Don't Let It Break Your Heart - 4. Egyedül képtelen vagy rá

Sziasztok! Remélem, itt vagytok még :) Jó olvasást!

A kora őszi napok észrevétlenül fordultak tél elejibe, de Harry nem igazán érezte a különbséget. Az eső ugyanúgy esett, csak annyi volt a különbség, hogy amikor egy kis időre eltűntek a fellegek, és kisütött a nap, már nem tűzött olyan melegen. A hajából csöpögött a víz, amikor az utolsó papírdobozt cipelte fel a harmadik emeletre, mert a lift nem működött az egész lakóépületben, és valami azt súgta neki, hogy a kis fémdoboz már hónapok óta a hatodik és hetedik emelet között vesztegel. Megállt az ütött kopott ajtó előtt, a lábával egy kicsit rúgott rajta, és máris bent volt a szűkös előszobában. A tekintetével azonnal Louis-t kereste, és amikor hangokat hallott a háló felől, lerakta a dobozt és elindult arra. Igazából csak két lépésre volt szükség, hogy a kis szoba ajtajában álljon, ahol megtalálta a másik fiút. Louis éppen a haját szárította a törölközővel, és egy bokszert leszámítva semmi mást nem viselt. Harry az ajtófélfának dőlt, és kiélvezte a látványt, amíg a fiú észre nem vette, mert amint letekerte a fejéről a törölközőt, és a másik felé pillantott, kapkodva a pólójáért nyúlt, hogy magára húzza.
– Gyorsan lezuhanyoztál – jegyezte meg Harry, ahogy tétován belépett a szobába. A berendezést mindössze egy matrac alkotta a földön, de sokkal több bútornak nem is lett volna hely. A dobozok még halomban álltak a sarokban, és úgy is fognak maradni, míg Louis nem szerez magának egy szekrényt.
– Igen… – felelte a fiú, miközben maga köré fonta a karjait, és körbenézett a kis helyiségben. – Köszönök mindent, Harry. Ha gondolod, most…
– Még mindig haragszol a múltkori miatt? – vágott a szavába Harry, és gondolkodás nélkül tüntette el kettejük között a távolságot. Az elmúlt két hónap olyan jól alakult. Igaz, azóta a bizonyos hajnal óta figyeltek rá, hogy intim viszonyba ne keveredjenek, de napról napra egyre jobb barátokká váltak. Nem volt könnyű közel férkőzni a kívül belül sebeket viselő fiúhoz, de valahogy mégis sikerült, mert már az első pillanattól kezdve megértették egymást. Aztán múlt pénteken Harry elbaszta.
– Nem haragszom a múltkori miatt – felelte Louis dühösen, és kicsit oldalra fordult, hogy még véletlenül se kelljen a másik szemébe néznie.
– Akkor mi a bajod? Péntek óta alig beszélsz velem, csak amit feltétlenül szükséges.
– Lefoglalt a költözés.
– Hát ez az! Vidámnak kellene lenned, mert végre sikerült megszabadulnod a szüleidtől. Erre olyan fejet vágsz, mintha valami szörnyűség történt volna! – tárta szét a karjait Harry, és aztán a fiú vállára fektette a tenyerét. – Beszélj hozzám, kérlek – tette hozzá lehalkítva a hangját, szinte már esdeklőn.
Louis vett egy mély lélegzetet, és remegve kifújta. Nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy mennyire közel vannak egymáshoz. Érezte a Harry testéből áradó hőt, és annyira csábító volt… annyira nagyon fázott.
– El kellett volna vele menned – suttogta végül a beállt csöndet megtörve, továbbra is Harry pulcsiját bámulva. Ha meglátja a piros ajkakat, és a nagy, zöld szemeit, biztosan megcsókolja.
– Dehogy kellett volna! Nem akartam. Nem vágyom egyéjszakás kapcsolatra – felelte Harry tántoríthatatlanul.
