Megfigyelve - 20. Szublimáció

Sziasztok! Hoztam nektek valamit ma is :) Jó olvasást, és remélem, egy kicsit több komment érkezik majd, mint a TU legutóbbi részéhez :S

20. Sublimation
Szublimáció: A pszichés energia átirányítása a negatív kiáramlásoktól pozitív irányba.

16 évesen (hat hónappal a vihar után)

Az ikrek a kanapé két végén ültek. Még csak egymásra sem akartak nézni, nem hogy hozzáérni a másikhoz.
– Hülyeség – motyogta a fiatalabb fiú.
– Miért lenne hülyeség? – kérdezte Alan, miközben a tollát a kezében tartotta, készen a jegyzetelésre.
– Ez nem fog javítani a helyzeten. Utál engem.
– Nem utállak. Csak azt kívánom, bár ne lennél az ikertestvérem – felelte az idősebb, és a homlokába húzta a kapucniját, hogy ne kelljen látnia a megbántottságot a testvére arcán.
Alan néhány pillanatig szünetet tartott, miközben felmérte a fiúkat, és azon töprengett, vajon mennyi esély van arra, hogy rendbe hozza a már amúgy is haldokló kapcsolatot. Alan néha úgy érezte, hogy teljesen elveszti a reményt, mert nagyon nem úgy tűnt, hogy közel tud hozzájuk férkőzni.

The unforgiving - 21. Dolgok, amiket el akarsz felejteni

Sziasztok! Hoztam nektek egy izgi részt mára. Kérlek, cserébe lepjetek meg néhány kommenttel :)

L.

Arra ébredtem, hogy Harry haja a nyakamat csiklandozza. Nem tudom, hogy sikerült az éjjel észrevétlenül kiütnöm magam, de ahogy a fejem leért a párnára, és Harry forró teste az enyémhez nyomódott, már csak néhány lapos pillantás kellett ahhoz, hogy elaludjak. Nem voltak zavaró, őrült rémálmaim, és ahogy a kezem zsibbadtan kihúztam a fejem alól, már biztos voltam benne, még csak meg sem moccantam egész idő alatt. Nagyon szükségem volt már az alvásra, de egy kicsit bántam, hogy nem tudtam több érdemleges időt eltölteni Harryvel. Persze, most, hogy a reluxákon át bevilágító kora reggeli fények megvilágították az arcát, már tökéletesen láthattam a jeleit, hogy ő sem aludt rendesen napok óta. A szemei alatt sötét karikák éles ellentétben álltak az amúgy hófehér bőrével, és az arca még annál is nyúzottabbnak tűnt, mint mikor kijöttem a börtönből. A lelki szemeim előtt máris megjelent a kép, ahogy majd egy puccos szálloda medencéjének partján fogunk napozni, nevetni, és titkos pillantásokat váltani a napszemüvegünk kerete felett, ha végre sikerül őt kihoznom. Bármit megtettem volna, hogy testileg és lelkileg is teljesen rendbe hozzam. Úgy igazán belegondolva rá kellett jönnöm, hogy mennyire különleges ő nekem. És ha még mélyebbre ástam, már tudom, hogy ez a tény egy kicsit ijesztő számomra.

My Indigo 7.

Sziasztok! Úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó rész, de aztán rájöttem, hogy írnom kell még egy rövidebb epilógust, hogy teljes legyen az egész :) Szeretem ezt a részt... remélem, nektek is tetszik majd. 

7. Even when the heart won't let me show, you don't have to say to let me know

Tom arra eszmélt fel, hogy úgy mosolyog, mint egy idióta. Éppen az árvaház felé tartott, a nap hétágra sütött annak ellenére, hogy ősz volt, és valamiért madarat lehetett volna fogatni vele. Na jó, ha egy kicsit gondolkozott, rájött, hogy ennek köze lehet a reggelhez. És ha már a reggelhez, akkor Billhez is, akivel minden nap együtt kelt már több, mint két hete. Azonban az öccse azon a reggelen valamilyen csoda folytán hamarabb ébredt, és mire Tom is kinyitotta a szemét, nem látott mást, csak  a fiú összegömbölyödött testének körvonalait a takaró alatt, aki éppen elhelyezkedett a lábai között. Egy pillanattal később Tom kénytelen volt újra becsukni a szemeit, pedig éberebb volt, mint valaha. Ahogy visszagondolt, rájött, hogy az esküvő óta amikor csak tehették – például ha Bill nem dolgozott, és Tomnak sem kellett fárasztó tanácskozásokon részt vennie –, alig másztak ki az ágyból, de ez így volt tökéletes. Mosolyogva emlékezett rá, hogy Simone a második napon félrehívta, amikor lesurrant a konyhába csokiért – Billt édességevés után mindig rá lehetett venni egy újabb menetre –, és közölte vele, hogy ha megengedi, ő is igényt tartana a kisebbik fia társaságára, amikor éppen nem annyira elfoglaltak egymással – ha létezik egyáltalán ilyen. Tom fülig pirult és egy „anyaaaa” után a hűtő felé fordul, hogy kivegye a trüffeles csokit, ami után Bill csókjai édesebbek, az érintései követelőzőbbek és a hangjai még telhetetlenebbek lettek.

