Szelídíts meg! - 3. Tűzforró

Sziasztok :) Itt az utolsó ajándék, de a történetnek még nem értünk a végére. Most tartunk egy kis szünetet, aztán január elsején visszatérek vele :) Közben azon gondolkoztam, hogy szeretnétek-e még cica Lou-ról olvasni, mert igaz, csak 4-5 részesre terveztem, de már jött egy pár visszajelzés, hogy vannak, akik szívesen olvasnák tovább is. Ha van rá igény, hajlok afelé, hogy kicsit kibővítsem :)

Őszintén, Louis ennél ezerszer rosszabb munkát is el tudott képzelni. Igaz, hogy akadtak olyan munkatársai, akik néha meg tudták nehezíteni a dolgát, és a gyerekekkel is gyakorolnia kellett a nem létező türelmességét, de miután lekerült a válláról a rejtőzködés súlya, minden könnyebbnek bizonyult. Persze, az utcán még mindig titkolta, ki vagy mi ő valójában, de legalább már az intézményben önmaga lehetett. Az egyetlen problémája az volt, hogy gyalog közel egy órát kellett sétálnia, és arra meg képtelen volt rászánni magát, hogy felszálljon egy zsúfolásig megtömött metrókocsira. Mindig szeretett volna megtanulni vezetni, hogy aztán a saját kocsijában, édes magányban juthasson el A pontból B-be, de ez csak egy álom maradt. A reggelek decemberben pedig egyre hidegebbre fordultak. Ezért hiába öltözött be a feje búbjáig, mégis átfagyva, piros orral lépett be a dolgozók közös helyiségébe, hogy aztán úgy ahogy van, kabátban, vastag sállal körültekerve felüljön a radiátor tetejére felhúzott lábakkal, és egy pillanatig se érezze kellemetlenül magát. Még nem voltak túl sokan, ezért azonnal észrevette Liam rosszalló pillantásait, aki a túlsó sarokból nézte őt. A férfi matek felzárkóztatókat tartott, és Louis legalább annyira ki nem állhatta őt, mint a tantárgyat, amit tanított. Liam egyike volt azoknak, akik udvarias módon, de valahogy a tudtára hozták, hogy nem látnak ott szívesen egy hibridet. Louis a második hétre megbékélt vele. Ő sem látta Liamet szívesen, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
– Hé, Louis – sétált be a helyiségbe Harry vidáman, és azonnal a fiú mellé lépett. – Ezt neked hoztam – nyújtott át egy nagy papírpoharat hatalmas mosoly kíséretében. Amikor a hibrid kérdőn nézett rá, megvonta a vállát: – A múltkor azt mondtad, inkább teás vagy.
– Köszönöm – felelte Louis, és kinyújtotta a kezét, hogy elvegye a poharat. Az ujjaik egy egészen apró pillanatra összeértek, de Louis már megszokta. A másik pozitívuma ennek a munkának, hogy ott volt Harry. Az a Harry, aki már korán reggel képes volt mosolyt csalni az arcára, pedig Louis utálta a reggeleket, és az a Harry, aki a kezdeti nehézségek ellenére úgy tűnt, tényleg próbálja őt megérteni. Louis imádta a fiú zöld szemeiben rejlő csodálatot, amikor őt nézte. Felesleges lenne tagadni, jól esett neki a figyelem. Harry folyton a társaságát kereste, és úgy tűnt, az információszerzésen kívül tényleg nincs semmi hátsó szándéka, de ezt sosem tagadta. Jól érezték magukat egymás társaságában, és Louis-nak tetszett a kis flörtölős játék, ami kialakult kettejük között.
– Hogy lehetsz ilyen vidám reggelente? – kérdezte Harrytől. A fiú a falnak támaszkodott a hibriddel szemben, és a kávéját iszogatta.
– Nincs ez így minden nap – kezdte Harry titokzatosan. – Ma például te vagy az oka.
– Én? – szaladt fel Louis szemöldöke egészen a sapkája alá. – Miért?
– Hívtak a kormányzattól. Tegnap beszéltek néhány gyerekkel, és úgy látják, a srácok kedvelnek téged – felelte a fiú mosolyogva.
– Tudok elbűvölő lenni, ha nagyon akarok – jelentette ki Louis egoistán, és közben lemászott a fűtőtestről, mert a hátsója kezdett pirítóssá sülni. Harry egy kicsit oldalba bökte a könyökével, de Louis nem csinált belőle nagy ügyet, hiszen még a kabátját se vette le, így alig érezte.
