From the Grey - 20.

Sziasztok! Bocsánat, hogy megvárattalak titeket, de végre itt a folytatás :)

20.

Az éjszaka a kórház ügyeletén valószínűleg mindig kaotikus, de ez most extrémen annak tűnt. A légkör nyomasztó volt, a sürgés-forgás gombócot formált a torkomban. Egy nagyobb közlekedési baleset történt a környéken, betegeket toltak hordágyon vagy kerekesszékben, újra meg újra újabb mentő érkezett, és olyankor egy csapatnyi egészségügyi személyzeti előbukkant, hogy foglalkozzanak a súlyos esetekkel. Gyereksírást hallottam a folyosó végéről. Szegény pára már régen sírhatott, mert teljesen be volt rekedve. A szívem összeszorult, és még melankolikusabban ücsörögtem a széken. Noah mellettem volt, és a telefonját nyomkodta, de láttam, hogy ő is a síró gyereket keresi a tekintetével. Remegett a keze, amivel a mobilját fogta, és apró ráncok jelentek meg a szemöldöke között. Meg akartam ölelni, de attól féltem, ez csak fellobbantja azt a vágyam, hogy még közelebb tudhassam őt magamhoz, és mivel Matt is velünk volt, vissza kellett fognom magam.

Egy nővér futólag ránézett a sebemre, aztán a kezembe nyomott némi kötszert, és azt mondta, amint lesz szabad orvos, behívnak majd. Noah nem volt elragadtatva ettől, és idegesen fel-alá kezdett járkálni, aztán elindult nekünk kávét szerezni. Kimerülten támasztottam a fejem a falnak, lehunytam a szemeim, és közben azon filóztam, hogy ha kimennék rágyújtani, biztosan azonnal keresnének, hogy ellássanak. A karom egyre jobban lüktetett, és egy pillanatra kirázott a hideg is, talán a kimerültségtől, talán a fájdalomtól. Matt csöndben ült mellettem, és amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy aggódva pillant rám.

From the Grey - 19.

Sziasztok! Régen volt már rész, de végre meghoztam nektek a folytatást :) Jó olvasást hozzá!

19.

A folyosóról zajok szűrődtek be - léptek hangja, nevetés, beszélgetés -, és az előzenekarnak köszönhetően halk dübörgés járta át a falakat. A sötét, raktárnak használt kis helyiség dohos szagú volt, valószínűleg már hetek óta nem szellőztettek, de a vastag fémajtóhoz volt kulcs, ezért tökéletesen megfelelt nekünk. Kettesben voltunk Noah-val, nyolc napja akkor először. 

Amikor megérkeztünk Európába, köszönhetően a jetlagnek és a showk előtti izgatottságnak, még könnyen sikerült féken tartani magunkat, az érzéseinket, vágyainkat. Nappal az időeltolódás, éjjel a koncert utáni kimerültség miatt éreztük úgy, hogy aludnunk kell. Mindannyian bekuckóztunk a buszon az ágyunkba, és nem maradt sok idő arra, hogy a pihenésen, és az esti showkon kívül bármi mással foglalkozzunk. De amint eltelt a hét, a szervezetünk megbarátkozott a körülményekkel, és teljes turné üzemmódba kapcsolt, Noah-val egyre többször felejtettük a szemünket egymáson, egyre több volt az elhúzódó érintés, és előző este konkrétan a combján felejtettem a kezem a takaró alatt, miközben Folioval videojátékoztak. Addigra már teljesen kivoltam. A bezárható helyiséget is én találtam, de egy percig sem kellett őt győzködnöm, hogy kövessen két percre rá, hogy otthagytam a többieket az öltözőben.