Don't Let It Break Your Heart - 3. Az idő majd begyógyítja

Sziasztok! Lehet, hogy egy kicsit utálni fogtok, de... legalább időben jött a rész :) Jó olvasást!

Harry a kóláspohara mögül figyelte a vele szemben ülő fiút. Ez volt az első alkalom, hogy rendes fényben láthatta, és képtelen volt levenni róla a tekintetét. Biztosan tudta, hogy nem találkozott még nála tökéletesebbel, pedig csak az arcát volt lehetősége szemügyre venni. Legalább két számmal nagyobb pulcsit viselt, ami akár rá is jó lett volna, ezért az ujját fel kellett tűrnie a könyökéig, hogy a kezébe foghassa a hatalmas hamburgert, amit rendelt. Harry így is meg volt róla győződve, hogy a túlméretes ruhadarab alatt sem találna semmi kivetnivalót rajta azok alapján, amit a buszmegálló hirdetőfalának dőlve tapasztalt. Az a pár perc annyira elvette az eszét, hogy azóta újra meg újra visszajátszotta a fejében, és az sem érdekelte, hogy minden alkalommal felforrt a vére, és majdnem lángra kapott. Most is, amint eszébe jutott, érezte, hogy elpirul, és ezzel egyidejűleg a férfiassága is életre kelt. Gyorsan lenézett a tányérjára, mert attól tartott, ha találkozik a pillantásuk, a másik azonnal rájön, mi jár a fejében. Lehet, hogy semmi nem lesz az egészből, lehet, hogy Louis-nak nem erre van szüksége, de álmodozni azért szabad.
– Szóval… reggel nem kell órára menned? – törte meg a csöndet Louis, amint a félig megevett burgerét lerakta a tányérra. Amíg várták a rendeléseket, Harry elmesélte, hogy környezetmérnöknek tanul az egyetemen, és éppen másodéves.
– Kivételesen nem, ezért voltunk a bárban Zaynnel. És te? Este dolgozol?
Louis csak bólogatott, miközben ivott, és kihúzott a zsömle közül egy salátát, amit lassan elrágcsált. Harry próbált a saját szendvicsére koncentrálni, de mindig talált valami lélegzetelállítót a fiúban. Most például azt, ahogy elmerengve bámult a hajnali fényekbe boruló utcára. Az ablak mellé ültek le, és így nézhették a lassan ébredező várost, ahogy az első munkások bejönnek a kis burgerezőbe egy kávéért és reggeliért, hogy aztán a buszmegálló felé rohanjanak, és megkezdjék a napjukat. Louis-nak és neki még véget sem ért az előző nap, és Harry azt kívánta, bárcsak sosem lenne vége. Jó volt a másik fiúval üldögélni, még akkor is, ha nem beszéltek megállás nélkül. Ha egész végig meg sem szólalnának, csak nézhetné a másikat, már az is mindent megérne. Ezért amikor a pultos lány kijött, és megkérdezte tőlük, kérnek-e még valamit, Harry rendelt egy kávét. Az álmosság néha próbált rajta elhatalmasodni, de nem volt hajlandó engedni neki.

– Nem tervezel aludni, miután megreggeliztünk? – kapta a tekintetét Harryre a fiú felvont szemöldökkel. Nem tudta, mi lenne erre a megfelelő válasz, de nem is gondolkozott sokat. Úgy döntött, hogy az igazságot mondja, és reménykedett, hogy nem üldözi el vele Louis-t.
– Nem igazán. Azt ígértem, hogy a következő program a te választásod.
Louis elgondolkozva nézett rá, végül megvonta a vállát, és a szájába tömött néhány krumplit.
– Akármit kérhetek?
– Persze, ez is az ígéret része.
– Miért bízol meg bennem, ha nem is ismersz? Mi van, ha valami olyat akarok, amit te nem? – fúródott a kék tekintet komolyan Harryébe.
– Erre kevés esélyt látok.
– Mi van, ha valami nagyon beteg dolgot akarok? Mi van, ha ki akarlak használni?
– Nem akarsz kihasználni – jelentette ki Harry magabiztosan. – Ha így lenne, a buszmegállós jelenet után nem küldtél volna el, hanem elvetted volna, amire szükséged van.
