Szelídíts meg! - 15. Váratlan látogató

Sziasztok! Hoztam nektek egy részt, ami talán néhány dologra választ ad, de biztosan lesznek még kérdéseitek :) 

Louis amint kilépett a rozoga ajtón, azonnal tudta, hogy mi fog neki a legjobban hiányozni. Margaret istenien főzött, és az ételek, amit a fiúnak adott még annak ellenére is szemet gyönyörködtetőek és finomak voltak, hogy kénytelen volt beérni a hibridtáborban fellelhető silány minőségű alapanyagokkal. Margaret palotát varázsolt a putriban, ami a faházat illeti, és mellé még királyi ételeket is fogyasztott, amit az elmúlt két napban szívesen megosztott a hibrid fiúval. Egyik éjjel epret is ettek egy gyors aktus után, és Louis el sem tudta képzelni, honnan szerezhette. Ő még sosem evett epret előtte. Leginkább alma, ritkán túlérett barack került az árvaház konyhájára, de a legtöbb gyümölcsöt csak képről ismerte. Amikor megérezte az eper édességét, és a fogai alatt ropogtak az apró magok, már tudta, hogy ezentúl mindig vágyakozni fog rá, hogy újra ehesse. Most, hogy ott kellett hagynia az asszonyt, kínzásnak érezte, hogy meg kellett ennie. Attól a perctől kezdve minden gyümölcs savanyú, az ételek pedig ízetlenek lesznek az árvaházban, ebben biztos volt.
Margaret a kunyhó egyik kis sarkában felállított konyhából nézte, ahogy a fiú összeszedelőzködik. Nem volt sok dolga, amit magával hozott, csak az a néhány rongyos ruhadarab, és Carla kabátja. Amikor mindent magához vett, az asszonyra nézett. A rózsaszín selyemköpenye volt rajta akkor is, és Louis már jól tudta, hogy sosem viselt alatta semmit. Azt mondta, nem akar búcsúzkodni, ezért a fiú csak bólintott felé, aztán elsuttogott egy halk „köszönöm”-öt, és az ajtóhoz lépett. Margaret elkapta a karját, és újra maga felé fordította, mielőtt lenyomhatta volna a kilincset.
– Ne köszönd. Elvettem tőled valamit, amit nem akartál odaadni. És újra megtenném, bármiféle bűntudat nélkül – mondta egy kis mosollyal az arcán, aztán elengedte Louis karját, és hátrált egy lépést. A fiú néhány másodpercig még teljesen lefagyva álldogált, aztán kinyitotta az ajtót, és kilépett a friss, reggeli levegőre. A kis, rozoga furgon már az út másik oldalán várta, ezért gyorsan átvágott az éjjeli esőtől csúszós földúton, és beült az anyósülésre. Magán érezte Carla kíváncsi pillantásait, ezért még kisebbre húzta össze magát az ülésen, és betakarózott a lány kabátjával. A pizsamája, amiben eljött az árvaházból, ismét túl vékonynak bizonyult, hogy ne hatoljon a bőre alá a kinti hideg. Nem értette, miért nem indulnak már, és nagyon zavarta, hogy Carla úgy nézett rá, mintha a fejében akarna olvasni.
– Hoztam neked egy cipőt – mondta egy sóhajjal a lány, és az ülése mögé nyúlt, hogy előszedje a használt sportcipőt. – Remélem, jó lesz a mérete.
– Köszönöm, de most nem vehetem fel – mondta Louis halkan. – Sáros a talpam, és nem akarom összekoszolni a cipőt is – tette hozzá, de azért elvette a lánytól, és lerakta a lábai mellé a földre. Amikor meghallotta a motor berregését, megkönnyebbülten lélegzett fel. Nem akart Carlával beszélgetni. Leginkább egyedül akart lenni, legalább pár órát, de tudta, hogy ennek kivitelezése az árvaházban télen, amikor minden gyerek az épületbe van zsúfolva, szinte lehetetlen. Szerencsére mire leparkoltak, a szemei már majdnem leragadtak, így legalább az tartotta benne a lelket, hogy ha felér a szobájába, a saját álmai közé menekülhet.
– Akarsz beszélgetni? – kérdezte Carla, és Louis akkor jött rá, hogy már ki kellett volna pattannia a kocsiból.
– Inkább egyedül lennék – felelte a fiú fáradtan.