– Ami kettőnk között történt, az sem volt több egy alkalmi dolognál. Nem értelek. Akkor mire vágysz? – horkant fel Louis, és egy lépést hátrált a fiútól. Az újra beállt csönd miatt már tudta, hogy jobb lett volna, ha meg se szólal. Idegesen nézett le a kezeire, és kezdte tördelni az ujjait, mert a feszültség már túlságosan sok volt neki. Az elmúlt hetekben Harry volt a mentsvára, ha otthon elfajult a helyzet, vagy ha az agya arra késztette, hogy forduljon saját maga ellen. De úgy tűnik, őt is elveszítette.
– Biztosan hallani akarod erre a választ? Szerintem te is tisztában vagy vele – dörmögte Harry lehajtott fejjel.
– Képtelen vagyok rá – mondta Louis elkeseredve. – Sokkal többet érdemelsz, mint amennyit én adni tudok neked.
Harry lassan felemelte a fejét, és napok óta először végre találkozott a pillantásuk.
– Senki nem tud nekem annyit adni, mint te – felelte Harry elfúló hangon, és óvatosan Louis-hoz lépett, mert attól félt, hogy a fiú elmenekül előle. A kezét először a csuklójára szorította, aztán lassan végigsimított a fiú egész karján. – Jég hideg vagy – jegyezte meg összevont szemöldökkel. – Azért küldtelek zuhanyozni, hogy átmelegedj, miután teljesen eláztál.
– Elfogyott a meleg víz – vallotta be a fiú szégyenkezve, és attól tartott, hogy Harry majd kineveti amiatt, hogy milyen szörnyű lakást talált ezen a lepukkant környéken. Az elmúlt két hétben sokat vitáztak arról, hogy miért nem költözik ideiglenesen Harryhez addig, amíg nem talál egy jobb lakást, de Louis hajthatatlan maradt. Két dologban ugyanis teljesen biztos volt: nem akart a szüleivel maradni, és senki más terhére sem akart lenni. Harry persze rögtön biztosította, hogy erről szó sincs, de nem győzte meg. Louis úgy érezte, hogy megkap mindent a fiútól anélkül, hogy akár ki kellene ejtenie a száján, és ő képtelen neki viszonozni azt a sok kedvességet, amivel elhalmozta. Volt egy fontos dolog, amit nem adhatott meg neki. Harry párt akart maga mellé. És ez lenne a könnyebb része, mert Louis semmi másra nem vágyott, csak egy olyan fiúra, aki a lelkitársa, bizalmasa és szerelme. Csakhogy utána érkezett a felismerés. Nem érdemli meg Harryt. Még ha a szexről le is mondanának, ő még mindig egy összetört senki, aki próbálja összekapargatni a széthullott élete romjait. Egy nagyon sötét helyen volt, és az utolsó dolog, amit akart, hogy a fiút is magával rántsa.
De mégis… Harry megint vele volt, segített áthozni a holmijait a szülei lakásából. A fűtés sem működött, ennek ellenére nem menekült haza a kényelmes, modern lakásába. Helyette Louis karját simogatta, és az ölelésébe vonta. Nem érdekelte, hogy egy remegő jégcsapot babusgat, aki ráadásul minden erejével azon volt, hogy ellökje magától a szavaival, mert fizikailag már meg sem próbált kibontakozni az ölelésből. Olyan nagyon gyengévé vált, amikor Harry ennyire közel volt hozzá! Ilyenkor mindig jött a nehezen leküzdhető vágy, hogy ő is viszonozza az ölelést, de sikerült magával kompromisszumot kötnie, és csak annyit tett, hogy a markába szorította Harry pulcsijának puha anyagát. Lehet, hogy ez még szánalmasabb volt, mintha kitárta volna neki a karjait, de nem érdekelte, és Harry sem panaszkodott miatta. Az elmúlt hetek így teltek. Furcsa ölelésekkel, édes, gondoskodó puszikkal, amelyek mindig elhalmozták a ruhából kilógó területeket, kivéve az ajkait. És ez nem volt véletlen. Miután az egész napot összebújva töltötték az ágyban azután, hogy szexeltek, és a fiú ellátta a sebeit, Harry megpróbálta őt megcsókolni. Louis még mindig nem tudta kiverni a fejéből Harry csalódott, szomorú arcát, amikor eltolta magától.
