2016. április 27., szerda

Jégszilánkok - 15.

Sziasztok! Még pont éjfél előtt meg is hoztam az új részt :). Köszönöm az előzőhöz érkezett hozzászólásokat, remélem, most sem hagytok cserben. Jó olvasást!
*********************************************************************************

BELLA

Vacogva léptem be az ajtón, mert odakint rendesen lehűlt a levegő a tavaszi vihar után. Az SMS óta már ezer és ezer variációt átgondoltam, hogy Dominic mit írhatott Thonynak. Talán elárult, talán hiányzik neki, és találkozni akar vele. Egyik lehetőség sem tetszett.
– Hol van? – fordultam Nad felé, aki kinyitotta nekem az ajtót.
– A nappaliban. – Megfogta a karomat, kissé közelebb húzott magához, hogy ne kelljen hangosan beszélnie. – Gondold meg, mit csinálsz, Bella. Ne veszítsd el a fejed.
Bólintottam egy aprót, és az első utam máris Dominichoz vezetett. A kanapén ült törökülésben, kezében a telefonjával, amit azonnal letett maga mellé, mikor észrevette, hogy megérkeztem.
– Szia. Jó volt az estéd? – kérdezte, de a hozzá társuló mosoly abszolút nem volt őszinte.
– Kérem a mobilodat! – tértem azonnal a lényegre, mert túl fáradt voltam a játszadozáshoz.
– Tessék? – nézett rám elborzadva. – Mi bajod van?
– Kérlek, csak add ide – fújtam ki a levegőt, és nyújtottam a kezem.
– Dehogy adom! Hagyj békén! – Azonnal felpattant, de megfogtam a karját, és nem engedtem el.
– Dominic, add ide azt a kibaszott telefont! – Eddig tartott a türelmem, utána már az ujjait próbáltam lefeszegetni róla, hogy végre megkaparintsam. Ekkor lépett be Nad, és szörnyülködve mérte fel a helyzetet.
– Mi a franc ütött belétek?! Az egész ház tőletek zeng! Riley már alszik, legalább rá legyetek tekintettel – osztott ki mindkettőnket fojtott hangon. – Dominic, tudom, hogy írtál Anthonynak, csak azt szeretnénk megtudni, hogy miről.
– Mi közötök hozzá? – kérdezett vissza, majd egy határozott mozdulattal kirántotta a karját a markomból. – Nem ismeritek azt a kifejezést, hogy magánügy? Elmehettek a picsába mindketten! Utállak titeket!
Azzal a lendülettel kitrappolt az erkélyre, én pedig már indultam volna utána, de Nad visszatartott a derekamnál fogva.
– Ne, most hagyd egy kicsit egyedül. Neki is megvannak a saját problémái, nem lett volna szabad így rárontani.
– Tudom – nyögtem lemondóan, majd leültem a kanapéra. – Elbasztam, nagyon elbasztam – suttogtam kétségbeesetten. – Pedig már kezdtem elnyerni a bizalmát, erre tessék.
– Meg fog bocsátani, nem lesz semmi baj.
Nem tudom, hirtelen mi ütött belém, de valamiért elkezdtem zokogni. Az, hogy Oliverrel voltam, bevallottuk egymásnak az érzéseinket, majd ott kellett hagynom, és utána idejöttem veszekedni Dominiccal, aki azt mondta, utál… túl sok volt egy napra. Hirtelen nem láttam a kiutat a problémákból, egyre csak sűrűsödtek, és kezdtem úgy érezni, ha nem történik valami változás a közeljövőben, akkor egyszerűen meg fogok fulladni. Nad néhány pillanatig csodálkozva bámult, majd leült mellém, hogy a karjai közé zárhasson.
– Hé, mi a baj? Mesélj, mi volt Oliverrel? – kérdezte, miközben nyugtatóan simogatta a hátamat.
– Annyira csodálatos volt – szipogtam, majd újra felzokogtam. – Azt mondta… azt mondta, h...hogy szeret.
– Ki gondolta volna? – tette fel a költői kérdést, mikor kicsit csillapodott a sírásom, és a hangjában nevetés bujkált. – Te mit feleltél?