Harry érezte, hogy vékony jégen lépked, és Louis elsötétült pillantása is erősítette a megérzését. A fiú elfordult, és újra az ébredező várost figyelte az üvegen át. Harrynek nem tetszett, hogy ennyire bezárkózott, de nem firtatta. Azalatt a pár óra alatt rájött, hogy Louis csak akkor beszél, amikor ő is akar. Most sem tévedett, mert miután megérkezett a kávéja, Louis megette a hamburger maradékát, és teljes testével felé fordult.
– Amikor felhívtalak az éjszaka közepén, úgy éreztem, hogy szükségem van rád – kezdte, és mikor Harry bólintott egy aprót, hozzátette: – Ez nem számít kihasználásnak?
Harry egy kicsit oldalra döntötte a fejét, mielőtt válaszolt volna.
– Nem, amíg én is úgy érzek, mint te, és én is azt akarom, amit te – felelte, és kíváncsian figyelte Louis arcát, hátha többet is leolvashat róla, mint amit elárul neki. A fiút csak egy pillanatra lepte meg a válasz, mert aztán elvigyorodott és lemondóan megcsóválta a fejét.
– Miért nem menekülsz? Ennyi idő alatt már rájöhettél volna, hogy nem vagyok egy könnyű eset – horkant fel Louis.
– Szeretem a kihívásokat – húzta fel a szemöldökét Harry, és visszamosolygott a másikra. – Megpróbálhatnál egy kicsit lazítani, és elhihetnéd azt, hogy én is legalább annyira akarom, mint te. Itt ülni veled egy kávézóban hajnalban, álmosan, miközben hamburgert eszünk, a csillagos eget lesni az éjszaka közepén, és egy buszmegállónak dőlve csókolózni, mintha nem lenne holnap. Szeretkezni veled az ágyamban, miközben a kora reggeli napsugár betűz a reluxák között… – mondta alig hallhatóan, és máris érezte, hogy az arca újra elpirult, habár ennek semmi köze ahhoz, hogy zavarban lenne, sokkal inkább a vágy miatt történt. Louis szinte tátott szájjal bámult rá, és Harry érezte, ahogy a pillantásával felfalta őt. Csak abban reménykedhetett, hogy a fiú nem húzza be újra a vészféket, mint már korábban.
– Mindig őszinte vagy, ugye? – kérdezte Louis, amikor vett egy mély lélegzetet, és képes volt megszólalni. – Akkor most én is az leszek. Vigyél haza – suttogta rekedten. – Az ágyadban akarok lenni, mire előbújik a Nap.
Harry arcára lassan felkúszott az elégedett mosoly, és gyorsan megitta a kávéja maradékát.
– Amit csak szeretnél – és azzal a lendülettel fel is állt, hogy a kezénél fogva húzza maga után Louis-t egészen a kocsiig. A tenyere egy kicsit hideg volt Harryéhez képest, de nem számított. Nem foglalkozott azzal sem, hogy mit szólnak majd az emberek, ha meglátják őket így. Az utcán még mindig alig voltak, és akik mégis, azok is álmosan, a saját gondolataikba mélyedve, lesütött vagy üres tekintettel sétáltak el mellettük. Harry egy pillanatra úgy érezte, mintha valami álomvilágban létezne. Amikor Louis beült mellé a kocsiba, elgondolkozott azon, hogy talán sikerült elaludnia, és ezt az egészet csak a képzelete vetíti elé. Nem lehet valóságos, ahogy Louis az ajkát a fogai közé szívva várakozik türelmesen, hogy végre elinduljanak, és a haja kicsit kócos attól, hogy néha beletúrt, amíg kihozták nekik a reggelit. Ahogy az ujjaival lejjebb húzta a vastag pulcsija ujját, hogy a kézfejét is betakarja, és kicsire összehúzva magát a hátát félig az ülésnek, félig az ajtónak támasztva bekucorodott. Harry csak akkor vette észre, hogy bámulja, amikor a tekintete találkozott a bizonytalan, tengerkék szemekkel.
– Meggondoltad magad? – kérdezte a fiú félve, és a laza testtartása hirtelen megváltozott, amikor kiegyenesedett ültében.
– Nem. Dehogy! – tiltakozott Harry azonnal, és végre beindította a kocsi motorját.