– Legszívesebben hazavinnélek, aztán engednék neked egy kád forró vizet, és legalább egy órát hagynálak ázni. Utána rendelnénk pizzát, és fogmosás után bedugnálak az ágyba a vastag takarók alá – sorolta Harry, miközben az ujjai Louis nedves tincsei közé csúsztak, és a fejét is a mellkasához vonta.
– És mi a helyzet az összebújással éjjel? Anélkül nem elég csábító ez az ajánlat – jegyezte meg Louis és halkan Harry pulcsijába kuncogott. Voltak olyan pillanatok, amikor megállt körülöttük a világ. A másodpercek lefagytak, a forgalmas utcáról érkező zajok elhaltak, és csak Harry szívdobogását hallotta. Ilyenkor nem foglalkozott semmivel, csupán beszívta a fiú öblítőjének már ismerős illatát, és aztán kicsit feljebb emelte a fejét, hogy a nyakához hajoljon.
– Jézusom, jég hideg az orrod – nyögött fel Harry, amikor a borzongás végigszáguldott a testén, libabőrt hagyva mindenhol. – Mi lenne, ha itt és most bújnánk össze? – kérdezte, és választ sem várva terelte Louis-t a matrac felé. Ő pedig hagyta magát… akármennyire is ijesztő volt a gondolat, erre vágyott a legjobban. Pedig jól tudta, mi lesz az ára. Csalódottság, és szexuális frusztráció, ami a maradék energiáját is elpusztítja.
Egymással szemben, az oldalukra fordulva feküdtek le, és a takarót egészen az állukig felhúzták. Louis Harry farmerbe bújtatott lábai közé fúrta a saját, meztelen talpát, és elégedetten felsóhajtott, amikor a fiú még közelebb húzta magához. A arcát Harry nyakába temette, és szinte másodpercek alatt elnyomta az álom.
Amikor felébredt, már sötét volt odakint. Kellett néhány pillanat, hogy összerakja magában, hol van, és miért simul hozzá egy forró test. Közben a hátán fekve azt nézte, ahogy a sötétítőn beszűrődő fények végigszaladtak a plafonon. Az utóbbi héten majdnem minden nap dupla műszakot vállalt, hogy megengedhesse magának a lakást, és ki tudja fizetni a kauciót, így nem csoda, hogy észrevétlenül elaludt, és csak órákkal később ébredt fel. Óvatosan oldalra fordította a fejét, mert nem akarta megzavarni Harryt. A fiú feje a mellkasán nyugodott, az egyik lába behajlítva az ő kinyújtott lábain, és valamikor biztosan felkelt, mert Louis-hoz hasonlóan már nem viselt nadrágot, csupán egy alsót. A tincsei kócosan terültek szét Louis pólóján, de valószínűleg az ő frizurája sem lehetett jobb, mert még vizes volt a haja, amikor ágyba bújtak. Nézte az alvó fiút, és a tenyerét lassan az oldalára simította. Amikor Harry halkan megszólalt, csodálkozva vonta össze a szemöldökét.
– Mitől félsz tulajdonképpen?
Louis vett egy mély lélegzetet, és visszafordította a fejét a plafon felé, mielőtt válaszolt:
– Megérdemled, hogy boldog legyél, Harry. Mindenki csak abból tud adni másoknak, ami van neki. És az én életem messze áll a boldogság fogalmától.
– Szóval miattam aggódsz. Azt esetleg nem tudnád figyelembe venni, hogy talán, ha nagyon próbálkoznék, boldoggá tudnálak tenni? – kérdezte Harry lassan, minden egyes szavát alaposan megfontolva.
– Tudom, hogy képes lennél rá – felelte Louis őszintén.
– Akkor miért nem hagyod? – támaszkodott fel az egyik karjára Harry, hogy Louis szemébe nézhessen. – Imádnám a rád szánt összes időt, amit azzal töltenék, hogy elérjem, láthassalak nevetni. Nem kellene több a saját boldogságomhoz sem.
– Ne nehezítsd meg a dolgom, kérlek – dörzsölte meg a szemeit Louis, és ő is felült a matracon. A takarót fázósan maga köré tekerte, de vigyázott rá, hogy hagyjon Harrynek is belőle.