– Azt, hogy én is. – Közben kerestem egy papírzsepit, hogy kifújhassam az orrom. Nad szeretetteljesen hátrasimította a hajam, hogy ne legyen útba, aztán mikor végeztem, újra közel vont magához. – Szeretkeztünk, órákig csak szerettük egymást, és most borzasztóan hiányzik.
– Felkavarta az egész világodat, pont úgy, ahogy Anthony is Dominicét, csak éppen a módszer nem ugyanaz – merengett hangosan Nad. – Szerintem jót tenne neked egy kis friss levegő – intett fejével az erkélyajtó felé, és rögtön értettem a célzást.
Gyorsan megmostam az arcom a fürdőben, majd csatlakoztam Dominichoz, hogy együtt nézhessük az éjszakai város fényeit.
– Köszönöm, hogy segítettél abban, hogy találkozhassak Oliverrel. Nagyon sokat jelent – mondtam neki őszintén, közben reménykedve, hogy nem fog elküldeni a francba.
– Szívesen – válaszolta, de még mindig kerülte a tekintetem.
– Tudod, nagyon rossz ez az egész. Félek Anthonytól. Tartok tőle, hogy bántani fog valakit, akit szeretek. Akár téged is.
– Írt nekem – mondta hirtelen. Meglepődtem a hirtelen témaváltástól, meg úgy egyáltalán, hogy erről szeretne beszélni velem. – Találkozni akar. Tudja, hogy szükségem van rá.
– A fenéket van rá szükséged! – háborodtam fel. – Nehogy elhidd azért, mert ő mondta. Figyelj! – léptem hozzá közelebb. – Egy erős, fiatal, okos fiú vagy. Kissé naiv, és ezt ő totálisan kihasználja. Csak azért kellesz neki, hogy megdughasson. Te is jól tudod. Imád uralkodni az emberek felett, de te ne add meg neki ezt az örömöt.
Dominic elgondolkodott a hallottakon. Tudom, hogy rosszul esett neki, amit mondtam, de talán még nem késő.
– Nem hinném, hogy bárkinek is kellenék rajta kívül – suttogta maga elé meredve, amitől nekem teljesen leesett az állam.
– Mikor néztél utoljára tükörbe, drágám? Tudod mit, nem érdekes, gyere velem! – Megfogtam a kezét, és meg sem álltunk a fürdőszobáig, ahol magunkra zártam az ajtót, hogy senkit ne zavarjunk. A mosdó elé toltam, szemben a kivilágított tükörhöz. – Mesélj, mit látsz?
– Magamat és téged, ahogy a viccemen nevetsz – felelte szarkasztikusan, mire tényleg elmosolyodtam. – Nem tudom, Bella… legszívesebben bebújnék a takaró alá, és ki se jönnék onnan napokig.
– Ezzel nem is lenne gond, ha egy hozzád illő fiúval lennél közben – jegyeztem meg somolyogva, mire végre feltűnt az arcán egy apró, féloldalas mosoly. – Jé, tudtad, hogy elragadó a mosolyod?
– Te most flörtölsz velem? – érdeklődött szemforgatva.
– Vedd, aminek akarod, de úgyis bebizonyítom, hogy szexi vagy és kívánatos… hm, még akkor is, mikor hülyének nézel.
– Egyébként hízelgő, hogy egy idősebb csaj ezt mondja – fordult felém vigyorogva. – Ráadásul az, akinek olyan pasija van, mint neked.
– Hé, el a kezekkel Oliverről! – viccelődtem nevetve, és akkor beugrott egy nagyszerű terv. De előtte még ki kellett valamit derítenem.
– Dominic, figyelj, amikor te és Thony… szóval te élvezed a fájdalmat? – kérdeztem akadozva, mert én magam is zavarba jöttem egy picit. – Szükséged van rá ahhoz, hogy elélvezz? – böktem ki végül, hogy könnyebben megértse, mire gondolok.
Először meglepődött, de aztán úgy látszott, komolyan elgondolkodik.
– Valójában utálom a fájdalmat – vallotta be lehajtott fejjel, elpirulva. Vettem egy megkönnyebbült lélegzetet. Így minden sokkal egyszerűbb lesz.