**
Louis a falnak dőlve hagyta, hogy Harry minden egyes harapása után a nyelvével simítsa végig az érzékeny bőrt a nyakán, és türelmetlen, kétségbeesett csípőmozdulatokkal passzírozza össze az ágyékukat. Könnyen kellett volna mennie, hogy teljesen átadja magát. Harry íze, illata, minden porcikája vonzotta, mint az éjjeli lepkét a fény, és talán éppen ezért volt nehéz. Félt, egyenesen rettegett attól, hogy mi lesz, ha teljesen a fiúra bízza magát. Vajon elporlad, mint az a bizonyos lepke, ami túl közel merészkedett a villanykörtéhez?
– Mi a baj? – eszmélt fel Harry mély, dörmögő hangjára. A fiú még mindig hozzá volt tapadva, de teljesen mozdulatlanul. Louis azt sem tudta, mikor hagyta abba az egészet, és emiatt nagyon dühös volt magára. Kénytelen lesz a cikázó gondolatait kordában tartani innentől kezdve, mert Harry megérdemelte azt, hogy ne csak fizikailag legyen jelen.
– Mutasd meg a hálószobát – felelte egy kis mosollyal, mert mindenképpen ki akarta radírozni Harry tekintetéből az aggodalmat. Sokkal jobban szerette, ha azok a zöld szemek az izgalomtól és örömtől csillogtak, és semmilyen negatív dolog nem homályosította el őket. Negatív dolgok… Louis. Nem kellett volna eljönnie ide, kezdve azzal, hogy mennyire nagy marhaság volt felhívnia Harryt. Mégis mire számított? Ha eljátssza, hogy minden a legnagyobb rendben, attól még nem lesz úgy. Nagyon nem. Harry egy mosollyal a csodálatos, duzzadt ajkain húzta maga után a kezét fogva. És Louis ellenállás nélkül követte, mert akármennyire hatalmas őrültségnek tűnt az egész, mégis mindennél jobban akarta.
A ruhák pillanatok alatt kerültek le, és ezzel párhuzamosan Louis úgy érezte, mintha az agya cseppfolyóssá válna. Sóvárgott Harry öleléséért, hogy egy forró test simuljon az övéhez, és amikor megkapta, sőt, még ennél is többet, akkor már nem számított semmi, csak a másik ajka, íze, illata, puha bőre, ahogy izgatóan a saját meztelen bőréhez tapadt. Az egész olyan gyorsan történt… valamikor maga alá fordította Harryt, a fiú ujjait összefonta a sajátjaival, és leszorította a matracra. Aztán Harry lábai a dereka köré fonódtak, és hiába volt ez a lehető legtermészetesebb dolog, Louis összezavarodva ült fel a sarkaira.
– Síkosító és gumi van a fiókban. Kérlek siess, érezni akarlak magamban – mondta Harry átkozottul reszelős hangon, és közben türelmetlenül simogatta végig Louis mellkasát, majd megpróbálta magához visszahúzni a fiút, aki ijedten pillantott le rá.
– Nem… Harry, én nem… – makogta Louis, és nyelt egy nagyot, amikor rájött, mi történik éppen. Mielőtt úgy igazán pánikba eshetett volna, Harry összevont szemöldökkel felült, és bocsánatkérően nézett rá:
– Ne haragudj, én azt hittem… úgy értem, minden jel erre mutatott.
Louis csak megcsóválta a fejét, és már fordult oldalra, hogy lemásszon az ágyról, amikor Harry elkapta a csuklóját.
– Hé, ne menekülj tőlem! Kérlek – mondta lágyan, könyörgőre fogva, és máris oldalra nyúlt, hogy kihúzza a fiókot, és megkeresse a szükséges dolgokat. Louis szájtátva figyelte, ahogy a lapockái felett és a vállánál megnyúltak az izmok. A farka vérrel telve csúszott a hasáról a combjára, ahogy oldalra tekeredett, mielőtt visszafordult hozzá. Louis nyelt egy nagyot, és már eszében sem volt véget vetni ennek. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen lesz, ha Harry elmerül benne, és közben teljesen szétfeszíti. Vajon mennyire fog fájni? Mert muszáj, hogy fájjon, ilyen méretekkel. Szó nélkül engedelmeskedett, amikor Harry lehúzta az ágyra, aztán ösztönszerűen fordult a hasára és térdelt fel. A szemeit összeszorítva várta, hogy megérezze az éles, csípő fájdalmat, és teljesen ledöbbent, amikor helyette Harry cirógató ujjai kalandoztak végig a combja belső felén.
