne rajta, mint amit én tudok?

Vékony karok fonódtak a testem köré hátulról, és éreztem a homlokát a vállamon, a forró bőrét a hátamon. Kiöblítettem a számat, és a szívem fölé simított kezére raktam az enyémet.

- Fontos vagy nekem – suttogtam a tükör felé. - Kérlek, ezt sose felejtsd el. Ha beszélgetni akarsz, itt vagyok.

Noah felemelte a fejét, és a tükörben újra összetalálkozott a pillantásunk.

- Te is fontos vagy nekem, ezért ígérem, nem csinálok hülyeséget.

Lehunytam a szemem, és megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt. Hittem neki. Nem értettem teljesen a motivációit, de elhittem, hogy nem akar bántani. És biztos voltam abban, hogy tudja, azzal bántana a legjobban, ha feladná.

- Gyerünk, nem késhetsz el a randidról – szólt rám, és viccelődve a derekamba csípett, aztán hátrált néhány lépést. - Érezd jól magad, tényleg rád fér.

- Hétvégén elmegyünk együtt abba a házibuliba, amit Vincent említett, oké? - fordultam felé, és a többi ruhámért nyúltam, hogy magamra húzzam őket. Befújtam magam dezodorral, és a kontyom is megigazítottam kicsit.

- Benne vagyok – egyezett bele, miközben a haját fésülte.

Felemeltem a parfümöm, de Noah rosszalló pillantására megtorpantam.

- Miért akarnád elfedni a természetes illatod? - kérdezte, aztán kiment a szobába, hogy ő is tiszta ruhákat keressen magának. A parfümös üvegre pillantottam, amit az első fizetésemből vettem, aztán megvontam a vállam, és visszaraktam a helyére.

***

- Niiicky, megnézed, amit tegnap rajzoltam? - szaladt hozzám a kisebbik húgom, amikor beléptem a konyhába. Anyu a vacsorát csinálta, és örült neki, hogy ott volt valaki, aki addig Adeline-nal foglalkozik. Felvettem őt, és közben anyához léptem, hogy egy üdvözlő puszit adjak az arcára.

Anya elmosolyodott, és tovább szeletelte a húst.

- Persze, hogy megnézem – fordultam a húgom felé, aki addigra már kihajtogatta a papírt a pálcikaemberkékkel.

- A családunkat kellett lerajzolni – magyarázta Adeline, és könnyen felismertem Chris motoros pólóját, Danielle bájos babaarcát, az én hosszú fürtjeimet… és ott állt mellettem Noah is a barna szemeivel és halvány szeplőivel, ahogy egymás kezét fogtuk. - Noah is a bátyám, ugye? - kérdezte Adeline.

Noah az utóbbi két évben, amióta elválaszthatatlan barátok lettünk, nagyon sok időt töltött a családunk házában. Mindig sokkal szívesebben volt velünk, mint otthon, és hamar beilleszkedett közénk. Teljesen érthető volt, hogy a húgom összezavarodott. Elmosolyodtam, és összekócoltam a haját.

- Nem vér szerint, de úgy szeret téged, mintha a húga lennél – feleltem neki, aztán letettem a földre. Adeline egy kis ideig emésztgette a hallottakat, de aztán úgy tűnt, elégedett a válasszal, és visszaszaladt a szobájába.

- Tegnap lefekvés előtt azt kérdezgette, hogy Noah is veled jön-e – mondta anya felém pillantva. - Azt mondta, hogy Noah haja annyira puha, és olyan jó illata van mindig. Azt hiszem, kicsit szerelmes.

Összevontam a szemöldököm.

- Szerelmes belé, és azt hiszi, hogy a testvére? Ez elég beteg.

Anya hangosan felnevetett, és kicsit az oldalamba bökte a könyökét.

- Négy éves, Nicky. Te emlékszel, hogy kibe voltál szerelmes az ő korában?

- Nem hiszem, hogy tudni akarom – húztam el a számat, amire anya újra hangosan felnevetett. - Segítsek valamit? - kérdeztem a pultra pillantva.

- Egy kis sót raknál még rá, kérlek?

Bólintottam, aztán megsóztam a csirkecombokat. 