OLIVER

Másnap reggel jókedvűen tettem-vettem a konyhában, még el is mosogattam magam után, pedig azt általában a gépre szoktam hagyni, de nem volt annyi koszos edényem, hogy érdemes legyen beindítani. Aztán kimentem, és belenéztem a postaládámba. Villanyszámlával, valami szórólappal, és egy vastag borítékkal léptem vissza a lakásba. Természetesen az utolsóval kezdtem, egy késsel azonnal felbontottam, és kiszedtem belőle a rakat papírt. A lemezkiadó küldte. Amikor a nyomtatvány sarkában megláttam a logójukat, már úgy vigyorogtam, mint akinek elment az esze. A mellékelt levél szerint tetszett nekik az anyag, amit küldtünk, és alig várják, hogy felvehessék velünk a kapcsolatot. Utána már csak a lemezt kell rögzíteni, és végre egyenesben vagyunk. Gyorsan dobtam egy üzenetet Lou-nak, mert tudtam, éppen az egyetemen van, majd sorban felhívtam a zenekar tagjait, hogy elújságolhassam nekik a hírt.
A jókedvem egészen délig tartott, amíg anya felhívott telefonon, hogy érdeklődjön, mi a helyzet velem. Már hetek óta bűntudatom volt, el akartam nekik mondani, hogy nagyszülők lesznek, csak nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Minden annyival egyszerűbb lenne, ha együtt lennénk Bellával, de mivel ő házas, ez eléggé megbonyolította a helyzetet.
– Anya, van még valami, amiről tudnotok kell – mondtam, miután meséltem a lemezkiadó leveléről. Hallhatta, hogy elkomolyodtam, és szinte magam előtt láttam az arcát, ahogy lefagy róla a mosoly.
– Valami baj van? – kérdezte feldúltan.
– Nincs baj – nyugtattam meg gyorsan, majd folytattam, mielőtt még elkezd találgatni. – Bella babát vár. A közös gyermekünket.
Megkönnyebbültem, egy hatalmas, mázsás súly gördült le rólam, mikor végre beavattam őt is. Néhány másodperc csönd a vonal túloldalán, majd halk szipogás.
– Oliver, drágám, ez nagyszerű hír! – jelentette ki sírva, de hallottam, hogy közben már nevet. Tud róla, de még nem fogta fel, hogy van néhány igen komoly bökkenő. Például Anthony.
– Igen, tényleg örülök neki, de Bella házas… – mondtam, miután csend lett a vonalban. Nem akartam elrontani a kedvét, de az se lett volna jó, ha gondolatban újra összeboronál minket. Ismerem, tudom, hogy már az járt az eszében, hogy talán a baba érkezése újra összehoz minket. Azzal meg tényleg nem akartam összekavarni, hogy igazából sosem váltunk el. Elég, ha csak a tegnap estére gondoltam, amikor szerelmet vallottunk egymásnak.
– A lényeg, hogy a kicsi egészséges legyen, a többivel ne foglalkozz – jelentette ki határozottan. Bár ennyire egyszerű lenne… – Hányadik hét?
– A tizenharmadik. És jól vannak mindketten.
Anya elhalkult, rögtön tudtam, hogy miért. Éppen gyors fejszámolást végzett, ha nem tévedek.
– Az már több, mint három hónap. Miért nem szólt neked hamarabb?
– Igen, annyi, hiszen akkor voltunk együtt – tereltem a témát naivan, hátha nem faggatózik tovább.
– Te tudtad, ugye?
A számat rágcsáltam eltökélten, és próbáltam valamit kitalálni, hogyan magyarázhatnám meg.
– Igen, beszéltem vele, miután megcsinálta a tesztet – vallottam be.
– Akkor szólhattál volna hamarabb is – jegyezte meg rosszallóan, némi csalódással a hangjában.
Tökéletesen igaza volt, csakhogy akkor éppen azt se tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, ráadásul még néhány napig értetlenül álltam a történtek előtt. Megbíztam Bellában, tudtam, hogy ha azt mondja, akkor tényleg csak az enyém lehet a kicsi, de mégis hihetetlen volt, hiszen már évekkel ezelőtt elkönyveltem magamban, hogy nekem sose lesz gyerekem. Végül beláttam, hogy örülök neki, annak ellenére, hogy Bellával nem alkotunk egy párt.
– Igazad van – helyeseltem lemondóan. – Ne haragudj.
– És látszik már a pocakja? – váltott hirtelen témát, kérdése izgatottan csengett.
Elmosolyodtam, felidéztem magamban, ahogy este a hasát simogattam, amikor előttem feküdt teljesen meztelenül… A farkam keményedni kezdett, csupán a csodás emlékek miatt. A fenébe! Éppen anyámmal beszélek – korholtam magam gondolatban.
– Igen, már látszik – sóhajtottam. – Csak akkor, ha testhez simuló felsőt vesz fel, de már kivehető…
– Oliver, ti találkozgattok? – kérdezte anyám összeesküvő hangvétellel. Aha, szóval az előző egy beugrató kérdés volt. Én hülye! Még jó, hogy nem kotyogtam ki, hogy amikor nincs rajta ruha, akkor látszik a legjobban.
– Előfordul – válaszoltam óvatosan, de tudtam, hogy anya már a szemöldökeit húzogatja. Ha sejtené, mennyire jók a megérzései kettőnkkel kapcsolatban… – Barátok maradtunk, tudod jól. Ráadásul ő a zenekar menedzsere. Persze, hogy találkozunk – magyaráztam sokkal magabiztosabban, mikor rájöttem, ebbe nem köthet bele.
– Igazad van, ne haragudj, néha kihagy az agyam – vágta rá elgondolkozva. – Mennem kéne, be kell fejeznem még a főzést.
– Oké, majd beszélünk. Szia anya! – búcsúztam el.
– Puszi drágám! Tudom, hogy jó apa lesz belőled – csicseregte, majd bontotta is a vonalat.
A délutánom gyorsan eltelt, ebéd után pihentem, majd elmentem falat mászni oda, ahová régen elvittem Lou-t is. Sajnos nem volt alkalmas az időjárás ahhoz, hogy kint legyünk, ezért elég sokan beszorultunk az izzadtságszagú, fülledt levegőjű terembe. Végkimerülésig hajtottam magam, végigmentem szinte az összes, komolyabb pályán, és kezdtem azt érezni, hogy már úgy ismerem a mászófalakat, mint a tenyeremet. Mindig tudtam, hogy hová kell lépnem, hol kell kapaszkodnom, hogy a leggyorsabban felérjek, ezért szerettem jobban a természetes sziklákat. A természet mindig tartogat valami váratlant, valami újat, ami izgalmasabbá teszi a mászást. Sosincs két, teljesen egyforma útvonal, folyton változik, átalakul.
A gondolataimból a telefonom csipogása rázott ki. Üzenetek érkeztek a fiókomba, de nem foglalkoztam vele, míg alaposan le nem zuhanyoztam. A hajamon és a derekamon egy-egy törölközővel léptem ki a fürdőből, majd leültem az ágyra. Nem akartam sietni a törölközéssel, jól esett, hogy a nyitott ablakon beáradó tavaszi szellő kissé megdermeszti a vízcseppeket felhevült bőrömön. Megnyitottam az e-mailjeimet, megnéztem az üzeneteket, amit addig kaptam, amíg nem voltam otthon.
Jött néhány vidám sor Lou-tól, nagyon lelkes és bizakodó volt, ezt imádtam benne. A közösségi oldalon is írt néhány csaj, általában arra voltak kíváncsiak, randiznék-e velük. Kaptam olyan kérdést is, hogy mikor veszítettem el a szüzességem. Mi a fene? Ezeket a kompromittáló üzeneteket gyorsan be is zártam, míg végül egy hosszabb maradt, amit el akartam olvasni. Egy lány írta, akinek Michelle a neve.

