From the Grey - 24.

Sziasztok! Meghoztam nektek a történet utolsó részét. Nagyon köszönöm, hogy velem tartottatok ebben az utazásban :)

24.

Ahogy teltek a napok, szerencsére a feszültség is egyre jobban csillapodott. Jolly utánam Noah-tól is bocsánatot kért a viselkedéséért, aki úgy ölelgette, mintha hónapok óta nem látta volna. Noah elképesztően bújós tudott lenni, hiába vette fel sokszor a rideg, komoly álarcát, amit a világnak tartogatott. Lehet, hogy a barátságuk nem tartott olyan régóta, mint kettőnké, de Noah évek óta vele lakott, és általában együtt írták a dalokat, így nem meglepő, mennyire fontosak voltak egymásnak.

Eltelt egy kis idő, és végre kaptunk valami információt Jolly apukájáról. Miután beszélt a családjával telefonon, mind a hárman a kezünket tördelve ültünk a busz közösségi terében, és együtt izgultunk érte. A kezelés úgy tűnt, működik. Jolly végre mosolygott, hosszú idő után először, és látszott rajta, hogy visszatért belé a remény. Onnantól kezdve a turné hangulata megváltozott, sokkal energikusabbak lettek az esti show-k, és észrevehető volt, hogy négyünk között újra működik a kémia. Sokat viccelődtünk a színpadon, lementünk a közönséghez, akiknek látszott az arcán, hogy imádták az egészet. Örültem, hogy ismét teljes élményt tudunk nekik adni, és jó érzés volt, hogy már nem csak túlélésre koncentráltunk, hanem mi is igazán élveztük az elejétől a végéig. 

From the Grey - 23.

Sziasztok! Ez már az utolsó előtti rész, de utána sem hagylak titeket olvasnivaló nélkül. :)

23.

Jolly két napig úgy tett, mintha nem is léteznénk. Külön ment enni, és mindenféle közös programot elutasított. Amikor össze voltunk zárva a buszon, azonnal az ágyához sétált, behúzta a függönyt, és nem is láttuk másnap reggelig. Az első két nap békén hagytuk, és csak akkor szóltunk hozzá, amikor muszáj volt. A harmadik napon viszont Noah türelme látszólag kezdett elfogyni.

Az egész azzal kezdődött, hogy a próba előtt megkérdeztem Jolly-t, nem-e kerültek hozzá a pengetőim, amire csak egy fagyos „nem” volt a válasz, és már viharzott is ki az öltözőből. Úgy álltam a szoba közepén, és néztem a már becsukott ajtóra, amin kiment, mint egy elárvult, utcára vetett kiskutya. Aztán gondolatban megráztam magam, vettem néhány mély levegőt, és lehajoltam, hogy tovább keressek a táskában.

- Nick? - hallottam Noah hangját a kanapéról. - Nick? - szólt újra, amikor nem reagáltam. Felé néztem, és szinte sütött a tekintetéből az együttérzés. - Idejössz? - paskolta meg maga mellett a bőrkanapét. Sóhajtottam, és lehuppantam mellé. Azonnal magához húzott és átkarolt, amitől egy picit pánikolni kezdtem.

From the Grey - 22.

Sziasztok! Lassan közeledünk a sztori végéhez, már csak néhány rész van hátra :)

22.

- Hogy nézek ki? - pördültem Noah felé, amikor visszaértünk a bár bejáratához. Noah lustán elmosolyodott, és keresztbe font karokkal éhesen végignézett rajtam tetőtől talpig.

- Csodásan, mint mindig. Dugnivalóan.

A válaszra megforgattam a szemem, de azért éreztem, hogy elpirulok. Vagy csak égett az arcom az alkoholtól. A tenyerem a homlokomra szorítottam, és vettem néhány mély lélegzetet. Be kellett mennem a többiekhez, mert a tárcám a papírjaimmal együtt az asztalon maradtak, de nem akartam, hogy bármilyen furcsa dolgot vegyenek észre rajtam. Például, hogy az ajkam feldagadt a durva csókoktól. Vagy hogy a szemeim nem csak a sörtől csillognak. Határozott léptekkel indultam be az ajtón, és gyorsan átszeltem a távolságot az asztalig, ahol Jolly és Folio ültek, miközben a bár felé fordultak, és mintha éppen kibeszélték volna az egyik csinos pultos lányt. 

Amint megláttak, véget ért a kedélyes csevejük, és aggódva néztek rám. Aztán mögém. Hátra fordultam, és Noah ott várt, a kezeit a farmerje zsebébe csúsztatva. Nem kellett volna velem jönnie, mert alig bírtam visszafojtani a bágyadt mosolyt, ami akkor akart kitörni, amikor észrevettem, hogy ott van velem. 

From the Grey - 21.

Sziasztok! Jó olvasást kívánok nektek a részhez :)

21.