– Csak azt akarom mondani, hogy nem fogom feladni ilyen könnyen – jelentette ki a fiú tántoríthatatlanul.
– Őrült vagy – horkant fel Louis fejcsóválva. – Az élet túl rövid ahhoz, hogy rám pazarold.
– És az élet túl rövid ahhoz, hogy képes legyek elfelejteni téged – egészítette ki Harry szinte már dallamos hangon, de az arcán nyoma sem volt a vidámságnak.
– Nézz csak magadra! – fakadt ki Louis fáradtan. – Amikor megismertelek, még vidámság lengett körbe, és tele voltál élettel. Most meg…
– Most meg csak arra vágyom, hogy adj nekem egy lehetőséget? – szólt közbe Harry, és amikor Louis nem válaszolt, folytatta: – Ha nem szeretnél még legalább ezer kifogással megpróbálni ellökni magadtól, akkor lenne egy ötletem. – A fiú megint nem reagált, csak megadóan felsóhajtott, és türelmesen várta, hogy Harry mivel rukkol elő. – El szeretnélek vinni randizni.
Louis szemöldöke eltűnt az előre hulló tincsei alatt, aztán zavartan a takarót kezdte igazgatni.
– Most? – kérdezte hitetlenkedve.
– Amikor csak akarod.
– Nem… nem így értem – csóválta a fejét a fiú. – Néhány hónapja már ismerjük egymást. Lefeküdtünk egymással – tette hozzá teljesen elhalkulva, mintha valami szégyenletes dologról beszélne. – Nem késtünk el ezzel egy kicsit?
– Ha nyolcvan évesek lennénk, se lenne késő – felelte Harry lassan, és felnyúlt, hogy hátrasimítson Louis homlokából egy hosszabb tincset. Aztán az ujjaival kicsit felemelte a fejét. – Nézz rám, és mondd meg, elfogadod-e az ajánlatot.
Louis elgondolkodva a saját ajkába harapott, és Harry talán még sosem érezte ennyire erősen a késztetést, hogy megcsókolja. Olyan rég volt már, amikor utoljára érezte Louis ízét, és az együtt töltött idő csak még jobban felőrölte a türelmét. A fiú ott volt tőle kevesebb, mint egy karnyújtásnyira, és mégsem kaphatta meg. Nem, amíg Louis nem akarja. Nem, amíg fennáll a lehetősége, hogy ellöki magától úgy, mint hónapokkal azelőtt. Harry azt már nem bírná ki, és talán végleg összetörne. Így inkább az ölébe ejtette a kezeit, és lenézett az ágyra, amíg várt a válaszra.
– Oké – hallotta meg Louis halk hangját. – Elfogadom.
Amikor Harry felfogta a választ, azt se tudta, mihez kezdjen magával… vagy a mellette lévő fiúval. Örömében szeretett volna ugrálni az ágyon, a karjaiba zárni Louis-t, és kifulladásig csókolni. Helyette csak elmosolyodott, és egy megkönnyebbült sóhajjal megölelte őt.

**
Louis már régen végzett a korcsolyája felvételével, amikor Harry még mindig a padon ült, és a csatokkal bajlódott. Majdnem két hetet kellett várniuk a randival, mert Louis lebetegedett, de azalatt az idő alatt is sokat voltak együtt. Harry minden áldott nap meglátogatta, amíg rosszul érezte magát, vitt neki enni, és egy-két órán keresztül társaságot is nyújtott. Pont elég ideig maradt, hogy Louis ne érezze magát magányosnak, de ne is kezdjen el panaszkodni amiatt, hogy feltartja az egyetemista fiút a tanulásban és az órára járásban. Louis végtelenül hálás volt neki, ahogy annak is, hogy kicsit enyhült kettejük között a feszültség azzal, hogy belement a randiba. A visszafojtott szexuális frusztráció várakozásteljes bizsergéssé alakult, és így már sokkal inkább kibírhatónak bizonyult.
– Szorosabbra – instruálta Harryt, de közben lehuppant mellé, és amikor a fiú ránézett, megütögette a saját combját. – Add ide, megcsinálom.