Kedves Oliver!
Hihetetlen, mi mindenre jók ezek a fránya közösségi oldalak. Tíz percembe sem telt, hogy megtaláljalak, mondjuk előnyből indultam, hiszen tudtam a zenekarod nevét, és még mindig tökéletesen emlékszem a szőke fürtjeidre is, amin megcsillant a Holdsugár… Bocsi, ez elég nyálasra és költőire sikerült, de kissé ittas voltam, mikor találkoztunk. :)
Azt hittem, hogy csak a bódultságom miatt emlékszem úgy rád, mintha valami egészen finom falat lennél, de aztán kerestem rólad képeket… és nem. Kicsit haragszom magamra… hiba volt, hogy csak úgy hagytalak beleveszni a sötétbe, miután néhány óra alatt elmesélted az életed. Az az este egyszerűen tökéletes volt, bár néha a bátyám hortyogása belerondított a képbe, de imádtam hallgatni a hangod, ami egészen elképesztő összhangot alkotott a tenger zúgásával. Tudom, valószínűleg azóta már foglalt vagy, az a lány, akiről szó volt, talán Bella (?), tutira nem hagyhatta ki a lehetőséget, úgyhogy váltsunk is témát.
A következő hónapban lesz egy koncertetek… illetve több is lesz, de az egyiken ott szeretnék lenni, és szerintem nem lesz, aki megállítson (már előre látom, hogy hatalmas rajongótok leszek). :) Utána megihatnánk együtt valamit, ha benne vagy. Szigorúan baráti alapon, természetesen.
Na, mit gondolsz?
Tűkön ülve várom a válaszod. :)