– Rossz, hogy most nem láthatom a farkincádat – jelentette ki Harry hirtelen témát váltva, mire Louis kíváncsian nézett fel a teájából. – Elárulja a hangulatod. Már kezdem megérteni, és most jó lenne, ha láthatnám, mert nem tudom, mit gondolsz valójában. Nem érdekel? Vagy izgatott vagy miatta?
Louis érezte, hogy a farkincája belefeszül a szorosan lekötözött fásliba. Harry nem tévedett, most éppen izgatott volt, és nem csak a jó hírek miatt, hanem azért is, mert a fiú hozott neki teát, és felszabadultan beszélgettek. A két dolog összefüggött. Amíg a kormányzat nem állítja le a projektet, ő Harry közelében maradhat.
– Nem érdekel, hogy mit gondolnak – hazudta szemrebbenés nélkül, flegmán, de Harry csak kételkedve nézett rá, ezért nem bírta ki, hogy elnevesse magát. – Finom a tea. Pont, ahogy szeretem, tejjel és egy kis cukorral – terelte a témát.
– Tudom, hogy hogy szereted. Megjegyeztem – felelte Harry mély hangon, éppen csak kinyitva a száját.
– És te, hogy szereted? – tette fel a kétértelmű kérdést Louis nagyon halkan, és a fiú biztosan meg sem hallotta volna, ha nem bámulja az ajkait.
Harry kivételesen nem úgy nézett ki, mint aki zavarba jött, inkább úgy, mint aki alig bírja visszafogni magát, és amikor tett a hibrid felé egy tétova lépést, Louis a szeme sarkából látta, hogy Liam bámulja őket. Fogalma sem volt, Harry mit akart, vagy meddig ment volna el, de megelőzve a bajt, a fiú vállára rakta a kezeit és határozottan, de nem durván eltolta magától.
– Gyere utánam pár perc múlva az öltözőbe – szűrte halkan a fogai között Louis, amikor elsétált mellette.
Louis kaján vigyorral az arcán vette le a kabátját és a sálját, aztán a sapkát is levette. A farkincáját már rutinos mozdulatokkal szabadította ki egy pillanat alatt, mert Harry azt mondta, hogy szereti látni, és ettől a hibridnek kedve támadt volna dorombolni. Az egész teste bizsergett a várakozástól, mert már hetek óta kerülgették egymást, de a szóbeli flörtölésen és az ártatlan érintéseken kívül semmi sem történt. Úgy érezte, fel fog robbanni, ha végre nem lépnek tovább egy szintet… vagy akár többet. A tükör felé fordult, beletúrt a lelapult hajába, aztán fel-alá kezdett járkálni, és várt. Néha kortyolt a teájából, de egy idő után az is elfogyott, és Harry még mindig nem jött. Louis öt perccel az első foglalkozása előtt, és negyedóra idegtépő várakozás után adta fel. Dühösen viharzott ki az ajtón, és majdnem Niallt is fellökte a folyosón. Mielőtt belépett a terembe, még vett néhány mély lélegzetet, hogy lenyugodjon, aztán elkezdte az órát.

**

Harry ebédidőben természetesen az ő asztalukhoz ült le, de Louis mesterire fejlesztette azt a készségét, hogy valakit szellemnek nézzen. Próbált lelkesen beszélgetni Sarah-val, aki éppen abban kért tőle segítséget, hogy hogyan mutassa be a három éves cicájának azt a két hónapos kis szőrgombócot, akit aznap este fog hazavinni. Louis nem kedvelte különösebben, ha túl nagy párhuzamot vontak közte, és egy egyszerű házimacska között, de azt sem tagadhatta, hogy a gondolataik hasonlítottak. Ami bosszantotta, hogy míg az emberek a macskáikat drága, minőségi ételekkel etették, a hibrideket a föld színéről is eltüntették volna. Persze, valamilyen szinten a családjának érezte őket, és eldöntötte, hogy majd örökbe fogad egyet, de attól még bosszantotta ez az egész. Néha Harry is közbeszólt, de amikor a hibrid megpróbálta kizárni a beszélgetésből, hamar leolvadt a képéről a mosoly, ő pedig élvezte a bosszút. Harry nyilvánvalóan nem akarta összeszűrni a levet egy hozzá hasonlóval. Normál esetben Louis ezt elfogadná, de úgy, hogy a fiú napok óta azt játszotta, hogy teljesen elfogadó, és kedveli őt, attól függetlenül, hogy mi vagy ki, ezt nem tartotta fairnek. Eszébe sem jutott rendesen viselkedni vele, amíg bocsánatot nem kér tőle az a bájgúnár.