– Így jó lesz a lábadnak? – kérdezte Harry vágytól elmélyült, de gondoskodó hangon.
Louis hirtelen azt sem tudta, mire gondol. Aztán lenézett, és meglátta a hanyag kötést, ami körbeölelte a combját. Harry észrevette. Hát persze, hogy észrevette, nem vak.
– Igen, csak egy kis horzsolás – biztosította a fiút alig hallhatóan.
– Vigyázok rá, ígérem – duruzsolta Harry a bőrébe valahol a lapockája és a gerince között. Louis ajkait egy frusztrált nyögés hagyta el, de a másik fiú valószínűleg azt hitte, hogy az ujjai okozták, amik most a síkosítótól nedvesen cirógatták a bejáratát. Pedig Louis valójában ideges és kétségbeesett volt, semmint vággyal telt. Azt akarta, hogy Harry hagyja a hosszadalmas előkészítést, és hogy az a néhány kis vágás a combján ne gátolja meg abban, hogy alaposan a matracba döngölje. Nem akarta, hogy ilyen óvatos és gondoskodó legyen, azt meg főleg nem, hogy elolvadjon a simogató kezek, kedves szavak miatt. Harry rájöhetne végre, hogy nem erre van szüksége. Amire mindennél jobban szüksége volt, az… az a fájdalom. Louis az ajkába harapott éppen abban a pillanatban, amikor Harry lassan, túl lassan beléhatolt. Próbálta a könnycseppet elpislogni a szeméből, de valahogy egy mégiscsak kibuggyant és végigfolyt az arcán.
– Jól vagy? – hajolt Harry a füléhez, és nem mozdult, amíg Louis nem bólintott. Pedig közel sem volt jól. Frusztrált volt, amiért nem tudta, hogyan mondhatná el Harrynek, mit akar, szégyellte magát, amiért egyáltalán eszébe jutott megkérni, hogy okozzon neki fájdalmat, és ha ez még nem lenne elég, Harry szavaitól valamiért sírni támadt kedve. Louis zihálása lassan csatlakozott Harry kéjes nyögéseihez, ahogy érezte, hogy a pánik végigrobog az egész testén. Nem, ez nem történhet meg vele, főleg most, ezzel a fiúval! A percek ólomlábakon vánszorogtak, és Louis képtelen volt élvezni az egészet. Kényszerítette magát, hogy eljátssza, neki is legalább annyira jó, mint Harrynek, aztán a hamis nyögések és sóhajok megfelelő, hiteles kivitelezése minden energiáját felemésztette, miközben próbálta visszafojtani a pánikrohamot. Csak egyetlen lehetősége maradt. Észrevétlenül csúsztatta a kezét a laza kötés alá, és az ujjai hegyével türelmetlenül feszítette szét a vágásokat. Alig kellett néhány lélegzetvételnyi idő, és máris sokkal jobban érezte magát. A feje elkezdett kitisztulni, és a kapkodó lélegzetvételei is kicsit lenyugodtak. Végre hallotta Harry szexi nyögéseit, érezte a nagy tenyerét az oldalán, a hátán, vagy éppen a fenekén. Egy pillanatra minden jobbra fordult, de aztán Harry hirtelen megállt, és Louis-t elöntötte a jeges veríték. Csak akkor nyugodott meg, amikor rájött, hogy a fiú éppen remegve élvez, miközben arról biztosítja Louis-t, hogy mennyire tökéletes, forró és szűk. Louis lassan kifújta a visszatartott levegőt, mert meg volt róla győződve, hogy vége. Harry jól érezte magát vele, ő örült, hogy a kedvére tehetett, és majd mindketten mennek a saját dolgukra. Mekkorát tévedett! Harry még mindig tövig benne volt, amikor előre nyúlt, és a tenyerébe fogta a szerszámát, ő pedig összerezzent a váratlan érintésre.