Michelle

Nem tehetek róla, vigyorogva olvastam végig a levelet. Már ott, a szigeten is imádtam a csaj személyiségét, és pontosan tudtam, hogy az ő nyomulását nem kell komolyan venni. Valami azt súgta, hogy mindenkivel így beszél, csak azért, hogy felvillanyozza a másikat. Gyorsan bepötyögtem neki a választ, hogy találkozhatunk, csak mondja meg, hol és mikor. Az én levelem nem sikerül annyira hosszúra és „költőire”.

BELLA

Dominic láthatóan feszengett, és úgy tekintgetett jobbra-balra, mintha bármelyik pillanatban letámadhatná valaki. Először viccesnek találtam, de aztán arra gondoltam, hogy nem ezért hoztam el erre a helyre.
– Hé, nyugalom, úgy nézel ki, mint egy ijedt kiscica – mondtam neki az asztal felett közelebb hajolva. Az ujjaimmal a hajába túrtam, majd kissé összekócoltam a jólfésültségét. Küldtem felé egy bátorító mosolyt, miközben belekortyoltam az ásványvizembe.
– Olyan… furcsa itt mindenki – felelte bizalmatlanul, majd összehúzta magát a széken, mikor egy hupikék hajszínű fiú rákacsintott, ahogy elhaladt mellettünk.
– Akik idejárnak, felvállalják magukat annak, amik. Csak lazíts, és nézz körbe. Ne csak a különcöket vedd észre – tanácsoltam neki.
Éppen egy melegbárban töltöttük a péntek esténket, mert azt akartam, hogy Dominic megismerkedjen másokkal is, akik olyanok, mint ő. Nem csak Anthony van a világon, erre próbáltam rávilágítani, és ebben még a biztonsági őr sem tudott megakadályozni, aki nem akarta beengedni, hiszen még kiskorú. Akkor elővettem a csábos mosolyomat, és addig húztam az agyát, míg végül megnyertem kettőnk kis csatáját.
– Egyáltalán honnan tudsz erről a helyről? – kérdezte, és végre kissé lazított a tartásán.
– Megkérdeztem a testvéremet, ő ajánlotta.
– Kade?
– Igen, ez a neve – vontam vállat.
– A testvéred meleg? – szemei tenyérnyi nagyságúra tágultak a meglepetéstől.
– Nem, már nem meleg. Inkább biszexnek mondanám, de tök mindegy, mert már megtalálta élete értelmét egy lány személyében – magyaráztam.
– Ó – mondta döbbenten. – És Nad?
– Mi van vele? – kaptam fel a fejem.
– Nad és te… volt köztetek valami? – Ez a srác egyszerűen túl jó megfigyelő. Most rajtam volt a sor, hogy feszengjek egy kicsit a széken.
– A legegyszerűbben úgy fogalmaznám meg, hogy barátság extrákkal.
Dominic mindentudóan bólintott, miközben már az újabb kérdésen törte a fejét.
– Ő a testét árulja? És ha igen, akkor Kade foglalkozása is az volt?
Leesett az állam valahová az asztal alá, úgy kellett összekapargatnom.
– Igen. De honnan a fenéből tudsz ennyi mindent? – méregettem gyanúsan.
– Csak figyelek, semmi szuperképesség nem kell hozzá – válaszolta, miközben önelégült mosoly terült szét az arcán. – Ezek szerint téged elég nehéz zavarba hozni – vonta le a következtetést.
– Azért tegnap majdnem sikerült – motyogtam. – Kicsit tartottam attól, hogy BDSM klubba kell mennünk. Na, az valahogy nem az én világom. Még lakkcuccom sincs.
Dominic teljes szívből elnevette magát, a fejét hátrahajtva, gondtalanul. Végre úgy nézett ki, mint egy tizenhét éves tini, nem pedig egy negyvenes, több háborút átélt férfi. Ahogy elnéztem oldalra, a pult felé, megakadt a tekintetem az egyik fiún. Még a vendégek kiszolgálása, illetve koktélkeverés közben is Dominicot nézte teljesen elvarázsolva, vele együtt nevetve. Csak akkor vette magát észre, mikor az egyik munkatársa súgott valamit a fülébe. Kicsit szomorúan elfordult, majd eltűnt, gondolom a raktárban. Édes srácnak tűnt, azon morfondíroztam, hogy Dominicnak vajon tetszene-e.
