Játsszuk el, hogy tetszel! - Prológus

Sziasztok! Először is, köszönöm a fülszöveghez érkezett hozzászólásokat, nagyon sokat jelentett, hogy biztattatok :) Remélem, hogy a kedvességetekért cserébe sikerül összehoznom egy jó történetet. Ne aggódjatok, a folytatás bővelkedni fog Larrys pillanatokban, ezt megígérem ;) Jó olvasást kívánok!

*********************************************************************************

Prológus

Az üveg hangos csattanással ütődött a falnak, és Harry az utolsó pillanatban kapta a karját az arca elé, hogy megvédje magát a szanaszét repülő éles szilánkoktól. Hangosan zihált, minden egyes lélegzetvétele megtörte a ház csendjét, aztán ahogy leengedte a kezét, lassan a légzése is visszaállt a megfelelő ritmusba. A módszer tehát jónak bizonyult, de amint körbenézett, azonnal megbánta az egészet. Meglepetten tapasztalta, hogy a habzó sör nedves foltot hagyott maga után a falon, a padlón, de még a ruháján is. Az élet szívás. Fáradtan kifújta a levegőt, majd a pultnak támaszkodott, és próbált kicsit kijózanodni, hogy összetakaríthassa kirohanásának jeleit. Édesanyja nem örülne, ha reggel arra érne haza, hogy a konyha romokban hever, egyetlen fiának köszönhetően.
Egy hónap. Négy hét, egészen pontosan huszonkilenc nap, és végre itt hagyhatja ezt az átkozott helyet. Elfelejthet mindent, ami vele kapcsolatos. Nem fogja látni a patakot, ahol kisgyerekként annyit játszottak, és ahol először csókolóztak, a kedvenc kávézójuk előtt sem kell elsétálnia minden egyes nap, és vele sem fog találkozni. Minden adott lesz ahhoz, hogy a lehető leghamarabb elfelejtse, ami kettejük között történt.

Jégszilánkok - Prológus

Sziasztok! Amint ígértem, meghoztam a prológust az új történethez, és most nagyon izgulok, mit fogtok hozzá szólni :)

*********************************************************************************

OLIVER

        Kis híján beestem a sötétbe burkolózó raktár ajtaján, és nem volt erőm ahhoz, hogy kitapogassak valami széket vagy asztalt, amire leülhetnék. Zihálva a falnak támaszkodtam, aztán lecsúsztam, amíg a hátsóm a hideg követ nem érte. A fejem a felhúzott térdeimre hajtottam, és mikor erősödött a fájdalom, bele kellett harapnom a számba, mert eszemben sem volt kiabálni vagy nyöszörögni. Vér ízét éreztem a nyelvemen, de legalább sikerült csöndben maradnom. Volt még majdnem egy órám a koncertig, és igyekeztem egyedül összeszedni magam, mert nem akartam, hogy a többiek megtudják, rosszul vagyok. Amikor kicsit enyhült a szorítás a mellkasomban, felálltam, és lassan, tapogatózva kerestem egy asztalt, aminek a lapjára felülhettem. Még mindig úgy lihegtem, mint aki néhány másodperce futotta le a maratont, de már több-kevesebb sikerrel ki tudtam egyenesedni.
        A fenébe az egésszel, nem akartam még meghalni! Élni akartam, énekelni az embereknek, még egy rakás nőt ágyba csábítani, aztán egyet örökre megtartani. Huszonhat éves koromra rá kellett döbbenjek, hogy baromira hiányzik a szerelem az életemből. Időre volt szükségem, nem lehet itt vége.