Megfigyelve - 19. Alapvető hozzárendelési hiba

Sziasztok! Hoztam nektek egy újabb részt, míg írom a My indigo és a TU folytatását. :) Szeretitek még? A legutolsóhoz elég kevés komment érkezett.

19. Fundamental Attribution Error

Alapvető hozzárendelési hiba: A hajlam arra, hogy túlbecsüljük a másik személy cselekvéseinek belső motivációit.

16 évesen

Saki volt az, aki megtalálta a remegő, átfagyott, elázott ikreket, akik még akkor is a kínjukban elmerülve ültek a fa alatt. Nem tudta, pontosan mi történt, de azt igen, hogy sokkal komolyabb dologról van szó, mint eddig bármikor. A testőrök feladata volt, hogy meglássanak olyan dolgokat, amelyeket mások nem vesznek észre; hogy figyeljenek az apró jelekre, amik arra utalnak, hogy baj van.

Tudta, hogy a fiúk akkor indultak el a lejtőn, mikor Jost arra kényszerítette őket, hogy ne látogassák többet a terapeutájukat, és a komoly gondok akkor kezdődtek, amikor Tom magával vitte a szobájába azt a különösen ragaszkodó és agresszív lányt. Ezen kívül csak találgathatott. Amit már most biztosan tudott, hogy a dolgok nem folytatódhatnak így tovább.

Megfigyelve - 18. Tanult tehetetlenség

Sziasztok! Köszönöm a TU legutóbbi részéhez érkezett kommenteket :) Ha ezt is olvassátok, hagyjatok itt nekem néhány mondatot, kérlek. :)

18. Learned helplessness

Tanult tehetetlenség: Olyan állapot, ahol a folyamatosan negatív következményekkel járó időszak miatt az egyén úgy érzi, nincs befolyása a történtekre.

16 évesen

Az ikrek összerezzentek, amikor a bulvárlapok egy hangos csattanással landoltak a turnébusz asztalán. Szemben ültek egymással, de teljesen ignorálták a másikat, azonban David kitörésére egyformán reagáltak. Lehajtották a fejüket és megpróbálták figyelmen kívül hagyni a kiabálást. Georg és Gustav is ott ült velük, és mogorván néztek a férfira, miközben az tovább folytatta.

– Nem tudom, mi folyik itt, de rendbe kell hoznotok! – ismételte David. Mindent állandóan megismételt, amikor dühös volt, és abban a pillanatban szinte felrobbant.

The unforgiving - 20. Aki miatt érdemes élnem

Sziasztok! Ésss itt a folytatás, amit már vártatok szerintem ;) De hogy biztos lehessek benne, kérlek, hagyjatok egy kommentet a rész alatt. Köszönöm, és nagyon szép hétvégét (terveim szerint vasárnap még jövök egy fordítással ;))

H.

Talán a fájdalomcsillapítóknak, talán a kényelmes matracnak köszönhettem, hogy olyan jól aludtam, ahogy már napok óta nem sikerült. A karom és a fejem lüktetett, de még ez sem akadályozott meg abban, hogy pár perc alatt álomtalan alvásba merüljek. Viszont amikor az éjszaka közepén kinyitottam a szemeimet, egy pillanatra nem tudtam hová tenni, amit látok. Meg voltam róla győződve, hogy az agyam szórakozik velem, mert talán jobban beütöttem a fejem, mint ahogy a doki állította. Elgondolkodva beharaptam az ajkam, és néhány pillanatig csak néztem Louis gondterhelt arcát.

Megfigyelve - 17. Derealizáció

Sziasztok! Nem tudom, hogy illik-e egy ilyen részre azt mondani, hogy imádtam... mert minden történés ellenére nagyon szerettem fordítani. Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is :)

17. Derealization
Derealizáció: A külső világ észlelésében vagy tapasztalásában bekövetkezett változás úgy, hogy az furcsának vagy irreálisnak tűnik.