– Tudod, hogy mi történt veled az elmúlt napokban? Hogy miért történt? – kérdezte Carla makacsul, és Louis legszívesebben kiabált volna vele, hogy hagyja békén, túl fáradt egy ilyen beszélgetéshez. De még ahhoz is, hogy ellenkezzen vagy dühös legyen. Ezért csak némán bólintott, és minden figyelmét a szélvédőn szétkenődött piszokfoltnak szentelte.
– Bántott téged? Louis, el kéne mondanod, mi történt… Ha elmondanád, hogy mit tett veled, megtalálnám a módját, hogy kizárják a programból – magyarázta Carla kétségbeesetten. – Ezzel segíthetnél másokon, és…
Louis túl dühös volt a világra, köztük Carlára is, hogy bármiféle együttműködést mutasson. Csak egy ágyra vágyott, egy forró zuhanyra és egy meleg takaróra, hogy aludhasson.
– Ami megtörtént, megtörtént, és pontosan te voltál az, aki egyenesen odavitt – fordult a lány felé szinte vicsorogva. – Margaret kedves asszony, és olyan finom dolgokat ettem nála, amit még biztosan te sem kóstoltál.
Aztán ott voltak a forró ölelések, a simogatások, amik Louis-nak még az eper ízénél is nagyobb különlegességnek számítottak, de ezt inkább megtartotta magának. Margaret egy idő után azt is megengedte, hogy a kötelek nélkül szexeljenek, és Louis legyen felül, ő irányítson. A végére az asszony édeskés illatát is megszokta, és már nem tartotta annyira visszataszítónak, mint az elején.
Carla elhűlve nézett rá, és Louis-t büszkeséggel töltötte el, hogy úgy tűnt, végre elfogytak a szavai. A fiú ezt az időpontot választotta, hogy kipattanjon a kocsiból, és az épület bejárata felé induljon, ami már születése óta az otthonának számított. Még hallotta, hogy Carla a nevét kiáltja, de arra sem méltatta, hogy megforduljon, és visszanézzen a kocsi irányába.
Louis egy hangoskodó, össze-vissza rohangáló tömegbe érkezett, amint kinyitotta a nagy, nehéz ajtót, és belépett az épületbe. Valószínűleg a gyerekek akkor fejezték be a reggelit, és épp a tantermekbe indultak, hogy megkezdődjön a tanítás. Egy dologban biztos volt: nem akart hozzájuk csatlakozni. Próbált minél észrevétlenebbül átvágni közöttük, hogy feltűnés nélkül a szobájába surranhasson. Látta, hogy sáros lábnyomokat hagy a padlón, de szerencsére senki sem vette észre. Valaki még a meztelen lábára is rálépett, de Louis könnyezve visszafojtotta a kitörni készülő ordítást, amivel mindenki figyelmét magára irányíthatta volna. Csak amikor a szobája ajtajához ért, akkor jött rá, hogy így nem feküdhet be az ágyba, mert utána még napokig kellene a koszos ágynemű között aludnia. Ezért gyorsan irányt váltott, és a fürdőbe lépett be. Két perc alatt lemosta a sarat a lábairól, és akármilyen jól esett volna a teljes zuhany, nem akarta megkockáztatni, hogy egy nevelő észrevegye. Csak este zuhanyozhattak, és akkor is csak öt percet, hogy a többieknek is maradjon meleg víz. A tükröknél mégis megtorpant egy időre, és kíváncsian nézett végig a saját arcképén. Nem is tudta, mire számított, mert a helyzet az volt, hogy semmit sem változott ahhoz képest, amit két nappal azelőtt, este látott. Hiába érezte a lelkében, és a testében azokat a változásokat, amikkel még nem igazán sikerült megbarátkoznia, ezek a külvilág számára láthatatlanok maradtak. Még mindig olyan alacsony, vézna fiú volt, mint amikor Carla elvitte őt Margarethez, mégis, a történtek miatt úgy érezte, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte. Talán a tekintete volt az egyetlen, ami árulkodott az elmúlt napokról. A világító kék szemeiből kialudt a gyermeki naiv csillogás, és alattuk sötét karikák jelentek meg a fáradtság miatt.
– Miért nem vagy órán? – visszhangzott a koszos csempék között egy idősödő nevelő hangja. Louis ijedten pördült meg a tengelye körül. Nem értette, miért nem vette észre, amikor a nő belépett, de valószínűleg annyira elmerült a gondolatai között, hogy fel sem tűnt neki a léptek zaja.