Harry vigyorogva fordult oldalra, és emelte fel a lábát az ölébe. Louis egy pillanatra csodálkozva nézte, mert mindig elbűvölte a hosszú és formás lábak látványa, de egy alig észrevehető kis fejrázás után sikerült a lényegre koncentrálnia.
– Így. Fontos, hogy erősen tartsa a bokádat – magyarázta, amikor a másikkal is készen lett. – Menjünk.
Ő máris felpattant, és első sorból nézhette, ahogy Harry egy újszülött őzgidához hasonlóan próbál lábra állni. A mosolyát a kesztyűbe bújtatott tenyere mögé rejtette, és torokköszörülések álcázta, mielőtt Harry kezéért nyúlt, aki hálásan elfogadta a segítséget. Kíváncsian várta, hogy a fiú meddig fog kitartani, és eltitkolni a nyilvánvalót. Amikor kéz a kézben a jégre léptek, Harry ijedten azonnal a fapalánk felé nyúlt, és látszott rajta, hogy nem szívesen, de elengedte Louis kezét.
– Menj csak, én egy picit bemelegítek – mondta neki, és úgy kapaszkodott a korlátba, mintha mentőöv lenne. Louis elindult. Csatlakozott az emberek közé, és szabadon siklott a jégen, nagyjából öt métert. Aztán kicsúszott oldalra, és elkerülve a tömeget evickélt vissza Harryhez. Nem akarta őt egyedül hagyni, és elege lett ebből a színjátékból. A fiú a palánkra támaszkodva, kicsit előre dőlve tesztelte, hogy mennyire csúszik a jég. Valószínűleg jobban, mint azt előre sejtette.
– Miért hoztál ide, ha még sosem volt korcsolya a lábadon? – kérdezte Louis kertelés nélkül, mire Harry végre észrevette, és felkapta a fejét.
– Azt hittem, hogy azonnal rá fogok érezni – felelte kicsit elpirulva.
– Nem olyan egyszerű, mindenkinek szüksége van időre és gyakorlásra, hogy belerázódjon – mondta Louis fejcsóválva. – Nem vagy hülye, Harry. Tudnod kellett, hogy nem leszel profi egyik percről a másikra. Szóval, miért vagyunk itt? – kérdezte Louis ismét, egy kicsit más módon megfogalmazva ugyanazt, és egyre türelmetlenebbül.
– Mert szereted – fakadt ki Harry elszomorodott arccal. – Mesélted, hogy imádsz korcsolyázni, és látni akartam a mosolyod – vonta meg a vállát, mintha szégyellné magát a vallomás miatt.
Louis még közelebb csúszott hozzá, mert nem akarta, hogy mások is szem és fültanúi legyenek a beszélgetésnek. Dühös volt. Nem Harry, hanem inkább a helyzet és az egész világ miatt.
– Nem teheted ezt velem, Harry. Nem teheted ezt magaddal sem – sziszegte a fogai között, ahogy a fiú arcához hajolt. – Mi lesz, ha újra lefekszünk egymással? Fájdalmat fogsz okozni, csak hogy nekem jó legyen? Szorítod majd a csuklóimat, és síkosító nélkül dugsz meg, mert úgy szeretem? És te mit fogsz érezni közben? Utálni fogod az egészet. De legjobban magadat, ugye?
– Louis… – kezdte Harry teljesen elfehéredett arccal, a hangjában könyörgéssel. Talán arra várt, hogy Louis fejezze be, ne mondjon ilyeneket, de ha már feljött a téma, muszáj volt megbeszélniük.
– Mi a terved velem? – kérdezte kíméletlenül Louis, de Harry csak a fejét rázta.
– Nincs tervem. Miért kéne, hogy legyen?
– Mert van egy bazinagy probléma, ami kettőnk közé áll – felelte Louis, és valahogy úgy alakult, hogy már tíz centire sem voltak egymástól. Harry zöld szemeit fürkészve várt valami megnyugtató válaszra. Akármire, ami eltereli a figyelmét a fiú rózsaszín ajkairól, mert igazán már nem is érdekelte az egész, csupán egy csókot akart, ami elfeledteti vele az egész szarságot. A kezei finoman remegtek, amikor belemarkolt Harry kabátjába, és akkor a zöldszemű megszólalt.