Louis hamarabb végzett az ebéddel, ezért úgy döntött, szerez délutánra is egy forró teát. Éppen az ebédlő ajtaján sétált ki, amikor szörnyű fájdalom hasított a farkincájába. Az éles, fájdalmas hangot képtelen volt visszatartani, és a térdeire zuhanva kapott utána. Valahogy az ajtó rácsapódott, és annyira szörnyű volt, hogy még a könny is kicsordult a szeméből.
– Louis, jól vagy? – nyílt az ajtó újra, és a következő pillanatban Harry mellette volt, hogy felnyalábolja a földről, ha szükséges. – Mi történt?
– Ne nyúlj hozzám! – húzódott el a hibrid az ölelésből, de a hangja még mindig gyenge volt. – Semmi bajom.
– Ki csinálta ezt? – kérdezte Harry dühösen. – Láttad, ki volt az?
– Nincs szemem hátul, te elmebeteg! – dörrent rá Louis rekedten, mert annyira frusztrált volt, a farkincája teljesen lezsibbadt, és az egész jelenetet végignézte az ebédlő. De a legdühítőbb, hogy Harry úgy csinált, mintha aggódna érte azok után, hogy csúnyán cserbenhagyta. Legalább végre befogta, és Louis a sarokba húzódva, a fal mentén óvatosan kiegyenesedett.
– Most hazamegyek – jelentette ki halkan, de Harry követte az öltözők felé, mintha nem érezné, hogy most ő az utolsó, akit látni akar. A hibrid már nem foglalkozott vele, egyszerűen csak levegőnek nézte, ahogy elkezdte összeszedni a cuccait.
– Nem szoríthatod le a farkincád – jelentette ki a tudós Harry, aki néhány napja még abban sem volt biztos, hogy emberi kaját esznek-e a hibridek. A falnak támaszkodott, a karjait összefonta a mellkasa előtt, és türelmesen várt. Csakhogy ez a türelem egyre jobban felbaszta Louis-t.
– És akkor mégis hogy a francba menjek ki az utcára anélkül, hogy meglincseljenek?
– Hazaviszlek a kocsimmal – felelte Harry, mert most nyilván bármire lett volna egy tökéletes válasza, ahogy magabiztosan állt ott.
– Jó! – egyezett bele Louis nagy hévvel, és úgy pördült Harry felé, hogy kis híján a mellkasának ütközött. A meglepődöttségtől egy kicsit elhallgatott, és próbálta a levegővételt is mellőzni.
– Pontosan tudom, hogy miért haragszol rám… – kezdte Harry.
– Zseni vagy – szólt közbe Louis, de a hangja már közel sem volt olyan fenyegető, mint fél perccel azelőtt.
– Az iskola egy tiltott terület. Ha bárki észrevenné, hogy te meg én… ez akár az egész projektet veszélybe sodorhatná – magyarázta.
– Tudom, nem vagyok hülye, csak… – kezdte Louis, mert utálta, ha kioktatták, bár Harry hangjából ítélve erről szó sem volt. De aztán elbizonytalanodott, és inkább csak megcsóválta a fejét. A fiúnak igaza volt, és nem tudta, mi ütött belé, vagy egyáltalán mire gondolt, amikor azt mondta neki, kövesse.
– Hazaviszlek – jelentette ki a fiú újra, és lágyan kisimított egy tincset Louis homlokából, óvatosan érintve az egyik cicafülét, és ő nem bírta visszafogni a halk, elégedett dorombolást. A hibrid csak akkor fogta fel, mit csinált, amikor Harry keze már ott se volt.
– Utállak – jegyezte meg csak azért is, de ahelyett, hogy Harry megsértődött volna, csak elmosolyodott.
– Legalább már nem akarod leharapni a fejem. Ez is fejlődés – vonta meg a vállát, aztán sarkon fordult, és az irodájába ment, hogy ő is összeszedhesse a holmiját.
Az egész hazaúton, ami alig volt több tizenöt percnél, nem sok szó esett közöttük. Louis kényelmetlenül feszengett az ülésen, a farkincája végét simogatta, mintha ezzel elmulaszthatná a fájdalmat.
– Biztos, hogy nem kellene megnézetnünk valakivel? – érdeklődött Harry, amikor leparkolt a ház előtt.
– Már máskor is előfordult, túlélem – felelte Louis, és kicsatolta a biztonsági övét. – Köszönöm, hogy hazahoztál – mondta, és mire Harry pisloghatott egyet, már nem volt a kocsiban.
– Várj! – szállt ki ő is gyorsan, és a hibrid után rohant, kezében a saját kabátjával. – Louis, lassíts már! Meg fognak látni – tette hozzá halkan, amikor beérte a fiút, és a kabátját a derekához emelte, hogy eltakarhassa.
