Sziasztok! Meghoztam a folytatást :) Jó olvasást hozzá!
3.
Alig múlt hajnali öt, de úgy éreztem, nem tudok tovább várni. Amilyen csöndesen csak lehet, felültem az ágyban, kibújtam a takaró alól, és a táskám felé indultam, hogy felvegyem a még este kikészített ruháimat. Amikor ezt a feladatot sikeresen teljesítettem anélkül, hogy felébresztettem volna Mayát, kiosontam a fürdőbe, hogy egy kicsit felfrissítsem magam az indulás előtt. Vártam, hogy kiléphessek végre a házuk ajtaján, mert az utóbbi két nap úgy éreztem, be vagyok zárva. Az egész őrület már ott elkezdődött, hogy Maya nem bírta a gondolatát sem, hogy nem akarom vele tölteni mind a két hetemet. Ezért már az érkezésemtől kezdve próbált rávenni szép szavakkal, hogy maradjak vele, és amikor így nem járt sikerrel, akkor azzal próbált beetetni, hogy kutya kötelességem lenne vele töltenem minden szabadidőmet. Az egész odáig fajult, hogy előző nap már visszafelé számoltam a perceket a gép indulásáig, és aludni sem tudtam rendesen. Amikor este ágyba bújtunk, Maya sokáig pislogott rám a hosszú pillái alól, aztán a keze a bokszerem alá csúszott, és… úgy éreztem, ha megadom neki azt, amire vágyik, talán békén hagy reggelig. Azért szexeltünk, hogy elhallgattassam a bűntudatkeltő monológjait. Hogy teljen az idő. És ezek a gondolatok nem hagytak aludni.
Egy gyors puszit adtam Maya meztelen vállára, aztán már ott sem voltam.
Amíg a taxira vártam a hajnali, narancsos napfényben, rágyújtottam egy cigire. Remegett a kezem, pedig egyáltalán nem volt hideg. Szerettem volna a fáradtságra fogni, de tudom, hogy a visszafojtott érzelmek kavargása váltotta ki belőlem. Ritkán éreztem, hogy kiabálni akarok, de akkor nagyon szerettem volna.
A reptérről írtam egy üzenetet Noah-nak, hogy körülbelül mikor érkezem. Nem akartam felhívni, mert biztosan aludt, Kaliforniában még csak hajnali öt volt, amikor én már felszálltam az arra tartó reggeli gépre. Sikerült egy órát elszundítanom, mielőtt landoltunk, és egy kis pihenés után kevésbé éreztem kétségbeejtőnek az elmúlt napokat Mayával. Az autókölcsönző felé indultam, és miután átvettem a kocsit, még két óra vezetés várt rám, ezért előtte szereztem egy nagy pohár kávét.
Tíz óra volt, amikor úgy döntöttem út közben, felhívom Noah-t, mert nem válaszolt az üzenetemre.
- Jó reggelt – köszöntem lelkesen, amire egy kis morgás volt a válasz. Mintha egy medvét keltettem volna fel a téli álmából. Elnevettem magam. - Ideje lenne felkelni, hogy elkezd a reggelimet.
- Merre vagy? - kérdezte Noah álmosan.
- Kevesebb, mint egy óra, és ott leszek – feleltem neki. - Tojásrántottát kérek.
- Pff… és mégis miből gondolod, hogy van tojás a hűtőben?
- Láttad már magad, milyen, ha éhes vagy? Biztosan van valami a hűtőben, amit össze tudsz dobni nekem.
Noah hallgatott egy darabig, aztán drámaian felsóhajtott.
- De abban nem vagyok biztos, hogy tudom követni ezt a logikát ilyen korán – vallotta be.
- Oké. Tojásrántottát kérek, ez a lényeg – mondtam tántoríthatatlanul, nevetéssel a hangomban. - És egy kávé is jól fog jönni. Mindkettőnknek.