– Csak… csak most jöttem vissza – felelte megilletődve. A karjait fázósan összefonta a mellkasa előtt, a farkincáját pedig a dereka köré tekerte.
– Honnan? És miért nincs rajtad rendes ruha? – kérdezte a nő szigorúan villanó pillantással.
– Ez a pizsama volt rajtam, amikor elvittek… – próbálta Louis megmagyarázni, de minden egyes szóval közelebb került ahhoz, hogy elsírja magát. Végtelenül fáradt volt, és nem akart semmi mást, csak bebújni a takarója alá.
– Louis-nak pihennie kell, nem érzi jól magát – jelent meg a fürdőhelyiség ajtajában Carla, és a fiú keze után nyúlva húzta magához. – Ma nem fog részt venni az órákon.
Carla ezzel befejezettnek tekintette a magyarázatot, az idős nő rosszalló pillantásai ellenére is, és Louis-t a fiúk hálóhelyisége felé terelte.
– Próbálj meg aludni egyet – mondta neki halkan, amikor beléptek a szobába. – Holnapra már biztosan jobban leszel.
Louis bólintott, és elindult az ágya felé, de egy pillanatra még visszanézett a lányra.
– Köszönöm – suttogta, mire Carla bólintott felé, és miután kilépett a folyosóra, becsukta maga mögött az ajtót. Louis vett egy mély lélegzetet, és lassan kifújta, miközben lerogyott az ágyra. Volt neki bekészítve tiszta pizsama, ezért gyorsan átöltözött, hogy egy kicsit tisztábbnak érezze magát, aztán bebújt a takaró alá, és egészen az álláig húzta. Akkor vette észre, hogy már nincs nála Carla kabátja, mert valószínűleg a kocsiban hagyta, amikor felháborodva kipattant, és az épület felé rohant. Csupán ennyi kellett, hogy eltörjön nála a mécses, és a könnyei végigfolyjanak az arcán, hogy aztán a párnában vesszenek el. Nem tudta, hogy képes lesz-e elaludni Margaret ölelése, vagy Carla megnyugtató illata nélkül, de a fáradtsága végül minden lelki frusztráltságánál erősebbnek bizonyult.

**

Louis az íróasztalon ült, Harry pedig a combjára hajtotta a fejét, és egy légzésgyakorlatot végeztek, amit a hibrid öt perccel azelőtt talált a neten. Louis ujjai elmerültek Harry hajában, és a fiú fejbőrét masszírozták, hátha ezzel is segít neki ellazulni.
– Jobb már? – kérdezte Louis halkan, ügyelve arra, hogy még véletlenül se emelje fel a hangját.
– Hmm – válaszolta Harry, aztán lassan felemelte a fejét, és elgyötört arccal nézett a hibridre. – Hogy bírjátok ezt? Hihetetlen…
– Sokkal könnyebb, ha így születsz – felelte Louis, és megpróbálta elsimítani Harry homlokáról a ráncokat.
– Túl sok illat, túl hangos, és… Talán keresnem kéne az interneten egy csoportot – állt elő az ötlettel Harry.
– Egy chatcsoportot olyan hibridekkel, akik felnőtt korukban jöttek rá, hogy nem teljesen emberek? – kérdezte Louis nevetve.
– Igen. Tapasztalatokat és ötleteket oszthatnánk meg egymással, mint a leendő kismamák – magyarázta Harry tettetett komolysággal, de a végén nem bírta, ő is elnevette magát. – A nővéremtől hallottam, hogy vannak ilyenek, amikor kisbabát várt – vonta meg a vállát. – Beszélnem kéne velük.
– A rejtett hibridekkel? Esetleg a kismamákkal? Vagy a családoddal? – kérdezte Louis viccelődve.
– Elsősorban anyával, hátha tud valamit. Ha nem, akkor is el kell neki mondanom.
– Rendben, ha így érzed – bólintott rá Louis.
– Szerinted nem jó ötlet? – vonta össze a szemöldökét Harry, és kíváncsian nézett fel a fiúra.