– Talán már feladtam volna, ha aznap este a bárban nem látom rajtad, ahogy szépen lassan elveszi az eszed a féltékenység, amikor azzal a csajjal beszélgettem.

– Nem voltam féltékeny – suttogta Louis Harry ajkaira. Te jó ég, mikor került hozzá ennyire közel?
– A francokat nem! – horkant fel Harry, de aztán hirtelen elhalkult a hangja. – Ne harcolj. A gravitáció mindig győz.
A gravitáció mindig győz – ízlelgette magában Louis, de mielőtt még megérthette volna, pontosan miért mondta ezt Harry, már a sajátján érezte a fiú lehetetlenül telt, puha ajkait. Louis halkan felsóhajtott, amikor végre elhitte, hogy ez a valóság, és Harryhez simult, miközben édesen kóstolgatták egymást. Az egész annyira ártatlan volt, mintha mindketten tinik lennének, és ez lenne az első csókjuk. És Louis azt kívánta, bár így lenne. Mennyi minden máshogy alakulhatott volna, de már késő bánat. Összeszorította a szemeit, visszautasítva a kitörni próbáló kövér könnycseppet, és csak élvezte, ahogy Harry finoman az ajkába harapott, és a derekánál fogva húzta magához még közelebb. Legnagyobb meglepetésére sikerült mindent kizárnia. Amikor Harry elhúzódott, de csak annyira, hogy meg tudja ölelni, végre kinyitotta a szemét, és néhány kíváncsi, néhány rosszalló pillantással találta szembe magát. Igen, minden bizonnyal sikerült két percig mindent kizárnia, és mosolyognia kellett a gondolaton. Talán nincs minden veszve.
– Gyere – bontakozott ki az ölelésből, aztán megfogta Harry kezeit, és bátorítóan a fiúra mosolygott.
– Hová? – kérdezte a másik teljesen összezavarodva.
– Megtanítalak korcsolyázni.

**
Aznap este Louis kicsit átfagyva, de pillangókkal a gyomrában lépett be a lakásba. Mint kiderült, Harryt korcsolyázni tanítani szórakoztató elfoglaltság, és legalább nagyobb feltűnés nélkül foghatták egymás kezét egész idő alatt. Igaz, estek is egy párszor, de mindegyik baleset nagy nevetéssel végződött, és egyiküknek sem lett komoly baja. A végére Harry képes volt önállóan kievickélni a palánkhoz, és egy büszke mosollyal jelentette ki, hogy úgy érzi, mindketten megérdemelnek egy forrócsokit. Louis nem tiltakozott az ötlet ellen, és a kivilágított jégpályától távol, a park egy sötétebb zugában a csókjaik édesek, és függőséget okozók voltak, pont, mint a csoki. Teljesen másmilyen élmény volt, mint amikor legelőször találkoztak, és egymásnak estek a buszmegállóban. Addigra már ismerték egymást, szinte képesek voltak a másik gondolataiban olvasni, tudták, hogy milyen érintésekkel szíthatják fel a tüzet. Ha lefeküdnének egymással, és Louis újra csak tettetné, hogy élvezi, nagyjából két perc alatt bukna le Harry előtt, és ez egy picit feszélyezte őt. Így egy nagy kő zuhant le a szívéről, amikor a fiú az ajtóban egy gyors csók után megköszönte az estét, elmondta, hogy mennyire élvezte a randit, és Louis a legjobb korcsolya tanár – bár sosem találkozott még rajta kívül másikkal –, aztán elköszönt.
Louis még akkor is mosolygott, amikor a zuhany alatt állt, és még az sem rontotta el a kedvét, hogy öt perc alatt elfogyott a melegvíz. Az egész este túl tökéletesen alakult… Aztán az éjjeli hívás az ismeretlen számról mindent megváltoztatott. Amikor letette a telefont, és az arcát a kezébe temette, meg volt róla győződve, hogy el van átkozva.