– Lou… – suttogta Harry a hirtelen elcsöndesedett szobában. Louis újra összeszorította a szemeit, mert most már biztosan lebukott. – Lou… miért…?
– Semmi gond, csak eressz el – felelte a kérdezett Harry szavába vágva, és durván elhúzta a fiú kezét az élettelen férfiasságáról. Harry végre kihúzódott, és miután levette az elhasznált gumit, teljesen összezavarodva nézett az ágyon hasaló fiúra.
– Nem élvezted – mondta ki Harry a nyilvánvalót. – Sajnálom… mi történt? Fájdalmat okoztam?
Louis-nak nevethetnéke támadt a kérdés miatt, és mielőtt visszafoghatta volna magát, a párnába kuncogott.
– Nem eléggé – dünnyögte, és már nem érdekelte, ha a másik is meghallja.
– Ezt hogy érted? – kérdezte Harry egy fél perc néma csend után.
– Hagyj magamra öt percre, és ígérem, eltűnök – felelte Louis kitérve a kérdés elől. Még mindig nem mozdult. Képtelen lett volna ezek után Harry szemébe nézni, és biztosan tudta, hogy ha felállna, a végtagjai remegnének.
– Ne haragudj, én…
– Ne! Hagyd abba! – térdelt fel hirtelen az ágyon, hogy Harry felé forduljon, mert egyre jobban bosszantotta, hogy a másik nem érti. – Nem te vagy az oka. Velem van a gond.
– A kurva életbe! Miért nem hagyod, hogy befejezzem a mondataimat? – fakadt ki most már Harry is, és mielőtt összeszedhette volna, mit akar mondani, a pillantása lesiklott Louis lábára, onnan pedig az ágyneműre. Louis is követte a tekintetét, és mikor meglátta, mit néz Harry, hirtelen levegőt venni is elfelejtett. Nem tudta, mire számítson, de azt biztosan nem gondolta, hogy Harry nem tesz fel majd kérdéseket a véres lepedője és lecsúszott kötés miatt. – Ne mozdulj, hozok fertőtlenítőt, és átkötjük – jelentette ki színtelen hangon, és már el is tűnt a fürdőben. Fél perc múlva vissza is tért, és az ágy szélére ültette Louis-t, akinek nem volt mersze ellenszegülni a hideg parancsainak.
– Sajnálom, hogy összekoszoltam az ágyneműt – kezdte halkan, miközben nézte, hogy Harry a földön térdelve törölgeti át a combját. A tiszta kezével a takaróért nyúlt, és az ölébe húzta, hogy ne érezze magát annyira kiszolgáltatottnak.
– Leszarom az ágyneműt. Inkább attól a megérzéstől félek, hogy ezt te okoztad magadnak – vallotta be Harry, és ahogy felnézett, összetalálkozott a pillantásuk. Louis elveszett a szemeiben. Hazudnia kellett volna, de ahogy nézték egymást, képtelen volt rá.
– Így volt. Azért… – kezdte, de az érzelmek hirtelen elvették a hangját, és meg kellett köszörülnie a torkát, hogy újra beszélni tudjon. – Azért hívtalak fel este, mert… – mondhatta volna azt, hogy csak figyelemelterelésre volt szüksége, de ennél az igazság sokkal bonyolultabb. – Mert féltem, és teljesen egyedül voltam.
Harry hirtelen abbahagyta a törölgetést, és maga elé meredve ült le a sarkaira.
– Mitől féltél? – kérdezte lágyan, de mintha pontosan tudta volna a választ.
– Magamtól – suttogta Louis, és a könnyei hirtelen patakként folytak végig az arcán, hogy aztán az álláról lecsöppenve a sebes combját áztassák. Már meg sem érezte a csípést, és a világ annyira elhomályosult, hogy észre sem vette, amikor Harry leült mellé, és az ölébe húzta. Nyugtatóan simogatta, és amikor már nem sírt, mint egy kétéves, segített neki lezuhanyozni. Aztán bekötötte a sebet, és egymáshoz bújva aludtak el, a takarót egészen a nyakukig felhúzva. Louis elalvás előtt még próbálta felidézni, hogy mikor fordult elő utoljára vele, hogy ennyire biztonságban érezte magát, de nem tudta.