Noah valami olyasmi hangot hallatott, ami egyetértésnek is tűnhetett. Miközben magas sziklák és örökzöldek között autóztam, hallgattam a szuszogását. Nyolc nap telt el, és máris hiányzott. Nem a legjobb barátokként váltunk el, és úgy tűnt, ez az egész alaposan rányomta a bélyegét az elmúlt hetemre. Szerettem volna, hogy leüljünk beszélgetni. Valahol elvesztettem a fonalat Karinnal kapcsolatban, és alig vártam, hogy fel tudjak zárkózni. Talán nem ő volt a legjobb ember, de ha Noahnak ő kell, akkor én biztosan nem fogok az útjukba állni. Egészen addig rendben leszünk - még kedves is leszek vele -, amíg nem bántja a legjobb barátomat. Biztosítani akartam, hogy támogatom bármiben, és ha kell, bárkivel szembeszállok Karin miatt.
- Noah – sóhajtottam fel, amire egy kis nyöszörgés volt a válasz. Elmosolyodtam. Azt hiszem, félig máris visszaaludt. - Nemsokára találkozunk – mondtam neki halkan, mert már nem is akartam felébreszteni. Szinte magam előtt láttam az álmos szemeit, a kócos haját, a párna nyomát az arcán. Egy ilyen intenzív turné közben mindannyiunkra ráfért néhány hosszú alvás. Kinyomtam a hívást, és a természetet csodálva próbáltam ébren tartani magam a hátralévő időben. A nap hétágra sütött, szinte éreztem, ahogy izzadok még a napszemüveg alatt is.
Amikor megérkeztem a tóparti faházhoz, már majdnem dél volt. Leparkoltam Noah terepjárója mellett, és kivettem a csomagomat a hátsó ülésről. Az első, ami mindig szembetűnő volt, amikor odaértem, a nyugalom és a csönd, na meg a kellemes levegő. Csicseregtek a madarak, kacsák hápogtak a távolban, de semmilyen emberi zaj nem hatolt a menedékbe. Már egy ideje nem találkoztam másik autóval, ahogy jöttem fel a kis úton, és azt hiszem, ez volt az, ami miatt Noah élt-halt ezért a helyért. Néha mindennél többet jelentett, hogy el tudjunk zárkózni a világ elől, főleg neki. Ugyanúgy szüksége volt a csöndre és magányra, mint arra, hogy rajongók ezrei énekeljenek vele. Így működött, így tudott feltöltődni. A kis lépcsőn felmentem a teraszra, és kivettem a pótkulcsot a virágkaspó alól, amivel aztán kinyitottam a bejárati ajtót. A padló nyikorgott a lábam alatt, ahogy beléptem a nappaliba. Próbáltam halkan felosonni az emeletre, de a falépcső nem akart velem együttműködni ebben. Nem baj, úgyis ideje volt felkelnie. Először ledobtam a táskám az üres szobába, aztán óvatosan benyitottam Noah szobájába. A sötétítő még be volt húzva, de a nap így is narancssárgás fénnyel árasztotta el a kis helyiséget. Nem volt túl sok minden bent, csak egy ágy, egy ruhásszekrény, állólámpa, és mellette egy kényelmes, ősi fotel. Noah a hátán feküdt, az egyik hosszú, tetovált karja a feje fölött behajlítva, a másik pedig a meztelen hasán nyugodott. Lassan kinyitotta az egyik szemét, és amikor meggyőződött róla, hogy tényleg én vagyok az, lustán elmosolyodott. Pont úgy nézett ki, ahogy elképzeltem az úton: mint egy álmos kiscica, aki éppen ébredezik. Teljesen száműztem a gondolatot, hogy mennyire ridegek voltunk egymással legutóbb, a lábaim maguktól indultak az ágy felé. Feltérdeltem a matracra, és megpusziltam az arcát, aztán egy kis hezitálás után magamhoz öleltem. Tartottam tőle, hogy el fog magától tolni, vagy csak hagyja magát, mint egy kődarab, de az aggodalmam alaptalan volt. A karjait körém fonta, én meg fejjel előre ráestem a párnájára a válla és a nyaka között. A bőre még forró volt az alvástól, a tusfürdője keveredett a saját illatával és egy kis izzadtsággal. Minden, amit ismerek, minden, amit szeretek… otthon illata volt. 
- Hiányoztál.