16 évesen

– Nem akarom – suttogta az egyik iker a sötét szállodai szobában.
– Muszáj – felelte a másik.
– Bill, nem fog menni. Nem tudom megtenni.
– Muszáj. Szükségünk van rá, hogy megtedd.
A szobában sötét volt, csak a vastag sötétítőfüggönyök közötti réseken beszűrődő városi fények világították be. A koncert véget ért, és visszatértek az ideiglenes menedékükbe, hogy az ünneplés előtt kicsit felfrissüljenek. Normális esetben az adrenalin, ami a show után maradt egészen hajnalig kitartana, és nem halványulna el addig. Ma este az örömüket beárnyékolta a tudat, hogy még egy másik előadás is vár rájuk, ha akarják, ha nem.

The unforgiving - 19. Minden követ meg fogok mozgatni

Sziasztok! TU már régen volt, úgyhogy ma hoztam nektek egy kis folytatást :) Kérlek, ne felejtsetek el kommentelni, ha végig olvastátok. További jó hétvégét :)

L.

Még életemben nem voltam egyszerre ennyire feszült, tettre kész és határozott. Legszívesebben törtem-zúztam volna, és miközben a kávémat kavargattam, el is döntöttem, hogy este lemegyek a kondiba. De úgy tűnt, nem csak én vagyok ideges. Zachary a szalvétát igazgatta a lattéja mellett, és olyan pontosan hajtogatta össze, mintha az élete múlna rajta. Nem könnyítettem meg a dolgát, amikor hosszú, kínos másodpercekig fel sem emeltem a tekintetem a kávézó bézsszínű terítőjéről.
– Örülök, hogy jól vagy, és…

Megfigyelve - 16. Feltétel nélküli pozitív nézőpont

Sziasztok! Hoztam nektek egy új részt a fordításból. Jó hosszú, és emellett izgi is :) Nagyon örülnék, ha feldobnátok a napomat néhány kommenttel.

16. Unconditional positive regard
Feltétel nélküli pozitív nézőpont: Az ítélkezést mellőző empátia és a másik személy tisztelete.

15 évesen

– Azt hiszem, elfeledkeztem valamiről – mondta Bill, miközben az utolsó dolgokat is a bőröndbe pakolta. Csak egy éjszakát maradtak a hotelben a díjátadó után, de folyamatosan úgy érezte, mintha elfelejtett volna valamit, miközben reggel összepakoltak.
– Mindig ezt mondod – felelte Tom a szemét forgatva. Ő már egy órája végzett a pakolással, és most egy dobozos kólát iszogatott, miközben a testvérét figyelte.
Bill letérdelt a földre és benézett az ágy alá. Nem tudta, mit felejtett el, de mindenképpen meg akarta találni.

My Indigo 6.

Sziasztok! Szerintem már vártátok ezt a részt, és én igyekeztem kihozni belőle a maximumot. Szerettem írni, és bízom benne, hogy tetszeni fog nektek. Ha elolvastátok, kérlek, írjatok nekem egy pár szavas kommentet, nagyon kíváncsi vagyok :)

6. My love will not unravel, it's unconditional

Tom elhúzta az a szélben lágyan lengedező függönyt, kilépett a teraszra és vett egy mély levegőt. Az orrát megtöltötte a kertben virágzó jázminok és a pázsit friss illata, miközben a madarak vidám csicsergésének hangja és a nap melege az arcán lassan elérte, hogy sikerüljön ellazulnia. Napok, hetek, hónapok óta nyomasztotta az aggodalom és a tehetetlen frusztráltság amiatt, hogy a testvére nem jött haza. Rettegett attól, hogy Billt valami baj éri, hogy valamiért haragszik rá, és azért nem hajlandó visszatérni az otthonába. Ezen kívül még ezer más dolog felvillant az agyában, amit az aggódó elméje szőtt a lehető legszörnyűbb forgatókönyveket idézve. Azóta már tisztán átlátta az okokat, így képtelen volt haragudni. Thomas, az édesapjuk visszatartotta Billt, amikor a védencének szüksége lett volna rá, és most, hogy Tom is megtapasztalta, milyen az, amikor Helen veszélyben van, egyszerűen csak csodálni tudta az öccsét amiatt, hogy nem őrült bele Nicholas elvesztésébe. Az egyetlen ember, aki tehet arról, hogy a fiú hónapokig nem jött haza, az az apjuk, senki más.