– Nem tudom, Harry – felelte Louis egy kis gondolkozás után. A falon kiszúrt egy pontot a szemével, és közben próbálta megfogalmazni, mi jár a fejében. Az utóbbi két napban olyan szinten megnyílt Harrynek, mint még senkinek, soha. – Mindig elfeledkezel arról, hogy szülők nélkül nőttem fel. Én sosem tartoztam senkinek magyarázattal, csakis saját magamnak. Tegnap említetted, hogy anyukád nem volt elragadtatva attól, hogy találkozgatsz egy hibriddel. Gyűlölném, ha egy olyan dolog miatt ítélne el, amiről nem tehetsz – nézett végül Harryre.
– Azért mondod, mert nem ismered, de én tudom, hogy elfogadná. Abba is belenyugodott, hogy meleg vagyok. Talán nem a legjobb anyuka, de tudom, hogy szeret – felelte Harry határozottan.
– Mi a helyzet édesapáddal? – kérdezte Louis. – Róla sosem mesélsz.
– Mi… nem vagyunk túl jóban – vallotta be Harry. – Nem beszélünk. Amikor múlt hétvégén voltam náluk, nem is találkoztunk. Valami üzleti úton volt, vagy nem is tudom, de jobb is volt ez így.
– Sajnálom. És mi az oka, hogy rosszban vagytok? Óó, várj – emelte fel a kezét a hibrid, mielőtt Harry válaszolhatott volna. – Kitalálom! Az, hogy a férfiakhoz vonzódsz.
– Egészen pontosan az, hogy nincs, aki továbbvigye a család nevét – húzta el a száját Harry. – Már akkor is kiakadt, amikor Gemma lánynak született. Utána persze örült, hogy lett egy fia is, de ahogy felnőttem, érkezett az újabb hidegzuhany. Tudod, ő eléggé régies felfogású.
– Örülök, hogy ennek ellenére fel tudtad magad vállalni. Hogy elég bátor voltál hozzá – mosolyodott el Louis, és lecsúszott az asztal lapjáról egyenesen Harry ölébe, aki azonnal az ajtó felé kapta a fejét. – Nyugi, bezártam – mondta a hibrid.
– Gondolkoztam azon, amit a harapásról meséltél tegnap – kezdte Harry halkan. – Jó érzés lehet valakihez tartozni. Izgató lehet megjelölni azt, akit magadnak akarsz – egy kicsit lejjebb húzta Louis pólóját a nyakánál, és lebiggyesztett szájjal vette tudomásul, hogy a tegnapi foltok már el is tűntek a kulcscsontja alól. – Bosszantó, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz.
– Amikor megvágtak, akkor azért jól jött ez – mondta Louis, és előre dőlt, hogy megcsókolja Harryt. Amikor megérezte a puha ajkakat az övéin, nem értette, hogy régebben miért nem csinálták ezt többször. Louis nem volt az a csókolózós fajta. Ha szüksége volt rá, célirányosan haladt előre, és mindent megtett az élvezetért, de a csókolózást felesleges időpocsékolásnak tartotta. Nem vonzotta az ismeretlen egy éjszakásainak az íze, azzal is megelégedett, ha az illatukat valamennyire csábítónak találta. Aztán jött Harry, és hirtelen minden megváltozott. Az a helyzet, hogy ő is gondolkodott azon a bizonyos harapáson, de még nem állt rá készen, hogy ebbe a fiút is beavassa. Louis még mindig próbált alkalmazkodni, és már nem állt ellen a változásoknak olyan nagy hévvel, mint előtte. Most is percekig hagyta magát belemerülni a csókba, Harry édes nyöszörgésének a hangjába, ahogy egymáshoz dörgölőztek egészen addig, amíg egy hangos kopogás megzavarta őket. Louis kelletlenül húzódott el, de még mindig Harry ölében ült, aki felhúzott szemöldökkel nézett rá, mintha azt kérdezné: Akkor most mi lesz? Louis egy drámai nyögés kíséretében talpra állt, és vigyorogva nézte, ahogy Harry megigazította magát a nadrágjában, aztán két mély lélegzetvétel után – amit a légzőgyakorlatok során tanultak –, úgy döntött, már elfogadhatóan néz ki ahhoz, hogy kinyissa az irodája ajtaját.
– Niall, valami gond van? – kérdezte Harry, amint meglátta a szőke barátját az ajtóban. Louis szemforgatva fordult a fal felé, mert ugyan ki más zavarhatná meg őket? Aztán nyugalmat erőltetett magára, és ő is az érkezőre nézett.
– Csak tudni akartam, hogy minden rendben van-e – mondta Niall, és közben a szemeivel Harryt fürkészte. – Egész délelőtt szörnyen néztél ki.