- Te is nekem.
- Csinálok neked reggelit.
- Nem ellenkezem – dünnyögtem neki, de még mindig nem engedett.
Kicsit oldalra fordultam, hogy kapjak levegőt, és akkor pillantottam meg az elnyomott csikkeket a hamusban.
- Füveztél? - kérdeztem tőle, de amennyire csak lehet, próbáltam nem számonkérő lenni. Noahnak voltak már problémái a fűvel, és jobban szerettem, ha van vele valaki, amikor rágyújt, hogy figyelmeztesse a mértékletességre. Persze, ezt neki sosem vallottam volna be.
- Este… talán… egy kicsit – mondta bűnbánóan. - Unatkoztam. Aztán felhívtam Jesse-t, és beszéltünk vagy három órát.
- Engem is hívhatsz, ha unatkozol.
- Nem akartam elrontani az estéd Mayával.
Örültem, hogy nem látja az arcom. Biztos vagyok benne, hogy egy rezdülésemből meg tudta volna állapítani, hogy valami nem oké. Zavart volna, ha egy hívással megakadályozza, hogy megtörténjen az a valami, ami sajnos az én ízlésem szerint közelebb állt a dugáshoz, mint a szeretkezéshez? Nem, nem hiszem… és talán a bűntudatot is megspórolta volna nekem.
- Hívhatsz bármikor – biztosítottam, és lassan kibontakoztam az ölelésből.
- Tudom – felelte az arcomat fürkészve. - Fáradtnak tűnsz.
- Az utazás, meg ilyenek… - mondtam félvállról, és elindultam az ajtó felé, aztán visszanéztem rá. Már felült az ágyban, a haja kócos volt, az arca pedig egy kicsit morcos. Egyikünk sem szerette a reggeleket igazán. - Lezuhanyozom gyorsan, aztán együtt eszünk valamit. Utána lehet, alszom egy kicsit, ha nem baj.
- Persze, amit szeretnél.
Visszamentem a szobámba, kerestem tiszta alsót, egy kényelmes rövidnadrágot meg pólót, aztán bezárkóztam a fürdőszobába. Már levetkőztem, amikor eszembe jutott, hogy a pipere táskám kint hagytam, de biztos voltam benne, hogy Noah nem fog haragudni, ha használom a tusfürdőjét. Összefogtam a hajam kontyba a fejem tetején, aztán beléptem a kis zuhany alá, és langyosra állítottam a vizet, hogy egy kicsit felfrissüljek… és felébredjek. Az én időérzékem szerint már bőven délutánnak kellett volna lennie, de még dél sem volt. Még mindig nehezen szoktam hozzá az időeltolódáshoz, pedig amióta folyamatosan turnézunk világszerte, gyakorolhattam egy kicsit. Gyorsan megtörölköztem, és felvettem a ruhákat. Sokkal jobban éreztem magam. Amikor elindultam a konyha felé a lépcsőn, és megéreztem a kávé meg sült bacon illatát, akkor már egyenesen mosolyogtam.
- Ülj le, hozom a reggelit – mondta Noah, ahogy a fakanállal az asztal felé mutatott.
A kávé és a rántottám hamarosan meg is érkezett, egy kicsit még folyósan, pont, ahogy szerettem. Noah leült velem szemben, és várta, hogy megkóstoljam. Tudtam, hogy addig nem fog hozzákezdeni a saját adagjához, amíg nem látja a reakciómat.
A pirítós egyik sarkát a tojásba mártottam, aztán beleharaptam. Egy kicsit talán rájátszottam, amikor csukott szemmel, elégedetten felnyögtem.
- Ez isteni – mondtam boldogan, miközben tovább ettem. Noah viszonozta a mosolyt, aztán ő is csatlakozott. Tíz perc alatt eltüntettünk mindent az asztalról, és felajánlottam, hogy elmosogatok, de ő határozottan megcsóválta a fejét.
- Aludj egy kicsit inkább.