Hamarosan visszatért, újra italokat szolgált fel, és végre találkozott a pillantásuk. Eközben persze úgy beszéltem tovább, mintha semmit nem vennék észre az egészből, majd éppen arról meséltem, amikor régen beszöktünk egy hasonló helyre Kade-del, és egészen addig nem buktunk le, míg nem rendelt magának egy üveg sört. Dominic felületesen válaszolgatott, miközben a tekintete egyre többet időzött a mogyoróbarna szemek tulajdonosán – feltéve, ha jól láttam a színt messziről.
– Rendelnél nekem egy alkoholmentes koktélt? – kérdeztem tőle váratlanul, mire összerezzent és bocsánatkérően nézett rám.
– Ne haragudj, nem figyeltem – vallotta be bűnbánóan. Csak nehezen tudtam visszafogni a nevetést, de azért csak sikerült.
– Alkoholmentes koktél. A Cranberry Cooler jó lesz. Köszi! – hadartam el neki, mire végre felfogta, és elindult a pult felé. Aztán hátradőltem, és páholyból élveztem az eseményeket. Közben azért imádkoztam magamban, hogy a másik fiúnak legyen esze, és startoljon rá, ha már tálcán kínáltam fel neki. Azt hiszem, sikerült a tervem, mert leálltak beszélgetni, és végül negyed óra múlva kaptam meg az italom, egy hatalmas vigyor kíséretében.
– Nicknek hívják, és tetszik neki, hogy rímel a nevem a becenevére – újságolta Dominic. – Nincs kedved odajönni beszélgetni?
Azt akartam, hogy egyedül legyenek, ezért csak megcsóváltam a fejem.
– Irritál az alkohol szaga a terhesség miatt, úgyhogy ezt most inkább passzolom – feleltem egy kissé kicsavart indokkal. – De te menj nyugodtan, én elvagyok – küldtem felé egy biztató mosolyt. Szerencsére vette a lapot és hallgatott rám.
Azonban nem kellett sokáig egyedül maradnom. Tíz perc sem telt el, mire Anthony besétált a bárba, úgy fordult körbe, mint aki éppen felméri a felhozatalt. Nyeltem egy hatalmasat, és igyekeztem láthatatlanná válni. Vajon nagyon mérges rám, amiért elhoztam tőle Dominicot? Gondolkodás nélkül kaptam elő a telefonom, hogy gyorsan bepötyögjek egy üzenetet.
„Itt van Anthony, azonnal fel kell szívódnod!”
Éppen akkor állt meg az asztalom mellett Thony, mikor a készüléket becsúsztattam a táskámba.
– Kit látnak szemeim? Bella, te mit keresel itt? – kérdezte vigyorogva.
– Találkoztam egy ismerősömmel – feleltem félvállról.
– Egy melegbárban? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan. – Leülhetek?
– Felőlem – válaszoltam flegmán, és igyekeztem még véletlenül sem a pult felé nézni. – És te mit csinálsz itt?
Anthony teljes testével felém fordult, áthajolt az asztalon, miközben lassan, kimérten válaszolt:
– Valaki ellopta a játékszeremet, újat kell találnom helyette. De tudod mit? Te is szórakoztató tudsz lenni, ha olyan kedved van, úgyhogy gyerünk, szórakoztass! Kezdetnek elmesélhetnéd, hogy a kis Dominic hogyan tudott kiszabadulni, miközben én magam kötöztem oda a kibaszott ágyhoz?! – már éppen válaszoltam volna, mikor a számra szorította a mutatóujját. – Ne gyere azzal, hogy magától szabadult ki! Legközelebb majd téged kötözlek oda, és meglátjuk, hogy boldogulsz – szűrte fenyegetően a szavakat a fogai között.
Igen, Anthony meglehetősen mérges volt rám, és ezt nem rejtette véka alá. A számat rágcsáltam, és próbáltam kitalálni, most mi a francot csináljak.

10 megjegyzés:

Unknown írta...