- Kate szerzett egy nagy doboz csirkehúst leértékelve – magyarázta anya vidáman. - Két nap múlva lejárnak, de kit érdekel? Ezek itt ma este el fognak fogyni.

Az ajkamba haraptam, mert hirtelen letaglózott a bűntudat. 

- Ne haragudj, hogy nem hoztam pénz haza – mondtam anyának legörbült szájjal, de ő rögtön megcsóválta a fejét.

- Ne hülyéskedj, Nicky. Már nem élsz velünk, és neked is enned kell, meg fizetni a számlákat. Nem beszélve arról, hogy már Noah is veled lakik.

- Noah-éknak több koncertjük is lesz tavasszal, és be tudok segíteni neked. Akkor kicsit jobban tudunk majd osztozkodni a költségeken.

Anya felnézett rám és elmosolyodott.

- Hidd el, jól elvagyunk. Talán nem költünk luxus cikkekre, de enni és új cipőre a lányoknak mindig akad. Chris is dolgozik már, a motorszalonban jól megfizetik. Inkább mesélj arról, hogy hogy van Noah? Minden nap gondolok rá.

A kérdés kicsit letaglózott két nappal azután, hogy felfedeztem a barátom testén az önbántás nyomait. Ugyanakkor tudtam, hogy anya tanult pszichológiát a szociális gondozó tanfolyamon, amit néhány éve végzett el, így tökéletesnek tűnt, hogy tanácsot kérhessek tőle.

- Noah, ő… még kicsit nem önmaga. Mintha… - próbáltam megtalálni a tökéletes szavakat – mintha egy másik világban létezne, amióta összeköltöztünk.

Anya betette a sütőbe a húst, és a teljes figyelmét felém irányította, ahogy a pultnak dőlt.

- Időre van szüksége.

- Tudom, csak… - idegesen hátrasimítottam a hajam az arcomból. - Látszólag nagyon jól viseli, és még nem akar beszélni róla, amit teljesen megértek. Hihetetlenül kiváltságosnak érzem magam már azért, hogy elmondta, mi történt, mielőtt eljött onnan.

- Csak? - sürgetett anya kíváncsian.

- A héten észrevettem, hogy sebek vannak a combján. Ő vágta meg magát, de mondta, hogy már régebben történt, amit elhiszek neki, hiszen nincsenek friss hegek. De ettől függetlenül bepánikoltam – vallottam be lehajtott fejjel. Anya nyugtatóan a vállamra simította a kezét, és kicsit megszorított.

- Azt a nőt, aki a világra hozta, még enyhe túlzással sem lenne szabad édesanyának szólítani – motyogta nekem olyan dühösen, ami ledöbbentett elsőre. Sosem nyilatkozott ennyi undorral a hangjában senkiről. - Rosszabb, mint maga az ördög. De van valami, amit figyelemben kell tartanod, Nick. Noah legbelül még mindig szereti őt, akármit mond neked.

- Ez hogy kapcsolódik a hegekhez? - néztem rá értetlenül.

- Egyszer beszéltem egy pszichiáterrel, aki éppen akkor jött ki egy hét éves gyerektől, aki azért került otthonba, mert az anyja szándékosan eltörte a kislány karját. Sírt szegénykém, a hideg földön vergődött a gipszével, az ápolóknak be kellett nyugtatózniuk. Azért csinálta az egész cirkuszt, mert haza akart menni. Azt mondta, hogy hiányzik neki az édesanyja. Nem értettem, hogy a félelem, amit magában hordozott a nő felé, miért nem írta felül ezt a vágyódást. A pszichiáter egy udvarias, idős bácsi volt sok tapasztalattal a háta mögött, mindig kedvesen csillogott a szeme, ezért odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy a kislány miért nem akar maradni. Tudod, mit felelt? - A költői kérdésre csak megcsóváltam a fejem, és lélegzetvisszafojtva vártam a választ. - Amikor egy anya nem szereti a gyermekét, és erre a gyermek rájön, nem kezdi el utálni az anyját. Abban a pillanatban saját magát kezdi szívből gyűlölni.