Nem ellenkeztem, tényleg rám fért egy kis pihenés. Kinyújtóztam, megittam az utolsó korty kávét, aztán felálltam az asztaltól. Odaléptem mögé, ahogy görnyedve ült a kis asztal mellett, és az alkarjaimat a vállán pihentetve bújtam az arcához. Mélyen beszívta a levegőt, aztán ő is viszonozta a gesztust. Azt hiszem, túl sok időt töltöttünk a macskáim társaságában.
- Köszönöm a reggelit, finom volt.
- Tojásrántottában jó vagyok – kuncogott Noah.
- Tojásrántottában is. Vagy azért szerénykedsz, mert ki akarod vonni magad a főzés alól? - csipkelődtem vele.
- Nyugodtam szólj, ha ennél egy kis müzlit, tökéletesen öntöm össze a tejjel.
Fáradtan felnevettem.
- Holnap – feleltem egy ásítás közben. - De a vacsorát vállalom. Később beszélünk – mondtam még, aztán kiegyenesedtem, és elindultam a lépcső felé.
- Örülök, hogy itt vagy – szólt utánam Noah, és amikor megfordultam, viszonoztam a hálás mosolyát.
***
Két óra alvást engedélyeztem magamnak, éppen ezért beállítottam az ébresztőt, de amikor kinyomtam, szinte azonnal visszaaludtam, csak azért, hogy hülyeségeket álmodhassak. Végül a telefonomra érkező hívás ébresztett fel. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, csak vakon próbáltam kitapogatni a mobilt az éjjeliszekrényen. Félig nyitott szemekkel néztem a túlságosan világos kijelzőt, amin Maya neve villogott. Felsóhajtottam, az ajkamba haraptam, és vártam. Fel kellett volna vennem, de nem akartam, és ez az érzés szörnyű volt. Írtam neki egy üzenetet, amikor leszálltam a gépről, egy másikat, amikor megérkeztem a tóhoz, tudta, hogy minden rendben velem, legalábbis ezzel nyugtattam magam, amikor abbamaradt a csörgés. Azért ismét megnyitottam az üzeneteinket, és gyorsan legépeltem neki, hogy nem a legjobb a térerő, holnap majd felhívom. Fél négy múlt, ami azt jelentette, hogy több, mint két és fél órát aludtam, de még mindig nem éreztem magam teljesen frissnek, sőt. A szemeim le akartak csukódni, nehéz volt kimásznom az ágyból, de nem akartam maradni, mert inkább éjjel kéne aludnom. Elég, ha turné közben borul fel teljesen a bioritmusom. Kihúztam a sötétítőket, hunyorogtam egy darabig, kikerestem a szemüvegem a hátizsákomból, aztán elindultam megkeresni Noaht.
Végigjártam a házat, aztán a hangokat követve a teraszon találtam meg. Éppen Mattel videochateltek. Noah felrakta a lábát az egyik székre, a másikon kényelmesen elnyúlt, és ha tippelnem kellett volna, gintonik volt a poharában.
- Helló, Nick – üdvözölt Matt, amikor besétáltam a képbe kócos hajjal.
- Jó reggelt – mondtam neki rekedt hangon, aztán leültem a babzsák fotelbe. - Ez túl kényelmes. Újra el tudnék aludni – panaszkodtam az orrom alatt, miközben Noah felém fordult, és mosolygott a problémámon.
- Van bent sör a hűtőben. Meg még sok más alkohol.
- És én megint az unalmas kávénál fogok maradni – ásítottam, és közben kényelembe helyeztem magam.
Matt és Noah még legalább egy órán át tervezgettek, néha az én véleményemet is kikérve a turné folytatásáról. Máskor is előfordult az, hogy ilyen rövid pihenő alatt is dolgoztunk, de hatalmas szerencse, hogy olyanok voltunk, mint egy nagy család, vagy mint egy haveri társaság, és így sokkal lazább volt az egész. Viccelődtünk egymással, kiönthettük a szívünket, őszintén megoszthattuk egymással a véleményünket. Így amikor Matt elbúcsúzott tőlünk, nem éreztem magam fáradtnak, mintha egy hosszú meetinget ültem volna végig a kiadóval, hanem inkább feldobódtam a sok röhögéstől. Később bementünk, és mivel megígértem, hogy gondoskodom a vacsoráról, összedobtam egy kis grillcsirkét salátával. Noah az elmúlt hónapokban nagyon ráállt az egészséges életmódra, és én támogattam, ahol csak tudtam. Persze ez nem jelentette azt, hogy néha nem iszogattunk alkoholt, vagy eszegettünk cukorral teletömött dolgokat, de mindig is azt vallottam, hogy nem az önsanyargatás, hanem a mértékletesség a kulcs. Ezért is lepett meg, hogy előző éjjel füvezett.