((((Már 24-én is azt gondoltam, hogy már 27 van és nagyon olvasni akartam, aztán rá kellett, hogy jöjjek erre jól rábasztam, mert még mindig csak 24-e van. Bahh..))))

Drága Hdawn!

Majdnem nekikezdtem az arcbőröm lefejtésének a végén. Muszáj minden résznél kiakasztani? Mondjuk muszáj, mert ettől izgalmas és ettől is szeretem, de én annyira türelmetlen vagyok ilyen tekintetben... van egy nagy kérdés a végén Andika meg szopja ki a kisujjából, ha tudni szeretné mi rá a pontos válasz. Aztán meg olyan messze van az a május 2 :'(

Dominiiic. Imádom. Mondjuk kit nem imádok? Thonyt. Bella szüleit. Őket utálom de nagyon, azonbaaaan mindenki másnak bírom a fejét. Drága kis 17 éves aranybogár, erre Thony meg akarja rontani. Az eszem megáll, de nem baj Bella ügyes vagy, jó ez a bár ötlet, az a fiúka meg szimpi akivel leállt dumálni Dominic. Taps. Anthony meg takarodjon Szibériába egy alsónadrágban. Köszi ;)

Annyira érzem, hogy baj lesz. Most túl sok minden jó. Tipikus vihar előtti csend. Bella tud találkozni élete szerelmével, Dominicnak lehet összejön egy normális kapcsolat, a banda csak úgy szárnyal, egyszerűen csak minden kezd klappolni. De ki fog borulni a babakék bili és minden tiszta umh.. maszlag lesz. Összekuszálódnak a szálak és lesz itt sírás-rívás. Aztán a megoldást megint a kisujjamból kell kiszopjam mert tuti nagy csattanóval befejezed, és már érzem, hogy a Caps Lock-hoz előszeretettel nyúlok majd.

A szokásos szöveg: Imádtam, siess a kövivel amennyire csak tudsz! :*(Hülyegyerek ott a dátum) 
Sok-sok puszi! ♡

HDawn írta...

Drága Andi!

Megint sikerült feldobnod a napomat. A kedvencem: "Anthony meg takarodjon Szibériába egy alsónadrágban"--> Teljesen kész vagy te csaj :D
Igazad van, az a bizonyos bili még biztosan ki fog borulni :( Azért remélem, nem utáltok meg érte :D

Köszönöm, hogy írtál, és sok puszi :)

BezTina írta...

Szia!
Eszméletlenül szuper lett!
Egy ideig nem fogom tudni olvasni a részeket...de amint letudom a vizsgákat jövök!
Tovabbi szép napot!

Szua

HDawn írta...

Szia BezTina!

Köszönöm, és sok sikert kívánok a vizsgáidhoz :) Remélem, hallok majd felőled.

Szia!

Nessa Laura Lossёhelin írta...

Kibaszott jó lett, már bocsánat a kifejezésért, és alig várom a folytatást! Imádom Dominicot <3
xx Ness

HDawn írta...

Szia Nessa!
Semmi gond a kifejezéssel, ha ilyen heves érzelmeket váltott ki belőled, az csak jó nekem :) Na, örülök, hogy tetszett a rész, én mondtam, hogy lesz benne sok Dominic ;)
Jó hétvégét, puszi!

DreamyBrook írta...

Anthony (remélem így írják ) most felállsz, és szépenn magadat kiktöd... Hm... Esetleg egy börtönbe. Dominic, te pedig éld szépen azzal a sráccal az életed. C: ❤❤ Bella, te pedig ha már kikötötte magát az állítólagos "férjed" akkor Menj oda Oliverhez és éljetek boldogan együtt és legyeen gyönyörű életetek.

Tudom, jó vicc volt hogy minden így lesz. :c De a remény hal meg utoljára. Szeretettel várom a rész! ❤❤❤ 🐟

HDawn írta...

Szia DreamyBrook!

Köszönöm, hogy írtál :) Nem ígérhetem, hogy hirtelen minden jóra fordul, de alakulnak majd a dolgok.
Puszi és szép hétvégét :)

Domcsi írta...

Szia! Nagyon varom mar az új részt mikor lesz? :)

HDawn írta...

Szia! Köszönöm, hogy írtál és érdeklődsz. Vagy ma éjjel, vagy holnap délelőtt felteszem a részt. Bocsánat a csúszásért, kicsit későn küldtem el azoknak, akik segíteni szoktak javítani. De már úton van :)