Már sokadszor néztem a bár ajtaja felé, miközben Folioval iszogattuk a sörünket az egyik sötét sarokban. Mindenhonnan érthetetlen cseh beszéd szűrődött felénk, a háttérben halk zene szólt, a helység tele volt egyetemistákkal, akik péntek este egy kis kikapcsolódásra vágytak. Néha elgondolkodtam rajta, hogy milyen lett volna, ha egyszer én is egyetemre megyek. Vajon ha igazán akartam volna, össze tudtam volna gyűjteni rá a pénzt? Ha nem lett volna a zenekar, akkor tovább tanultam volna? És ha igen, milyen szakon? 

A kezem az asztalon hagyott cigis dobozra tettem, de Folio nem értette az utalást. Tovább magyarázta a horgászos kalandjait, és a terveit azzal kapcsolatban, hogy melyik tóhoz fog lemotorozni, ha vége a turnénak. 

- Szóval… mi van veled és Noah-val? - kérdezte, miután kiürítette a poharát.

Vettem egy mély levegőt, és a kezem megpróbáltam észrevétlenül visszaejteni az ölembe. Nevetséges volt, amit műveltem. Szerettem volna elszívni egy szálat, de már besötétedett, és túl beszari voltam ahhoz, hogy kimenjek egyedül az utcára. Folio biztosan elkísért volna, de… megijesztett a gondolat, hogy bárki rajtakapjon, mennyire parázom. Viszont Noah-ról sem volt több kedvem beszélni. Kimerülten az asztalra támaszkodtam az alkarommal, és a festéket kezdtem kapargatni a kopottas asztalon, amíg sajogni kezdett az ujjam vége. Egy bosszantó szokás volt ez, amiről azt hittem, sikerült leszoknom felnőttként.

From the Grey - 20.

Sziasztok! Bocsánat, hogy megvárattalak titeket, de végre itt a folytatás :)

20.

Az éjszaka a kórház ügyeletén valószínűleg mindig kaotikus, de ez most extrémen annak tűnt. A légkör nyomasztó volt, a sürgés-forgás gombócot formált a torkomban. Egy nagyobb közlekedési baleset történt a környéken, betegeket toltak hordágyon vagy kerekesszékben, újra meg újra újabb mentő érkezett, és olyankor egy csapatnyi egészségügyi személyzeti előbukkant, hogy foglalkozzanak a súlyos esetekkel. Gyereksírást hallottam a folyosó végéről. Szegény pára már régen sírhatott, mert teljesen be volt rekedve. A szívem összeszorult, és még melankolikusabban ücsörögtem a széken. Noah mellettem volt, és a telefonját nyomkodta, de láttam, hogy ő is a síró gyereket keresi a tekintetével. Remegett a keze, amivel a mobilját fogta, és apró ráncok jelentek meg a szemöldöke között. Meg akartam ölelni, de attól féltem, ez csak fellobbantja azt a vágyam, hogy még közelebb tudhassam őt magamhoz, és mivel Matt is velünk volt, vissza kellett fognom magam.

Egy nővér futólag ránézett a sebemre, aztán a kezembe nyomott némi kötszert, és azt mondta, amint lesz szabad orvos, behívnak majd. Noah nem volt elragadtatva ettől, és idegesen fel-alá kezdett járkálni, aztán elindult nekünk kávét szerezni. Kimerülten támasztottam a fejem a falnak, lehunytam a szemeim, és közben azon filóztam, hogy ha kimennék rágyújtani, biztosan azonnal keresnének, hogy ellássanak. A karom egyre jobban lüktetett, és egy pillanatra kirázott a hideg is, talán a kimerültségtől, talán a fájdalomtól. Matt csöndben ült mellettem, és amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy aggódva pillant rám.

From the Grey - 19.

Sziasztok! Régen volt már rész, de végre meghoztam nektek a folytatást :) Jó olvasást hozzá!

19.

A folyosóról zajok szűrődtek be - léptek hangja, nevetés, beszélgetés -, és az előzenekarnak köszönhetően halk dübörgés járta át a falakat. A sötét, raktárnak használt kis helyiség dohos szagú volt, valószínűleg már hetek óta nem szellőztettek, de a vastag fémajtóhoz volt kulcs, ezért tökéletesen megfelelt nekünk. Kettesben voltunk Noah-val, nyolc napja akkor először. 

Amikor megérkeztünk Európába, köszönhetően a jetlagnek és a showk előtti izgatottságnak, még könnyen sikerült féken tartani magunkat, az érzéseinket, vágyainkat. Nappal az időeltolódás, éjjel a koncert utáni kimerültség miatt éreztük úgy, hogy aludnunk kell. Mindannyian bekuckóztunk a buszon az ágyunkba, és nem maradt sok idő arra, hogy a pihenésen, és az esti showkon kívül bármi mással foglalkozzunk. De amint eltelt a hét, a szervezetünk megbarátkozott a körülményekkel, és teljes turné üzemmódba kapcsolt, Noah-val egyre többször felejtettük a szemünket egymáson, egyre több volt az elhúzódó érintés, és előző este konkrétan a combján felejtettem a kezem a takaró alatt, miközben Folioval videojátékoztak. Addigra már teljesen kivoltam. A bezárható helyiséget is én találtam, de egy percig sem kellett őt győzködnöm, hogy kövessen két percre rá, hogy otthagytam a többieket az öltözőben.