Miután jóízűen befaltuk a vacsorát, egy-egy sörrel a kezünkben kiültünk a teraszra. Odakint már szürkület volt, a tücskök elkezdtek ciripelni, és az izzasztó forróság helyét átvette a kellemes, nyári este egy kis borzongató fel-feltámadó széllel. Noah elhelyezkedett a másik babzsák fotelben, hátrahajtotta a fejét, a nyakán megfeszültek az izmok a tetoválásai alatt. Most nyoma sem volt a bőrén Karinnak, legalábbis nem látható helyen, és ez eszembe juttatta, hogy van néhány téma, amiről beszélnünk kellene.
- Szóval… Keaton dala… - kezdtem egy biztonságosabbnak ítélt témával. Hallottam, hogy Mattel arról beszéltek, hogy Noah szeretné énekelni a Too Close To Touch Sympathy dalát az őszi turnén.
Noah kinyitotta a szemeit, rám nézett, és bólintott.
- Ha csak néhányan megszeretik, és felfedezik, hogy mennyire nagyszerű művész volt, akkor már elértem a célom. Többet érdemelt volna. - Noah hangja elcsuklott az érzelmektől, és gondolkodás nélkül nyúltam a szabad kezéért. Összekulcsoltuk az ujjainkat, mint régen, amikor valamelyikünknek támogatásra volt szüksége.
- És neked is segíteni fog – jegyeztem meg, aztán ittam egy kortyot a sörömből. Noah mindig is egészen különös módszert választott arra, hogy feldolgozza a veszteségeket.
Már a sokadik nyári fesztiválunkat toltuk le, és még csak június végén jártunk. A színpadon pokoli meleg volt a fekete ruháinkban, a lemenő nap egész idő alatt a szemünkbe tűzött, de a show hihetetlen jól sikerült, a közönség közreműködő volt a kánikula ellenére, és ez mind a négyünket feltöltött energiával. Miután lementünk a színpadról, és a gitáromat lepasszoltam, az első dolgom az volt, hogy a fejemre öntsem a maradék ásványvizet. Összefogtam a nedves hajam, és alig vártam, hogy visszaérjünk a szállodába, hogy lezuhanyozhassak. Éppen be akartam menni a színpad melletti sátorba, amikor észrevettem, hogy Bryan, Jolly és Folio körbeállják Noah-t, aki egy kuka peremén támaszkodik.
- Mi történt? - kérdeztem tőlük. Jolly odaadta a vizét Noah-nak, aki kiöblítette a száját, és zihált.
- Rosszul lett, amint lejöttünk – felelte nekem Folio. - Biztos a kibaszott meleg miatt.
Időközben Matt is megérkezett, és aggódva érdeklődött ő is.
- Jól vagyok már – mordult ránk Noah. A vizet a nyakába öntötte, aztán levette a felsőjét. Az arca még mindig nagyon sápadt volt, de már nem kapkodta olyan gyorsan a levegőt. - Mi az, meg akarjátok nézni, hogy újra kidobom a taccsot? A shownak vége mára.
Matt még egyszer rákérdezett, hogy biztosan nincs-e szüksége orvosi segítségre, és amikor Noah határozottan megrázta a fejét, Jolly jelentőségteljesen rám nézett, a többieket pedig elkezdte beterelni a sátorba.
- Tényleg minden okés – fordult felém Noah, és a hangja sokkal lágyabb volt, mint előtte.