Addig még nem jutottak el, hogy elmondják neki, mi történt Harryvel, ezért nem volt könnyű dolguk a magyarázattal. Harry szinte könyörögve fordult felé, ezért Louis átvette a szót:
– Abból a múltkori szörnyű megfázásból még mindig nem lábalt ki Harry teljesen. Egész nap fájt a feje, de már jobban van. Alkalmaztam rajta a netes akupresszúrás oktatáson tanult nyomáspontokat, és bevált – mesélte büszkén és teljes meggyőződéssel. Niall nem tűnt teljesen elégedettnek a válasszal, de végül bólintott, majd halkan megkérdezte:
– De ugye nem szexeltek az irodában?
Harry és Louis egy pillanatra egymás felé fordult, aztán egyszerre jelentették ki:
– Dehogy!
– Akkor jó – nyugodott meg láthatóan Niall. – Már azt hittem, megzavartam valamit.
– Csak egy kis nyugira volt szükségem – biztosította Harry, de nem nézett a barátja szemébe. – Most pedig vár rám egy rakat papírmunka. Nektek pedig hamarosan kezdődnek a délutáni óráitok – mondta Harry, miután visszalépett az asztalához papírokat rendezgetni, mert Louis az összeset összekeverte, amikor odébb tolta őket, hogy felülhessen melléjük.
– Igenis, főnök – mondta Niall viccelődve, aztán kisétált a helyiségből, mert ebéd után szokása volt meglátogatni a kávéautomatát. Louis még visszanézett Harryre, kezében az iroda kilincsével, és suttogva azt mondta, hogy csak Harry hallhassa:
– Ha hazaérünk, megint én leszek a főnök.
Harry erre megcsóválta a fejét, és vigyorogva egy csókot dobott a hibrid felé.

**

Mindkettejük keze tele volt a szupermarketben vásároltakkal, ahogy a kocsitól a ház felé indultak. Louis vacsorát akart főzni kettejüknek, és ki gondolta volna, hogy ehhez fel kell vásárolniuk a fél élelmiszerosztályt? A hibridet bosszantotta, hogy Harry csak az étteremből házhoz szállíttatott ételek maradékait tárolta a hűtőben, meg néha egy kis húst a fagyasztóban, ezért úgy döntöttek, ideje együtt elmenniük vásárolni. Így most friss hozzávalókkal, finom gyümölcsökkel megpakolva próbálta kinyitni Harry a bejárati ajtót, amikor egy középkorú nő kezdett el feléjük rohanni.
– Harry, édesem!
Az említett erre meglepetten fordult hátra, és a szája mosolyba húzódott.
– Anya! Mit keresel itt? – kérdezte boldogan.
– Nem tetszett a tegnapi telefonhívásod – mondta a nő, miközben a nagy csomagok ellenére valahogy megpuszilta Harryt mindkét oldalról. – Tudok nektek segíteni?
– Ha kinyitnád az ajtót, az már hatalmas segítség lenne. Louis felvásárolta az egész boltot – magyarázta Harry lelkesen.
Louis közben a papírzacskók mögül figyelte az asszonyt. Normál esetben hátat fordított volna az egész családi jelenetnek, hogy inkább hazamenjen, és elmerüljön a saját kis lakása magányában, de muszáj volt felmennie a lakásba a nagy csomagok miatt.
– Szóval te vagy Louis – fordult felé a nő, és meg sem próbálta álcázni, hogy a mosoly milyen gyorsan olvadt le az arcáról.
– Igen, én vagyok – felelte ugyanolyan hidegen a hibrid.
– Fent bemutatlak titeket, ha lepakoltunk – mondta Harry, miközben a lábával kitámasztotta az ajtót, és maga elé engedte az édesanyját és Louis-t, aki miután felértek, csak a megfelelő időpontot várta, hogy leléphessen.
A pakolással hamar megvoltak, és Louis már a brokkolit rakta a hűtőbe. Anne amint bemutatkozott, eltűnt a mosdóban, úgyhogy minden alkalmasnak tűnt a távozáshoz, amikor Harry mögé lépett, átkarolta, és megpuszilta a nyakát.
– Nem baj, ha három főre kell vacsorát főznöd? – duruzsolta Louis fülébe, aki azonnal megdermedt az ölelésben. Eszébe sem jutott, hogy maradni fog, ráadásul Harry anyukája már ismeretlenül is utálja.