Louis olyan falfehéren torpant meg, mintha szellemet látott volna. Sosem volt még ennyire figyelmetlen, és ha nincs Harry… ha nincs Harry és az egyik ott lakó meglátja, könnyen lehet, hogy másnap már ki is költöztették volna. A kapucniját a fejére húzta, a farkincáját pedig gyorsan a törzse köré rendezte, és a saját kabátjával próbálta eltakarni. Két tinilány lépett ki abban a pillanatban a lépcsőházból, amikor a kabátot a derekára kötötte, és a halk kuncogásuktól felállt a szőr a karján. Valószínűleg Harry is azt hihette, hogy Louis lebukott, mert ő is feléjük kapta a pillantását, de aztán a lányok elhalkultak, és le sem vették a tekintetüket Harryről, aki jól nevelten visszamosolygott rájuk. Louis képtelen volt uralkodni magán, a féltékenység teljesen elvette a józan eszét. Fújni kezdett, a füleit hátravetette és az összes izma megfeszült. Ha Harry nem rázza meg a vállánál fogva, hogy magára vonja a figyelmet, tuti a lányok után megy, és megpróbálja letépni a fejüket.
– Louis, mi a franc? – kérdezte Harry kétségbeesve. – Menjünk be, mielőtt teljesen elveszíted a fejed.
– Ez nem jó ötlet – dünnyögte a hibrid, de hagyta, hogy a másik az ajtó felé taszigálja.
– Nyugodj meg. Nem láttak téged.
– Nem ez a baj – rázta a fejét Louis. – Harry, nem jöhetsz be velem! – fakadt ki, amikor már a liftek felé sétáltak.
– Tudni akarom, hogy biztonságban vagy – ellenkezett a fiú.
– Mindjárt biztonságban leszek, te viszont nem, ha nem tűnsz el gyorsan! – kiáltott rá, mert nem tudta, hogyan rázhatná le szép szavakkal. – Menj haza, Harry. Holnap nem megyek be, de jövőhét közepén találkozunk. Oké? – mondta gyorsan, miután a lift egy kis csilingeléssel kinyílt. A fiú persze megpróbált belépni utána, de Louis határozottan kitolta a karjaival.
– Oké – felelte Harry megsemmisülten. – Megígéred, hogy írsz, amint bezárkóztál? Ígérd meg!
Louis még éppen bólintott egy aprót, mielőtt a lift ajtajai bezáródtak. A visszatartott levegő hirtelen kiáramlott a tüdejéből, és majdnem összecsuklott. Túl nagy volt a kísértés, hogy berántsa magával a liftbe a fiút. Annyira könnyű lett volna, semmi megerőltetést nem igényelt. De nem tehette ezt, mert tudta, mi történik. Már a kocsiban is túl sok volt Harry illatával összezárva lenni abban a kis térben, pedig úgy gondolta, már megszokta az elmúlt hetek alatt, és nem reagált rá annyira intenzíven, mint legelőször. Aztán amikor azok a lányok nyíltan flörtöltek az ő Harryjével… nem, semmi közük egymáshoz – rázta meg a fejét Louis, és végre kiszállt a liftből. Csupán munkatársak, és talán barátok. Tudta, hogy csak a bekattant ösztönei mondatják ezt vele. Emiatt a túlzott birtokolni vágyás, az agresszió, a frusztráció, és valószínűleg az is, hogy kész volt Harryvel szexelni a tanárok öltözőjében bármiféle második gondolat nélkül. Az egész egy kicsit korábban tört rá, mint ahogy rendszerint kellett volna, de az agya hátsó zugába száműzte azt a magyarázatot, hogy talán Harry miatt.