- Láttalak már egy párszor, amikor rosszul voltál – fontam össze a karom a mellkasom előtt. - Átbulizott éjszakák, vagy épp magányos iszogatások után. A kórházban is, amikor csövek lógtak ki belőled, szóval engem nem tudsz elijeszteni. Azzal sem, ha bunkó vagy.
Noah ajka fáradt mosolyra görbült, aztán lecsúszott egy fa vastag törzse mellett. Leültem elé törökülésben a fűre.
- Nem is akartam, hogy bemenj a többiekkel – vallotta be. Én is elmosolyodtam, és egy fűszállal kezdtem babrálni. A meleg tényleg borzasztó volt, de azt hiszem, rájöttem, mi lehet még a gond.
- Ezen a napon történt, ugye? - kérdeztem tőle halkan.
Noah rám emelte a sötét szemeit, és nem is kellett többet mondania, teljesen nyitott könyv volt előttem.
- Jól vagyok – bizonygatta újra. - Csak volt egy pillanat, amikor bevillantak képek… - a fejét a kezébe temette, aztán hátrasimította a haját, mielőtt folytatta. - Mint a rémálmaimban, csakhogy most ébren voltam. Akkor történt, amikor a színpadon álltunk, és nem számítottam rá. Ennyi.
- Mit gondolsz, nem visel meg túlságosan, hogy minden egyes alkalommal előadjuk a Dethrone-t? - kérdeztem tőle, ami már régen a fejemben motoszkált, de most tökéletes volt az alkalom, hogy felhozzam. Egy olyan dal, amiben Noah a legszörnyűbb gyermekkori emlékét eleveníti fel az autóbaleset napjáról, és amiben felelősségre vonja Istent, amiért rajta kívül senki sem került ki élve. A fejemben még visszhangzott a dalszöveg néhány perccel azelőttről… teli pontos részletekkel.
“Let me take you back to when I was killed and born again
Woke up in the light convinced my life had made it to its end
Burning up beneath the sun while my father drained of blood
If he's there, I've got a message for the man that's up above, fuck you
If he's home, I've got a message from below
Getting out is not enough if nobody else can come”
“Hadd vigyelek vissza arra a napra, amikor meghaltam és újjászülettem
A nap sugarai alatt égtem, miközben az apám elvérzett
Van egy üzenetem annak, aki odafent van: baszd meg
Ha otthon van, akkor van egy üzenetem számára idelentről
Kijutni nem elég, ha senki más nem jöhet”*
Az volt az a nap, amikor elveszítette az édesapját, a vallásos nagyszüleihez, és az anyja karmai közé került. Tizenegy éves volt akkor, és egyik pillanatról a másikra teljesen kicsúszott a lába alól a talaj.
Sosem foglalkoztam a vallással gyerekkoromban, de Noah sokat beszélt arról, hogy milyen egy közösséghez tartozni - ami már inkább szektának hangzott -, amikor kényszerítenek rá. A családom nem járt hitközösségbe és templomba, de megértettem azokat is, akiknek megnyugvást jelentett hinni egy felsőbb erőben. Azt sem bántam, ha valaki ateista volt, nem ez alapján választottam barátokat. Viszont amikor a tizenhárom éves Noah elmesélte a történetét a megismerkedésünk után nem sokkal, hogy nyaralásra menet az egyetlen személy, aki igazán szerette és megértette őt, mellette halt meg, rá kellett döbbennem, hogy ha valaki haragban van Istennel, az nem történik csak úgy. Annak nagyon nyomós oka kell, hogy legyen.
- A közönség imádja – vonta meg a vállát egy kis büszke mosollyal, aztán az arcán megszilárdultak a vonások. - És én… én minden egyes alkalommal meghalok kicsit közben, hogy főnixként föltámadhassak, és erősebb lehessek, mint előtte.
Megint libabőrös lettem, ahogy erre a pár héttel ezelőtti beszélgetésre gondoltam. Csak ültünk a teraszon, csöndben voltunk, fogtuk egymás kezét, és hallgattuk a kis neszeket, ami a nyári este velejárói voltak. Noah elkérte az öngyújtómat, és meggyújtotta a mécseseket az asztalon, mert időközben ránk sötétedett. Az arcán táncoltak a gyertya fényei, miközben maga elé nézett, és lassan iszogatta a sörét.