– Én nem hiszem, hogy…
– Hát itt vagytok – lépett be a konyhába az asszony, és az ajkán egy kis kierőltetett mosoly látszott. – Harry nem is mesélte, hogy újra együtt vagytok – mondta egy kis rosszallással.
– Ez bonyolult, anya – felelte Harry, miközben ellépett Louis-tól, és elkezdte kipakolni a vacsorához szükséges dolgokat, amiket a hibrid fél perce rakott be a hűtőbe.
– Louis, te talán közlékenyebbnek bizonyulsz – fordult felé az asszony. Ez volt az első alkalom, hogy sikerült őt alaposabban megnéznie, és rá kellett jönnie, hogy Harry nem csak úgy a légből kapta a szépségét. Anne még mindig gyönyörű volt a nagy, csokibarna szemeivel, a hosszú hajával, amit talán már festett, de így nagyon fiatalnak tűnt ahhoz képest, hogy volt két felnőtt gyereke, és már unokája is.
– Igen, együtt vagyunk. Megpróbáljuk újra – felelte Louis, mert sejtette, hogy Harry már beszélt neki róluk. Talán azért volt az a rosszallás a nő szemeiben, ami most egy kicsit ellágyult, ahogy végignézett a hibriden.
– Nem láttam még olyan szép hibridet, mint te – jelentette ki a nő, és Louis-n azonnal végigfutott a jeges borzongás, amikor a nő felnyúlt, hogy megérintse a fülecskéit. Louis hátrált egy lépést, de amint a háta a falnak ütközött, úgy érezte, sarokba szorították. Anne már meg sem próbált hozzáérni, csak nézte őt, mintha próbálna a lelkébe látni, ő mégis fújni kezdett, a kezét ökölbe szorította, a fülecskéit pedig hátrahúzta. Még Reese is felnézett a kis tálkájába kiöntött vacsorájából, és kíváncsian várta, mi lesz ennek a vége.
– Lou, semmi baj, nyugodj meg – jelent meg a látóterében Harry, ahogy halk, nyugtató hangon beszélt, azonnal közéjük ugorva. – Anya, hogy jutott eszedbe hozzáérni az engedélye nélkül?! – fordult a fiú a másik irányba, kérdőre vonva Anne-t.
– Nem akartam semmi rosszat – mondta a nő Louis szemébe nézve, és a hibrid tudta, hogy őszinte, akármilyen dühös is volt. – Magatokra hagylak egy kicsit – fordult meg, és indult vissza a nappaliba.
Louis még mindig zihált az adrenalinlöket miatt, így amint Harry közelebb lépett hozzá, azonnal a vállába csimpaszkodott, és lábujjhegyre állt, hogy a nyakába fúrja az orrát. A fiú hajába markolt, és kihúzott néhány hosszú tincset a hajgumi fogságából, hogy jobban érezze a haja illatát is. Erre volt szüksége, és Harry mint mindig, most is készségesen hagyta magát.
– Mikor? – kérdezte Harry alig hangosabban, mint a szellő suttogása.
Louis megcsóválta a fejét, amint rájött, mire kíváncsi Harry. Nem, nem arról volt szó, amire a fiú gondolt, csupán annyi történt, hogy ez a kéretlen érintés előhozta a múlt gyötrő emlékeit.
– Két hét – felelte, miközben mélyen belélegezte Harry megnyugtató illatát. – Most már jól leszek – jelentette ki, és felnézett a fiúra. – Elkezdem a vacsorát. Megtennéd, hogy addig lefoglalod anyukádat a nappaliban? Szeretnék egyedül lenni egy kicsit.
– Persze – bólintott Harry, de látszott rajta, hogy nem szívesen hagyja egyedül a hibridet. – Szólj, ha kell valami segítség – mondta, mielőtt vonakodva kisétált a konyhából.
Louis számára a főzés mindig tökéletes feszültséglevezetésnek bizonyult, és ez most sem volt másképp. Mire végzett az édes-savanyú csirkével, már szinte készen állt arra, hogy újra szembenézzen Anne-el. Talán túl korai volt még, hogy találkozzon Harry édesanyjával, de ha komolyan gondolják Harryvel a kettejük kapcsolatát, akkor előbb-utóbb úgyis eljött volna az ideje. Teljes nyugodtsággal indult be a nappaliba, hogy szóljon nekik, elkészült a vacsora.