Hosszú percekig, összeszorult torokkal emésztgettem a hallottakat. Közben visszajött Amy, és könyörgött, hogy építsek vele legóvárat, aztán hamarosan Danni is hazaért az iskolából, így többet nem beszéltünk anyával Noah-ról. Utána még hetekig mániákusan figyeltem Noah-t, de mivel a hegek még jobban elhalványultak, egy kicsit sikerült elengednem a dolgot. Egészen addig a pillanatig, amíg az anyja újra megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot.

***

- Szeretlek.

Sosem volt ennyire könnyű kimondani ezt valakinek, akit a páromnak tekintettem. Még csak félelem sem volt bennem, hogy mit fog szólni, mert ha azt mondja, ki nem állhat, akkor is azt akarnám, hogy tudja, én mit érzek. Magától értetődő volt, és már régebben is mondtuk egymásnak, de egy kicsit most más értelemmel is bírt ez a szó. Benne volt, hogy büszke vagyok rá, csodálom őt azért, aki, vele akarok lenni, vágyom rá, és vele lett értelme az életemnek. A másik felem, a lelki társam, és már a szeretőm is. 

Noah elmosolyodott a székében ülve. Eszméletlenül szexi volt, még a kapucnis pulóverében is, kócos hajjal, bő melegítőben. Annyira sokan akarták őt, amikor fent állt a színpadon. És nehéz volt elhinni, hogy az enyém.  

Noah mozdult, és én is előre dőltem a kanapén, de abban a pillanatban megszólalt a régi mobilja, amibe átrakta a SIM-kártyáját, megtörve a kellemes csöndet. Egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Én visszadőltem a háttámlához, Noah pedig visszahuppant a székére, és felvette a telefont az asztalról.

- Jolly az – mondta, mielőtt fogadta a hívást, és kihangosította.

- Sziasztok! Matt épp most magyarázta el, hogy mi történt, amíg én a gépen ültem – mondta felerősödött svéd akcentussal. Nem tudtam, miért, talán a skandináv levegő miatt, vagy azért, mert már fél napja a családjával volt. - Ez nagyon beteg, srácok.

- Már kitaláltuk a megoldást, biztos láttad a zenekar közösségi médiáján – felelte Noah, és a hangja határozottnak, nyugodtnak tűnt. Tudtam, hogy zavarja ez az egész, de nagyon jól kezelte.

- Igen, és olvasgattam a kommenteket is. Végre mindenki kezd lenyugodni. De hé, Noah… nem irigyellek, ha egyszer összejössz majd egy csajjal, és komoly lesz a dolog – tette hozzá Jolly kelletlenül nevetgélve.

Összenéztünk Noahval, és próbáltam lenyelni a hirtelen keletkezett gombócot a torkomban. Elkaptam a pillantásom, és a körmöm melletti bőrt kezdtem piszkálgatni. 

- Tudtam, hogy ez lesz, ha egyszer híresek leszünk – válaszolta neki Noah, és még mindig éreztem, hogy engem néz. - Felkészülni lehetetlen rá, de itt vagytok nekem ti, akik mindenben segítetek.

Az optimizmusa nem derített jobb kedvre. Elöntött a kétségbeesés a rám nehezedő nyomás miatt azzal kapcsolatban, hogy nem tudhatják meg mások, mi van közöttünk Noahval, és abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet lenne elmondani egyáltalán a banda tagjainak, akikre a családunkként tekintünk. Hatalmas könnyedség volt, hogy Danielle már tudta, de egyszer a többi családtagomat is be kellene avatni…

Felálltam a kanapéról, magamra kaptam a dzsekim, és leellenőriztem, hogy a zsebemben van-e a gyújtó meg a cigis doboz. Baromira szükségem volt egy szálra, pedig alig húsz perce szívtam el az előzőt. Noah figyelte, ahogy szó nélkül kisétáltam az ajtón. Nem kérdezte, hová megyek, és nem próbált megállítani, amiért hálás voltam. Tovább válaszolgatott Jollynak azzal kapcsoltban, hogy mire jutottunk a stúdióban az elmúlt két napban, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, és utána már nem hallottam őket. De a saját, nyugtalanító gondolataim hangosabbak voltak bárminél a világon.