Remegő ujjakkal próbált betalálni a kulccsal a zárba, és amikor sikerült bejutnia a kis lakásba, végre fellélegezhetett. Magára zárta az ajtót, és kihalászta a zsebéből a telefont, még mindig az ajtónak dőlve. Gyorsan küldött egy üzenetet Harrynek, hogy minden oké, aztán egyszerűen kikapcsolta a telefonját. Az elkövetkezendő pár napban úgyis más elfoglaltsága lesz. Levette a derekára kötött kabátot, és arccal az ágyra zuhant. A bőre égett, és amikor a karját a feje alá húzta, és megérezte, hogy a pulcsijának mindenhol Harry illata van, a párnájába nyögött. Gyorsan megszabadult az összes ruhájától, és mindent ledobált az ágyról, kivéve a pulcsit, aztán újra a matracra hasalt, és élvezte, hogy kicsit kezd lehűlni a bőre a hideg ágyneműtől. A ruhát a feje alá gyűrte, és beledörzsölte az arcát. Harry és a saját illata keveredett rajta, és részegítő volt a gondolat, hogy ha most a fiú feküdne alatta, akkor valami hasonlót érezhetne, csak még bódítóbbat. Eszébe jutott, milyen volt Harry vággyal telt illata arról a havas, hűvös éjszakáról, és már nem volt nehéz elképzelni, hogy nincs egyedül. Picit megemelte a csípőjét, és lenyúlt, hogy a farkát kényelmesen a hasa alá rendezze, aztán lágy, puha mozdulatokkal dörgölőzött a matrachoz. Persze ez a nyugodt tempó nem tartott sokáig, és egy idő után már megszállottan kereste a kielégülést, de a kezét csak az utolsó pillanatokban vetette be. Tudta, hogy lesz még ideje bőven játszani magával, és a végén talán már az érintés is fájni fog, úgyhogy próbált a változatosságra törekedni. Tíz perccel később, a pulcsiját a markába szorítva aludt el, és Harryvel álmodott.

**

Másnap délután egy újabb gyors kézimunka után eldöntötte, hogy ki kell másznia az ágyból. Fáradt volt, az izmai teljesen elgémberedtek, de úgy érezte, talán egy órát is kibír anélkül, hogy feltétlen magához kellene nyúlnia. Ezért nem törődve az álmossággal, legördült az ágyról, és amikor a tökéletesen véghezvitt négykézlábra érkezett esés után kiegyenesedett, azzal kezdte, hogy lehúzta az ágyneműt, és a fiókban egy újat keresve megvetette az ágyat. Tudta jól, hogy nem sokáig lesz tiszta, de akkor is utálta még a gondolatát is, hogy a nedves, vagy éppen már rászáradt testnedvek között feküdjön. A koszos ágyneműt a mosógépbe gyűrte, és imádta, hogy szárítógépe is van, mert hamarosan biztosan szüksége lesz egy újabb adag tiszta váltásra. Ezután a konyhába ment, és gyorsan összedobott egy zabkását, mert huszonnégy órája semmit sem evett, és ez tűnt a leggyorsabbnak. Két perc alatt befalta az egészet, és miután egy új vizes palackot rakott az ágy mellé, a zuhany felé vette az irányt. A farka annyira érzékeny volt, hogy már attól összerándult az egész teste, hogy hozzáért a tusfürdős kezével. Persze, mire végzett, már újra félárbócon állt, és Louis csak felhorkant a dolog cinikusságán. Vajon halálra tudná magát kényeztetni, és a férfiassága még az utolsó szívdobbanása után is úgy állna, mint egy zászlórúd? Éppen a haját öblítette le, amikor meghallotta a kopogást a bejárati ajtó felől. Ha ember lenne, valószínűleg észre sem vette volna, de hát nem volt az. Egy pillanatra teljesen ledermedt. Átfutott az agyán, hogy esetleg a főbérlő tudomást szerzett a kis titkáról, és el akarja küldeni, ezért elzárta a vizet, gyorsan maga köré tekert egy törölközőt, és lábujjhegyen az ajtóhoz sétált. Persze, az előszobában azonnal megérezte Harry ajtó alatt beszivárgó illatát, és a szerszáma máris érdeklődve megrándult a törölköző alatt.
– Louis, itt vagy? – kérdezte Harry a folyosóról. – Kérlek, válaszolj. Tegnap óta próbállak hívni, de a mobilod ki van kapcsolva. – A hibrid lábaiból hirtelen eltűnt minden erő, és egy kis puffanással landolt a fenekén. – Louis, nyisd ki! Tudom, hogy ott vagy – kiáltotta Harry, mert valószínűleg az ő emberi fülei is elégnek bizonyultak ahhoz, hogy hallják a bentről érkező zajt. Louis nem igazán figyelt rá, inkább azzal a késztetéssel küzdött, hogy lehasaljon a földre, és az orrát a küszöbhöz nyomva próbáljon minél többet beszippantani Harry aromájából. Tudta, hogy nem lenne szabad… nem használhatja a fiút csakis azért, mert éppen semmi másra nem tudott gondolni a szexen kívül. A szexre a fiúval az ajtó túloldalán... Nem akarta megrémíteni… Harry arcán csakis érdeklődést és csodálatot látott eddig, és ezt nem akarta elcseszni. De ez az ok túl kevésnek bizonyult ebben az állapotban. Nyöszörögve nyúlt fel a zárig, hogy elfordíthassa a kulcsot, és kicsit odébb mászott, hogy a fiú be tudjon nyitni.