- Szeretném tudni, hogy mivel bántottalak meg a múltkor – törtem meg a nyugalmat. - Rosszul éreztem magam utána, és még csak nem is tudom, mi volt a baj. Nem akarom, hogy újra előforduljon.
Noah rám nézett a sörösüvege felett. Elhúztam a kezem, hogy rágyújthassak egy cigire, és türelmesen vártam. Nem akartam siettetni, tudtam, hogy ha adok neki időt, elmondja.
- Már nem találkozgatok Karinnal. És a múltkor egy kicsit túlreagáltam a dolgokat.
Egyszerre öntött el a megkönnyebbülés és az aggodalom a szavai miatt.
- Oh. Ez azt jelenti, hogy szakítottatok?
Noah felhorkant, és ez egyik hosszú lábát maga alá húzta, hogy jobban felém fordulhasson.
- Sosem jártunk. Mi csak… próbáltuk megkapni a másiktól, amire szükségünk volt. És ezalatt nem feltétlenül a szexet értem. Nem csak azt – magyarázta egy fájdalmas mosollyal. - Nyilvánvalóan nem működött a dolog.
- Sajnálom – mondtam egy gombóccal a torkomban. Túl érzékeny voltam, ha Noah-ról volt szó. Mindig magamba szívtam az összes fájdalmát, mint egy szivacs, mintha ezzel enyhíteni tudnék rajta, pedig nem tudtam, és megtanulhattam volna már, hogy ezekben a helyzetekben inkább egy erős Nickre volt szüksége.
Noah halkan kuncogott mellettem, és közben a fejét csóválta. Zavartan összevont szemöldökkel néztem rá.
- Nem hiszem, hogy sajnálod – válaszolt a néma kérdésemre. - Hónapokig próbáltatok lebeszélni a csajról. Igazatok volt.
- Azt nem sajnálom, hogy nem találkoztok. De azt igen, hogy nem azt kaptad, amire vágytál.
Noah sokáig nézett a pillái alól, aztán megitta az utolsó korty sört, és az üveget lerakta maga mellé a fa padlóra.
- Nem lehet mindenki olyan szerencsés a párkapcsolatával, mint egyesek – lökte meg a lábam a sajátjával. Elfordultam tőle, és a sötétséget kezdtem bámulni, valahol, a tó felett. - Te és Maya jól megvagytok, ugye?
Bármikor máskor feltehette volna ezt a kérdést, és gondolkodás nélkül, mosolyogva bólintottam volna rá.
- Igen, velünk minden rendben – mondtam végül, de nagyon nehezen jöttek a szavak. Bezzeg a bűntudat és a szorongás azonnal.
Noah előre hajolt, a könyökét a térdére támasztotta, és várt. Kíváncsi voltam, ezúttal melyikünk adja fel hamarabb. A szél még jobban felélénkült, és mennydörgés hallatszott a távolba.
- Nick? - kérdezte sürgetőn. Nem sokáig bírta.
Felsóhajtottam, szívtam egy utolsót a cigimből, aztán eloltottam a hamusban.
- Az elmúlt hét kicsit zűrös volt. Fáradtan értem haza, és türelmetlen voltam vele.
- Nick, te vagy a legtürelmesebb, legodaadóbb, legempatikusabb ember, akit ismerek – mondta Noah értetlenkedéssel a hangjában.
- Ezt az oldalam nem ismerheted – mondtam neki, miközben a kezeimet a kapucnis pulóverem ujjába rejtettem. Noah minden mozdulatom követte a szemeivel.
- Ne zárkózz el tőlem, kérlek! - suttogta esdeklőn. Újra felsóhajtottam, ezúttal már le sem tagadhattam volna a frusztráltságot.
- Talán vannak problémák, de rendbe fogom hozni.
Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, és szerencsére Noah is megértette. Bólintott, aztán felállt, és az asztal fölé hajolva egyenként elfújta a gyertyákat. Még legalább egy órát ültünk a sötétben, hallgatva a közeledő vihart és egymás légzését.
*Bad Omens - Dethrone
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése